Sziasztok! Nos itt is a következő fejezet. De előtte egy két dolog. Először is a dizivel kapcsolatban, amit kissé meguntam így később keresek valami hasonlót mint az előzőek voltak pyzam-ost és olyat teszek fel. Remélem azért az is tetszeni fog majd. A másik dolog, valaki kérdezte komiba a frisseket. Igen régen volt egy szavazás, hogy legyen e napi friss, és egy ideig volt is. De mivel dolgozok így az már nem nagyon lesz, maximum majd talán ha a Lionos sztorit befejezem, de arra még egy kicsit várni kell. Így a szokásos heti 3 friss lesz. Igyekszek tartani a kiírt időpontot, de sajnálom ha nem mindig sikerül.
A komikat köszi mindenkinek aki írt az előzőhöz, persze ide is várom a véleményeket nagyon :). Pusszantás Szilemnek (L). Nektek jó olvasást, pussz.
29.fejezet
/Kristen/
- Szóval akkor átgondolod? - kérdezte David, megtörve a csendet.
Ismét Robra néztem, aki elég idegesnek tűnt, és nem tudtam, mit feleljek. Meg akartam tudni, miért váltott ki belőle ilyen reakciót ez a név.
Végül is csak az átgondolásra kell egyenlőre igent mondanom, nem a szerepre. Legfeljebb nemet mondok.
- Átgondolom - feleltem, még mindig Robra nézve.
- Remélem, jól döntesz. Biztos vagyok benne, hogy ez hatalmas lehetőség lenne számodra, és ilyen tehetséggel kár lenne kihagynod.
David megadta a névjegyét, és megbeszéltük, ha döntöttem, felhívom.
Robéknak mára véget ért a forgatás.
Ő még mindig nem szólt egy szót sem, csak elment átöltözni, és lemosni magáról a vámpírsminket.
- Ti tudjátok, miért lett ilyen, ugye? - állítottam meg Ashleyt és Lizit.
- Semmi komoly, ne aggódj. Biztos elmondja - mondta Ashley.
Elköszöntünk a srácoktól, és hazafelé indultunk.
Kissé feszült volt a hangulat a kocsiban. Nagyon meg sem mertem szólalni, gondoltam, ha úgy érzi, elmondja. De furdalt a kíváncsiság, vajon miért utálja ennyire azt a pasit, mert a reakcióját látva, a neve hallatán nem éppen kedveli őt.
Hazaérve a konyhába mentem, hogy igyak valamit, Rob pedig leült a nappaliban. Sejtettem, hogy lesz még egy érdekes beszélgetésünk, de ekkor még nem gondoltam, miket fogok megtudni tőle és róla.
- Szóval, elmondod, miért akadtál ki amiatt a pasi miatt? – kérdeztem, miközben leültem mellé.
- El. Nem titok, csak egy régi közös ügy – kezdte.
- Még a Twilight őrület legelején volt egy barátnőm, Camille. Nem sokkal azután ismertem meg, hogy idejöttem. Nagyon szerettem. Ő is színésznő. Egy nap elvállalt egy szerepet egy készülő filmben. Igaz, nem Mike volt a partnere, de ő is szerepelt benne. Ekkor kezdődtek a gondjaink - mesélte Rob.
- Egyre kevesebbet voltunk együtt, és ő egyre többet volt vele. Miatta hagyott el Camille, és Mike nyilvánosan is a képembe vágta, hogy elhódította a barátnőm. Ha jól tudom, már nincsenek együtt. Egyszer-kétszer egymásnak is estünk, ha találkoztunk, de azóta messziről elkerülöm őt - mesélte egy nagyjából a történteket.
Szóval volt előttem valamikor ez a csaj, akit annyira szeretett. És Mike úgymond elvette tőle, és még a képébe is vágta.
Azt hallva, mennyire sokat jelentett neki az a nő, és mennyire szerette, kissé rossz érzésem lett.
Ki tudja, ha egyszer újra találkoznának, lehet, hogy Rob rájön, hogy még mindig érez iránta valamit - gondoltam rögtön a legrosszabbra.
- Annak már régen vége. Nem is érdemelte meg, hogy szerettem, és már nagyon régóta nem is gondolok rá, ő már a múlt - mondta immár a szemembe nézve, mintha tényleg gondolatolvasó lenne, és hallotta volna az előbbi gondolataim.
És meg kell hagyni, kissé megnyugtattak a szavai, de most rajtam volt a sor, hogy megnyugtassam.
- Nem fogom elvállalni - mondtam.
- Miattam ne hagyd ki, csak…
- Csak?
- Félek, ha a közeledbe kerül, a történelem megismétli önmagát, és téged is elvesz tőlem - mondta lehajtott fejjel.
Mellőle szemből az ölébe másztam. Megfogtam az arcát, hogy a szemembe nézzen.
- Fogalmam sincs az elmondottakon kívül, ki ez a pasi, de nem is érdekel. Egyrészt, mert nem fogom elvállalni, másrészt pedig ilyen hülyeségekre ne is gondolj - kezdtem bele.
- Az életemnél is jobban szeretlek, és soha senki, főleg nem egy ilyen nem fog elválasztani minket. Soha senkit nem tudnék szeretni, csak téged - mondtam.
- De ez jó lehetőség lenne neked. Fogadd el. Majdcsak elviselem valahogy, ha a közeledben van.
- Nem akarom…
- Gondold át, jó? Emiatt ne hagyd ki. Bízom benned, csak benne nem. Biztos vagyok benne, hogy ha megtudja, hogy együtt vagyunk, ki fogja használni az alkalmat.
- Átgondolom. De ha mégis úgy döntök, hogy elfogadom, akkor sem kell aggódnod. Gondolj arra, amiket az előbb mondtam. Senkinek nem fogom hagyni, főleg nem egy ilyen pasinak, hogy közénk álljon. Ez csak egy film.
- Rendben, gondolkodj rajta.
- Oké, de most már ne gondoljunk erre. Soha senki nem fog közénk állni, nem fogom engedni. Szeretlek - mondtam.
- Ne haragudj, csak a gondolata is megőrjít, hogy elveszíthetlek - vallotta be.
- Én pedig mondtam, hogy ez soha nem fog megtörténni, szóval ezt zárjuk le.
- Rendben. Nagyon szeretlek, mindennél jobban - válaszolta, majd a világ legszerelmesebb csókjában egyesültünk.
Szerelmem felállt, velem az ölében, és a háló felé indult velem, ahol átadtuk magunkat a szerelemnek és hosszú órákon át szerettük egymást, de ezúttal a szenvedély és vadság helyett a gyengédség és a mindent elsöprő szerelem dominált.
Másnap délelőtt Rob magamra hagyott, és forgatni ment.
Addig én nagyjából rendet raktam, és reggeli után kiültem a kertbe, ahol a tegnap történteken gondolkodtam.
Épp, hogy megjöttünk, és máris mennyi bonyodalom. London tényleg sokkal nyugisabb volt. A kapcsolatunk szempontjából is.
Csak remélni tudtam, hogy Robnak igaza van, és ezek a dolgok, Emilie, ez a Mike és semmi, senki más nem fogja tönkretenni a kapcsolatunkat.
Másfelől viszont ott volt ez a szerep.
Valóban hatalmas lehetőséget jelentene, és egy álmom válna valóra ezzel, de ha ezzel netán árthatok a kapcsolatunknak, akkor nem fogadom el. De persze azt még nem tudhatom, hogy alakulna, ha elfogadnám.
Főként Rob miatt nem akarom. Tudom, hogy nehezen viselné, ha azzal a pasival látna, és mióta tudom ezeket róla, hiába nem ismerem még, van egy olyan érzésem, nem lennénk valami jóban.
És nem akarom ezzel Robot sem megbántani. Nem tudom, mit tegyek. Azt hiszem, ezen még gondolkodnom kell, vagy megvárom Robot és együtt eldöntjük. Igaz, ő azt mondta, ez az én döntésem, de mivel őt is érinti, meg akarom beszélni vele.
/Rob/
Ma nem igazán tudtam a munkára koncentrálni, és ezt a srácok is észrevették.
Először nem akartam elmondani ezt az egészet Kristennek. De végül megtörtént, amitől féltem.
Igaz, ő nem mondta ki, de láttam a szemében a félelmet Camille miatt.
Igaz, régen szerettem, de feleannyira sem, mint Kristent. És ahogy neki mondtam, az már a múlt.
Mike viszont, úgy tűnik, ismét az életem része lesz. Persze, ha Kristen elfogadja a szerepet. Nem akarom, hogy miattam hagyjon ki egy ilyen lehetőséget.
És bízom benne, valamint a szerelmünkben, és amit mondott, nagyon megnyugtatott és boldoggá tett.
Tudtom, hogy szeret, és hogy bármit képes átvészelni a kapcsolatunk. És ha úgy dönt, hogy el fogadja a filmszerepet, nem fogom még egyszer hagyni annak a szemét Mike-nak, hogy elvegye tőlem azt, akit szeretek. Főleg nem Kristent.
Bár biztos vagyok benne, hogy gyötrelmes hónapok elé nézek, ami a féltékenységet illeti, ha Kris elfogadja. Benne bízom, de Mike-ban nem. Ismerem már annyira, hogy tudjam, be fog próbálkozni, főleg ha megtudja, hogy Kristennel együtt vagyunk.
De csak egyszer merjen rámászni, azt biztos nem éli túl - gondoltam magamban.
- Mi az haver, elmondtad neki? - jött oda hozzám Kellan, Peter és Jackson.
- Igen, még este.
- Na és, mi volt? - kérdezték rögtön, én meg nagyjából elmeséltem a dolgokat.
- Látod, nincs miért aggódnod. Kris imád téged, és ő sem fogja hagyni, hogy egy ilyen kis senki közétek álljon. Ha gáz van, lecsapjuk az ürgét - mondta Kellan.
- Kösz, tudtam, hogy rád számíthatok.
- Nincs mit, tudod, egy jó kis bunyó bármikor jöhet - mondta.
- Kivel akarsz te bunyózni? - jöttek oda Ashleyék.
- Senkivel, édes. Csak Robnak ajánlottam fel az ökleim, ha gondja lenne Mike-kal - felelte Ashleynek.
- Kris hogy van? Döntött már? - kérdezte Lizi.
- Még nem. De sokat gondolkozik rajta. Kicsit félek, ha elfogadja, milyen hatással lesz ez a kapcsolatunkra - mondtam.
- Semmilyenre. Ő imád téged, és te is őt. Egy ilyen Mike nem állhat közétek. - mondta Lizi.
- Remélem.
- Így lesz kicsim, emiatt ne aggódj.
- Köszi, anya - pusziltam meg, mire elmosolyodott.
- Ha végeztünk, átjöttök? Veszünk valami kaját, és Krisre is ráférne egy kis kikapcsolódás, aztán ráér majd dönteni - mondtam.
- Ez jól hangzik - értett mindenki egyet.
Volt még néhány jelent, majd mind végeztünk.
Hazafelé beugrottunk valami kajáért, és persze némi alkoholért, aztán úton voltunk hozzánk.
/Kristen/
Kora délután sikerült beszélnek anyáékkal. Persze a szerepről egyelőre nem meséltem nekik. Még én sem tudom, mit akarok.
Délután volt még egy kis idő, amíg nem jött haza Rob, addig elvittem egy körré az új kocsim. Még mindig túlzásnak tartottam, de ha használom, és ezzel boldoggá teszem őt, akkor legyen.
Mire hazaértem, több kocsi is állt a ház előtt. Robé és ha jól ismertem fel, Kellané.
Elhozta a srácokat. Remélem a lányok is jöttek - gondoltam magamban.
- Sziasztok - köszöntem a nappaliban ülő társaságban.
- Szia, szívem - jött oda hozzám Rob, majd rögtön a karjaiba zárt, és megcsókolt.
Kissé hosszúra nyúlt a csókunk.
- Elég lesz fiatalok - vigyorgott Kellan.
- Merre jártál? - kérdezte Rob.
- Ne haragudj, hogy nem szóltam, csak kocsikáztam egyet.
- Semmi baj - ölelt magához, és végre mosolyogva.
Hoztak kaját is, így megterítettünk az ebédlőben és elfogyasztottuk. Annyi különbség volt a mai estében, hogy Nikki is itt volt.
Vacsi után a srácok kiültek a kertbe a sörökkel és a lányokkal, én meg elpakoltam Nikkivel, aki felajánlotta, hogy segít. Sejtettem, hogy most fogunk túlesni azon a bizonyos beszélgetésen.
Miután végeztünk, leültünk a nappaliban.
Ő kezdett el beszélni.
Nagyjából - persze nem olyan részletesen - elmesélte mi történt velük Nickkel.
Nekem nem kellett, hisz nagyjából már mindent tudott rólunk Robbal.
- Szóval köztünk ez nem volt olyan komoly, mint köztetek. Látszik, hogy imádjátok egymást - mondta Nikki.
- Nem is akartál többet Nicktől? - kérdeztem rá.
Kissé furcsa volt, hisz a volt vőlegényemről beszélünk, de végül is már nem szeretem őt. Legalábbis nem szerelemmel.
- Nem tudom. Nem sok időt voltunk együtt. És ő nem jön ide, mint te Robhoz, így nem is nagyon van esélyünk, hogy esetleg jobban megismerhessük egymást.
- Hát, ki tudja, lehet, hogy Nick majd meggondolja magát. Én nem ítélkezhetek, hisz én is megcsaltam Robbal. Csak annyit akarok, hogy boldog legyen. És örülnék, ha akár melletted lenne az.
- Már nem érzel iránta semmit? - kérdezte.
- Szeretem, de már nem szerelemmel. Hanem mint egy barátot, testvért. Lehet, hogy így kimondva kegyetlenül hangzik, de a kapcsolatunk alatt sosem szerettem annyira, mint Robot.
- Megértem. Ő fantasztikus pasi, és örülök nektek. Gondolom, barátnők nem leszünk, de tisztázni akartam a dolgot - mondta Nikki.
- Végül is miért ne lehetnénk? Én csak örülnék neki, ha mégis lenne valami a kapcsolatotokból, nekem csak az a fontos, hogy Nick is boldog legyen, hisz ő is csak ezt akarta nekem, és neki köszönhetem, hogy most itt vagyok, együtt Robbal.
- Komolyan? Én is örülnék neki, csak azt hittem utálni fogsz emiatt, hogy…
- Nem foglak. Nickkel már megbeszéltük és lezártuk ezt. Rob az, aki most már az életem, és Nick is csak talál valakit, aki viszont szereti, és akit ő is szeret, ezt kívánom neki, mert megérdemli - mondtam.
- Hát meglátjuk, hogy alakul - mosolygott Nikki.
- Visszamegyünk? - kérdeztem.
- Persze menjünk. És köszönöm.
- Nincs mit - válaszoltam.
Örülök, hogy ezt is letudtuk, és végül nem lesz semmi konfliktus köztem és Nikki közt. Ő egy gyönyörű és helyes csaj, és ki tudja, talán egyszer összejön neki a dolog Nickkel.
Rob és a többiek rögtön elhallgattak, mikor együtt mentünk ki. Gondolom sejtették, hogy miről beszélgettünk. Legalábbis Rob biztos.
- Minden rendben? - kérdezte.
- Persze - feleltük mosolyogva, együtt Nikkivel.
- Mit szólnátok, ha a forgatás után elmehetnénk valahová esetleg pihenni egy kicsit? - hozta fel Rob.
- Meddig forgattok még? - kérdeztem.
- Még körülbelül két hét.
- Utána a többségünknek új filmje lesz, majd csak később forgatjuk a harmadik filmet, lesz néhány hét szünetünk - mondta Kellan.
- És hova mehetnénk? - kérdezte Lizi.
- Nem tudom, mit szólnátok, ha egy kicsit kiruccannánk Londonba? - kérdezte Rob, mire felcsillant a szemem.
- Komolyan?
- Persze. Megnéznénk anyuékat és Tomot, olyan szép emlékek kötnek oda - mondta Rob.
- Á, Tom barátunk. Jó kis buli lesz, ha jövünk, talán velünk jönne egy kicsit, itt is lehetne majd bulizni egyet - csapta össze a tenyerét Kellan.
- Itt a lehetőség - néztem Nikkire.
- Tényleg nem zavar?
- Nem. Csak ha összejön a dolog, tedd boldoggá őt.
- Ha sikerül, úgy lesz.
- Kiről beszéltek? - kérdezte Kellan.
- Nickről - mondtunk egyszerre.
- Ohhh.
- Szóval akkor irány hamarosan London - vigyorgott Kellan.
- Ti is jöttök ugye? - nézett Rob Lizire és Peterre.
- Végül is, igaz, a családom miatt nem sokáig, de egy kicsit mi is elmehetünk - mondta Peter és Lizi is egyetértett.
Még mindig alig akartam elhinni, ha csak egy kicsit is, hazamegyünk a családunkhoz. De előtte még mindig várt rám egy elég nehéz döntés.
Az este további részét jól elbeszélgettük.
A srácok a Londoni bulit tervezték, Ashleyék pedig egy újabb vásárlást a Los Angeles-i butikok kifosztására, amiről persze én sem hiányozhattam. A fiúk legnagyobb örömére ők is velünk jönnek.
Miután a srácok elmentek, még beszélni akartam Robbal.
- Szóval, hogy döntöttél?
- Én nem tudom…
- Semmi baj, ha elfogadod. Nem akarom, hogy miattam hagyd ki. Megbeszéltük a Mike-os részét, nyugodtan - mondta.
- De…
- Szeretnéd?
- Egy kicsit.
- Akkor hajrá. Miattam ne aggódj. Melletted leszek, és mindenben segíteni fogok.
- Köszönöm - bújtam szorosan a karjaiba.
- Nincs mit megköszönnöd. Szeretlek.
- Én is téged. És ne aggódj, minden rendben lesz - csókoltam meg.
Másnap felhívtam Davidet.
Alig várta a hívásom, és persze kimondhatatlanul örült, hogy elfogadom a szerepet, ami miatt kissé bizonytalan voltam, hogy jól tettem-e, de most már nincs visszaút.
Elmondta, hogy minden kész van, a szereplők nagy része is megvan, így hamarosan kezdhetnénk a forgatást.
Viszont annyi kikötésem volt, hogy mikor kezdjük. Mivel Robék hamarosan végeznek, utána pedig egy kicsit haza akarunk menni. Így megbeszéltük, hogy amint tudom, mikor jövünk haza Londonból, szólok neki, addigra mindent elő lesz készítve.
Kissé ideges voltam a forgatás miatt, hisz még nem szerepeltem igazi filmben. De Rob megnyugtatott és David is, hogy minden rendben lesz.
Viszont mielőtt elmennénk, hamarosan lesz egy hasonló ismerkedős összejövetel a stábbal, és a szereplőkkel, mint nem olyan régen Robnak is az új filmje miatt.
Mikor rákérdeztem, mikor lenne, a válasza annyi volt, hogy ha minden igaz, akkor még a héten.
Ahogy elmondtam Robnak, rögtön lefagyott a mosoly az arcáról.
- Szeretném, ha elkísérnél - mondtam.
- Oda neked kell mennem, nem rám kíváncsiak.
- De én azt akarom, hogy mellettem légy - kértem.
- Biztos? Kibírom.
- Biztos. Velem jössz, mert azt akarom, hogy velem legyél.
- Rendben, ha szeretnéd.
- És ne aggódj, minden rendben lesz - mondtam és megcsókoltam.
- Mit szólnál egy kis úszáshoz? - mosolyogtam rá miközben kifelé sétálva és elkezdtem levenni a ruháim, mire ő vágytól elsötétült szemmel kísérte végig a kis akcióm, majd követett.
Ha csak egy kicsit is, de el akartam felejteni mindent, csak kettőnkre koncentrálni és boldogan adni át magunkat a szerelmünknek.
Tessék komizni :)
2010. október 29., péntek
2010. október 26., kedd
28.fejezet
Sziasztok! Itt is a következő fejezet ahogy ígértem. Egy képpel a végén, hogy miről, azt ha elolvassátok megtudjátok. Szívemnek egy hatalmas cuppanós ismét (L). És köszi mindenkinek aki komizott az előzőhöz, és persze ide is várom a véleményeket. Pusszantás.
28.fejezet
/Rob/
A délutánt és az estét nálunk töltöttük a srácokkal, Kellannal, Jacksonnal és Peterrel. A kertben ücsörögtünk néhány üveg sör társaságában, mikor megszólalt Kellan.
- Na és milyen az új csaj?
- Kire gondolsz? Milyen csaj? - kérdezett vissza rögtön Jackson.
- Mivel hamarosan vége a forgatásnak, Rob elkezdi az új filmjét, amiben, ha jól hallottam, egy bomba kis csajjal szerepel majd - újságolta Kellan.
- Te ismered? - kérdeztem tőle.
- Miért, te nem? Együtt fogtok szerepelni, és azt sem tudod, kicsoda?
- Nem ismerem. Ma este lesz egy vacsora a szereplőkkel és stábbal. Ha minden igaz, ott ismerem meg. Csak a nevét tudom. Bár Krisnek elég volt ennyi, hogy kiakadjon - mondtam.
- Máris féltékeny?
- Valamilyen szinten megértem, sőt. Én sem örülnék, ha csak a vásznon is más pasik ölelgetnék és csókolgatnák - mondtam.
- Majd azért mesélj, milyen a csaj. Aztán jól viselkedj - szólt rám Kellan.
- Eszemben sincs semmi hülyeséget tenni. Eleget szenvedtem, szenvedtünk, hogy együtt lehessünk, és ezt nem fogom senki, egy akárki miatt félredobni - mondtam.
- Nagyon helyes - értett egyet Peter.
- Szerintetek mikor jönnek a lányok? - kérdezte Jackson.
- Remélem most már hamarosan.
- Na mi az, máris hiányzik? - vigyorgott Kellan.
- De még mennyire - válaszoltam.
Később, ahogy sötétedni kezdett, bementünk a házba ahol leültünk a tévé elé. De hamarosan végre megjöttek a csajok, és rögtön karjaimba zártam szerelmem.
Viszont nem élvezhettem sokáig a közelségét, mert hamarosan mennem kellett a vacsorára és még át kell, hogy öltözzek. Így elköszöntem a srácoktól, akik elmentek. Csak Lizi maradt, aki Krisszel lesz.
- Siess haza - mondta szerelmem mielőtt menni akartam.
Haza. Annyira jól esett ezt hallani a szájából. Haza, a közös otthonunkba. Ez a tudat mérhetetlen boldogsággal töltött el.
- Sietek szívem, amint lehet, jövök - válaszoltam, és egy szenvedélyes búcsúcsók után elindultam.
/Kristen/
Miután Rob elment, kissé rosszkedvem lett.
Még mindig azon a nőn járt azt eszem.
Hogy vajon, hogy néz ki? Szebb, mint én?
Ilyesfajta kérdések kavarogtak a fejemben, amiket meg is osztottam Lizivel, miután látta a rosszkedvem.
- Ne gondolj ilyenekre, Robnak csak te létezel. Rá sem tudna nézni másra, ez csak egy szerep.
- Tudom, csak ehhez még hozzá kell szokjak.
- Előbb utóbb menni fog. És Rob mesélte, hogy te is színészetet tanulsz, ki tudja, talán hamarosan te is kerülsz ilyen helyzetbe - mondta Lizi.
- Az szerintem még elég messze van - mondtam mosolyogva.
Lizinek sikerült feldobnia, és végül nagyon klassz esténk lett.
Odakint fantasztikus volt az idő, így a kertbe ültünk ki, és beszélgetés közben iszogattunk.
Főleg persze Rob volt a téma és a színészet, de sokat mesélt magáról is, így még jobban megismerhettem, és csak örültem, hogy ilyen jóban lettünk.
Kezdett késő lenni, így mondtam Lizinek, hogy menjen nyugodtan. Viszont Rob miatt ideges voltam, hisz elég későre járt, és folyton eszement gondoltatok jutottak eszembe.
Elköszöntem és megköszöntem Lizinek, hogy velem volt, majd miután elment, gondoltam, felavatom a medencénket, hogy addig se agyaljak hülyeségeken.
Előkerestem a fürdőruhám, majd úszással ütöttem el az időt a kellemes vízben.
Annyira élveztem és belemerültem, hogy észre sem vettem, amikor Rob megjött. Csak arra figyeltem fel, hogy az ajtónak dőlve engem figyel.
Amint meglátta, hogy észrevettem, közelebb jött. Én még mindig a medencében voltam, ő pedig leguggolt elém.
- Ne haragudj, nehéz volt megszabadulni tőlük, és sok megbeszélni valónk is volt.
- Semmi baj, csak hiányoztál - mondtam.
Neki sem kellett több, közelebb hajolt hozzám, és ajkaim után kapott. Nyelvünk egymásra találásával édes táncba kezdett, mikor hirtelen belém bújt a kisördög.
Kissé kijjebb emelkedtem a vízből a medence falánál, majd átkaroltam szerelmem nyakát és ruhástól rántottam be magamhoz. Hangos csobbanással esett mellém a vízbe.
- Te kis boszorkány - úszott rögtön mellém és zárt a karjaiba.
Így kócos, vizes hajjal is eszméletlen szexi látványt nyújtott. Bár jobban szerettem, ha nincs rajta ruha. De ezen a problémán hamar segítettünk.
Szorosan ölelt magához és pillanatok alatt szabadult meg ő a ruháitól, én pedig a fürdőruhámtól, majd a víz lágy hullámai közt lettünk egymáséi, utána pedig a hálóban szerettük tovább egymást egész pirkadatig.
Akkor nyomott el minket az álom egymás karjaiban.
Reggel én ébredtem előbb, és valami reggelit akartam készíteni. Miközben a konyhában ügyködtem, bekapcsoltam a tévét a nappaliban. Utóbb kiderült, talán jobb lett volna, ha nem teszem.
Épp a kávét töltöttem ki, mikor meghallottam, hogy Robról van szó.
Egy nem is tudom, milyen celebekről szóló műsorban tettek róla említést, és a tegnapi vacsoráról, amin részt vett. Persze csodálkoztam is volna, ha ma nem ezzel lenne minden tele.
Mióta hallottam róla, azóta vagyok kíváncsi arra a nőre, milyen lehet, és most láthattam. De nem is akárhogy.
”Úgy tűnik, a szívtipró vámpír nem éri be egyetlen nővel. Előző este egy ismeretlen lánnyal láthattuk kézen fogva, tegnap este pedig új filmjének leendő partnernőjével Emilie da Ravin-al bújtak össze meghitten" - mondták, és erről képeket is láttam.
Még a szavam is elakadt.
Azon a tegnapi vacsorán készült képeket mutatták, ahol Rob és egy szőke nő – aki az a híres Emilie – voltak igencsak közel egymáshoz. Sőt, ahogy mondták eléggé összebújva, és láthatóan nem zavartatták magukat.
Ezeket hallgatva és elnézve, a féltékenység és a düh mérhetetlen gyorsasággal tört rám. Csak meredtem magam elé, igaz, már másról beszéltek, mégis folyton a kettejükről készült képeket láttam magam előtt.
Épp, hogy megismerte, máris összemelegedtek. Szóval ezért jött olyan későn haza, nem a többiek hanem Emilie tartotta fel. Ezekre gondolva szinte fortyogtam a dühtől, és észre sem vettem, hogy Rob mögöttem áll, és ki tudja, mióta van itt.
Amint hallottam róla, tudtam, hogy előbb vagy utóbb bele fog kavarni a kapcsolatunkba, de nem gondoltam, hogy máris.
Szó nélkül hagytam ott a reggelit, elmentem mellette egyenest a szobánkba, és befeküdtem az ágyba.
Nem tudtam, mire gondoljak.
Egyrészt bízni akartam benne, mert tudom, hogy szeret, de akkor sem hagynak nyugodni azok a képek. Bár esélyt sem adtam neki, hogy elmondja mi történt, a képek alapján elég nyilvánvaló.
Lehet, hogy csak én reagálom túl a dolgot, de kimondhatatlanul rosszul esik, mással látni őt, így meg pláne, hogy másnap az egész világ ezen csámcsog.
Hallottam bejönni őt, de pont háttal feküdtem neki, így nem láttam az arcát.
- Meghallgatsz? - kérdezte.
Nem válaszoltam, de a hallgatásomat igennek vette. Kíváncsi voltam, milyen magyarázat van erre, nem akartam semmiség miatt veszekedni vele.
- Semmi összebújás nem volt. Legalábbis részemről. Már az elején tudattam vele, hogy Te vagy nekem, és eszemben sincs akarni tőle bármit is. Nem tudom, mit gondolt, hisz épp, hogy megismertük egymást, de elég rámenős volt. De végül felfogta, mi a helyzet és nem nyomult tovább, felfogta, hogy maximum barátság és munkakapcsolat lehet köztünk, vagy különben megmondtam, keressenek mást a szerepre. Nem ér annyit az egész, hogy emiatt veszekedjünk, vagy veszítselek el - mondta, és sejtettem, hogy ennyi volt a mondandója.
Éreztem, hogy bemászik mellém az ágyba, én felé fordultam, és szorosan hozzá bújtam, mire ő boldogan ölelt magához.
- Ne haragudj, csak rosszul esett látni téged vele. Nem tudom, hogy fogom kibírni, hogy mindig a közeledben lesz. Sajnálom, igaz, nem ismerem őt, de benned megbízom, csak benne nem. Ki tudja, mikor mászik rád megint, és ha te nem tudsz neki nemet mondani?
- Erre ne is gondolj. Soha senkire nem is tudnék ránézni. Ha ez neki nem megy, az ő dolga. De neki is megmondtam elég világosan, hogy tartsa magát ehhez, vagy más partnere lesz.
- Ne haragudj - kértem bocsánatot ismét.
- Én sajnálom. És eszedbe ne jusson ilyenekre gondolni, ha akarod, minden nap magammal viszlek, hogy mellettem lehess, és te is megnyugodj, hogy lásd, csak együtt dolgozunk semmi több. Csak téged szeretlek, és eszemben sincs kockára tenni a szerelmünk ő, vagy akárki más miatt - mondta mire teljesen meghatódtam.
- Szeretlek - csak ennyire futotta tőlem, de a boldogság, ami a szemében ragyogott vallomásom hallatára mindent megért.
Ő először egy szerelemmel teli csókkal bizonyította érzéseit irántam.
- Én is szeretlek - mondta később.
Egy ideig csendben élvezve egymás közelségét feküdtünk egymás karjaiban, majd megreggeliztünk és Robnak mennie kellett a forgatásra.
Ma is szerette volna, ha elkísérem, de nem akartam zavarni, inkább itthon maradtam.
- Ja és estére lesz egy kis meglepetésem neked, remélem tetszeni fog.
- Egy újabb? Remélem, nem költöttél rá egy vagyont? - kérdeztem.
Nem szeretem, ha sokat költ rám, hisz itt ez a ház is. Hiába kettőnké, mégis egy egész vagyont adott ki rá. Remélem nem csinált megint őrültséget.
- Este meglátod - mondta egy csókot nyomva ajkaimra, de kissé hosszabbra nyúlt a búcsú, majd elment.
Mikor egyedül maradtam, rendet raktam a házban, és mivel tegnap nem foglalkoztam vele, ma elpakoltam a ruhákat, amiket a lányokkal vettünk tegnap.
Elég gyorsan telt az idő, de alig vártam, hogy Rob hazaérjen.
Kora délután viszont hívott Lizzy.
- Annyira hiányoztok - mondta.
- Ti is nekünk. Remélem minden rendben otthon, később beszélek anyuékkal is.
- Persze minden oké. És milyen az együttélés?
- Fantasztikus.
- Ennek örülök, remélem, hamarosan meglátogathatunk titeket.
- Annak mi is örülnénk.
- Rob?
- Dolgozik, én épp ruhákat pakolászok.
- Tényleg? Miket vettél? Gondolom, ott sokkal jobb idő van, mint itt.
- Igen. Ne aggódj, ha eljöttök, nem hagyunk ki egy kis vásárlást - nyugtattam meg. - Lizzy, .....
- Igen? - nem tudtam, kérdezzek-e rá, de tudni akartam, mi van vele.
- Nick hogy van?
- Egész jól. Bár néha kissé szomorúnak látom, de elvan. Suliba jár, és többnyire a barátaival lóg. Ne aggódj, ő rendben van.
- Oké. Remélem, előbb-utóbb ő is talál magának valakit - mondtam.
- Biztos. Ő is megtalálja majd a nagy Őt.
- Rendben, nekem mennem kell. Puszilom Robot és téged is, majd azért hívj.
- Én is titeket, anyuékat és mindenkit. És persze hívlak. Puszi - köszöntem el tőle és letettem.
Elbeszélgettük az időt Lizzyvel, közben Rob is hazaért, és elmeséltem neki, hogy mit beszéltem Lizzyvel, és hogy Lizzy puszilja őt.
- Majd én is telefonálok, nekem is hiányoznak.
- Mit szólnál, ha bemennénk a városban, vagy a partra sétálni?
- Jól hangzik - mondta egy csók után.
Elkerülve a tömeget és persze a paparazzikat lementünk a part egy kevésbe nyüzsgő részére. A látvány egyszerűen csodás volt.
Kézen fogva sétáltunk a homokban, és ekkor éreztem csak igazán boldognak magam. Este beültünk egy hangulatos kis étterembe, majd hazamentünk.
Beérve a kapun viszont, nem először állt el a szavam.
- Rob, mondd, hogy nem…
- De. Ez a tiéd. Ha nem is vagyok itthon, bárhová el tudsz menni, vagy bejönni hozzám - vette elő a csibészes mosolyát, hogy meggyőzzön.
- Nem kellene rám költened, ezt nem fogadhatom el.
- Azt hiszem ezt már megbeszéltük. Nekem örömet okoz ha boldoggá tehetlek, és kire költenék, ha nem arra, aki a legfontosabb nekem. Miért nem tetszik?
- Hogy nem tetszik? Ez gyönyörű - néztem az előttem álló csodás sportkocsit.
- Örülök, hogy tetszik - mondta, majd kezembe nyomta a kulcsokat és közelebbről is szemügyre vettem.
- Kipróbáljuk? Még úgysem láttalak vezetni - mosolygott rám.
- Menjünk - adtam meg magam, majd elvittük egy körre a vadi új kocsim.
Ez aztán már tényleg túlzás volt tőle, de mi tagadás, fantasztikus az ízlése.
Hazaérve rögtön egy csókkal köszöntem meg, hogy egyáltalán van nekem.
- Szeretlek - mondtuk egymásnak, tovább csókolva egymást, majd Rob a karjaiba kapva indult velem egyenest a hálószoba felé.
Az elkövetkezendő napok is hasonló boldogságban teltek. Azzal a különbséggel, hogy legtöbbször elkísértem Robot a forgatásra.
Ilyenkor szinte, amikor csak volt egy szabad perce, nem eresztett maga mellől, így Nikkivel azóta sem volt alkalmam beszélni. De tudtam, hogy egyszer ezen is túl leszünk, bár ezek után nem sok értelmét láttam, de ő mindenképp beszélni akart velem, és megbeszéltük, amint lehet, sort kerítünk rá.
Egyik nap ugyanúgy zajlott a forgatás, mikor váratlan dolog történt velem.
Rob bemutatott a rendezőnek, és ő egy másiknak, majd beszélgetni kezdtünk, és persze rákérdeztek mivel foglalkozom, így nem tagadhattam, hogy színészetet tanulok.
- Mit gondolsz, esetleg bemutatnád mit tudsz? - kérdezte az egyik rendező, David, aki épp egy filmet akar vászonra vinni, és ahhoz keres még szereplőket.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet, nekem ilyen téren még nincs tapasztalom - ellenkeztem.
- Ugyan, szívem, próbáld meg, menni fog - győzködött Rob.
- Oké, és ha Robbal mutatnátok be valamit? - kérdezte David.
- Lehetne, ha már itt vagyunk Edward és Bella egy jelenete - mondta David.
Még szerencse, hogy volt időm olvasni a könyveket, és látni az eddigi filmet, így tudtam miről van szó. Ezek után nem ellenkezhettem.
Rob még mindig Edward bőrébe volt bújva, én pedig hirtelen Bella lettem, és pont az Újholdas szakításukat kellett eljátszanunk.
Eleinte teljesen kétségbe voltam esve, hisz még sosem kerültem ilyen helyzetbe, ráadásul Rob és ennyi befolyásos ember előtt kellett szerepeljek.
De amint elkezdünk játszani, úgy éreztem, mintha mindig is ezt csináltam volna.
- Ez tökéletes - intett le minket David és a srácok is tapsolni kezdtek, Rob pedig a karjaiba kapott.
- Ezt elhallgattad előlem, fantasztikus voltál - mondta majd megcsókolt.
- Talán korai, és hirtelen is, de gondold át, örülnék neki, ha a készülő filmben szerepelnél - szólalt meg David, és nekem az állam is leesett.
- Mi?
- Milyen film? - kérdezte helyettem Rob.
- Egy romantikus film. A férfi főszereplő megvan, de női még nem találtunk. Eddig - mondta.
- Kristen még ismeretlen ebben a szakmában, de ilyen tehetséggel biztos vagyok benne, ez nem tart sokáig, mit szólsz?
- Hát, én nem tudom…
- Ne válaszolj rögtön, gondold át - mondta David.
- Oké - bólintottam rá, még mindig döbbenten.
- És ki a férfi főszereplő? - kérdezte Rob. Persze, most ő is érzi, amit én Emilie miatt - gondoltam magamban, de emellett én is kíváncsi voltam - ha elfogadom - kivel kellene együtt játszanom, bár még mindig hihetetlennek tűnt ez az egész.
- A neve: Michael Arangano - mondta ki David, mire számomra érthetetlen okokból Rob arcáról lefagyott a mosoly, ahogy Ashelyékéről is.
Sejtettem, hogy van itt valami, amiről én nem tudok, de remélem kiderül, miért reagált így mindenki erre a névre.
Tessék komizni :)
Kristen kocsija: http://i56.tinypic.com/fp1kj6.jpg
28.fejezet
/Rob/
A délutánt és az estét nálunk töltöttük a srácokkal, Kellannal, Jacksonnal és Peterrel. A kertben ücsörögtünk néhány üveg sör társaságában, mikor megszólalt Kellan.
- Na és milyen az új csaj?
- Kire gondolsz? Milyen csaj? - kérdezett vissza rögtön Jackson.
- Mivel hamarosan vége a forgatásnak, Rob elkezdi az új filmjét, amiben, ha jól hallottam, egy bomba kis csajjal szerepel majd - újságolta Kellan.
- Te ismered? - kérdeztem tőle.
- Miért, te nem? Együtt fogtok szerepelni, és azt sem tudod, kicsoda?
- Nem ismerem. Ma este lesz egy vacsora a szereplőkkel és stábbal. Ha minden igaz, ott ismerem meg. Csak a nevét tudom. Bár Krisnek elég volt ennyi, hogy kiakadjon - mondtam.
- Máris féltékeny?
- Valamilyen szinten megértem, sőt. Én sem örülnék, ha csak a vásznon is más pasik ölelgetnék és csókolgatnák - mondtam.
- Majd azért mesélj, milyen a csaj. Aztán jól viselkedj - szólt rám Kellan.
- Eszemben sincs semmi hülyeséget tenni. Eleget szenvedtem, szenvedtünk, hogy együtt lehessünk, és ezt nem fogom senki, egy akárki miatt félredobni - mondtam.
- Nagyon helyes - értett egyet Peter.
- Szerintetek mikor jönnek a lányok? - kérdezte Jackson.
- Remélem most már hamarosan.
- Na mi az, máris hiányzik? - vigyorgott Kellan.
- De még mennyire - válaszoltam.
Később, ahogy sötétedni kezdett, bementünk a házba ahol leültünk a tévé elé. De hamarosan végre megjöttek a csajok, és rögtön karjaimba zártam szerelmem.
Viszont nem élvezhettem sokáig a közelségét, mert hamarosan mennem kellett a vacsorára és még át kell, hogy öltözzek. Így elköszöntem a srácoktól, akik elmentek. Csak Lizi maradt, aki Krisszel lesz.
- Siess haza - mondta szerelmem mielőtt menni akartam.
Haza. Annyira jól esett ezt hallani a szájából. Haza, a közös otthonunkba. Ez a tudat mérhetetlen boldogsággal töltött el.
- Sietek szívem, amint lehet, jövök - válaszoltam, és egy szenvedélyes búcsúcsók után elindultam.
/Kristen/
Miután Rob elment, kissé rosszkedvem lett.
Még mindig azon a nőn járt azt eszem.
Hogy vajon, hogy néz ki? Szebb, mint én?
Ilyesfajta kérdések kavarogtak a fejemben, amiket meg is osztottam Lizivel, miután látta a rosszkedvem.
- Ne gondolj ilyenekre, Robnak csak te létezel. Rá sem tudna nézni másra, ez csak egy szerep.
- Tudom, csak ehhez még hozzá kell szokjak.
- Előbb utóbb menni fog. És Rob mesélte, hogy te is színészetet tanulsz, ki tudja, talán hamarosan te is kerülsz ilyen helyzetbe - mondta Lizi.
- Az szerintem még elég messze van - mondtam mosolyogva.
Lizinek sikerült feldobnia, és végül nagyon klassz esténk lett.
Odakint fantasztikus volt az idő, így a kertbe ültünk ki, és beszélgetés közben iszogattunk.
Főleg persze Rob volt a téma és a színészet, de sokat mesélt magáról is, így még jobban megismerhettem, és csak örültem, hogy ilyen jóban lettünk.
Kezdett késő lenni, így mondtam Lizinek, hogy menjen nyugodtan. Viszont Rob miatt ideges voltam, hisz elég későre járt, és folyton eszement gondoltatok jutottak eszembe.
Elköszöntem és megköszöntem Lizinek, hogy velem volt, majd miután elment, gondoltam, felavatom a medencénket, hogy addig se agyaljak hülyeségeken.
Előkerestem a fürdőruhám, majd úszással ütöttem el az időt a kellemes vízben.
Annyira élveztem és belemerültem, hogy észre sem vettem, amikor Rob megjött. Csak arra figyeltem fel, hogy az ajtónak dőlve engem figyel.
Amint meglátta, hogy észrevettem, közelebb jött. Én még mindig a medencében voltam, ő pedig leguggolt elém.
- Ne haragudj, nehéz volt megszabadulni tőlük, és sok megbeszélni valónk is volt.
- Semmi baj, csak hiányoztál - mondtam.
Neki sem kellett több, közelebb hajolt hozzám, és ajkaim után kapott. Nyelvünk egymásra találásával édes táncba kezdett, mikor hirtelen belém bújt a kisördög.
Kissé kijjebb emelkedtem a vízből a medence falánál, majd átkaroltam szerelmem nyakát és ruhástól rántottam be magamhoz. Hangos csobbanással esett mellém a vízbe.
- Te kis boszorkány - úszott rögtön mellém és zárt a karjaiba.
Így kócos, vizes hajjal is eszméletlen szexi látványt nyújtott. Bár jobban szerettem, ha nincs rajta ruha. De ezen a problémán hamar segítettünk.
Szorosan ölelt magához és pillanatok alatt szabadult meg ő a ruháitól, én pedig a fürdőruhámtól, majd a víz lágy hullámai közt lettünk egymáséi, utána pedig a hálóban szerettük tovább egymást egész pirkadatig.
Akkor nyomott el minket az álom egymás karjaiban.
Reggel én ébredtem előbb, és valami reggelit akartam készíteni. Miközben a konyhában ügyködtem, bekapcsoltam a tévét a nappaliban. Utóbb kiderült, talán jobb lett volna, ha nem teszem.
Épp a kávét töltöttem ki, mikor meghallottam, hogy Robról van szó.
Egy nem is tudom, milyen celebekről szóló műsorban tettek róla említést, és a tegnapi vacsoráról, amin részt vett. Persze csodálkoztam is volna, ha ma nem ezzel lenne minden tele.
Mióta hallottam róla, azóta vagyok kíváncsi arra a nőre, milyen lehet, és most láthattam. De nem is akárhogy.
”Úgy tűnik, a szívtipró vámpír nem éri be egyetlen nővel. Előző este egy ismeretlen lánnyal láthattuk kézen fogva, tegnap este pedig új filmjének leendő partnernőjével Emilie da Ravin-al bújtak össze meghitten" - mondták, és erről képeket is láttam.
Még a szavam is elakadt.
Azon a tegnapi vacsorán készült képeket mutatták, ahol Rob és egy szőke nő – aki az a híres Emilie – voltak igencsak közel egymáshoz. Sőt, ahogy mondták eléggé összebújva, és láthatóan nem zavartatták magukat.
Ezeket hallgatva és elnézve, a féltékenység és a düh mérhetetlen gyorsasággal tört rám. Csak meredtem magam elé, igaz, már másról beszéltek, mégis folyton a kettejükről készült képeket láttam magam előtt.
Épp, hogy megismerte, máris összemelegedtek. Szóval ezért jött olyan későn haza, nem a többiek hanem Emilie tartotta fel. Ezekre gondolva szinte fortyogtam a dühtől, és észre sem vettem, hogy Rob mögöttem áll, és ki tudja, mióta van itt.
Amint hallottam róla, tudtam, hogy előbb vagy utóbb bele fog kavarni a kapcsolatunkba, de nem gondoltam, hogy máris.
Szó nélkül hagytam ott a reggelit, elmentem mellette egyenest a szobánkba, és befeküdtem az ágyba.
Nem tudtam, mire gondoljak.
Egyrészt bízni akartam benne, mert tudom, hogy szeret, de akkor sem hagynak nyugodni azok a képek. Bár esélyt sem adtam neki, hogy elmondja mi történt, a képek alapján elég nyilvánvaló.
Lehet, hogy csak én reagálom túl a dolgot, de kimondhatatlanul rosszul esik, mással látni őt, így meg pláne, hogy másnap az egész világ ezen csámcsog.
Hallottam bejönni őt, de pont háttal feküdtem neki, így nem láttam az arcát.
- Meghallgatsz? - kérdezte.
Nem válaszoltam, de a hallgatásomat igennek vette. Kíváncsi voltam, milyen magyarázat van erre, nem akartam semmiség miatt veszekedni vele.
- Semmi összebújás nem volt. Legalábbis részemről. Már az elején tudattam vele, hogy Te vagy nekem, és eszemben sincs akarni tőle bármit is. Nem tudom, mit gondolt, hisz épp, hogy megismertük egymást, de elég rámenős volt. De végül felfogta, mi a helyzet és nem nyomult tovább, felfogta, hogy maximum barátság és munkakapcsolat lehet köztünk, vagy különben megmondtam, keressenek mást a szerepre. Nem ér annyit az egész, hogy emiatt veszekedjünk, vagy veszítselek el - mondta, és sejtettem, hogy ennyi volt a mondandója.
Éreztem, hogy bemászik mellém az ágyba, én felé fordultam, és szorosan hozzá bújtam, mire ő boldogan ölelt magához.
- Ne haragudj, csak rosszul esett látni téged vele. Nem tudom, hogy fogom kibírni, hogy mindig a közeledben lesz. Sajnálom, igaz, nem ismerem őt, de benned megbízom, csak benne nem. Ki tudja, mikor mászik rád megint, és ha te nem tudsz neki nemet mondani?
- Erre ne is gondolj. Soha senkire nem is tudnék ránézni. Ha ez neki nem megy, az ő dolga. De neki is megmondtam elég világosan, hogy tartsa magát ehhez, vagy más partnere lesz.
- Ne haragudj - kértem bocsánatot ismét.
- Én sajnálom. És eszedbe ne jusson ilyenekre gondolni, ha akarod, minden nap magammal viszlek, hogy mellettem lehess, és te is megnyugodj, hogy lásd, csak együtt dolgozunk semmi több. Csak téged szeretlek, és eszemben sincs kockára tenni a szerelmünk ő, vagy akárki más miatt - mondta mire teljesen meghatódtam.
- Szeretlek - csak ennyire futotta tőlem, de a boldogság, ami a szemében ragyogott vallomásom hallatára mindent megért.
Ő először egy szerelemmel teli csókkal bizonyította érzéseit irántam.
- Én is szeretlek - mondta később.
Egy ideig csendben élvezve egymás közelségét feküdtünk egymás karjaiban, majd megreggeliztünk és Robnak mennie kellett a forgatásra.
Ma is szerette volna, ha elkísérem, de nem akartam zavarni, inkább itthon maradtam.
- Ja és estére lesz egy kis meglepetésem neked, remélem tetszeni fog.
- Egy újabb? Remélem, nem költöttél rá egy vagyont? - kérdeztem.
Nem szeretem, ha sokat költ rám, hisz itt ez a ház is. Hiába kettőnké, mégis egy egész vagyont adott ki rá. Remélem nem csinált megint őrültséget.
- Este meglátod - mondta egy csókot nyomva ajkaimra, de kissé hosszabbra nyúlt a búcsú, majd elment.
Mikor egyedül maradtam, rendet raktam a házban, és mivel tegnap nem foglalkoztam vele, ma elpakoltam a ruhákat, amiket a lányokkal vettünk tegnap.
Elég gyorsan telt az idő, de alig vártam, hogy Rob hazaérjen.
Kora délután viszont hívott Lizzy.
- Annyira hiányoztok - mondta.
- Ti is nekünk. Remélem minden rendben otthon, később beszélek anyuékkal is.
- Persze minden oké. És milyen az együttélés?
- Fantasztikus.
- Ennek örülök, remélem, hamarosan meglátogathatunk titeket.
- Annak mi is örülnénk.
- Rob?
- Dolgozik, én épp ruhákat pakolászok.
- Tényleg? Miket vettél? Gondolom, ott sokkal jobb idő van, mint itt.
- Igen. Ne aggódj, ha eljöttök, nem hagyunk ki egy kis vásárlást - nyugtattam meg. - Lizzy, .....
- Igen? - nem tudtam, kérdezzek-e rá, de tudni akartam, mi van vele.
- Nick hogy van?
- Egész jól. Bár néha kissé szomorúnak látom, de elvan. Suliba jár, és többnyire a barátaival lóg. Ne aggódj, ő rendben van.
- Oké. Remélem, előbb-utóbb ő is talál magának valakit - mondtam.
- Biztos. Ő is megtalálja majd a nagy Őt.
- Rendben, nekem mennem kell. Puszilom Robot és téged is, majd azért hívj.
- Én is titeket, anyuékat és mindenkit. És persze hívlak. Puszi - köszöntem el tőle és letettem.
Elbeszélgettük az időt Lizzyvel, közben Rob is hazaért, és elmeséltem neki, hogy mit beszéltem Lizzyvel, és hogy Lizzy puszilja őt.
- Majd én is telefonálok, nekem is hiányoznak.
- Mit szólnál, ha bemennénk a városban, vagy a partra sétálni?
- Jól hangzik - mondta egy csók után.
Elkerülve a tömeget és persze a paparazzikat lementünk a part egy kevésbe nyüzsgő részére. A látvány egyszerűen csodás volt.
Kézen fogva sétáltunk a homokban, és ekkor éreztem csak igazán boldognak magam. Este beültünk egy hangulatos kis étterembe, majd hazamentünk.
Beérve a kapun viszont, nem először állt el a szavam.
- Rob, mondd, hogy nem…
- De. Ez a tiéd. Ha nem is vagyok itthon, bárhová el tudsz menni, vagy bejönni hozzám - vette elő a csibészes mosolyát, hogy meggyőzzön.
- Nem kellene rám költened, ezt nem fogadhatom el.
- Azt hiszem ezt már megbeszéltük. Nekem örömet okoz ha boldoggá tehetlek, és kire költenék, ha nem arra, aki a legfontosabb nekem. Miért nem tetszik?
- Hogy nem tetszik? Ez gyönyörű - néztem az előttem álló csodás sportkocsit.
- Örülök, hogy tetszik - mondta, majd kezembe nyomta a kulcsokat és közelebbről is szemügyre vettem.
- Kipróbáljuk? Még úgysem láttalak vezetni - mosolygott rám.
- Menjünk - adtam meg magam, majd elvittük egy körre a vadi új kocsim.
Ez aztán már tényleg túlzás volt tőle, de mi tagadás, fantasztikus az ízlése.
Hazaérve rögtön egy csókkal köszöntem meg, hogy egyáltalán van nekem.
- Szeretlek - mondtuk egymásnak, tovább csókolva egymást, majd Rob a karjaiba kapva indult velem egyenest a hálószoba felé.
Az elkövetkezendő napok is hasonló boldogságban teltek. Azzal a különbséggel, hogy legtöbbször elkísértem Robot a forgatásra.
Ilyenkor szinte, amikor csak volt egy szabad perce, nem eresztett maga mellől, így Nikkivel azóta sem volt alkalmam beszélni. De tudtam, hogy egyszer ezen is túl leszünk, bár ezek után nem sok értelmét láttam, de ő mindenképp beszélni akart velem, és megbeszéltük, amint lehet, sort kerítünk rá.
Egyik nap ugyanúgy zajlott a forgatás, mikor váratlan dolog történt velem.
Rob bemutatott a rendezőnek, és ő egy másiknak, majd beszélgetni kezdtünk, és persze rákérdeztek mivel foglalkozom, így nem tagadhattam, hogy színészetet tanulok.
- Mit gondolsz, esetleg bemutatnád mit tudsz? - kérdezte az egyik rendező, David, aki épp egy filmet akar vászonra vinni, és ahhoz keres még szereplőket.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet, nekem ilyen téren még nincs tapasztalom - ellenkeztem.
- Ugyan, szívem, próbáld meg, menni fog - győzködött Rob.
- Oké, és ha Robbal mutatnátok be valamit? - kérdezte David.
- Lehetne, ha már itt vagyunk Edward és Bella egy jelenete - mondta David.
Még szerencse, hogy volt időm olvasni a könyveket, és látni az eddigi filmet, így tudtam miről van szó. Ezek után nem ellenkezhettem.
Rob még mindig Edward bőrébe volt bújva, én pedig hirtelen Bella lettem, és pont az Újholdas szakításukat kellett eljátszanunk.
Eleinte teljesen kétségbe voltam esve, hisz még sosem kerültem ilyen helyzetbe, ráadásul Rob és ennyi befolyásos ember előtt kellett szerepeljek.
De amint elkezdünk játszani, úgy éreztem, mintha mindig is ezt csináltam volna.
- Ez tökéletes - intett le minket David és a srácok is tapsolni kezdtek, Rob pedig a karjaiba kapott.
- Ezt elhallgattad előlem, fantasztikus voltál - mondta majd megcsókolt.
- Talán korai, és hirtelen is, de gondold át, örülnék neki, ha a készülő filmben szerepelnél - szólalt meg David, és nekem az állam is leesett.
- Mi?
- Milyen film? - kérdezte helyettem Rob.
- Egy romantikus film. A férfi főszereplő megvan, de női még nem találtunk. Eddig - mondta.
- Kristen még ismeretlen ebben a szakmában, de ilyen tehetséggel biztos vagyok benne, ez nem tart sokáig, mit szólsz?
- Hát, én nem tudom…
- Ne válaszolj rögtön, gondold át - mondta David.
- Oké - bólintottam rá, még mindig döbbenten.
- És ki a férfi főszereplő? - kérdezte Rob. Persze, most ő is érzi, amit én Emilie miatt - gondoltam magamban, de emellett én is kíváncsi voltam - ha elfogadom - kivel kellene együtt játszanom, bár még mindig hihetetlennek tűnt ez az egész.
- A neve: Michael Arangano - mondta ki David, mire számomra érthetetlen okokból Rob arcáról lefagyott a mosoly, ahogy Ashelyékéről is.
Sejtettem, hogy van itt valami, amiről én nem tudok, de remélem kiderül, miért reagált így mindenki erre a névre.
Tessék komizni :)
Kristen kocsija: http://i56.tinypic.com/fp1kj6.jpg
2010. október 23., szombat
27.fejezet
Sziasztok! Nos ahogy ígértem itt is a következő fejezet, és bocsi a késésért. A sok dolga meg minden mellett köszi szívem a gyors javítást, imádlak (L). Nektek köszi a komikat az előzőhöz, remélem ide is lesz minnél több :). Ja az előző kis bejegyzésemhez feltettem a képet RobSten hálószobájáról amire sokan kíváncsian voltatok. Jó olvasást, pusszi.
27.fejezet
/Kristen/
Egy kis szorongás volt bennem még a vacsora előtt, mert féltem, mi lesz, ha esetleg nem fognak kedvelni Rob barátai. De legtöbbjüket ismertem még Londonból, csak Lizit és Petert nem.
Ashleyvel például rögtön megtaláltam a közös hangot. Róla mindig Lizzy és Vic jut eszembe. A családom mellett ők is nagyon hiányoznak, meg persze Robé is, hiszen ők már olyanok mintha az én családom is lennének.
Ashleyékkel megbeszéltük, holnap hátrahagyjuk egy kicsit a fiúkat, amint befejezték a munkát, és elmegyünk vásárolni. Robnak nem nagyon tetszett az ötlet, hogy el kell szakadjunk egymástól, hacsak egy kicsit is, de nem tudott mit tenni, a lányokkal lehetetlen lenne ellenkezni.
Egyetlen egy kis bökkenő volt a dologban. Hogy holnap már Nikkivel is találkoznom kell, mivel ő Rob főszereplőtársa a Twilightban, így ez elkerülhetetlen.
Nem arról van szó, hogy haragudnék rá, mert nem. Én is megcsaltam Nicket, nem is egyszer, így nem nagyon lehet egy szavam se, csak mégis furcsa lesz, hisz mégis akárhogy nézzük, a most már volt pasimmal feküdt le.
De majdcsak lesz valahogy, egyelőre ki akarom élvezni az estét.
Néha még mindig alig akarom elhinni, hogy itt vagyunk. Több szempontból annyira más Los Angeles mint London.
Egyrészt, ez egy sokkal nagyobb és nyüzsgőbb város, mint London, és az időjárás szempontjából sem ugyanaz.
Londonon kívül nem nagyon jártam még külföldön, így kissé furcsa, hogy nem az a folyton borús és esős hely, hanem pont az ellenkezője. Itt mindig napos és meleg idő van.
Egyelőre, ha lehet, minden szabad percemet Robbal akarom tölteni, utána lesz időm valami helyet keresni, ahol folytatni tudom a színészi tanulmányaimat.
Másrészt pedig itt vannak a paparazzik.
Otthon egyet sem lehetett látni, itt pedig Rob minden lépését követik. Ez a klubnál sem volt másképp. Fogalmunk sem volt, honnan tudták meg, hogy oda megyünk, de mire odaértünk, a hely telis tele volt fotósokkal.
Kiszálltunk az autóból, és csak a sok villanást láttam, meg éreztem, hogy Rob kézen fog, majd mondhatni már csak a klubban eszméltem fel, ahol szerelmemmel találtam szembe magam.
- Ne haragudj, ehhez még hozzá kell szokni, mindenhol ott vannak - mondta.
- Semmi baj. Nehéz lehet így élni, de majd megszokom. Ha veled vagyok, bármit – mondtam, mire felvillantotta a kedvenc csibészes mosolyom, amit úgy szeretek.
A karjaiba vont, és én boldogan simultam az ölelésébe, miközben csókot lehelt ajkaimra, ami egyre szenvedélyesebb lett. Kezei közben a derekamról egyre lejjebb merészkedtek, mire elszakadtam tőle.
- Annyira kívánlak - suttogta a fülembe, amit most én magam is éreztem.
- Csak egy kicsit bírd ki hazáig - súgtam vissza.
- Nem tudom, menni fog-e - mondta egy sokat sejtető mosoly kíséretében, majd elindultunk.
A hely belülről sokkal nagyobb volt, mint amilyennek tűnik. Telis tele volt fiatalokkal, de legalább itt bent Robék is olyanok lehettek, mint a hétköznapi emberek, itt nem zaklatták őket a rajongók, és elnézve őket, szerintem elég sűrűn megfordulnak itt.
A srácok már helyet foglaltunk a boxban, ahova követtük őket.
- Látom, Kris, neked ehhez még hozzá kell szokni - szólalt meg Kellan.
- Bizony - helyeseltem.
Leültünk, persze szorosan egymás mellé, majd hozták is a kért italokat. Kezdésnek mi csajok egy-egy koktélt kaptunk, amik ahhoz képes gyorsan elfogytak.
Nem volt olyan hangos a zene, tudtunk beszélgetni is, na meg persze táncolni.
Kellan elvitte Ashleyt, és mikor egy lassú összebújós szám ment, Rob sem habozott felkérni engem, megragadva az alkalmat, hogy végre ismét egymás karjaiban legyünk.
Tánc közben karjaimat a nyaka köré kulcsoltam, míg ő az övét szorosan a derekam köré, miközben ajkaival nyakamra hintette csókjait, az őrületbe kergetve ezzel engem.
- Rob, ha nem akarod, hogy itt mindenki előtt essünk egymásnak, hagyd ezt abba - szóltam neki.
Általában tudott uralkodni magán, de most én is mindennél jobban kívántam őt. Ezzel ő sem volt másképp.
Kissé talán észhez tért, és rájött, nem valami jó ötlet, ha itt esünk egymásnak.
Visszamentünk a többiekhez, ahol egyre több alkohol fogyott.
Épp a lányokkal beszélgettem, mire hirtelen, mivel egy rövid kis ruhában voltam, Rob ujjait éreztem a ruhám alja alá furakodni.
Rögtön rápillantottam és csak hatalmas vágyat tükrözött felém a szeme. Kezeit egyre feljebb csúsztak a combomon, mire úgy éreztem, nem bírom tovább.
- Megkeresem a mosdót - szólaltam meg és másztam ki Rob mellől, mire a többiek kissé talán értetlenül néztek rám.
Épp elértem a mosdót, mikor két kéz ragadott meg, és rántott be egy sötét helyiségbe.
Halványan égett a villany, amint feloltottam, de így ugyanazt a mérhetetlen szerelmet és vágyat tükrözött felém a tekintete.
- Látom, nem bírod ki hazáig - mondtam, majd nem tudott rá válaszolni, mert ajkaira vetettem magam.
Nyelveink vadul kergették egymást, miközben gyorsan szabadultunk meg a ruháinktól.
Rob a karjaiba kapott, majd leült velem egy kanapé szerűségre, mert ha jól néztem, valami öltöző féleségben vagyunk.
Meztelenül ültünk egymás ölében, miközben testünk közé nyúlva ragadtam meg merev férfiasságát, és kezdtem simogatni, ezzel egyre hangosabb sóhajokat kicsalva belőle.
Kezei közben a melleimet kényeztették, míg ajkai a nyakam hajlatában kalandoztak. Puha érintései a melleimről egyre lejjebb tévedtek.
Nőiességem bejáratánál közöztek, mígnem belém mártotta őket, nekem pedig nagy erőfeszítésembe került nem felsikoltani a rám törő gyönyörtől.
Ujjait egyre gyorsabban mozgatta bennem, elérve a legérzékenyebb pontomat.
Hátravetet fejjel tűrtem édes gyötrését, miközben kezemmel rajta mozogtam.
Hirtelen csak annyit éreztem, hogy az ujjai eltűnnek belőlem, hogy helyüket beteljesülésre vágyódó férfiassága vegye át.
Rob magára húzott, egyszerre kiáltottunk fel, amint testünk végre ismét egyesült.
Lassú mozgásba kezdtem rajta, ami egyre gyorsabb lett, miközben csókjainkkal igyekeztünk elfojtani gyönyörünk édes hangjait.
Néhány gyorsabb lökéssel a csúcsra repített mindkettőnket, és zihálva borultunk egymás karjaiba, de Robnak ennyi nem volt elég.
Elfektetett a kanapén, majd miután kihúzódott belőlem, merev szervének helyét nyelve vette át. Már azt hittem ennél nagyobb gyönyöröket nem élhetek át, de egyre sebesebb nyelvcsapásaival erre rácáfolni igyekezett.
Nem hagyta abba kínzásom, míg nem még egy orgazmusig repített, hogy aztán újra belém hatoljon, majd testünk újra a szerelem táncát ropta.
Nem tudom már hányadszorra jutottunk el a megsemmisülés édes mezejére, de bármilyen jó is volt egymás karjaiba feküdni, ideje volt visszamenni.
- Szeretlek – súgta, miközben végignézte, ahogy magamra veszem a ruhámat.
- Jobban szeretlek nélküle - tette hozzá.
- Lehet, de nem hiszem, hogy díjaznád, ha más is így látna - mondtam.
- Az igaz. Te csak az enyém vagy - zárt a karjaiba miután felöltöztünk.
- Soha nem akarlak és nem is foglak elveszíteni - tette még hozzá.
- Én sem téged - csókoltam meg utoljára, majd kissé rendbe szedve magunkat mentünk vissza a többiekhez.
- Gondolod, tudják, hol voltunk?
- Biztos vagyok benne. De ne aggódj, ilyen mással, velük is fordult már elő - vigyorgott.
- Na végre, merre járt a gerlepár? De ne is válaszoljatok, elég kielégült fejet vágtok - szólalt meg Kellan, mire én örültem a félhomálynak, így talán nem látták, hogy fülig pirulok.
- Hagyd már őket, mellesleg te mostanság nem vagy ilyen tüzes - szólt neki Ashley.
- Még hogy nem? Na, várj csak, míg hazaérünk - csókolta meg Kellan Ashleyt.
Ők is aranyosak együtt, szép párt alkotnak. Látva őket együtt, nehéz elhinni, amit Rob mondott, hogy Ashley előtt Kellan mekkora nőcsábász volt.
Iszogattunk még egy kicsit, majd megszólalt Kellan.
- Mi lenne, ha mi mennénk, cica? - nézett Ashleyre.
- Menjünk - felelte ő mosolyogva, és sejteni lehetett, nekik is csodás éjszakájuk lesz.
- Menjünk mi is, holnap úgyis találkozunk a forgatáson - szólalt meg Peter.
- Oké, apuci - hülyéskedett Kellan.
- Akkor te is jössz holnap, Kristen? - kérdezte Jackson.
-Igen.
- Csak aztán Rob tudjon koncentrálni - mosolygott Kellan.
- Na akkor talán jobb lenne, ha… Még a végén elvonom a figyelmét a munkától.
- Eszedbe ne jusson. Azt akarom, hogy mindig a közelemben légy - ölelt magához.
- Akkor ezt megbeszéltük.
- Jobb lesz, ha hátul megyünk ki - mondta Lizi és így is tettünk.
Ide hozták az autókat és itt legalább nem voltak fotósok, de a lányok említették, hogy holnapra biztos mi leszünk a címlapon.
Elköszöntünk egymástól, mondván holnap úgy is találkozunk, majd kocsiba szálltunk, és úton voltunk haza.
Míg Rob vezetett, egyfolytában őt néztem, és azon gondolkoztam, mivel érdemeltem őt ki, és hálát adtam a sornak, hogy rá találtam, és hogy itt lehetek vele ilyen boldogan.
- Mi az? - kérdezte Rob, amint hazaérve leállította a kocsit, és észrevette, hogy őt nézem.
- Semmi, csak boldog vagyok - mosolyogtam rá.
- Ahogy én is. Néha még mindig alig tudom elhinni, hogy itt vagy velem - válaszolta.
- Ezzel én is így vagyok, de egy idő után csak megszokjuk, hogy ez tényleg a valóság, és hogy itt vagyunk együtt - mondtam.
Egy újabb csókot kaptam, majd bementünk a házba, ahol meg sem álltunk a hálóig, ahol egész éjjel szerettük egymást.
Reggel egymás karjaiban ébredtünk, miközben a nap sugarai sütöttek be ránk.
- Jó reggelt - köszöntött szerelmem egy mézédes csókkal.
- Neked is - csókoltam vissza.
Kimásztam mellőle, majd magamra vettem egy köntöst, és a konyhába mentem összeütni valami reggelit. Rob addig lezuhanyozott.
Mire kész lett, én is elkészültem a reggelivel.
Mindketten ettünk, majd én vonultam el a fürdőbe zuhanyozni és felöltözni.
A biztonság kedvéért ruha helyett és könnyű farmert és egy pólót vettem magamra, hogy véletlenül se tereljem el Rob figyelmét.
Épp letette a telefont, mire visszaértem.
- Csak az ügynököm volt. Mivel már jó ideje forgatunk és nekem nincs is olyan sok szerepem a második filmben, hamarosan új filmet kezdek, ezért találkoznom kellene a rendezővel és a többi szereplővel. Este lenne egy vacsorával egybekötött megbeszélés - mondta.
- Persze, menj csak.
- De nem akarlak magadra hagyni. Gyere velem - kérte.
- Dehogyis, menj nyugodtan, addig én esetleg áthívom Liziéket hogy ne legyek egyedül, bár lehet, hogy a délutáni vásárláson úgyis kifárasztanak - mondtam.
- Rendben, de tényleg nem akarlak itt hagyni, miért nem jössz velem?
- Ugyan, neked kell menned. Majd sietsz haza - hallgattattam el egy csókkal.
- Rendben - adta meg magát.
- És milyen film lesz? - kérdeztem tőle, miközben úton voltunk a forgatásra.
- Egy romantikus dráma. Remember Me a címe - mondta.
- És a főszereplőnő? - érdeklődtem.
- Még nem ismerem, majd este. Emilie de Ravin a neve - mondta.
Valamiért hatalmas késztetést éreztem, hogy megtudjam, hogy néz ki és milyen a nő.
Nem voltam vagy vagyok az a féltékeny típus, de idegesít már a gondolat is, ha csak színészkedni is, de más nővel lássam őt.
Mintha igazából is gondolatolvasó lenne, megszólalt.
- Én csak téged szeretlek, rá se tudnék nézni más nőre, akármilyen szép is, bár nehéz lenne bárkinek is utolérnie téged - mondta ahogy megérkeztünk.
Válaszolni sem volt időm, érzéseit egy csókkal is bizonyította.
- Szeretlek - mondtam.
- Én is téged.
- Sziasztok - köszöntünk a többieknek, amint megláttuk őket, akik szintén most érkeztek.
Ezúttal már Nikkivel, de ő is ugyanúgy köszönt, mint a többiek, bár kissé talán feszélyezve éreztem magam miatta.
Nem beszéltünk, de volt egy olyan érzésem, ha most nem is, a délutáni vásárlás során vagy valamikor túl kell essünk ezen.
Bementünk egyenest az öltözőkig, ahol a srácokból és szerelmemből is vámpírt varázsoltak az öltöztetők és a sminkesek.
Mikor kész lettek, nem lepett meg, hogy Robnak még ez a holtsápadt bőr aranyszín szemmel is hihetetlenül jól áll.
- Na, mit gondolsz? Hogy tetszik a vámpírod? - jött oda hozzám Kellan oldalán a többiekkel.
- Így is imádom – mondtam, mire szerelmem a karjaiba zárt, majd rögtön hívták is őket felvételre.
Már csak néhány nap forgatás volt hátra Robnak, ami csak kora délutánig tartott. De egy percet sem unatkoztam.
Mivel én is színészetet tanulok, fantasztikus volt látni őt munka közben, és tudni, hogy zajlik egy ilyen forgatás.
És persze minden szabad percét az öltözőjében töltöttük, bár itt vissza kellett fogjuk magunkat.
Na és a kezembe is akadt valami pletykalap, aminek persze mi voltunk a címlapján. A kép este készült a klub előtt, ahová kézen fogva mentünk be. Gyorsan futottam csak át.
"A lányok legnagyobb bánatára, úgy tűnik, nemcsak a vásznon lett szerelmes kedvenc vámpírjuk, akit tegnap este kézen fogva láttak bemenni LA egyik előkelő klubjába egy ismeretlen, de annál szerencsésebb nővel, aki a nők bánatára valószínűleg birtokolja Robert szívét - állt a cikkben.
Robnak igaza volt, minden lap velünk van tele. De talán addig jó, míg nem tudnak rólam, rólunk semmit. De ez most nem is érdekelt, csak Rob.
A nap ezen része gyorsan eltelt.
- Na, hogy tetszett? - kérdezte Rob, miután a többiekkel már kifelé jöttünk.
- Fantasztikus volt - mondtam.
- Szóval, mi mit csinálunk, míg a csajok vásárolnak? - kérdezte Jackson.
- Elmehetnénk hozzánk - mondta Rob.
Elmondta nekik, hogy este arra a vacsorára kell menjen, és Lizi rögtön felajánlotta, hogy addig átjön hozzám.
- Ugyan, elleszek én.
- Dehogyis kicsim, ne legyél addig egyedül, majd beszélgetünk addig - mondta.
- De gondolom, van más dolgod is...
- Ma estére pont nincs, úgyhogy ne aggódj - mondta.
- Rendben - adtam meg magam.
Kiérve mi, lányok, én, Lizi, Nikki és Ashely egy kocsival akartunk nekivágni a vásárlásnak.
- Később találkozunk. Remélem, látlak még, mielőtt megyek - mondta Rob.
- Ne aggódj, látni fogod, csak egy kicsit raboljuk el tőled - mondta Ash, aki szintén elköszönt Kellantól.
Egy igencsak hosszú csókkal váltunk el egymástól, majd elindultunk a lányokkal.
De végül csak hármasban, mert mielőtt indultunk volna, Nikkiért jött valaki, de mielőtt elment megkért, ha lesz időnk, szeretne beszélni velem. Nemet nem mondhattam, így megbeszéltük, hogy összehozzuk.
Rögtön belevetettük magunkat a város és az üzletek végeláthatatlan sokaságába. Közben betértünk egy étterembe is enni valamit, na és persze rengeteget beszélgettünk.
Nem meglepő, hogy többnyire a pasik voltak a téma középpontjában.
A ruhavásárlás sem maradt el. Ha nem tértünk be kismillió butikba, akkor egybe sem. És egyikből sem jöttünk ki üres kézzel. De sikerült beszerezni néhány fantasztikus darabot is.
A csajokkal gyorsan elrepült az idő, de a végén már nagyon hiányzott Rob, így menni akartam.
Mivel valószínű, hogy a fiúk még nálunk vannak, hozzánk mentünk.
Kiszálltunk a kocsiból, a fiúk pedig épp jöttek ki, így nem haboztam Rob karjaiba rohanni, és megcsókolni őt.
- Ejnye, egy kicsit sem bírjátok egymás nélkül? - kérdezte Kellan, mire mi csak mosolyogtunk.
- Nem. Igaz tényleg csak egy kis idő volt, de nagyon hiányoztál - mondta szerelmem.
- Te is nekem. De gondolom, lassan menned kell.
- Igen - felelte ő is kissé lehangoltan.
- Mi megyünk is. Elvigyünk Jacks?
- Aha, jó lenne.
- Oké, akkor mi megyünk, holnap találkozunk.
- Persze, Rob, te meg készülődj és menj, addig mi elleszünk Krissel - mondta Lizi.
- Oké – mondta, és miután elköszönt a srácoktól, ment is öltözni.
Lizivel a házba mentünk, míg Rob készülődött.
Egyfolytában arra a vacsorára tudtam gondolni, és nem hagyott nyugodni az a nő.
Hogy vajon ki lehet és milyen ő?
Ekkor még nem is gondoltam, hogy nem lesz zökkenőmentes - ha nem is ez az este - a másnap reggel...
Tessék komizni.
27.fejezet
/Kristen/
Egy kis szorongás volt bennem még a vacsora előtt, mert féltem, mi lesz, ha esetleg nem fognak kedvelni Rob barátai. De legtöbbjüket ismertem még Londonból, csak Lizit és Petert nem.
Ashleyvel például rögtön megtaláltam a közös hangot. Róla mindig Lizzy és Vic jut eszembe. A családom mellett ők is nagyon hiányoznak, meg persze Robé is, hiszen ők már olyanok mintha az én családom is lennének.
Ashleyékkel megbeszéltük, holnap hátrahagyjuk egy kicsit a fiúkat, amint befejezték a munkát, és elmegyünk vásárolni. Robnak nem nagyon tetszett az ötlet, hogy el kell szakadjunk egymástól, hacsak egy kicsit is, de nem tudott mit tenni, a lányokkal lehetetlen lenne ellenkezni.
Egyetlen egy kis bökkenő volt a dologban. Hogy holnap már Nikkivel is találkoznom kell, mivel ő Rob főszereplőtársa a Twilightban, így ez elkerülhetetlen.
Nem arról van szó, hogy haragudnék rá, mert nem. Én is megcsaltam Nicket, nem is egyszer, így nem nagyon lehet egy szavam se, csak mégis furcsa lesz, hisz mégis akárhogy nézzük, a most már volt pasimmal feküdt le.
De majdcsak lesz valahogy, egyelőre ki akarom élvezni az estét.
Néha még mindig alig akarom elhinni, hogy itt vagyunk. Több szempontból annyira más Los Angeles mint London.
Egyrészt, ez egy sokkal nagyobb és nyüzsgőbb város, mint London, és az időjárás szempontjából sem ugyanaz.
Londonon kívül nem nagyon jártam még külföldön, így kissé furcsa, hogy nem az a folyton borús és esős hely, hanem pont az ellenkezője. Itt mindig napos és meleg idő van.
Egyelőre, ha lehet, minden szabad percemet Robbal akarom tölteni, utána lesz időm valami helyet keresni, ahol folytatni tudom a színészi tanulmányaimat.
Másrészt pedig itt vannak a paparazzik.
Otthon egyet sem lehetett látni, itt pedig Rob minden lépését követik. Ez a klubnál sem volt másképp. Fogalmunk sem volt, honnan tudták meg, hogy oda megyünk, de mire odaértünk, a hely telis tele volt fotósokkal.
Kiszálltunk az autóból, és csak a sok villanást láttam, meg éreztem, hogy Rob kézen fog, majd mondhatni már csak a klubban eszméltem fel, ahol szerelmemmel találtam szembe magam.
- Ne haragudj, ehhez még hozzá kell szokni, mindenhol ott vannak - mondta.
- Semmi baj. Nehéz lehet így élni, de majd megszokom. Ha veled vagyok, bármit – mondtam, mire felvillantotta a kedvenc csibészes mosolyom, amit úgy szeretek.
A karjaiba vont, és én boldogan simultam az ölelésébe, miközben csókot lehelt ajkaimra, ami egyre szenvedélyesebb lett. Kezei közben a derekamról egyre lejjebb merészkedtek, mire elszakadtam tőle.
- Annyira kívánlak - suttogta a fülembe, amit most én magam is éreztem.
- Csak egy kicsit bírd ki hazáig - súgtam vissza.
- Nem tudom, menni fog-e - mondta egy sokat sejtető mosoly kíséretében, majd elindultunk.
A hely belülről sokkal nagyobb volt, mint amilyennek tűnik. Telis tele volt fiatalokkal, de legalább itt bent Robék is olyanok lehettek, mint a hétköznapi emberek, itt nem zaklatták őket a rajongók, és elnézve őket, szerintem elég sűrűn megfordulnak itt.
A srácok már helyet foglaltunk a boxban, ahova követtük őket.
- Látom, Kris, neked ehhez még hozzá kell szokni - szólalt meg Kellan.
- Bizony - helyeseltem.
Leültünk, persze szorosan egymás mellé, majd hozták is a kért italokat. Kezdésnek mi csajok egy-egy koktélt kaptunk, amik ahhoz képes gyorsan elfogytak.
Nem volt olyan hangos a zene, tudtunk beszélgetni is, na meg persze táncolni.
Kellan elvitte Ashleyt, és mikor egy lassú összebújós szám ment, Rob sem habozott felkérni engem, megragadva az alkalmat, hogy végre ismét egymás karjaiban legyünk.
Tánc közben karjaimat a nyaka köré kulcsoltam, míg ő az övét szorosan a derekam köré, miközben ajkaival nyakamra hintette csókjait, az őrületbe kergetve ezzel engem.
- Rob, ha nem akarod, hogy itt mindenki előtt essünk egymásnak, hagyd ezt abba - szóltam neki.
Általában tudott uralkodni magán, de most én is mindennél jobban kívántam őt. Ezzel ő sem volt másképp.
Kissé talán észhez tért, és rájött, nem valami jó ötlet, ha itt esünk egymásnak.
Visszamentünk a többiekhez, ahol egyre több alkohol fogyott.
Épp a lányokkal beszélgettem, mire hirtelen, mivel egy rövid kis ruhában voltam, Rob ujjait éreztem a ruhám alja alá furakodni.
Rögtön rápillantottam és csak hatalmas vágyat tükrözött felém a szeme. Kezeit egyre feljebb csúsztak a combomon, mire úgy éreztem, nem bírom tovább.
- Megkeresem a mosdót - szólaltam meg és másztam ki Rob mellől, mire a többiek kissé talán értetlenül néztek rám.
Épp elértem a mosdót, mikor két kéz ragadott meg, és rántott be egy sötét helyiségbe.
Halványan égett a villany, amint feloltottam, de így ugyanazt a mérhetetlen szerelmet és vágyat tükrözött felém a tekintete.
- Látom, nem bírod ki hazáig - mondtam, majd nem tudott rá válaszolni, mert ajkaira vetettem magam.
Nyelveink vadul kergették egymást, miközben gyorsan szabadultunk meg a ruháinktól.
Rob a karjaiba kapott, majd leült velem egy kanapé szerűségre, mert ha jól néztem, valami öltöző féleségben vagyunk.
Meztelenül ültünk egymás ölében, miközben testünk közé nyúlva ragadtam meg merev férfiasságát, és kezdtem simogatni, ezzel egyre hangosabb sóhajokat kicsalva belőle.
Kezei közben a melleimet kényeztették, míg ajkai a nyakam hajlatában kalandoztak. Puha érintései a melleimről egyre lejjebb tévedtek.
Nőiességem bejáratánál közöztek, mígnem belém mártotta őket, nekem pedig nagy erőfeszítésembe került nem felsikoltani a rám törő gyönyörtől.
Ujjait egyre gyorsabban mozgatta bennem, elérve a legérzékenyebb pontomat.
Hátravetet fejjel tűrtem édes gyötrését, miközben kezemmel rajta mozogtam.
Hirtelen csak annyit éreztem, hogy az ujjai eltűnnek belőlem, hogy helyüket beteljesülésre vágyódó férfiassága vegye át.
Rob magára húzott, egyszerre kiáltottunk fel, amint testünk végre ismét egyesült.
Lassú mozgásba kezdtem rajta, ami egyre gyorsabb lett, miközben csókjainkkal igyekeztünk elfojtani gyönyörünk édes hangjait.
Néhány gyorsabb lökéssel a csúcsra repített mindkettőnket, és zihálva borultunk egymás karjaiba, de Robnak ennyi nem volt elég.
Elfektetett a kanapén, majd miután kihúzódott belőlem, merev szervének helyét nyelve vette át. Már azt hittem ennél nagyobb gyönyöröket nem élhetek át, de egyre sebesebb nyelvcsapásaival erre rácáfolni igyekezett.
Nem hagyta abba kínzásom, míg nem még egy orgazmusig repített, hogy aztán újra belém hatoljon, majd testünk újra a szerelem táncát ropta.
Nem tudom már hányadszorra jutottunk el a megsemmisülés édes mezejére, de bármilyen jó is volt egymás karjaiba feküdni, ideje volt visszamenni.
- Szeretlek – súgta, miközben végignézte, ahogy magamra veszem a ruhámat.
- Jobban szeretlek nélküle - tette hozzá.
- Lehet, de nem hiszem, hogy díjaznád, ha más is így látna - mondtam.
- Az igaz. Te csak az enyém vagy - zárt a karjaiba miután felöltöztünk.
- Soha nem akarlak és nem is foglak elveszíteni - tette még hozzá.
- Én sem téged - csókoltam meg utoljára, majd kissé rendbe szedve magunkat mentünk vissza a többiekhez.
- Gondolod, tudják, hol voltunk?
- Biztos vagyok benne. De ne aggódj, ilyen mással, velük is fordult már elő - vigyorgott.
- Na végre, merre járt a gerlepár? De ne is válaszoljatok, elég kielégült fejet vágtok - szólalt meg Kellan, mire én örültem a félhomálynak, így talán nem látták, hogy fülig pirulok.
- Hagyd már őket, mellesleg te mostanság nem vagy ilyen tüzes - szólt neki Ashley.
- Még hogy nem? Na, várj csak, míg hazaérünk - csókolta meg Kellan Ashleyt.
Ők is aranyosak együtt, szép párt alkotnak. Látva őket együtt, nehéz elhinni, amit Rob mondott, hogy Ashley előtt Kellan mekkora nőcsábász volt.
Iszogattunk még egy kicsit, majd megszólalt Kellan.
- Mi lenne, ha mi mennénk, cica? - nézett Ashleyre.
- Menjünk - felelte ő mosolyogva, és sejteni lehetett, nekik is csodás éjszakájuk lesz.
- Menjünk mi is, holnap úgyis találkozunk a forgatáson - szólalt meg Peter.
- Oké, apuci - hülyéskedett Kellan.
- Akkor te is jössz holnap, Kristen? - kérdezte Jackson.
-Igen.
- Csak aztán Rob tudjon koncentrálni - mosolygott Kellan.
- Na akkor talán jobb lenne, ha… Még a végén elvonom a figyelmét a munkától.
- Eszedbe ne jusson. Azt akarom, hogy mindig a közelemben légy - ölelt magához.
- Akkor ezt megbeszéltük.
- Jobb lesz, ha hátul megyünk ki - mondta Lizi és így is tettünk.
Ide hozták az autókat és itt legalább nem voltak fotósok, de a lányok említették, hogy holnapra biztos mi leszünk a címlapon.
Elköszöntünk egymástól, mondván holnap úgy is találkozunk, majd kocsiba szálltunk, és úton voltunk haza.
Míg Rob vezetett, egyfolytában őt néztem, és azon gondolkoztam, mivel érdemeltem őt ki, és hálát adtam a sornak, hogy rá találtam, és hogy itt lehetek vele ilyen boldogan.
- Mi az? - kérdezte Rob, amint hazaérve leállította a kocsit, és észrevette, hogy őt nézem.
- Semmi, csak boldog vagyok - mosolyogtam rá.
- Ahogy én is. Néha még mindig alig tudom elhinni, hogy itt vagy velem - válaszolta.
- Ezzel én is így vagyok, de egy idő után csak megszokjuk, hogy ez tényleg a valóság, és hogy itt vagyunk együtt - mondtam.
Egy újabb csókot kaptam, majd bementünk a házba, ahol meg sem álltunk a hálóig, ahol egész éjjel szerettük egymást.
Reggel egymás karjaiban ébredtünk, miközben a nap sugarai sütöttek be ránk.
- Jó reggelt - köszöntött szerelmem egy mézédes csókkal.
- Neked is - csókoltam vissza.
Kimásztam mellőle, majd magamra vettem egy köntöst, és a konyhába mentem összeütni valami reggelit. Rob addig lezuhanyozott.
Mire kész lett, én is elkészültem a reggelivel.
Mindketten ettünk, majd én vonultam el a fürdőbe zuhanyozni és felöltözni.
A biztonság kedvéért ruha helyett és könnyű farmert és egy pólót vettem magamra, hogy véletlenül se tereljem el Rob figyelmét.
Épp letette a telefont, mire visszaértem.
- Csak az ügynököm volt. Mivel már jó ideje forgatunk és nekem nincs is olyan sok szerepem a második filmben, hamarosan új filmet kezdek, ezért találkoznom kellene a rendezővel és a többi szereplővel. Este lenne egy vacsorával egybekötött megbeszélés - mondta.
- Persze, menj csak.
- De nem akarlak magadra hagyni. Gyere velem - kérte.
- Dehogyis, menj nyugodtan, addig én esetleg áthívom Liziéket hogy ne legyek egyedül, bár lehet, hogy a délutáni vásárláson úgyis kifárasztanak - mondtam.
- Rendben, de tényleg nem akarlak itt hagyni, miért nem jössz velem?
- Ugyan, neked kell menned. Majd sietsz haza - hallgattattam el egy csókkal.
- Rendben - adta meg magát.
- És milyen film lesz? - kérdeztem tőle, miközben úton voltunk a forgatásra.
- Egy romantikus dráma. Remember Me a címe - mondta.
- És a főszereplőnő? - érdeklődtem.
- Még nem ismerem, majd este. Emilie de Ravin a neve - mondta.
Valamiért hatalmas késztetést éreztem, hogy megtudjam, hogy néz ki és milyen a nő.
Nem voltam vagy vagyok az a féltékeny típus, de idegesít már a gondolat is, ha csak színészkedni is, de más nővel lássam őt.
Mintha igazából is gondolatolvasó lenne, megszólalt.
- Én csak téged szeretlek, rá se tudnék nézni más nőre, akármilyen szép is, bár nehéz lenne bárkinek is utolérnie téged - mondta ahogy megérkeztünk.
Válaszolni sem volt időm, érzéseit egy csókkal is bizonyította.
- Szeretlek - mondtam.
- Én is téged.
- Sziasztok - köszöntünk a többieknek, amint megláttuk őket, akik szintén most érkeztek.
Ezúttal már Nikkivel, de ő is ugyanúgy köszönt, mint a többiek, bár kissé talán feszélyezve éreztem magam miatta.
Nem beszéltünk, de volt egy olyan érzésem, ha most nem is, a délutáni vásárlás során vagy valamikor túl kell essünk ezen.
Bementünk egyenest az öltözőkig, ahol a srácokból és szerelmemből is vámpírt varázsoltak az öltöztetők és a sminkesek.
Mikor kész lettek, nem lepett meg, hogy Robnak még ez a holtsápadt bőr aranyszín szemmel is hihetetlenül jól áll.
- Na, mit gondolsz? Hogy tetszik a vámpírod? - jött oda hozzám Kellan oldalán a többiekkel.
- Így is imádom – mondtam, mire szerelmem a karjaiba zárt, majd rögtön hívták is őket felvételre.
Már csak néhány nap forgatás volt hátra Robnak, ami csak kora délutánig tartott. De egy percet sem unatkoztam.
Mivel én is színészetet tanulok, fantasztikus volt látni őt munka közben, és tudni, hogy zajlik egy ilyen forgatás.
És persze minden szabad percét az öltözőjében töltöttük, bár itt vissza kellett fogjuk magunkat.
Na és a kezembe is akadt valami pletykalap, aminek persze mi voltunk a címlapján. A kép este készült a klub előtt, ahová kézen fogva mentünk be. Gyorsan futottam csak át.
"A lányok legnagyobb bánatára, úgy tűnik, nemcsak a vásznon lett szerelmes kedvenc vámpírjuk, akit tegnap este kézen fogva láttak bemenni LA egyik előkelő klubjába egy ismeretlen, de annál szerencsésebb nővel, aki a nők bánatára valószínűleg birtokolja Robert szívét - állt a cikkben.
Robnak igaza volt, minden lap velünk van tele. De talán addig jó, míg nem tudnak rólam, rólunk semmit. De ez most nem is érdekelt, csak Rob.
A nap ezen része gyorsan eltelt.
- Na, hogy tetszett? - kérdezte Rob, miután a többiekkel már kifelé jöttünk.
- Fantasztikus volt - mondtam.
- Szóval, mi mit csinálunk, míg a csajok vásárolnak? - kérdezte Jackson.
- Elmehetnénk hozzánk - mondta Rob.
Elmondta nekik, hogy este arra a vacsorára kell menjen, és Lizi rögtön felajánlotta, hogy addig átjön hozzám.
- Ugyan, elleszek én.
- Dehogyis kicsim, ne legyél addig egyedül, majd beszélgetünk addig - mondta.
- De gondolom, van más dolgod is...
- Ma estére pont nincs, úgyhogy ne aggódj - mondta.
- Rendben - adtam meg magam.
Kiérve mi, lányok, én, Lizi, Nikki és Ashely egy kocsival akartunk nekivágni a vásárlásnak.
- Később találkozunk. Remélem, látlak még, mielőtt megyek - mondta Rob.
- Ne aggódj, látni fogod, csak egy kicsit raboljuk el tőled - mondta Ash, aki szintén elköszönt Kellantól.
Egy igencsak hosszú csókkal váltunk el egymástól, majd elindultunk a lányokkal.
De végül csak hármasban, mert mielőtt indultunk volna, Nikkiért jött valaki, de mielőtt elment megkért, ha lesz időnk, szeretne beszélni velem. Nemet nem mondhattam, így megbeszéltük, hogy összehozzuk.
Rögtön belevetettük magunkat a város és az üzletek végeláthatatlan sokaságába. Közben betértünk egy étterembe is enni valamit, na és persze rengeteget beszélgettünk.
Nem meglepő, hogy többnyire a pasik voltak a téma középpontjában.
A ruhavásárlás sem maradt el. Ha nem tértünk be kismillió butikba, akkor egybe sem. És egyikből sem jöttünk ki üres kézzel. De sikerült beszerezni néhány fantasztikus darabot is.
A csajokkal gyorsan elrepült az idő, de a végén már nagyon hiányzott Rob, így menni akartam.
Mivel valószínű, hogy a fiúk még nálunk vannak, hozzánk mentünk.
Kiszálltunk a kocsiból, a fiúk pedig épp jöttek ki, így nem haboztam Rob karjaiba rohanni, és megcsókolni őt.
- Ejnye, egy kicsit sem bírjátok egymás nélkül? - kérdezte Kellan, mire mi csak mosolyogtunk.
- Nem. Igaz tényleg csak egy kis idő volt, de nagyon hiányoztál - mondta szerelmem.
- Te is nekem. De gondolom, lassan menned kell.
- Igen - felelte ő is kissé lehangoltan.
- Mi megyünk is. Elvigyünk Jacks?
- Aha, jó lenne.
- Oké, akkor mi megyünk, holnap találkozunk.
- Persze, Rob, te meg készülődj és menj, addig mi elleszünk Krissel - mondta Lizi.
- Oké – mondta, és miután elköszönt a srácoktól, ment is öltözni.
Lizivel a házba mentünk, míg Rob készülődött.
Egyfolytában arra a vacsorára tudtam gondolni, és nem hagyott nyugodni az a nő.
Hogy vajon ki lehet és milyen ő?
Ekkor még nem is gondoltam, hogy nem lesz zökkenőmentes - ha nem is ez az este - a másnap reggel...
Tessék komizni.
2010. október 22., péntek
Bocsiiiii!!!!!!!!!
Sziasztok!
Tudom, vagy sejtem, hogy ezért sokan utálni fogtok, de ez van.
A helyzet a következő.
A mai friss szombat este 8-9 között-re tevődik át.
Ennek több oka is van. A héten délután melózok, így reggel van csak 2-3 amit itthon vagyok, utána este 11 körül esek haza. Így ilyenkor van csak egy kis időm írni. A mai ezért is marad el egyrészt mert még van egy két dolgom, másrészt pedig rohadt fáradt vagyok. Még egy ok pedig, hogy még kicsit át kell gondoljam a folytatást, mert több verzió is van a fejemben ami a folytatást illeti.
És sajnálom, hogy itt és Lion Lamb-on is mostanság egy egy napokkal tolódik a friss, de 3 hete újra dolgozok és néha kicsit nehéz összehozni többnyire mert hulla fáradtan esek haza.
De majdcsak belejövök ismét és menni fog, igyekszek mindig hozni a beígért friss. Itt többnyire heti 3 volt, Lionra meg heti 2, ezek mindenképp maradnak.
De ez most így jött ki. Holnap már nem ugye nem kell melózni így szabad a hétvégém és holnap estére hozom a kövi fejlit. Valamennyit tudnék írni de nem akarom egy egy oldalas fejlivel kiszúrni a szemetek így holnap lesz.
Egy kis időm van, a blog külsejét gyors lecserélem, valamint
hozom a beígért képet RobSten hálószobájáról az új házukból amire sokan kíváncsiak vagytok. :)
http://i55.tinypic.com/2lkp3pj.jpg
Szilnek is egyéb dolgai vannak, így esetleg a kövi fejlik később lesznek kicserélve a javítottra, de ezt neki is írtam hogy nem téma, majd javítja ha tudja és kicserélem, de ez már az mi dolgunk.
Na röviden ennyi, és mégegyszer bocsi. Holnap este pedig friss. Pusszi.
Tudom, vagy sejtem, hogy ezért sokan utálni fogtok, de ez van.
A helyzet a következő.
A mai friss szombat este 8-9 között-re tevődik át.
Ennek több oka is van. A héten délután melózok, így reggel van csak 2-3 amit itthon vagyok, utána este 11 körül esek haza. Így ilyenkor van csak egy kis időm írni. A mai ezért is marad el egyrészt mert még van egy két dolgom, másrészt pedig rohadt fáradt vagyok. Még egy ok pedig, hogy még kicsit át kell gondoljam a folytatást, mert több verzió is van a fejemben ami a folytatást illeti.
És sajnálom, hogy itt és Lion Lamb-on is mostanság egy egy napokkal tolódik a friss, de 3 hete újra dolgozok és néha kicsit nehéz összehozni többnyire mert hulla fáradtan esek haza.
De majdcsak belejövök ismét és menni fog, igyekszek mindig hozni a beígért friss. Itt többnyire heti 3 volt, Lionra meg heti 2, ezek mindenképp maradnak.
De ez most így jött ki. Holnap már nem ugye nem kell melózni így szabad a hétvégém és holnap estére hozom a kövi fejlit. Valamennyit tudnék írni de nem akarom egy egy oldalas fejlivel kiszúrni a szemetek így holnap lesz.
Egy kis időm van, a blog külsejét gyors lecserélem, valamint
hozom a beígért képet RobSten hálószobájáról az új házukból amire sokan kíváncsiak vagytok. :)
http://i55.tinypic.com/2lkp3pj.jpg
Szilnek is egyéb dolgai vannak, így esetleg a kövi fejlik később lesznek kicserélve a javítottra, de ezt neki is írtam hogy nem téma, majd javítja ha tudja és kicserélem, de ez már az mi dolgunk.
Na röviden ennyi, és mégegyszer bocsi. Holnap este pedig friss. Pusszi.
2010. október 19., kedd
26.fejezet
Sziasztok. Itt is a fejli, épp nemrégen lett kész. Ki is cseréltem a javítottra, köszi szívem (L). Most már hulla vok, de legkésőbb holnapra többen kértetek a ház melletti képekhez a hálószobáról képet, nos legkésőbb holnap hozom. Pusszantás.
26.fejezet
/Kristen/
Mielőtt azonban tényleg a hálószobát lestük volna meg kicsit alaposabban, körbenéztük a házban.
- Ha valamin változtatni szeretnél… - kezdett bele Rob.
- Ez így tökéletes - válaszoltam, és egy csókkal hallgattattam el, amit örömmel viszonzott.
Mielőtt még jobban bele melegedtünk volna, szerelmem a konyha felé terelt, ahol is már várt ránk a vacsora.
- Gondoltam, mielőtt megnézzük a hálót, ehetnénk valamit - válaszolta a kedvenc mosolyommal az arcán.
Rögtön kézen is fogtam, és egy centire sem távolodva el egymástól fogyasztottuk el a vacsoránkat az immár közös otthonunkban.
Végezvén Rob máris a szobák sokasága közül az egyik legtágasabba és legszebbe invitált.
Akárcsak a ház többi része, ez is gyönyörű volt. És mintha tudta volna, szó szerint az én ízlésem szerint volt berendezve. Rögtön otthonosan éreztem magam.
A középpontjában persze egy hatalmas franciaágy állt, amire egyszerre pillantottunk rá, majd mosolyogva néztünk össze.
A szobából két másik helyiség is nyílik. Az egyik a fürdő, ami szintén hatalmas. Óriási zuhanykabin és egy kisebb medencének megfelelő káddal.
A másik ajtó mögött nem tudtam először rájönni, mi rejtőzik, míg ki nem nyitottuk. Ez lesz a gardrób. Ez is szinte egy másik szobának felel meg, amit Robbal közösen fogunk használni.
Hirtelen olyan sok volt egyszerre a jóból, hogy még mindig alig akartam elhinni, hogy ez igaz.
Leültem az ágy szélére, majd szerelmem elém térdelt.
- Mi a baj?
- Semmi. Csak, még mindig nehéz elhinni, hogy ez igaz. Hogy itt vagyok veled, hogy itt fogunk élni, együtt.
- Ezzel én is hasonlóképp vagyok. Most érzem csak, hogy minden, amire vágytam, itt van velem. És minden erőmmel azon leszek, hogy téged boldoggá tegyelek.
- Tudom, és én is. Annyira szeretlek - mondtam, miközben egy könnycsepp folyt le az arcomon, de ezúttal a boldogság könnye.
- Én is nagyon szeretlek - válaszolta Rob, majd megcsókolt.
Tudtam, hogy végre annyi idő után ismét együtt lehetünk, és testileg is beteljesedhet a szerelmünk. Robot elnézve és érezve, ő is csak erre vágyik.
Forró csókunkat meg nem szakítva hámoztuk ki egymást a ruhákból. Rob a karjaiba kapott és ágy közepére fektetett, miközben a hálóról nyíló erkély ajtaján a hűs és egyben kissé meleg levegő is cirógatta testünket.
Megszakítva csókunkat Rob ajkai a nyakamra tévedtek, azt behintve édes csókjaival, elérve, hogy ha lehet, még jobban kívánjam őt.
A nyakamtól haladva csókolta végig a melleimet, mire egyre több jóleső sóhaj hagyta el a számat.
Egyre lejjebb haladt, mígnem nyelvét testem mélyére fúrta, ezzel egy hangos sikolyt váltva ki belőlem. Amint megéreztem magamban nyelvének játékát, a lepedőt markolva igyekeztem elfojtani élvezetem hangjait, kisebb-nagyobb sikerrel.
Miközben Rob nyelvével gyötört tovább, kezei a testemen kalandoztak. Testem megremegett, mikor elértem a nyelve által okozott gyönyörök kapuját.
Magamhoz rántottam, és még a saját ízemmel a számban forrón csókoltuk meg egymást. Nyelvünk vad táncot járt, miközben kezeim Rob férfiassága köré fontam.
Viszonozni kívántam a nekem okozott örömöket, így löktem rajta egyet, így ő került alulra.
Kezembe vettem őt és simogatni kezdtem, majd eltüntettem a számban, ezzel fokozva élvezetét. Nyelvem édes gyötrése egyre hangosabb hangokat csalogatott ki belőle, mígnem elérte a végső robbanást.
Szerelmem magához rántott és rögtön ajkaim után kapott. Szenvedélyes és tüzes csókunk közepette puha ujjai a melleimen kalandoztak. Szinte reszkettem a kéjtől, hogy végre érezhessem őt.
Nem haboztam tovább. Testünk közé nyúlva emelkedtem meg kissé, hogy kezembe véve őt, férfiasságát végre magamban érezhessem.
Ahogy kitöltötte a bensőmet, és testünk végre ismét egyesült, mindkettőnkből hangos sóhaj szakadt fel, amit csókjaink nyeltek el.
Kiélvezve minden pillanatot, először lassan mozogtam rajta, ezzel az őrületben kergetve őt. Kezeit a csípőmre téve akadályozott meg a mozgásban.
A szemébe nézve ugyanazt olvashattam ki, amit én is éreztem. Ki akartuk élvezni a pillanatot, amíg testünk egyet alkot.
Egyikünk sem bírta sokáig, észveszejtő csókok közepette szerelmem a fenekem alá nyúlva ösztönzött gyorsabb mozgásra.
Elszakadva ajkaitól csókjaimmal hintettem be tökéletes mellkasát. A következő pillanatban fordult a kocka, és én voltam alul.
Egyre gyorsabb lökésekkel hajtottuk magunkat a csúcs felé, ami kisvártatva utolért minket. Testünk remegve borult egymásra az imént átéltektől. Levegő után kapkodva csókoltuk tovább egymást, mintha az életünk múlna rajta.
Szerelmem kihúzódott belőlem, mellém feküdt és verítéktől nedves testem a mellkasára vonta, és én örömmel, boldogan simultam hozzá.
- Szeretlek - vallottunk egymásnak, ismét egy szerelmes csókkal megpecsételve, majd első közös éjszakánk végéhez közeledve merültünk álomba egymás ölelő karjaiban.
Reggel, mire felébredtem, már egyedül voltam. De az illatok alapján Rob csak a konyháig ment.
Magamra kaptam az ingét, és utána indultam. Még így, reggeli készítés közben is irtó szexi volt.
- Jó reggelt! - köszöntem rá, majd hátulról átöleltem és csókot leheltem a nyakára.
- Neked is - jött a válasza, majd szembe fordult velem, hogy rendesen megcsókolhasson.
Nagy nehezen szakadtunk el egymástól és reggeliztünk meg.
- Mi lesz a mai program? Nem kell még ma dolgoznod?
- Nem. Mára még kértem egy szabadnapot. Először kicsomagolhatnánk, utána kiruccanhatnánk valahová ebédelni, na meg persze hazatelefonálni. És arra gondoltam, ha nem zavarna, estére áthívhatnánk Kellanékat, utána meg elnézhetnénk egy bárba.
- Itt is van törzshely?
- Naná, hogy van. Van egy klassz kis hely, ahová járni szoktunk - válaszolta Rob.
- Felőlem benne vagyok, a lényeg, hogy veled legyek.
-,Akkor megbeszéltük. Később felhívom őket, hogy jöjjenek át este.
- Igaz nem vagyok egy konyhatündér, de egy vacsora azért menni fog.
- Ha gondolod, besegítek, ketten csak összehozzuk.
- Rendben - feleltem, és csókot nyomtam ajkaira.
A napot először is a csomagolással kezdtük, mivel Londonban még éjszaka van, így később tudunk csak telefonálni.
Be kell valljam, jól jött az a néhány ruha, amit az utolsó vásárlásunk alkalmával vettünk Lizzyvel és Viccel. Itt szinte mindig jó idő van. Furcsa is, a derűs és folyton esős Londonhoz képest, de meg lehet szokni.
Egy ilyen könnyed ruhát vettem magamra, így léptem vissza a szobába.
- Gyönyörű vagy - zárt rögtön a karjaiba Rob, és egy csókkal köszöntem meg a bókját.
Míg átöltöztem, Rob felhozta a csomagjainkat és neki is álltunk feltölteni a gardróbot. Ami jó néhány órába beletelt, jócskán ráment a délelőttünk és a délután eleje is, mire mindent sikerült elpakolni.
Ahogy végeztünk, hazatelefonáltunk.
Rob beszélt a szüleivel és Lizzyvel, én is beszéltem anyuékkal, és megígérték, hogy valamikor majd meglátogatnak. És persze rögtön le volt nyűgözve, amit meséltem neki, hogy egy házat vett nekünk Rob.
Ő is mesélte a lányoknak, akik persze alig várják, hogy majd eljöhessenek és láthassák. Rob Nickkel is beszélt pár szót, de én nem tudtam anyát lerázni, így nem tudtam vele beszélni.
Rob még felhívta Kellant, akik örömmel átjönnek este, így addig ki akartuk használni az időt.
- Mit szólnál, ha kipróbálnánk a medencét? - kérdezte Rob.
- Jól hangzik - válaszoltam egy mosoly kíséretében.
Még szerencse, hogy a lányok rábeszéltek, hozzak fürdőruhát. Gyorsan bele is bújtam, mire Rob elismerő és szenvedéllyel teli pillantásokat küldött felém, miközben én is szemügyre vettem csodás testét.
Fantasztikus idő van, így együtt csobbantunk a langyos vízbe.
A délután nagy részében többnyire a medencét avattuk fel. Rob szavaival élve, nem is igen kellett volna az a fürdőruha.
Később pedig ideje volt nekilátni összeütni valami vacsorát. Rob elment venni ezt-azt, addig én előkészítettem a terepet.
- Végre, már hiányoztál - ugrottam a nyakába, amint megérkezett.
- Csak nemrég mentem el - mosolygott.
- Igen, de akkor is.
Nehezen, de abbahagytuk a csókolózást, és a főzésre koncentráltunk. Robbal ketten egész klassz vacsorát dobtunk össze estére. Míg én rendbe tettem a csatateret, amivé a konyhát varázsoltuk, ő megterített.
Miután mindennel végeztünk, felmentünk lezuhanyozni és felöltözni. Az előbbi nem volt egy könnyű menet, ugyanis elég nehezen akartunk kikászálódni a zuhany alól.
Miután végül sikeresen felöltöztünk, épp megjöttek Kellanék.
Rob még előtte szólt, hogy Nikki nem tud vagy nem akar jönni. Gondolom Nick miatt. Végül is nincs miért haragudnom rá, hisz akkor, mikor ez történt köztük Nickkel, én is már Robbal voltam. Sőt, ha Nick boldog lenne akár vele, akár mással, én annak csak örülnél.
- Szia - köszöntek Robnak, ahogy ajtót nyitott.
- Apropó sziasztok. Nocsak, nocsak, haver arról elfelejtettél szólni, hogy Krist is magaddal hoztad - folytatta Kellan, miközben a nappaliba mentünk, és végig magamon éreztem Ashley döbbent tekintetét, valamint két új emberke is velük jött, akikkel még nem találkoztam, de sejtem kik ők.
- Üljünk le aztán mesélek - mondta Rob. - De előtte még had mutassam be neked szívem Liziéket, őket még nem ismered. Ők is kollégák, a szüleink legalábbis a filmben, Peter és Elizabeth. Ő pedig itt az életem értelme Kristen - mutatott be egymásnak minket Rob.
- Örülök, hogy megismerhetlek titeket - fogtuk kezet Peterrel, Elizabeth pedig megölelt. Nagyon kedvesnek tűnnek, akárcsak Ashleyék.
- Mi is örülünk. Szóval te vagy az, aki ilyen boldoggá varázsolta a mi fiacskánkat - viccelődött Peter.
- Igen, ő lenne - vont a karjaiba Rob, majd helyet foglaltuk, én persze Rob ölében.
Mivel Jackson és Kellan már tudtak rólunk, Ashely volt az, aki még mindig csodálkozva nézett ránk, de Rob nagyjából mindent elmondott rólunk, így ő is értette mi a helyzet.
- Hát, én csak örülök nektek, jó Robot is ilyen boldognak látni, és csodásak vagytok együtt - mondta Ashley.
- Köszönjük.
- Hát jól megleptetek minket, nem gondoltuk volna, hogy rá tudod venni Kristen, hogy veled jöjjön. Bár be kell valljam, én már tudtam róla, hogy veled jött - sunnyogta el Jackson.
- Hogy tudtad?
- Igen, beszéltem Vickel, ő mesélte.
- Áhá. Így már értem - mosolygott Rob.
Jót beszélgettünk, főleg a lányokkal, Lizivel és Ashelyvel, a fiúk kivonultak a kertbe. Persze Ashley is olyan, mint Lizzy és Vic otthon. Az első kérdése az volt, holnap nem megyünk-e el vásárolni.
- Rendben, forgatás után lehet róla szó. Arra gondoltam, elkísérhetnél - mondta Rob ahogy bejöttek a fiúkkal.
- Tényleg?
- Persze. Örülnék, ha ott lennél és látnál, és te is többet tudnál meg ezekről a dolgokról, mert végül is te is ezt tanulod.
- Hát, ha nem zavarok és lehet akkor rendben.
- Dehogy zavarsz. Jól fogod érezni magad - kacsintott rám Kellan.
- Ha te ott vagy, akkor biztos nem fogunk unatkozni - szólt Jackson Kellannak.
Később átmentünk vacsorázni, amit örömmel fogyasztott el a társaság. Kissé féltem, hogy nem sikerült valami jól, de mivel szinte minden elfogyott, így megnyugodtam.
- Csodás lett a vacsora. Ki a szakács? - kérdezte Peter.
- Közös érdem - felelte Rob.
- Nagyon finom lett.
- Örülök, hogy ízlett.
- Erre akár le is csúszhatna egy-egy pohárral, mit gondoltok? -kérdezte Kellan.
- Felőlem mehetünk, ha gondoljátok - mondtam, mert mind egyszerre néztek rám.
- Ez a beszéd - szólalt meg Kellan.
Míg ők kicsit ejtőztek a vacsi után a kertben, addig én elpakolásztam a konyhában, ahol Lizit nem tudtam lebeszélni, és segített nekem.
Közben beszélgettünk kicsit és mesélt Robról.
Tudtam és gondoltam is, hogy előttem is voltak kapcsolatai, de én ugye csak egyről tudtam, Nináról. De Lizi elmondta, egyik sem volt komoly ennyire, mint a mi kapcsolatunk.
Ismeri már egy ideje Robot, és még sosem látta ilyen boldognak, és örül, hogy egymásra találtunk.
- Ahogy én is. Mindennél jobban szeretem - mondtam.
- Kit szeretsz te mindennél jobban? - jött be a konyhába mosolyogva Rob.
- Hááát, egy fantasztikus, hihetetlenül jóképű és csodás férfit.
- Tényleg? Szerencsés alak lehet, hogy egy ilyen kincset tudhat a magáénak - mondta Rob, majd a karjaiba zár és megcsókolt.
- Oké, fiatalok, ráértek még erre, inkább menjünk - robogott be Kellan.
- Jól van, jövünk - mondta Rob, majd hozta a kulcsait, bezártuk a házunkat, és elindultunk első közös Los Angeles-i éjszakánk felé.
Na tessék komiz :)
26.fejezet
/Kristen/
Mielőtt azonban tényleg a hálószobát lestük volna meg kicsit alaposabban, körbenéztük a házban.
- Ha valamin változtatni szeretnél… - kezdett bele Rob.
- Ez így tökéletes - válaszoltam, és egy csókkal hallgattattam el, amit örömmel viszonzott.
Mielőtt még jobban bele melegedtünk volna, szerelmem a konyha felé terelt, ahol is már várt ránk a vacsora.
- Gondoltam, mielőtt megnézzük a hálót, ehetnénk valamit - válaszolta a kedvenc mosolyommal az arcán.
Rögtön kézen is fogtam, és egy centire sem távolodva el egymástól fogyasztottuk el a vacsoránkat az immár közös otthonunkban.
Végezvén Rob máris a szobák sokasága közül az egyik legtágasabba és legszebbe invitált.
Akárcsak a ház többi része, ez is gyönyörű volt. És mintha tudta volna, szó szerint az én ízlésem szerint volt berendezve. Rögtön otthonosan éreztem magam.
A középpontjában persze egy hatalmas franciaágy állt, amire egyszerre pillantottunk rá, majd mosolyogva néztünk össze.
A szobából két másik helyiség is nyílik. Az egyik a fürdő, ami szintén hatalmas. Óriási zuhanykabin és egy kisebb medencének megfelelő káddal.
A másik ajtó mögött nem tudtam először rájönni, mi rejtőzik, míg ki nem nyitottuk. Ez lesz a gardrób. Ez is szinte egy másik szobának felel meg, amit Robbal közösen fogunk használni.
Hirtelen olyan sok volt egyszerre a jóból, hogy még mindig alig akartam elhinni, hogy ez igaz.
Leültem az ágy szélére, majd szerelmem elém térdelt.
- Mi a baj?
- Semmi. Csak, még mindig nehéz elhinni, hogy ez igaz. Hogy itt vagyok veled, hogy itt fogunk élni, együtt.
- Ezzel én is hasonlóképp vagyok. Most érzem csak, hogy minden, amire vágytam, itt van velem. És minden erőmmel azon leszek, hogy téged boldoggá tegyelek.
- Tudom, és én is. Annyira szeretlek - mondtam, miközben egy könnycsepp folyt le az arcomon, de ezúttal a boldogság könnye.
- Én is nagyon szeretlek - válaszolta Rob, majd megcsókolt.
Tudtam, hogy végre annyi idő után ismét együtt lehetünk, és testileg is beteljesedhet a szerelmünk. Robot elnézve és érezve, ő is csak erre vágyik.
Forró csókunkat meg nem szakítva hámoztuk ki egymást a ruhákból. Rob a karjaiba kapott és ágy közepére fektetett, miközben a hálóról nyíló erkély ajtaján a hűs és egyben kissé meleg levegő is cirógatta testünket.
Megszakítva csókunkat Rob ajkai a nyakamra tévedtek, azt behintve édes csókjaival, elérve, hogy ha lehet, még jobban kívánjam őt.
A nyakamtól haladva csókolta végig a melleimet, mire egyre több jóleső sóhaj hagyta el a számat.
Egyre lejjebb haladt, mígnem nyelvét testem mélyére fúrta, ezzel egy hangos sikolyt váltva ki belőlem. Amint megéreztem magamban nyelvének játékát, a lepedőt markolva igyekeztem elfojtani élvezetem hangjait, kisebb-nagyobb sikerrel.
Miközben Rob nyelvével gyötört tovább, kezei a testemen kalandoztak. Testem megremegett, mikor elértem a nyelve által okozott gyönyörök kapuját.
Magamhoz rántottam, és még a saját ízemmel a számban forrón csókoltuk meg egymást. Nyelvünk vad táncot járt, miközben kezeim Rob férfiassága köré fontam.
Viszonozni kívántam a nekem okozott örömöket, így löktem rajta egyet, így ő került alulra.
Kezembe vettem őt és simogatni kezdtem, majd eltüntettem a számban, ezzel fokozva élvezetét. Nyelvem édes gyötrése egyre hangosabb hangokat csalogatott ki belőle, mígnem elérte a végső robbanást.
Szerelmem magához rántott és rögtön ajkaim után kapott. Szenvedélyes és tüzes csókunk közepette puha ujjai a melleimen kalandoztak. Szinte reszkettem a kéjtől, hogy végre érezhessem őt.
Nem haboztam tovább. Testünk közé nyúlva emelkedtem meg kissé, hogy kezembe véve őt, férfiasságát végre magamban érezhessem.
Ahogy kitöltötte a bensőmet, és testünk végre ismét egyesült, mindkettőnkből hangos sóhaj szakadt fel, amit csókjaink nyeltek el.
Kiélvezve minden pillanatot, először lassan mozogtam rajta, ezzel az őrületben kergetve őt. Kezeit a csípőmre téve akadályozott meg a mozgásban.
A szemébe nézve ugyanazt olvashattam ki, amit én is éreztem. Ki akartuk élvezni a pillanatot, amíg testünk egyet alkot.
Egyikünk sem bírta sokáig, észveszejtő csókok közepette szerelmem a fenekem alá nyúlva ösztönzött gyorsabb mozgásra.
Elszakadva ajkaitól csókjaimmal hintettem be tökéletes mellkasát. A következő pillanatban fordult a kocka, és én voltam alul.
Egyre gyorsabb lökésekkel hajtottuk magunkat a csúcs felé, ami kisvártatva utolért minket. Testünk remegve borult egymásra az imént átéltektől. Levegő után kapkodva csókoltuk tovább egymást, mintha az életünk múlna rajta.
Szerelmem kihúzódott belőlem, mellém feküdt és verítéktől nedves testem a mellkasára vonta, és én örömmel, boldogan simultam hozzá.
- Szeretlek - vallottunk egymásnak, ismét egy szerelmes csókkal megpecsételve, majd első közös éjszakánk végéhez közeledve merültünk álomba egymás ölelő karjaiban.
Reggel, mire felébredtem, már egyedül voltam. De az illatok alapján Rob csak a konyháig ment.
Magamra kaptam az ingét, és utána indultam. Még így, reggeli készítés közben is irtó szexi volt.
- Jó reggelt! - köszöntem rá, majd hátulról átöleltem és csókot leheltem a nyakára.
- Neked is - jött a válasza, majd szembe fordult velem, hogy rendesen megcsókolhasson.
Nagy nehezen szakadtunk el egymástól és reggeliztünk meg.
- Mi lesz a mai program? Nem kell még ma dolgoznod?
- Nem. Mára még kértem egy szabadnapot. Először kicsomagolhatnánk, utána kiruccanhatnánk valahová ebédelni, na meg persze hazatelefonálni. És arra gondoltam, ha nem zavarna, estére áthívhatnánk Kellanékat, utána meg elnézhetnénk egy bárba.
- Itt is van törzshely?
- Naná, hogy van. Van egy klassz kis hely, ahová járni szoktunk - válaszolta Rob.
- Felőlem benne vagyok, a lényeg, hogy veled legyek.
-,Akkor megbeszéltük. Később felhívom őket, hogy jöjjenek át este.
- Igaz nem vagyok egy konyhatündér, de egy vacsora azért menni fog.
- Ha gondolod, besegítek, ketten csak összehozzuk.
- Rendben - feleltem, és csókot nyomtam ajkaira.
A napot először is a csomagolással kezdtük, mivel Londonban még éjszaka van, így később tudunk csak telefonálni.
Be kell valljam, jól jött az a néhány ruha, amit az utolsó vásárlásunk alkalmával vettünk Lizzyvel és Viccel. Itt szinte mindig jó idő van. Furcsa is, a derűs és folyton esős Londonhoz képest, de meg lehet szokni.
Egy ilyen könnyed ruhát vettem magamra, így léptem vissza a szobába.
- Gyönyörű vagy - zárt rögtön a karjaiba Rob, és egy csókkal köszöntem meg a bókját.
Míg átöltöztem, Rob felhozta a csomagjainkat és neki is álltunk feltölteni a gardróbot. Ami jó néhány órába beletelt, jócskán ráment a délelőttünk és a délután eleje is, mire mindent sikerült elpakolni.
Ahogy végeztünk, hazatelefonáltunk.
Rob beszélt a szüleivel és Lizzyvel, én is beszéltem anyuékkal, és megígérték, hogy valamikor majd meglátogatnak. És persze rögtön le volt nyűgözve, amit meséltem neki, hogy egy házat vett nekünk Rob.
Ő is mesélte a lányoknak, akik persze alig várják, hogy majd eljöhessenek és láthassák. Rob Nickkel is beszélt pár szót, de én nem tudtam anyát lerázni, így nem tudtam vele beszélni.
Rob még felhívta Kellant, akik örömmel átjönnek este, így addig ki akartuk használni az időt.
- Mit szólnál, ha kipróbálnánk a medencét? - kérdezte Rob.
- Jól hangzik - válaszoltam egy mosoly kíséretében.
Még szerencse, hogy a lányok rábeszéltek, hozzak fürdőruhát. Gyorsan bele is bújtam, mire Rob elismerő és szenvedéllyel teli pillantásokat küldött felém, miközben én is szemügyre vettem csodás testét.
Fantasztikus idő van, így együtt csobbantunk a langyos vízbe.
A délután nagy részében többnyire a medencét avattuk fel. Rob szavaival élve, nem is igen kellett volna az a fürdőruha.
Később pedig ideje volt nekilátni összeütni valami vacsorát. Rob elment venni ezt-azt, addig én előkészítettem a terepet.
- Végre, már hiányoztál - ugrottam a nyakába, amint megérkezett.
- Csak nemrég mentem el - mosolygott.
- Igen, de akkor is.
Nehezen, de abbahagytuk a csókolózást, és a főzésre koncentráltunk. Robbal ketten egész klassz vacsorát dobtunk össze estére. Míg én rendbe tettem a csatateret, amivé a konyhát varázsoltuk, ő megterített.
Miután mindennel végeztünk, felmentünk lezuhanyozni és felöltözni. Az előbbi nem volt egy könnyű menet, ugyanis elég nehezen akartunk kikászálódni a zuhany alól.
Miután végül sikeresen felöltöztünk, épp megjöttek Kellanék.
Rob még előtte szólt, hogy Nikki nem tud vagy nem akar jönni. Gondolom Nick miatt. Végül is nincs miért haragudnom rá, hisz akkor, mikor ez történt köztük Nickkel, én is már Robbal voltam. Sőt, ha Nick boldog lenne akár vele, akár mással, én annak csak örülnél.
- Szia - köszöntek Robnak, ahogy ajtót nyitott.
- Apropó sziasztok. Nocsak, nocsak, haver arról elfelejtettél szólni, hogy Krist is magaddal hoztad - folytatta Kellan, miközben a nappaliba mentünk, és végig magamon éreztem Ashley döbbent tekintetét, valamint két új emberke is velük jött, akikkel még nem találkoztam, de sejtem kik ők.
- Üljünk le aztán mesélek - mondta Rob. - De előtte még had mutassam be neked szívem Liziéket, őket még nem ismered. Ők is kollégák, a szüleink legalábbis a filmben, Peter és Elizabeth. Ő pedig itt az életem értelme Kristen - mutatott be egymásnak minket Rob.
- Örülök, hogy megismerhetlek titeket - fogtuk kezet Peterrel, Elizabeth pedig megölelt. Nagyon kedvesnek tűnnek, akárcsak Ashleyék.
- Mi is örülünk. Szóval te vagy az, aki ilyen boldoggá varázsolta a mi fiacskánkat - viccelődött Peter.
- Igen, ő lenne - vont a karjaiba Rob, majd helyet foglaltuk, én persze Rob ölében.
Mivel Jackson és Kellan már tudtak rólunk, Ashely volt az, aki még mindig csodálkozva nézett ránk, de Rob nagyjából mindent elmondott rólunk, így ő is értette mi a helyzet.
- Hát, én csak örülök nektek, jó Robot is ilyen boldognak látni, és csodásak vagytok együtt - mondta Ashley.
- Köszönjük.
- Hát jól megleptetek minket, nem gondoltuk volna, hogy rá tudod venni Kristen, hogy veled jöjjön. Bár be kell valljam, én már tudtam róla, hogy veled jött - sunnyogta el Jackson.
- Hogy tudtad?
- Igen, beszéltem Vickel, ő mesélte.
- Áhá. Így már értem - mosolygott Rob.
Jót beszélgettünk, főleg a lányokkal, Lizivel és Ashelyvel, a fiúk kivonultak a kertbe. Persze Ashley is olyan, mint Lizzy és Vic otthon. Az első kérdése az volt, holnap nem megyünk-e el vásárolni.
- Rendben, forgatás után lehet róla szó. Arra gondoltam, elkísérhetnél - mondta Rob ahogy bejöttek a fiúkkal.
- Tényleg?
- Persze. Örülnék, ha ott lennél és látnál, és te is többet tudnál meg ezekről a dolgokról, mert végül is te is ezt tanulod.
- Hát, ha nem zavarok és lehet akkor rendben.
- Dehogy zavarsz. Jól fogod érezni magad - kacsintott rám Kellan.
- Ha te ott vagy, akkor biztos nem fogunk unatkozni - szólt Jackson Kellannak.
Később átmentünk vacsorázni, amit örömmel fogyasztott el a társaság. Kissé féltem, hogy nem sikerült valami jól, de mivel szinte minden elfogyott, így megnyugodtam.
- Csodás lett a vacsora. Ki a szakács? - kérdezte Peter.
- Közös érdem - felelte Rob.
- Nagyon finom lett.
- Örülök, hogy ízlett.
- Erre akár le is csúszhatna egy-egy pohárral, mit gondoltok? -kérdezte Kellan.
- Felőlem mehetünk, ha gondoljátok - mondtam, mert mind egyszerre néztek rám.
- Ez a beszéd - szólalt meg Kellan.
Míg ők kicsit ejtőztek a vacsi után a kertben, addig én elpakolásztam a konyhában, ahol Lizit nem tudtam lebeszélni, és segített nekem.
Közben beszélgettünk kicsit és mesélt Robról.
Tudtam és gondoltam is, hogy előttem is voltak kapcsolatai, de én ugye csak egyről tudtam, Nináról. De Lizi elmondta, egyik sem volt komoly ennyire, mint a mi kapcsolatunk.
Ismeri már egy ideje Robot, és még sosem látta ilyen boldognak, és örül, hogy egymásra találtunk.
- Ahogy én is. Mindennél jobban szeretem - mondtam.
- Kit szeretsz te mindennél jobban? - jött be a konyhába mosolyogva Rob.
- Hááát, egy fantasztikus, hihetetlenül jóképű és csodás férfit.
- Tényleg? Szerencsés alak lehet, hogy egy ilyen kincset tudhat a magáénak - mondta Rob, majd a karjaiba zár és megcsókolt.
- Oké, fiatalok, ráértek még erre, inkább menjünk - robogott be Kellan.
- Jól van, jövünk - mondta Rob, majd hozta a kulcsait, bezártuk a házunkat, és elindultunk első közös Los Angeles-i éjszakánk felé.
Na tessék komiz :)
2010. október 16., szombat
25/2.fejezet
Sziasztok! Nos itt is következő fejezet. Köszi szépen azoknak akik komiztak. Remélem ide is lesz minnél több, kíváncsi vagyok a véleményetekre. A fejlihez a végén találtok néhány képet, ha elolvassátok tudni fogjátok miért és mihez vannak :). A cuppanós ismét repül neked szívem a villámgyors javításért (L). Jó olvasgatást. Pusszantás.
25/2.fejezet
/Rob/
Ismét az utolsó Londoni esténk felé igyekeztünk, azzal a különbséggel, hogy ha holnap elutazok, Kristen is velem jön. Ez a tudat tesz a világ legboldogabb emberévé.
Amint megérkeztünk a klubba, a többiek leültek egy boxba, míg én a bárpultnál várakozó Tomhoz igyekeztem.
Miután köszöntünk egymásnak, Tommal megittunk a pultnál egy sört, hogy közben - akár egy pletykás öregasszony - kifaggasson a történtektől.
Ahogy engem megleptek Nick tettei, ugyanúgy neki is tátva maradt a szája.
- Hát, haver, minden jó, ha a vége jó, végre együtt vagytok, és hogy el is megy veled, nem semmi.
- Nekem mondod? Még mindig alig hiszem el, hogy végre mindenki tud mindent, és hogy holnap vele megyek vissza az államokba.
- Örülök nektek, jó téged végre ilyen boldognak látni, na és persze Krist is. - nézett ekkor felé - Elég rosszul nézett ki, miután elmentél - mondta Tom.
- Tudom, beszéltem Lizzyvel. De végre minden jó úton halad.
- Remélem, azért néha hazajöttök és bulizunk egy jót.
- Persze, de akár te is meglátogathatsz minket, szerintem Kellanék is örülnének, akár ott is csaphatnánk egy jó kis bulit - mondtam.
- Haver, ez király ötlet. Majd valamikor meglátogatlak, még úgysem voltam ott nálad.
- Ezt megbeszéltük - mondtam, majd csatlakoztunk a többiekhez.
Lizzy épp Nickkel beszélgetett. Ahogy leültünk, Kris kissé zavartan bújt a karjaimba. Persze Nick miatt. Néha én is zavarban voltam előtte, de ilyenkor biztosított róla, hogy semmi okom rá, és végre boldogan ölelhettem magamhoz Kristent. Akit táncolni invitáltam, mikor egy lassú szám szólt.
Szorosan bújtunk egymáshoz. Karjait a nyakam köré fonta, míg én az enyémeket a dereka köré kulcsoltam.
- Szeretlek - vallottunk egymásnak ismét szerelmet, immár sokadjára. De akár a nap minden percében elmondanám neki, mit érzek iránta.
Végigtáncoltunk a dalt, majd a végén egy szerelmes csókban egyesültünk.
Visszamentünk a többiekhez, persze Tom ismét eltűnt, ismét nem nagy meglepetésünkre felszedett egy csajt. Hát ő az, aki sosem változik meg.
Iszogattunk egy ideig, beszélgettünk. Majd a lányok fáradtságra hivatkozva menni akartak. Nagy nehezen megtaláltam Tomot összegabalyodva egy nővel. Mivel holnap este indul a gépünk, szólni akartam neki, de megígérte, hogy ő is kikísér minket, és majd a reptéren találkozunk.
Nick hazament Lizzyékkel, én pedig Kristennel mentem hozzájuk, hogy ott töltsük az éjszakát.
/Kristen/
Reggel, miután ismét életem szerelmének karjaiban ébredtem boldogan, örömmel gondoltam a holnapi napra, amikor is már Los Angelesben leszek, és együtt fogok élni Robbal, amiről egy hónapja még álmodni sem mertem volna.
A mai napra is igen szoros volt a program. A nap nagy részét legnagyobb bánatomra ismét Rob nélkül töltöttem. De persze meg is értettem, hisz ezt a kis időt a családjával akarta tölteni, ahogy én is.
Anya segített befejezni a csomagolást, amivel kora délutánra meg is lettünk. Mivel a suliból már kiiratkoztam, néhány ottani barátomtól köszöntem el. De persze nem szándékoztam abbahagyni a színjátszási tanulmányaimat, amit akár odaát is folytathatok, és ki tudja, talán egyszer egy igazi filmben is lesz szerencsém kipróbálni magam.
Estére mindent elrendeztünk, kicsit korai vacsora volt a családommal, majd indulni kellett a reptérre, ahol Robékkal találkozunk.
Cameron is otthon volt valami csoda folytán, sőt a reptérre is velünk jött.
Szomorú emlékeket ébresztett bennem ez a hely, most viszont boldogan öleltem át szerelmem, akivel most együtt repüljük át az óceánt, és együtt repülünk a közös életünk felé.
Nem sokkal később Tom is megjött, aki váltott néhány szót Robbal, majd velem, aztán minden jót kívánt nekünk és elköszönt. Én - vagyis mi - sokkal tartozunk neki, hisz elég sokszor volt mellettünk és falazott nekünk, mikor kellett. Jó, ha az embernek ilyen barátai vannak, akik mindenben mellette állnak.
Elbúcsúztam Claire-től és Richardtól, akik megígértették velünk, hogy amikor csak tudunk, hazalátogatunk. Ők is nagyon fognak hiányozni, szinte a második szüleimként tekintek rájuk.
És ott vannak Lizzyék is. Ők a legjobb barátnőim. Megbeszéltük, hogy amikor csak tudunk, beszélünk egymással, és ha tudnak, eljönnek hozzánk, és elmegyünk egy jó nagy vásárlásra. Persze nem is ők lennének, ha nem így köszöntek volna el.
Elköszöntem Camerontól és apától is. A végére hagytam anyut, aki könnyes szemmel ölelt magához, mondván az egyetlen szem lánya a világ másik felére költözik. Tudta, hogy egyszer ez a pillanat is eljön, de akkor még nem gondolta, hogy ilyen messze megyek, és megígértette velem, hogy mindig hívom őket, és persze sűrűn jöjjünk majd haza.
A legvégére hagytam Nicket. Addig, míg tőle elköszöntem, Rob elbúcsúzott a szüleimtől és a családjától. Claire-t látván, ő is olyan, mint anyu. Ő is a sírás határán állt, hogy ismét elmegy a fia.
- Köszönök mindent, és remélem, tudod, hogy nagyon szeretlek, és hogy ezt soha nem tudom meghálálni – mondtam, miközben megöleltem Nicket.
- Én is szeretlek, és nem kell hálálkodnod. Elég annyi, hogy boldog vagy. És jaj Robnak, ha nem vigyáz rád - mondta mosolyogva, majd a testvére felé fordult, akivel szintén megölelték egymást.
Még mindig alig akartam elhinni. Annyira boldog vagyok, hogy kiderült a kapcsolatunk Robbal, és főleg, hogy ez nem okozott kárt a kettejük kapcsolatában.
Még egy-egy utolsó puszi és ölelés mindenkinek, majd felszálltunk a gépre, búcsút intve az eddigi életemnek, repülve egy új boldog jövő felé immár Robbal.
Az út nagyon hosszú volt. Eszembe jutott, hogy utoljára akkor ültem repülőn, mikor Párizsba mentünk. Kellemes és mérhetetlen boldogság fogott el, ahogy erre gondoltam.
Tekintetem Rob és a saját karomra esett, ahol mindketten hordtunk a karkötőt, amit akkor egymásnak adtunk. Robra pillantottam, aki szintén ezeket nézte.
- Látod, mondtam, hogy ennek nem ott és akkor van vége - mondta egy mosollyal az arcán.
- Igen. De álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar újra együtt lehetünk.
- Én sem. De most csak az számít, hogy itt vagy velem, és soha többé nem eresztelek el - mondta.
- Én sem téged - mondtam, majd egy szerelmes csókot leheltem ajkaira, és egymás karjaiba bújva - már amennyire az üléseink engedték - egymáshoz bújtunk.
/Nick/
Elment.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom tenni. De nemcsak miatta, hanem magam miatt is tettem.
Már jó ideje, többnyire mikor Rob hazajött, romlott a kapcsolatunk. Nagyon eltávolodtunk egymástól. Jobb ez így, hogy most jöttünk rá, nem már mikor összeházasodtunk.
Nem mondom, hogy nem fáj, mert az hazugság lenne, de ami köztünk volt, az már nem szerelem. Az a szerelem, amit Rob iránt érez.
Annyiból megnyugtat a tudat, hogy a férfi, akibe beleszeretett, Rob. Mindenkinél jobban ismerem őt, és tudom, hogy ő képes lesz boldoggá tenni Kristent és csak ez számít.
Az utóbbi időben már én sem azt a szerelmet éreztem Kris iránt, mint az elején, mikor megismerkedtünk vagy mikor megkértem a kezét.
Úgy tűnik, nem volt olyan erős és mindent elsöprő a szerelmünk, de látva őt Robbal rájöttem, hogy egymás iránt soha nem éreztünk így. Rám soha nem nézett úgy, mint a testvéremre. Ezért is engedtem el őt boldogan, mert tudom, hogy Robbal az lesz.
Tőlem pedig azt kérdezték, mihez kezdek?
Erre még én magam sem tudom a választ. Hamarosan befejezem az egyetememet. Ki tudja, lehet, hogy utána én is elutazok. És talán Los Angelesbe.
Nikki örülne neki, és ki tudja, talán ha lenne időnk jobban megismerni egymást, és nem lennénk ilyen messze a másiktól, lehetne valami köztünk.
Nem bántam meg, ami történt, többek között, mert Nikki egy csodás nő. Nem is értem, miért van egyedül.
Igaz, mi csak egyszer voltunk együtt, és nem volt vagy lett olyan erős a kapcsolatunk, mint Robé és Kristené. De talán, ha lenne lehetőségünk rá, akármi kialakulhatna. Lehet, hogy fontolóra veszem, de egyelőre maradok és befejezem a sulit.
Vagy talán itthon találom meg az igaz szerelmet. Egyelőre ez csak a jövő zenéje.
/Kristen/
Jó hosszú repülőút után leszálltunk a Los Angeles-i reptéren. Ahol fogalmam sincs, Robnak sem volt, honnan sejtették, de mindenhol paparazzik volt.
Mennyire más itt, mint Londonban. Ott nyugodtan lehetett sétálni az utcán, itt pedig Rob minden egyes percét nyomon követik. Biztos zavaró lehet, én még nem voltam ilyen helyzetben, de van egy olyan érzésem, ha fény derül rá, hogy együtt vagyunk, lesz néhány címlap, amire felkerülünk. De gondolom, Rob már hozzászokott ehhez.
Ő már szinte otthonosan mozgott a reptéren, így egy hátsó kijárat felé vettük az irányt, ahol a kocsija már várt ránk.
Szerelmem elrakta a csomagjainkat, majd a fotósokat kicselezve indultunk el a reptérről.
- Ha nem bánod, felugranánk hozzám a cuccaimért - mondta Rob, de nem értettem pontosan, mire gondol.
- Persze.
Los Angeles egyik elegáns negyedébe mentünk egy lakásba. Én is felmentem Robbal. Mint kiderült, ez az ő lakása, itt lakott eddig. Sőt, azt hittem, továbbra is itt fogunk lakni, immár együtt.
De tévedtem. Rob dolgai össze voltak csomagolva és az ajtóban vártak ránk.
- Hová megyünk? – kérdeztem, mikor már végképp elvesztettem a fonalat.
- Majd meglátod - küldött felém egy sokat sejtető mosolyt, és egy csókot is kaptam tőle.
Az épület portása Robbal levitte a csomagjait a kocsihoz, majd Rob bezárta a lakást és továbbálltunk.
Autóztunk egy keveset, miközben a várost csodáltam, és kissé fura volt az időeltolódás is. Itt épp este volt, míg Londonban jóval korább van még. A város fényeit csodáltam. Mennyivel hatalmasabb és nyüzsgőbb város, mint London.
A nagy nézelődés közepette meg is érkeztünk. Egy magas, sötét kapuval ellátott házhoz, ha jól gondolom, mert a kapun nem lehet belátni.
- Itt mit csinálunk? - kérdeztem. Talán kissé hülyén hangzott, de egy szót sem értettem.
Úgy tudtam és tudom Rob egy lakásban lakik, lakott, ahol nem olyan régen jártunk.
- Rögtön megtudod - válaszolta szerelmem.
Behajtottunk a nagy kapun, ami bezárult mögöttünk. És a látvány, ami fogadott, teljesen ledöbbentett.
Egy csodás és mindemellett hatalmas ház, sőt nem is ház, hanem villa előtt álltunk.
Az belső udvaron állva csodás kert tárult elénk, ahonnan rá lehetett látni a ház mögötti hegyekre, dombokra.
- Most már elárulod, miért vagyunk itt?
- Itt fogunk élni - mondta ki Rob mosolyogva, nekem pedig a lélegzetem is elakadt.
- Mi? Hogy itt? De te nem…
- De igen. Abban a lakásban éltem, de azt túl kicsinek gondoltam, és megvettem ezt. Nem tetszik?
- Hogy nem tetszik? Ez gyönyörű, de nem kellett volna ennyit költened, ez biztos egy egész vagyon volt, sőt. De mikor?
- Most, amíg Londonban voltunk. Mikor azt mondtam, hogy akad egy kis elintézni valóm, akkor intéztettem ezt az ügynökömmel. Több házat is mutatott képekről, de ez mellett döntöttem.
- Istenem Rob, ez csodálatos, de nem kellett volna.
- Ugyan, ez sokkal szebb és jobb, mint egy kis lakás. És mint mondtad, elég nagy, így akármikor meglátogathatnak a barátaink és a családunk is.
- Még mindig alig jutok szóhoz - mondtam.
- És még nem láttad belülről - felelte.
Rob előre ment, bevitte a csomagjainkat, és utána mentem én is. Hát a ház belülről még csodásabb.
Csodás és hatalmas belülről is. Óriási nappali, ami gyönyörűen van berendezve. Rob elmondása szerint vagy 5 hálószoba van mindegyik saját fürdővel. Minden tökéletes. És még mindig alig akartam elhinni, hogy képes volt ezt megvenni.
- Gyere - fogott kézen, majd az erkélyajtó felé kezdett húzni.
Kilépve rögtön a kertbe értünk, ahol egy hatalmas medence volt. Kint is volt egy külön kis szabadtéri nappaliszerűség.
- Na, mit szólsz?
- Ez fantasztikus. De akkor sem kellett volna ennyit költened, lakhattunk volt a lakásodban is.
- Ugyan, tudod, hogy ez nekem nem sok. Elég sokat keresek a filmekkel és mire költeném, ha nem ránk. És a ház nem az enyém - mondta. - A miénk. A kettőnké. Mindkettőnk nevén van. Azt szeretném, ha itt kezdenénk a közös életünket, persze csak ha neked is megfelel.
Hát ezek után aztán végképp nem jutottam szóhoz.
- Szeretlek – mondtam, miközben a karjaiba bújtam, majd megcsókoltam.
Nyelvünk rögtön a jól ismert táncot járta, miközben Rob szorosan ölelt magához.
- Ezt igennek veszem - mosolygott a csókunk után.
- Igen – válaszoltam, és újabb csókban egyesültünk.
- Nagyon szeretlek - mondta Rob.
- Ahogy én is téged. A mennyországban érzem magam melletted, és csak azt remélem, ez örökké fog tartani, és mindig ilyen boldogok leszünk.
- Ezt megígérhetem. Örökké együtt - felelte.
- Mit szólnál, ha megvacsoráznánk, utána akár megnézhetnénk a hálószobánkat - mondta az arcán egy huncut mosollyal.
- Hát, nem hangzik rosszul - incselkedtem vele. Semmi másra nem vágytam, csak hogy végre ismét nem csak lelkileg, hanem testileg is egyek legyünk.
- Kicsomagolni ráérünk később, meg felhívni az otthoniakat, hogy minden rendben - mondta Rob, amiben csak egyetérteni tudtam vele.
Szerelmem a karjaiba kapott, majd forró csókokat váltva indultunk feltérképezni a házat. Először is megvacsorázni, hogy este és az éjszaka hátralevő részét a szerelemnek és a vágyainknak szentelhessük.
Képek a házról:
http://i54.tinypic.com/2yllkeb.jpg
http://i52.tinypic.com/s3f3ow.jpg
http://i54.tinypic.com/mruu4i.jpg
http://i55.tinypic.com/no8046.jpg
http://i54.tinypic.com/2m7yzxi.jpg
Tessék komizni emberek :)
25/2.fejezet
/Rob/
Ismét az utolsó Londoni esténk felé igyekeztünk, azzal a különbséggel, hogy ha holnap elutazok, Kristen is velem jön. Ez a tudat tesz a világ legboldogabb emberévé.
Amint megérkeztünk a klubba, a többiek leültek egy boxba, míg én a bárpultnál várakozó Tomhoz igyekeztem.
Miután köszöntünk egymásnak, Tommal megittunk a pultnál egy sört, hogy közben - akár egy pletykás öregasszony - kifaggasson a történtektől.
Ahogy engem megleptek Nick tettei, ugyanúgy neki is tátva maradt a szája.
- Hát, haver, minden jó, ha a vége jó, végre együtt vagytok, és hogy el is megy veled, nem semmi.
- Nekem mondod? Még mindig alig hiszem el, hogy végre mindenki tud mindent, és hogy holnap vele megyek vissza az államokba.
- Örülök nektek, jó téged végre ilyen boldognak látni, na és persze Krist is. - nézett ekkor felé - Elég rosszul nézett ki, miután elmentél - mondta Tom.
- Tudom, beszéltem Lizzyvel. De végre minden jó úton halad.
- Remélem, azért néha hazajöttök és bulizunk egy jót.
- Persze, de akár te is meglátogathatsz minket, szerintem Kellanék is örülnének, akár ott is csaphatnánk egy jó kis bulit - mondtam.
- Haver, ez király ötlet. Majd valamikor meglátogatlak, még úgysem voltam ott nálad.
- Ezt megbeszéltük - mondtam, majd csatlakoztunk a többiekhez.
Lizzy épp Nickkel beszélgetett. Ahogy leültünk, Kris kissé zavartan bújt a karjaimba. Persze Nick miatt. Néha én is zavarban voltam előtte, de ilyenkor biztosított róla, hogy semmi okom rá, és végre boldogan ölelhettem magamhoz Kristent. Akit táncolni invitáltam, mikor egy lassú szám szólt.
Szorosan bújtunk egymáshoz. Karjait a nyakam köré fonta, míg én az enyémeket a dereka köré kulcsoltam.
- Szeretlek - vallottunk egymásnak ismét szerelmet, immár sokadjára. De akár a nap minden percében elmondanám neki, mit érzek iránta.
Végigtáncoltunk a dalt, majd a végén egy szerelmes csókban egyesültünk.
Visszamentünk a többiekhez, persze Tom ismét eltűnt, ismét nem nagy meglepetésünkre felszedett egy csajt. Hát ő az, aki sosem változik meg.
Iszogattunk egy ideig, beszélgettünk. Majd a lányok fáradtságra hivatkozva menni akartak. Nagy nehezen megtaláltam Tomot összegabalyodva egy nővel. Mivel holnap este indul a gépünk, szólni akartam neki, de megígérte, hogy ő is kikísér minket, és majd a reptéren találkozunk.
Nick hazament Lizzyékkel, én pedig Kristennel mentem hozzájuk, hogy ott töltsük az éjszakát.
/Kristen/
Reggel, miután ismét életem szerelmének karjaiban ébredtem boldogan, örömmel gondoltam a holnapi napra, amikor is már Los Angelesben leszek, és együtt fogok élni Robbal, amiről egy hónapja még álmodni sem mertem volna.
A mai napra is igen szoros volt a program. A nap nagy részét legnagyobb bánatomra ismét Rob nélkül töltöttem. De persze meg is értettem, hisz ezt a kis időt a családjával akarta tölteni, ahogy én is.
Anya segített befejezni a csomagolást, amivel kora délutánra meg is lettünk. Mivel a suliból már kiiratkoztam, néhány ottani barátomtól köszöntem el. De persze nem szándékoztam abbahagyni a színjátszási tanulmányaimat, amit akár odaát is folytathatok, és ki tudja, talán egyszer egy igazi filmben is lesz szerencsém kipróbálni magam.
Estére mindent elrendeztünk, kicsit korai vacsora volt a családommal, majd indulni kellett a reptérre, ahol Robékkal találkozunk.
Cameron is otthon volt valami csoda folytán, sőt a reptérre is velünk jött.
Szomorú emlékeket ébresztett bennem ez a hely, most viszont boldogan öleltem át szerelmem, akivel most együtt repüljük át az óceánt, és együtt repülünk a közös életünk felé.
Nem sokkal később Tom is megjött, aki váltott néhány szót Robbal, majd velem, aztán minden jót kívánt nekünk és elköszönt. Én - vagyis mi - sokkal tartozunk neki, hisz elég sokszor volt mellettünk és falazott nekünk, mikor kellett. Jó, ha az embernek ilyen barátai vannak, akik mindenben mellette állnak.
Elbúcsúztam Claire-től és Richardtól, akik megígértették velünk, hogy amikor csak tudunk, hazalátogatunk. Ők is nagyon fognak hiányozni, szinte a második szüleimként tekintek rájuk.
És ott vannak Lizzyék is. Ők a legjobb barátnőim. Megbeszéltük, hogy amikor csak tudunk, beszélünk egymással, és ha tudnak, eljönnek hozzánk, és elmegyünk egy jó nagy vásárlásra. Persze nem is ők lennének, ha nem így köszöntek volna el.
Elköszöntem Camerontól és apától is. A végére hagytam anyut, aki könnyes szemmel ölelt magához, mondván az egyetlen szem lánya a világ másik felére költözik. Tudta, hogy egyszer ez a pillanat is eljön, de akkor még nem gondolta, hogy ilyen messze megyek, és megígértette velem, hogy mindig hívom őket, és persze sűrűn jöjjünk majd haza.
A legvégére hagytam Nicket. Addig, míg tőle elköszöntem, Rob elbúcsúzott a szüleimtől és a családjától. Claire-t látván, ő is olyan, mint anyu. Ő is a sírás határán állt, hogy ismét elmegy a fia.
- Köszönök mindent, és remélem, tudod, hogy nagyon szeretlek, és hogy ezt soha nem tudom meghálálni – mondtam, miközben megöleltem Nicket.
- Én is szeretlek, és nem kell hálálkodnod. Elég annyi, hogy boldog vagy. És jaj Robnak, ha nem vigyáz rád - mondta mosolyogva, majd a testvére felé fordult, akivel szintén megölelték egymást.
Még mindig alig akartam elhinni. Annyira boldog vagyok, hogy kiderült a kapcsolatunk Robbal, és főleg, hogy ez nem okozott kárt a kettejük kapcsolatában.
Még egy-egy utolsó puszi és ölelés mindenkinek, majd felszálltunk a gépre, búcsút intve az eddigi életemnek, repülve egy új boldog jövő felé immár Robbal.
Az út nagyon hosszú volt. Eszembe jutott, hogy utoljára akkor ültem repülőn, mikor Párizsba mentünk. Kellemes és mérhetetlen boldogság fogott el, ahogy erre gondoltam.
Tekintetem Rob és a saját karomra esett, ahol mindketten hordtunk a karkötőt, amit akkor egymásnak adtunk. Robra pillantottam, aki szintén ezeket nézte.
- Látod, mondtam, hogy ennek nem ott és akkor van vége - mondta egy mosollyal az arcán.
- Igen. De álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar újra együtt lehetünk.
- Én sem. De most csak az számít, hogy itt vagy velem, és soha többé nem eresztelek el - mondta.
- Én sem téged - mondtam, majd egy szerelmes csókot leheltem ajkaira, és egymás karjaiba bújva - már amennyire az üléseink engedték - egymáshoz bújtunk.
/Nick/
Elment.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom tenni. De nemcsak miatta, hanem magam miatt is tettem.
Már jó ideje, többnyire mikor Rob hazajött, romlott a kapcsolatunk. Nagyon eltávolodtunk egymástól. Jobb ez így, hogy most jöttünk rá, nem már mikor összeházasodtunk.
Nem mondom, hogy nem fáj, mert az hazugság lenne, de ami köztünk volt, az már nem szerelem. Az a szerelem, amit Rob iránt érez.
Annyiból megnyugtat a tudat, hogy a férfi, akibe beleszeretett, Rob. Mindenkinél jobban ismerem őt, és tudom, hogy ő képes lesz boldoggá tenni Kristent és csak ez számít.
Az utóbbi időben már én sem azt a szerelmet éreztem Kris iránt, mint az elején, mikor megismerkedtünk vagy mikor megkértem a kezét.
Úgy tűnik, nem volt olyan erős és mindent elsöprő a szerelmünk, de látva őt Robbal rájöttem, hogy egymás iránt soha nem éreztünk így. Rám soha nem nézett úgy, mint a testvéremre. Ezért is engedtem el őt boldogan, mert tudom, hogy Robbal az lesz.
Tőlem pedig azt kérdezték, mihez kezdek?
Erre még én magam sem tudom a választ. Hamarosan befejezem az egyetememet. Ki tudja, lehet, hogy utána én is elutazok. És talán Los Angelesbe.
Nikki örülne neki, és ki tudja, talán ha lenne időnk jobban megismerni egymást, és nem lennénk ilyen messze a másiktól, lehetne valami köztünk.
Nem bántam meg, ami történt, többek között, mert Nikki egy csodás nő. Nem is értem, miért van egyedül.
Igaz, mi csak egyszer voltunk együtt, és nem volt vagy lett olyan erős a kapcsolatunk, mint Robé és Kristené. De talán, ha lenne lehetőségünk rá, akármi kialakulhatna. Lehet, hogy fontolóra veszem, de egyelőre maradok és befejezem a sulit.
Vagy talán itthon találom meg az igaz szerelmet. Egyelőre ez csak a jövő zenéje.
/Kristen/
Jó hosszú repülőút után leszálltunk a Los Angeles-i reptéren. Ahol fogalmam sincs, Robnak sem volt, honnan sejtették, de mindenhol paparazzik volt.
Mennyire más itt, mint Londonban. Ott nyugodtan lehetett sétálni az utcán, itt pedig Rob minden egyes percét nyomon követik. Biztos zavaró lehet, én még nem voltam ilyen helyzetben, de van egy olyan érzésem, ha fény derül rá, hogy együtt vagyunk, lesz néhány címlap, amire felkerülünk. De gondolom, Rob már hozzászokott ehhez.
Ő már szinte otthonosan mozgott a reptéren, így egy hátsó kijárat felé vettük az irányt, ahol a kocsija már várt ránk.
Szerelmem elrakta a csomagjainkat, majd a fotósokat kicselezve indultunk el a reptérről.
- Ha nem bánod, felugranánk hozzám a cuccaimért - mondta Rob, de nem értettem pontosan, mire gondol.
- Persze.
Los Angeles egyik elegáns negyedébe mentünk egy lakásba. Én is felmentem Robbal. Mint kiderült, ez az ő lakása, itt lakott eddig. Sőt, azt hittem, továbbra is itt fogunk lakni, immár együtt.
De tévedtem. Rob dolgai össze voltak csomagolva és az ajtóban vártak ránk.
- Hová megyünk? – kérdeztem, mikor már végképp elvesztettem a fonalat.
- Majd meglátod - küldött felém egy sokat sejtető mosolyt, és egy csókot is kaptam tőle.
Az épület portása Robbal levitte a csomagjait a kocsihoz, majd Rob bezárta a lakást és továbbálltunk.
Autóztunk egy keveset, miközben a várost csodáltam, és kissé fura volt az időeltolódás is. Itt épp este volt, míg Londonban jóval korább van még. A város fényeit csodáltam. Mennyivel hatalmasabb és nyüzsgőbb város, mint London.
A nagy nézelődés közepette meg is érkeztünk. Egy magas, sötét kapuval ellátott házhoz, ha jól gondolom, mert a kapun nem lehet belátni.
- Itt mit csinálunk? - kérdeztem. Talán kissé hülyén hangzott, de egy szót sem értettem.
Úgy tudtam és tudom Rob egy lakásban lakik, lakott, ahol nem olyan régen jártunk.
- Rögtön megtudod - válaszolta szerelmem.
Behajtottunk a nagy kapun, ami bezárult mögöttünk. És a látvány, ami fogadott, teljesen ledöbbentett.
Egy csodás és mindemellett hatalmas ház, sőt nem is ház, hanem villa előtt álltunk.
Az belső udvaron állva csodás kert tárult elénk, ahonnan rá lehetett látni a ház mögötti hegyekre, dombokra.
- Most már elárulod, miért vagyunk itt?
- Itt fogunk élni - mondta ki Rob mosolyogva, nekem pedig a lélegzetem is elakadt.
- Mi? Hogy itt? De te nem…
- De igen. Abban a lakásban éltem, de azt túl kicsinek gondoltam, és megvettem ezt. Nem tetszik?
- Hogy nem tetszik? Ez gyönyörű, de nem kellett volna ennyit költened, ez biztos egy egész vagyon volt, sőt. De mikor?
- Most, amíg Londonban voltunk. Mikor azt mondtam, hogy akad egy kis elintézni valóm, akkor intéztettem ezt az ügynökömmel. Több házat is mutatott képekről, de ez mellett döntöttem.
- Istenem Rob, ez csodálatos, de nem kellett volna.
- Ugyan, ez sokkal szebb és jobb, mint egy kis lakás. És mint mondtad, elég nagy, így akármikor meglátogathatnak a barátaink és a családunk is.
- Még mindig alig jutok szóhoz - mondtam.
- És még nem láttad belülről - felelte.
Rob előre ment, bevitte a csomagjainkat, és utána mentem én is. Hát a ház belülről még csodásabb.
Csodás és hatalmas belülről is. Óriási nappali, ami gyönyörűen van berendezve. Rob elmondása szerint vagy 5 hálószoba van mindegyik saját fürdővel. Minden tökéletes. És még mindig alig akartam elhinni, hogy képes volt ezt megvenni.
- Gyere - fogott kézen, majd az erkélyajtó felé kezdett húzni.
Kilépve rögtön a kertbe értünk, ahol egy hatalmas medence volt. Kint is volt egy külön kis szabadtéri nappaliszerűség.
- Na, mit szólsz?
- Ez fantasztikus. De akkor sem kellett volna ennyit költened, lakhattunk volt a lakásodban is.
- Ugyan, tudod, hogy ez nekem nem sok. Elég sokat keresek a filmekkel és mire költeném, ha nem ránk. És a ház nem az enyém - mondta. - A miénk. A kettőnké. Mindkettőnk nevén van. Azt szeretném, ha itt kezdenénk a közös életünket, persze csak ha neked is megfelel.
Hát ezek után aztán végképp nem jutottam szóhoz.
- Szeretlek – mondtam, miközben a karjaiba bújtam, majd megcsókoltam.
Nyelvünk rögtön a jól ismert táncot járta, miközben Rob szorosan ölelt magához.
- Ezt igennek veszem - mosolygott a csókunk után.
- Igen – válaszoltam, és újabb csókban egyesültünk.
- Nagyon szeretlek - mondta Rob.
- Ahogy én is téged. A mennyországban érzem magam melletted, és csak azt remélem, ez örökké fog tartani, és mindig ilyen boldogok leszünk.
- Ezt megígérhetem. Örökké együtt - felelte.
- Mit szólnál, ha megvacsoráznánk, utána akár megnézhetnénk a hálószobánkat - mondta az arcán egy huncut mosollyal.
- Hát, nem hangzik rosszul - incselkedtem vele. Semmi másra nem vágytam, csak hogy végre ismét nem csak lelkileg, hanem testileg is egyek legyünk.
- Kicsomagolni ráérünk később, meg felhívni az otthoniakat, hogy minden rendben - mondta Rob, amiben csak egyetérteni tudtam vele.
Szerelmem a karjaiba kapott, majd forró csókokat váltva indultunk feltérképezni a házat. Először is megvacsorázni, hogy este és az éjszaka hátralevő részét a szerelemnek és a vágyainknak szentelhessük.
Képek a házról:
http://i54.tinypic.com/2yllkeb.jpg
http://i52.tinypic.com/s3f3ow.jpg
http://i54.tinypic.com/mruu4i.jpg
http://i55.tinypic.com/no8046.jpg
http://i54.tinypic.com/2m7yzxi.jpg
Tessék komizni emberek :)
2010. október 13., szerda
25/1.fejezet
Sziasztok! Ahogy ígértem, itt a következő fejezet. Más nem nagyon fűzök hozzá, csak két dolgot. Szilnek ismét jár a cuppanós (L), és mindenkinek aki komizott az előző fejlihez, és persze ide is várom őket. Pusszantás.
25/1.fejezet
/Rob/
A repülőúton hazafelé egész végig pörgött az agyam. Elég sok mindenen.
Egyrészt alig akartam elhinni, hogy hazafelé tartok, hogy újra láthassam életem szerelmét, másrészt pedig még mindig Nicken gondolkoztam.
Azon, hogy végül is már jó ideje tudott a kapcsolatunkról, másfelől pedig, hogy képes volt utánam jönni és arra kérni, menjek vele haza az Ő menyasszonyához.
Ekkor jöttem rá, hogy milyen fantasztikus egy testvérem is van, és hogy fordított helyzetben, sajnos én nem mondhatom el magamról, hogy képes lettem volna azt megtenni, amit ő.
De ahogy elmondta, persze szereti Krist, de kicsit hasonló helyzetben van, vagy volt mint én, csak ő Nikkivel. Amin szintén ledöbbentem. Nem is gondoltam volna, hogy ők is hasonló dolgokat művelnek titokban, mint mi Kristennel.
Azzal a különbséggel, hogy talán az ő érzéseik nem olyan komolyak, mint a miénk. De ki tudja, lehet, hogy ők is gondolnak egyet és összejönnek. Én ennek csak örülnék, hiszen Nick hatalmas dolgot tett, amire egy élet nem elég, hogy megháláljam, így ő is megérdemli, hogy találjon valakit, aki viszont szereti őt.
Ami pedig a világ legboldogabb emberévé tett, a tudat, hogy hamarosan ismét a karjaimba zárhatom életem értelmet. A nőt, akiért mindent megtennék.
Egy dolog miatt viszont kissé félek. Hogy bármennyire is szeret, nem fog igent mondani arra, hogy velem jöjjön. Csak reménykedhetek benne, hogy velem jön, és végre titkok nélkül lehetünk együtt.
Jó hosszú repülőút után értünk haza. A pláne az egészben, még a szüleim sem tudják, hogy Nick eljött hozzám, és hogy hazajöttem vele.
Sőt, erről az egész dologról sem tudnak, és kissé félek, mit fognak szólni ehhez.
Hazaérve jó nagy döbbenetet okoztam anyáéknak, és Vicnek is, mert Lizzy nem nagyon lepődött meg, gondolom Nick beavatta.
Nick összegyűjtötte a családot a nappaliba, és röviden, egy szuszra elmondta mi a helyzet, miközben én mondhatni mellette lapítottam és vártam a reakciókat.
Hát anya, apa és Vic eleinte szóhoz sem jutottak. Rögtön felém fordultak és vártam, mikor ugranak nekem.
De mivel Nick elmondta, hogy ez nem csak az én és Kris hibája, hiszen ha tényleg annyira szeretik egymást, mint most én Kristennel akkor ez nem történt volna meg. Anyáék is egyet értettek abba, hogy ezt így nem lett volna értelme folytatni.
A következő kérdésük Nickhez szólt, hogy mit szándékozik tenni ezek után?
Mivel elmondtuk, hogy én ismét megyek vissza L.A.-be, és hogy szeretném, ha Kristen velem jönne, hogy mi lesz Nickkel.
Erre én is kíváncsi voltam, és mégis kicsit szemétnek éreztem magam, hogy ezt tettem vele, és hogy egyedül marad. De biztosított róla engem és anyáékat is, hogy nem így lesz.
Ekkor kissé megdöbbentett azzal, amit mondott. Igaz, nem olyan erős a szerelmük, már ha egyáltalán lehet annak nevezni, amit Nikkivel éreznek egymás iránt, de gondol vagy gondoltak rá, hogy esetleg L.A.-ben fejezi be az egyetemet, és így jobban megismerhetnék egymást Nikkivel.
Ezek fényében úgymond anyáék is megnyugodtak kissé. Másrészt viszont nem nagyon örültek annak, hogy Nick is itt hagyja őket és LA-ba költözzön. De ha ő úgy dönt akkor persze elfogadják és támogatják.
Míg mi beszélgettük, anyu többnyire rólam és Krisről faggatott, addig Nick elintézte, hogy Kris átjöjjön és beszéljen vele. Mikor mondta, hogy hamarosan itt lesz, a gyomron szinte remegett, hogy hamarosan végre újra láthatom őt.
Hogy először még ne lásson meg, felzavartak a szobámba. Onnan hallgatóztam, és nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy ne rontsak ki a szobából, amikor meghallottam a hangját, miközben Nick szobájába mentek.
Türelmetlenül vártam, majd végre megkaptam az engedélyt, hogy lemehessek. Leérve a lépcsőn Kristen pont háttal áll
t nekem.
- Szia - köszöntem neki, majd immár végre nyíltan mindenki előtt hátulról a karjaimba zártam, ekkor a világ összes boldogságát a magaménak éreztem, azzal hogy átölelhetem.
- Rob… - nyögte ki nagy nehezen, majd végre szembe fordult velem, és úgy zártam a karomba. A döbbenet mellett ugyanazt a meglepetést és boldogságot láttam a szemében, amit én is éreztem, hogy ismét láthatom.
Először csak egymás szemébe néztük, és mintha ő is azt érezte volna, amit én, hogy alig akarja elhinni, hogy ez igaz, és hogy ismét együtt vagyunk.
Szorosan a karjaimba zártam, majd végigsimítottam arcán, mire kicsordultak a könnyei.
- Itt vagyok, ne sírj, kicsim.
Karjait a nyakam köré kulcsolta, miközben arcomat a nyakába fúrtam, de neki még mindig hullottak a könnyei, de most már végre az örömtől.
- Annyira hiányoztál - suttogta, de persze mindenki hallotta.
- Te is nekem, úgy szeretlek - mondtam neki.
- Én is téged - mondta ki a varázsszót, amit mérhetetlenül boldoggá tett, és végre megtehettem, amire már egy hónapja várok: megcsókoltam.
Bár szerintem, ahogy ő, én is kissé zavarban voltam a családom és Nick előtt, de végül csak az számított, hogy Kristen velem van, és hogy szeretjük egymást.
Mit nekünk az az egy hónap? Minden percet megért, hogy most végre ismét együtt lehetünk, és remélhetőleg soha többé nem kell elválnunk egymástól.
Csókunk rövid volt, ugyanakkor minden egymás iránt érzett érzelmünket kimutattuk vele a másik iránt.
Leültünk a többiekhez, persze egy percre sem eresztve magam mellől őt, zavarban voltunk egy kicsit, főleg Nick előtt, aki biztosította róla, hogy felesleges, hogy neki csak a boldogsága számít.
- Tudod, hogy Robot a munkája Los Angelesbe köti. Itt jön a képbe a döntés, amiről beszéltem - szólalt meg Nick, de Kris arcát elnézve tudtam, miről van szó. Én pedig reménykedve vártam, mi lesz a válasza.
- A válaszom igen. Veled megyek, persze csak ha szeretnéd - fordult felém a karjaimban ülve.
- Persze, hogy szeretném. Semmi sem tenne boldogabbá. De képes vagy mindent feladni értem? És ha rám unsz? - kérdeztem tőle.
- Először is az soha nem fog megtörténni, ilyenekre ne is gondolj, nem fogsz egy könnyen megszabadulni tőlem - kezdett bele.
- Nem is akarok - vágtam rá mosolyogva.
- És képes vagyok. Érted, értünk. Az elmúlt hónapban jöttem rá, hogy bármire képes lennék, csak hogy együtt lehessünk - mondta, elfeledtetve minden aggodalmamat, és nem utolsó sorban ezzel a világ legboldogabb férfijává téve.
- Biztos?
- Igen. Ha képes leszel engem elviselni, lehet, hogy te unsz majd rám, ha találsz egy szép színésznőt.
- Most én mondom, hogy ilyenekre te se gondolj. Rá sem tudnék nézni másra, el sem tudom mondani milyen rossz volt ez az idő nélküled. Semmit sem akarok jobban, mint hogy mindig mellettem legyél - mondtam neki.
Csak ő az, akit szeretek, és rá sem tudnék nézni másra.
- Akkor ezt megbeszéltük - zárta le a témát.
- Mikor kell visszamenj?
- Holnapután.
- Akkor gondolom, addig van időnk mindent elrendezni.
- Igen, de biztos vagy benne, a szüleid?
- Biztos vagyok. És miattuk ne aggódj. Nekik is az a legfontosabb, hogy boldog legyek, és én melletted vagyok az - mondta mire nem bírtam ki és egy édes csókot nyomtam ajkaira.
- Akkor holnap beszélünk velük. És ha gondolod, a sulit ott is folytathatod. És remélem, nem lesz ellene kifogásod, hogy velem élj.
- Persze, hogy nincs - válaszolta mosolyogva, tetézve a már amúgy is mérhetetlen boldogságom.
- Szeretlek - suttogta halkan.
- Én is téged - válaszoltam.
- Csak bátran, miattam ne aggódjatok, csak annyit kérek, hogy tedd őt boldoggá - fordult Nick felém, mikor láthatta, hogy Kristen, sőt én is kissé zavarban vagyunk.
- Ezt megígérhetem - mondtam. Ezek után eszem ágában sem volt akár egy percre is elengedni Kristen magam mellől, és minden erőmmel azon leszek, hogy boldoggá tegyem.
/Kristen/
Tehát két nap. Ennyi időnk van mindent elintézni, mielőtt elutazunk. Ezt kimondva még mindig alig akarom elhinni.
Ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna a sorstól.
Robnak végül igaza lett, mikor búcsúztunk, hogy nem örökre szól. És így lett. Hála Nicknek. Ahogy az enyém, Rob tekintete is végtelen boldogságot tükrözött felém.
Az estét így náluk töltöttük, én többnyire csak hallgattam őket, és élveztem szerelmem közelségét, miközben ezredjére is hálát adtam a sorsnak, hogy visszaadta őt nekem, ezzel együtt az életkedvemet is.
Mivel beszélni akarunk anyáékkal, elköszöntünk a többiektől. Így is elég késő volt már, de kissé kényelmetlenül éreztem magam, ha ott kellett volna, aludunk, így megkértem Robot, vigyen haza, így ma már ismét velem alszik.
Egy kicsit magára hagytam, hogy még egyszer megköszönhessek mindent Nicknek, majd elköszöntünk a lányoktól és Richardéktól is, és immár ismét együtt, kézen fogva indultunk el hozzánk.
Hazaérve sötétség uralkodott a házban, így a beszélgetéssel elkéstünk.
Rob és lezuhanyoztunk, majd egymás karjaiba bújva feküdtünk le, élvezve egymás közelségét, édes cirógatások és csókok váltása közepette nyomott el minket az álom. De immár nem egyedül, ahogy egy hónapon keresztül. Még mindig egy csodának véltem, hogy ismét velem van Rob, és féltem, ez az álom véget ér.
De reggel még mellettem volt, sőt a karjaiban feküdtem, amiből tudtam, nem álmodtam, ő tényleg itt van velem, és most már semmi sem állhat a boldogságunk útjába.
Na talán az elkövetkezendő beszélgetés a szüleimmel. Reggel egy édes, ám de annál szenvedélyesebb csókkal köszöntöttük egymást, majd felöltözve léptünk ki a szobámból, ahol szerencsétlenségemre pont anyába botlottunk.
Akinek hirtelen a szava is elállt, hogy egy pasi lép ki korán reggel a szobámból, és aki nem Nick. Megkértem, hogy szóljon apának is, hogy beszélni akarunk velük.
Igaz anya, még nem nagyon sőt semennyire nem ismerte Robot, de mikor először találkoztak már akkor szimpatikus volt neki akárcsak Nick.
Leültünk, én Rob karjaiba - mint mindig -, majd hogy eloszlassunk anyámék döbbenetét, elmeséltük nekik, mik történtek az utóbbi időben, és persze a költözési tervemet is.
Először csak a hatalmas döbbenetet tudtam leolvasni az arcukról. Ezzel rendesen megleptük őket. De végül jól fogadták, bár a költözésemet nem annyira.
Nem az, hogy nem akarnak engedni, csak fura lesz neki, hogy az ő szavaikkal élve az egyetlen szem lányuk a világ másik végére költözik. És az is, hogy alig ismerik Robot. És mivel csak két napot leszünk itthon, mindenképp össze akartuk hozni, hogy egy kis időt anyuékkal töltsünk.
Ők is nagyon szeretik Nicket, de elfogadják, és csak örülnek, ha én boldog vagyok. És most végre igazán az vagyok amellett az ember mellett, aki a világot jelenti nekem.
Megreggeliztünk a szüleimmel, ami inkább volt vallatás, mint reggeli. Egyfolytában a kérdéseikkel bombázták Robot, aki készségesen válaszolt mindegyikre.
Reggeli után, sőt az elkövetkezendő két napban rengeteg dolgunk akadt.
Egy kicsit még is el kellett váljak Robtól, mivel valami elintézni valója maradt, de nem akarta elárulni, mi az. Annyit mondott, ha L.A.-ben leszünk, megtudom.
Nem faggattam tovább, úgy sem árulta volna el. Elköszönt a szüleimtől, akikhez este hivatalosak vagyunk egy vacsorára. Sőt nemcsak mi, hanem az egész Pattinson család hivatalos.
- Szeretlek, és siess vissza hozzám - kértem szerelmemtől.
- Én is téged. Sietek, és utána egy percre sem eresztelek soha többé.
- Ajánlom is - mosolyogtam rá, majd egy szenvedélyes csókot váltottunk és ő elment.
Most boldogan néztem utána, hisz tudtam, hogy csak egy kis ideig kell nélkülöznöm őt. Egy kicsit, sőt nem is kicsit borította fel az életem ez a költözés, így rengeteg elintézni valóm akadt.
Először a suli. Robbal megbeszéltük, hogy azt ott is folytathatom, sőt, ki tudja, talán idővel majd igazi filmben is kipróbálhatom magam.
Délelőtt elintéztem a sulit, Rob felhívott, hogy ha nem bánom egy kicsit a szüleivel lenne, mielőtt ismét elmegy. Persze hiányzott már, de megértettem, hogy velük akar lenni.
Addig én sem unatkoztam. Lizzy és Vic jöttek át segíteni csomagolni. És persze mivel L.A. nem egy ilyen esős, hűvös hely, mint London, nem úszhattam meg egy vásárlást, ahol egy csomó új ruhát vettünk. Hiába mondtam a lányoknak, hogy L.A.-ben is vannak boltok, hajthatatlanok voltak. Így aztán gyorsan eltelt a délután.
A vásárlás után az estét is a csajokkal töltöttem és a csomagolással, amivel többnyire meg is voltunk. És persze szerelmemre vártam.
Este jött is, immár a családjával. Anyuék, ha nem is sűrűn tudtak találkozni, nagyon jól kijöttek Claire-ékkel.
Este Cameron is befutott, aki szintén ledöbbent az legújabb fejlemények hallatán.
Kicsit mégis féltem, hogy Nicknek ez kényelmetlen lesz, de sokadjára most is biztosított róla, hogy emiatt ne aggódjak.
A vacsora fantasztikus hangulatban telt, persze én, de főleg Rob volt a középpontban, akit tovább faggattak a szüleim. Én a lányokkal is sokat beszélgettem, akiket nagyon szeretek, és annyira fognak hiányozni.
- Mit szólnátok, ha lemennénk a klubba? - kérdezte Lizzy. Mivel ez az utolsó esténk itthon, ugyanis holnap este indulunk L.A.-be. De most már minkét család ragaszkodott hozzá, hogy kikísérjen minket a reptérre.
- Jól hangzik, szólhatnánk Tomnak is, nem is tudja, hogy hazajöttem - mondta szerelmem.
- Mit szólsz, kicsim? - fordult felém.
- Jó ötlet, felőlem mehetünk.
- Menjetek csak, hamarosan megyünk mi is - szólt Claire.
- Ne siessetek annyira, a gyerekek elmennek, mi még beszélgethetünk egy kicsit, ha nem siettek annyira - szólalt meg anya.
- Persze, rendben - válaszolta Claire.
Apa és Richard a nappaliba mentek, míg anyuék a konyhában maradtak. Mi elköszöntünk tőlük, majd a klub felé vettük az irányt és persze szóltunk Tomnak is.
Ki akartuk élvezni az utolsó itthon töltött esténket, együtt a szerelmemmel és a barátainkkal, szeretteinkkel.
- Még mindig alig bírom elhinni, hogy itt vagy - suttogtam Robnak út közben.
- Hasonló helyzetben vagyok én is. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ismét veled lehetek. De soha többé nem eresztelek el. Szeretlek.
- Én is téged, mindennél jobban - válaszoltam, és egy szerelmes csókban forrtunk össze, majd kéz a kézben sétáltunk tovább a klub és az utolsó Londoni éjszakánk felé, majd holnap irány egy új élet, új otthon, de immár életem szerelmével.
Kissé rövid és nem annyira esemény dús, na de majd a kövi :), és komizzatok :)
25/1.fejezet
/Rob/
A repülőúton hazafelé egész végig pörgött az agyam. Elég sok mindenen.
Egyrészt alig akartam elhinni, hogy hazafelé tartok, hogy újra láthassam életem szerelmét, másrészt pedig még mindig Nicken gondolkoztam.
Azon, hogy végül is már jó ideje tudott a kapcsolatunkról, másfelől pedig, hogy képes volt utánam jönni és arra kérni, menjek vele haza az Ő menyasszonyához.
Ekkor jöttem rá, hogy milyen fantasztikus egy testvérem is van, és hogy fordított helyzetben, sajnos én nem mondhatom el magamról, hogy képes lettem volna azt megtenni, amit ő.
De ahogy elmondta, persze szereti Krist, de kicsit hasonló helyzetben van, vagy volt mint én, csak ő Nikkivel. Amin szintén ledöbbentem. Nem is gondoltam volna, hogy ők is hasonló dolgokat művelnek titokban, mint mi Kristennel.
Azzal a különbséggel, hogy talán az ő érzéseik nem olyan komolyak, mint a miénk. De ki tudja, lehet, hogy ők is gondolnak egyet és összejönnek. Én ennek csak örülnék, hiszen Nick hatalmas dolgot tett, amire egy élet nem elég, hogy megháláljam, így ő is megérdemli, hogy találjon valakit, aki viszont szereti őt.
Ami pedig a világ legboldogabb emberévé tett, a tudat, hogy hamarosan ismét a karjaimba zárhatom életem értelmet. A nőt, akiért mindent megtennék.
Egy dolog miatt viszont kissé félek. Hogy bármennyire is szeret, nem fog igent mondani arra, hogy velem jöjjön. Csak reménykedhetek benne, hogy velem jön, és végre titkok nélkül lehetünk együtt.
Jó hosszú repülőút után értünk haza. A pláne az egészben, még a szüleim sem tudják, hogy Nick eljött hozzám, és hogy hazajöttem vele.
Sőt, erről az egész dologról sem tudnak, és kissé félek, mit fognak szólni ehhez.
Hazaérve jó nagy döbbenetet okoztam anyáéknak, és Vicnek is, mert Lizzy nem nagyon lepődött meg, gondolom Nick beavatta.
Nick összegyűjtötte a családot a nappaliba, és röviden, egy szuszra elmondta mi a helyzet, miközben én mondhatni mellette lapítottam és vártam a reakciókat.
Hát anya, apa és Vic eleinte szóhoz sem jutottak. Rögtön felém fordultak és vártam, mikor ugranak nekem.
De mivel Nick elmondta, hogy ez nem csak az én és Kris hibája, hiszen ha tényleg annyira szeretik egymást, mint most én Kristennel akkor ez nem történt volna meg. Anyáék is egyet értettek abba, hogy ezt így nem lett volna értelme folytatni.
A következő kérdésük Nickhez szólt, hogy mit szándékozik tenni ezek után?
Mivel elmondtuk, hogy én ismét megyek vissza L.A.-be, és hogy szeretném, ha Kristen velem jönne, hogy mi lesz Nickkel.
Erre én is kíváncsi voltam, és mégis kicsit szemétnek éreztem magam, hogy ezt tettem vele, és hogy egyedül marad. De biztosított róla engem és anyáékat is, hogy nem így lesz.
Ekkor kissé megdöbbentett azzal, amit mondott. Igaz, nem olyan erős a szerelmük, már ha egyáltalán lehet annak nevezni, amit Nikkivel éreznek egymás iránt, de gondol vagy gondoltak rá, hogy esetleg L.A.-ben fejezi be az egyetemet, és így jobban megismerhetnék egymást Nikkivel.
Ezek fényében úgymond anyáék is megnyugodtak kissé. Másrészt viszont nem nagyon örültek annak, hogy Nick is itt hagyja őket és LA-ba költözzön. De ha ő úgy dönt akkor persze elfogadják és támogatják.
Míg mi beszélgettük, anyu többnyire rólam és Krisről faggatott, addig Nick elintézte, hogy Kris átjöjjön és beszéljen vele. Mikor mondta, hogy hamarosan itt lesz, a gyomron szinte remegett, hogy hamarosan végre újra láthatom őt.
Hogy először még ne lásson meg, felzavartak a szobámba. Onnan hallgatóztam, és nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy ne rontsak ki a szobából, amikor meghallottam a hangját, miközben Nick szobájába mentek.
Türelmetlenül vártam, majd végre megkaptam az engedélyt, hogy lemehessek. Leérve a lépcsőn Kristen pont háttal áll
t nekem.
- Szia - köszöntem neki, majd immár végre nyíltan mindenki előtt hátulról a karjaimba zártam, ekkor a világ összes boldogságát a magaménak éreztem, azzal hogy átölelhetem.
- Rob… - nyögte ki nagy nehezen, majd végre szembe fordult velem, és úgy zártam a karomba. A döbbenet mellett ugyanazt a meglepetést és boldogságot láttam a szemében, amit én is éreztem, hogy ismét láthatom.
Először csak egymás szemébe néztük, és mintha ő is azt érezte volna, amit én, hogy alig akarja elhinni, hogy ez igaz, és hogy ismét együtt vagyunk.
Szorosan a karjaimba zártam, majd végigsimítottam arcán, mire kicsordultak a könnyei.
- Itt vagyok, ne sírj, kicsim.
Karjait a nyakam köré kulcsolta, miközben arcomat a nyakába fúrtam, de neki még mindig hullottak a könnyei, de most már végre az örömtől.
- Annyira hiányoztál - suttogta, de persze mindenki hallotta.
- Te is nekem, úgy szeretlek - mondtam neki.
- Én is téged - mondta ki a varázsszót, amit mérhetetlenül boldoggá tett, és végre megtehettem, amire már egy hónapja várok: megcsókoltam.
Bár szerintem, ahogy ő, én is kissé zavarban voltam a családom és Nick előtt, de végül csak az számított, hogy Kristen velem van, és hogy szeretjük egymást.
Mit nekünk az az egy hónap? Minden percet megért, hogy most végre ismét együtt lehetünk, és remélhetőleg soha többé nem kell elválnunk egymástól.
Csókunk rövid volt, ugyanakkor minden egymás iránt érzett érzelmünket kimutattuk vele a másik iránt.
Leültünk a többiekhez, persze egy percre sem eresztve magam mellől őt, zavarban voltunk egy kicsit, főleg Nick előtt, aki biztosította róla, hogy felesleges, hogy neki csak a boldogsága számít.
- Tudod, hogy Robot a munkája Los Angelesbe köti. Itt jön a képbe a döntés, amiről beszéltem - szólalt meg Nick, de Kris arcát elnézve tudtam, miről van szó. Én pedig reménykedve vártam, mi lesz a válasza.
- A válaszom igen. Veled megyek, persze csak ha szeretnéd - fordult felém a karjaimban ülve.
- Persze, hogy szeretném. Semmi sem tenne boldogabbá. De képes vagy mindent feladni értem? És ha rám unsz? - kérdeztem tőle.
- Először is az soha nem fog megtörténni, ilyenekre ne is gondolj, nem fogsz egy könnyen megszabadulni tőlem - kezdett bele.
- Nem is akarok - vágtam rá mosolyogva.
- És képes vagyok. Érted, értünk. Az elmúlt hónapban jöttem rá, hogy bármire képes lennék, csak hogy együtt lehessünk - mondta, elfeledtetve minden aggodalmamat, és nem utolsó sorban ezzel a világ legboldogabb férfijává téve.
- Biztos?
- Igen. Ha képes leszel engem elviselni, lehet, hogy te unsz majd rám, ha találsz egy szép színésznőt.
- Most én mondom, hogy ilyenekre te se gondolj. Rá sem tudnék nézni másra, el sem tudom mondani milyen rossz volt ez az idő nélküled. Semmit sem akarok jobban, mint hogy mindig mellettem legyél - mondtam neki.
Csak ő az, akit szeretek, és rá sem tudnék nézni másra.
- Akkor ezt megbeszéltük - zárta le a témát.
- Mikor kell visszamenj?
- Holnapután.
- Akkor gondolom, addig van időnk mindent elrendezni.
- Igen, de biztos vagy benne, a szüleid?
- Biztos vagyok. És miattuk ne aggódj. Nekik is az a legfontosabb, hogy boldog legyek, és én melletted vagyok az - mondta mire nem bírtam ki és egy édes csókot nyomtam ajkaira.
- Akkor holnap beszélünk velük. És ha gondolod, a sulit ott is folytathatod. És remélem, nem lesz ellene kifogásod, hogy velem élj.
- Persze, hogy nincs - válaszolta mosolyogva, tetézve a már amúgy is mérhetetlen boldogságom.
- Szeretlek - suttogta halkan.
- Én is téged - válaszoltam.
- Csak bátran, miattam ne aggódjatok, csak annyit kérek, hogy tedd őt boldoggá - fordult Nick felém, mikor láthatta, hogy Kristen, sőt én is kissé zavarban vagyunk.
- Ezt megígérhetem - mondtam. Ezek után eszem ágában sem volt akár egy percre is elengedni Kristen magam mellől, és minden erőmmel azon leszek, hogy boldoggá tegyem.
/Kristen/
Tehát két nap. Ennyi időnk van mindent elintézni, mielőtt elutazunk. Ezt kimondva még mindig alig akarom elhinni.
Ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna a sorstól.
Robnak végül igaza lett, mikor búcsúztunk, hogy nem örökre szól. És így lett. Hála Nicknek. Ahogy az enyém, Rob tekintete is végtelen boldogságot tükrözött felém.
Az estét így náluk töltöttük, én többnyire csak hallgattam őket, és élveztem szerelmem közelségét, miközben ezredjére is hálát adtam a sorsnak, hogy visszaadta őt nekem, ezzel együtt az életkedvemet is.
Mivel beszélni akarunk anyáékkal, elköszöntünk a többiektől. Így is elég késő volt már, de kissé kényelmetlenül éreztem magam, ha ott kellett volna, aludunk, így megkértem Robot, vigyen haza, így ma már ismét velem alszik.
Egy kicsit magára hagytam, hogy még egyszer megköszönhessek mindent Nicknek, majd elköszöntünk a lányoktól és Richardéktól is, és immár ismét együtt, kézen fogva indultunk el hozzánk.
Hazaérve sötétség uralkodott a házban, így a beszélgetéssel elkéstünk.
Rob és lezuhanyoztunk, majd egymás karjaiba bújva feküdtünk le, élvezve egymás közelségét, édes cirógatások és csókok váltása közepette nyomott el minket az álom. De immár nem egyedül, ahogy egy hónapon keresztül. Még mindig egy csodának véltem, hogy ismét velem van Rob, és féltem, ez az álom véget ér.
De reggel még mellettem volt, sőt a karjaiban feküdtem, amiből tudtam, nem álmodtam, ő tényleg itt van velem, és most már semmi sem állhat a boldogságunk útjába.
Na talán az elkövetkezendő beszélgetés a szüleimmel. Reggel egy édes, ám de annál szenvedélyesebb csókkal köszöntöttük egymást, majd felöltözve léptünk ki a szobámból, ahol szerencsétlenségemre pont anyába botlottunk.
Akinek hirtelen a szava is elállt, hogy egy pasi lép ki korán reggel a szobámból, és aki nem Nick. Megkértem, hogy szóljon apának is, hogy beszélni akarunk velük.
Igaz anya, még nem nagyon sőt semennyire nem ismerte Robot, de mikor először találkoztak már akkor szimpatikus volt neki akárcsak Nick.
Leültünk, én Rob karjaiba - mint mindig -, majd hogy eloszlassunk anyámék döbbenetét, elmeséltük nekik, mik történtek az utóbbi időben, és persze a költözési tervemet is.
Először csak a hatalmas döbbenetet tudtam leolvasni az arcukról. Ezzel rendesen megleptük őket. De végül jól fogadták, bár a költözésemet nem annyira.
Nem az, hogy nem akarnak engedni, csak fura lesz neki, hogy az ő szavaikkal élve az egyetlen szem lányuk a világ másik végére költözik. És az is, hogy alig ismerik Robot. És mivel csak két napot leszünk itthon, mindenképp össze akartuk hozni, hogy egy kis időt anyuékkal töltsünk.
Ők is nagyon szeretik Nicket, de elfogadják, és csak örülnek, ha én boldog vagyok. És most végre igazán az vagyok amellett az ember mellett, aki a világot jelenti nekem.
Megreggeliztünk a szüleimmel, ami inkább volt vallatás, mint reggeli. Egyfolytában a kérdéseikkel bombázták Robot, aki készségesen válaszolt mindegyikre.
Reggeli után, sőt az elkövetkezendő két napban rengeteg dolgunk akadt.
Egy kicsit még is el kellett váljak Robtól, mivel valami elintézni valója maradt, de nem akarta elárulni, mi az. Annyit mondott, ha L.A.-ben leszünk, megtudom.
Nem faggattam tovább, úgy sem árulta volna el. Elköszönt a szüleimtől, akikhez este hivatalosak vagyunk egy vacsorára. Sőt nemcsak mi, hanem az egész Pattinson család hivatalos.
- Szeretlek, és siess vissza hozzám - kértem szerelmemtől.
- Én is téged. Sietek, és utána egy percre sem eresztelek soha többé.
- Ajánlom is - mosolyogtam rá, majd egy szenvedélyes csókot váltottunk és ő elment.
Most boldogan néztem utána, hisz tudtam, hogy csak egy kis ideig kell nélkülöznöm őt. Egy kicsit, sőt nem is kicsit borította fel az életem ez a költözés, így rengeteg elintézni valóm akadt.
Először a suli. Robbal megbeszéltük, hogy azt ott is folytathatom, sőt, ki tudja, talán idővel majd igazi filmben is kipróbálhatom magam.
Délelőtt elintéztem a sulit, Rob felhívott, hogy ha nem bánom egy kicsit a szüleivel lenne, mielőtt ismét elmegy. Persze hiányzott már, de megértettem, hogy velük akar lenni.
Addig én sem unatkoztam. Lizzy és Vic jöttek át segíteni csomagolni. És persze mivel L.A. nem egy ilyen esős, hűvös hely, mint London, nem úszhattam meg egy vásárlást, ahol egy csomó új ruhát vettünk. Hiába mondtam a lányoknak, hogy L.A.-ben is vannak boltok, hajthatatlanok voltak. Így aztán gyorsan eltelt a délután.
A vásárlás után az estét is a csajokkal töltöttem és a csomagolással, amivel többnyire meg is voltunk. És persze szerelmemre vártam.
Este jött is, immár a családjával. Anyuék, ha nem is sűrűn tudtak találkozni, nagyon jól kijöttek Claire-ékkel.
Este Cameron is befutott, aki szintén ledöbbent az legújabb fejlemények hallatán.
Kicsit mégis féltem, hogy Nicknek ez kényelmetlen lesz, de sokadjára most is biztosított róla, hogy emiatt ne aggódjak.
A vacsora fantasztikus hangulatban telt, persze én, de főleg Rob volt a középpontban, akit tovább faggattak a szüleim. Én a lányokkal is sokat beszélgettem, akiket nagyon szeretek, és annyira fognak hiányozni.
- Mit szólnátok, ha lemennénk a klubba? - kérdezte Lizzy. Mivel ez az utolsó esténk itthon, ugyanis holnap este indulunk L.A.-be. De most már minkét család ragaszkodott hozzá, hogy kikísérjen minket a reptérre.
- Jól hangzik, szólhatnánk Tomnak is, nem is tudja, hogy hazajöttem - mondta szerelmem.
- Mit szólsz, kicsim? - fordult felém.
- Jó ötlet, felőlem mehetünk.
- Menjetek csak, hamarosan megyünk mi is - szólt Claire.
- Ne siessetek annyira, a gyerekek elmennek, mi még beszélgethetünk egy kicsit, ha nem siettek annyira - szólalt meg anya.
- Persze, rendben - válaszolta Claire.
Apa és Richard a nappaliba mentek, míg anyuék a konyhában maradtak. Mi elköszöntünk tőlük, majd a klub felé vettük az irányt és persze szóltunk Tomnak is.
Ki akartuk élvezni az utolsó itthon töltött esténket, együtt a szerelmemmel és a barátainkkal, szeretteinkkel.
- Még mindig alig bírom elhinni, hogy itt vagy - suttogtam Robnak út közben.
- Hasonló helyzetben vagyok én is. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ismét veled lehetek. De soha többé nem eresztelek el. Szeretlek.
- Én is téged, mindennél jobban - válaszoltam, és egy szerelmes csókban forrtunk össze, majd kéz a kézben sétáltunk tovább a klub és az utolsó Londoni éjszakánk felé, majd holnap irány egy új élet, új otthon, de immár életem szerelmével.
Kissé rövid és nem annyira esemény dús, na de majd a kövi :), és komizzatok :)
2010. október 10., vasárnap
24.fejezet
Sziasztok! Ide is írom, otthon péntek óta nincs netem, így csak egy picit vagyok, csak, hogy fejlit tegyek ezt is netszalonból. Na ismét vok egy kicsit, Szil drágám kijavította így kicseréltem a fejlit a bétázottra. Millió pussz neked szívem (L). Nektek meg köszi az eddigi komikat, amiket várok még :).
24.fejezet
/Rob/
A fiúk szerint pocsékul nézek ki már napok óta, mióta visszajöttünk LA-be. Ki sem mozdulok a lakásomból, pedig többször is próbáltak elrángatni ide-oda. De nekem semmi kedvem nincs hozzá. Csak egy dolgot akarok ide magam mellé, mégpedig Kristent.
Mióta eljöttünk, ennek már néhány napja, folyton csak rá gondolok, nincs olyan perc, hogy ne ő járna a fejemben. És arra gondolok, ő vajon mit csinálhat éppen, Nick vajon mellette van-e, és ő milyen állapotban lehet?
Semmit nem beszéltünk meg, így felhívni sem mertem, pedig majd meg veszek, hogy ha mást nem is, legalább a hangját hallhassam. De jobbnak láttam, ha inkább nem hívom. Ki tudja, talán idővel könnyebb lesz neki, hisz Nick is mellette van. Nem akarom, ha már esetleg sikerül elfejtenie, feltépni az emlékeket azzal, hogy felhívom.
Bár ez, hogy elfelejtsük egymást nem hiszem, hogy olyan hamar fog menni, legalábbis magamból kiindulva. Ilyenkor nem tudom szavakba foglalni, mennyire is hiányzik. Hogy nincs mellettem, hogy nem ölelhetem és csókolhatom meg.
Azóta nem is telefonáltam haza, de nagy a kísértés, hogy legalább Lizzyvel beszéljek. Tanakodásomat kopogtatás zavarta meg.
- Helló haver, csak meg akartuk nézni élsz-e még - jött be Kellan és Jacks.
- Köszi, megvagyok.
- Azt látjuk. Jó ég, tesó, hogy nincs veled ez a csaj, tisztára kikészít téged. Jó lenne, ha összekapnád magad, holnaptól ruha- és szövegpróbák, és utána kezdünk is forgatni - mondta Kellan.
- Az hátha eltereli majd a figyelmem, ha csak egy kicsit is - mondtam.
- Nem jössz el velünk? A csajok be akarnak ülni egy bárba inni valamit, és a stábból is jönnének páran - kérdezte Jacks.
- Inkább nem.
- Na, azt felejtsd el. Velünk jössz, legurítasz néhány pohárral, és felejtesz egy kicsit, meg se próbálj ellentmondani - szólalt meg Kellan. Tudtam, hogy velük nem érdemes ellenkezni, mert ha kell, képesek erővel elcipelni, így inkább bármennyire is nincs most kedvem, inkább magamtól megyek.
- Oké, de előtte még telefonálok egyet és átöltözöm.
Lezuhanyoztam és felöltöztem, majd még a srácok a nappaliban vártak, úgy döntöttem, mégis felhívom Lizzyt.
Rögtön néhány csörgés után fel is vitte.
- Szia, jó hogy végre hívsz. Szólhattál volna legalább, hogy megérkeztél. Hogy vagy? - kérdezte rögtön.
- Voltam már jobban.
- Gondolom, nem rám vagy kíváncsi - tért a lényegre Lizzy.
- Ő hogy van? - kérdeztem.
- Elég rosszul. Még mikor elmentél, délután átmentem hozzá. Egész nap csak a szobájában sírt, így Nicket nem is engedtem át hozzá. Azóta sincs valami jól. Próbálja a jókedvet mutatni mások és Nick előtt, de amint egyedül marad, ismét tovább szomorkodik.
Összeszorult a szívem a hallottaktól. Bármit megadnék, hogy mellette lehessek. Még hallgatni is borzalmas milyen állapotban van.
- Egyszer, talán a második éjszaka, mikor Nick nagy nehezen rávette, aludjon nálunk, miután ő elaludt, a te szobádba láttam belopózni, és az ágyadban sírta álomba magát - mondta Lizzy tovább.
- Annyira hiányzik, Lizzy.
- Tudom, te is neki - válaszolta nővérem.
- Most mindkettőtöknek nehéz, de hidd el, idővel könnyebb lesz.
- De mikor? Még belegondolni is fáj, milyen így látni őt, ahogy elmondtad. Utálom a gondolatát is, hogy ennyire szenved - temettem a kezembe az arcom.
- Mondjak neki valamit? - kérdezte Lizzy.
- Nem tudom. Félek, hogy attól még rosszabb lenne. Így is borzalmas hallani, amit mondasz, és visszagondolni, milyen állapotban hagytam otthon. Inkább ne, hátha úgy idővel neki is könnyebb lesz.
- Te eltudod felejteni őt? - jött a következő kérdés.
- Soha - vágtam rá rögtön. - Mennem kell, itt vannak Kellanék.
- Persze, menj csak, de te is próbálj meg nem szomorkodni.
- Nem hiszem, hogy menne, de köszi. És Lizzy…
- Igen?
- Kérlek, vigyázz rá - kértem.
- Ne aggódj, ő is rendben lesz - mondta Lizzy, majd elköszöntünk és letette.
- Na, mit mondott? - kérdezték Kellanék, akik persze az ajtóból hallgatóztak.
- Hogy viseli Kristen? - kérdezte Jacks.
- Rosszul. Aznap egész nap sírt, és ugyanezt teszi, ha nálunk van, mindig a szobámban alszik és ott sír - mondtam összeszorult szívvel, amit Lizzy mesélt.
- Ó, haver, az gáz. Akkor ő sincs jobb állapotban, mint te. Nem gondoltam volna, hogy ennyire egymásba gabalyodtatok, bár a búcsúzásnál sejteni lehetett - monda Kellan.
- Legszívesebben felülnék az első gépre, rohannék haza hozzá, és soha többé nem engedném el - mondtam.
- Csakhogy azt nem lehet - világított rá a szomorú tényre Jacks.
- Tudom - feleltem lehajtott fejjel.
- Próbálj meg egy kicsit felejteni, gyere menjünk - mondta Kellan, majd magukkal cipeltek egy bárba.
Az elkövetkezendő napok is hasonlóan teltek. Leszámítva, hogy megvoltak a próbák és elkezdtük forgatni az Újholdat. Ez legalább a forgatások idejére lekötött, de sokszor még akkor is csak Kristenre tudtam gondolni.
Igyekeztem a munkába temetkezni, hogy addig se gondoljak rá. Így teltek az elkövetkezendő hetek is. Immár majdnem egy hónapja, hogy elhagytam, vagyis otthon hagytam életem értelmét. Azóta nem is mertem beszélni Lizzyvel. Féltem, hogy ismét olyan szomorú dolgokat mesél róla.
Másrészt viszont reméltem is, meg nem is hogy talán egy kicsit kezd elfelejteni, így nem fájna neki annyira. Ellenben nekem még mindig ugyanannyira fáj, mint az első nap, amikor eljöttem tőle.
Napközben a munkába menekülök, esténként pedig a lakásom magányába. Néha rángatnak csak el valahova a srácok, de általában nem sikerül feldobniuk.
Egyik nap viszont váratlan meglepetés ért.
Nick telefonált, ha tudok, menjek ki elé a reptérre. Amint meghallottam, hogy idejön, teljesen ledöbbentem. Sajnos minden reményem szerte foszlott, mikor közölte, hogy egyedül jön, mert beszélnie kell velem. Ettől is megrémültem kissé, hisz fogalmam sem volt róla, vajon mit akarhat.
Így hát pont jó kor jött, hogy kaptunk három nap pihenőt, így hamarosan indulok Nick elé a reptérre. Elmeséltem a srácoknak is, akik szintén alig várják, hogy megtudják, minek jön ide Nick. Mivel lassan ideér a gépe, ideje volt indulnom. Felkaptam a cuccaim, kocsikulcs és ilyenek, autóba pattantam és már úton is voltam a reptérre.
Ellenben Londonnal itt minden lépésemet fotósok kísérték, de hála az égnek, úgy tűnik ma szabadságolták magukat, mert még egyet sem láttam.
Kiérve a reptérre nem kellett sokat várnom, és meg is láttam Nicket. Üdvözöltük egymást, majd a kocsihoz sietve a lakásomra mentünk.
- És mi szél hozott erre? - tettem fel a kérdés amint egy-egy sör mellett leültünk a nappaliban.
- Téged elnézve te sem vagy valami jó passzban - szólalt.
- Te sem? Miért még ki? - kérdeztem, mert először komolyan nem értettem mire gondol. A következő szóval, amit kimondott, minden a helyére került, de ugyanakkor meg is ijedtem.
- Kristen.
Ahogy a nevét kimondta még a vér is meghűlt bennem.
- Kristen?
- Igen. Hiába telt már el egy hónap, még mindig ugyanolyan szomorú, mint a legelső nap miután eljöttél - mondta Nick.
- Nem értelek - próbáltam adni az értetlent.
- Tudod te jól, mire gondolok. Rád és Kristenre. Már jó ideje tudok rólatok - mondta Nick mire szóhoz sem jutottam. - Elég régóta tudok róla. Mindenről, hogy nálad aludt éjszakánként, az utolsó napodról, amit vele töltöttél - mondta halál nyugodtan, és vártam mikor fog nekem esni.
- Én…
- Tudod, én sem vagyok szent, így nincs jogom ítélkezni felettetek.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem rá.
- Magamra gondolok és Nikkire - mondta tetézve a döbbenetem. - Igen. Volt valami köztünk, mikor Londonban voltak. Ezért sincs jogom ítélkezni afelett, amit Kris és te tettetek.
- Én nem akartam, de…
- Tudom, Krist nem lehet nem szeretni. De főleg, mióta hazajöttél távolodtunk el egymástól, aztán jött Nikki és…
- Te beleszerettél vagy csak egyszeri alkalom volt?
- Nem tudom. Nagyon jól kijöttünk, és megkedveltük egymást, de hosszú távon, ahogy nálad és Krisnél is, nem működne. Te szereted Kristent? - kérdezte tőlem, amire hirtelen nem tudom, hogy válaszoljak, hisz mégis csak az ő menyasszonyáról beszélünk. De ha már ilyen őszinték vagyunk.
- Igen, mindennél jobban - válaszoltam.
- Ahogy ő is téged, legalábbis ahogy látom rajta, főleg mióta eljöttél. Mi lesz veletek most? - kérdezte.
- Ezt én is kérdezhetném - mondtam.
- Kris már nem szeret, ő téged szeret. Talán engem is, de már régen nem szerelemmel, és őszintén mióta ismerem Nikkit, már részemről sem ugyanaz. Nagyon szeretem őt, de mivel tudom, hogy ő nem szeret, nem akarom tovább erőltetni a dolgot, csak azt akarom, hogy ő boldog legyen.
- Hát, erre nem tudom, mit mondjak.
- Szerintem, ha annyira szereted őt, mint mondod, tegyél is érte. Rossz ilyen állapotban, ennyire szenvedni látni őt - mondta ki Nick azokat a szavakat, amiket nem gondoltam volna, hogy valaha hallok tőle.
- Tudod, hogy nem mehetek el, főleg most, hogy két filmet is forgatok egymás után, és nem hiszem, hogy ő jönne ide.
- Figyelj, ha szeretitek egymást, meg tudjátok oldani. Ha te nem is jöhetsz el, igaz, őt is sok minden köti oda, de ha megadod neki a lehetőséget, hogy döntsön, szerintem képes meghozni az áldozatot, hogy feladja az ottani életét és idejöjjön veled, főleg, mert szeret téged. Igaz, ő nem is sejti, hogy én tudom ezt rólatok, de hallom éjszakánként a szobádban sírni őt, még most is, egy hónap után - mondta Nick, amit már Lizzy is mesélt.
- Nekem is iszonyúan hiányzik, és fura, hogy pont neked mondom ezt, de bármit megtennék, hogy velem legyen.
- Akkor csak rajtad áll. Gyere haza velem érte, biztos vagyok benne, ha megkapja a lehetőséget, nem fog habozni, hogy veled jön-e. Na, hazajössz érte? - kérdezte Nick, és még mindig alig akartam elhinni, hogy ez igaz.
/Kristen/
Miután az egész napot sírással töltöttem a szobámban, másnap kénytelen voltam előbújni, hogy legalább megmutassam magam anyuéknak. Délután Lizzy is volt nálam, de ő sem tudod felvidítani. A hiányát semmi sem pótolhatja.
A másnapom is hasonlóan telt, annyi különbséggel, hogy este Nicknél voltam.
Nagyon rossz volt, úgy belépni oda, hogy tudtam, ő már nincs itt. Végig nagyon kellett igyekeznem, hogy ne lássák rajtam. Egyedül Lizzy tudta csak, mi a helyzet.
Nick végig mellettem volt, de valamiért furának éreztem, mintha kissé távolságtartó lenne. Bár talán most jobb is. Senki másra nem vágytam most, csak rá.
Egyfolytában arra gondoltam, mennyire hiányzik, és mit csinálhat éppen. Vajon ő is ennyit gondol rám?
Sokszor gondoltam rá, hogy legalább felhívom, hogy a hangját halljam, de nem tudtam, jó lenne-e. Hisz akkor talán még nehezebb lenne, nekem és neki is.
Másfelől viszont mindig a vele töltött percekre gondoltam, felidéztem az összes együtt töltött pillanatot, amik kissé jobb kedvre derítettek, és sokszor csodáltam a karkötőmet is. A búcsúnk pillanata viszont mindig szomorúsággal töltött el.
Teltek a napok, bár Lizzy folyton azt mondogatta, idővel jobb lesz. Hát ez most nem igaz. Sőt. Talán napról napra jobban kínzott a hiánya. Sőt, néha Nick és a többiek elöl sem tudtam titkolni a bánatom.
Mivel az internet és az amerikai sajtó folyton közli, mi újság a sztárokkal, sokszor írnak a Twilight sztárjairól is, és csak nem bírtam ki, hogy megnézzek egy-két oldalt a legújabb sztárpletykákról.
Csak egyszer készült kép róla, még mikor megérkezett Los Angelesbe, azóta nem. Pedig ha minden igaz, akkor már ismét forgat. Bár ki tudja, lehet, hogy ő is azt csinálja, amit én.
Az óráimra muszáj bejárni, talán jobb is. Kicsit eltereli a figyelmem, segít kikapcsolni. Szerintem ő is ugyanígy menekül a munkájába.
Teltek a napok, hetek, így telt az az első hónap. Mindenen nap szinte küzdenem kellett, hogy végig csináljak egy napot. Annyira hiányzott, napról napra jobban.
Akár otthon, akkor is, akár Nickéknél, ott is, valahányszor Nick elaludt, Rob szobájába mentem, és ott sírtam álomba magam. Igaz, nem volt mellettem, de legalább kicsit közelebb érezhettem magamhoz.
Ilyenkor mindig eszembe jutott, milyen jó érzés volt, mikor itt volt velem, hozzám bújt és átölelt. De már nincs itt. És szinte megőrülök a hiányától.
Ahhoz képest, hogy indult a kapcsolatunk, az elején még nem hittem volna, hogy ennyire fontos lesz nekem. Hogy valakit így fogok szeretni.
Másrészt viszont még mindig ott van Nick. Aki az utóbbi időben egyre távolságtartóbb lett. Szinte már meg sem csókol. Igaz én sem nagyon közeledtem felé. Főleg mióta ő elment. De az is igaz, hogy ha szükségem van rá, mindig mellettem van.
Tegnap például azzal jött, hogy valami miatt el kell utaznia. De olyan gyorsan történt minden, hogy semmit sem akart elárulni, így fogalmam sincs hová ment. Akárhogy faggattam Lizzyt, ő sem akart mondani semmit.
Így hát lassan várakozással telt el a nap, sőt a másnap is, mikorra Nicket vártuk haza. Pont hozzájuk készülök, mert szólt Lizzy, hogy menjek át, mert beszélni akarnak velem.
Ettől kicsit megijedtem, hogy mind ott lesznek, és, hogy miért utazott el Nick.
Mire átértem meglepetésemre az egész család, beleértve Nicket is, a nappaliban volt. Ő rögtön a szobája felé húzott, mondván beszélnie kell velem.
- Miről akarsz beszélni? Mi folyik itt? - kérdeztem.
- Rólunk. Ez nekünk nem fog menni Kris - kezdett bele.
- Mi nem fog menni? - ijedtem meg rögtön. Nem akartam, talán önzőségből, hogy még ő is elhagyjon.
- Nekünk, együtt. Te nem szeretsz engem, vagy már nem úgy, mint régen.
- Dehogynem szeretlek - mondtam.
- És Robot? - kérdezte, mire rögtön lemerevedtem. - Igen, mindent tudok - folytatta, majd legnagyobb döbbenetemre elmondta, hogy mindent tud rólunk, már jó ideje. Én meg csak hallgattam, mert szóhoz sem jutottam a döbbenettől.
- Gondolom, most utálsz, amiért ezt tettem.
- Nem. Én is tettem valamit, amiért aztán végképp nem ítélhettelek el titeket - mondta Nick.
- Mit?
- Én és Nikki…
Nem is kellett folytatnia, tudtam, mit akar mondani. Haragudni nem volt jogom, hisz én is megcsaltam őt, nem is egyszer, így nincs jogom felhánytorgatni neki. Valamilyen szinten kicsit meg is könnyebbültem, hogy nemcsak én léptem félre.
És ebből jöttünk rá mindketten, hogy sosem volt és sosem lesz olyan erős a kapcsolatunk, hogy ebből boldog házasság legyen.
- Sajnálom - mondtam immár néhány könnycseppel a szememben, főleg mikor lehúztam az ujjamról a gyűrűt és visszaadtam neki.
- Ne sírj, kicsim. Nem te tehetsz róla. Ennek így kellett lenne, nem egymásnak szántak minket, de tudod, hogy nagyon szeretlek - mondta Nick.
- Én is téged - mondtam és immár sírva megöleltem, mikor tudtam, hogy ennek itt a vége.
Sosem gondoltam volna, hogy Nick szinte végig tudott rólam és Robról. Bár így, hogy ő Nikkivel bonyolódott hasonló helyzetbe, kissé megkönnyebbültem, így már nem érzem olyan bűnösnek magam amiatt, hogy becsaptuk őt.
Azt viszont nem mertem megkérdezni, hogy Rob tudja-e, hogy ő tud-e rólunk. Rögtön ő jutott eszembe. Bár ki tudja, már egy hónap telt el, lehet, hogy már túllépett rajtam és talált magának valaki mást.
Ebbe még belegondolni is fájt, de benne volt a pakliban.
-A szüleid?
- Ők már tudnak mindent.
- Istenem… - temettem az arcom a kezembe. Hisz ők mindig is szerettek és családtagként bántak velem, miközben én ezt tettem Nickkel.
- Ne aggódj, nem ítélnek el. De van még valami, amiben döntened kell. Nagyon rossz volt az utóbbi időben, mióta Rob elment, így látni téged, és csak rajtad áll, hogy élsz-e a lehetőséggel.
- Mire gondolsz? - kérdeztem.
- Gyere menjünk le - nyúlt a kezem után Nick, de nem nagyon mertem ezek után Claire-ék szeme elé kerülni.
Nick kézen fogott és lementünk a nappaliba. Claire és a Vicék is tudnak már mindent, Nick mindent elmondott nekik. Félve mentem le hozzájuk, mikor Claire oda jött mellém.
- Ne aggódj kicsim, mi nem ítélünk el, mi is tudjuk, hogy a szívnek nem lehet parancsolni, a lényeg, hogy az ember boldog legyen - mondta Claire.
- Köszönöm - öleltem meg őt.
- Szóval, miért van itt mindenki? - fordultam Nick felé.
- Van neked egy meglepetésem. És tulajdonképpen a döntés joga a tiéd, hogy élsz-e a lehetőséggel, és boldog leszel-e. Mivel elég sokat szenvedtél, mióta Rob elment, jól gondold meg - mondta.
Én pont háttal álltam a lépcsőnek mikor Nick ellépett mellőlem és leült a többiekhez, de még mindig nem értettem, mire megy ki ez az egész.
Majd hirtelen azt hittem, mentem szívrohamot kapok.
- Szia - köszönt a már jól ismert édes hang a hátam mögül, és két ismerős kar kulcsolódott a derekamra és zárt a karjaiba.
A hangját és az érintését is ezer körül felismerném, és még mindig alig akartam elhinni, hogy ez igaz lehet.
- Rob - nyögtem ki nagy nehezen, majd szembe fordultam vele, hogy lássam, nemcsak képzelődök-e.
És nem. Tényleg Ő az itt áll mellettem, a karjaiban tart és több mint egy hónap magány és szomorúság után ismét mosoly ült ki az arcomra, és itt van velem az, akit az életemnél is jobban szeretek.
Még szorosabban zárt a karjaiba, majd ujjaival végigsimított az arcomon, mire kicsordultak a könnyeim. De ezúttal az örömtől.
- Itt vagyok, ne sírj, kicsim.
Karjaim a nyaka köré zártam, hogy még közelebb tudhassam magamhoz. Arcát a nyakamban fúrta, miközben én még mindig a boldogságtól sírtam.
Tudom, hogy talán nem valami jó ötlet itt Nick előtt, de mivel vele már megbeszéltük ezt és annyira hiányzott, hogy képtelen voltam visszafogni magam.
- Annyira hiányoztál - suttogtam, de persze mindenki hallotta.
- Te is nekem, úgy szeretlek - mondta Rob.
- Én is téged - válaszoltam, majd Rob megcsókolt.
Ekkor éreztem igazán boldognak magam. Hiába az az egy hónap szenvedés nélküle, az hogy most itt van velem, minden percet megért.
Csókunk rövid volt, de annál több érzelem volt benne. Minden, amit az elmúlt időben nem élhettünk át. Ekkor viszont jött a gondolat, hogy Rob nem maradhat itt.
Elszakadtunk egymástól. De csak az ajkaink, Rob egy percre sem eresztett a karjaiból, ami nem is volt ellenemre. Bár furcsa volt, hogy már nem kell titkolnunk és az egész családja tudja.
Mi is leültünk a többiekhez, persze végig a szerelmem ölében ültem, bár Nick miatt kissé zavarban voltam, de biztosított róla, hogy nincs miért, és ne aggódjak emiatt, neki az a legfontosabb, hogy boldog legyek.
És egy egész élet nem lesz elég, hogy megháláljam neki, hogy hozzásegített minket a boldogsághoz. Hisz ezt neki köszönhetjük, ő ment el Robért és hozta haza.
De tudtam, hogy a beszélgetés java még hátra van.
- Tudod, hogy Robot a munkája Los Angelesbe köti. Itt jön a képbe a döntés, amiről beszéltem.
Tudtam, hogy mi lenne az. Hogy hajlandó vagyok-e feladni mindent, és vele menni.
Erre korábban talán jobban meggondoltam volna a választ, de ezek után rögtön tudtam, mit kell mondanom, és szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy jól döntök.
- A válaszom igen. Veled megyek, persze csak ha szeretnéd - fordultam Rob felé a karjaiban ülve.
- Persze, hogy szeretném. Semmi sem tenne boldogabbá. De képes vagy mindent feladni értem? És ha rám unsz? - kérdezte Rob.
- Először is az soha nem fog megtörténni, ilyenekre ne is gondolj, nem fogsz egy könnyen megszabadulni tőlem - kezdtem bele.
- Nem is akarok - vágta rá mosolyogva.
- És képes vagyok. Érted, értünk. Az elmúlt, hónapban jöttem rá, hogy bármire képes lennék, csak, hogy együtt lehessünk.
- Biztos?
- Igen. Ha képes leszel engem elviselni, lehet, hogy te unsz majd rám, ha találsz egy szép színésznőt.
- Most én mondom, hogy ilyenekre te se gondolj. Rá sem tudnék nézni másra, el sem tudom mondani milyen rossz volt ez az idő nélküled. Semmit sem akarok jobban, mint hogy mindig mellettem legyél - mondta Rob, miközben mérhetetlen szerelmet sugárzott a tekintete.
- Akkor ezt megbeszéltük - zártam le a témát.
- Mikor kell visszamenj?
- Holnapután.
- Akkor gondolom, addig van időnk mindent elrendezni.
- Igen, de biztos vagy benne, a szüleid?
- Biztos vagyok. És miattuk ne aggódj. Nekik is az a legfontosabb, hogy boldog legyek, és én melletted vagyok az - mondtam mire Rob egy édes csókkal jutalmazott.
- Akkor holnap beszélünk velük. És ha gondolod, a sulit ott is folytathatod. És remélem, nem lesz ellene kifogásod, hogy velem élj.
Ezt még mindig alig akarom elhinni. Rob ismét itt van velem, és már senki elöl nem kell titkolni a kapcsolatunkat, és vele megyek L.A.-be, és a hab a tortán, hogy vele fogok élni. Nem tudom mivel érdemeltem ezt ki, de még soha nem voltam ilyen boldog.
- Persze, hogy nincs - válaszoltam mosolyogva.
- Szeretlek - suttogtam halkan.
- Én is téged.
Kissé még mindig zavarban voltam a család előtt, főleg Nick miatt, de biztosítottak róla, hogy nincs miért, és hogy örülnek nekünk. És ki tudja, idővel talán Nick is megtalálja azt, akit hozzá illik, és talán Nikki lesz az.
- Csak bátran, miattam ne aggódjatok, csak annyit kérek, hogy tedd őt boldoggá - fordult Nick Rob felé.
- Ezt megígérhetem - mondtam Rob és boldogan ölelt magához, én pedig még soha ilyen boldogan simultam a számomra legfontosabb személy, Rob ölelésébe.
Tessék komizni :)
24.fejezet
/Rob/
A fiúk szerint pocsékul nézek ki már napok óta, mióta visszajöttünk LA-be. Ki sem mozdulok a lakásomból, pedig többször is próbáltak elrángatni ide-oda. De nekem semmi kedvem nincs hozzá. Csak egy dolgot akarok ide magam mellé, mégpedig Kristent.
Mióta eljöttünk, ennek már néhány napja, folyton csak rá gondolok, nincs olyan perc, hogy ne ő járna a fejemben. És arra gondolok, ő vajon mit csinálhat éppen, Nick vajon mellette van-e, és ő milyen állapotban lehet?
Semmit nem beszéltünk meg, így felhívni sem mertem, pedig majd meg veszek, hogy ha mást nem is, legalább a hangját hallhassam. De jobbnak láttam, ha inkább nem hívom. Ki tudja, talán idővel könnyebb lesz neki, hisz Nick is mellette van. Nem akarom, ha már esetleg sikerül elfejtenie, feltépni az emlékeket azzal, hogy felhívom.
Bár ez, hogy elfelejtsük egymást nem hiszem, hogy olyan hamar fog menni, legalábbis magamból kiindulva. Ilyenkor nem tudom szavakba foglalni, mennyire is hiányzik. Hogy nincs mellettem, hogy nem ölelhetem és csókolhatom meg.
Azóta nem is telefonáltam haza, de nagy a kísértés, hogy legalább Lizzyvel beszéljek. Tanakodásomat kopogtatás zavarta meg.
- Helló haver, csak meg akartuk nézni élsz-e még - jött be Kellan és Jacks.
- Köszi, megvagyok.
- Azt látjuk. Jó ég, tesó, hogy nincs veled ez a csaj, tisztára kikészít téged. Jó lenne, ha összekapnád magad, holnaptól ruha- és szövegpróbák, és utána kezdünk is forgatni - mondta Kellan.
- Az hátha eltereli majd a figyelmem, ha csak egy kicsit is - mondtam.
- Nem jössz el velünk? A csajok be akarnak ülni egy bárba inni valamit, és a stábból is jönnének páran - kérdezte Jacks.
- Inkább nem.
- Na, azt felejtsd el. Velünk jössz, legurítasz néhány pohárral, és felejtesz egy kicsit, meg se próbálj ellentmondani - szólalt meg Kellan. Tudtam, hogy velük nem érdemes ellenkezni, mert ha kell, képesek erővel elcipelni, így inkább bármennyire is nincs most kedvem, inkább magamtól megyek.
- Oké, de előtte még telefonálok egyet és átöltözöm.
Lezuhanyoztam és felöltöztem, majd még a srácok a nappaliban vártak, úgy döntöttem, mégis felhívom Lizzyt.
Rögtön néhány csörgés után fel is vitte.
- Szia, jó hogy végre hívsz. Szólhattál volna legalább, hogy megérkeztél. Hogy vagy? - kérdezte rögtön.
- Voltam már jobban.
- Gondolom, nem rám vagy kíváncsi - tért a lényegre Lizzy.
- Ő hogy van? - kérdeztem.
- Elég rosszul. Még mikor elmentél, délután átmentem hozzá. Egész nap csak a szobájában sírt, így Nicket nem is engedtem át hozzá. Azóta sincs valami jól. Próbálja a jókedvet mutatni mások és Nick előtt, de amint egyedül marad, ismét tovább szomorkodik.
Összeszorult a szívem a hallottaktól. Bármit megadnék, hogy mellette lehessek. Még hallgatni is borzalmas milyen állapotban van.
- Egyszer, talán a második éjszaka, mikor Nick nagy nehezen rávette, aludjon nálunk, miután ő elaludt, a te szobádba láttam belopózni, és az ágyadban sírta álomba magát - mondta Lizzy tovább.
- Annyira hiányzik, Lizzy.
- Tudom, te is neki - válaszolta nővérem.
- Most mindkettőtöknek nehéz, de hidd el, idővel könnyebb lesz.
- De mikor? Még belegondolni is fáj, milyen így látni őt, ahogy elmondtad. Utálom a gondolatát is, hogy ennyire szenved - temettem a kezembe az arcom.
- Mondjak neki valamit? - kérdezte Lizzy.
- Nem tudom. Félek, hogy attól még rosszabb lenne. Így is borzalmas hallani, amit mondasz, és visszagondolni, milyen állapotban hagytam otthon. Inkább ne, hátha úgy idővel neki is könnyebb lesz.
- Te eltudod felejteni őt? - jött a következő kérdés.
- Soha - vágtam rá rögtön. - Mennem kell, itt vannak Kellanék.
- Persze, menj csak, de te is próbálj meg nem szomorkodni.
- Nem hiszem, hogy menne, de köszi. És Lizzy…
- Igen?
- Kérlek, vigyázz rá - kértem.
- Ne aggódj, ő is rendben lesz - mondta Lizzy, majd elköszöntünk és letette.
- Na, mit mondott? - kérdezték Kellanék, akik persze az ajtóból hallgatóztak.
- Hogy viseli Kristen? - kérdezte Jacks.
- Rosszul. Aznap egész nap sírt, és ugyanezt teszi, ha nálunk van, mindig a szobámban alszik és ott sír - mondtam összeszorult szívvel, amit Lizzy mesélt.
- Ó, haver, az gáz. Akkor ő sincs jobb állapotban, mint te. Nem gondoltam volna, hogy ennyire egymásba gabalyodtatok, bár a búcsúzásnál sejteni lehetett - monda Kellan.
- Legszívesebben felülnék az első gépre, rohannék haza hozzá, és soha többé nem engedném el - mondtam.
- Csakhogy azt nem lehet - világított rá a szomorú tényre Jacks.
- Tudom - feleltem lehajtott fejjel.
- Próbálj meg egy kicsit felejteni, gyere menjünk - mondta Kellan, majd magukkal cipeltek egy bárba.
Az elkövetkezendő napok is hasonlóan teltek. Leszámítva, hogy megvoltak a próbák és elkezdtük forgatni az Újholdat. Ez legalább a forgatások idejére lekötött, de sokszor még akkor is csak Kristenre tudtam gondolni.
Igyekeztem a munkába temetkezni, hogy addig se gondoljak rá. Így teltek az elkövetkezendő hetek is. Immár majdnem egy hónapja, hogy elhagytam, vagyis otthon hagytam életem értelmét. Azóta nem is mertem beszélni Lizzyvel. Féltem, hogy ismét olyan szomorú dolgokat mesél róla.
Másrészt viszont reméltem is, meg nem is hogy talán egy kicsit kezd elfelejteni, így nem fájna neki annyira. Ellenben nekem még mindig ugyanannyira fáj, mint az első nap, amikor eljöttem tőle.
Napközben a munkába menekülök, esténként pedig a lakásom magányába. Néha rángatnak csak el valahova a srácok, de általában nem sikerül feldobniuk.
Egyik nap viszont váratlan meglepetés ért.
Nick telefonált, ha tudok, menjek ki elé a reptérre. Amint meghallottam, hogy idejön, teljesen ledöbbentem. Sajnos minden reményem szerte foszlott, mikor közölte, hogy egyedül jön, mert beszélnie kell velem. Ettől is megrémültem kissé, hisz fogalmam sem volt róla, vajon mit akarhat.
Így hát pont jó kor jött, hogy kaptunk három nap pihenőt, így hamarosan indulok Nick elé a reptérre. Elmeséltem a srácoknak is, akik szintén alig várják, hogy megtudják, minek jön ide Nick. Mivel lassan ideér a gépe, ideje volt indulnom. Felkaptam a cuccaim, kocsikulcs és ilyenek, autóba pattantam és már úton is voltam a reptérre.
Ellenben Londonnal itt minden lépésemet fotósok kísérték, de hála az égnek, úgy tűnik ma szabadságolták magukat, mert még egyet sem láttam.
Kiérve a reptérre nem kellett sokat várnom, és meg is láttam Nicket. Üdvözöltük egymást, majd a kocsihoz sietve a lakásomra mentünk.
- És mi szél hozott erre? - tettem fel a kérdés amint egy-egy sör mellett leültünk a nappaliban.
- Téged elnézve te sem vagy valami jó passzban - szólalt.
- Te sem? Miért még ki? - kérdeztem, mert először komolyan nem értettem mire gondol. A következő szóval, amit kimondott, minden a helyére került, de ugyanakkor meg is ijedtem.
- Kristen.
Ahogy a nevét kimondta még a vér is meghűlt bennem.
- Kristen?
- Igen. Hiába telt már el egy hónap, még mindig ugyanolyan szomorú, mint a legelső nap miután eljöttél - mondta Nick.
- Nem értelek - próbáltam adni az értetlent.
- Tudod te jól, mire gondolok. Rád és Kristenre. Már jó ideje tudok rólatok - mondta Nick mire szóhoz sem jutottam. - Elég régóta tudok róla. Mindenről, hogy nálad aludt éjszakánként, az utolsó napodról, amit vele töltöttél - mondta halál nyugodtan, és vártam mikor fog nekem esni.
- Én…
- Tudod, én sem vagyok szent, így nincs jogom ítélkezni felettetek.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem rá.
- Magamra gondolok és Nikkire - mondta tetézve a döbbenetem. - Igen. Volt valami köztünk, mikor Londonban voltak. Ezért sincs jogom ítélkezni afelett, amit Kris és te tettetek.
- Én nem akartam, de…
- Tudom, Krist nem lehet nem szeretni. De főleg, mióta hazajöttél távolodtunk el egymástól, aztán jött Nikki és…
- Te beleszerettél vagy csak egyszeri alkalom volt?
- Nem tudom. Nagyon jól kijöttünk, és megkedveltük egymást, de hosszú távon, ahogy nálad és Krisnél is, nem működne. Te szereted Kristent? - kérdezte tőlem, amire hirtelen nem tudom, hogy válaszoljak, hisz mégis csak az ő menyasszonyáról beszélünk. De ha már ilyen őszinték vagyunk.
- Igen, mindennél jobban - válaszoltam.
- Ahogy ő is téged, legalábbis ahogy látom rajta, főleg mióta eljöttél. Mi lesz veletek most? - kérdezte.
- Ezt én is kérdezhetném - mondtam.
- Kris már nem szeret, ő téged szeret. Talán engem is, de már régen nem szerelemmel, és őszintén mióta ismerem Nikkit, már részemről sem ugyanaz. Nagyon szeretem őt, de mivel tudom, hogy ő nem szeret, nem akarom tovább erőltetni a dolgot, csak azt akarom, hogy ő boldog legyen.
- Hát, erre nem tudom, mit mondjak.
- Szerintem, ha annyira szereted őt, mint mondod, tegyél is érte. Rossz ilyen állapotban, ennyire szenvedni látni őt - mondta ki Nick azokat a szavakat, amiket nem gondoltam volna, hogy valaha hallok tőle.
- Tudod, hogy nem mehetek el, főleg most, hogy két filmet is forgatok egymás után, és nem hiszem, hogy ő jönne ide.
- Figyelj, ha szeretitek egymást, meg tudjátok oldani. Ha te nem is jöhetsz el, igaz, őt is sok minden köti oda, de ha megadod neki a lehetőséget, hogy döntsön, szerintem képes meghozni az áldozatot, hogy feladja az ottani életét és idejöjjön veled, főleg, mert szeret téged. Igaz, ő nem is sejti, hogy én tudom ezt rólatok, de hallom éjszakánként a szobádban sírni őt, még most is, egy hónap után - mondta Nick, amit már Lizzy is mesélt.
- Nekem is iszonyúan hiányzik, és fura, hogy pont neked mondom ezt, de bármit megtennék, hogy velem legyen.
- Akkor csak rajtad áll. Gyere haza velem érte, biztos vagyok benne, ha megkapja a lehetőséget, nem fog habozni, hogy veled jön-e. Na, hazajössz érte? - kérdezte Nick, és még mindig alig akartam elhinni, hogy ez igaz.
/Kristen/
Miután az egész napot sírással töltöttem a szobámban, másnap kénytelen voltam előbújni, hogy legalább megmutassam magam anyuéknak. Délután Lizzy is volt nálam, de ő sem tudod felvidítani. A hiányát semmi sem pótolhatja.
A másnapom is hasonlóan telt, annyi különbséggel, hogy este Nicknél voltam.
Nagyon rossz volt, úgy belépni oda, hogy tudtam, ő már nincs itt. Végig nagyon kellett igyekeznem, hogy ne lássák rajtam. Egyedül Lizzy tudta csak, mi a helyzet.
Nick végig mellettem volt, de valamiért furának éreztem, mintha kissé távolságtartó lenne. Bár talán most jobb is. Senki másra nem vágytam most, csak rá.
Egyfolytában arra gondoltam, mennyire hiányzik, és mit csinálhat éppen. Vajon ő is ennyit gondol rám?
Sokszor gondoltam rá, hogy legalább felhívom, hogy a hangját halljam, de nem tudtam, jó lenne-e. Hisz akkor talán még nehezebb lenne, nekem és neki is.
Másfelől viszont mindig a vele töltött percekre gondoltam, felidéztem az összes együtt töltött pillanatot, amik kissé jobb kedvre derítettek, és sokszor csodáltam a karkötőmet is. A búcsúnk pillanata viszont mindig szomorúsággal töltött el.
Teltek a napok, bár Lizzy folyton azt mondogatta, idővel jobb lesz. Hát ez most nem igaz. Sőt. Talán napról napra jobban kínzott a hiánya. Sőt, néha Nick és a többiek elöl sem tudtam titkolni a bánatom.
Mivel az internet és az amerikai sajtó folyton közli, mi újság a sztárokkal, sokszor írnak a Twilight sztárjairól is, és csak nem bírtam ki, hogy megnézzek egy-két oldalt a legújabb sztárpletykákról.
Csak egyszer készült kép róla, még mikor megérkezett Los Angelesbe, azóta nem. Pedig ha minden igaz, akkor már ismét forgat. Bár ki tudja, lehet, hogy ő is azt csinálja, amit én.
Az óráimra muszáj bejárni, talán jobb is. Kicsit eltereli a figyelmem, segít kikapcsolni. Szerintem ő is ugyanígy menekül a munkájába.
Teltek a napok, hetek, így telt az az első hónap. Mindenen nap szinte küzdenem kellett, hogy végig csináljak egy napot. Annyira hiányzott, napról napra jobban.
Akár otthon, akkor is, akár Nickéknél, ott is, valahányszor Nick elaludt, Rob szobájába mentem, és ott sírtam álomba magam. Igaz, nem volt mellettem, de legalább kicsit közelebb érezhettem magamhoz.
Ilyenkor mindig eszembe jutott, milyen jó érzés volt, mikor itt volt velem, hozzám bújt és átölelt. De már nincs itt. És szinte megőrülök a hiányától.
Ahhoz képest, hogy indult a kapcsolatunk, az elején még nem hittem volna, hogy ennyire fontos lesz nekem. Hogy valakit így fogok szeretni.
Másrészt viszont még mindig ott van Nick. Aki az utóbbi időben egyre távolságtartóbb lett. Szinte már meg sem csókol. Igaz én sem nagyon közeledtem felé. Főleg mióta ő elment. De az is igaz, hogy ha szükségem van rá, mindig mellettem van.
Tegnap például azzal jött, hogy valami miatt el kell utaznia. De olyan gyorsan történt minden, hogy semmit sem akart elárulni, így fogalmam sincs hová ment. Akárhogy faggattam Lizzyt, ő sem akart mondani semmit.
Így hát lassan várakozással telt el a nap, sőt a másnap is, mikorra Nicket vártuk haza. Pont hozzájuk készülök, mert szólt Lizzy, hogy menjek át, mert beszélni akarnak velem.
Ettől kicsit megijedtem, hogy mind ott lesznek, és, hogy miért utazott el Nick.
Mire átértem meglepetésemre az egész család, beleértve Nicket is, a nappaliban volt. Ő rögtön a szobája felé húzott, mondván beszélnie kell velem.
- Miről akarsz beszélni? Mi folyik itt? - kérdeztem.
- Rólunk. Ez nekünk nem fog menni Kris - kezdett bele.
- Mi nem fog menni? - ijedtem meg rögtön. Nem akartam, talán önzőségből, hogy még ő is elhagyjon.
- Nekünk, együtt. Te nem szeretsz engem, vagy már nem úgy, mint régen.
- Dehogynem szeretlek - mondtam.
- És Robot? - kérdezte, mire rögtön lemerevedtem. - Igen, mindent tudok - folytatta, majd legnagyobb döbbenetemre elmondta, hogy mindent tud rólunk, már jó ideje. Én meg csak hallgattam, mert szóhoz sem jutottam a döbbenettől.
- Gondolom, most utálsz, amiért ezt tettem.
- Nem. Én is tettem valamit, amiért aztán végképp nem ítélhettelek el titeket - mondta Nick.
- Mit?
- Én és Nikki…
Nem is kellett folytatnia, tudtam, mit akar mondani. Haragudni nem volt jogom, hisz én is megcsaltam őt, nem is egyszer, így nincs jogom felhánytorgatni neki. Valamilyen szinten kicsit meg is könnyebbültem, hogy nemcsak én léptem félre.
És ebből jöttünk rá mindketten, hogy sosem volt és sosem lesz olyan erős a kapcsolatunk, hogy ebből boldog házasság legyen.
- Sajnálom - mondtam immár néhány könnycseppel a szememben, főleg mikor lehúztam az ujjamról a gyűrűt és visszaadtam neki.
- Ne sírj, kicsim. Nem te tehetsz róla. Ennek így kellett lenne, nem egymásnak szántak minket, de tudod, hogy nagyon szeretlek - mondta Nick.
- Én is téged - mondtam és immár sírva megöleltem, mikor tudtam, hogy ennek itt a vége.
Sosem gondoltam volna, hogy Nick szinte végig tudott rólam és Robról. Bár így, hogy ő Nikkivel bonyolódott hasonló helyzetbe, kissé megkönnyebbültem, így már nem érzem olyan bűnösnek magam amiatt, hogy becsaptuk őt.
Azt viszont nem mertem megkérdezni, hogy Rob tudja-e, hogy ő tud-e rólunk. Rögtön ő jutott eszembe. Bár ki tudja, már egy hónap telt el, lehet, hogy már túllépett rajtam és talált magának valaki mást.
Ebbe még belegondolni is fájt, de benne volt a pakliban.
-A szüleid?
- Ők már tudnak mindent.
- Istenem… - temettem az arcom a kezembe. Hisz ők mindig is szerettek és családtagként bántak velem, miközben én ezt tettem Nickkel.
- Ne aggódj, nem ítélnek el. De van még valami, amiben döntened kell. Nagyon rossz volt az utóbbi időben, mióta Rob elment, így látni téged, és csak rajtad áll, hogy élsz-e a lehetőséggel.
- Mire gondolsz? - kérdeztem.
- Gyere menjünk le - nyúlt a kezem után Nick, de nem nagyon mertem ezek után Claire-ék szeme elé kerülni.
Nick kézen fogott és lementünk a nappaliba. Claire és a Vicék is tudnak már mindent, Nick mindent elmondott nekik. Félve mentem le hozzájuk, mikor Claire oda jött mellém.
- Ne aggódj kicsim, mi nem ítélünk el, mi is tudjuk, hogy a szívnek nem lehet parancsolni, a lényeg, hogy az ember boldog legyen - mondta Claire.
- Köszönöm - öleltem meg őt.
- Szóval, miért van itt mindenki? - fordultam Nick felé.
- Van neked egy meglepetésem. És tulajdonképpen a döntés joga a tiéd, hogy élsz-e a lehetőséggel, és boldog leszel-e. Mivel elég sokat szenvedtél, mióta Rob elment, jól gondold meg - mondta.
Én pont háttal álltam a lépcsőnek mikor Nick ellépett mellőlem és leült a többiekhez, de még mindig nem értettem, mire megy ki ez az egész.
Majd hirtelen azt hittem, mentem szívrohamot kapok.
- Szia - köszönt a már jól ismert édes hang a hátam mögül, és két ismerős kar kulcsolódott a derekamra és zárt a karjaiba.
A hangját és az érintését is ezer körül felismerném, és még mindig alig akartam elhinni, hogy ez igaz lehet.
- Rob - nyögtem ki nagy nehezen, majd szembe fordultam vele, hogy lássam, nemcsak képzelődök-e.
És nem. Tényleg Ő az itt áll mellettem, a karjaiban tart és több mint egy hónap magány és szomorúság után ismét mosoly ült ki az arcomra, és itt van velem az, akit az életemnél is jobban szeretek.
Még szorosabban zárt a karjaiba, majd ujjaival végigsimított az arcomon, mire kicsordultak a könnyeim. De ezúttal az örömtől.
- Itt vagyok, ne sírj, kicsim.
Karjaim a nyaka köré zártam, hogy még közelebb tudhassam magamhoz. Arcát a nyakamban fúrta, miközben én még mindig a boldogságtól sírtam.
Tudom, hogy talán nem valami jó ötlet itt Nick előtt, de mivel vele már megbeszéltük ezt és annyira hiányzott, hogy képtelen voltam visszafogni magam.
- Annyira hiányoztál - suttogtam, de persze mindenki hallotta.
- Te is nekem, úgy szeretlek - mondta Rob.
- Én is téged - válaszoltam, majd Rob megcsókolt.
Ekkor éreztem igazán boldognak magam. Hiába az az egy hónap szenvedés nélküle, az hogy most itt van velem, minden percet megért.
Csókunk rövid volt, de annál több érzelem volt benne. Minden, amit az elmúlt időben nem élhettünk át. Ekkor viszont jött a gondolat, hogy Rob nem maradhat itt.
Elszakadtunk egymástól. De csak az ajkaink, Rob egy percre sem eresztett a karjaiból, ami nem is volt ellenemre. Bár furcsa volt, hogy már nem kell titkolnunk és az egész családja tudja.
Mi is leültünk a többiekhez, persze végig a szerelmem ölében ültem, bár Nick miatt kissé zavarban voltam, de biztosított róla, hogy nincs miért, és ne aggódjak emiatt, neki az a legfontosabb, hogy boldog legyek.
És egy egész élet nem lesz elég, hogy megháláljam neki, hogy hozzásegített minket a boldogsághoz. Hisz ezt neki köszönhetjük, ő ment el Robért és hozta haza.
De tudtam, hogy a beszélgetés java még hátra van.
- Tudod, hogy Robot a munkája Los Angelesbe köti. Itt jön a képbe a döntés, amiről beszéltem.
Tudtam, hogy mi lenne az. Hogy hajlandó vagyok-e feladni mindent, és vele menni.
Erre korábban talán jobban meggondoltam volna a választ, de ezek után rögtön tudtam, mit kell mondanom, és szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy jól döntök.
- A válaszom igen. Veled megyek, persze csak ha szeretnéd - fordultam Rob felé a karjaiban ülve.
- Persze, hogy szeretném. Semmi sem tenne boldogabbá. De képes vagy mindent feladni értem? És ha rám unsz? - kérdezte Rob.
- Először is az soha nem fog megtörténni, ilyenekre ne is gondolj, nem fogsz egy könnyen megszabadulni tőlem - kezdtem bele.
- Nem is akarok - vágta rá mosolyogva.
- És képes vagyok. Érted, értünk. Az elmúlt, hónapban jöttem rá, hogy bármire képes lennék, csak, hogy együtt lehessünk.
- Biztos?
- Igen. Ha képes leszel engem elviselni, lehet, hogy te unsz majd rám, ha találsz egy szép színésznőt.
- Most én mondom, hogy ilyenekre te se gondolj. Rá sem tudnék nézni másra, el sem tudom mondani milyen rossz volt ez az idő nélküled. Semmit sem akarok jobban, mint hogy mindig mellettem legyél - mondta Rob, miközben mérhetetlen szerelmet sugárzott a tekintete.
- Akkor ezt megbeszéltük - zártam le a témát.
- Mikor kell visszamenj?
- Holnapután.
- Akkor gondolom, addig van időnk mindent elrendezni.
- Igen, de biztos vagy benne, a szüleid?
- Biztos vagyok. És miattuk ne aggódj. Nekik is az a legfontosabb, hogy boldog legyek, és én melletted vagyok az - mondtam mire Rob egy édes csókkal jutalmazott.
- Akkor holnap beszélünk velük. És ha gondolod, a sulit ott is folytathatod. És remélem, nem lesz ellene kifogásod, hogy velem élj.
Ezt még mindig alig akarom elhinni. Rob ismét itt van velem, és már senki elöl nem kell titkolni a kapcsolatunkat, és vele megyek L.A.-be, és a hab a tortán, hogy vele fogok élni. Nem tudom mivel érdemeltem ezt ki, de még soha nem voltam ilyen boldog.
- Persze, hogy nincs - válaszoltam mosolyogva.
- Szeretlek - suttogtam halkan.
- Én is téged.
Kissé még mindig zavarban voltam a család előtt, főleg Nick miatt, de biztosítottak róla, hogy nincs miért, és hogy örülnek nekünk. És ki tudja, idővel talán Nick is megtalálja azt, akit hozzá illik, és talán Nikki lesz az.
- Csak bátran, miattam ne aggódjatok, csak annyit kérek, hogy tedd őt boldoggá - fordult Nick Rob felé.
- Ezt megígérhetem - mondtam Rob és boldogan ölelt magához, én pedig még soha ilyen boldogan simultam a számomra legfontosabb személy, Rob ölelésébe.
Tessék komizni :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)