2010. december 24., péntek

40.fejezet

Sziasztok! Itt is a fejezet ahogy ígértem. Jó olvasást hozzá, és várom a véleményetek. És Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek! Jó olvasást, pusszi nektek!









40.fejezet


/Kristen/




Kissé idegesen lépkedtem a kamerák elé. Sejtettem, hogy nem lesz egy könnyű menet, főleg így, hogy tudtam, hogy Rob mellett a barátaink is végig engem fognak nézni.

Mike arcáról persze letörölhetetlen volt a vigyor, és tudtam, hogy ez Robnak szól.

A kamerák elé lépve, amint elhangzott a felvétel, csak tettem a dolgom. Azt a jelentet vettük fel, amikor Mike karaktere és az enyém szerelmet vallanak egymásnak. Bár ezt nem igazán értettem, hogy miért ezt vettük fel később, mint az ágyjelentet. De végül is, jobb így, hogy azon már túl vagyunk.

Egyik pillanatról a másikra Mike karjaiba kerültem, és miután szerelmet vallott, csókolóznunk kellett. Ezzel alapjáraton nem is lett volna semmi baj.

Hiszen csak színlelt csók volt. Legalábbis a részemről.

Viszont ekkor történt meg, amire nem számítottam.

David lefújta a jelenetet, de Mike ekkor sem eresztett, helyette tovább csókolt. Hiába próbáltam leállítani, mintha eszét vesztette volna, vagy mintha süket lett volna.

A következő pillanatban, már csak annyit érzékeltem, hogy Mike-ot valaki leszedi rólam, és a következő pillanatban már a földön feküdt.

Rob volt az, aki leszedte rólam, sőt meg is ütötte. Riadtan bámultam életem értelmére, akit még sosem láttam ilyen idegesnek. Szikrákat szórtak a szemei amint Mike-ot figyelte, aki rögtön talpra pattanva akarta viszonozni az ütést Robnak, akit Kellan tartott vissza, Mike-ot pedig David.

Aki értetlenül szemlélte az előbb történteket. Hirtelen én szégyelltem magam mindkettejük helyett. De megértettem Robot is, és utáltam most Mike-ot, akibe nem tudom- mi a fene ütött.

Sejtettem, hogy csak Robot akarja ezzel feldühíteni, és sikerült is neki.

Kellan elengedte Robot, aki mellém lépve zárt a karjaiba.

- Jó lenne, ha a dolgod tennéd, és ajánlom, még egyszer meg ne lássalak Kristen közelében, és fordulj orvoshoz a hallásoddal, ha nem hallottad volna, túljátszottad a szereped - vágta oda Rob Mike-nak.

Szerencsére Mike erre nem válaszolt, csak önelégülten vigyorgott.

- Lesz még pár hasonló jelenetünk - szólt vissza mégis Mike, amint az öltözője felé indult.

- Hagyd őt - próbáltam megnyugtatni Robot.

- Persze, védd csak te is, vagy menj és csókolgasd tovább - mondta Rob, majd kiviharzott a helyiségből.

Davidtől és a többiektől elnézést kértem mindkettőjük viselkedéséért, majd a srácokhoz mentem, akik szintén döbbenten figyelték a jelenetet.

- Megyek, megnézem - szólt nekem Tom.

Tom és Kellanék Rob után mentek, míg engem Lizék kísértek az öltözőbe.

- Sajnálom, hogy ez lett. Tudtam, hogy rossz ötlet volt ez a film - mondtam, miközben a kanapéra rogytam, Ashleyék pedig mellém.

- Ne mondd ezt. Fantasztikusan játszol. És nem a te hibád. Mike provokálta ki, és csak azt kapta, amit megérdemelt. Érthető, hogy Rob nem bírta nézni, főleg Mike-ot ismerve - mondta Ashley.

- Akkor sem kellett volna. Már bánom ezt az egészet. Inkább éltem volna nyugodtan Robbal. Sosem veszekedtünk, de mióta forgatunk, egyre gyakrabban fordul elő. Utálom, amikor veszekszünk.

- Elhiszem, de értsd meg őt. Csak fél, hogy ismét megtörténik az, ami régen. Hogy elveszít téged.

- De már ezerszer megbeszéltük. Soha senkiért és semmiért, főleg nem egy Mike-ért nem hagynám el. Az életemnél is jobban szeretem.

- Ahogy én is téged, és belehalnék, ha elveszítenélek - szólalt meg az ajtóban álló Rob.

- Ne haragudj, de nem bírtam magammal - mondta, miközben közelebb jött hozzám, majd elém térdelt.

- Jó, de többet ne forduljon elő. Nem akarok bajt, és ne foglalkozz vele, gondolj arra, amit mondtam - kértem tőle.

- Rendben - felelte, majd magamhoz húztam és a karjaiba bújtam.

- Szeretlek - suttogtuk egymásnak, majd egy szerelmes csókkal pecsételtük meg vallomásunkat.

Mielőtt kiélvezhettük volna egymás közelségét, torokköszörülésre lettünk figyelmesek, ami az ajtóban leskelődő barátainktól jött.

- Akkor mehet a buli, szerelmesek? - kérdezte Tom, majd Rob felém pillantott a válasz reményében.

- Menjünk - mondtam.

Elköszöntünk mindenkitől, majd előtte Rob még beszélt Daviddel. Ha jól sejtem, a Mike-kal való jelentről, majd nevetve váltak el egymástól, így tudtam, hogy semmi baj nincs ebből.

Este a csajokkal partyruhába bújtunk, persze nem önszántamból, hanem erőszak hatására, amit a lányok alkalmaztak.

A szokásos klubba mentünk, ahol persze már a bejártnál voltak a fotósok.

Eddig nem sokszor volt szerencsém hozzájuk, de egyre többször legyeskednek körülöttünk, főleg mióta bejelentették, hogy Rob és én, mint a párja, is filmet forgatunk.

A nyilvánosság előtt egyelőre még nem volt olyan nagy téma a kapcsolatunk, de féltem, hogy ez másképp lesz, amint bemutatják a filmjeinket.

De addig még van egy kis idő, utána ráérünk ezzel foglalkozni, ha majd minden lépésünket fotósok követik.

A klubba érve azonban nem várt meglepetéssel találkoztunk.

Mike volt itt néhány emberrel a stábból, köztük Daviddel is. Akik persze bennünket meglátva rögtön magukhoz invitált. Se nekem, de főleg Robnak nem volt kedve csatlakozni, így elnézést kértünk, majd egy üres boxban ültünk le, miután kikértük az első köröket.

Tom és Kellan rögtön a nőket kezdték el bámulni, amiért Kellan egy alapos nyakonvágást kapott Ashleytől.

A fiúk nagyon jól érezték magukat az egyre több elfogyasztott alkohol után, persze Robot kivéve.

Egy lassú szám ment, amikor táncolni hívott, amikor is szinte már erotikus táncot lejtettük. Kezeivel szorosan ölelte magához a testem, miközben lágyan ringatóztunk a zenére, míg ő közben ajkaival a nyakam kényeztette. Tudtam, hogy nem a legjobb ötlet, hisz nyilvános helyen vagyunk, de képtelen voltam ellenállni neki.

Hirtelen ajkait az enyémre vetve szenvedélyes csókban részesített, amitől csak még jobban kívántam őt.

- Mielőtt itt helyben teperitek le egymást és mielőtt leég a klub, lekérem a hölgyet - jött oda Tom, akinek még hálás is voltam, hogy időben jött, még mielőtt tényleg az történt volna, amit mondott.

Szerelmem kelletlenül engedett a karjaiból Toméba, míg ő addig felkérte Lizt.

- Örülök, hogy semmi gáz, nem semmi volt az a pasi, már sokat hallottam róla.

- Én is, csak nem olyan régóta ismerem. De hiába mondom Robnak, hogy nem érdekel, tudom, hogy zavarja, ezért is mondtam a lányoknak, hogy mégsem kellett volna ez a film. Félek, hogy ez a kapcsolatunk rovására fog menni - mondtam.

- Emiatt ne aggódj. Elég sok mindenen mentetek már keresztül, és Rob is imád téged, nem lesz semmi baj.

- Remélem.

Később csatlakoztunk az asztalhoz, majd egy pillanatra kiszaladtam a mosdóba. Visszafelé jöttem, amikor szerencsétlenségemre Mike-ba botlottam.


Csak abba reménykedtem, hogy Robnak eszében sincs utánam jönni.

Rögtön le is hordtam Mike-ot a délutáni jelenetért, ami végül is az ő hibája, hiszen ha nem csókol tovább a kelleténél és elenged, akkor Rob nem üti meg.

- Ne haragudj, csak elvesztettem a fejem.

- Oké, de többé ne forduljon elő - kértem, majd gyorsan eljöttem tőle, mielőtt Rob meglát vele.

Mire visszaértem, igencsak megfogyatkozott az asztaltársaság. Ashley és Kellan táncoltak, és amint látom, Tom sem unatkozott egy csinos barna lány társaságában.

Ez után az érdekes nap után, Robbal csak arra vágytunk, hogy kettesben pihenhessünk egy kicsit, így elköszöntünk a többiektől, és szóltunk Tomnak, akit majd Kellanék hazahoznak.

A hazafelé út csendbe telt, miközben Rob egyik kezével a kormányt, másikkal pedig a kezem fogta.

Hazaérve egy közös zuhanyzás után együtt bújtunk ágyba, majd szerelmes cirógatások és csókok közepette nyomott el minket az álom egymás karjaiban.

Másnap reggel kissé későn ébredt, hozzáteszem egyedül. Az órára nézve meg is ijedtem, hiszen késében voltam a forgatásról. Amint kipattantam az ágyból, Rob lépett be a szobába.

- Miért nem ébresztettél?

- Beszéltem Daviddel, és kértem neked és magamnak is néhány nap szabadnapot a forgatás vége előtt, hogy amíg Tom itt van, vele lehessünk.

- Komolyan? És David nem volt mérges emiatt?

- Dehogy is, azon a pár napon nem múlik. És arra gondoltam lemehetnénk a partra, bérelhetnénk egy házat és pihenhetnénk egy kicsit, na meg persze bulizhatnánk is. A srácok már benne vannak - tette hozzá. - És lesz egy meglepetésem is.

- Akkor jól megszervezted. De mi lesz az? - érdeklődtem a meglepetés iránt.

- Holnap megtudod, szívem - csókolt meg.

- Kérlek, mond el…

- Nem lehet, de biztosíthatlak róla, te is nagyon fogsz örülni neki.

Most aztán azon törhetem a fejem, vajon megint mit talált ki. De tudom, ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor nem lehet megállítani, így biztos voltam benne, hogy idő előtt semmit sem fog elárulni.

Tom elég későn bújt elő a szobájából, persze, hiszen gondolom neki hosszú volt az éjszaka, de a tengerparti kiruccanás hírére azonnal felkapta a fejét.

- Király ötlet, tesó, mekkora bulikat csapunk - örvendezett.

- Tényleg, mesélted már, veled mi volt a forgatáson? - fordult Rob felé.

Persze témánál vagyunk. Mindig is ideges lettem, ha ez, vagy Emilie kerültek szóba, aki sosem tagadta, hogy Robra fáj a fog. Most azonban a hallottak kissé megnyugtattak. Persze, csak amíg Tom itt van.

- Hát, úgy tűnik, Emilie-nek új kiszemeltje akadt - kacsintott Rob Tomra, és én még mindig nem értettem, mire gondol pontosan, míg el nem mondta, mi történt.

A forgatásokra Tom és Kellanék is Robbal mentek. És ha minden igaz, akkor Emilie-nek igencsak felkeltette az érdeklődését Tom.

Mi tagadás, erre sosem gondoltam volna, és komolyan bánni fogom, ha hazamegy, mert akkor talán ismét Rob kell majd neki. De úgy tűnik, tőle egyelőre mégsem kell tartanom.

- Esetleg nincs kedved ide költözni? - kérdeztem tőle.

- Majd átgondolom, de nagyon tetszik itt, szóval ki tudja - kacsintott rám.

A napot ma is együtt töltöttük, míg Tom Kellannal ment el valamerre. Délután a lányok cipeltek el egy kis vásárlásra. Amikor is furcsa dolog történt velem. Többet felismertek az utcán, mint a nagy Robert Pattinson párját.

Most még nem olyan zavaró, de remélem sosem lesz olyan, mint korábban Robnak, mikor mindenhová sikítozó rajongók követték. Bár ki tudja, mi lesz a filmek bemutatása után.

Mire hazaértünk, egy csomó dologgal találtunk szembe magunkat a konyhában, ami többnyire alkohol volt. Amiket persze Tom és Kellan szereztek be a tengerparti napokra, amire holnap indulunk.

Még nem is sejtettem, micsoda meglepetést tartogatnak ezek a napok, és hogy mi is lesz Rob meglepetése…




Tessék komizni :)

6 megjegyzés:

  1. Szia Lizzyke!
    Hát ez a Mike mocsok egy alak, hogy letámadta Krist:S Nem csodálom, hogy Rob kiakadt és nekiugrott.
    Robnak már megint milyen meglepetés jutott az eszébe?
    Tom irtó jófej, nagyon bírom:)
    Nagyon várom a kövit, Kellemes Karácsonyt kívánok Neked.
    Puszi Judit

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nagyon megérdemelte Mike,amit kapott.Milyen kis szemét,direkt provokálta Robot.Aljas kis dög!Még jó ,hogy ilyen jó barátaik vannak!Elmennek a forgatásra,vigyáznak rájuk!Kellan ,Tom tök jó fejek!Tengerparti buli,meglepi!Egyre kíváncsibb vagyok!

    VálaszTörlés
  3. Szia!!
    Fhuu szupi lett a fejii ...
    és ahogy Rob megütötte Mike-ot :)))megérdemelte..
    várom a kövit
    Puszzi :-)

    VálaszTörlés
  4. Mike gy bunkó, nyomulós alak! Nem bírom....
    Na de milyen ajándék? Nagyon kíváncsi vagyok, annyira rossz, hogy nem tudok olvasni a fejedben....

    Puß
    Gitka

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Mike egy szarházi most már tuti biztos vagyok benne!
    Még egy meglepetés! Nem hiszlek el! Fel tett szándékod megölni?
    Nem bírom én ezt idegekkel! Jó ötlet volt elvonulni egy kicsit! Csak az a baj, hogy tovább tart majd a forgatás! Tom tényleg maradhatna míg vége legalább Emilie le lenne tudva!
    Alig várom a kövit és a meglepit!

    VálaszTörlés
  6. Köszi csajok, hamarosan jön a folyti, és garantálhatom hogy lesz itt meglepi :)

    (LLLL)

    VálaszTörlés