57.fejezet

Sziasztok! Először is, kezdem egy sajnálommal, hogy ilyen sokat kellett várni. Elég nehezen született meg ez a szülős :D fejezet. De végre megvan, és most megtudhatjátok amire kíváncsiak voltatok a babával kapcsolatban. Nemtudom milyen lett a fejezet, én sosem vagyok annyira elégedett vele, most rajtatok a sor, hogy eldöntések milyen lett. A végére lesz majd egy kis közlendőm, ha meglesitek. Jó olvasást: Pussz: Liz
Köszi szépen Puszmó ♥

UI: Az oktatást a szüléssel kapcsolatos dolgokról köszönöm barátnőmnek Gabónak! Köszi szívem ♥

Még valami. Jó ideje nem kérek senkit, hogy íjon. Aki ír az ír, aki nem az nem. Mindenesetre nagyon hálás vagyok azoknak akik szokta. Mivel az utolsó pár fejezet következik, kíváncsi vagyok a véleményekre. Szóval ha van kedvetek és időtök írjátok meg. (L)

57.fejezet




/Rob/


Fogalmam sem volt róla, mit kellene csinálnom. Két szó volt az egész, mégis elöntött az izgalom, a boldogság, és nem utolsó sorban a rettegés is.

Vagy inkább mondanám félelemnek, hogy vajon mit is tegyek most.

Kristen jóformán még mindig a karjaimban volt, nem mellesleg meztelenül. De most kivételesen nem tudtam arra gondolni. Csak arra a két szóra, amit az előbb kiejtett a száján.

Itt az idő.

El sem tudom képzelni, mióta várok erre a pillanatra. Nemsokára a karomban tarthatom azt a kis csöppséget, aki fényt hoz, és hozott az életünkbe, és nem utolsó sorban ennek a mindent elsöprő és túlélő szerelemnek a gyümölcse.

- Jól vagy édes? - hallottam Kristen hangját, ami visszatérített a merengésből, és arra is rádöbbentett, hogy jó lenne nem csak bambán itt állni, hanem tenni is valamit.

- Ezt pont te kérdezed? Nagyon fáj? Azonnal szólok Bradlynek - mondtam, majd már nyúltam is a mobilomért, amíg Kristen persze a helyzethez képest csak óvatosan magára kapott valamit, hogy ha mégis megjönnek, ne így fogadja őket.

Nem tudom Bradly mivel jött, de szinte a telefonom után pár perccel később már egy mentővel érkezett a biztonság kedvéért és elindultunk a barátja kórháza felé, ahová mindig jártunk Krissel.

Mindvégig mellette voltam, miközben Bradly a helyzethez képest próbálta megvizsgálni őt, és a babát is, aki ha minden igaz, hamarosan megérkezik hozzánk.

Sokat nem tudok az ilyenkor esedékes teendőkről, de amint megérkeztünk a kórházba, Bradly a szülőszobába vitette Kristent.

- El kellene intézni a papírjait a recepción - fordult hozzám Bradly.

- Mellette akarok lenni, nem hagyom egyedül.

- Nem is kell. Csak pár perc az egész, addig megnézem, mi is a helyzet a kisasszonnyal odabent.

- Menj csak szívem, megvárunk - próbált mosolyogni rám Kris, de közben már egyre erősödő fájások gyötörték.

Nehéz szívvel, de hallgattam rá. Minden perc maga volt az őrület, amit távol kell töltenem tőle. A percek, amíg a nővérke a papírokat intézte, éveknek tűntek.

Hirtelen eszembe jutott, hogy a családból senki sem tud semmit. Lehet, hogy önzően hangzik, de most inkább idegzetem nem volt senkihez, csak a feleségem mellett akartam lenni.


Hiába próbáltam siettetni a nővért, az idő mintha megállt volna itt. Már csak pár dolog és kész, ha minden igaz. Ekkor csörrent meg a mobilom.

Még a mentőben hallottam, amint üzenetet jelzett, de nem volt türelmem hozzá.

- Na, végre haver. Hol a fenében vagy? Mi újság?

- Nincs most hozzád kedvem Tom - mondtam, miközben igyekeztem leplezni a türelmetlenségem.

- Mi van? Hol vagy?

- A kórházban. Nemsokára megszületik a lányom.

- Te atya ég. Azért szólhattál volna. Akarod, hogy odamenjek? Anyukádéknak szóltál?

- Még nem. Olyan gyorsan történt mindent. Még a papírokkal vacakolok, de megyek is hozzá. Megtennéd, hogy szólsz nekik?

- Naná. Aztán ügyesen, be ne ájulj haver.

- Marha vicces vagy Tom. Mennem kell.

- Oké, szólok a családnak és bemegyünk. Hátha addigra már apuka leszel - mondta ezt is vigyorogva, de most nem éppen voltam humoromnál, de tőle persze nem is vártam mást.

Elköszöntünk egymástól, addigra szerencsére a nővérke is végzett, így rögtön rohantam is a feleségemhez.

Bradly a szülőszoba előtt várt rám. Még mielőtt letámadtam volna, hogy hol van Kristen, egy kórteremszerűség felé vezetett, ahol nekem is be kellett öltöznöm, ha Kristen mellett akarok lenni.

Nem sokkal később, amint végeztem az öltözéssel, végre ismét vele lehettem. Ez idő alatt őt is átöltöztették és elvégeztek mindent teendőt, és már csak maga a szülés van hátra.

Szerelmem mosolyogva és hálásan pillantott felém, amint beléptem hozzá.

Rögtön mellé léptem és amennyire lehetett mellé ültem. Rögtön a kezem után kapott és boldogan néztem összekulcsolódott ujjainkra.

- Szeretlek - súgtam neki, miközben mélyen a szemébe néztem, ahol ugyanezt a leírhatatlan érzést láttam tükröződni, amit egy csókkal is megpecsételtünk.

Persze csak óvatosan, hiszen Kris mindenféle kütyükre volt kötve, amik az ő és persze a baba állapotát is figyelték.

Bradly magunkra hagyott bennünket, és nővérek sem nyüzsögtek mindenhol. Ekkor maradtunk kettesben.

Mint maga a kórház is, a szoba is nagyon jól felszerelt volt.

Ahogy Bradly elmondta Krisnek, amíg én nem voltam itt, már nem nagyon kellene járkálni, mert most már tényleg bármelyik pillanatban megindulhat a szülés. Egyre sűrűben jöttek a fájásai is.

Szinte megbabonázva hallgattuk hála a monitoroknak a kislányunk szapora szívhangját, néha egy- egy szerelmes csókot váltva.

Lassan, ahogy egyre közeledett az idő, úgy sűrűsödtek a fájások, és egyre többször néztek rá a nővérek is, akik ellenőrizték őt és a babát, hogy körülbelül mikor is érkezik meg, amit a méh tágulásából állapítanak meg.

Amint közeledett ez a pillanat, én egyre idegesebb lettem. Bradly ekkor már itt volt velünk, akárcsak Thomas, aki segített neki, és persze mindenekelőtt Kristennek.

Szerelmem már most elég megviseltnek tűnt a fájások miatt, de még inni sem adhattam neki, csak vizes ruhával nedvesíthettem be a száját, hogy mégis némi folyadékhoz jusson.

Közben végig a kezem szorította, a vége felé egyre erősebben. Én pedig most sajnáltam, és rossz volt csak ott ülni, és tudni, hogy én nem segíthetek neki, csak ennyit.

Igaz elképzelni lehet, de nem tudom milyen érzés, és mennyire fájhat a szülés, nemcsak neki, hanem minden nőnek, amikor egy új életet hoznak a világra. És ezért csak tisztelni lehet őket, hogy ennyi mindent kibírnak.

Sokat jártunk el mindenféle terhes tornára és ilyesmikre, ahol elég sok mindent tanultam én is, többek között a babákról is, és hogy mégis mi az a kis dolog, amiben egy férfi ilyenkor segíthet a párjának.

Az egyre sűrűsödő fájások közepette a tanult légző gyakorlatokat végeztük együtt, amiért Kristen hálás pillantásokat vetett felém, míg keze egyre erősebben szorította az enyémet, homlokán pedig izzadtság gyöngyözött.

Egy hangosabb nyögéssel adta tudtunkra, hogy valószínű itt az idő. Ekkor lépett mellénk Bradly. Kristen szülő helyzetbe helyezkedett a szülőágyon, már amennyire bírt, persze a segítségünkkel.

Az események ezután teljesen összemosódtak előttem. Szerelmem nem kicsit szenvedett meg az elmúlt percekben, de ahogy látom rajta, ezért a csodáért bármikor képes lenne újra átélni ezt. És igaz ő nagyobb részt is vállalt, hogy ez a csoda most velünk van, bármikor, és remélem még sokszor lesz alkalmunk átélni ezt.

Végig mellette voltam, miközben neki nyomnia kellett, amikor Bradly kérte, és jóformán teljesen elszorította a kezem, de egy pillanatra sem hagytam volna magára, és amiben csak tudtam, és amit a terhes tornákon és a szülésre való felkészítés alatt tanultunk, igyekeztem itt hasznát venni ezeknek.

Amikor azonban meghallottuk a világ legszebb hangját, mindkettőnk lélegzete elakadt, és azt hiszem Kristen nevében is elmondhatom, hogy mérhetetlen boldogságot éreztünk.

Először hallottuk meg a kislányunk hangját, amit egy kevésbé szebb hang követett, Bradlyé. A mondandóját ő hozzám intézte. Vagyis a kérdést, hogy szeretném-e én elvágni a köldökzsinórt.

Sosem voltam oda az ilyesfajta dolgokért, és habár sosem vallottam volna be Krisnek, féltem, hogy nem leszek képest ezt ájulás nélkül végigcsinálni, ha végig kell néznem, ahogy szül. Nem én lettem volna az első férfi, aki így jár. De szerencsére a nehezén túl voltunk zökkenőmentesen, és eszem ágában sem volt ezt a megismételhetetlen és csodás pillanatot elszalasztani.

Egy pillanatra sem haboztam. Amint ez megtörtént, újabb sokk, de ezúttal jó értelemben. A kezembe vehettem a lányunk.

A kis csöppség olyan apró volt, hogy szinte féltem megfogni őt, nehogy valami baja essen. Eddig ügyesen próbálgatta a kis, vagy inkább kissé nagyobb hangját, de most a sírás abbamaradt.

Egymásra néztünk, és talán hihetetlen, de mintha egy aranyos kis mosoly jelent volna meg az arcán.

Teljesen lenyűgözve álltam ott a kislányommal a karjaimban. Majd az anyukája mellé léptünk, aki szintén hasonló ámulattal szemlélte a kis csöppséget.

A karjaiba adtam a kislányunk és rögtön észrevettem szerelmem könnyeit végigcsordulni az arcán. Ezúttal a boldogság könnycseppjeit. Magam is hasonlóképp éreztem.

Kristen és én ugyanolyan csodálattal és boldogsággal figyeltünk szerelmünk gyümölcsét, életünk új értelmét.

Alig akartam elhinni, hogy ez igaz lehet. Azt hiszem, egy férfi, és férj számára ezek az élete legcsodásabb percei.


Igaz, sosem panaszkodna erre, sem ő sem én. Hiszen hála neki, itt tarthatjuk a karunkban szerelmünk gyümölcsét.

A lényeghez, hogy ő most itt lehessen, igaz én is hozzájárultam, de a javát szerelmem vitte véghez.

Benne fejlődött hónapokon át, és most a világra hozta őt. A világ legszebb és legegészségesebb kislányát.

Amint meghallottam felsírni őt, leírhatatlan érzések lettek úrrá rajtam. Egyetlen egy gondolat kavargott a fejemben.

Apa lettem.

Kristen szemei is ugyanezeket az érzéseket tükrözték, amiknek az örvénye bennem is kavarog.

Mérhetetlen szerelem, boldogság, csodálat, hála, főként a sorsnak, hogy ezt a csodás nőt az utamba vezette és, hogy annyi félreértés és hiba után mégis kitartottunk egymás mellett.

Ahogy én, ő is a karjába vette az apró csöppséget. Figyeltük őt, aki talán kissé megszeppenten szemlélte a számára új világot, és akinek mintha mégis egy kis mosoly ült volna ki az arcára, amikor hol engem, hol az anyukáját nézte.

Jelen pillanatban sem Kris, sem én nem voltunk képesek kinyögni egy értelmes mondatot. Ehelyett csodálattal figyeltük a kislányunkat, aki már most teljesen elbűvölt. Még ha ilyen pici is, biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan gyönyörű és imádnivaló lesz, mint az édesanyja. Sőt, már most olyan.

Egy dologban voltam egészen biztos. Immár két értelme van az életemnek, akikért mindent meg fogok tenni, hogy boldogok legyenek.

- Nagyon szeretlek - mondtam szinte suttogva szerelmemnek, aki boldog mosollyal az arcán, szemeiből sugárzó szerelemmel kísérve viszonozta a vallomásom, majd egy csókkal pecsételtük meg.

A boldog pillanatokat Bradly zavarta meg, aki el akarta venni tőlünk a picit, hogy elvégezhessék az ilyenkor szükséges vizsgálatokat.

- És a nevét még nem is tudjuk ennek a csöppségnek - pillantott ránk Bradly.

Kristennel ismét összeakadt a tekintetünk. Két név között vacilláltunk. Mindkettő nagyon tetszett, és nem igen tudtunk dönteni, de végül sikerül.

Azt hiszem a családunk és mindenki érteni fogja, főleg egy személy, akinek nagyon hálásak vagyunk mindenért, és nem hiába döntöttünk így. Nem egy vagy kettő, akár öt vagy több nevet is tudtunk volna adni neki, de az elég érdekesen hangzott volna, ezért dönteni kellett.

- A neve Jazmine Ashley Pattinson - mondta Kristen egy percre sem véve le a szemét a lányunkról.

- Csodás nevet, vagyis neveket választottatok - gratulált Bradly a kislányunkhoz.

Ezután azonban mindkettőnk bánatára elvittél tőlünk Jazmine-t megfürdetni és az ilyenkor szükséges vizsgálatokat elvégezni, és persze előtte megkapta a csöpp kis kezére a karperecet a nevével.

Miután elvitték őt, Krishez fordultam, aki igencsak kimerültnek tűnt.

De az örömünkön semmi sem ronthatott. Hamarosan átvitték a szobájába Kristent is. Nem sokkal később Bradly nézett be hozzá, hogy minden rendben van-e vele, és nem egyedül jött.

A lányunkat is magával hozta, akit rögtön Kristen karjába adtam és melléjük ültem.

Kristen miután kettesben, vagy inkább már hármasban maradunk, etette meg először a lányunkat. Kissé irigyeltem is érte, nem magát az ennivalót, hanem azt, amilyen formában kapja a kis csöppség. Persze apucira most jó néhány kemény hét vár, amikor is hozzá sem nyúlhatok a feleségemhez.

Rögtön meg is dorgáltam magam az ilyesféle gondolatokért pont most.

Félretéve ezeket a képeket a fejemben, inkább életem immár két szerelmét csodáltam. Kristent és a kis Jazmine-t.

Kristen pedig hol engem, hol a lányunkat nézte.

- Szívem, azt hiszem, ideje lenne szólni a családunknak.

- Megkértem Tomot, mikor ideértünk, hogy szóljon nekik. Tudom, hogy anyu meg fog ölni ezért, de akkor nem voltam olyan idegállapotban, csak veletek akartam lenni, Tom pedig akkor hívott pont.

- Szerintem meg fogják érteni - biztosított Kris.

Az idő kettejükkel hihetetlen gyorsan telt. Miután Kristen megetette a kicsit, nem sokkal később Bradly jött be érte, hogy Jazmine-nak és Kristennek is pihennie kellene kicsit. Persze neki, és nekem sem volt semmi kedvem elválni a kicsitől, de abban igaza volt, hogy a nehéz órák után Krisre is ráfér egy kis pihenés és utána rögtön visszakapjuk a kis csöppségünket.

Mindketten megszeretgettük őt, majd Kristent is megcsókoltam és kicsit magára hagytuk, hogy pihenhessen. Addig én Bradlyvel mentem, és letettük a csecsemő osztályon a többi újszülötthöz a mi kicsikénket is, ahonnan tovább lehetett csodálni őt, amíg ő maga is barátkozik a kinti élettel.

Visszafelé sétálva Kris szobájához, megköszöntem mindent Bradlynek.

A szoba elé érve azonban egy újabb sokk ért. Vagy inkább néhány kissé dühös szempár. A családunk.

A szüleim, és Kris szülei, a nővéreim, Ashley és Kellan és persze Tom.

Milliónyi kérdést zúdítottak rám egyszerre, még szerencse, hogy Bradly velem volt és válaszolt a kérdésekre, ami a babát és Kristent illeti. Persze rögtön látni akarták mindkettőjüket.

Mivel Kris éppen pihen a lányunkat néztük meg, mi ismét, ők először.

Amint meglátták őt, alig jutottak szóhoz. Akárcsak én, amikor először a karjaimban fogtam őt. Anya és apa büszkén néztek rám, hisz immár én is apa lettem.

Mindannyian gratuláltak nekünk, és alig várták, hogy közelebbről és persze agyonra babusgassák Jazmine-t.

- És elárulod végre a nevét? - kérdezte apa.

- Kis türelem. Ha Kristen felébred, megtudjátok, és megismeritek őt - mondtam mosolyogva.

Mindenképp meg akartam várni vele Krist. A lányok odáig voltak. Főleg Lizzyék és Ashley. Már most azt tervezték, hová viszik, hogy fog öltözködni és ilyesmik, mi pedig csak jót mosolyogtunk rajtuk.

- Apám haver, el se hiszem. Egy kiscsaj. Vagyis még egy nő. Gratulálok tesó, tündéri a csajszi - mondta Kellan, és közben Ashley odabújt hozzá.

- Kösz, haver. Azt hiszem, ideje lenne neked is felnőni, és ki tudja, szerintem te is elbírnál még egy nővel - mondtam neki halkan, mikor Ashley a lányokhoz állt. Rögtön értette, mire mondtam.

- Á haver, nem vagyok én apának való. Ez neked áll jól.

- Ez nem arról szól kinek áll jól. Nem olyan régen, amíg nem ismertem Kristent, én se gondoltam volna. Nem azt mondom, hogy soha, hanem hogy a közeljövőben apa leszek. Nem mellesleg egy ilyen csodás kislány édesapja, és ugyanilyen fantasztikus nővel az oldalamon. Szóval ne írd le magad. A fantasztikus nő már neked is megvan.

Kellan hol Ashleyre, hol a lányomra pillantott, és láttam rajta, hogy elgondolkozik azon, amit mondtam.

A csibészes mosolyával nézett felém, de mielőtt bármit is mondott volna, Ash jött oda mellénk, és bújt Kellanhoz.

- Igazad van, az egyik nő már megvan - mondta Kellan, Ashley persze semmit se értett, de a barátom nem akarta beavatni, miről is beszéltünk, inkább sikeresen terelte a témát. Ki tudja, talán legközelebb miattuk gyűlünk majd itt össze - gondoltam magamban.

Leültünk egy a családtagok számára fenntartott, amolyan nappaliszerűségben, ahol a család minden részletről kifaggatott, amíg Kristen kipiheni magát.

Ami nem tartott olyan sokáig, csupán néhány órát, amíg Jazmine ismét éhes nem lett és a mamit követelte. Kicsit magára hagytam a családot, amíg a lányunkat bevittem az anyukájához. Neki is elmondtam, hogy itt vannak a szüleink, és a többiek és rajta is úrrá lett az izgatottság. És persze a felhőtlen boldogság, amikor ismét a karjaiba vette Jazmine-t.

Jazmine édesen feküdt Kris karjaiban, miközben a mamája etette őt.

- Csak nem irigykedsz? - zökkentett ki a gondolataimból Kristen.

- Egy kicsit - vallottam be. De nem magát az ennivalót irigylem tőle - tettem hozzá.

- Azt valahogy sejtettem - mondta mosolyogva, majd kuncogva magához csalogatott.

Amíg a lányunk is táplálkozott egy kicsit, én is kaptam a számomra nélkülözhetetlen csókokból, amik nélkül már létezni sem tudok.

- Köszönöm - suttogtam, miután ajkaink elszakadtak egymástól, és visszaültem melléjük az ágyra.

- Mit?

- Őt. És ezt. Hogy vagytok nekem.

- Én köszönöm, hogy vagy. Szeretlek.

- Én is téged. Mindennél jobban - mondtam neki, és a karjára pillantottam, ahol hirtelen megcsillanni láttam valamit.

Amit a szülés közben levehettek róla, de ismét rajta van. Sőt, valamit, amit mióta szétváltunk, nem láttam nála.

- Megkértem Bradlyt, hogy hozza be nekem. Akkor vettem le, amikor . . . . . .

- Tudom. - Tudom mikor vette le. Mikor elhagyott az én hibámból.

A karkötő, amit tőlem kapott. Vagyis kaptunk mindketten az első búcsúnkkor, amikor nekem el kellett hagynom őt, hogy visszamehessek LA-be, és amikor ő még a testvérem jegyese volt. Amikor Párizsban vallottunk örök szerelmet egymásnak.

Kristen a karomra pillantott, ahol én azóta is viselem a számomra oly fontos ékszert, ami az egyik legcsodásabb napunkat juttatja eszembe. Amiből persze kismillió van, szinte minden pillanat az, mióta megismertem őt.

- Imádlak - suttogtam a szemébe nézve, amik ugyanezt a mély és csodás érzést tükrözték felém.

Jazmine pont ezt a pillanatot választotta, hogy abbahagyja a cumizást édesanyja kebleiből.

Ezután jöhetett a büfiztetés, amit apuci vállalt. Kristen még kissé óvatosan mozgott és a kanapéra ült. Mellé ültünk a kicsivel, ekkor dugta be az ajtón a fejét Lizzy.

- Bejöhetünk?

- Persze. Éppen végeztünk az evéssel - válaszolta Kristen.

A következő pillanatban már szinte mindenki a szobában volt.

- Ó drágáim, annyira édesek vagytok - ámuldozott anya, akárcsak Jules.

Mindkettőjük számára furcsa lehet a kép, amit látnak, hiszen eddig mi voltunk az ő kicsikéik, és most már mi is szülők vagyunk.

Persze a csajok Liz, Vic és Ashley rögtön a picit akarták megfogni. A csajok teljesen odavoltak érte. Tom persze most is hozta a formáját.

Kristen nem nagyon merte az ő karjaiba adni, de most igyekezett jól viselkedni. Amint a karjaiba a fogta csupán pár órája világra jött kislányunkat, mindannyian csak ámultunk.

Mint egy gyerek gügyögött neki és beszélt hozzá, Jazmine pedig mosolyogva hallgatta őt.

- Látjátok, mondtam én, hogy őt is leveszem a lábáról. Imádni fogom ezt a kiscsajt - mondta Tom, amit persze nem hagyhattam szó nélkül.

- El a kezekkel haver.

- Majd ő eldönti, igaz tündérem? - mosolygott a lányunkra, mi pedig csak nevettünk Tomon.

Persze anyáék és apuék sem maradtak ki a sorból. Elnézve őket, Jazmine egy pillanatra sem lesz magára hagyva, mindig valaki karjaiban volt.

Akkor figyeltem leginkább, amikor Ashley Kristen mellé ülve vette a karjaiba. Kellannal és Tommal kicsit arrébb álltunk és beszélgettünk, amíg a csajok is kibeszélték magukat.

Rögtön a barátomra pillantottam, aki azt hiszem az előbbi beszélgetésünk hatására végig szerelmét figyelte.

- Nagyon jól áll neki a baba - súgtam Kellannak.

- Mit sutyorogtok? - kérdezte Tom, így őt is be kellett avatni, és mint mindenhez, ehhez is volt hozzáfűznivalója.

- Mindenki gyereket akar? Haver, mi van veled is? Bár a csajnak jól áll, akárcsak Krisnek, szóval hajrá - veregette vállon Tom Kellant.

A fiúk kissé elmerültek ebben a beszélgetésben, addig én az életem két értelmét néztem. Néha egy-egy végtelennek tűnő pillanatra összeakadt a tekintetünk, majd mindketten a lányunkat néztük.

- Annyira büszke vagyok rátok fiam. Csodás szülők lesztek, és ami a legfontosabb, ti is imádjátok egymást - jött oda hozzám anya.

- Ez igaz. Ők a mindenem - mondtam anyának, és láttam rajta mennyire büszke rám, ránk és ez még nagyobb boldogsággal töltött el.

- Nick és Nikki holnap érkeznek. Apád szólt nekik, mielőtt elindultunk. Kissé mérges volt ő is, hogy nem te szóltál nekik, de megértik, és alig várják, hogy láthassanak titeket - mondta anya nekem és Kristennek is.

- Mi is őket - válaszolta szerelmem, aki ismét a karjaiba vehette Jazmine-t, miután mindenki megszeretgette őt.

- És akkor eláruljátok végre a nevét? - kérdezte Tom, eddig előttük ugyanis mindig becézgettük, csak főleg egy valaki miatt akkor akartuk elmondani, hogy neveztük el, amikor mindenki nagyjából itt van.

Szerelmem maga mellé hívott. Szorosan hozzám bújtak a kislányunkkal.

- A mi kis tündérünk neve Jazmine Ashley Pattinson - mondtam büszkén, és a lányunk mosolygós kis arcát figyeltem, amiről reméltük, hogy neki is tetszik a név, amit kapott.

Közben egy személyre tévedt a tekintetem, aki a mi nagy mackónk karjaiban volt és nem igen jutott szóhoz.

Kristen idehívta őt hozzánk, és láttam mindkettőjükön, hogy meghatódtak.

- Nemcsak azért kapta ezt a nevet másodiknak, mert gyönyörű - kezdett bele Kris, miközben a másik oldaláról Ashley mellé ült - hanem mert nagyon sokat köszönhetünk neked. Nagyon sokáig te vigyáztál mindkettőnkre, és szerettük volna ezt viszonozni valahogy, és hogy ő is tudja, hogy nagyon szeretünk téged, és ha nagyobb lesz, hogy mennyi mindent köszönhetünk neked - mondta Kris Ashleynek.

- Ó, Kris.

- Köszönjük még egyszer, hogy mellettünk voltál akkor - tudtam, hogy itt arra az időszakra gondol, amikor én nem voltam mellette.

Mindig is gyűlölni fogom magam azokért az időkért, hogy a saját hülyeségem miatt kellett távol lennem tőlük, és nem lehettem mellettük. Ezért vagyok én is hálás Ashleynek, hogy addig velük volt, és vigyázott rájuk.

- Ezért is hálás vagyok Robnak, hogy általa ilyen fantasztikus barátaim lettek - mondta Kris, végignézve Ashleyn, Kellanon és Tomon, és persze Lizzyéken akiket még korábbról ismét.

- És persze Peter, Elizabeth és Nikkit is értem ez alatt - tette hozzá.

- Ezért nem tartozol köszönettel. Mi is szeretünk titeket, és örülök, hogy segíthettem. És persze ezek után is bármiben. Ennek a kis tündérnek bármit. Köszönöm - mondta Ashley, és amennyire Jazmine engedte, megölelte Kristent, majd engem is.

- Remélem, tetszik a neved, drágám - mosolygott a lányunkra, aki az apró kis ujjacskáival megfogta Ashley ujját.

- Ahogy látom, bejön neki - mondta Tom és mind nevetésben törtünk ki.

Hihetetlen gyorsan szaladt az idő így együtt. Anyu rengeteg finomságot hozott többek között Krisnek. Bradly is benézett hozzánk, hogy megnézze a mi kis hercegnőnket, akinek ideje volt aludni menni.

Kristen és én is ilyenkor mindig elszomorodtunk, mikor elvitték, de a kis Jazmine tényleg elálmosodott, és anyuék is menni készültek, hogy Kris is pihenhessen.

- Mikor engednek haza kicsim? - kérdezte Jules Kristentől. - A testvéred is nemsokára hazajön, alig várja, hogy lásson benneteket - tette hozzá.

- Én is őt. Nagyon hiányzik már. Még két napot maradnunk kell, de jó kezekben vagyunk, utána hazavisszük Jazmine-t.

- Nem tudom, mit hagytatok otthon, de addig mi elintézünk minden,t mire hazajöttök - lelkesült fel Lizzy.

- Igazad van, valamit ennetek is kell majd nektek is - mondta anya.

Szerencsére anyáék sokat segítettek eddig is, főleg az utóbbi hetekben, amikor már nem igen engedtem Kristent otthon ténykedni. Persze a takarítás ez - az nekem is ment, de a főzéssel nem állok valami fényesen. És most minden időt a lányunkkal szeretnénk tölteni, és szerintem, nemcsak mi, hanem a családunk is.

Mindenki elköszönt Jazmine-tól, Kristen és én is magunkhoz ölelgettünk őt, és puszilgattuk majd Bradlyvel visszavittük őt az ágyába. Ahol egy kis szundítás után úgyis hamarosan ismét éhes lesz.

Mire visszaértünk, anyuék menni készültek. Bradly is végzett mára, így ő is Lizzyvel és anyuékkal ment haza, mondván, hogy később úgy is benéz ránk.

Kristen és én is megköszöntünk neki is mindent.

- Erről egy szót se többet. Nekem volt öröm világra segíteni ezt a tündért, akinek csodás szülei lesznek - mondta Bradly, akit az utóbbi időben én is megkedveltem, miután tényleg láttam, hogy komolyak a szándékai Lizzyvel, és nem a feleségem érdekli.

Jules, Ashleyék, anyuék, a csajok és Tom is elköszöntek, majd ismét magunkra maradtunk.

Láttam Krisen is, hogy fáradt, és mi tagadás, ilyen lesz még egy darabig, amíg mindig figyelni kell a kicsire, de ez az, amit egyikünk se bán.

Óvatosan felsegítettem a kanapéról és lefektettem őt. Rögtön maga mellé pillantott, kissé arrébb húzódva.

Mellé feküdtem és a karjaimba vontam.

Furcsa is volt kissé, hiszen mikor utoljára így feküdt a karjaimban, még nagy volt a pocakja, és a lányunk odabent volt még.

Most viszont már velünk van. Annyit vártuk őt, és itt van. Boldogan néztem Kristen szemeibe, amik ugyanezeket az érzéseket sugallták felém.

- Nagyon szeretlek - suttogtam neki.

- Én is téged - érkezett a válasz.

Felé hajoltam és ajkaimat az övére simítottam. Gyengéd csókokat váltottunk, néha kissé elmélyítve minden szerelmünket belesűrítve a csókokba, már ha ez lehetséges.

Néhány apró csókkal váltunk el egymástól, és néztem, ahogy Kristen álomba merül a karjaimban, egy kimerítő, de annál szebb nap után, amikor megajándékozott a világ legcsodásabb kislányával…








Íme ez lenne, várom a véleményeket :)

Még valami. Vagytok akik már tudtok róla és ki is irtam már, de akkor nem sok infóval.

Egy teljesen más történetet fogok írni, egy zárt bloggal, ahová nem mindenki léphet be. Vannak akik kaptak már, vagy kértek rá meghívót, ha netán valaki kíváncsi lenne rá írjon nyugodtan ide, vagy akár mailbe :) Ahhoz is kíváncsi lennék a Ti véleményetekre :)

Pussz (L)