Nem fűzök hozzá sokat, nézzetek be és várom a véleményeket :)
http://nevertobeforgotten-byliz.blogspot.com/
2011. február 28., hétfő
2011. február 27., vasárnap
48.fejezet
Sziasztok! Itt is hozom, ahogy ígértem a következőt. Köszi Puszmónak a javítást, nektek pedig a komikat. Azt nem ígérem, hogy hangulatilag jobb lesz mint az előző, de szép lassan kiderülnek a dolgok és megoldódnak majd. Ebből az kiderül, jók voltak e a tippek az ajtóban álló személyre. Jó olvasást nektek, és ide a véleményekkel.
Még valami. Mint látjátok ez a 48.fejezet, összesen 60 lesz majd. Szóval a végéhez közeledünk, és örülnék neki ha csak egy egy rövid komiban véleményeznétek.
És tettem fel képet a kíváncsiaknak Bradyról :)(Köszi Alexa és Gabó ♥♥)
48.fejezet
/Rob/
Hónapok teltek el Kristen első telefonja óta.
Rendszeresen telefonál, de csak a szüleinek.
Remélni sem mertem, hogy hallani akar rólam. Sőt a szüleit is megkérte, ha minden igaz, hogy engem, mint téma hanyagoljanak. Nem kíváncsi rám.
Persze, hiszen gondolom, ott van neki Mike. Ő is, hol máshol lehetne, ha nem Krissel. Akárcsak Kristen, ő is hónapokkal ezelőtt felszívódott.
Igyekeztem nem gondolni erre, és hazajönni is kár volt. Semmivel sem jobb itt, mint LA-ben.
Azóta megvolt a Remember me itthoni premierje, és el kellett mennem pár megjelenésre, de többet meg is mondtam nincs kedvem a kamerák elé állni.
Csak azt akartam, hagyjanak békén. Magányra vágytam.
Lassan már a szüleim agyára is megyek. Semmi sem érdekel, többnyire csak a szobám és az emlékeim magányába zárkózom. Hiába teltek el hónapok, a hiánya egyre jobban gyötör.
Az elején még próbáltak rábeszélni, hogy keressem meg őt, de mint eddig is, feleslegesnek tartottam.
Kellan meg is látogatott egyszer, hátha személyesen megtud győzni, de nem ment neki. Kissé furcsának is találtam őt.
Végig olyan érzésem volt, mintha ő, és vele együtt Ashely is, aki szintén eltűnt azóta - mintha ők tudnák, hol van Kristen.
Mikor erről kérdeztem Kellant rögtön tagadta, én pedig nem boncolgattam tovább a témát.
Egy dolog volt, ami nem ment, bármennyire is próbáltam. Elfelejteni Kristent.
Sőt, napról napra jobban hiányzott.
Azt nem mondom, hogy nem bánom, amiket a fejéhez vágtam, de mégis jogosnak érzem, hiszem minden ellene szól. És ő sem nagyon törte magát, hogy megbeszéljük. Inkább eltűnt.
Aminek már körülbelül négy hónapja.
Az egyik nap hívott a producer, hogy lenne egy party itt Londonban, ami a film premierje után végül elmaradt. Nem volt mit tenni, mint hogy elmenjek.
Nem sok kedvem volt hozzá, de végül csak belementem. Tom pedig elkísért. Naná, hiszen Emilie is jött.
Elmentem, szórakoztam.
Nem egy csinos nő akadt a karjaim közé, mégis mindegyikben a feleségem kerestem. Hiába. Mégsem tudtam egy percre se kiverni a fejemből őt, és a tönkrement házasságunkat.
Végül, Tom rosszalló tekintete ellenére is, nem egyedül távoztam a partyról. Természetesen másnap címlapon is voltak az erről készült képek.
Egy csinos, és nem mellesleg első pillantásra is tökéletes nővel töltöttem az estét, a partyn és utána is. Visszakísértem a buli után őt a szállodába. Ő benne lett volna egy kis szórakozásban, de nekem nem ment.
Én képtelen voltam azt megtenni Kristennel, amit ő velem. Megcsalni. Még így sem, hogy tudtam, ő megtette Mikeal, és ki tudja, még most is azt teszi.
Egyik nő sem Kristen volt. Hiába kerestem őt mindben. Így hát miután ott hagytam a csajt a szállodában, hazaballagtam.
Tom persze addigra otthon várt. Nem is akárhogy. Teljes fegyverzetben a családommal. Akik persze rögtön nekem estek.
Kérdések millióit zúdították rám, miután Tom elmesélte nekik - akivel ezért még számolni készültem - hogy nem egyedül távoztam a buliról.
- Nyugodjatok már le - próbáltam rendet tenni köztük. Főleg anya és a nővéreim keltek ki magukból, hogy megcsalom Kristent, akármilyen jött ment nőkkel.
- Miért, ő nem ezt tette és teszi velem? Akkor én miért legyek hűséges? De elárulom, csak, hogy megnyugodjatok. Csak visszakísértem a szállodába. Nekem nem ment olyan könnyen, mint neki. Én képtelen voltam rá - vágtam oda nekik és rögtön néma csend ült a szobára.
Fogtam magam, magamhoz vettem egy üveg italt és a szobámba vonultam vele. Már csak ez maradt nekem. Az alkohol.
Szerencse, hogy egyelőre nem volt több hasonló megjelenés a filmmel, így nyugodtan zárkózhattam a szobám magányába az új társammal.
Másnap bújtam csak elő a szobámból, valamikor este. Nick épp a nappaliban telefonált, de ahogy meghallotta a hangom, hogy anyának szóltam, rögtön elhallgatott.
Ő is furcsa volt mostanság. Mintha valamit titkolna. Ő is akárcsak Kellan. Valamiért mégis úgy érzem, ő Kellan-nal és Ashley-vel együtt tudja, hol van Kristen.
És ha ezt tudják, akkor gondolom azt is, hogy kivel.
- Te tudod, hol van, igaz? - tettem fel a kérdést mégis.
- Mi lenne, ha tudnám? Téged úgysem érdekelne. Elküldted őt, mindent a fejéhez vágva anélkül, hogy érdekelt volna az igazság.
- Eleget tudok így is, a részletekre nem voltam kíváncsi - mondtam, majd Nick elsétált mellettem, de előtte volt még egy hozzám intézett mondata.
- Hidd el, meg fogod még bánni ezt, de akkor már késő lesz. Félek, hogy már most is az - mondta, majd az emelet felé indult.
Most lettem biztos abban, amiben eddig kételkedtem. Nick tudja, hol van Kristen. Sőt, segít is neki bujkálni.
Bár hogyne tudná, hiszen az ő menyasszonya is volt.
Mégis képtelen voltam kizárni a gondolatot a fejemből, hogy ő tudja, hol bujkál Kristen. És nyilván azt is, hogy kivel.
De mire célzott azzal, hogy lehet, hogy már most is késő? - töprengtem magamban, de választ nem találtam a kérdésemre.
Nem is tudom, akarom e egyáltalán tudni, hogy merre van és kivel. Egy eléggé képtelen ötlet fordult meg a fejemben.
Lehet, hogy ő is itt van Londonban? Hol máshol lehetne.
Nick is elég sokat van távol mostanság. Még Nikkinek sem árulta el, hová szokott menni. Bár neki ma nem kellett elszámolni, mert el kellett utazni vissza LA-be forgatni.
Ma is eltűnt még reggel. És csak most jött haza. Utána ez a hívás, és a nekem intézett szavai, amik még most is a fülemben csengtek.
Hiába tudom, vagy érzem, hogy talán nem jó ötlet, mégis muszáj kiderítenem, hogy mit tud Nick. Azzal tisztában vagyok, hogy ha megkérdezem őt, semmit sem fog mondani. De valamilyen szinten már elszólta magát előttem.
Egész este ez az ötlet motoszkált a fejemben. Még a gondolatába is beleremegtem, hogy Kristen talán itt van karnyújtásnyira tőlem, de mégis oly messze.
Nem tudom, talán mert a szívem is azt súgja, valamiért biztos vagyok benne, hogy ő is itt van Londonban. Mint ahogy abban is, hogy Nick azt is tudja, hol.
Azt viszont nem tudom én akarom e tudni, hogy hol van?
Hónapok teltek el, és hiába ez az egész, hogy megcsalt, mégis meghalok a vágytól, hogy legalább egy percre, ha csak messziről is, láthassam.
Néha magam sem tudom, mit akarok. Csak azt érzem, beleőrülök a hiányába. Mégis még mindig ott a tudat, és magam előtt látom azokat a képeket.
Nem tudom, mit tegyek...........
A töprengésemből az ajtón kopogtató idegen rántott vissza.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem az ajtóban álló Kellant.
- Hoztam neked valamit, amit jó lenne, ha megnéznél. Nem is tudod, mibe került kideríteni és megszerezni ezeket - mutatott a kezében egy borítékra.
Átadta őket nekem. A kezem remegett és nem tudtam, merjem e kibontani . . . .
/Kristen/
- Azt hiszem, lesz miről beszélgetnünk - mondta a vendégünk, mikor beljebb hívtam.
Bradly kérdőn pillantottam rám, Ashley pedig kissé zavartan, hogy mitévők legyünk. Mert ha ő tudja, hogy itt vagyok, előbb utóbb Rob és mindenki tudni fogja.
- Ő ki? - pillantott Nick Bradlyre, aki mellettem ült le.
- Egy barátom. És az orvosom.
- Bradly vagyok - nyújtott kezet.
- Te pedig?
- Nick Pattinson.
- Te??
- Igen. A férje testvére vagyok, nem mellesleg Kris volt vőlegénye, de ez hosszú mese - pillantott rám Nick.
- Remélem, megérted, ha azt mondom, senki sem tudhatja, hogy itt vagyok. Főleg nem Rob. Tudtam, ha valaki meg is fog találni, csak te lehetsz az. Te vagy az egyetlen, aki tudná, hogy ide jövök.
- Ez igaz. Egy kis időbe telt, amíg rájöttem, de utána tudtam, hogy csak itt bujkálhatsz.
- Azt hiszem, lenne miről beszélnetek - mondta Bradly, miközben felállt.
- Azért ne menj.
- Holnap találkozunk. Ashley el akar rángatni vásárolni és elhívott.
- Jól tette. És köszönök mindent - pillantottam a hasamra.
- Vigyázz magadra és a pici lányra is - simogatta meg a hasam, majd egy puszit nyomott az arcomra.
Elköszönt Ashley-től és Nicktől is, majd elment.
- Szóval ő csak az orvosod?
- Igen. És ha nemcsak az lenne, akkor sem lenne senkinek semmi köze hozzá.
- Azt hiszem, az öcsémnek azért mégis csak van egy csöppnyi köze hozzá - pillantott a hasamra Nick.
- Nem. Nincs. Akkor elvesztette a jogát, amikor még az előtt, hogy tudott volna a létezéséről, megtagadta őt - simítottam a kezem a pocakomra.
- Jól mondod, nem tudta.
- Nem, mert nem hagyta, hogy elmondjam neki. Azzal vádolt, hogy megcsaltam. És hogyha terhes lennék, biztos, nem tőle lenne. Szerinted mit éreztem mikor ezt a fejemhez vágta? Pont, amikor el akartam mondani neki, hogy gyereket várok tőle.
- Hát Rob ezt jól elszúrta.
- De azért őt is meg lehet érteni, azok a képek láttán, hogy félreértette - próbálta védeni a testvérét Nick.
- Lehet. De ha bízik bennem, akkor meghallgat és hisz nekem, és nem vág mindent a fejemhez. De már nem érdekel. Ahogy ő sem. Csak a gyerekem. Akinek nem lesz apja. Én itt leszek neki, és ha kell, életem végéig bujkálni fogok.
- Mi lesz? - kérdezte Nick, miközben közelebb ült hozzám, és a kezét a hasamra tette.
- Kislány.
- Jól eltűntél. Még a szüleidnek sem mondtad, hol vagy.
- Igen, de néha felhívom őket.
- És mikor akarsz előbújni? Ugye nem mondtad komolyan, hogy akár egész életedben bujkálni akarsz a gyerekkel? Vissza kellene jönnöd és megbeszélnetek....
- Nem. Mondtam, hogy már nem érdekel. Ahogy én sem őt. Most már csak a lányom a fontos. Nem érdekel senki más.
- Persze. Gondolom az a pasi se. - gondolt itt Bradlyre.
- Ő a barátom és az orvosom. De amint mondtam, ha több is lenne, ahhoz se lenne senkinek semmi köze hozzá. Főleg nem neki - mondtam így, mert még a nevének kiejtése is fájdalmas volt.
Hiába tette ezt velünk, a szívem mélyén mégis szerettem őt. Bár, mióta itt van nekem a lányom, lassan ő veszi át azt a helyet a szívemben, amit eddig az apja töltött be. Csak neki fogom adni minden szeretetem.
- Miért csinálod ezt Kris? Ha elmondanád neki, hogy terhes vagy, és megbeszélnétek, együtt várhatnátok ezt a kicsit - mondta Nick.
- Eszemben sincs. Ő volt az, aki eldobott minket magától a hülye féltékenysége miatt. Amúgy is azóta neki is ott az a szőke. Már nem kellünk neki, ahogy eddig sem, ha el tudott üldözni maga mellől, mert ő tette. Az ő hibája, hogy itt tartunk.
- Milyen szőke? - kérdezte Nick, majd rájött, mire gondoltam.
- Á, most már tudom. Azzal a nővel semmi sem volt.
- Persze - mondtam hitetlenkedve.
- Hadd idézzem Robot, amikor hazaért: " Miért ő nem ezt tette és teszi velem? Miért legyek hűséges? De elárulom, csak, hogy megnyugodjatok. Csak visszakísértem a szállodába. Nekem nem ment olyan könnyen, mint neki. Én képtelen voltam rá!
Egy ideig csak emésztgettem a hallottakat.
Szóval még sem volt közte és a között a nő között semmi. Mégis az első mondatai voltak azok, amik nem hagytak elbizonytalanítani, és meggyőztek, hogy helyesen cselekszem.
- Látod? Még mindig azt hiszi, hogy megcsaltam, és most is azt teszem. Így mondjam el neki, hogy terhes vagyok? Hogy a fejemhez vágja, hogy nem ő az apja. Ezt már egyszer eljátszottuk és még egyszer képtelen lennék elviselni.
- Nem csak az ő hibája. Azé is, aki ezt tette veletek. Aki elhitette vele, hogy megcsaltad. Fogalmam sincs ,ki volt az, de bejött neki. De addig úgysem nyugszunk, amíg ki nem derítjük, ki volt.
- Nyugszunk? Kik?
- Én és Kellan. Ő is biztos benne, hogy valami nagyon nincs rendben itt. Ő is Mike-ra tippel, akit ugye szintén elnyelt a föld.
- Igen, és ő azt hiszi, most is vele vagyok - nevettem fel már-már cinikusan.
- Igen, de......
- Nem hanyagolhatnánk ezt? Gondolni sem akarok rá. És felidegesíteni se akarom magam, nem tesz jót a kicsinek .És most csak ő a fontos nekem.
- Rendben.
- De jól vagytok? Ashley mióta van itt? - pillantott a konyha felé, ahol barátnőm ügyködött még mindig.
- Az eleje óta. Hozzájuk mentem, miután eljöttem otthonról. Tőle.
- Szóval Kellan is tudta, hogy itt vagy. Pedig sose mondta, jól játszotta a tudatlant.
- Nem hiába színész. És igen, tudta, el szokott jönni hozzánk, amikor tud, már csak Ashley miatt is, akinek hiába is mondtam, nem akart magamra hagyni. Amiért mindig hálás leszek neki. Ezért az egyért hálás vagyok Robnak. Hogy általa ilyen fantasztikus barátaim lettek.
- Nem kell hálásnak lenned. Én örülök, hogy segíthetek nektek - jött be Ashley.
- Köszönöm, hogy vigyázol rájuk - fordult Nick Ashley felé.
- De szeretnék én is eljönni néha. Legalább nekem engedd meg, hogy segítsek.
- Nem kell Nick. Jól vagyunk, és mindenünk meg van itt.
- De én szeretném. Mellettetek, lenni. Melletted - mondta, majd megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat.
Rögtön furcsa érzéseim támadtak. De szerencsére Nick eloszlatta azokat.
- Nyugi, csak, mint a barátod. Tudod, hogy nagyon szeretlek. Mindig is különleges helyed lesz az életemben. De Nikki az, akit szeretek, szóval nyugi - mondta, mire kifújtam a levegőm.
Féltem, hogy esetleg Nick ezek után úgy gondol rám, mint régen. Na, ez a bonyodalom most nem hiányozna. Így is van elég.
- Ezt örömmel hallom. Legalább ti boldogok vagytok. És köszönöm.
- Nem kell. Én mindig itt leszek nektek, ha kellek. Megpróbálom megérteni és elfogadni a döntésed, egyelőre. Addig is minden erőmmel azon leszek, hogy kiderítsem, ki áll mögött, és ha ti nem, akkor én helyrehozzam. Rossz így látni mindkettőtöket. És ne is merj ellenkezni - csitított le ,mikor látta, hogy közbe akarok szólni.
Nem is merek semmiben reménykedni, ami Robot illeti és a kapcsolatunkat, de nem ellenkeztem Nickkel. Már beletörődtem, hogy egyedül maradok, nélküle.
De végtére is nem leszek magányos. Itt lesz a kislányom.
- És hogy fogják hívni? - kérdezte Nick.
- Van pár ötletem, de még nem döntöttem.
- Nemcsak a keresztnevére gondoltam - pillantott rám félve Nick.
Ez a kérdés volt az, amire én magam sem tudtam a választ.
- Az én nevem fogja viselni. Ki másét? Stewart lesz a vezetékneve - döntöttem el.
- Szerintem sok minden történik még addig, ne kapkodd el. Minden rendbe fog jönni, és viselheti majd az apja nevét.
- Azt nem. Ő nem akarta ezt a kicsit, megtagadta már akkor, mikor még nem is tudott a létezéséről. Ne kezdjük elölről, kérlek.
- Oké, nem kezdem. De ha addig sem jön rendbe ez a dolog, és nem tisztázzuk, akkor majd én a nevemre veszem - mondta Nick.
- Nem fogom hagyni, ha az öcsém megtudja és akkor is kitart a hülye elmélete mellett, hogy apa nélkül neveld fel a kicsit - mondta Nick, ezzel teljesen ledöbbentve engem.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet hallok tőle. És hogy a saját férjem helyett, a gyermekem igazi apja helyett ő lesz, aki mellettünk fog állni, és képes lenne ezt is megtenni értünk.
- Nagyon szeretlek titeket, és ezt ne értsd félre. Már nem úgy, mint régen, de nagyon szeretlek,.
- Tudom. És én is téged - mondtam, majd hozzábújtam.
Szorosan magához ölelt, miközben belőlem előtört a zokogás. Nick karjaiban mégis biztonságban éreztem magam. Örülök, hogy így alakult, és megtalált. És, hogy tudom, bármiben számíthatok rá.
Miután sikerült megnyugodnom kicsit, hanyagoltuk ezt a témát és csak a babáról beszélgettünk. Jó volt egy kicsit kikapcsolni, és nem erre az egész helyzetre gondolni.
Gyorsan eltelt a délután és az este. Csak azt sajnáltam, hogy este Nicknek mennie kellett.
- Vigyázzatok magatok, és ha tudok, jövök, és hívlak is - mondta, majd megölelt minket.
- Köszönök mindent és . . . .
- Ne aggódj, senki nem tudja meg.
- Vigyázz rájuk - ölelte meg Ashleyt is, majd elment.
Visszamentünk a nappaliba.
- Nem gondoltam volna, hogy Nick ilyen rendes. Örülök, hogy ő is velünk van. És rá is számíthatsz.
- Én is. Azt hiszem, megyek és lepihenek kicsit.
- Ha akarod, készítek valamit vacsorára nektek.
- Nem kell, majd.. . . .
- Menj, pihenj le, rögtön viszem.
- Rendben - adtam meg magam.
Felmentem és lezuhanyoztam.
Ágyba bújtam, majd Aseely már hozta is nekem a vacsorát. Miután megettem, olvastam még egy kicsit, majd lefeküdni készültem, mikor csörgött a telefon.
- Csak jó éjszakát akartam kívánni nektek - szólt bele Nick.
Váltottunk pár szót, majd olyan dolog történt, hogy hirtelen még a szívem is megállt egy pillanatra.
Nickkel beszéltem éppen, amikor Rob hangját hallottam meg a háttérből. Ő is ott van.
- Ő az, ugye? - kérdeztem Nicktől.
- Igen - érkezett a válasz.
- Nem akarsz. . . - akarta kérdezni, gondolom, hogy nem akarok e beszélni vele, de gyorsan rávágtam a választ.
- Nem.
- Rendben. Holnap estefelé megyek, ha neked az jó - mondta.
- Persze, Ashley betervezett nappalra, Bradlyvel megyünk vásárolni,de este nyugodtan jöhetsz.
- Nem tetszik nekem az a pasi.
- Nick, kérlek, hagyjuk ezt.
- Oké. Akkor holnap. Pihenj jól. Holnap találkozunk. Ha bármi van, hívj! - mondta, majd elköszöntünk és letette.
Nem is igazán figyeltem, miket mondott a végén. Végig csak egy dologra tudtam gondolni. Hogy hallottam a hangját. Amit már hónapok óta nélkülöznöm kellett.
Elég Kristen, felejtsd el - rivalltam magamra, majd a pocakomat simogatva nyomott el az álmom. . . .
/Rob/
Mégis megtettem. Kinyitottam.
Kellan csak várta a reakciómat a képekre.
Én pedig alig akartam elhinni, hogy ez igaz lehet. Ekkor nyertek értelmet Nick szavai.
"Hidd el, meg fogod még bánni ezt, de akkor már késő lesz. Félek, hogy már most is az."
Azt hiszem, most már mindent értek. Kellan elmondta, amit kiderített. Így már minden világos lett.
Egyet tudtam csak. Meg kell találnom őt, és beszélnem kell vele.
Eszembe jutott az esti gondolatom. Hogy Nick tudja, hol van. Eldöntöttem, hogy ennek én is utána járok......... És megpróbálom a lehetetlen, és csak remélem, hogy még nincs késő, ahogy Nick mondta. . .
Várom a véleményeket :)
Még valami. Mint látjátok ez a 48.fejezet, összesen 60 lesz majd. Szóval a végéhez közeledünk, és örülnék neki ha csak egy egy rövid komiban véleményeznétek.
És tettem fel képet a kíváncsiaknak Bradyról :)(Köszi Alexa és Gabó ♥♥)
48.fejezet
/Rob/
Hónapok teltek el Kristen első telefonja óta.
Rendszeresen telefonál, de csak a szüleinek.
Remélni sem mertem, hogy hallani akar rólam. Sőt a szüleit is megkérte, ha minden igaz, hogy engem, mint téma hanyagoljanak. Nem kíváncsi rám.
Persze, hiszen gondolom, ott van neki Mike. Ő is, hol máshol lehetne, ha nem Krissel. Akárcsak Kristen, ő is hónapokkal ezelőtt felszívódott.
Igyekeztem nem gondolni erre, és hazajönni is kár volt. Semmivel sem jobb itt, mint LA-ben.
Azóta megvolt a Remember me itthoni premierje, és el kellett mennem pár megjelenésre, de többet meg is mondtam nincs kedvem a kamerák elé állni.
Csak azt akartam, hagyjanak békén. Magányra vágytam.
Lassan már a szüleim agyára is megyek. Semmi sem érdekel, többnyire csak a szobám és az emlékeim magányába zárkózom. Hiába teltek el hónapok, a hiánya egyre jobban gyötör.
Az elején még próbáltak rábeszélni, hogy keressem meg őt, de mint eddig is, feleslegesnek tartottam.
Kellan meg is látogatott egyszer, hátha személyesen megtud győzni, de nem ment neki. Kissé furcsának is találtam őt.
Végig olyan érzésem volt, mintha ő, és vele együtt Ashely is, aki szintén eltűnt azóta - mintha ők tudnák, hol van Kristen.
Mikor erről kérdeztem Kellant rögtön tagadta, én pedig nem boncolgattam tovább a témát.
Egy dolog volt, ami nem ment, bármennyire is próbáltam. Elfelejteni Kristent.
Sőt, napról napra jobban hiányzott.
Azt nem mondom, hogy nem bánom, amiket a fejéhez vágtam, de mégis jogosnak érzem, hiszem minden ellene szól. És ő sem nagyon törte magát, hogy megbeszéljük. Inkább eltűnt.
Aminek már körülbelül négy hónapja.
Az egyik nap hívott a producer, hogy lenne egy party itt Londonban, ami a film premierje után végül elmaradt. Nem volt mit tenni, mint hogy elmenjek.
Nem sok kedvem volt hozzá, de végül csak belementem. Tom pedig elkísért. Naná, hiszen Emilie is jött.
Elmentem, szórakoztam.
Nem egy csinos nő akadt a karjaim közé, mégis mindegyikben a feleségem kerestem. Hiába. Mégsem tudtam egy percre se kiverni a fejemből őt, és a tönkrement házasságunkat.
Végül, Tom rosszalló tekintete ellenére is, nem egyedül távoztam a partyról. Természetesen másnap címlapon is voltak az erről készült képek.
Egy csinos, és nem mellesleg első pillantásra is tökéletes nővel töltöttem az estét, a partyn és utána is. Visszakísértem a buli után őt a szállodába. Ő benne lett volna egy kis szórakozásban, de nekem nem ment.
Én képtelen voltam azt megtenni Kristennel, amit ő velem. Megcsalni. Még így sem, hogy tudtam, ő megtette Mikeal, és ki tudja, még most is azt teszi.
Egyik nő sem Kristen volt. Hiába kerestem őt mindben. Így hát miután ott hagytam a csajt a szállodában, hazaballagtam.
Tom persze addigra otthon várt. Nem is akárhogy. Teljes fegyverzetben a családommal. Akik persze rögtön nekem estek.
Kérdések millióit zúdították rám, miután Tom elmesélte nekik - akivel ezért még számolni készültem - hogy nem egyedül távoztam a buliról.
- Nyugodjatok már le - próbáltam rendet tenni köztük. Főleg anya és a nővéreim keltek ki magukból, hogy megcsalom Kristent, akármilyen jött ment nőkkel.
- Miért, ő nem ezt tette és teszi velem? Akkor én miért legyek hűséges? De elárulom, csak, hogy megnyugodjatok. Csak visszakísértem a szállodába. Nekem nem ment olyan könnyen, mint neki. Én képtelen voltam rá - vágtam oda nekik és rögtön néma csend ült a szobára.
Fogtam magam, magamhoz vettem egy üveg italt és a szobámba vonultam vele. Már csak ez maradt nekem. Az alkohol.
Szerencse, hogy egyelőre nem volt több hasonló megjelenés a filmmel, így nyugodtan zárkózhattam a szobám magányába az új társammal.
Másnap bújtam csak elő a szobámból, valamikor este. Nick épp a nappaliban telefonált, de ahogy meghallotta a hangom, hogy anyának szóltam, rögtön elhallgatott.
Ő is furcsa volt mostanság. Mintha valamit titkolna. Ő is akárcsak Kellan. Valamiért mégis úgy érzem, ő Kellan-nal és Ashley-vel együtt tudja, hol van Kristen.
És ha ezt tudják, akkor gondolom azt is, hogy kivel.
- Te tudod, hol van, igaz? - tettem fel a kérdést mégis.
- Mi lenne, ha tudnám? Téged úgysem érdekelne. Elküldted őt, mindent a fejéhez vágva anélkül, hogy érdekelt volna az igazság.
- Eleget tudok így is, a részletekre nem voltam kíváncsi - mondtam, majd Nick elsétált mellettem, de előtte volt még egy hozzám intézett mondata.
- Hidd el, meg fogod még bánni ezt, de akkor már késő lesz. Félek, hogy már most is az - mondta, majd az emelet felé indult.
Most lettem biztos abban, amiben eddig kételkedtem. Nick tudja, hol van Kristen. Sőt, segít is neki bujkálni.
Bár hogyne tudná, hiszen az ő menyasszonya is volt.
Mégis képtelen voltam kizárni a gondolatot a fejemből, hogy ő tudja, hol bujkál Kristen. És nyilván azt is, hogy kivel.
De mire célzott azzal, hogy lehet, hogy már most is késő? - töprengtem magamban, de választ nem találtam a kérdésemre.
Nem is tudom, akarom e egyáltalán tudni, hogy merre van és kivel. Egy eléggé képtelen ötlet fordult meg a fejemben.
Lehet, hogy ő is itt van Londonban? Hol máshol lehetne.
Nick is elég sokat van távol mostanság. Még Nikkinek sem árulta el, hová szokott menni. Bár neki ma nem kellett elszámolni, mert el kellett utazni vissza LA-be forgatni.
Ma is eltűnt még reggel. És csak most jött haza. Utána ez a hívás, és a nekem intézett szavai, amik még most is a fülemben csengtek.
Hiába tudom, vagy érzem, hogy talán nem jó ötlet, mégis muszáj kiderítenem, hogy mit tud Nick. Azzal tisztában vagyok, hogy ha megkérdezem őt, semmit sem fog mondani. De valamilyen szinten már elszólta magát előttem.
Egész este ez az ötlet motoszkált a fejemben. Még a gondolatába is beleremegtem, hogy Kristen talán itt van karnyújtásnyira tőlem, de mégis oly messze.
Nem tudom, talán mert a szívem is azt súgja, valamiért biztos vagyok benne, hogy ő is itt van Londonban. Mint ahogy abban is, hogy Nick azt is tudja, hol.
Azt viszont nem tudom én akarom e tudni, hogy hol van?
Hónapok teltek el, és hiába ez az egész, hogy megcsalt, mégis meghalok a vágytól, hogy legalább egy percre, ha csak messziről is, láthassam.
Néha magam sem tudom, mit akarok. Csak azt érzem, beleőrülök a hiányába. Mégis még mindig ott a tudat, és magam előtt látom azokat a képeket.
Nem tudom, mit tegyek...........
A töprengésemből az ajtón kopogtató idegen rántott vissza.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem az ajtóban álló Kellant.
- Hoztam neked valamit, amit jó lenne, ha megnéznél. Nem is tudod, mibe került kideríteni és megszerezni ezeket - mutatott a kezében egy borítékra.
Átadta őket nekem. A kezem remegett és nem tudtam, merjem e kibontani . . . .
/Kristen/
- Azt hiszem, lesz miről beszélgetnünk - mondta a vendégünk, mikor beljebb hívtam.
Bradly kérdőn pillantottam rám, Ashley pedig kissé zavartan, hogy mitévők legyünk. Mert ha ő tudja, hogy itt vagyok, előbb utóbb Rob és mindenki tudni fogja.
- Ő ki? - pillantott Nick Bradlyre, aki mellettem ült le.
- Egy barátom. És az orvosom.
- Bradly vagyok - nyújtott kezet.
- Te pedig?
- Nick Pattinson.
- Te??
- Igen. A férje testvére vagyok, nem mellesleg Kris volt vőlegénye, de ez hosszú mese - pillantott rám Nick.
- Remélem, megérted, ha azt mondom, senki sem tudhatja, hogy itt vagyok. Főleg nem Rob. Tudtam, ha valaki meg is fog találni, csak te lehetsz az. Te vagy az egyetlen, aki tudná, hogy ide jövök.
- Ez igaz. Egy kis időbe telt, amíg rájöttem, de utána tudtam, hogy csak itt bujkálhatsz.
- Azt hiszem, lenne miről beszélnetek - mondta Bradly, miközben felállt.
- Azért ne menj.
- Holnap találkozunk. Ashley el akar rángatni vásárolni és elhívott.
- Jól tette. És köszönök mindent - pillantottam a hasamra.
- Vigyázz magadra és a pici lányra is - simogatta meg a hasam, majd egy puszit nyomott az arcomra.
Elköszönt Ashley-től és Nicktől is, majd elment.
- Szóval ő csak az orvosod?
- Igen. És ha nemcsak az lenne, akkor sem lenne senkinek semmi köze hozzá.
- Azt hiszem, az öcsémnek azért mégis csak van egy csöppnyi köze hozzá - pillantott a hasamra Nick.
- Nem. Nincs. Akkor elvesztette a jogát, amikor még az előtt, hogy tudott volna a létezéséről, megtagadta őt - simítottam a kezem a pocakomra.
- Jól mondod, nem tudta.
- Nem, mert nem hagyta, hogy elmondjam neki. Azzal vádolt, hogy megcsaltam. És hogyha terhes lennék, biztos, nem tőle lenne. Szerinted mit éreztem mikor ezt a fejemhez vágta? Pont, amikor el akartam mondani neki, hogy gyereket várok tőle.
- Hát Rob ezt jól elszúrta.
- De azért őt is meg lehet érteni, azok a képek láttán, hogy félreértette - próbálta védeni a testvérét Nick.
- Lehet. De ha bízik bennem, akkor meghallgat és hisz nekem, és nem vág mindent a fejemhez. De már nem érdekel. Ahogy ő sem. Csak a gyerekem. Akinek nem lesz apja. Én itt leszek neki, és ha kell, életem végéig bujkálni fogok.
- Mi lesz? - kérdezte Nick, miközben közelebb ült hozzám, és a kezét a hasamra tette.
- Kislány.
- Jól eltűntél. Még a szüleidnek sem mondtad, hol vagy.
- Igen, de néha felhívom őket.
- És mikor akarsz előbújni? Ugye nem mondtad komolyan, hogy akár egész életedben bujkálni akarsz a gyerekkel? Vissza kellene jönnöd és megbeszélnetek....
- Nem. Mondtam, hogy már nem érdekel. Ahogy én sem őt. Most már csak a lányom a fontos. Nem érdekel senki más.
- Persze. Gondolom az a pasi se. - gondolt itt Bradlyre.
- Ő a barátom és az orvosom. De amint mondtam, ha több is lenne, ahhoz se lenne senkinek semmi köze hozzá. Főleg nem neki - mondtam így, mert még a nevének kiejtése is fájdalmas volt.
Hiába tette ezt velünk, a szívem mélyén mégis szerettem őt. Bár, mióta itt van nekem a lányom, lassan ő veszi át azt a helyet a szívemben, amit eddig az apja töltött be. Csak neki fogom adni minden szeretetem.
- Miért csinálod ezt Kris? Ha elmondanád neki, hogy terhes vagy, és megbeszélnétek, együtt várhatnátok ezt a kicsit - mondta Nick.
- Eszemben sincs. Ő volt az, aki eldobott minket magától a hülye féltékenysége miatt. Amúgy is azóta neki is ott az a szőke. Már nem kellünk neki, ahogy eddig sem, ha el tudott üldözni maga mellől, mert ő tette. Az ő hibája, hogy itt tartunk.
- Milyen szőke? - kérdezte Nick, majd rájött, mire gondoltam.
- Á, most már tudom. Azzal a nővel semmi sem volt.
- Persze - mondtam hitetlenkedve.
- Hadd idézzem Robot, amikor hazaért: " Miért ő nem ezt tette és teszi velem? Miért legyek hűséges? De elárulom, csak, hogy megnyugodjatok. Csak visszakísértem a szállodába. Nekem nem ment olyan könnyen, mint neki. Én képtelen voltam rá!
Egy ideig csak emésztgettem a hallottakat.
Szóval még sem volt közte és a között a nő között semmi. Mégis az első mondatai voltak azok, amik nem hagytak elbizonytalanítani, és meggyőztek, hogy helyesen cselekszem.
- Látod? Még mindig azt hiszi, hogy megcsaltam, és most is azt teszem. Így mondjam el neki, hogy terhes vagyok? Hogy a fejemhez vágja, hogy nem ő az apja. Ezt már egyszer eljátszottuk és még egyszer képtelen lennék elviselni.
- Nem csak az ő hibája. Azé is, aki ezt tette veletek. Aki elhitette vele, hogy megcsaltad. Fogalmam sincs ,ki volt az, de bejött neki. De addig úgysem nyugszunk, amíg ki nem derítjük, ki volt.
- Nyugszunk? Kik?
- Én és Kellan. Ő is biztos benne, hogy valami nagyon nincs rendben itt. Ő is Mike-ra tippel, akit ugye szintén elnyelt a föld.
- Igen, és ő azt hiszi, most is vele vagyok - nevettem fel már-már cinikusan.
- Igen, de......
- Nem hanyagolhatnánk ezt? Gondolni sem akarok rá. És felidegesíteni se akarom magam, nem tesz jót a kicsinek .És most csak ő a fontos nekem.
- Rendben.
- De jól vagytok? Ashley mióta van itt? - pillantott a konyha felé, ahol barátnőm ügyködött még mindig.
- Az eleje óta. Hozzájuk mentem, miután eljöttem otthonról. Tőle.
- Szóval Kellan is tudta, hogy itt vagy. Pedig sose mondta, jól játszotta a tudatlant.
- Nem hiába színész. És igen, tudta, el szokott jönni hozzánk, amikor tud, már csak Ashley miatt is, akinek hiába is mondtam, nem akart magamra hagyni. Amiért mindig hálás leszek neki. Ezért az egyért hálás vagyok Robnak. Hogy általa ilyen fantasztikus barátaim lettek.
- Nem kell hálásnak lenned. Én örülök, hogy segíthetek nektek - jött be Ashley.
- Köszönöm, hogy vigyázol rájuk - fordult Nick Ashley felé.
- De szeretnék én is eljönni néha. Legalább nekem engedd meg, hogy segítsek.
- Nem kell Nick. Jól vagyunk, és mindenünk meg van itt.
- De én szeretném. Mellettetek, lenni. Melletted - mondta, majd megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat.
Rögtön furcsa érzéseim támadtak. De szerencsére Nick eloszlatta azokat.
- Nyugi, csak, mint a barátod. Tudod, hogy nagyon szeretlek. Mindig is különleges helyed lesz az életemben. De Nikki az, akit szeretek, szóval nyugi - mondta, mire kifújtam a levegőm.
Féltem, hogy esetleg Nick ezek után úgy gondol rám, mint régen. Na, ez a bonyodalom most nem hiányozna. Így is van elég.
- Ezt örömmel hallom. Legalább ti boldogok vagytok. És köszönöm.
- Nem kell. Én mindig itt leszek nektek, ha kellek. Megpróbálom megérteni és elfogadni a döntésed, egyelőre. Addig is minden erőmmel azon leszek, hogy kiderítsem, ki áll mögött, és ha ti nem, akkor én helyrehozzam. Rossz így látni mindkettőtöket. És ne is merj ellenkezni - csitított le ,mikor látta, hogy közbe akarok szólni.
Nem is merek semmiben reménykedni, ami Robot illeti és a kapcsolatunkat, de nem ellenkeztem Nickkel. Már beletörődtem, hogy egyedül maradok, nélküle.
De végtére is nem leszek magányos. Itt lesz a kislányom.
- És hogy fogják hívni? - kérdezte Nick.
- Van pár ötletem, de még nem döntöttem.
- Nemcsak a keresztnevére gondoltam - pillantott rám félve Nick.
Ez a kérdés volt az, amire én magam sem tudtam a választ.
- Az én nevem fogja viselni. Ki másét? Stewart lesz a vezetékneve - döntöttem el.
- Szerintem sok minden történik még addig, ne kapkodd el. Minden rendbe fog jönni, és viselheti majd az apja nevét.
- Azt nem. Ő nem akarta ezt a kicsit, megtagadta már akkor, mikor még nem is tudott a létezéséről. Ne kezdjük elölről, kérlek.
- Oké, nem kezdem. De ha addig sem jön rendbe ez a dolog, és nem tisztázzuk, akkor majd én a nevemre veszem - mondta Nick.
- Nem fogom hagyni, ha az öcsém megtudja és akkor is kitart a hülye elmélete mellett, hogy apa nélkül neveld fel a kicsit - mondta Nick, ezzel teljesen ledöbbentve engem.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet hallok tőle. És hogy a saját férjem helyett, a gyermekem igazi apja helyett ő lesz, aki mellettünk fog állni, és képes lenne ezt is megtenni értünk.
- Nagyon szeretlek titeket, és ezt ne értsd félre. Már nem úgy, mint régen, de nagyon szeretlek,.
- Tudom. És én is téged - mondtam, majd hozzábújtam.
Szorosan magához ölelt, miközben belőlem előtört a zokogás. Nick karjaiban mégis biztonságban éreztem magam. Örülök, hogy így alakult, és megtalált. És, hogy tudom, bármiben számíthatok rá.
Miután sikerült megnyugodnom kicsit, hanyagoltuk ezt a témát és csak a babáról beszélgettünk. Jó volt egy kicsit kikapcsolni, és nem erre az egész helyzetre gondolni.
Gyorsan eltelt a délután és az este. Csak azt sajnáltam, hogy este Nicknek mennie kellett.
- Vigyázzatok magatok, és ha tudok, jövök, és hívlak is - mondta, majd megölelt minket.
- Köszönök mindent és . . . .
- Ne aggódj, senki nem tudja meg.
- Vigyázz rájuk - ölelte meg Ashleyt is, majd elment.
Visszamentünk a nappaliba.
- Nem gondoltam volna, hogy Nick ilyen rendes. Örülök, hogy ő is velünk van. És rá is számíthatsz.
- Én is. Azt hiszem, megyek és lepihenek kicsit.
- Ha akarod, készítek valamit vacsorára nektek.
- Nem kell, majd.. . . .
- Menj, pihenj le, rögtön viszem.
- Rendben - adtam meg magam.
Felmentem és lezuhanyoztam.
Ágyba bújtam, majd Aseely már hozta is nekem a vacsorát. Miután megettem, olvastam még egy kicsit, majd lefeküdni készültem, mikor csörgött a telefon.
- Csak jó éjszakát akartam kívánni nektek - szólt bele Nick.
Váltottunk pár szót, majd olyan dolog történt, hogy hirtelen még a szívem is megállt egy pillanatra.
Nickkel beszéltem éppen, amikor Rob hangját hallottam meg a háttérből. Ő is ott van.
- Ő az, ugye? - kérdeztem Nicktől.
- Igen - érkezett a válasz.
- Nem akarsz. . . - akarta kérdezni, gondolom, hogy nem akarok e beszélni vele, de gyorsan rávágtam a választ.
- Nem.
- Rendben. Holnap estefelé megyek, ha neked az jó - mondta.
- Persze, Ashley betervezett nappalra, Bradlyvel megyünk vásárolni,de este nyugodtan jöhetsz.
- Nem tetszik nekem az a pasi.
- Nick, kérlek, hagyjuk ezt.
- Oké. Akkor holnap. Pihenj jól. Holnap találkozunk. Ha bármi van, hívj! - mondta, majd elköszöntünk és letette.
Nem is igazán figyeltem, miket mondott a végén. Végig csak egy dologra tudtam gondolni. Hogy hallottam a hangját. Amit már hónapok óta nélkülöznöm kellett.
Elég Kristen, felejtsd el - rivalltam magamra, majd a pocakomat simogatva nyomott el az álmom. . . .
/Rob/
Mégis megtettem. Kinyitottam.
Kellan csak várta a reakciómat a képekre.
Én pedig alig akartam elhinni, hogy ez igaz lehet. Ekkor nyertek értelmet Nick szavai.
"Hidd el, meg fogod még bánni ezt, de akkor már késő lesz. Félek, hogy már most is az."
Azt hiszem, most már mindent értek. Kellan elmondta, amit kiderített. Így már minden világos lett.
Egyet tudtam csak. Meg kell találnom őt, és beszélnem kell vele.
Eszembe jutott az esti gondolatom. Hogy Nick tudja, hol van. Eldöntöttem, hogy ennek én is utána járok......... És megpróbálom a lehetetlen, és csak remélem, hogy még nincs késő, ahogy Nick mondta. . .
Várom a véleményeket :)
2011. február 23., szerda
47.fejezet
Sziasztok!Ki is cseréltem a javítottra amit köszi Puszmónak :). Tettem képet a fejezet elé, inkább twilightos szerintem, de fantasztikus. Van még pár ilyen pocakos szép Kristen képem majd a fejlik mellé felkerülnek :). Addig is jó olvasást, és várom a véleményeket, az előzőhöz pedig köszönöm őket. És itt már ha még eddig valaki nem sejtette fény derül, hogy miért kértem a véleményetek egy lánynévhez. És felbukkan egy régi - új szereplő ha elolvassátok kiderül, hogy ki, és az is, hogy talán milyen szerepe lesz? :) Jó olvasást. Pussz: Liz
47.fejezet
/Rob/
A napok csak teltek, én pedig az otthonom magányába temettem magam.
Senkit sem voltam képes elviselni magam körül, pedig voltak páran.
Többek között Tom, és már a szüleim is.
Miután rájöttem, hogy Kristen itt hagyott, és napokig semmit sem tudtam róla, hazatelefonáltam.
Csak tudni akartam, hol van, de nem jártam szerencsével. Nem ment haza. Ekkor persze a család is pánikolni kezdett, hogy mi történt velünk, hogy miért keresem Kristen, hogy miért nincs velem?
Előbb utóbb úgy is megtudták volna, hogy mi történt, így elmondtam nekik. Nemcsak az én, hanem az ő szülei is megdöbbentek.
Váltig állították, hogy ez csak félreértés, és hogy Kristen nem lenne erre képes.
Még Nick is mellette állt, mikor a fejéhez vágtam, hogy őt is megcsalta, méghozzá velem. Akkor miért ne tehette volna ezt meg még egyszer?
Anyáék már másnap itt voltak velem.
Azóta nem tágítanak mellőlem. Kris szülei pedig a nővéreimmel együtt Őt keresik.
Mióta elment itthonról, senki se tud róla semmit. Mintha a föld nyelt volna el. Tom felhívta Davidet, de ő sem tudott sok újat mondani.
Kristen beszélt vele, de annyit mondott neki, hogy elmegy. David sem repesett a hírtől, hiszen lett volna még jelenése a film miatt, de mivel a nagyján már túl voltak, elengedte.
Nem mondom, hogy engem nem öntött el a félelem amiatt, hogy senki sem tud róla semmit, de emellett rögtön másra is gondoltam.
Megkértem Tomot, hogy nézzen utána Mikenak. Davidnél érdeklődött nála. Napok óta senki sem tud róla semmit.
- Na, látod. Felesleges aggódni miatta. Biztos Mikeal van megint - mondtam a családom füle hallatára.
- Nem tudhatod fiam - szólalt meg anya.
- Nem gondolod, hogy hinned kellett volna a feleségednek?
- Néztél te azokra a képekre, anya? Te mit hinnél? És most is puszta véletlenségből tűntek el egyszerre, ugyan..... - nevettem fel már kínomban.
- Amíg nem tudjuk, hogy hol van, semmi sem biztos - mondta ezúttal apa.
- Hát, számomra elég világos a helyzet. Sajnálom, hogy ti nem így látjátok.
Nem tudom, miért, de biztos voltam benne, hogy most is együtt vannak. Ezért sem aggódtam érte annyira, mint a többiek. Miért tűntek volna pont egyszerre el?
Képtelen voltam nem arra gondolni, hogy a feleségem, akiről eddig azt hittem szeret, és hogy csak az enyém, most is más karjaiban van. És ki tudja, hányszor volt ez így, mióta együtt vagyunk?
Az ellenkezőjéről ezek után senki sem tudott meggyőzni. Még Nick sem, aki szintén meglátogatott, de valami fontos dologra hivatkozva hazament.
Furcsa volt ez is, de nem firtattam. Biztos valami dolga van. Nagyon fontos lehet, mert nagyon törte a fejét valamin, és mintha beugrott volna neki a megoldás, így elment, hogy utána járjon. Még Nikkit is itt hagyta, aki szintén megpróbált a lelkemre beszélni, hogy keressem meg Kristent.
Amit nekem eszem ágában sem volt megtenni. Azért, hogy Mike karjaiban találjak rá? Így is piszkosul fáj, nem akarok rátenni még egy lapáttal.
És a napok múlásával mégis csak rosszabb lett minden. Kristen szülei is egyre kétségbeesettebbek lettek lányuk eltűnése miatt. Még szerencse, hogy emiatt nem engem okoltak.
Ők sem tudták, mit is gondoljanak. A lányuknak, vagy a képeknek higgyenek ,miszerint Kristen megcsalt.
Többször kértek mégis, hogy keressem meg őt, és beszéljük meg. Biztos van magyarázat erre. Én már ebben sem hittem. Makacsul tartottam magam ahhoz, hogy megcsalt. És ezt senki sem tudta kiverni a fejemből.
Egyik nap Kellan állított be, aki szintén megpróbált jobb belátásra bírni, és rávenni, hogy a feleségemnek higgyek.
Mint a többieket, őt sem nagyon hallgattam végig. Csak egyedül akartam lenni, és alkoholba fojtani a bánatomat. Ez többnyire sikerült is.
A család nem nézte jó szemmel, de nem tudták kivenni a kezemből. Már csak ez marad nekem, hogy elfelejtsem a fájdalmat, amit az imádott nő elvesztése okoz.
Egy valamit mégis furcsállottam. Kellan egyedül jött Kristen mellett kampányolni. Ashely nem jött vele, pedig a lányok közül talán ő áll a legközelebb Kristenhez.
Mikor rákérdeztem, ő hol van, csak annyit mondott, hogy dolga akadt és el kellett utaznia. Nem is faggattam tovább.
A napok múlásával minden egyre rosszabb lett. Egyre mélyebbre csúsztam a lejtőn, amin nem volt megállás. A családom pedig hiába próbált megállítani, nem sikerült.
Csak az elszúrt boldogságomra tudtam gondolni. És, hogy minden tovaszállt.
A legrosszabb pedig az volt, hogy még így is mindenhol csak Kristent láttam, és hiába tudom, hogy megcsalt, és ki tudja, biztos most is Mikeal van, mérhetetlenül hiányzik.
És ezen az sem segít, hogy mindenhol csak őt látom. Ő mosolyog vissza az újságokról, a tévéből és mindenhonnan, ahol feltűnik a filmjével kapcsolatban.
Egyik nap megkértem Davidet, hogy küldje el nekem a filmet. Ő semmit sem kérdezett arról, mi történt velünk, szerencsére.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - szólt Tom, mielőtt meg akartam nézni a filmet.
- Látni akarom - szóltam rá, majd a családdal megnéztem a filmet.
Azoknál a bizonyos jeleneteknél, még a kezem is ökölbe szorult, mikor ismét Mike karjaiban láttam a feleségem.
A második ilyen után menekültem ki a szobából, és szinte rombolni kezdtem a hálóban. Mindent, ami a kezem ügyébe akadt.
Anyáék riadtan jöttek utánam, és nézték végig, amíg a földre süllyedek.
- Minden rendbe jön, kicsim. Elő fog kerülni és tisztázzátok, mi ez.
- Elég világos az egész. Nincs mit tisztázni. Elvesztettem, és nem az én hibámból - mondtam.
Mindenki hinni próbált Kristennek, és hogy ez az egész nem igaz. Én nem tudtam. Képtelen voltam rá.
A nap minden percében magam előtt láttam őt annak a szemétnek a karjaiban. Ennek elkerülése érdekében mindig alkoholhoz nyúltam.
Egy idő után már senki sem tudta nézni, amit művelek.
- Ebből most volt elég fiam. Azonnal fogod magad és hazamegyünk. Jót fog tenni - mondta apa.
- Ott is minden rá emlékeztet. Miért lenne ott jobb?
- Nekünk haza kell mennünk, és nem fogjuk hagyni, hogy itt pusztítsd magad, szóval erről nem nyitok vitát- mondta határozottan apa.
Nem volt mit tenni.
Összecsomagoltunk, és magam mögött készültem hagyni mindent, amit itt éltem meg vele. Kellanék átjöttek, mielőtt indulni készültünk, és még egyszer megpróbáltak a lelkemre beszélni, most is hiába.
Semmit sem akartam, csak egyedül lenni, és örökre elfelejteni mindent, hogy ne a nap minden percében rá gondoljak.
A szüleimmel és Kristen szüleivel így hát úton voltunk Londonba. Tudtam, hogy ott sem lesz semmivel jobb, de apáékkal nem lehetett ellenkezni.
Tom hátrahagyta Emiliet, akivel az utóbbi hetekben egyre szorosabb lett a viszonya, de ő is hazajött velünk.
Haza se akartam jönni, hiszen itt is minden emlék, minden tárgy hozzá köt. Itt ismertem meg, itt szerettem bele, itt voltunk először együtt. Minden itt kezdődött.
És úgy érezem itt is ér véget. Véglegesen............
Miután hazaértünk, rögtön a szobámba mentem. Még belépni is fájt oda. Mindenhol őt láttam, és éreztem.
Az ágyamra vetettem magam, és csak egyet kívántam. Hogy minden olyan legyen, mint régen.
Délután anya kiabált fel nekem, hogy menjek le a nappaliba. Jules volt itt Cameronnal. Volt egy olyan érzésem, hogy nem hiába voltak itt.
- Kristen ma telefonált.............
/Kristen/
- Legalább a családodnak telefonálj haza - kérte Ashely egyik nap.
Már jó pár hete, hogy eltűntem.
- Nem akarom, hogy megtudják, hol vagyok, azt meg főleg nem, hogy terhes vagyok. Így is minden velem van tele.
Az összes magazin, és újság velem van tele. Többnyire a filmmel, de sok helyen felmerült már a kérdés: Hová tűnt Kristen Stewart?
Reméltem, hogy erre a kérdésre senki sem tudja meg a választ.
- Nem kell megtudniuk, de legalább tudják, hogy mégis jól vagy.
- Majd meglátom.
Ashleyvel hetek óta ebben a Londoni kis faluban bújtunk meg. Vele és a babámmal.
Most csak ő volt az, aki értelmet adott az életemnek, miután jóformán az apja megtagadott minket. Amit sosem leszek képes megbocsátani neki.
Mégis volt egy érzés, amit ennek ellenére sem tudtam kiölni magamból. A hiányát. Hiányzik.
Kellan elég sokszor telefonált. Persze ilyenkor mindig megtudtam valamit Robról.
Már mindkettőnk családja tud arról, hogy mi történt. Ettől féltem csak igazán. Hogy Rob előadja nekik azt a sok hazugságot, amit rólam gondol, és hogy ők is hisznek majd a képeknek, akárcsak Rob.
Ezért sem akartam beszélni velük. Féltem, hogy ők is ellenem fordulnak, és képesek elhinni, hogy megcsaltam Robot.
Ha minden igaz, Mike is pont eltűnt. Akárcsak én. És persze Rob most is azt hiszi, hogy együtt bujkálunk valahol.
Nem hisz nekem. Soha nem is hinné el, ha azt mondanám, hogy ez nem igaz. Nem bízik bennem - zakatolt a gondolat a fejemben.
Ashley még elmondta, hogy Rob ennek ellenére is hasonló állapotban van, mint én, csak ő italba fojtja a bánatát.
Nem tett jót, ilyeneket hallani róla, de ezúttal mégsem tudtam sajnálni. Csak magának köszönheti. Az ő hibája.
Ha nem támad nekem rögtön, és a feleségének hisz néhány vacak kép helyett, akkor most nem itt tartanánk.
Együtt örülhetnénk a babának, akit várunk. A Mi babánknak.
Most csak ez a kis csöppség az, aki erőt ad nekem. És napról napra nagyobb lesz.
Igyekszek nem állandóan szomorkodni és idegeskedni, mivel az neki sem tesz jót.
Bele is halnék, ha valami baja esne. Már csak ő maradt nekem Belőle.
És Ashleynek, akinek nem tudom eléggé megköszönni, hogy itt van velem.
- Egyet azonban mégis kérek.
- Amit akarsz - mondta.
- Egy szót se akarok többet hallani róla. Nem érdekel. Most már csak a gyermekemnek fogok élni. Ha kell, egész életemben távol mindenkitől.
- Rendben. De a végével nem értek egyet. Legalább a családodnak szólj.
- Ha nem akarod, egyelőre a babáról ne szólj, de legalább valami életjelet adj magadról - kérte Ashley hiszen már pár hete senki sem tud rólam semmit.
- Rendben - mentem bele.
Mindenképp, ha beszélek is valakivel, azok a szüleim lesznek. Így is tettem.
Felhívtam anyát. Ettől a beszélgetéstől is rettegtem. Féltem, hogy őket is ellenem fordította Rob.
- Végre kicsim. Már annyira aggódtunk. De hol vagy és mikor jössz haza?
- Jól vagyok anya. Nyugodj meg. Egyelőre nem megyek haza.
- De miért kicsim? Miért mentél el, beszélned kellene Robbal.
- Gondolom, ti is neki hisztek.
- Nem. Nem tudom. Ő váltig állítja, hogy minden igaz, és hogy most is azzal a férfival vagy.
- Sejtettem. De csak, hogy eláruljam, nem vele vagyok. Egy barátnőm van velem. És jól vagyok. De ha megkérhetlek, neki ne mondj semmit. Én sem érdekeltem őt, mikor nem hallgatott meg.
- Ha tényleg nem történt semmit, gyere haza és beszéljétek meg. Rob is itthon van.
- Mi? Hol itthon?
- Itt, Londonban.
Amint ezt kimondta anya, a szívem őrült iramban kezdett száguldani. Itt van - mondogattam magamban.
Hetek óta nem láttam őt, és most szinte egy karnyújtásnyira van. Akaratlanul is eszembe jutott, mennyire hiányzik, és mennyire vágyom a közelségére.
Elég Kristen. Ő nem akar téged. Sem a gyereked - róttam meg magam.
- Nem megyek haza. Egy ideig biztos nem. Egyedül akarok lenni. Csak azért hívtalak, hogy elmondjam, jól vagyok, és ne aggódjatok.
- Mikor hívsz megint? Mondd el, hol vagy kicsim, legalább nekem.
- Sajnálom anya, de nem.
- Majd felhívlak. Szeretlek titeket, és Claireéket is. Szia - köszöntem el tőle, majd letettem.
Ashley látta rajtam, hogy eléggé megviselt ez a beszélgetés. Rögtön leült mellém és átölelt.
- Itt van - suttogtam.
- Ki? - kérdezte rögtön, mikor még nem tudta, kire gondolok.
- Rob. Hazajött. Anyáék és Claireék is, miután nála voltak LA-ben, hazahozták. Itt van, Ash.
- Látod. Beszélj vele. Meg tudjátok oldani ezt is.
- Nem. Nem hisz nekem. Sőt, most is azt hiszi, hogy Mikeal vagyok. Továbbra sem változott a véleményem. Nem akarok tudni róla. Csak a gyermekemnek fogok élni.
- Rendben. Én melletted vagyok.
- Köszönöm - öleltem meg barátnőmet.
Hiányoztak anyáék, jó volt legalább a hangját hallani. És nemcsak ők, hanem Lizzyék is, és mindenki.
Nem tudom, mikor látom őket újra. De most még magányra vágyom. Végül is mégsem vagyok egyedül - simítottam a kezem a hasamra.
Ilyenkor mindig boldogabb lettem, reménnyel teltebb, mikor a babámra gondoltam. Az én kis csöppségemre, akit alig várok, hogy a karjaimban tarthassak.
Mégis ilyenkor akaratlanul, de bánat is társult a boldogság mellé. Amiatt, hogy az apja nélkül kell, felneveljem ezt a csöppséget. . . .
A hetek csak teltek és a pocakom egyre jobban kezdett látszani. Már a negyedik hónapban jártam.
Mégis hiába teltek a hónapok, a bánatom mégsem csökkent. Nap, mint nap kínzott a hiánya. Igyekeztem nem gondolni erre, és itt volt a kisbabám, aki erőt adott ehhez. És Ashley.
Kellan azóta többször is meglátogatott minket. De hiába mondtam Ashleynek, hogy nem élheti az egész életét itt bujkálva velem, addig mindenképp velem akart maradni, amíg megszülöm a picit.
Aminek a pillanatát egyre jobban vártam.
London egy eldugott kis faluja mellett volt a kis házunk, és szerencsére a faluban senki sem ismert fel minket, eddig. És többnyire, ha kellett valami, Ashley szerezte be.
Már rengeteg kis ruhát és játékot vett a kicsinek, akinek eddig nem akartam tudni a nemét. Azt akartam, meglepetés legyen, de a kíváncsiságom eddig bírta.
Ashley pedig egyik nap hihetetlen meglepetéssel állított be.
- Jó napot, Kristen - állt az ajtóban a jóképű doktor, aki megállapította még hónapokkal ezelőtt, hogy állapotos vagyok.
- Üdvözlöm, de mi járatban itt?
- Londonban volt dolgom, és itt élnek a rokonaim és úgy döntöttem, itt töltöm a szabadságom. Ezért keresett fel Ashley.
- Nem kellett volna, hogy zaklasd a doktor urat emiatt. Találtunk volna itt is orvost - pillantottam Ashleyre
- Ez nekem öröm. Egy ilyen gyönyörű kismamát megvizsgálni.
- De ha lehet ,akkor tegeződjünk. A nevem Bradly.
- Rendben - mondtam mosolyogva, majd leültünk a nappaliban.
- Ha most alkalmas lenne, akkor elmehetünk az itteni rendelőmbe és megvizsgállak titeket, és úgy hallottam, a pici nemére is kíváncsi vagy - pillantott Ashleyre.
- Igen - válaszoltam boldogan.
Csak ilyenkor voltam boldog. Ha a gyermekemről volt szó. A többi mást igyekeztem elfelejteni. Néha felhívtam anyáékat, de ilyenkor hallani se akartam róla. Így hónapok óta semmit sem tudok felőle.
De mivel ő eddig sem hitt nekem, és nem nagyon törte magát az ellenkezőjére, engem sem érdekelt többé. Legalábbis próbálom így gondolni.
- És hogy hogy itt is van rendelőd?
- Sokat vagyok itthon is, és itt is vannak betegeim - válaszolta Bradly.
- Mikor mehetnénk?
- De türelmetlen a kismama - mosolyogtak.
- Igen. Alig várom, hogy megtudjam, kisfiú vagy kislány.
Örültem, hogy Bradly semmit sem kérdezett az apjáról. Gondolom Ashley szólt róla, hogy hanyagoljuk a témát ,ezért hálás voltam neki.
Átöltöztem, hála a Londoni időnek, ami sokkal hűvösebb, mint a napsütötte LA-ben, kissé melegebb ruhákat vettem magamra. Amik egyre nagyobbak lettek az egyre növekvő pocakom miatt, amire mindig büszkén és boldogan simítottam a tenyerem.
Felöltöztem és Bradly kocsijával a városba indultunk.
Nagyon reméltem, hogy nem futunk össze senkivel, de szerencsére nagyjából Ashley beavatta Bradlyt, így ettől nem kellett félnem.
Amint megérkeztünk Bradly magánrendelőjébe, egyre izgatottabb lettem. És szomorú is.
Akaratlanul is az jutott eszembe, milyen jó lenne, ha Rob mellettem lehetne. Így együtt örülhetnénk ennek a kicsinek.
- Még mindig meggondolhatod. Beszélj vele - pillantott rám Ash, mikor látta, hogy elgondolkoztam.
- Nem - vágtam rá határozottan. És nem is firtatta tovább.
Levetkőztem, amennyire szükséges volt, hogy Bradly megvizsgálhasson.
- A pici teljesen egészséges. Minden a legnagyobb rendben. És a neme pedig… -Bradly habozott egy kicsit.
- Mondd már - kértem mosolyogva a saját türelmetlenségemen.
- Kislány - mondta.
- A kislányom - pillantottam az ultrahangos monitorra, ahol láthattam is a bennem növekvő kis életet. Hallottam a szívhangját.
Semmi sem fogható ehhez az érzéshez.
Ő az, aki mindent szenvedést megér. Még mindig bennem bujkált a fájdalom, amit az apja miatt érzek, de látva őt, eldöntöttem, hogy elfelejtem, és csak rá fogok gondolni.
A kislányomra.
- Gratulálok ismét a kislányhoz - mondta Bradly.
- Köszönöm - mosolyogtam szinte könnyes szemmel, még mindig a monitort nézve.
Felöltöztem, majd kaptam egy másolatot a felvételből, ami a vizsgálat során készült.
- Mi lenne, ha ezt megünnepelnénk egy jó ebéddel? - kérdezte Ashely.
- Velünk tartasz? - pillantottam Bradlyre.
- Ha nem zavarok.
- Dehogy zavarsz.
Hálás voltam neki is. Nagyon kedves volt velem. Nemcsak most, hanem már akkor is, mikor kiderítette az első alkalommal, mikor nála jártam, hogy babát várok.
- És nem mellesleg nőtlen - súgta egyszer oda nekem Ashely.
Ez az, ami most nem hiányzik, és képtelen is lennék egy másik kapcsolatra. Most csak a születendő lányom a fontos.
Bár Bradly mi tagadás tényleg jóképű, és ilyen rövid ismeretség után is elmondhatom, hogy nagyszerű ember és orvos, de ennyi.
Hazafelé beugrottunk bevásárolni, és hazamentünk.
Míg Ashley és Bradly összeügyködték az ebédet, én átöltöztem. Valami kényelmesebbet vettem fel.
Egy szabadidő nadrágot vettem magamra, egy pólóval, ami kihozta a pocakom. Imádtam nézni az egyre növekvő hasam, ami mindig tudatta velem, hogy hamarosan már nem leszek egyedül.
- Te addig pihenj le, szólunk, ha kész - mondta Ashley, és nem hagyta, hogy segítsek.
- Terhes vagyok, nem beteg - mondtam.
Szerencsére az első hónapokban jól viseltem a terhességet. Hányingerem sem nagyon volt, igaz, néha megszédültem.
Hirtelen álltam fel a székről a konyhában, mikor ismét megtörtént. Bradly kapott utánam, amiért hálás voltam.
- Látod, a nappaliban pihenj le egy kicsit - mondta Ashley, miután Bradly karjaiba szédültem.
Egy pillanatra elvesztem a tekintetében, miközben Ashley szavai csengtek a fülemben.
"Még nőtlen"
Elég Kristen, ne gondolj hülyeségekre - rivalltam magamra.
Nem értettem, hogy lehet, hogy egy ilyen helyes, mert nagyon is jóképű pasi, aki nagyon rendes és jó állása van, még egyedül van - gondolkodtam, miközben átkarolta a derekam és a kanapéig kísért.
- Tessék pihenni a kismamának - mondta, majd visszament a konyhába Ashleyhez.
Nagyon megkedveltem már ilyen rövid idő alatt, de ennyi. Egyelőre.
Míg én pihenésre voltam ítélve, átnéztem az újságokat, amiket vettünk.
Rögtön az elsőnél azt hittem, rosszul leszek.
Rob volt a címlapon.
"Úgy tűnik, Robert Pattinson, akit elhagyott a felesége, a szintén színész Kristen Stewart, más nőnél keres vigaszt" - írta a szalagcím, egy képpel mellékelve Robról.
Itt Londonban a filmjével kapcsolatos partyn készült. Igen bensőséges kapcsolatban ábrázolta a kép egy szőke nővel.
Rögtön elkapott a düh, és talán a féltékenység, amikor egy másik nőt láttam a férjem karjaiban. Mert akármi is történt, még mindig a férjem.
Tovább nem is mertem olvasni, így rögtön arrébb hajítottam az újságot, amivel pont egy szerencsétlen vázát vertem le.
Bradly és Ash rögtön mellettem termettek.
- Semmi baj, csak túl nagy volt a lendület.
Bradly felvette az újságot és rögtön arra kértem, dobja ki.
Ashley elvette tőle, és meglátta ő is a címlapot.
- Most már értem. Szerintem..............
- Nem érdekel. Ahogy én sem őt. Azt csinál, amit akar.
- Ő a férjed - szólalt meg Bradly.
Igaz nem is kellett neki mondani semmit, hála a filmemnek, már mindenhol ismert a nevem, akárcsak Robé is, Bradly is tudja, hogy az ő felesége vagyok.
Vagy talán már hamarosan csak voltam.
Megkértem, ha lehet, hanyagoljuk a témát, így ők visszamentek az ebédhez magamra hagyva a gondolataimmal.
Igyekeztem elterelni a gondolataimat, hogy ne rá gondoljak.
Néha Daviddel is beszéltem, és nem nagyon örült, hogy ennyire eltűntem. Végül elmondtam neki, mi ennek az oka, és megeskettem, hogy senkinek sem mondja el, hogy terhes vagyok.
Ő is mindig rendes volt velem, és tudtam, hogy számíthatok rá. Ellenben nem csak én vagyok az, aki ennyire elveszett. Mike is.
Próbáltam kapcsolatban lépni vele, de őt is, mintha a föld nyelte volna el.
Magyarázatot akartam a fényképre, de úgy tűnik, nem kaphatok. Őt sem lehet elérni.
Hiába mondtam, hogy nem gondolok erre, csak a lányomra, képtelen vagyok elfelejteni mindezt, mikor boldog is lehetnék. Még boldogabb, ha Rob nekem hitt volna, akkor.
De nem így történt. És most magára vessen. Örültem neki, hogy eddig senki sem bukkant a nyomomra, és csak reméltem, hogy ezután is így lesz.
Ha bánatos voltam, mindig a kicsire gondoltam, aki a pocakomban növekedett. Ilyenkor tudtam csak megnyugodni.
Nem sokkal később Ashleyék szóltak, hogy kész az ebéd.
Bradly rögtön mellettem termet, hiába mondtam, hogy már nem szédülök, átkarolva a derekam indultunk a konyhába.
Ekkor az ajtó előtt elhaladva pont kopogást hallottunk.
Rögtön összerezzentem. Ashleyre pillantottam.
Senki sem tudja, hogy itt vagyunk - rögtön zakatolt a fejembe, és hogy vajon ki van az ajtó másik oldalán.
Bradlyvel az oldalamon nyitottam ki kissé félve az ajtót. Nem is hiába.
- Tudtam, hogy itt megtalállak - mondta a látogatóm, miközben végigmérte a mellettem álló Bradlyt, majd engem is.
És ekkor jött a vesztem.
A hasamon állapodott meg a tekintete és értetlenkedve bámult rám.............
Tessék komizni :)
47.fejezet
/Rob/
A napok csak teltek, én pedig az otthonom magányába temettem magam.
Senkit sem voltam képes elviselni magam körül, pedig voltak páran.
Többek között Tom, és már a szüleim is.
Miután rájöttem, hogy Kristen itt hagyott, és napokig semmit sem tudtam róla, hazatelefonáltam.
Csak tudni akartam, hol van, de nem jártam szerencsével. Nem ment haza. Ekkor persze a család is pánikolni kezdett, hogy mi történt velünk, hogy miért keresem Kristen, hogy miért nincs velem?
Előbb utóbb úgy is megtudták volna, hogy mi történt, így elmondtam nekik. Nemcsak az én, hanem az ő szülei is megdöbbentek.
Váltig állították, hogy ez csak félreértés, és hogy Kristen nem lenne erre képes.
Még Nick is mellette állt, mikor a fejéhez vágtam, hogy őt is megcsalta, méghozzá velem. Akkor miért ne tehette volna ezt meg még egyszer?
Anyáék már másnap itt voltak velem.
Azóta nem tágítanak mellőlem. Kris szülei pedig a nővéreimmel együtt Őt keresik.
Mióta elment itthonról, senki se tud róla semmit. Mintha a föld nyelt volna el. Tom felhívta Davidet, de ő sem tudott sok újat mondani.
Kristen beszélt vele, de annyit mondott neki, hogy elmegy. David sem repesett a hírtől, hiszen lett volna még jelenése a film miatt, de mivel a nagyján már túl voltak, elengedte.
Nem mondom, hogy engem nem öntött el a félelem amiatt, hogy senki sem tud róla semmit, de emellett rögtön másra is gondoltam.
Megkértem Tomot, hogy nézzen utána Mikenak. Davidnél érdeklődött nála. Napok óta senki sem tud róla semmit.
- Na, látod. Felesleges aggódni miatta. Biztos Mikeal van megint - mondtam a családom füle hallatára.
- Nem tudhatod fiam - szólalt meg anya.
- Nem gondolod, hogy hinned kellett volna a feleségednek?
- Néztél te azokra a képekre, anya? Te mit hinnél? És most is puszta véletlenségből tűntek el egyszerre, ugyan..... - nevettem fel már kínomban.
- Amíg nem tudjuk, hogy hol van, semmi sem biztos - mondta ezúttal apa.
- Hát, számomra elég világos a helyzet. Sajnálom, hogy ti nem így látjátok.
Nem tudom, miért, de biztos voltam benne, hogy most is együtt vannak. Ezért sem aggódtam érte annyira, mint a többiek. Miért tűntek volna pont egyszerre el?
Képtelen voltam nem arra gondolni, hogy a feleségem, akiről eddig azt hittem szeret, és hogy csak az enyém, most is más karjaiban van. És ki tudja, hányszor volt ez így, mióta együtt vagyunk?
Az ellenkezőjéről ezek után senki sem tudott meggyőzni. Még Nick sem, aki szintén meglátogatott, de valami fontos dologra hivatkozva hazament.
Furcsa volt ez is, de nem firtattam. Biztos valami dolga van. Nagyon fontos lehet, mert nagyon törte a fejét valamin, és mintha beugrott volna neki a megoldás, így elment, hogy utána járjon. Még Nikkit is itt hagyta, aki szintén megpróbált a lelkemre beszélni, hogy keressem meg Kristent.
Amit nekem eszem ágában sem volt megtenni. Azért, hogy Mike karjaiban találjak rá? Így is piszkosul fáj, nem akarok rátenni még egy lapáttal.
És a napok múlásával mégis csak rosszabb lett minden. Kristen szülei is egyre kétségbeesettebbek lettek lányuk eltűnése miatt. Még szerencse, hogy emiatt nem engem okoltak.
Ők sem tudták, mit is gondoljanak. A lányuknak, vagy a képeknek higgyenek ,miszerint Kristen megcsalt.
Többször kértek mégis, hogy keressem meg őt, és beszéljük meg. Biztos van magyarázat erre. Én már ebben sem hittem. Makacsul tartottam magam ahhoz, hogy megcsalt. És ezt senki sem tudta kiverni a fejemből.
Egyik nap Kellan állított be, aki szintén megpróbált jobb belátásra bírni, és rávenni, hogy a feleségemnek higgyek.
Mint a többieket, őt sem nagyon hallgattam végig. Csak egyedül akartam lenni, és alkoholba fojtani a bánatomat. Ez többnyire sikerült is.
A család nem nézte jó szemmel, de nem tudták kivenni a kezemből. Már csak ez marad nekem, hogy elfelejtsem a fájdalmat, amit az imádott nő elvesztése okoz.
Egy valamit mégis furcsállottam. Kellan egyedül jött Kristen mellett kampányolni. Ashely nem jött vele, pedig a lányok közül talán ő áll a legközelebb Kristenhez.
Mikor rákérdeztem, ő hol van, csak annyit mondott, hogy dolga akadt és el kellett utaznia. Nem is faggattam tovább.
A napok múlásával minden egyre rosszabb lett. Egyre mélyebbre csúsztam a lejtőn, amin nem volt megállás. A családom pedig hiába próbált megállítani, nem sikerült.
Csak az elszúrt boldogságomra tudtam gondolni. És, hogy minden tovaszállt.
A legrosszabb pedig az volt, hogy még így is mindenhol csak Kristent láttam, és hiába tudom, hogy megcsalt, és ki tudja, biztos most is Mikeal van, mérhetetlenül hiányzik.
És ezen az sem segít, hogy mindenhol csak őt látom. Ő mosolyog vissza az újságokról, a tévéből és mindenhonnan, ahol feltűnik a filmjével kapcsolatban.
Egyik nap megkértem Davidet, hogy küldje el nekem a filmet. Ő semmit sem kérdezett arról, mi történt velünk, szerencsére.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - szólt Tom, mielőtt meg akartam nézni a filmet.
- Látni akarom - szóltam rá, majd a családdal megnéztem a filmet.
Azoknál a bizonyos jeleneteknél, még a kezem is ökölbe szorult, mikor ismét Mike karjaiban láttam a feleségem.
A második ilyen után menekültem ki a szobából, és szinte rombolni kezdtem a hálóban. Mindent, ami a kezem ügyébe akadt.
Anyáék riadtan jöttek utánam, és nézték végig, amíg a földre süllyedek.
- Minden rendbe jön, kicsim. Elő fog kerülni és tisztázzátok, mi ez.
- Elég világos az egész. Nincs mit tisztázni. Elvesztettem, és nem az én hibámból - mondtam.
Mindenki hinni próbált Kristennek, és hogy ez az egész nem igaz. Én nem tudtam. Képtelen voltam rá.
A nap minden percében magam előtt láttam őt annak a szemétnek a karjaiban. Ennek elkerülése érdekében mindig alkoholhoz nyúltam.
Egy idő után már senki sem tudta nézni, amit művelek.
- Ebből most volt elég fiam. Azonnal fogod magad és hazamegyünk. Jót fog tenni - mondta apa.
- Ott is minden rá emlékeztet. Miért lenne ott jobb?
- Nekünk haza kell mennünk, és nem fogjuk hagyni, hogy itt pusztítsd magad, szóval erről nem nyitok vitát- mondta határozottan apa.
Nem volt mit tenni.
Összecsomagoltunk, és magam mögött készültem hagyni mindent, amit itt éltem meg vele. Kellanék átjöttek, mielőtt indulni készültünk, és még egyszer megpróbáltak a lelkemre beszélni, most is hiába.
Semmit sem akartam, csak egyedül lenni, és örökre elfelejteni mindent, hogy ne a nap minden percében rá gondoljak.
A szüleimmel és Kristen szüleivel így hát úton voltunk Londonba. Tudtam, hogy ott sem lesz semmivel jobb, de apáékkal nem lehetett ellenkezni.
Tom hátrahagyta Emiliet, akivel az utóbbi hetekben egyre szorosabb lett a viszonya, de ő is hazajött velünk.
Haza se akartam jönni, hiszen itt is minden emlék, minden tárgy hozzá köt. Itt ismertem meg, itt szerettem bele, itt voltunk először együtt. Minden itt kezdődött.
És úgy érezem itt is ér véget. Véglegesen............
Miután hazaértünk, rögtön a szobámba mentem. Még belépni is fájt oda. Mindenhol őt láttam, és éreztem.
Az ágyamra vetettem magam, és csak egyet kívántam. Hogy minden olyan legyen, mint régen.
Délután anya kiabált fel nekem, hogy menjek le a nappaliba. Jules volt itt Cameronnal. Volt egy olyan érzésem, hogy nem hiába voltak itt.
- Kristen ma telefonált.............
/Kristen/
- Legalább a családodnak telefonálj haza - kérte Ashely egyik nap.
Már jó pár hete, hogy eltűntem.
- Nem akarom, hogy megtudják, hol vagyok, azt meg főleg nem, hogy terhes vagyok. Így is minden velem van tele.
Az összes magazin, és újság velem van tele. Többnyire a filmmel, de sok helyen felmerült már a kérdés: Hová tűnt Kristen Stewart?
Reméltem, hogy erre a kérdésre senki sem tudja meg a választ.
- Nem kell megtudniuk, de legalább tudják, hogy mégis jól vagy.
- Majd meglátom.
Ashleyvel hetek óta ebben a Londoni kis faluban bújtunk meg. Vele és a babámmal.
Most csak ő volt az, aki értelmet adott az életemnek, miután jóformán az apja megtagadott minket. Amit sosem leszek képes megbocsátani neki.
Mégis volt egy érzés, amit ennek ellenére sem tudtam kiölni magamból. A hiányát. Hiányzik.
Kellan elég sokszor telefonált. Persze ilyenkor mindig megtudtam valamit Robról.
Már mindkettőnk családja tud arról, hogy mi történt. Ettől féltem csak igazán. Hogy Rob előadja nekik azt a sok hazugságot, amit rólam gondol, és hogy ők is hisznek majd a képeknek, akárcsak Rob.
Ezért sem akartam beszélni velük. Féltem, hogy ők is ellenem fordulnak, és képesek elhinni, hogy megcsaltam Robot.
Ha minden igaz, Mike is pont eltűnt. Akárcsak én. És persze Rob most is azt hiszi, hogy együtt bujkálunk valahol.
Nem hisz nekem. Soha nem is hinné el, ha azt mondanám, hogy ez nem igaz. Nem bízik bennem - zakatolt a gondolat a fejemben.
Ashley még elmondta, hogy Rob ennek ellenére is hasonló állapotban van, mint én, csak ő italba fojtja a bánatát.
Nem tett jót, ilyeneket hallani róla, de ezúttal mégsem tudtam sajnálni. Csak magának köszönheti. Az ő hibája.
Ha nem támad nekem rögtön, és a feleségének hisz néhány vacak kép helyett, akkor most nem itt tartanánk.
Együtt örülhetnénk a babának, akit várunk. A Mi babánknak.
Most csak ez a kis csöppség az, aki erőt ad nekem. És napról napra nagyobb lesz.
Igyekszek nem állandóan szomorkodni és idegeskedni, mivel az neki sem tesz jót.
Bele is halnék, ha valami baja esne. Már csak ő maradt nekem Belőle.
És Ashleynek, akinek nem tudom eléggé megköszönni, hogy itt van velem.
- Egyet azonban mégis kérek.
- Amit akarsz - mondta.
- Egy szót se akarok többet hallani róla. Nem érdekel. Most már csak a gyermekemnek fogok élni. Ha kell, egész életemben távol mindenkitől.
- Rendben. De a végével nem értek egyet. Legalább a családodnak szólj.
- Ha nem akarod, egyelőre a babáról ne szólj, de legalább valami életjelet adj magadról - kérte Ashley hiszen már pár hete senki sem tud rólam semmit.
- Rendben - mentem bele.
Mindenképp, ha beszélek is valakivel, azok a szüleim lesznek. Így is tettem.
Felhívtam anyát. Ettől a beszélgetéstől is rettegtem. Féltem, hogy őket is ellenem fordította Rob.
- Végre kicsim. Már annyira aggódtunk. De hol vagy és mikor jössz haza?
- Jól vagyok anya. Nyugodj meg. Egyelőre nem megyek haza.
- De miért kicsim? Miért mentél el, beszélned kellene Robbal.
- Gondolom, ti is neki hisztek.
- Nem. Nem tudom. Ő váltig állítja, hogy minden igaz, és hogy most is azzal a férfival vagy.
- Sejtettem. De csak, hogy eláruljam, nem vele vagyok. Egy barátnőm van velem. És jól vagyok. De ha megkérhetlek, neki ne mondj semmit. Én sem érdekeltem őt, mikor nem hallgatott meg.
- Ha tényleg nem történt semmit, gyere haza és beszéljétek meg. Rob is itthon van.
- Mi? Hol itthon?
- Itt, Londonban.
Amint ezt kimondta anya, a szívem őrült iramban kezdett száguldani. Itt van - mondogattam magamban.
Hetek óta nem láttam őt, és most szinte egy karnyújtásnyira van. Akaratlanul is eszembe jutott, mennyire hiányzik, és mennyire vágyom a közelségére.
Elég Kristen. Ő nem akar téged. Sem a gyereked - róttam meg magam.
- Nem megyek haza. Egy ideig biztos nem. Egyedül akarok lenni. Csak azért hívtalak, hogy elmondjam, jól vagyok, és ne aggódjatok.
- Mikor hívsz megint? Mondd el, hol vagy kicsim, legalább nekem.
- Sajnálom anya, de nem.
- Majd felhívlak. Szeretlek titeket, és Claireéket is. Szia - köszöntem el tőle, majd letettem.
Ashley látta rajtam, hogy eléggé megviselt ez a beszélgetés. Rögtön leült mellém és átölelt.
- Itt van - suttogtam.
- Ki? - kérdezte rögtön, mikor még nem tudta, kire gondolok.
- Rob. Hazajött. Anyáék és Claireék is, miután nála voltak LA-ben, hazahozták. Itt van, Ash.
- Látod. Beszélj vele. Meg tudjátok oldani ezt is.
- Nem. Nem hisz nekem. Sőt, most is azt hiszi, hogy Mikeal vagyok. Továbbra sem változott a véleményem. Nem akarok tudni róla. Csak a gyermekemnek fogok élni.
- Rendben. Én melletted vagyok.
- Köszönöm - öleltem meg barátnőmet.
Hiányoztak anyáék, jó volt legalább a hangját hallani. És nemcsak ők, hanem Lizzyék is, és mindenki.
Nem tudom, mikor látom őket újra. De most még magányra vágyom. Végül is mégsem vagyok egyedül - simítottam a kezem a hasamra.
Ilyenkor mindig boldogabb lettem, reménnyel teltebb, mikor a babámra gondoltam. Az én kis csöppségemre, akit alig várok, hogy a karjaimban tarthassak.
Mégis ilyenkor akaratlanul, de bánat is társult a boldogság mellé. Amiatt, hogy az apja nélkül kell, felneveljem ezt a csöppséget. . . .
A hetek csak teltek és a pocakom egyre jobban kezdett látszani. Már a negyedik hónapban jártam.
Mégis hiába teltek a hónapok, a bánatom mégsem csökkent. Nap, mint nap kínzott a hiánya. Igyekeztem nem gondolni erre, és itt volt a kisbabám, aki erőt adott ehhez. És Ashley.
Kellan azóta többször is meglátogatott minket. De hiába mondtam Ashleynek, hogy nem élheti az egész életét itt bujkálva velem, addig mindenképp velem akart maradni, amíg megszülöm a picit.
Aminek a pillanatát egyre jobban vártam.
London egy eldugott kis faluja mellett volt a kis házunk, és szerencsére a faluban senki sem ismert fel minket, eddig. És többnyire, ha kellett valami, Ashley szerezte be.
Már rengeteg kis ruhát és játékot vett a kicsinek, akinek eddig nem akartam tudni a nemét. Azt akartam, meglepetés legyen, de a kíváncsiságom eddig bírta.
Ashley pedig egyik nap hihetetlen meglepetéssel állított be.
- Jó napot, Kristen - állt az ajtóban a jóképű doktor, aki megállapította még hónapokkal ezelőtt, hogy állapotos vagyok.
- Üdvözlöm, de mi járatban itt?
- Londonban volt dolgom, és itt élnek a rokonaim és úgy döntöttem, itt töltöm a szabadságom. Ezért keresett fel Ashley.
- Nem kellett volna, hogy zaklasd a doktor urat emiatt. Találtunk volna itt is orvost - pillantottam Ashleyre
- Ez nekem öröm. Egy ilyen gyönyörű kismamát megvizsgálni.
- De ha lehet ,akkor tegeződjünk. A nevem Bradly.
- Rendben - mondtam mosolyogva, majd leültünk a nappaliban.
- Ha most alkalmas lenne, akkor elmehetünk az itteni rendelőmbe és megvizsgállak titeket, és úgy hallottam, a pici nemére is kíváncsi vagy - pillantott Ashleyre.
- Igen - válaszoltam boldogan.
Csak ilyenkor voltam boldog. Ha a gyermekemről volt szó. A többi mást igyekeztem elfelejteni. Néha felhívtam anyáékat, de ilyenkor hallani se akartam róla. Így hónapok óta semmit sem tudok felőle.
De mivel ő eddig sem hitt nekem, és nem nagyon törte magát az ellenkezőjére, engem sem érdekelt többé. Legalábbis próbálom így gondolni.
- És hogy hogy itt is van rendelőd?
- Sokat vagyok itthon is, és itt is vannak betegeim - válaszolta Bradly.
- Mikor mehetnénk?
- De türelmetlen a kismama - mosolyogtak.
- Igen. Alig várom, hogy megtudjam, kisfiú vagy kislány.
Örültem, hogy Bradly semmit sem kérdezett az apjáról. Gondolom Ashley szólt róla, hogy hanyagoljuk a témát ,ezért hálás voltam neki.
Átöltöztem, hála a Londoni időnek, ami sokkal hűvösebb, mint a napsütötte LA-ben, kissé melegebb ruhákat vettem magamra. Amik egyre nagyobbak lettek az egyre növekvő pocakom miatt, amire mindig büszkén és boldogan simítottam a tenyerem.
Felöltöztem és Bradly kocsijával a városba indultunk.
Nagyon reméltem, hogy nem futunk össze senkivel, de szerencsére nagyjából Ashley beavatta Bradlyt, így ettől nem kellett félnem.
Amint megérkeztünk Bradly magánrendelőjébe, egyre izgatottabb lettem. És szomorú is.
Akaratlanul is az jutott eszembe, milyen jó lenne, ha Rob mellettem lehetne. Így együtt örülhetnénk ennek a kicsinek.
- Még mindig meggondolhatod. Beszélj vele - pillantott rám Ash, mikor látta, hogy elgondolkoztam.
- Nem - vágtam rá határozottan. És nem is firtatta tovább.
Levetkőztem, amennyire szükséges volt, hogy Bradly megvizsgálhasson.
- A pici teljesen egészséges. Minden a legnagyobb rendben. És a neme pedig… -Bradly habozott egy kicsit.
- Mondd már - kértem mosolyogva a saját türelmetlenségemen.
- Kislány - mondta.
- A kislányom - pillantottam az ultrahangos monitorra, ahol láthattam is a bennem növekvő kis életet. Hallottam a szívhangját.
Semmi sem fogható ehhez az érzéshez.
Ő az, aki mindent szenvedést megér. Még mindig bennem bujkált a fájdalom, amit az apja miatt érzek, de látva őt, eldöntöttem, hogy elfelejtem, és csak rá fogok gondolni.
A kislányomra.
- Gratulálok ismét a kislányhoz - mondta Bradly.
- Köszönöm - mosolyogtam szinte könnyes szemmel, még mindig a monitort nézve.
Felöltöztem, majd kaptam egy másolatot a felvételből, ami a vizsgálat során készült.
- Mi lenne, ha ezt megünnepelnénk egy jó ebéddel? - kérdezte Ashely.
- Velünk tartasz? - pillantottam Bradlyre.
- Ha nem zavarok.
- Dehogy zavarsz.
Hálás voltam neki is. Nagyon kedves volt velem. Nemcsak most, hanem már akkor is, mikor kiderítette az első alkalommal, mikor nála jártam, hogy babát várok.
- És nem mellesleg nőtlen - súgta egyszer oda nekem Ashely.
Ez az, ami most nem hiányzik, és képtelen is lennék egy másik kapcsolatra. Most csak a születendő lányom a fontos.
Bár Bradly mi tagadás tényleg jóképű, és ilyen rövid ismeretség után is elmondhatom, hogy nagyszerű ember és orvos, de ennyi.
Hazafelé beugrottunk bevásárolni, és hazamentünk.
Míg Ashley és Bradly összeügyködték az ebédet, én átöltöztem. Valami kényelmesebbet vettem fel.
Egy szabadidő nadrágot vettem magamra, egy pólóval, ami kihozta a pocakom. Imádtam nézni az egyre növekvő hasam, ami mindig tudatta velem, hogy hamarosan már nem leszek egyedül.
- Te addig pihenj le, szólunk, ha kész - mondta Ashley, és nem hagyta, hogy segítsek.
- Terhes vagyok, nem beteg - mondtam.
Szerencsére az első hónapokban jól viseltem a terhességet. Hányingerem sem nagyon volt, igaz, néha megszédültem.
Hirtelen álltam fel a székről a konyhában, mikor ismét megtörtént. Bradly kapott utánam, amiért hálás voltam.
- Látod, a nappaliban pihenj le egy kicsit - mondta Ashley, miután Bradly karjaiba szédültem.
Egy pillanatra elvesztem a tekintetében, miközben Ashley szavai csengtek a fülemben.
"Még nőtlen"
Elég Kristen, ne gondolj hülyeségekre - rivalltam magamra.
Nem értettem, hogy lehet, hogy egy ilyen helyes, mert nagyon is jóképű pasi, aki nagyon rendes és jó állása van, még egyedül van - gondolkodtam, miközben átkarolta a derekam és a kanapéig kísért.
- Tessék pihenni a kismamának - mondta, majd visszament a konyhába Ashleyhez.
Nagyon megkedveltem már ilyen rövid idő alatt, de ennyi. Egyelőre.
Míg én pihenésre voltam ítélve, átnéztem az újságokat, amiket vettünk.
Rögtön az elsőnél azt hittem, rosszul leszek.
Rob volt a címlapon.
"Úgy tűnik, Robert Pattinson, akit elhagyott a felesége, a szintén színész Kristen Stewart, más nőnél keres vigaszt" - írta a szalagcím, egy képpel mellékelve Robról.
Itt Londonban a filmjével kapcsolatos partyn készült. Igen bensőséges kapcsolatban ábrázolta a kép egy szőke nővel.
Rögtön elkapott a düh, és talán a féltékenység, amikor egy másik nőt láttam a férjem karjaiban. Mert akármi is történt, még mindig a férjem.
Tovább nem is mertem olvasni, így rögtön arrébb hajítottam az újságot, amivel pont egy szerencsétlen vázát vertem le.
Bradly és Ash rögtön mellettem termettek.
- Semmi baj, csak túl nagy volt a lendület.
Bradly felvette az újságot és rögtön arra kértem, dobja ki.
Ashley elvette tőle, és meglátta ő is a címlapot.
- Most már értem. Szerintem..............
- Nem érdekel. Ahogy én sem őt. Azt csinál, amit akar.
- Ő a férjed - szólalt meg Bradly.
Igaz nem is kellett neki mondani semmit, hála a filmemnek, már mindenhol ismert a nevem, akárcsak Robé is, Bradly is tudja, hogy az ő felesége vagyok.
Vagy talán már hamarosan csak voltam.
Megkértem, ha lehet, hanyagoljuk a témát, így ők visszamentek az ebédhez magamra hagyva a gondolataimmal.
Igyekeztem elterelni a gondolataimat, hogy ne rá gondoljak.
Néha Daviddel is beszéltem, és nem nagyon örült, hogy ennyire eltűntem. Végül elmondtam neki, mi ennek az oka, és megeskettem, hogy senkinek sem mondja el, hogy terhes vagyok.
Ő is mindig rendes volt velem, és tudtam, hogy számíthatok rá. Ellenben nem csak én vagyok az, aki ennyire elveszett. Mike is.
Próbáltam kapcsolatban lépni vele, de őt is, mintha a föld nyelte volna el.
Magyarázatot akartam a fényképre, de úgy tűnik, nem kaphatok. Őt sem lehet elérni.
Hiába mondtam, hogy nem gondolok erre, csak a lányomra, képtelen vagyok elfelejteni mindezt, mikor boldog is lehetnék. Még boldogabb, ha Rob nekem hitt volna, akkor.
De nem így történt. És most magára vessen. Örültem neki, hogy eddig senki sem bukkant a nyomomra, és csak reméltem, hogy ezután is így lesz.
Ha bánatos voltam, mindig a kicsire gondoltam, aki a pocakomban növekedett. Ilyenkor tudtam csak megnyugodni.
Nem sokkal később Ashleyék szóltak, hogy kész az ebéd.
Bradly rögtön mellettem termet, hiába mondtam, hogy már nem szédülök, átkarolva a derekam indultunk a konyhába.
Ekkor az ajtó előtt elhaladva pont kopogást hallottunk.
Rögtön összerezzentem. Ashleyre pillantottam.
Senki sem tudja, hogy itt vagyunk - rögtön zakatolt a fejembe, és hogy vajon ki van az ajtó másik oldalán.
Bradlyvel az oldalamon nyitottam ki kissé félve az ajtót. Nem is hiába.
- Tudtam, hogy itt megtalállak - mondta a látogatóm, miközben végigmérte a mellettem álló Bradlyt, majd engem is.
És ekkor jött a vesztem.
A hasamon állapodott meg a tekintete és értetlenkedve bámult rám.............
Tessék komizni :)
2011. február 22., kedd
Új Béta
Sziasztok!
Mint tudjátok eddig drága életem Szil javította a fejezeteket, bétázta az irományaim. De végül csak az mellett döntöttem akármennyire is imádom(L) amit remélem tud :), hogy a sajátjai és az ő dolgai mellett nem sózom tovább a nyakára az enyémeket is, a három az már bőven sok lett volna.
Ezért kerestem új bétát és írom ezt le. Azt hiszem nem is tudom, hogy megköszönni neki a sok segítséget és bajlódást velem. Szeretlek, imádlak szívem (L).
Az új bétám pedig Puszmó akinek köszönöm, hogy elvállalta mind a hármat. Így ezentúl ő fog bétázni. (L)
Elméletileg pedig mindhárom történetre KÉT új fejezet lesz a héten, remélem össze is jön ez a tervem, sajnos nálam és munka és fáradtság függő is, de igyekszek, és ha minden jól megy holnap már kaptok új fejezetet az egyik blogra, addig még látom majd melyikre, utána szép sorban a többire is.
Pussz: Liz
Mint tudjátok eddig drága életem Szil javította a fejezeteket, bétázta az irományaim. De végül csak az mellett döntöttem akármennyire is imádom(L) amit remélem tud :), hogy a sajátjai és az ő dolgai mellett nem sózom tovább a nyakára az enyémeket is, a három az már bőven sok lett volna.
Ezért kerestem új bétát és írom ezt le. Azt hiszem nem is tudom, hogy megköszönni neki a sok segítséget és bajlódást velem. Szeretlek, imádlak szívem (L).
Az új bétám pedig Puszmó akinek köszönöm, hogy elvállalta mind a hármat. Így ezentúl ő fog bétázni. (L)
Elméletileg pedig mindhárom történetre KÉT új fejezet lesz a héten, remélem össze is jön ez a tervem, sajnos nálam és munka és fáradtság függő is, de igyekszek, és ha minden jól megy holnap már kaptok új fejezetet az egyik blogra, addig még látom majd melyikre, utána szép sorban a többire is.
Pussz: Liz
2011. február 20., vasárnap
Béta és néhány egyéb
Kiírom ide is, hátha valaki a másik blogot nem olvassa:
Nos azt hiszem mással is előfordult már, de én most jutottam oda, hogy elegem lett mindenből, és jó lenne eltűnni egy időre. És talán így is lesz, és pihennem is kell egy kicsit, de igyekszek nem olvasnivaló nélkül hagyni titeket. A jövőhetem húzósabb lesz mert délutános leszek, de majd igyekszek, de lehet, hogy csak hétvége felé lesz friss, sajnálom.
Az új tegnapi fejezethez köszönöm az eddigi komikat. Sajnos a kérdésekre most nemtudok válaszolni, a fejezetekből kifog derülni :). Csak örülni tudok, hogy tetszik, igyekszek a továbbiakban is.
A fontosabb dolog pedig a következő:
BÉTÁT KERESEK A 3 MŰKÖDŐ BLOGOMRA:
Labyrinth of secrets
Sweet sensations
Prohibited passion
A Rs blogokat eddig Szil csinálta, és PP eddigi fejlijeit is, de a közeljövőben nem akarom ezekkel zaklatni, neki is ott vannak a sajátjai, és az eddigieket köszönöm neki (L) mindent.
Szóval erre a három blogra keresek bétát. Ha lehet, akkor olyan valakit aki már volt, vagy most is béta.
Jelentkezni, ehhez a bejegyzéshez, vagy emailben: lizzyke21@gmail.com
Azt hiszem így hirtelen ennyi, a következő fejezetekről pedig amint tudom, hogy mikor lesz időm és hangulatom írni ki fogom tenni a friss időpontját.
Pussz nektek: Liz
Nos azt hiszem mással is előfordult már, de én most jutottam oda, hogy elegem lett mindenből, és jó lenne eltűnni egy időre. És talán így is lesz, és pihennem is kell egy kicsit, de igyekszek nem olvasnivaló nélkül hagyni titeket. A jövőhetem húzósabb lesz mert délutános leszek, de majd igyekszek, de lehet, hogy csak hétvége felé lesz friss, sajnálom.
Az új tegnapi fejezethez köszönöm az eddigi komikat. Sajnos a kérdésekre most nemtudok válaszolni, a fejezetekből kifog derülni :). Csak örülni tudok, hogy tetszik, igyekszek a továbbiakban is.
A fontosabb dolog pedig a következő:
BÉTÁT KERESEK A 3 MŰKÖDŐ BLOGOMRA:
Labyrinth of secrets
Sweet sensations
Prohibited passion
A Rs blogokat eddig Szil csinálta, és PP eddigi fejlijeit is, de a közeljövőben nem akarom ezekkel zaklatni, neki is ott vannak a sajátjai, és az eddigieket köszönöm neki (L) mindent.
Szóval erre a három blogra keresek bétát. Ha lehet, akkor olyan valakit aki már volt, vagy most is béta.
Jelentkezni, ehhez a bejegyzéshez, vagy emailben: lizzyke21@gmail.com
Azt hiszem így hirtelen ennyi, a következő fejezetekről pedig amint tudom, hogy mikor lesz időm és hangulatom írni ki fogom tenni a friss időpontját.
Pussz nektek: Liz
2011. február 17., csütörtök
46.fejezet
Sziasztok! Kissé sokára, sajnálom, de itt hozom az új fejezetet. Sok hozzáfűznivalóm nincs, max egy kicsit a végére. Köszi a véleményeket az előzőhöz, és jó olvasást. Pussz: Liz
46.fejezet
/Rob/
A kép láttán még mindig alig tértem magamhoz.
Szinte sokkolt a látvány. Nem akartam elhinni, amit a képeken láttam, de mégis mi mást tehetnék?
Elég egyértelmű, hogy Kristen mit csinált Mike karjaiban.
Amint az agyam és a szívem is felfogta a látottak jelentését, a szívem is kettéhasadt.
Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy ez velem történik. Hogy a történelem ismétli önmagát, és újra megtörténik az, ami régen. A nő, akit szeretek, Mike karjaiban köt ki.
Tudtam, hogy nem lenne szabad ezek alapján ítélkeznem, mégis képtelen voltam józanul gondolkodni. És a java még csak azután következett.
A szálloda portájáról üzentek, hogy levelem érkezett. Rögtön fel is hozták, és ekkor ért az újabb meglepetés.
Sietve téptem fel a borítékot, de mint utóbb kiderül, mégsem kellett volna.
Újabb, az előbbiekhez hasonló bizonyítékok voltak benne.
Mike éppen Kristennel jön ki egy étteremből, ami a háttér alapján a szállodában van, és Mike viszi őt a szobájába. Innentől pedig ugyanazok a képek, amiket a mobilomra kaptam.
Az én feleségem Mike-kal egy ágyban, és elég nyilvánvaló mit műveltek.
Most jött el az a pillanat, amikor mérhetetlen dühöt, csalódást, és bánatot érzek.
Kristen megcsalt - mondogatta egy hang folyton a fejemben. Hiába nem akarom elhinni, minden jel erre utal.
Az a levél is, amit a csomag mellé kaptam. Miszerint a feleségem nem egyszer csalt már meg Mike-kal, többek között a filmjük forgatásán is, a szünetekben, ha éppen nem voltam a közelébe, és ki tudja, most hányszor, mióta együtt utaztak el.
Aláírás persze nem volt a levélhez, egy névtelen jóakaró.
Összetörve süllyedtem a kanapéra, és semmi másra sem vágytam, csak eltűnni a föld színéről.
Egyfolytában azt kérdeztem magamtól, hogy tehette ezt velem Kristen?
Végül is, Nicket is megcsalta velem, mikor még az ő menyasszonya volt. Miért ne tenné meg velem is? Őrülten hangzott ez az egész, mégis igaz.
Fogalmam sem volt róla, mit fogok tenni. Holnap hazautazom, és nem tudom mi lesz ha találkozom Kristennel.......
/Kristen/
Miután rosszul lettem, Mike felkísért a szobámba.
Továbbra is émelyegtem, és szinte forgott körülöttem a világ. Rögtön ágyba parancsolt, ahová fáradtan dőltem be. Nem nagyon akartam engedelmeskedni neki, főleg miután sejtettem, mi okozza a rosszullétem.
Képtelen voltam nyugton maradni, mégis úgy döntöttem, ha igaz a sejtésem, akkor jobb, ha pihenek. Holnap ha hazamegyünk első dolgom lesz elmenni egy orvoshoz. Még mielőtt hazamegyek Robhoz.
Muszáj megtudnom, hogy tényleg teres vagyok-e.
A legszebb álmaim válnának valóra, ha ez tényleg igaz lenne. Egyelőre semmit sem tehetek, mint hogy kipihenem magam.
Mike megígérte, hogy velem marad, amíg el nem alszom, hátha ismét rosszul lennék. Hiába mondtam neki, hogy erre semmi szükség, hajthatatlan volt.
Másnap reggel kipihenten és boldogan ébredtem.
Furcsa érzések kavarogtak bennem, amint arra gondoltam, hogy ha isten is úgy akarja, hamarosan anya leszek. Minta egy megérzés azt súgta volna, hogy jó a feltételezésem.
Ebben biztos mégis csak egy orvos véleménye után lehetek.
David és Mike rögtön elém jöttek a szálloda portáján, mikor megláttak. Biztosítottam őket, hogy semmi bajom, majd David mindent elintézett, és indultunk a reptérre, hogy végre hazamehessünk.
Mindennél jobban vártam, hogy újra láthassam a férjem, és ha igaz, akkor megosszam vele a jó hírt.
Indulás előtt próbáltam többször hívni, de nem válaszolt. Azzal nyugtattam magam, hogy ő is repül és ezért, de mégis aggódtam miatta.
A repülőút után, szinte megkönnyebbülés volt amikor újra Los Angelesbe értünk.
Leszállva rögtön Ashleyt hívtam egy kis segítségért. Davidtől és Mike-tól elköszöntem, akik nyugodtan engedtek el miután Ashley kijött értem.
Addig sem volt egy perc nyugtom sem. Fotósok sokasága rajongókkal karöltve várt ránk a reptéren. Szerencsére Ashley a lehető legjobbkor jött, hogy ne kelljen most millió autogramot kiosztanom, ami hála az első és eddig hihetetlenül sikeres filmemnek.
Ashleyvel kocsiba szálltunk, majd amint elmondtam neki a sejtésem, szinte ugrált örömében.
- És Rob tudja már?
- Nem. Még nem biztos, ezért akarok orvoshoz menni.
- Akkor ne vesztegessük az időt. Remélem, így van, hihetetlenül boldoggá tennéd őt ezzel, és téged elnézve, ez rád is vonatkozik - mondta egy hatalmas mosollyal az arcán.
A reptérről rögtön a saját orvosához vitt. Egy fiatal, jóképű férfi volt a szóban forgó orvos. Hálás voltam Ashnek amiért elhozott, nekem itt még nem volt sajátom, de azt hiszem, ennél az orvosnál maradok.
Nagyon kedves volt, és rekord sebességgel végzett el minden vizsgálatot, hogy kiderüljön, állapotos vagyok-e.
Szerencsére a mai orvostudománynak hála, hamarosan meg is tudtunk az eredményt.
- Gratulálok. Igazak voltak a megérzései. Ön állapotos - közölte az orvos velem és Ashleyvel, aki mellettem volt.
Amint felfogtam az orvos szavait, leírhatatlan boldogság kerített hatalmába.
A hasamra simítottam a kezem, ahol immár egy új élet növekedett bennem. A szerelmünk gyümölcse.
Rögtön Rob jutott eszembe, és hogy alig várom, hogy elmondhassam neki.
Néhány dolgot még megbeszéltünk az orvossal, aki készséggel válaszolt minden kérdésemre. Volt egy pár, hiszen ez az élmény még teljesen új nekem.
A következő vizsgálatok időpontját is megbeszéltük, majd megköszönve a segítségét jöttünk el az orvostól.
Ashley végig beszélte az utat, le sem lehetett lőni. Az első kérdése az volt, amire még én magam sem tudtam a választ.
- Hogy mikor mondom el a jó hírt Robnak?
Fogalmam sem volt róla, de mindenképp valami különleges módon szerettem volna ezt tenni. Ashley hazavitt, ahol Rob kocsija már a ház előtt volt.
- Hajrá. Aztán majd mesélj, hogy fogadta. Annyira örülök nektek.
- Köszönöm – öleltem meg a barátnőmet, majd a ház felé indultam, hogy végre férjem karjaiba vessem magam.
Hatalmas izgalommal szinte feltéptem az ajtót.
Robot szólongattam, de semmi válasz. A nappaliban találtam rá, néhány alkoholos üveg társaságában.
Rögtön rákérdeztem, mi folyik itt.
- Elszórakoztattam magam, ahogy te is tetted Mike-kal.
- Miről beszélsz? - kérdeztem, mikor nem értettem, miért jön ezzel.
- Ugyan, ne add az ártatlant. Jól szórakoztál Mike-kal? - kérdezte, miközben arcáról csak fájdalmat tudtam leolvasni, és ennek az okát hiába kutattam, nem értettem.
Mindennél jobban vártam, hogy hazajöhessek hozzá, és elmondhassam neki a jó hírt, és ő ezzel fogad, hozzáteszem, még mindig nem értem, mire megy ki ez az egész.
Hamarosan azonban nem szándékozott tovább titkolni előlem miért viselkedik így velem.
Ledobott az előttem lévő asztalra egy borítékot.
A kezembe vettem, és néhány fényképet vettem ki belőle.
A fotókra pillantva vált minden világossá előttem. És nyugodtan mondhatom, hogy még a szívem is megállt egy pillanatra amikor megnéztem őket. Ekkor értettem meg miért viselkedik így velem Rob.
A képeken Mike és én voltunk, eléggé félreérthető pózban. Pontosabban együtt az ágyban.
Rögtön azon kezdtem el töprengeni, ki és hogyan készítette a képeket, mikor még hasonló sem történt köztünk Mike-kal.
Rögtön rá kezdtem gyanakodni. Ki más tehette volna?
Fogtam a képeket, és rögtön a telefonom után nyúltam. Mike persze nem vette fel.
Nem tudom, ki, és rá sem merem mondani biztosra, hogy ő volt, hiszen nem tudhatom, de elég volt ahhoz, hogy egy elég nagy vita elé nézzek a férjemmel.
- Ugye nem akarsz hinni ezeknek?
- Már miért ne hinnék? Elég egyértelmű, mit műveltetek, amíg nem voltam veled. És ki tudja, hányszor még, mikor nem láttalak titeket. A múltkor is, gondolom jót henteregtetek, mielőtt az öltöződben rátok találtam volna – mondta Rob, miközben ismét inni kezdett.
Alig fogtam fel a szavait. Nem lehet, hogy kételkedik bennem, és azoknak a képeknek hisz – mondogattam magamban.
- Ugye nem mondod komolyan? Hogy hihetsz ezeknek az én szavammal szemben?
- Ugyan, Kristen. Elég nyilvánvaló, mit műveltetek, látod? - mutatott ezúttal ő az asztalra dobot képekre.
- Soha semmi ilyesmi nem volt köztünk.
- Hát én már ebben nem vagyok biztos. Úgy tűnik, mégiscsak bekövetkezett, amitől féltem – tette hozzá.
- Mi? - kérdeztem most már én is dühösen.
- Hogy Mike téged is megszerez magának tőlem.
- Az istenért, miért nem érted meg, hogy semmi nem történt köztünk.
- Pedig minden azt bizonyítja, hogy megtörtént.
A szívem meghasadni készült, Rob szavait hallgatva.
Tudtam, hogy ez az egész rossz ötlet volt. Az is bekövetkezett, amitől én féltem.
Hogy ez a film lesz a vesztünk, és hogy emiatt fog tönkremenni a kapcsolatunk. És lám, nem tévedtem.
Rob azt hiszi, megcsaltam. És hiába iszik, annyit még nem ivott, hogy részegnek mondjam, mégis tudtam, hogy ha egyszer egy elméletet a fejébe vesz, onnan nem lehet kiverni.
És most ő nem nekem, hanem a képeknek hisz.
A következő szavaival pedig egyenesen ő törte össze a szívemet, ami eddig csakis érte dobogott.
- Legalább azt mond, hogy megérte ez neked. Mivel tudott ő többet adni neked, mint én? Tudod, jobb is, hogy eddig nem estél teherbe. Ki tudja, talán ha így lett volna, nem is én lettem volna az apja.
Ez volt az a pillanat amikor minden reményem, vágyam, és minden amit iránta érzek, és éreztem szertefoszlott.
Mint egy szappanbuborék, pillanatok alatt foszlottak szét az álmaim
Percekig emésztgettem a szavait, és képtelen voltam megszólalni. A szavaival minden boldogságot kiölt belőlem.
Itt álltam előtte, nemsokkal ezelőttig a világ legboldogabb nőjeként, a hírrel, hogy a gyermekünket várom.
És ő a fejemhez vágja, hogyha terhes lennék, nem lenne biztos benne, hogy ő az apja.
A mennyből pillanatok alatt kerültem a pokolba.
- Ezt nem mondod komolyan, ugye?
- De, a legkomolyabban. Nem hittem volna, hogy képes leszel erre. Nem voltam elég jó neked, hogy mellettem még Mike-ra is szükséged van? - kérdezte Rob.
Alig tudom elhinni, hogy ez az én Robom. Hogy képes ezt gondolni rólam. Igaz, azok az átkozott képek, származzanak akárkitől is megrendítették a hitét bennem, de sosem gondoltam volna, hogy képes ezeket a fejemhez vágni.
Főleg a gyerekkel kapcsolatos szavai fájtak, mikor itt állok előtte, és az Ő gyermekét várom.
- Tudod, én sem hittem volna, hogy képes leszel ezeket a fejemhez vágni, és hogy néhány rohadt fotónak jobban hiszel, mint a saját feleségednek.
- Talán mégis csak rossz ötlet volt a házasságunk – mondta maga elé meredve.
Ez volt az a pillanat, ami már nekem is sok volt.
A szavai egyenest a földbe tiportak. Könnyek csorogtak végig az arcomon, és szó nélkül a szobámba indultam.
Mérhetetlen fájdalommal a lelkemben roskadtam az ágyra.
Kezem a hasamra simítottam, ahol a gyermekünk növekedett bennem. Akit az apja talán el sem ismerne.
Nem az fájt a legjobban, hogy kételkedett benne, hanem a tudat, hogy megtagadná a gyermekünket. Ezt az egyet, ezeket a szavai soha nem fogom megbocsátani neki.
Elmélkedésemből hangok riasztottak fel. A bejárati ajtó csapódását hallottam, majd Rob kocsiját elhajtani.
Elment – visszhangzott csak egy szó a fejemben.
Képtelen vagyok ezt elviselni. Életem legszebb napjának indult ez a nap, és a legpokolibb lett belőle.
A következő pillanatban csak egy dolgot akartam. Eltűnni innen, sőt a föld színéről is. Csak egyetlen egy dolog volt, ami vigasztalt. Ez a kis csöppség aki a pocakomban növekszik, és aki semmiről sem tehet. Arról főleg nem, hogy apja nem akarja őt.
Mert a szavaival őt is megtagadta, amit sosem fogok megbocsátani neki.
A telefonomért nyúltam, és szinte síró hangon szóltam bele.
- Szia. Ne haragudj, hogy zavarlak, de el tudnál jönni értem hozzánk?
- Mi a baj? - kérdezte Ashley, amint meghallotta a hangomból csengő fájdalmat.
- Elmondom, csak kérlek, gyere értem. Nem tudok kihez fordulni.
- Oké, csak nyugodj meg. Rögtön ott vagyok. - mondta, majd letette.
Fogalmam sem volt, hogyan tovább ezután, de tudtam, hogy ennek itt a vége.
Rob vetett véget neki, és az, hogy kételkedik bennem. A szerelmemben és a házasságunkban.
„Talán mégis csak rossz ötlet volt az esküvőnk” - visszhangoztak a fejemben a szavai, mikor szabad utat engedtem az érzéseimnek és sírva fakadtam.
Egyet akartam most csak, azt, hogy elmehessek innen.
A gardróbba mentem, ahol összeszedtem magamnak néhány dolgot a bőröndbe, és azokat is vinni akartam, amiket még ki sem pakoltam az utazásból hazaérve.
Ashley nemsokkal később megérkezett. És nem egyedül.
- Mi történt? Mik ezek a bőröndök? Ismét elutazol? - kérdezte Kellan.
- Nem. Elmegyek. El tudnátok vinni egy szállodába?
- Mi történt, Kris? Miért akarsz elmenni?
- -Később, jó? Csak el akarok menni innen, mielőtt hazaér.
Egy szót sem kérdeztek többet. Kellan a kocsiba tette a csomagjaim, míg én kértem még pár percet.
Mérhetetlen bánattal a lelkemben néztem körbe a házban, ami a miénk. Vagyis csak volt.
Képtelen voltam itt maradni. Itt, ahol nem olyan régen még minden olyan tökéletes volt. És minden egy pillanat alatt foszlott szét.
Hála valakinek, aki minden bizonnyal szét akart választani minket azokkal a bizonyos fotókkal. És akinek ez sikerült is.
Mégis, nemcsak ezt a valakit hibáztatom. Hanem Robot is. Ha tényleg úgy szeret, ahogy mutatta és ahogy hittem, hinne kellett volna nekem.
De úgy tűnik, tévedtem. Ha szeretne, akkor nem kételkedne bennem. Mégis a legfájóbb szavai a gyermekünkkel voltak kapcsolatosak.
Igyekeztem összeszedni magam, és csak Ő, a kisbabám volt az, aki erőt adott ebben. Igen, az én kisbabám. Ugyanis az apja nem akarja őt.
Igaz, nem is tud a létezéséről. De a szavaival minden jogát elvesztette felette. Mire mentem volna, ha elmondom neki? A fejemhez vágja, hogy biztos Mike az apja? Ez hiányzott már a legkevésbé. Így is mérhetetlen fájdalmat hagytak bennem a szavai.
Vetettem egy pillantást az oly sok csodás pillanatot megért házra, majd könnyes szemmel léptem ki, és mondtam talán örökre búcsút az eddig otthonomnak hitt háznak.
Kocsiba szálltunk, és elindultunk.
Ashelyék semmit sem kérdeztek útközben, én voltam az, aki kérdezett mikor megérkeztünk, de nem egy szállodába.
- Nem gondoltad komolyan, hogy ebben az állapotban hagylak szállodába menni?
- Nem akarlak zavarni titeket.
- Dehogy zavarsz, kislány. Menjünk fel és mondd el mi történt – mondta Kellan, aki fogta a csomagjaimat, és felmentünk a lakásba ahol Ashleyvel éltek.
- Bevittem a cuccaid a vendégszobába – mondta Kellan, majd leültünk a nappaliba.
Tudtam, és miután tőlük kértem segítséget, elmondtam nekik, mi történt.
Megdöbbenve hallgattak végig.
- Ez egy idióta, megkeresem és. . . . .
- Ne, kérlek.
- Miért ne? Hogy gondolhatta ezt rólad? Neked pedig mégis el kellett volna mondanod, hogy terhes vagy – mondta Kellan.
- Azok után, hogy azt mondta, ha terhes lennék, nem is lenne biztos, hogy az övé, és hogy bánja a házasságunkat? Ezek után, minden jogát elvesztette ami ezt a babát illeti.
- De hogy lehet ekkora idióta, hogy bedőlt ennek?
Arcom a kezembe temettem, így próbálva elrejteni a könnyeimet, miközben Ashley magához ölelt.
- Le kellene pihenned. Nem tesz jót neked, ha idegeskedsz. Holnap majd tiszta fejjel megbeszélitek.
- Neki most is elég tiszta volt a feje. És mindent komolyan mondott, amit a fejemhez vágott.
- Akkor mit akarsz tenni? - kérdezte Kellan.
- Elmegyek - mondtam ki az egyetlen ötletet, ami a beugrott. - Muszáj egyedül lennem egy kicsit.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet, Kris. Mi lesz a filmmel?
- Nem tudom, és most nem is érdekel. Majd szólok Davidnek, hogy elutazom. Egyelőre úgyis meglesznek nélkülem.
- Hova akarsz menni?
- Egyetlen hely van, ahol senki sem talál rám. Csak egyedül akarok lenni – mondtam.
Talán egy ember mégis van, aki tudja hol van ez a hely – gondoltam magamban, de tudom, hogy ő, ha arra kérem, nem árulja el senkinek.
- Pihenj le, és reggel meglátod.
- Már eldöntöttem. Elmegyek. Holnap.
- Akkor veled megyek. Nem hagylak pont most egyedül – mondta Ashely.
- Nem. Neked jobb dolgod is van, és nem lennék jó társaság.
- Hagyd, hogy veled menjen. Nem szívesen engedünk el egyedül. - mondta Kellan.
- Nem akarlak még titeket is elszakítani egymástól, mert nemcsak a következő városba megyek.
- Ugyan, én úgy is forgatok, és sajnos ez miatt is így keveset lennénk együtt, de ha úgy alakul, utánatok megyek, legyen az akárhol is, de legalább Ashleynek engedd, hogy veled menjen.
- Nem tudom. Megleszek egyedül is.
- Erről nem nyitok vitát. Veled megyek és kész.
- Semmi de - mondta Kellan is.
Tudtam, hogy Ashley az, akire mindig számíthatok, és ezért hálás vagyok Robnak, hogy általa egy fantasztikus barátra leltem. Vagyis kettőre, Kellanal együtt.
- Köszönöm – öleltem meg barátnőmet.
- Senki sem tudhatja, mi történt, és hol vagyok. Ő sem. Főleg nem a sajtó.
- Rendben – egyeztek bele.
- A családotoknak szólsz? Előbb-utóbb megtudják. És mi lesz, elváltok? A baba?
- Nem tudom. Fogalmam sincs. Egyelőre csak annyiban vagyok biztos, hogy hallani sem akarok róla. A családom sem tudhatja meg, hogy gyereket várok. Rob főleg nem. Minden jogát elvesztette, amint kimondta azokat a szavakat. Az én gyerekem, és ha kell, a világtól elbújva egyedül nevelem fel egyedül, mint egy olyan apával, aki még a születése előtt megtagadja őt.
- De nem is tudta, hogy........
- Igen, és nem is fogja megtudni. Te mit tennél, ha azzal a hírrel mennél haza, hogy gyermeket vársz attól a férfitől akit mindennél jobban szeretsz, és ő azzal fogad, hogy azt vágja hozzád, ha terhes lennél, nem hinné, hogy az övé?
- Sajnálom.
- Nem neked kell sajnálnod, hanem neki. És hidd el, fogja is, de akkor már késő lesz. Nem hitt nekem, és majd viselje a következményeit. Fogja még ő úgy érezni magát, mint én, amikor ezeket vágta a fejemhez.
Megkértem őket, ha lehet, hadd pihenjek le. Egyelőre elég volt ebből a napból. Pihenni sem sikerült igazán. Nem mozdultam ki a szobából, csak vörösre sírtam a szemem, miközben mindvégig Rob szavai visszhangoztak a fejemben.
Így telt az az éjszaka is.
Másnap reggel pedig megkértem Ashleyt, hogy vegye meg a jegyeket, hogy elmehessek innen. Reméltem, hogy senki sem jön rá, mire készülök, és nem velem lesznek tele az újságok.
Daviddel nem tudtam beszélni, de üzentem neki, hogy elutazom egy időre. Nem tudom, mit reagál erre, de most még ez sem érdekelt.
Kellan kivitt minket a reptérre, ekkora már ők is tudták, hová akarok szökni. Elbúcsúztak egymástól Ashleyvel, akit ismét megkértem, maradjon inkább a szerelmével, de nem tudtam meggyőzni.
Kellant pedig megeskettem, hogy egy szót sem szól senkinek rólunk.
A gépünk délben indult. Jó hosszú utazással később pedig szerencsére eddig - és reméltem, hogy ez így is marad - teljes titkokban érkeztünk meg Londonba.
Hihetetlen érzés volt újra itthon lenni. Mégis fájt, hogy a családom erről mégsem tudhat, pedig most mindennél jobban hiányoztak.
Tudom, hogy előbb-utóbb megtudják, mi történt velünk, de nem akarom, hogy tudjanak a babáról. Mert akkor Rob is megtudná, amit nem akarok. Legalábbis egyelőre.
Kissé fáradtan az utazástól, és szédülősen a terhességtől béreltünk kocsit, majd egy Londoni kis falu felé vettük az irányt.
Abban a kis házban szeretnék elbújni, ahol még annak idején Nickkel töltöttünk egy hétvégét. Ez az utolsó hely, ahol bárki is keresne.
Egyedül akartam lenni, és ehhez muszáj volt eljönnöm. Persze nem teljesen jött össze, de hálás vagyok Ashleynek, hogy mellettem van.
És itt van az a kis csöppség is, aki bennem növekszik, és aki most mindent jelent számomra. . . .
/Rob/
Elment - ismételgettem magamban a szót, amikor hazaértem, és sehol sem találtam.
Valamelyest sikerült kijózanodnom, még ha nem is voltam részeg. Mégis mindent ugyanúgy gondoltam, ahogy eddig. Emellett fájt, amit Kristen fejéhez vágtam.
Mégsem változott a véleményem.
Persze, tagadta, hogy megcsalt volna.
Még így is, hogy minden ellene szól. Képtelen voltam hinni neki. A képek lebegtek folyton előttem. És hogy ismét elvesztettem azt, aki az életemet jelentette.
Ezúttal örökre. . . . .
-----------------------------------
Szóval mint olvashatjátok megkezdődik az a bizonyos nagy bonyodalom. Nem kell aggódnia vége persze happy lesz. Bár lehet, hogy ez után itt is lesz olyan aki úgy lesz vele, hogy a nagy balhé miatt nem olvassa tovább vagy egyenlőre, ha lesz ilyen sajnálom, nem lehet mindig minden happy.
Mint írtam már ez lesz az utolsó nagy balhé a vége előtt. Nyugi, semmit se fogok elsietni, igyekszek egy nagyon klassz véget összehozni a sztorinak, de azért addig van még pér izgalmas fejli.
Addig is szavazzatok ha még nem tettétek, és majd kiderül miért vagy kinek keressük az a lány nevet, már biztos sejtitek már.
Pussz
46.fejezet
/Rob/
A kép láttán még mindig alig tértem magamhoz.
Szinte sokkolt a látvány. Nem akartam elhinni, amit a képeken láttam, de mégis mi mást tehetnék?
Elég egyértelmű, hogy Kristen mit csinált Mike karjaiban.
Amint az agyam és a szívem is felfogta a látottak jelentését, a szívem is kettéhasadt.
Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy ez velem történik. Hogy a történelem ismétli önmagát, és újra megtörténik az, ami régen. A nő, akit szeretek, Mike karjaiban köt ki.
Tudtam, hogy nem lenne szabad ezek alapján ítélkeznem, mégis képtelen voltam józanul gondolkodni. És a java még csak azután következett.
A szálloda portájáról üzentek, hogy levelem érkezett. Rögtön fel is hozták, és ekkor ért az újabb meglepetés.
Sietve téptem fel a borítékot, de mint utóbb kiderül, mégsem kellett volna.
Újabb, az előbbiekhez hasonló bizonyítékok voltak benne.
Mike éppen Kristennel jön ki egy étteremből, ami a háttér alapján a szállodában van, és Mike viszi őt a szobájába. Innentől pedig ugyanazok a képek, amiket a mobilomra kaptam.
Az én feleségem Mike-kal egy ágyban, és elég nyilvánvaló mit műveltek.
Most jött el az a pillanat, amikor mérhetetlen dühöt, csalódást, és bánatot érzek.
Kristen megcsalt - mondogatta egy hang folyton a fejemben. Hiába nem akarom elhinni, minden jel erre utal.
Az a levél is, amit a csomag mellé kaptam. Miszerint a feleségem nem egyszer csalt már meg Mike-kal, többek között a filmjük forgatásán is, a szünetekben, ha éppen nem voltam a közelébe, és ki tudja, most hányszor, mióta együtt utaztak el.
Aláírás persze nem volt a levélhez, egy névtelen jóakaró.
Összetörve süllyedtem a kanapéra, és semmi másra sem vágytam, csak eltűnni a föld színéről.
Egyfolytában azt kérdeztem magamtól, hogy tehette ezt velem Kristen?
Végül is, Nicket is megcsalta velem, mikor még az ő menyasszonya volt. Miért ne tenné meg velem is? Őrülten hangzott ez az egész, mégis igaz.
Fogalmam sem volt róla, mit fogok tenni. Holnap hazautazom, és nem tudom mi lesz ha találkozom Kristennel.......
/Kristen/
Miután rosszul lettem, Mike felkísért a szobámba.
Továbbra is émelyegtem, és szinte forgott körülöttem a világ. Rögtön ágyba parancsolt, ahová fáradtan dőltem be. Nem nagyon akartam engedelmeskedni neki, főleg miután sejtettem, mi okozza a rosszullétem.
Képtelen voltam nyugton maradni, mégis úgy döntöttem, ha igaz a sejtésem, akkor jobb, ha pihenek. Holnap ha hazamegyünk első dolgom lesz elmenni egy orvoshoz. Még mielőtt hazamegyek Robhoz.
Muszáj megtudnom, hogy tényleg teres vagyok-e.
A legszebb álmaim válnának valóra, ha ez tényleg igaz lenne. Egyelőre semmit sem tehetek, mint hogy kipihenem magam.
Mike megígérte, hogy velem marad, amíg el nem alszom, hátha ismét rosszul lennék. Hiába mondtam neki, hogy erre semmi szükség, hajthatatlan volt.
Másnap reggel kipihenten és boldogan ébredtem.
Furcsa érzések kavarogtak bennem, amint arra gondoltam, hogy ha isten is úgy akarja, hamarosan anya leszek. Minta egy megérzés azt súgta volna, hogy jó a feltételezésem.
Ebben biztos mégis csak egy orvos véleménye után lehetek.
David és Mike rögtön elém jöttek a szálloda portáján, mikor megláttak. Biztosítottam őket, hogy semmi bajom, majd David mindent elintézett, és indultunk a reptérre, hogy végre hazamehessünk.
Mindennél jobban vártam, hogy újra láthassam a férjem, és ha igaz, akkor megosszam vele a jó hírt.
Indulás előtt próbáltam többször hívni, de nem válaszolt. Azzal nyugtattam magam, hogy ő is repül és ezért, de mégis aggódtam miatta.
A repülőút után, szinte megkönnyebbülés volt amikor újra Los Angelesbe értünk.
Leszállva rögtön Ashleyt hívtam egy kis segítségért. Davidtől és Mike-tól elköszöntem, akik nyugodtan engedtek el miután Ashley kijött értem.
Addig sem volt egy perc nyugtom sem. Fotósok sokasága rajongókkal karöltve várt ránk a reptéren. Szerencsére Ashley a lehető legjobbkor jött, hogy ne kelljen most millió autogramot kiosztanom, ami hála az első és eddig hihetetlenül sikeres filmemnek.
Ashleyvel kocsiba szálltunk, majd amint elmondtam neki a sejtésem, szinte ugrált örömében.
- És Rob tudja már?
- Nem. Még nem biztos, ezért akarok orvoshoz menni.
- Akkor ne vesztegessük az időt. Remélem, így van, hihetetlenül boldoggá tennéd őt ezzel, és téged elnézve, ez rád is vonatkozik - mondta egy hatalmas mosollyal az arcán.
A reptérről rögtön a saját orvosához vitt. Egy fiatal, jóképű férfi volt a szóban forgó orvos. Hálás voltam Ashnek amiért elhozott, nekem itt még nem volt sajátom, de azt hiszem, ennél az orvosnál maradok.
Nagyon kedves volt, és rekord sebességgel végzett el minden vizsgálatot, hogy kiderüljön, állapotos vagyok-e.
Szerencsére a mai orvostudománynak hála, hamarosan meg is tudtunk az eredményt.
- Gratulálok. Igazak voltak a megérzései. Ön állapotos - közölte az orvos velem és Ashleyvel, aki mellettem volt.
Amint felfogtam az orvos szavait, leírhatatlan boldogság kerített hatalmába.
A hasamra simítottam a kezem, ahol immár egy új élet növekedett bennem. A szerelmünk gyümölcse.
Rögtön Rob jutott eszembe, és hogy alig várom, hogy elmondhassam neki.
Néhány dolgot még megbeszéltünk az orvossal, aki készséggel válaszolt minden kérdésemre. Volt egy pár, hiszen ez az élmény még teljesen új nekem.
A következő vizsgálatok időpontját is megbeszéltük, majd megköszönve a segítségét jöttünk el az orvostól.
Ashley végig beszélte az utat, le sem lehetett lőni. Az első kérdése az volt, amire még én magam sem tudtam a választ.
- Hogy mikor mondom el a jó hírt Robnak?
Fogalmam sem volt róla, de mindenképp valami különleges módon szerettem volna ezt tenni. Ashley hazavitt, ahol Rob kocsija már a ház előtt volt.
- Hajrá. Aztán majd mesélj, hogy fogadta. Annyira örülök nektek.
- Köszönöm – öleltem meg a barátnőmet, majd a ház felé indultam, hogy végre férjem karjaiba vessem magam.
Hatalmas izgalommal szinte feltéptem az ajtót.
Robot szólongattam, de semmi válasz. A nappaliban találtam rá, néhány alkoholos üveg társaságában.
Rögtön rákérdeztem, mi folyik itt.
- Elszórakoztattam magam, ahogy te is tetted Mike-kal.
- Miről beszélsz? - kérdeztem, mikor nem értettem, miért jön ezzel.
- Ugyan, ne add az ártatlant. Jól szórakoztál Mike-kal? - kérdezte, miközben arcáról csak fájdalmat tudtam leolvasni, és ennek az okát hiába kutattam, nem értettem.
Mindennél jobban vártam, hogy hazajöhessek hozzá, és elmondhassam neki a jó hírt, és ő ezzel fogad, hozzáteszem, még mindig nem értem, mire megy ki ez az egész.
Hamarosan azonban nem szándékozott tovább titkolni előlem miért viselkedik így velem.
Ledobott az előttem lévő asztalra egy borítékot.
A kezembe vettem, és néhány fényképet vettem ki belőle.
A fotókra pillantva vált minden világossá előttem. És nyugodtan mondhatom, hogy még a szívem is megállt egy pillanatra amikor megnéztem őket. Ekkor értettem meg miért viselkedik így velem Rob.
A képeken Mike és én voltunk, eléggé félreérthető pózban. Pontosabban együtt az ágyban.
Rögtön azon kezdtem el töprengeni, ki és hogyan készítette a képeket, mikor még hasonló sem történt köztünk Mike-kal.
Rögtön rá kezdtem gyanakodni. Ki más tehette volna?
Fogtam a képeket, és rögtön a telefonom után nyúltam. Mike persze nem vette fel.
Nem tudom, ki, és rá sem merem mondani biztosra, hogy ő volt, hiszen nem tudhatom, de elég volt ahhoz, hogy egy elég nagy vita elé nézzek a férjemmel.
- Ugye nem akarsz hinni ezeknek?
- Már miért ne hinnék? Elég egyértelmű, mit műveltetek, amíg nem voltam veled. És ki tudja, hányszor még, mikor nem láttalak titeket. A múltkor is, gondolom jót henteregtetek, mielőtt az öltöződben rátok találtam volna – mondta Rob, miközben ismét inni kezdett.
Alig fogtam fel a szavait. Nem lehet, hogy kételkedik bennem, és azoknak a képeknek hisz – mondogattam magamban.
- Ugye nem mondod komolyan? Hogy hihetsz ezeknek az én szavammal szemben?
- Ugyan, Kristen. Elég nyilvánvaló, mit műveltetek, látod? - mutatott ezúttal ő az asztalra dobot képekre.
- Soha semmi ilyesmi nem volt köztünk.
- Hát én már ebben nem vagyok biztos. Úgy tűnik, mégiscsak bekövetkezett, amitől féltem – tette hozzá.
- Mi? - kérdeztem most már én is dühösen.
- Hogy Mike téged is megszerez magának tőlem.
- Az istenért, miért nem érted meg, hogy semmi nem történt köztünk.
- Pedig minden azt bizonyítja, hogy megtörtént.
A szívem meghasadni készült, Rob szavait hallgatva.
Tudtam, hogy ez az egész rossz ötlet volt. Az is bekövetkezett, amitől én féltem.
Hogy ez a film lesz a vesztünk, és hogy emiatt fog tönkremenni a kapcsolatunk. És lám, nem tévedtem.
Rob azt hiszi, megcsaltam. És hiába iszik, annyit még nem ivott, hogy részegnek mondjam, mégis tudtam, hogy ha egyszer egy elméletet a fejébe vesz, onnan nem lehet kiverni.
És most ő nem nekem, hanem a képeknek hisz.
A következő szavaival pedig egyenesen ő törte össze a szívemet, ami eddig csakis érte dobogott.
- Legalább azt mond, hogy megérte ez neked. Mivel tudott ő többet adni neked, mint én? Tudod, jobb is, hogy eddig nem estél teherbe. Ki tudja, talán ha így lett volna, nem is én lettem volna az apja.
Ez volt az a pillanat amikor minden reményem, vágyam, és minden amit iránta érzek, és éreztem szertefoszlott.
Mint egy szappanbuborék, pillanatok alatt foszlottak szét az álmaim
Percekig emésztgettem a szavait, és képtelen voltam megszólalni. A szavaival minden boldogságot kiölt belőlem.
Itt álltam előtte, nemsokkal ezelőttig a világ legboldogabb nőjeként, a hírrel, hogy a gyermekünket várom.
És ő a fejemhez vágja, hogyha terhes lennék, nem lenne biztos benne, hogy ő az apja.
A mennyből pillanatok alatt kerültem a pokolba.
- Ezt nem mondod komolyan, ugye?
- De, a legkomolyabban. Nem hittem volna, hogy képes leszel erre. Nem voltam elég jó neked, hogy mellettem még Mike-ra is szükséged van? - kérdezte Rob.
Alig tudom elhinni, hogy ez az én Robom. Hogy képes ezt gondolni rólam. Igaz, azok az átkozott képek, származzanak akárkitől is megrendítették a hitét bennem, de sosem gondoltam volna, hogy képes ezeket a fejemhez vágni.
Főleg a gyerekkel kapcsolatos szavai fájtak, mikor itt állok előtte, és az Ő gyermekét várom.
- Tudod, én sem hittem volna, hogy képes leszel ezeket a fejemhez vágni, és hogy néhány rohadt fotónak jobban hiszel, mint a saját feleségednek.
- Talán mégis csak rossz ötlet volt a házasságunk – mondta maga elé meredve.
Ez volt az a pillanat, ami már nekem is sok volt.
A szavai egyenest a földbe tiportak. Könnyek csorogtak végig az arcomon, és szó nélkül a szobámba indultam.
Mérhetetlen fájdalommal a lelkemben roskadtam az ágyra.
Kezem a hasamra simítottam, ahol a gyermekünk növekedett bennem. Akit az apja talán el sem ismerne.
Nem az fájt a legjobban, hogy kételkedett benne, hanem a tudat, hogy megtagadná a gyermekünket. Ezt az egyet, ezeket a szavai soha nem fogom megbocsátani neki.
Elmélkedésemből hangok riasztottak fel. A bejárati ajtó csapódását hallottam, majd Rob kocsiját elhajtani.
Elment – visszhangzott csak egy szó a fejemben.
Képtelen vagyok ezt elviselni. Életem legszebb napjának indult ez a nap, és a legpokolibb lett belőle.
A következő pillanatban csak egy dolgot akartam. Eltűnni innen, sőt a föld színéről is. Csak egyetlen egy dolog volt, ami vigasztalt. Ez a kis csöppség aki a pocakomban növekszik, és aki semmiről sem tehet. Arról főleg nem, hogy apja nem akarja őt.
Mert a szavaival őt is megtagadta, amit sosem fogok megbocsátani neki.
A telefonomért nyúltam, és szinte síró hangon szóltam bele.
- Szia. Ne haragudj, hogy zavarlak, de el tudnál jönni értem hozzánk?
- Mi a baj? - kérdezte Ashley, amint meghallotta a hangomból csengő fájdalmat.
- Elmondom, csak kérlek, gyere értem. Nem tudok kihez fordulni.
- Oké, csak nyugodj meg. Rögtön ott vagyok. - mondta, majd letette.
Fogalmam sem volt, hogyan tovább ezután, de tudtam, hogy ennek itt a vége.
Rob vetett véget neki, és az, hogy kételkedik bennem. A szerelmemben és a házasságunkban.
„Talán mégis csak rossz ötlet volt az esküvőnk” - visszhangoztak a fejemben a szavai, mikor szabad utat engedtem az érzéseimnek és sírva fakadtam.
Egyet akartam most csak, azt, hogy elmehessek innen.
A gardróbba mentem, ahol összeszedtem magamnak néhány dolgot a bőröndbe, és azokat is vinni akartam, amiket még ki sem pakoltam az utazásból hazaérve.
Ashley nemsokkal később megérkezett. És nem egyedül.
- Mi történt? Mik ezek a bőröndök? Ismét elutazol? - kérdezte Kellan.
- Nem. Elmegyek. El tudnátok vinni egy szállodába?
- Mi történt, Kris? Miért akarsz elmenni?
- -Később, jó? Csak el akarok menni innen, mielőtt hazaér.
Egy szót sem kérdeztek többet. Kellan a kocsiba tette a csomagjaim, míg én kértem még pár percet.
Mérhetetlen bánattal a lelkemben néztem körbe a házban, ami a miénk. Vagyis csak volt.
Képtelen voltam itt maradni. Itt, ahol nem olyan régen még minden olyan tökéletes volt. És minden egy pillanat alatt foszlott szét.
Hála valakinek, aki minden bizonnyal szét akart választani minket azokkal a bizonyos fotókkal. És akinek ez sikerült is.
Mégis, nemcsak ezt a valakit hibáztatom. Hanem Robot is. Ha tényleg úgy szeret, ahogy mutatta és ahogy hittem, hinne kellett volna nekem.
De úgy tűnik, tévedtem. Ha szeretne, akkor nem kételkedne bennem. Mégis a legfájóbb szavai a gyermekünkkel voltak kapcsolatosak.
Igyekeztem összeszedni magam, és csak Ő, a kisbabám volt az, aki erőt adott ebben. Igen, az én kisbabám. Ugyanis az apja nem akarja őt.
Igaz, nem is tud a létezéséről. De a szavaival minden jogát elvesztette felette. Mire mentem volna, ha elmondom neki? A fejemhez vágja, hogy biztos Mike az apja? Ez hiányzott már a legkevésbé. Így is mérhetetlen fájdalmat hagytak bennem a szavai.
Vetettem egy pillantást az oly sok csodás pillanatot megért házra, majd könnyes szemmel léptem ki, és mondtam talán örökre búcsút az eddig otthonomnak hitt háznak.
Kocsiba szálltunk, és elindultunk.
Ashelyék semmit sem kérdeztek útközben, én voltam az, aki kérdezett mikor megérkeztünk, de nem egy szállodába.
- Nem gondoltad komolyan, hogy ebben az állapotban hagylak szállodába menni?
- Nem akarlak zavarni titeket.
- Dehogy zavarsz, kislány. Menjünk fel és mondd el mi történt – mondta Kellan, aki fogta a csomagjaimat, és felmentünk a lakásba ahol Ashleyvel éltek.
- Bevittem a cuccaid a vendégszobába – mondta Kellan, majd leültünk a nappaliba.
Tudtam, és miután tőlük kértem segítséget, elmondtam nekik, mi történt.
Megdöbbenve hallgattak végig.
- Ez egy idióta, megkeresem és. . . . .
- Ne, kérlek.
- Miért ne? Hogy gondolhatta ezt rólad? Neked pedig mégis el kellett volna mondanod, hogy terhes vagy – mondta Kellan.
- Azok után, hogy azt mondta, ha terhes lennék, nem is lenne biztos, hogy az övé, és hogy bánja a házasságunkat? Ezek után, minden jogát elvesztette ami ezt a babát illeti.
- De hogy lehet ekkora idióta, hogy bedőlt ennek?
Arcom a kezembe temettem, így próbálva elrejteni a könnyeimet, miközben Ashley magához ölelt.
- Le kellene pihenned. Nem tesz jót neked, ha idegeskedsz. Holnap majd tiszta fejjel megbeszélitek.
- Neki most is elég tiszta volt a feje. És mindent komolyan mondott, amit a fejemhez vágott.
- Akkor mit akarsz tenni? - kérdezte Kellan.
- Elmegyek - mondtam ki az egyetlen ötletet, ami a beugrott. - Muszáj egyedül lennem egy kicsit.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet, Kris. Mi lesz a filmmel?
- Nem tudom, és most nem is érdekel. Majd szólok Davidnek, hogy elutazom. Egyelőre úgyis meglesznek nélkülem.
- Hova akarsz menni?
- Egyetlen hely van, ahol senki sem talál rám. Csak egyedül akarok lenni – mondtam.
Talán egy ember mégis van, aki tudja hol van ez a hely – gondoltam magamban, de tudom, hogy ő, ha arra kérem, nem árulja el senkinek.
- Pihenj le, és reggel meglátod.
- Már eldöntöttem. Elmegyek. Holnap.
- Akkor veled megyek. Nem hagylak pont most egyedül – mondta Ashely.
- Nem. Neked jobb dolgod is van, és nem lennék jó társaság.
- Hagyd, hogy veled menjen. Nem szívesen engedünk el egyedül. - mondta Kellan.
- Nem akarlak még titeket is elszakítani egymástól, mert nemcsak a következő városba megyek.
- Ugyan, én úgy is forgatok, és sajnos ez miatt is így keveset lennénk együtt, de ha úgy alakul, utánatok megyek, legyen az akárhol is, de legalább Ashleynek engedd, hogy veled menjen.
- Nem tudom. Megleszek egyedül is.
- Erről nem nyitok vitát. Veled megyek és kész.
- Semmi de - mondta Kellan is.
Tudtam, hogy Ashley az, akire mindig számíthatok, és ezért hálás vagyok Robnak, hogy általa egy fantasztikus barátra leltem. Vagyis kettőre, Kellanal együtt.
- Köszönöm – öleltem meg barátnőmet.
- Senki sem tudhatja, mi történt, és hol vagyok. Ő sem. Főleg nem a sajtó.
- Rendben – egyeztek bele.
- A családotoknak szólsz? Előbb-utóbb megtudják. És mi lesz, elváltok? A baba?
- Nem tudom. Fogalmam sincs. Egyelőre csak annyiban vagyok biztos, hogy hallani sem akarok róla. A családom sem tudhatja meg, hogy gyereket várok. Rob főleg nem. Minden jogát elvesztette, amint kimondta azokat a szavakat. Az én gyerekem, és ha kell, a világtól elbújva egyedül nevelem fel egyedül, mint egy olyan apával, aki még a születése előtt megtagadja őt.
- De nem is tudta, hogy........
- Igen, és nem is fogja megtudni. Te mit tennél, ha azzal a hírrel mennél haza, hogy gyermeket vársz attól a férfitől akit mindennél jobban szeretsz, és ő azzal fogad, hogy azt vágja hozzád, ha terhes lennél, nem hinné, hogy az övé?
- Sajnálom.
- Nem neked kell sajnálnod, hanem neki. És hidd el, fogja is, de akkor már késő lesz. Nem hitt nekem, és majd viselje a következményeit. Fogja még ő úgy érezni magát, mint én, amikor ezeket vágta a fejemhez.
Megkértem őket, ha lehet, hadd pihenjek le. Egyelőre elég volt ebből a napból. Pihenni sem sikerült igazán. Nem mozdultam ki a szobából, csak vörösre sírtam a szemem, miközben mindvégig Rob szavai visszhangoztak a fejemben.
Így telt az az éjszaka is.
Másnap reggel pedig megkértem Ashleyt, hogy vegye meg a jegyeket, hogy elmehessek innen. Reméltem, hogy senki sem jön rá, mire készülök, és nem velem lesznek tele az újságok.
Daviddel nem tudtam beszélni, de üzentem neki, hogy elutazom egy időre. Nem tudom, mit reagál erre, de most még ez sem érdekelt.
Kellan kivitt minket a reptérre, ekkora már ők is tudták, hová akarok szökni. Elbúcsúztak egymástól Ashleyvel, akit ismét megkértem, maradjon inkább a szerelmével, de nem tudtam meggyőzni.
Kellant pedig megeskettem, hogy egy szót sem szól senkinek rólunk.
A gépünk délben indult. Jó hosszú utazással később pedig szerencsére eddig - és reméltem, hogy ez így is marad - teljes titkokban érkeztünk meg Londonba.
Hihetetlen érzés volt újra itthon lenni. Mégis fájt, hogy a családom erről mégsem tudhat, pedig most mindennél jobban hiányoztak.
Tudom, hogy előbb-utóbb megtudják, mi történt velünk, de nem akarom, hogy tudjanak a babáról. Mert akkor Rob is megtudná, amit nem akarok. Legalábbis egyelőre.
Kissé fáradtan az utazástól, és szédülősen a terhességtől béreltünk kocsit, majd egy Londoni kis falu felé vettük az irányt.
Abban a kis házban szeretnék elbújni, ahol még annak idején Nickkel töltöttünk egy hétvégét. Ez az utolsó hely, ahol bárki is keresne.
Egyedül akartam lenni, és ehhez muszáj volt eljönnöm. Persze nem teljesen jött össze, de hálás vagyok Ashleynek, hogy mellettem van.
És itt van az a kis csöppség is, aki bennem növekszik, és aki most mindent jelent számomra. . . .
/Rob/
Elment - ismételgettem magamban a szót, amikor hazaértem, és sehol sem találtam.
Valamelyest sikerült kijózanodnom, még ha nem is voltam részeg. Mégis mindent ugyanúgy gondoltam, ahogy eddig. Emellett fájt, amit Kristen fejéhez vágtam.
Mégsem változott a véleményem.
Persze, tagadta, hogy megcsalt volna.
Még így is, hogy minden ellene szól. Képtelen voltam hinni neki. A képek lebegtek folyton előttem. És hogy ismét elvesztettem azt, aki az életemet jelentette.
Ezúttal örökre. . . . .
-----------------------------------
Szóval mint olvashatjátok megkezdődik az a bizonyos nagy bonyodalom. Nem kell aggódnia vége persze happy lesz. Bár lehet, hogy ez után itt is lesz olyan aki úgy lesz vele, hogy a nagy balhé miatt nem olvassa tovább vagy egyenlőre, ha lesz ilyen sajnálom, nem lehet mindig minden happy.
Mint írtam már ez lesz az utolsó nagy balhé a vége előtt. Nyugi, semmit se fogok elsietni, igyekszek egy nagyon klassz véget összehozni a sztorinak, de azért addig van még pér izgalmas fejli.
Addig is szavazzatok ha még nem tettétek, és majd kiderül miért vagy kinek keressük az a lány nevet, már biztos sejtitek már.
Pussz
2011. február 14., hétfő
Szavazás, és még egy két dolog
Sziasztok!
Mint látjátok kiírtam, hogy itt holnap lesz friss, ha minden jól megy.
Valamint midjárt kiteszek egy szavazást, amire várom a véleményeket, hiszen a sztorihoz kapcsolódik majd.
Aminek hamarosan vége. Pontosan nemtudom hány fejezet lesz még, de elnézve többen vagytok kíváncsiak a másik RS sztorimra, ezért ennek hamarosan vége lesz.
A komik is mutatják, erre valamiért kevesebb az igény, vagy nem is tudom. Többeteknek jobban bejön szerintem a másik sztori, de nem is főként emiatt, amúgy is a végét terveztem ennek.
Egy utolsó hát mit mondjak, igen nagy balhé után amit az utolsó feltett fejezet végén már elővezettem.
Vártam nagyon, már régóta terveztem ezt a részt, igaz ha majd minden rossznak is fog tűnni, a vége happy lesz, erre gondoljatok.
De addig nyugi, van még pár fejezet, addig is egy szavazás, amire várom a véleményeket, és időben megtudjátok mihez fog kellene ez a segítségetek.
És ide is kiírom, bétát keresek az új twilightos blogomra. A Prohibited passionra, ha gondolod jelentkezz mailbe vagy vagy azon a blogon.
Pussz: Liz
Mint látjátok kiírtam, hogy itt holnap lesz friss, ha minden jól megy.
Valamint midjárt kiteszek egy szavazást, amire várom a véleményeket, hiszen a sztorihoz kapcsolódik majd.
Aminek hamarosan vége. Pontosan nemtudom hány fejezet lesz még, de elnézve többen vagytok kíváncsiak a másik RS sztorimra, ezért ennek hamarosan vége lesz.
A komik is mutatják, erre valamiért kevesebb az igény, vagy nem is tudom. Többeteknek jobban bejön szerintem a másik sztori, de nem is főként emiatt, amúgy is a végét terveztem ennek.
Egy utolsó hát mit mondjak, igen nagy balhé után amit az utolsó feltett fejezet végén már elővezettem.
Vártam nagyon, már régóta terveztem ezt a részt, igaz ha majd minden rossznak is fog tűnni, a vége happy lesz, erre gondoljatok.
De addig nyugi, van még pár fejezet, addig is egy szavazás, amire várom a véleményeket, és időben megtudjátok mihez fog kellene ez a segítségetek.
És ide is kiírom, bétát keresek az új twilightos blogomra. A Prohibited passionra, ha gondolod jelentkezz mailbe vagy vagy azon a blogon.
Pussz: Liz
2011. február 4., péntek
45.fejezet
45.fejezet
/Kristen/
Egyik boldog nap követte a másikat.
Az idő hihetetlen gyorsan telt ilyen boldogságban. A házasságkötésünk óta elmúlt néhány hét talán életünk legszebb időszaka volt. De nemcsak ez, hanem minden pillanat, amit vele töltöttem, mióta ismerem.
Folyamatosan dolgoztunk a családbővítő terveinken, és reméltük, hogy mielőbb teljesül a vágyunk, és gyümölcse is lesz a szerelmünknek.
Mióta befejeztük a forgatásokat, folyamatosan zajlanak az utolsó simítások a filmeken. A bemutatóig van még néhány nap. Nagyon hamar eltelt az idő, és itt a bemutató. Robé és az én filmemé is.
Szerencsére nem egy napon, így ott tudunk lenni a másikén.
Bár nem nagyon dob fel a gondolat, hogy neki Emilie-vel kell állandóan pózolni. Hasonlóképp van ő is Mike-kal. Hiába tudja, hogy most aztán már végképp semmi oka ilyesmire.
Az első fotózásokon is túl voltunk mindketten, és már bejárták a világot a filmet népszerűsíti első képek és videók.
Innentől kezdve tényleg nem volt megállás. Kismillió helyen, ahol nyilvánosan jelentünk meg, már most hatalmas tömeg volt. És persze már kimozdulni sem tudunk úgy, mint régen.
Persze őt a Twilight miatt mindenki ismerte, de engem eddig nem. Most viszont ez már igencsak érint engem is, főleg mióta kiderült, hogy a lányok és nők bálványának, Robert Pattinsonnak a felesége vagyok.
Akárhova mentünk, autogramkérő rajongók és fotósok jelentek meg. Többnyire engem nem is zavart volna, ha utána nem minden velünk lett volna tele. De ahogy Rob mondta, ez csak a kezdet. Majd ha megjelennek a filmek, még nagyobb lesz az őrület.
De most ez sem érdekelt. Nem mondom, hogy élvezem ezt a felhajtást, ami körülöttünk van, de ez a szakma ezzel jár. És a legfontosabb mégis az, hogy Rob velem van, és csak ez számít.
Az én filmem a Második esély - Second Chance bemutatója holnap lesz, másnap pedig a Remember me-é.
Délelőtt a lányok ruhapróbára kísértek, ahol kiválasztottuk a ruhát a premierre. Rob is egy ilyenen vett részt, így csak később találkoztunk.
Ő végzett hamarabb, mivel nekem még ott volt a smink és frizura is, de nem volt éppen ínyére, amikor Mike társaságában talált rám az öltözőben.
Hazafelé, azt hiszem ennek hála, nem sokat szólt hozzám.
Amint hazaértünk, ő a szobába ment, én pedig a konyhába összeütni valami ennivalót.
Rob ritkán volt ilyen, de utáltam, mikor ilyen hangulatban van. Nem értem, miért akadt ki ezen, hiszen csak beszélgettünk, és Mike közeledni sem próbált.
Ha már most ilyen, akkor milyen lesz, amikor majd el kell utaznom vele. Szerencsére L.A.-n kívül csak három helyre utazunk, de számomra ez is sok lesz. Főleg Rob nélkül.
Épp a konyhában ügyködtem, mikor hirtelen karok fonódtak a derekam köré.
- Sajnálom - suttogtam a nyakamba Rob, miközben egy csókot lehelt rá.
- Reméltem, hogy megjön az eszed. Csak beszélgettünk.
- Akkor sem akarom a közeledben látni, főleg nem az öltöződben - fordított maga felé.
Erre viszont már nem hagyta, hogy válaszoljak, ugyanis ajkai, melyek lecsaptak az enyémre, megakadályoztak.
Amint nyelve a számba csúszott, a jól ismert táncot kezdték járni, miközben szorosan öleltük egymást, és a nap hátralevő részében egymás iránt érzett szerelmüket bizonyítottuk egymásnak.
Másnap a délelőttöt Kellanékkal töltöttük, akik átjöttek hozzánk, délután pedig együtt mentünk a bemutatómra, amire persze ők is hivatalosak voltak.
Nem mellesleg Tom is, aki hála Emilie-nek még mindig nálunk vendégeskedik. Már amennyit otthon van. Ennek én csak örülni tudok, addig sem a férjemre veti ki a hálóját.
Amint megérkeztünk a lányok, Ashley és Elizabeth velem jöttek, míg a fiúk elmentek addig inni valamit, de persze figyelmeztettük őket, hogy csak óvatosan.
David, amint megérkeztünk, az öltözőbe zavart, ahol rögtön kezelésbe vettek. Haj, smink, és a ruha. Végül teljes harci díszben álltam.
- Rob szóhoz sem fog jutni, gyönyörű vagy - mondta Liz.
- Köszönöm.
Nem sokkal később pedig David Mike-kal az oldalán lépett be hozzám, hogy megnézzék, kész vagyok-e.
- Hű, azt hiszem most már biztos, hogy a férjed egy mázlista, szívem - ölelt meg David.
- Köszi.
- Akkor kezdhetjük? Mindenki ránk vár - mondta a rendező.
- Menjetek, mi megkeressük a fiúkat, és a szőnyegen találkozunk. Először a színészekkel kell pózolnod - mondta Ashley, majd ők előre mentek.
- Mehetünk szépségem? - kérdezte Mike.
Erre inkább nem válaszoltam, és örültem, hogy Rob nem hallja. Belékaroltam és Daviddel együtt a vörös szőnyeg felé indultunk.
És ami ezután történt, hihetetlen volt.
Amint kiléptünk, vakuk villogtak, és a sikításoktól szinte semmit se lehetett hallani. Körülnézve mindenütt rajongók sokasága, újságírók, fényképészek. Minden, amit Rob mondott, de képtelen voltam elhinni, hogy ez ilyen.
Mégis nagyon jó érzés volt, hogy ennyien számítanak ránk, és kíváncsiak a filmre. Az első filmemre.
Daviddel és Mike-kal karöltve rengeteget fotóztak minket, és persze csak úgy, hogy ketten Mike-kal, hiszen mi vagyunk a főszereplők.
A szőnyegen mellettük kezdtek megjelenni az igazi hollywoodi sztárok, akik a bemutatóra jöttek, de a férjemet sehol se láttam.
- A férjed nincs itt? - kérdezte Mike túlordítva a tömeget.
- De, itt van valahol - mondtam.
A fényképészek hada képek millióit készíthették rólunk, miközben néhány, a filmmel kapcsolatos kérdésre válaszoltunk a riportereknek immár David társaságában és a többi szereplővel együtt.
És jó pár autógrammot is kiosztottunk. A sikítozó lányok többen a "Robert Pattinson is itt lesz?" kérdéssel jöttek, és el se tudtam képzelni, mekkora őrület lesz, ha még ő is megjelenik.
Mike éppen néhány kérdésre válaszolt, mikor én autogramokat osztottam, amit hozzáteszem, azt hittem, sosem fogok.
Ekkor egy fülsüketítő sikolyra, vagy inkább sikolyokra lettem figyelmes, és az előttem álló lányok hangja hirtelen elakadt.
Nem értettem, mi történt, majd hirtelen ismét az történt velem, ami tegnap.
Egy kar ölelt át oldalról. Rögtön tudtam, hogy Ő az. Oldalra fordultam, és a férjem mosolyával találtam szembe magam.
Még mielőtt minden elkezdődött volna, Davidtől megérdeklődtük, mit szabad és mit nem kettőnknek mások előtt. Különösebb dolgot nem kért tőlünk, hiszen mindenki tudja, hogy házasok vagyunk. Annyit azért mégis, hogy ne a nyilvánosság előtt nyaljuk-faljuk egymást.
Maximum egy kis puszi belefér. Titkolnivalónk nem volt, hiszen mindenki tudott rólunk, és eddig senkinek semmi baja nem volt ezzel. Rob a derekam ölelte, majd csak egy arca puszit kaptam tőle.
- Gyönyörű vagy - suttogta még, már amennyire ez lehetséges volt, majd a pillantása a mellettünk álló Mike-ra esett.
Biztos voltam benne, hogy látta, amikor vele fotóztak, de úgy tűnik, most nem akadt ki ezen.
Robbal is rengeteg kép készült rólunk, de ezt ezerszer jobban élveztem mint Mike-kal.
Kisvártatva viszont eljött, amire vártunk. Mind bevonultunk, magunk mögött hagyva a tömeget, hogy immár a nagyközönség előtt bemutassák a filmet.
Szerencsére Rob mellé ülhettem, kisebb szerencse, hogy a másik oldalamon Mike ült. És amikor kissé pikánsabb jelentekhez értünk, Rob a másik kezével a szék karfáját szorította.
Sötét is volt a terembe, és mivel mindenki a filmmel volt elfoglalva, felé fordultam.
- Nézz rám - kértem tőle, majd rám emelte a tekintetét. - Szeretlek. Téged, és örökké - mondtam a szemébe nézve, majd a sötét teremnek hála, végre rendesen is megcsókolhattam. Igen szenvedélyesre sikerült, de elértem a célom, és kissé megnyugodni éreztem őt.
- Én is téged - válaszolta, majd túljutva a kínos részen, tovább néztük a filmet. Aminek a végén hatalmas taps, és gratulációk sokaságát kaptuk.
Persze David kismillió embernek mutatott be, akik sokat számítanak ebben a szakmában, és Mike-kal együtt fogadtuk a gratulációkat.
Később, végre mikor kissé lenyugodtak a kedélyek, eljutottam a barátaimhoz, akik szintén mosolyogva gratuláltak a sikerünkhöz, ugyanis igencsak tetszett a film a közönségnek.
- Fantasztikus voltál - mondta Rob, mikor végre a karjaiba zárt.
- Alig várom már, hogy én is láthassalak.
- Holnapig kibírod.
- Bocsi, srácok, még elrabolnám egy percre Kristent - jött oda David, így nem volt más választásom.
Kicsit félrevonultunk és megbeszéltük az utazásokat. Három helyre utazunk, és sajnos már holnapután. Egy hétre összesen.
Ez a hír nagyon lerombolta a jókedvem. Mert sajnos Rob is körülbelül ekkor utazik el.
Persze nem volt mit tenni, erre nem mondhatok nemet. Amikor visszatértem, közöltem a hírt a férjemmel. Ő sem volt elragadtatva ettől.
- Muszáj lesz kibírnunk, kicsim - mondta szomorkásan.
- Ugyan, ennyit csak meglesztek egymás nélkül, utána majd előttetek az élet - mondta Kellan.
Mindketten beletörődően sóhajtottunk, majd a bemutató utáni partin még megmutattuk magunkat egy kicsit, mikor végre megtehettük azt, amire egész este vártunk és hazamehettünk.
Sejtettem, hogy minden a mi képeinkkel lesz tele, de remélem, csak jókat írnak majd a filmről. Hazaérve, igaz Londonban még hajnal volt, milliónyi üzenetet kaptunk a családunktól a gratulációkkal, ugyanis ők is látták a premier képei és videóit.
Robbal ekkor ez az este után, ami felejthetetlen volt, hiszen megkaptam Rob mellett azt, amire mindig is vágytam, és egy filmben játszhattam, ami úgy néz ki, nagyon tetszik a közönségnek.
Épphogy beértünk a házba, ami persze üres volt, mivel Tom nem volt itthon. Még tegnap elnézést kért, ugyanis az egész napot Emilie-vel töltötte, de megígérte, hogy bepótolja a maradását és majd kifaggat minket a premierről, és persze meglesi a képeket.
Már a nappaliban lehámoztam magamról a ruhát, ami így este, sőt, éjszaka végére már kényelmetlen volt. Majd Rob meglátta, hogy nem viselek alatta semmit, csak egy apró bugyi volt rajtam, amit elnézve rögtön felkeltette az érdeklődést, vagy inkább a vágyait.
Pillanatok alatt szabadult meg ő is a ruháitól, ahogy én is az utolsó ruhadarabomtól, majd a karjaiba kapva vitt a fürdőig.
Csupán néhány mozdulattal képes volt az őrületbe kergetni. A langyos víz végigcsorgott a testünkön, de még ez is forrónak hatott felhevült testünk miatt.
Rob szorosan ölelt magához, mire én karjaimat a nyaka köré fontam, míg ő az ölébe kapott, lábaimmal a dereka köré csavarodva. A hűs fülke falának nyomta a hátam, miközben egyik kezével közénk nyúlt, és ujjait eltűntette bennem.
Rögtön felnyögtem, amint ujjai játékát megkezdte bennem. Közben szüntelenül faltuk egymás ajkait, néha elszakadva egymástól, de csak egy kis levegőért, addig ő a nyakamra lehelte tüzes csókjait.
Mikor megérezte testem remegését, ujjai által okozott örömeinek hála, kihúzta őket belőlem, és végre férfiasságát érezhettem tövig elmerülni magamban.
Mindketten hátravetett fejjel nyögtünk fel ebben az édes pillanatban. Először kínzóan lassan mozgott bennem, néha kissé kijjebb húzódva belőlem, hogy aztán újra belém merülhessen.
Kezei eközben melleim simogatták, ezzel még több hangot kicsalva belőlem. Lökései egyre gyorsultak, miközben együtt száguldottunk a végső megsemmisülés felé. Ujjaim a hátán köröztek, ezzel megborzongtatva őt.
Kisvártatva egy kis késéssel ő is követett a csúcsra. Szerelmes csókokkal köszöntöttük a gyönyöröket. Kihúzódott belőlem, de nem akartam, hogy vége legyen. Azonban nem csalódtam a következő tettében.
Háttal fordított magának, végigcsókolta víztől és verítéktől nedves hátam, majd kissé kidugtam neki a fenekem, mire végre ismét megéreztem magamban kőkemény vágyát.
A combjaiba mélyesztettem a körmeim egyre hevesedő lökései közben, miközben ujjai elölről tévedtek a lábaim közé, hogy ott izgasson a végtelenségig. Ajkai eközben a nyakam szívogatták.
Néhány utolsó lökéssel ismét, már sokadjára léptük át a mennyek mámorító kapuját, amit egymás karjaiba borulva, levegő után kapkodva töltöttünk…
/Rob/
Másnap az én premierem is hasonló volt, mint Kristené. Azzal a különbséggel, hogy én tudtam, mire számítsak, neki pedig ez volt az első. De nagyon büszke vagyok rá, hiszen fantasztikus volt.
Egyedül a partnere nem tetszett, na meg a gondolat, hogy holnap el kell engedjem őt. Egy hétre Mike-kal. Ennek még a gondolatára is elöntött a méreg.
Szerencsére Emilie engem nem akart folyton felfalni a szemeivel, mint ahogy Mike tette a feleségemmel. De legalább ma este nem volt itt.
Tom viszont most jelen volt. Persze, hiszen Emilie is itt volt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy itt talál magának nőt, de ahogy Kris mondta, soha jobbkor nem jöhetett volna.
A premier után pedig az egész éjjelt együtt töltöttük, hiszen reggel el kell váljunk egymástól.
Kikísértem szerelmem a reptérre, ahol Mike önelégült vigyorával is szembe találtam magam, bár szívesen letörölném a képéről, de Kris miatt igyekeztem visszafogni magam.
- Nem akarlak elengedni.
- Én se téged.
- Csak néhány nap, addig vigyázok rá - jött oda David.
- Ajánlom is - pillantottam itt Mike-ra.
- Nyugi, nem lesz semmi baj - mondta David, mikor láttam, hogy kire gondoltam.
Szerelmemmel forró csókokat váltottuk, de itt volt az idő elengedni egymást.
- Szeretlek, amint megérkeztünk, hívlak.
- Én is téged. Várni fogom.
- Imádlak, kicsim - súgta a fülembe, majd szorosan belém kapaszkodott, és egy mindent elsöprő szenvedélyes csókkal váltunk el egymástól.
Megvártam, míg eltűnik a látóteremből életem értelme, majd szomorúan egyedül indultam haza.
Ebből a szempontból jól jött, hogy holnap én is utazom, így legalább lefoglalom magam, amíg távol kell lennem a feleségemtől. Még csak most engedtem el, de máris hiányzik, és rettegek a gondolattól, hogy Mike-kal ment el. Vagy pontosabban vele is…
Néhány nappal később én az utolsó napomon jártam, éppen Spanyolországban mutatták be a filmet. Minden nap beszéltem szerelmemmel, akinek végre hamarosan szintén letelik a promózása legalábbis távol L.A.-től, és végre újra együtt lehetünk.
Ő most New Yorkban van, de volt már San Franciscóban és Louisianában. Én már túl vagyok Texason, Vancouveren, Torontóban is jártunk. Az utolsó hely Spanyolország, ahol most vagyunk. És mivel lesz néhány tévés szereplésünk L.A.-ben, így a Londoni premiert elhalasztottuk pár nappal, de így legalább reményeim szerint Kristen is hazajöhet majd velem.
Pokoli volt ez a néhány nap nélküle, és hallva őt, számára is. Amikor csak tehettük, egymással beszéltünk, de persze ez mégsem olyan, mintha itt lenne velem.
Az utolsó napon jártunk, szerencsére az utolsó városban, mielőtt holnap haza mennénk, mikor üzenetet jelzett a mobilom.
Nem szöveges, hanem egy képüzenetet. A szám ismeretlen volt, de megnyitottam. Ezután azt kívántam, hogy bár ne tettem volna.
A kép láttán még az ütő is megállt bennem. Kristen volt a képen. De nem akárhogy. Egy ágyban aludt meztelenül, Mike karjaiban…
/Kristen/
A napok legalábbis számomra, főleg Rob nélkül nagyon lassan teltek. Az utolsó állomáson úgymond, New Yorkban jártunk.
Egyetlen egy vágyam volt, látni végre a férjem, és magamhoz ölelni őt. Nem igazán dobott fel a gondolat, hogy Emilie-vel van, hiába van ő összebonyolódva Tommal.
Ilyenkor érzem át, mit érez Rob, mikor Mike-kal lát.
Davidékkel a New York-i premier és sajtótájékoztatók után este együtt vacsoráztunk. Eléggé ki is merültem, ezért fel akartam menni a szobámba. Amint felálltam, rögtön megszédültem.
Mike utánam kapott, hogy el ne terüljek a földön.
- Kristen, mi a baj? - kérdezte rögtön David, majd mivel az étteremnek azon részén ültünk, ahol közel volt a konyha az onnan terjengő illatoktól pedig a szédülésen kívül egy másik érzés tört rám. A hányinger. Kitépve magam Mike kezei közül a mosdó felé rohantam.
Miután kiadtam magamból mindent, kicsit jobban éreztem magam, de még mindig szédültem. Hirtelen egy dolog villant be. Rögtön számolni kezdtem magamban.
És mégis lehetséges - gondoltam, miután utánaszámoltam. Lehetséges, hogy terhes vagyok?!
Nos azt hiszem, a vége sokatoknak nem fog tetszeni, de már jó ideje tervezem ezt a nem kis balhét, aminek persze előbb utóbb happy lesz a vége, addig is egy kis bonyodalom. Ez van, lehet utálni, akinek emiatt nem tetszik vagy nem olvassa sajnálom.
/Kristen/
Egyik boldog nap követte a másikat.
Az idő hihetetlen gyorsan telt ilyen boldogságban. A házasságkötésünk óta elmúlt néhány hét talán életünk legszebb időszaka volt. De nemcsak ez, hanem minden pillanat, amit vele töltöttem, mióta ismerem.
Folyamatosan dolgoztunk a családbővítő terveinken, és reméltük, hogy mielőbb teljesül a vágyunk, és gyümölcse is lesz a szerelmünknek.
Mióta befejeztük a forgatásokat, folyamatosan zajlanak az utolsó simítások a filmeken. A bemutatóig van még néhány nap. Nagyon hamar eltelt az idő, és itt a bemutató. Robé és az én filmemé is.
Szerencsére nem egy napon, így ott tudunk lenni a másikén.
Bár nem nagyon dob fel a gondolat, hogy neki Emilie-vel kell állandóan pózolni. Hasonlóképp van ő is Mike-kal. Hiába tudja, hogy most aztán már végképp semmi oka ilyesmire.
Az első fotózásokon is túl voltunk mindketten, és már bejárták a világot a filmet népszerűsíti első képek és videók.
Innentől kezdve tényleg nem volt megállás. Kismillió helyen, ahol nyilvánosan jelentünk meg, már most hatalmas tömeg volt. És persze már kimozdulni sem tudunk úgy, mint régen.
Persze őt a Twilight miatt mindenki ismerte, de engem eddig nem. Most viszont ez már igencsak érint engem is, főleg mióta kiderült, hogy a lányok és nők bálványának, Robert Pattinsonnak a felesége vagyok.
Akárhova mentünk, autogramkérő rajongók és fotósok jelentek meg. Többnyire engem nem is zavart volna, ha utána nem minden velünk lett volna tele. De ahogy Rob mondta, ez csak a kezdet. Majd ha megjelennek a filmek, még nagyobb lesz az őrület.
De most ez sem érdekelt. Nem mondom, hogy élvezem ezt a felhajtást, ami körülöttünk van, de ez a szakma ezzel jár. És a legfontosabb mégis az, hogy Rob velem van, és csak ez számít.
Az én filmem a Második esély - Second Chance bemutatója holnap lesz, másnap pedig a Remember me-é.
Délelőtt a lányok ruhapróbára kísértek, ahol kiválasztottuk a ruhát a premierre. Rob is egy ilyenen vett részt, így csak később találkoztunk.
Ő végzett hamarabb, mivel nekem még ott volt a smink és frizura is, de nem volt éppen ínyére, amikor Mike társaságában talált rám az öltözőben.
Hazafelé, azt hiszem ennek hála, nem sokat szólt hozzám.
Amint hazaértünk, ő a szobába ment, én pedig a konyhába összeütni valami ennivalót.
Rob ritkán volt ilyen, de utáltam, mikor ilyen hangulatban van. Nem értem, miért akadt ki ezen, hiszen csak beszélgettünk, és Mike közeledni sem próbált.
Ha már most ilyen, akkor milyen lesz, amikor majd el kell utaznom vele. Szerencsére L.A.-n kívül csak három helyre utazunk, de számomra ez is sok lesz. Főleg Rob nélkül.
Épp a konyhában ügyködtem, mikor hirtelen karok fonódtak a derekam köré.
- Sajnálom - suttogtam a nyakamba Rob, miközben egy csókot lehelt rá.
- Reméltem, hogy megjön az eszed. Csak beszélgettünk.
- Akkor sem akarom a közeledben látni, főleg nem az öltöződben - fordított maga felé.
Erre viszont már nem hagyta, hogy válaszoljak, ugyanis ajkai, melyek lecsaptak az enyémre, megakadályoztak.
Amint nyelve a számba csúszott, a jól ismert táncot kezdték járni, miközben szorosan öleltük egymást, és a nap hátralevő részében egymás iránt érzett szerelmüket bizonyítottuk egymásnak.
Másnap a délelőttöt Kellanékkal töltöttük, akik átjöttek hozzánk, délután pedig együtt mentünk a bemutatómra, amire persze ők is hivatalosak voltak.
Nem mellesleg Tom is, aki hála Emilie-nek még mindig nálunk vendégeskedik. Már amennyit otthon van. Ennek én csak örülni tudok, addig sem a férjemre veti ki a hálóját.
Amint megérkeztünk a lányok, Ashley és Elizabeth velem jöttek, míg a fiúk elmentek addig inni valamit, de persze figyelmeztettük őket, hogy csak óvatosan.
David, amint megérkeztünk, az öltözőbe zavart, ahol rögtön kezelésbe vettek. Haj, smink, és a ruha. Végül teljes harci díszben álltam.
- Rob szóhoz sem fog jutni, gyönyörű vagy - mondta Liz.
- Köszönöm.
Nem sokkal később pedig David Mike-kal az oldalán lépett be hozzám, hogy megnézzék, kész vagyok-e.
- Hű, azt hiszem most már biztos, hogy a férjed egy mázlista, szívem - ölelt meg David.
- Köszi.
- Akkor kezdhetjük? Mindenki ránk vár - mondta a rendező.
- Menjetek, mi megkeressük a fiúkat, és a szőnyegen találkozunk. Először a színészekkel kell pózolnod - mondta Ashley, majd ők előre mentek.
- Mehetünk szépségem? - kérdezte Mike.
Erre inkább nem válaszoltam, és örültem, hogy Rob nem hallja. Belékaroltam és Daviddel együtt a vörös szőnyeg felé indultunk.
És ami ezután történt, hihetetlen volt.
Amint kiléptünk, vakuk villogtak, és a sikításoktól szinte semmit se lehetett hallani. Körülnézve mindenütt rajongók sokasága, újságírók, fényképészek. Minden, amit Rob mondott, de képtelen voltam elhinni, hogy ez ilyen.
Mégis nagyon jó érzés volt, hogy ennyien számítanak ránk, és kíváncsiak a filmre. Az első filmemre.
Daviddel és Mike-kal karöltve rengeteget fotóztak minket, és persze csak úgy, hogy ketten Mike-kal, hiszen mi vagyunk a főszereplők.
A szőnyegen mellettük kezdtek megjelenni az igazi hollywoodi sztárok, akik a bemutatóra jöttek, de a férjemet sehol se láttam.
- A férjed nincs itt? - kérdezte Mike túlordítva a tömeget.
- De, itt van valahol - mondtam.
A fényképészek hada képek millióit készíthették rólunk, miközben néhány, a filmmel kapcsolatos kérdésre válaszoltunk a riportereknek immár David társaságában és a többi szereplővel együtt.
És jó pár autógrammot is kiosztottunk. A sikítozó lányok többen a "Robert Pattinson is itt lesz?" kérdéssel jöttek, és el se tudtam képzelni, mekkora őrület lesz, ha még ő is megjelenik.
Mike éppen néhány kérdésre válaszolt, mikor én autogramokat osztottam, amit hozzáteszem, azt hittem, sosem fogok.
Ekkor egy fülsüketítő sikolyra, vagy inkább sikolyokra lettem figyelmes, és az előttem álló lányok hangja hirtelen elakadt.
Nem értettem, mi történt, majd hirtelen ismét az történt velem, ami tegnap.
Egy kar ölelt át oldalról. Rögtön tudtam, hogy Ő az. Oldalra fordultam, és a férjem mosolyával találtam szembe magam.
Még mielőtt minden elkezdődött volna, Davidtől megérdeklődtük, mit szabad és mit nem kettőnknek mások előtt. Különösebb dolgot nem kért tőlünk, hiszen mindenki tudja, hogy házasok vagyunk. Annyit azért mégis, hogy ne a nyilvánosság előtt nyaljuk-faljuk egymást.
Maximum egy kis puszi belefér. Titkolnivalónk nem volt, hiszen mindenki tudott rólunk, és eddig senkinek semmi baja nem volt ezzel. Rob a derekam ölelte, majd csak egy arca puszit kaptam tőle.
- Gyönyörű vagy - suttogta még, már amennyire ez lehetséges volt, majd a pillantása a mellettünk álló Mike-ra esett.
Biztos voltam benne, hogy látta, amikor vele fotóztak, de úgy tűnik, most nem akadt ki ezen.
Robbal is rengeteg kép készült rólunk, de ezt ezerszer jobban élveztem mint Mike-kal.
Kisvártatva viszont eljött, amire vártunk. Mind bevonultunk, magunk mögött hagyva a tömeget, hogy immár a nagyközönség előtt bemutassák a filmet.
Szerencsére Rob mellé ülhettem, kisebb szerencse, hogy a másik oldalamon Mike ült. És amikor kissé pikánsabb jelentekhez értünk, Rob a másik kezével a szék karfáját szorította.
Sötét is volt a terembe, és mivel mindenki a filmmel volt elfoglalva, felé fordultam.
- Nézz rám - kértem tőle, majd rám emelte a tekintetét. - Szeretlek. Téged, és örökké - mondtam a szemébe nézve, majd a sötét teremnek hála, végre rendesen is megcsókolhattam. Igen szenvedélyesre sikerült, de elértem a célom, és kissé megnyugodni éreztem őt.
- Én is téged - válaszolta, majd túljutva a kínos részen, tovább néztük a filmet. Aminek a végén hatalmas taps, és gratulációk sokaságát kaptuk.
Persze David kismillió embernek mutatott be, akik sokat számítanak ebben a szakmában, és Mike-kal együtt fogadtuk a gratulációkat.
Később, végre mikor kissé lenyugodtak a kedélyek, eljutottam a barátaimhoz, akik szintén mosolyogva gratuláltak a sikerünkhöz, ugyanis igencsak tetszett a film a közönségnek.
- Fantasztikus voltál - mondta Rob, mikor végre a karjaiba zárt.
- Alig várom már, hogy én is láthassalak.
- Holnapig kibírod.
- Bocsi, srácok, még elrabolnám egy percre Kristent - jött oda David, így nem volt más választásom.
Kicsit félrevonultunk és megbeszéltük az utazásokat. Három helyre utazunk, és sajnos már holnapután. Egy hétre összesen.
Ez a hír nagyon lerombolta a jókedvem. Mert sajnos Rob is körülbelül ekkor utazik el.
Persze nem volt mit tenni, erre nem mondhatok nemet. Amikor visszatértem, közöltem a hírt a férjemmel. Ő sem volt elragadtatva ettől.
- Muszáj lesz kibírnunk, kicsim - mondta szomorkásan.
- Ugyan, ennyit csak meglesztek egymás nélkül, utána majd előttetek az élet - mondta Kellan.
Mindketten beletörődően sóhajtottunk, majd a bemutató utáni partin még megmutattuk magunkat egy kicsit, mikor végre megtehettük azt, amire egész este vártunk és hazamehettünk.
Sejtettem, hogy minden a mi képeinkkel lesz tele, de remélem, csak jókat írnak majd a filmről. Hazaérve, igaz Londonban még hajnal volt, milliónyi üzenetet kaptunk a családunktól a gratulációkkal, ugyanis ők is látták a premier képei és videóit.
Robbal ekkor ez az este után, ami felejthetetlen volt, hiszen megkaptam Rob mellett azt, amire mindig is vágytam, és egy filmben játszhattam, ami úgy néz ki, nagyon tetszik a közönségnek.
Épphogy beértünk a házba, ami persze üres volt, mivel Tom nem volt itthon. Még tegnap elnézést kért, ugyanis az egész napot Emilie-vel töltötte, de megígérte, hogy bepótolja a maradását és majd kifaggat minket a premierről, és persze meglesi a képeket.
Már a nappaliban lehámoztam magamról a ruhát, ami így este, sőt, éjszaka végére már kényelmetlen volt. Majd Rob meglátta, hogy nem viselek alatta semmit, csak egy apró bugyi volt rajtam, amit elnézve rögtön felkeltette az érdeklődést, vagy inkább a vágyait.
Pillanatok alatt szabadult meg ő is a ruháitól, ahogy én is az utolsó ruhadarabomtól, majd a karjaiba kapva vitt a fürdőig.
Csupán néhány mozdulattal képes volt az őrületbe kergetni. A langyos víz végigcsorgott a testünkön, de még ez is forrónak hatott felhevült testünk miatt.
Rob szorosan ölelt magához, mire én karjaimat a nyaka köré fontam, míg ő az ölébe kapott, lábaimmal a dereka köré csavarodva. A hűs fülke falának nyomta a hátam, miközben egyik kezével közénk nyúlt, és ujjait eltűntette bennem.
Rögtön felnyögtem, amint ujjai játékát megkezdte bennem. Közben szüntelenül faltuk egymás ajkait, néha elszakadva egymástól, de csak egy kis levegőért, addig ő a nyakamra lehelte tüzes csókjait.
Mikor megérezte testem remegését, ujjai által okozott örömeinek hála, kihúzta őket belőlem, és végre férfiasságát érezhettem tövig elmerülni magamban.
Mindketten hátravetett fejjel nyögtünk fel ebben az édes pillanatban. Először kínzóan lassan mozgott bennem, néha kissé kijjebb húzódva belőlem, hogy aztán újra belém merülhessen.
Kezei eközben melleim simogatták, ezzel még több hangot kicsalva belőlem. Lökései egyre gyorsultak, miközben együtt száguldottunk a végső megsemmisülés felé. Ujjaim a hátán köröztek, ezzel megborzongtatva őt.
Kisvártatva egy kis késéssel ő is követett a csúcsra. Szerelmes csókokkal köszöntöttük a gyönyöröket. Kihúzódott belőlem, de nem akartam, hogy vége legyen. Azonban nem csalódtam a következő tettében.
Háttal fordított magának, végigcsókolta víztől és verítéktől nedves hátam, majd kissé kidugtam neki a fenekem, mire végre ismét megéreztem magamban kőkemény vágyát.
A combjaiba mélyesztettem a körmeim egyre hevesedő lökései közben, miközben ujjai elölről tévedtek a lábaim közé, hogy ott izgasson a végtelenségig. Ajkai eközben a nyakam szívogatták.
Néhány utolsó lökéssel ismét, már sokadjára léptük át a mennyek mámorító kapuját, amit egymás karjaiba borulva, levegő után kapkodva töltöttünk…
/Rob/
Másnap az én premierem is hasonló volt, mint Kristené. Azzal a különbséggel, hogy én tudtam, mire számítsak, neki pedig ez volt az első. De nagyon büszke vagyok rá, hiszen fantasztikus volt.
Egyedül a partnere nem tetszett, na meg a gondolat, hogy holnap el kell engedjem őt. Egy hétre Mike-kal. Ennek még a gondolatára is elöntött a méreg.
Szerencsére Emilie engem nem akart folyton felfalni a szemeivel, mint ahogy Mike tette a feleségemmel. De legalább ma este nem volt itt.
Tom viszont most jelen volt. Persze, hiszen Emilie is itt volt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy itt talál magának nőt, de ahogy Kris mondta, soha jobbkor nem jöhetett volna.
A premier után pedig az egész éjjelt együtt töltöttük, hiszen reggel el kell váljunk egymástól.
Kikísértem szerelmem a reptérre, ahol Mike önelégült vigyorával is szembe találtam magam, bár szívesen letörölném a képéről, de Kris miatt igyekeztem visszafogni magam.
- Nem akarlak elengedni.
- Én se téged.
- Csak néhány nap, addig vigyázok rá - jött oda David.
- Ajánlom is - pillantottam itt Mike-ra.
- Nyugi, nem lesz semmi baj - mondta David, mikor láttam, hogy kire gondoltam.
Szerelmemmel forró csókokat váltottuk, de itt volt az idő elengedni egymást.
- Szeretlek, amint megérkeztünk, hívlak.
- Én is téged. Várni fogom.
- Imádlak, kicsim - súgta a fülembe, majd szorosan belém kapaszkodott, és egy mindent elsöprő szenvedélyes csókkal váltunk el egymástól.
Megvártam, míg eltűnik a látóteremből életem értelme, majd szomorúan egyedül indultam haza.
Ebből a szempontból jól jött, hogy holnap én is utazom, így legalább lefoglalom magam, amíg távol kell lennem a feleségemtől. Még csak most engedtem el, de máris hiányzik, és rettegek a gondolattól, hogy Mike-kal ment el. Vagy pontosabban vele is…
Néhány nappal később én az utolsó napomon jártam, éppen Spanyolországban mutatták be a filmet. Minden nap beszéltem szerelmemmel, akinek végre hamarosan szintén letelik a promózása legalábbis távol L.A.-től, és végre újra együtt lehetünk.
Ő most New Yorkban van, de volt már San Franciscóban és Louisianában. Én már túl vagyok Texason, Vancouveren, Torontóban is jártunk. Az utolsó hely Spanyolország, ahol most vagyunk. És mivel lesz néhány tévés szereplésünk L.A.-ben, így a Londoni premiert elhalasztottuk pár nappal, de így legalább reményeim szerint Kristen is hazajöhet majd velem.
Pokoli volt ez a néhány nap nélküle, és hallva őt, számára is. Amikor csak tehettük, egymással beszéltünk, de persze ez mégsem olyan, mintha itt lenne velem.
Az utolsó napon jártunk, szerencsére az utolsó városban, mielőtt holnap haza mennénk, mikor üzenetet jelzett a mobilom.
Nem szöveges, hanem egy képüzenetet. A szám ismeretlen volt, de megnyitottam. Ezután azt kívántam, hogy bár ne tettem volna.
A kép láttán még az ütő is megállt bennem. Kristen volt a képen. De nem akárhogy. Egy ágyban aludt meztelenül, Mike karjaiban…
/Kristen/
A napok legalábbis számomra, főleg Rob nélkül nagyon lassan teltek. Az utolsó állomáson úgymond, New Yorkban jártunk.
Egyetlen egy vágyam volt, látni végre a férjem, és magamhoz ölelni őt. Nem igazán dobott fel a gondolat, hogy Emilie-vel van, hiába van ő összebonyolódva Tommal.
Ilyenkor érzem át, mit érez Rob, mikor Mike-kal lát.
Davidékkel a New York-i premier és sajtótájékoztatók után este együtt vacsoráztunk. Eléggé ki is merültem, ezért fel akartam menni a szobámba. Amint felálltam, rögtön megszédültem.
Mike utánam kapott, hogy el ne terüljek a földön.
- Kristen, mi a baj? - kérdezte rögtön David, majd mivel az étteremnek azon részén ültünk, ahol közel volt a konyha az onnan terjengő illatoktól pedig a szédülésen kívül egy másik érzés tört rám. A hányinger. Kitépve magam Mike kezei közül a mosdó felé rohantam.
Miután kiadtam magamból mindent, kicsit jobban éreztem magam, de még mindig szédültem. Hirtelen egy dolog villant be. Rögtön számolni kezdtem magamban.
És mégis lehetséges - gondoltam, miután utánaszámoltam. Lehetséges, hogy terhes vagyok?!
Nos azt hiszem, a vége sokatoknak nem fog tetszeni, de már jó ideje tervezem ezt a nem kis balhét, aminek persze előbb utóbb happy lesz a vége, addig is egy kis bonyodalom. Ez van, lehet utálni, akinek emiatt nem tetszik vagy nem olvassa sajnálom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)