No itt is, a bejegyzés erről.
Röviden arról lenne szó, hála a talin a múltkor a csajokkal jött az ötlet, főként mivel SS végéhez közeledett, és elég sok időt fektettem bele, hogy oké,hogy egy dolog itt blogon van, de ha egyszer ez sem lesz, vagy bármiért, hogy meglegyen kézzel fogható állapotban. Lehet, hogy hülyeség, de ez az enyém én szeretném rendes formában.
És drága Szilvim felajánlotta, hogy segít összehozni. Ez nagyjából már meg is, a borító kell még, amihez már minden megvan, meg beszélni a nyomdás ismerőssel.
Nos én ezt magamnak szeretném, hogy meglegyen, de kiírom, hátha akad olyan köztetek aki szeretne belőle.
Nem kötelező, ez saját célra készül, de aki esetleg úgy gondolja érdekli a dolog, írjon nekem, hogy kb hány darabról is beszélünk.
Akár ide, vagy emailben :) Ha pontosabban, továbbiakat tudok kiírom :)
Pusszantás nektek!
2011. október 11., kedd
60.Utolsó fejezet
Sziasztok!
Hát nagy nehezen, de eljött ez a pillanat. Ez a második történetem ami véget ér. Meg kell mondjam, nemtudom miért ez sokkal nehezebben született meg mint annak idején a Lion and Lamb love.
Nem akarok sokat hadoválni az elején, inkább a végére hagyom a beszédet, hogy olvashassatok :)
Nyomás tehát olvasni, SS-t utoljára.
Már nem szoktam kérni komizni, véleményt senkitől. Aki ír az ír, aki nem az nem. Most azonban mégis kivételt teszek.
Szerintem nem nagy kérés ha kérek egy kis véleményt. Ez az utolsó fejezet, és kíváncsi vagyok, hogy tetszik nektek. Remélem, bár nem érzem annyira, azért valamennyire mégis sikerült méltó véget adni a történetnek :)
Hálás lennék ha hagynátok véleményt, akár az utolsó fejezetről, akár alapjában véve a történetről :)
UI: Egy kis meglepetésem is lesz, amit ezután mindjárt felteszek egy külön bejegyzésbe. Egy kis előzetes :D Ha minden igaz és sikerül már szinte megvan, akkor lesz könyv ebből a történetből, és ha van aki érdekelne az írjon, de a másik bejegyzésben leírok mindent :)
60.fejezet
/Kristen/
- Látom nagyon várod már - fordult felém Ashely, aki igencsak láthatta rajtam az izgatottságot és boldogságot, amit az utazás gondolata váltott ki belőlem.
- Igen nagyon. Azóta nem voltam ott, hogy . . . . .
- Tudom. És nem lesz rossz visszamenni oda? Hiszen mióta eljöttél onnan nem voltál abban a házban.
- Még magam sem tudom. De ahogy Robnak is mondtam, soha többé nem akarok gondolni arra. Vége, mi pedig együtt vagyunk és boldogok. Nem szeretnék és nem is fogok arra gondolni. Csak a szép pillanatokra, amiből rengeteg adatott meg nekünk abban a házban.
- Ez a beszéd - mondta Ashely.
- Egyébként majd nekem is lesz egy meglepetésem. Persze csak majd miután Rob átadta a tiéd - mosolygott huncutul Ashely.
- Miért van egy olyan sejtésem, hogy nálad is hiába próbálkoznék, hogy elmond? - kérdeztem barátnőmet.
- Jól érzed. Szeretném, ha mindenki ott lenne.
- Rendben - adtam meg magam, mivel nem volt más választásom.
Ashelyvel tovább csevegtünk miközben csomagoltunk. Mivel ott jóval melegebb az idő, mint itt, nem csomagoltam olyan sok mindent. Egyrészt ami kell ott is meg tudjuk venni és nekem is maradtak ott ruháim. És csak a legfontosabbakat akartam vinni.
Egyelőre nem tudjuk, mennyi időre megyünk.
Jazminenak viszont mindent összepakoltam, amit kellett. Ruhákat persze neki is vehetünk ott, de például a kedvenc játékait nem hagyhatjuk itthon.
Néhány órával későbbre sikerült mindent összepakolni, amit kell.
Ashelyvel a konyhában terveztük folytatni, valami ennivalót készíteni, mire a fiúk és Jazmine hazaérnek. Akiknek mellesleg már itthon kellene lennie.
- Ne aggódj, biztos jönnek most már. Tudod milyenek a pasik. - mondta Ashely.
Épp a telefonért nyúltam, hogy felhívjam a drága férjem, hogy hol járnak már mikor nyílt a bejárat ajtó.
- Végre itt vagytok. Kristen már aggódott - lépett mellém Ashely.
- Csak összefutottunk Tommal - mondtam Rob, Tom felé pillantva, akinek a karjaiban volt Jazmine.
Rögtön érte nyúltam és a karjaimba vettem. Puszikkal halmoztam el a kis arcát, amiket hangos kacagással tűrt.
- Már hiányoztatok - pillantottam a karomban tartott lányunk válla felett az imádott apukája felé.
Rob felénk lépett és mindkettőnket a karjaiba zárt.
- Te is nekünk - mondta majd egy csókot lehelt a nyakamra, ajkaim felé haladva, amire egy szerelmes csókot kaptam.
- Egek, hogy ennyi ideig nem bírjátok egymás nélkül. Nem semmik vagytok - nevetett fel Tom.
Ashely addig Kellan karjaiba bújt.
- És mi újság Bradlynél? - kérdeztem Robtól miközben leültünk a nappaliban.
- Minden rendben. A kis tündérünk egészséges, mint a makk, és csodaszép, ahogy a doktor bácsi mondta igaz kicsim? - mosolygott Rob Jazminera, aki felé nyújtózott.
- Éhesek vagytok? - fordultam a fiúk felé.
- Igen - hangzott el egyszerre a válasz.
- Már minden az asztalon, úgyhogy nyomás a konyha.
- Addig én lerendezem a fiúkat, addig felvinnéd a picit? Jövök és tisztába teszem - fordultam barátnőmhöz.
- Megcsinálom én, ha nem baj. Egy kis gyakorlás - mondta Ashely.
- Persze - mondtam és átadtam neki Jazminet, akivel a lépcső felé indult, míg én a fiúk után mentem a konyhába.
- Ashley? - kérdezte rögtön Kellan.
- Jazmineal az emeleten - mondtam, mire Kellannak fülig ért a mosolya.
Rögtön eszembe jutott a pár hónappal ezelőtt beszélgetésünk a lányokkal. Remélem, mielőbb összejön majd az a baba kettejüknek, hiszen elnézve őket nagyon szeretnék és biztos vagyok benne, hogy fantasztikus szülők lennének.
- Sikerült minden összepakolni szívem? Ami kell, majd megvesszük ott - mondta Rob.
- Persze, mindent elintéztünk. De ti hol voltatok eddig? - kérdeztem mire sunyin összenéztek.
- Csak elintézünk ezt, azt - mondta Kellan, de tudtam, hogy sumákolnak valamiben.
Persze tudtam, hogy ha akarnám, se tudnám egyikükből sem kiszedni, így nem volt mit tenni mint kivárni miben is sumákolnak.
Ashely és Kellan is nem sokkal később hagytak magunkra bennünket, hogy ők is összepakoljanak. Mi viszont nem élvezhettük ki az együtt töltött pillanatokat. Rob szinte végig Jazmine mellett volt, még akkor is, amikor aludt. Képtelen volt elmozdulni mellőle, de ezzel nemcsak ő volt így. Akármeddig képes lennék csupán nézni, ahogyan alszik. Még mindig hihetetlen, szerintem Rob számára is, hogy ő a mi kis csöppségünk, és hogy ő van nekünk.
Látszik rajta, hogy teljesen odáig van a lányáért, de ez érthető is, és én is hasonlóképp érzek.
Nap mint nap hálát adok az égnek ennek a kis csodáért, aki még szebbé és boldogabbá teszi az életünket, és a szerelmünket.
Mivel Rob a lányunkkal töltötte a délutánt, addig én még elcsomagoltam pár dolgot. Másnak reggel indult a gépünk.
Anyuék, és persze Claireék, Lizzyék, Tom mindenki kikísért bennünket. A legtöbb rajongója természetesen Jazminenak akadt. Egyik karból a másikba, millió puszival köszöntek el tőle.
- Vigyázz rájuk fiam - jött oda Claire Robhoz miközben megölelt minket a karomban szemlélődő tündérünkkel.
- Az életemnél is jobban - válaszolta erre.
- Mi is vigyázunk apura igaz kicsim? - pillantottam a kis Jazminera, aki egy nagy mosolyt küldött felénk, ezzel ismét elbűvölve mindenkit, legfőképp engem és az apukáját, aki egy hatalmas puszit adott az arcára. És én is kaptam egy kis csókot tőle,és a legfontosabb szót, amit ha csak lehet, elmondunk egymásnak, bár anélkül is tudjuk, mégis jól esik hallani a másiktól.
- Szeretlek - súgta a fülembe a csók után, majd a nyakamra is hintett egyet.
- Én is szeretlek - válaszoltam és a tőle imádott mosolyával ajándékozott meg.
Miután megvoltak a búcsúzások, Rob kissé félrevonult a szüleivel és apuval. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, ismét a titokról van szó. A lányok pedig addig engem foglaltak le - jöttem rá közben még a pasik ellenem vagy, ahogy mondták értem, értünk szövetkeztek.
Nem mondom, hogy nem szeretem a meglepetéseket, de mégis furdalt a kíváncsiság, hogy mit forgatnak a fejükben.
Miközben, ezen gondolkoztam hirtelen eszembe jutott, ha most mi LA-be megyünk, a karácsonyt pont nem töltjük itthon, hiszen már csak pár nap van addig.
- Na aggódj kicsim, a férjed mindenre gondolt - mondta anya.
Még inkább dühös lettem, hogy most már tényleg csak én vagyok az egyetlen, akinek fogalma sincs, mi történik körülötte.
Mégis igyekeztem nem kimutatni, főleg nem kérdezősködni. Ha nehéz is kifogom várni, hogy megtudjam, mit terveznek.
Egy-egy utolsó ölelés és puszi után Kellanékkal elindultunk felszállni a gépre, ami a régen látott angyalok városába repít bennünket.
Egy jó hosszú utat követően landoltunk ismét Los Angeles -ben. Szerencsére Jazmine is jól viselte az utat, amitől kicsit tartottam, hogy még ilyen picike. De persze ha apu a közelben van, akkor minden jó. Fantasztikus volt látni számomra, hogy még ilyen picin is milyen kapocs van köztük. Talán lehetetlenül is hangzik, de mintha máris tudná, vagy érezné ki is neki Rob, és már most imádja az apukáját és sok helyzetben Rob az, aki képes megnyugtatni őt.
Persze én vagyok az anyukája, ami szintén megint más, és nagyon szeret nálam is lenni, de valamiért úgy érzem nagyon apukás kislányom lesz. De ennek örülök, hiszen én is tudom, hogy Robnál fantasztikusabb apukája nem is lehetne.
Amint leszálltunk a gépről megjelentek a fotósok. Persze ők, hogy is hiányozhatnának?
Londonban csak az elején volt ekkora felfordulás körülöttünk, ha valahol megjelentünk Jazmineal, de itt mindig is nagyobb volt a hiszti, ha erről volt szó. És nem utolsó sorban elég hosszú idő után mindketten, vagyis már hárman jöttünk vissza Los Angelesbe.
Kissé félve pillantottam Robra, aki végig szorosan magához ölelve jött mellettem, a karjaimban a kislányunkkal, mögöttünk pedig Kellanékkal.
Mindenhol vakuk villogtak és kérdések sokasága zúdult ránk miközben kifelé indultunk. Ekkor jelent meg a megmentőnk, aki egy pillanat alatt szétoszlatta a bagázst.
- Helló főnök, Kristen. És látom, itt a kis tündér is - mosolygott ránk Dean.
- Kösz Dean, mire mennénk nélküled?
- Nem messzire - válaszolta Dean Robnak, majd ő segített távol tartani tőlünk a fotósokat, míg elértünk a kocsiig.
Beszállva rögtön az itteni házunk felé indultunk. Egy furcsa, ugyanakkor jó érzés fogott el, hogy ismét itt vagyunk. Arra nem akartam emlékezni, mikor voltam itt utoljára és miért mentem el innen, az már a múlt. Viszont rengeteg szép emlék ébredt bennem a várost látván főként, amikor a házunk elé érkeztünk.
Kiszálltunk a kocsiból, Jazmine is ébren volt, hiszen elég sokat, szinte végigaludta az ide utat.
Ő is érdeklődve szemlélte a házat, ahol korábban éltünk. Lehet, hogy bolondág, és kissé meg is ijesztettem Robot, mikor meglátva a házat emlékek sokasága rohant meg, ezzel pár könnycseppet kiváltva belőlem.
- Mi a baj kicsim? Rosszul vagy? - kérdezte rögtön aggódva.
- Semmi baj - mosolyogtam rá. - Csak emlékek. Jó újra itt lenni, annyi minden történt velünk itt, és hihetetlen, hogy most a lányunkkal vagyunk itt - pillantottam az említett csöppségre a karomban.
- Ez igaz. Tudod, néha nehezen tudok választani itt vagy Londonban jobb-e. Lehet, hogy badarság, hiszen ott él a családunk, közelebb vagyunk hozzájuk, de ez is hiányzik. Itt kezdtük a közös életünket és . . . . .
- Tudom szívem. De a család miatt tényleg jobb otthon, de ide is bármikor eljöhetünk, vagy akár a nyarat tölthetnénk itt, vagy amikor kedvünk tartja. Jazminenak is tetszene biztos.
- Jó lenne, igaz kicsim? - fordult Rob a lányunk felé, aki mosolyogva nyújtózott az apukája felé.
- Azt hiszem, tetszik neki az ötlet - mondtam Rob miközben átvette őt tőlem, és engem is maga mellé vonva mentünk be a házba, aminek meglepő módon nyitva volt az ajtaja.
Azon már nem is annyira lepődtem mikor találtunk pár embert a nappaliban, ha minden igaz ránk várva.
Kellan és Ashely most nem jöttek velünk, ők hazamentek, de később mindenképp átjönnek. Dean is magunkra hagyott bennünket, de persze bármikor ugrásra készen állva, ha szükségünk lenne rá.
Nikkiék, valamint Peter és Elizabeth vártak ránk a nappaliban.
- Végre itt vagytok - jött oda hozzánk Nikki, Rob pedig a bátyjához indult.
A legtöbb puszit persze ismét Jazmine kapta, aki rögtön Nikki karjaiban volt, miközben én lopva Nickre pillantottam, aki különös csillogással a szemében figyelte szerelmét a kislányunkkal a karjaiban.
Nick addig engem is megölelt.
- Jó, hogy itt vagytok. A kis tündéretek egyre szebb és látom minden tökéletes.
- Ennél szebb már nem is lehetne - mondtam neki és boldogan öleltem vissza.
Rob pedig mosolyogva figyelt bennünket. Mindig is szerintem mondhatom azt, hogy Nickel különleges kapcsolat lesz köztünk, és szerencsére Robnak eszébe sem jut féltékenynek lenni erre. Végtére is a bátyjának köszönhetünk nagyon sokat. Ki tudja, mi lenne velünk most, ha ő, akkor nem jön el Robért és hozza haza.
De szerencsére minden jól alakult, és boldogabbak vagyunk, mint valaha.
- Azt hiszem Jazminenek tiszta pelusra lesz szüksége - mondta Nikki, aki épp a karjaiban tartottam a lányunk.
- A szobájában tisztába is tehetjük - mondta Nikki, mire talán kissé értetlenkedve néztem rá.
- Reméljük, hogy sűrűbben is jöttök majd, és gondoltuk a kis hercegnőnek itt is szüksége lehet egy csodaszép szobára - mondta Nikki és el is indultunk a szobák felé.
Rob és az én szobám melletti szoba lett a lányunké. Amint benyitottunk a lélegzetünk is elakadt.
- A lányok rendeztek el mindent, reméljük tetszeni fog Jazminenak is - mondta mögöttünk Nick.
- Abban biztos vagyok, ez meseszép igaz kicsim? - néztem a lányunkra, aki rögtön a sok játék felé nyújtózott.
- Azért ti is sokat segítettetek Peterrel - tette hozzá Elizabeth.
- Köszönjük - válaszolta Rob.
Ő egy-egy puszi után visszament a nappaliba a fiúkkal, míg mi a lányokkal átöltöztettük és tisztába tettük Jazminet. Visszavinni már nem vittük, ugyanis kissé megpilledt utána a karjaimban.
Nikkiék nem sokkal később elköszöntek tőlünk, hogy mi is pihenhessünk egy kicsit a hosszú út után. Előtte azonban még nagyon pusmogtak valamit Nickel, ami ismét gyanús lett nekem.
- Miről suttogtatok ti ketten? - kérdeztem életem párját rögtön amint a többiek elmentek.
- Semmiről kicsim. Csak megbeszéltünk ezt- azt karácsonyra - mondta Rob, ezzel engem is emlékeztetve, hogy két nap múlva karácsony.
Rögtön eszembe jutott a családunk, akik nem lesznek velünk. Erre Robnak csak annyi volt a válasza, hogy ne aggódjak minden tökéletes lesz. Ezzel a sokat sejtető válaszával ismét adott okot a fejtörésre, de nem faggattam.
Jazmine épp szólított minket, amikor a szobája felé mentünk. A vacsoráját követelte, majd egy közös fürdés után apuval, Robbal együtt fektettük le őt. Rob az ágya melletti hintaszékbe ült vele, ahol halkan énekelni kezdett neki.
Akárcsak először Jazmine, én is csak ámultam. Álmomban sem gondoltam, hogy Rob ilyen jól tud énekelni. Teljesen elbűvölt.
Mindketten adtunk egy- egy puszit az álomba merült lányunknak, majd Rob óvatosan, hogy fel ne ébredjen az ágyába fektette. Rob mögém lépett és a karjaiba zárt, így csodáltuk a mi kis tündérünk.
Rob egy csókot lehelt a nyakamra, és a fülembe suttogta, mennyire szeret, amit szívem minden szerelmével viszonoztam neki.
Magunkkal vittük a babafigyelőt hogy rögtön halljuk ha Jazmine felébredne.
Robbal ez miatt is csak egy rövid, de közös zuhanyzást választottunk, majd szerelmem karjaiba bújva feküdtünk le, ismét Los Angelesben. Boldog vagyok, hogy ismét itt vagyunk, és immár hármasban.
Férjem csókjával az ajkaimon, és szoros ölelésében aludtam el.
Reggel azonban nem egyedül ébredtem, és nemcsak Rob feküdt mellettem. Úgy tűnik időközben kibontakozhattam a karjaiból, ugyanis elég távol kerültünk egymástól. Sőt volt valaki, aki elválasztott bennünket.
Rob még mindig aludt, akárcsak az időközben közénk kerülő Jazmine. Mivel én biztos nem, Rob hozhatta őt át hozzánk. Pedig nem is hallottam felsírni őt - gondolkoztam el.
Nem is akárhogy aludtak. Köztünk aludt Jazmine miközben Rob egyik ujját fogta a csöpp kis ujjacskáival. Mérhetetlen boldogság áradt szét a szívemben életem két legfontosabb személyét csodálva.
Elég mélyen aludhattak ugyanis mindkettőjüknek adtam egy- egy puszit és nem ébredtek fel rá. Próbáltam óvatosan felkelni mellőlük. Párnákat tettem az ágy szélére, hogy Jazmine véletlenül se eshessen le, majd halkan a konyha felé indultam reggelit készíteni mindhármunknak.
Az órára pillantva már nem is reggel, hanem lassan dél volt. A mosogatóban egy üres üveget találtam, ebből következtetve, hogy Rob megetette Jazminet, de lassan ismét úgy is éhes lesz szerintem, amint felébred akárcsak az apukája.
Neki is láttam valami reggelit készíteni Robnak. Éppen befejeztem az ügyködést mikor hallottam, hogy mögém settenkedik. Vagyis settenkednek.
- Itt is a mami kicsim - mondtam Rob és Jazmine felém nyújtózott.
Átvettem őt Robtól és adtam egy puszit az arcocskájára, majd egy rendes csókot apunak.
- Reggelizz te is, addig megetetem a kis hercegnőt.
- Szerintem még nem éhes, nem olyan régen evett. Nem volt olyan hangos, ezért nem is szóltam. Feltaláltuk magunkat, igaz tündérem? - mosolygott Rob a lányunkra.
Egyszerűen képtelen voltam betelni a látvánnyal. Imádtam csak nézni is őket együtt, a két legfontosabb személyt az életemben.
- Mi az? - kérdezte hirtelen Rob amikor látta, hogy kettejüket nézem.
- Semmi - válaszoltam mosolyogva, mire kissé értetlen kifejezést vágott. Imádlak titeket - mondtam neki kifejezve iménti gondolataim.
- Én is titeket - mondta, majd odalépett hozzám.
Jazmine egy nagy puszit kapott aputól, én pedig a világ legédesebb és legszerelmesebb csókját.
- Mivel holnapután karácsony a lányokkal elmehetnétek vásárolni. Elizabeth és Nikki már kerestek, ha gondolod, hívd fel őket szerintem Jazminenak is tetszene - mondta Rob, mire ismét az az érzésem támadt, hogy még mindig azon a titokzatos meglepetésen dolgozik.
Mikor rákérdeztem ismét kitérő választ adott, amiből nem lettem okosabb, inkább ráhagytam és Jazmineal az emeletre mentünk, amíg ő reggelizett.
Miután Jazminet tisztába tettem és felöltöztettem beszéltem Nikkiékkel, akiket persze nem igen kellett győzködni egy kis vásárlásért amíg Rob a srácokkal kibontakozik.
Míg ők megjönnek értünk addig nekem is lesz időm elkészülni.
Jazminet lefektettem az ágyunkra és párnákkal körberaktam, mert kissé el is szunyókált. Addig én is kaptam az alkalmon és lezuhanyoztam.
Kissé vizesen még egy törölközőbe csavarva léptem a gardróbba valami ruháért. Furcsa ismét a londoni hűvöshöz képest, hogy itt elég egy kis ruhát felvennem. Míg tanakodtam melyik legyen, annyira elmerültem a gondolataimban, hogy fel sem tűnt, mikor Rob mögém lépett csupán akkor, amikor még töröközőbe csavart testem hátulról a karjaiba vonta.
Megszólalni már nem igen volt erőm, ugyanis édes csókjaival próbált elkápráztatni, így beszéd helyett egyre hangosabb sóhajokra futotta tőlem. Először nyakam járta be ajkaival, míg kezei a térdemtől haladva simítottak végig a lábamon egyre feljebb haladva. Sóhajtva hagytam bármit is akar tenni velem.
A következő pillanatban azonban megfordított így már szemből láthattam az arcát, szemei mérhetetlen vágyat tükröztek felém. Ő is hasonlót láthatott az enyémben.
- Imádlak - súgta miközben a nyakam hajlatát csókolta, majd a szemembe nézett, és a következő csókja ajkamat érintette. Szerelmes, ugyanakkor szenvedélyes csókban forrtunk össze, míg ismét szorosan a karjaiba vont.
Éppen a törölközőt bontotta volna le rólam, ha valami nem szól közbe. A mobilom. Kelletlenül bontakoztam ki férjem karjaiból és mentem a telefonhoz, és végszóra ébredt fel Jazmine is, akit Rob a karjaiba vett.
A lányok voltak, hogy pár perc és itt vannak. Egy lemondó sóhajjal vettem tudomásul én is és Rob is, hogy az együtt töltött percek véget értek. Jazmineal a karjaiban azért magához vont egy csókra.
- Nemsokára innen folytatjuk - mondta egy sokat sejtető mosoly kíséretében. A fiúk is hamarosan jönnek, elintézünk pár dolgot, de jövök mire ti is - tette hozzá.
A lányunkkal, hogy gyorsabban menjen az öltözés - ugyanis ha maradna, szerintem megadnám magam a csábításnak - így inkább lementek a nappaliba.
Mire én is leértem már Nikki, Ashely és Elizabeth is itt voltak.
- Kicsim ugye nem ebben akarsz menni? - kérdezte tőlem Rob miután alaposan végigmért, a lányok pedig csak kuncogtak rajta, akárcsak az eddigre szintén megérkezett Kellanék.
- De miért? Nem tetszik? Kérdeztem tőle és végignéztem magamon, tudtam, hogy ezzel csak az idegeit húzom.
- Óó épp ellenkezőleg. Ebben nem mehetsz. Egyáltalán nem tűnsz férjes nőnek, főleg nem anyának. Minden pasi rajta csorgatja majd a nyálát, szó sem lehet róla.
- Pedig már nincs idő átöltözni, a csajok menni akarnak. És hagy nézzenek, nem érdekel.
- De engem igen. Csak én, nézhetlek, más pasik ne téged bámuljanak - mondta és közelebb lépett hozzám.
- Nyugi tesó had lássa csak mindenki, hogy ez a szépség a tiéd, amint végeztünk csatlakozunk a csajokhoz - mondta Kellan.
- Akkor se akarom, hogy más így lásson - mondta Rob ismét kissé morcosan.
- Nemsokára találkozunk szívem - mondtam neki, és egy sokat ígérő csókra léptem hozzá. Mondanom sem kell, hogy alig akart elengedni.
- Ezért még számolunk, abban biztos lehetsz - súgta Rob miután elszakadtunk egymástól.
- Alig várom - válaszoltam egy csábos mosollyal, és jobbnak láttam inkább menni mielőtt tényleg képtelen leszek elmenni.
Rob puszikkal halmozta el a lányunk, és egy-kettőt én is kaptam majd a lányok a kocsi felé ráncigáltak.
Ashely fogta Jazminet és nekiindultunk vásárolni. Fogalmam sem volt miért kellett vennünk néhány melegebb ruhát nekem és Jazminenak is, de az okát nem tudtam meg, de sejtettem, hogy ahhoz a bizonyos meglepetéshez van köze.
Fantasztikusan telt a napunk. Millió üzletet jártunk végig, és Jazmine nagyon élvezte. Én néha kevésbé, és mivel ez már nem London, volt, amikor fotósok követtek bennünket, egy-egy képért főleg a lányunkról. De voltak rajongók is, akik csupán autógrammot, vagy esetleg egy közös képet szerettek volna velem.
Mivel akkoriban a film bemutatása után eltűntem, erre nem igen volt lehetőség, és most még mindig furcsa, hogy felismernek, és gratulálnak a filmhez. Mégis nagyon jól esik, és ahogy gondoltam és Rob mesélte annak idején nem minden rajongó olyan elvetemült, hogy szinte rámásznak. Na, jó végül is nála valamilyen szinte érthető, hiszen az én drága férjem szívdöglesztően néz ki.
Kell egy kis idő, főleg amikor itt leszünk hozzászokni ehhez.
Rengeteg üzletben voltunk, a lányok segítségével mindenkinek sikerült vennem valamit karácsonyra. A legtöbb ajándékot persze Jazmine fogja kapni, aki ilyen pici lévén is nagyon élvezte a vásárlást.
Robnak fogalmam sem volt mit vehetnék mikor Ashely jött egy ötlettel. A gyűrűinket az esküvőre -mivel annak idején én nem is tudtam róla, hogy férjhez fogok menni -Rob titokban intézte. Az ékszer, azóta is mindkettőnk ujján ott csillog, ezzel is jelképezve a szerelmünk, és örök hűségünk egymás iránt, de az az ötletem támadt, hogy mégis legyen egy kicsit különlegesebb. Eszembe sem volt ez semmi pénzért elcserélni, de betértünk egy ékszerboltba ahol valami hasonló gyűrűt választottam ki, csak kicsit más milyet. Nekünk kettő is lesz.
Kértem az ékszerészt, hogy ha lehet, akkor szerepeljen rajta belső felén egy felirat egy dátummal ami mindkettőnknek nagyon fontos.
Kért pár órát, amíg elkészül addig mi vásároltunk tovább. Amikor visszamentünk érte, csak ámultam. Egyszerűen tökéletes lett. Bár lehet, hogy Rob hülyeségnek gondolja, hiszen minek nekünk két gyűrű?
- Dehogy gondolja annak. Hidd el, jobbat ki sem találhattál volna, ez nekem elhiheted - kacsintott rám Ashely.
Már majdnem esteledett, amikor hazaindultunk.
Az ékszerdobozt jól elrejtettem a táskámban. Mire hazaértünk Robék is otthon voltak. Peter,Kellan és Nick társaságában söröztek a nappaliban.
Rob rögtön felpattant, amint beléptünk az ajtón. Először Jazmine kapott egy hatalmas ölelést és puszit apától, majd jöttem én. Boldogan bújtam szerelmem karjaiba, akit egész nap nélkülöznöm kellett.
A lányok is köszöntek párjainknak, majd mind a napaliba mentünk. Azonban valamin megakadt a szemem.
Egy bőrönd áll a nappali egyik sarkában. Rögtön rá is kérdeztem a miértjére.
- Ez része a meglepetésnek. Már csak holnapig kell várnod kicsim - mondta Rob míg kényelmesen az ölébe fészkeltük magunkat Jazminenal.
- De még mekkora lesz. Apropó én is kíváncsi vagyok az enyémre - pillantott Kellan Ashleyre.
- Neked is ki kell bírnod holnapig édes - válaszolta neki a barátnőm.
- Azt hiszem Kris nincs más választásunk, mint várni.
- Nagyon úgy tűnik - mondtam Kellannak.
Beszélgettünk egy kicsit míg a lányunk közbe nem szólt. A srácok is menni készültek, hogy ahogy ők mondták pihenjünk rá a holnapra, így elköszöntünk tőlük. Még én elpakolásztam, Rob felvitte a szobájába Jazminet.
Csatlakoztam hozzájuk egy vacsorára a kis tündérünknek, egy fürdésre természetesen apuval, akit mint mindig a nagy pancsolásban ismét teljesen eláztatott.
Rob felöltöztette és a karjaiba véve leült vele a szobájában a hintaszékbe és álomba ringatta őt. Én is csatlakoztam hozzájuk a fürdő eltakarítása után, ami egy kisebb kacsaúsztatóra hasonlított.
Szinte ámulattal néztem kettejüket. Csendben melléjük osontam, és puszit adtam nekik. Rob is majdnem elaludt mellette.
Óvatosan elvettem a karjaiból Jazminet és az ágyába fektettem. Robbal apró puszit leheltünk az arcára és a szobánkba mentünk. Fogalmam sincs mit csináltak egész nap, de eléggé kimeríthette őt, ha Jazmineal együtt ülve képes lett volna elaludni.
Míg én a lányukkal maradtam egy picit, elzavartam zuhanyozni. Én is követtem őt, és egymás karjaiba bújva merültünk el az álmok tengerében . . . . . . .
Másnap reggel több okból is különleges napra ébredtünk. Nem is akárhogy. Jazmineal együtt, akit az éjszaka hozott át hozzánk Rob.
Ez az első közös karácsonyunk Jazmineal, bár Robbal nem az első. Mégis így egy család, és szülőkként az első.
Egy közös reggeli után Rob és a pici lányunk elfoglalták magukat, amíg én elkészültem.
Szerettem volna én is karácsonyfát és mindent, ami ilyenkor kell, de Rob nem engedte, vagyis állítólag ő már mindent elintézett.
Sőt ha minden igaz, nem is itthon karácsonyozunk, ezért is láttam a csomagokat. Legnagyobb meglepetésemre a családnak vásárolt összes ajándékot is összepakolta.
Így nem tudtam mást tenni, mint kivárni, hogy annyi idő után végre megtudjam, mire készül.
Miután elkészültünk kocsiba szálltunk, bár nekem egyelőre fogalmam sem volt hová tartunk.
Mikor közeledtünk a cél felé szinte a szavaim is elállt, de ekkor még nem is tudtam mindent.
Nem sokkal később már Jazmineal a karjaimban és Rob kezét fogva sétáltunk a tengerparton az ház felé ami annyi szép emléket idéz.
Itt esküdtünk meg. Robbal és a barátainkkal jöttünk ide, akkor még úgy tudtam, hogy csak egy kis kikapcsolódásra, de esküvő lett belőle, és életem legszebb napja.
Rögtön eszembe jutott annak a napnak minden csodás pillanata. Szívemet még nagyobb boldogság töltötte el mikor felidéztem a perceket.
Mégis kissé szomorú is lettem, hiszen karácsony lévén a családunktól is távol vagyunk, de igyekeztem nem gondolni erre, csak arra, hogy hol vagyunk és hogy együtt.
Az ismerős házba lépve a szavam is elállt, Jazmine is érdeklődéssel szemlélte a házat, ami karácsonyi díszben pompázott. Nem utolsó sorban a lányokat, akik épp a fát díszítették, a fiúk pedig nekik segédkeztek.
- Végre itt vagyok - mondta Nick.
Ashely átvette tőlem Jazminet, aki a szép színekben pompázó fenyőt csodálta. Rob addig Kellanal és Nickel behozta a cuccainkat.
Hogy is gondolhattam, hogy nélkülük ünnepelünk? Hiszen már majdnem egy család vagyunk, és nekünk vannak a legcsodásabb barátaink.
- Tehát ezt titkoltátok.
- Is. - mondta Nikki, aki épp a konyhából jött.
Mind a nappaliban voltunk. Kellan, Ashely, Nikki, Nick, Peter, Elizabeth és mi. Mégis továbbra is hallottam a zajokat a konyhából pedig más nem lehet itt.
- Kicsim, benézel a konyhába, hátha kell még segítség, addig mi is elintézhetjük ezt a srácokkal odakint - monda Rob, és kissé gyanúsan pillantottam rá, de hallgattam rá és a konyhába mentem.
Ők mégsem mozdultak. Mintha a reakciómat várták volna.
A konyhába lépve még nagyobb ámulatba estem.
- Jó, hogy itt vagytok kicsim, már majdnem minden kész - mosolygott rám Claire, aki anyuval sürgött forgott a konyhában. Alig akartam hinni a szememnek.
Rögtön a nyakukba ugrottam, annyira örültem nekik.
- Csak nem gondoltad, hogy az első közös karácsonyt az unokánkkal külön töltjük? Azt a fiam sem hagyta volna, ezért itt vagyunk - mondta Claire.
Egyszerűen alig hittem el. Annyira boldog voltam, mégis valami hiányzott. A tudat, hogy a család többi tagja nincs itt, nagyon elszomorított, de Rob mindenre gondolt.
Rögtön a nappali felé indultam. És még nem ért véget a meglepetés. Mire visszaértem még többen voltunk.
Most már tényleg elmondhatom, hogy mindenki itt van.
Anyu, apu, Cameron, Claire, Richard, Lizzy, Vic, Bradly, Jackson, Kellan, Ashely, Nikki, Nick, Peter és Elizabeth, na és persze aki nem hiányoztat Tom, aki már Jazminet tartotta a karjában. Lerí róla, hogy imádja a kis tündérünk, de ő is Tomot.
Mindenkit megöleltünk, és most voltam csak igazán boldog.
- El se hiszem, hogy itt vagytok - mondtam miután mind leültünk a nappaliba.
- Bizony, és ez még nem minden. - mondta Rob, és sejtettem, hogy most jön csak az igazi meglepetés.
Nagyjából én ültem a szoba közepén, Jazmine pedig az ölemben.
Rob pedig odajött elénk és letérdelt. Ekkor jöttem rá, vagy kezdtem sejteni mi lesz a vége.
És úgy lett, amikor elhangzott a kérdés, nem sok kellet, hogy sírva fakadjak, de csakis a boldogságtól.
- Van egy dolog, ami miatt különleges ez a hely számunkra. Bizony kicsim, apu ezen a helyen vette feleségül a mamit - mondta Jazminera pillantva. - Bár sok minden történt velünk azóta, és többek között életem legszebb ajándékát adtad meg nekem, ezt a csodaszép kislányt - puszilta arcon a kislányunk, aki szintén érdeklődéssel hallgatta az apukáját.
- És tettél ezzel a világ legboldogabb férfijává. Itt fogadtunk egymásnak örök hűséget, amit szeretném, ha újra megtennék. Ha ismét hozzám jössz ezzel megerősítve az eskünket, ami már így is örökre szól. Szeretlek Kristen mindennél jobban téged és a lányunk is.
És ezután jött a nagy kérdés.
- Kristen hozzám jössz feleségül? - kérdezte majd várakozóan nézett rám.
Én pedig szavait hallgatván majdnem elsírtam magam, és ilyen állapotban, félig szinte sírva és nevetve igent válaszoltam vetettem magam a karjaiba, addig Claire átvette tőlem Jazminet.
- Köszönöm. Annyira szeretlek - mondta Rob.
- Én is téged. Ez a legszebb ajándék, amit kaphattam tőled - válaszoltam, és egy csókért hajoltam felé amit készségesen adott meg.
Mérhetetlen szerelemmel és boldogsággal a szívünkben csókoltuk egymást.
- Oké fiatalok, de akkor hajrá és csináljátok rendesen - szólt ránk Tom.
- Igazad van haver. Kicsim, anyuék és a csajokra bízlak, nemsokára találkozunk - mondta Rob, és egy csók után őt is elrángatták a fiuk. Engem pedig a lányok húztak a szobába ahol annak idején készültem.
Ismét hasonlóan éreztem magam, mint akkor, csak most tudom mi fog következni. Ismét kimondom a boldogító igent életem párjának.
Valamiért így, hogy tudom, még idegesebb vagyok, mint akkor.
Anyu, Claireék és lányok segítettek. Lizzy és Ashely Jazminet öltöztették fel, míg én is készülődtem. Rob ismét, mint akkor is mindenre gondolt.
- Ezúttal nem anyukád, hanem én választottam neked, remélem tetszeni fog - mondta Claire miután Nikki elkészült a hajammal és sminkemmel és a ruhához értünk.
Egy csodaszép ruhát választott nekem Claire. Furcsa nekem ez a második esküvőm és mindent ők szerveztek meg helyettem, ezt talán másoknak gondot okozna, vagy nem így képzelné, hiszen a ruhát is mindenki magának választja, és az külön egy élmény a többi előkészülettel együtt, számomra ez mégis tökéletes.
Nem ezek a lényegesek, hanem a végeredmény. Hogy ismét Rob felesége leszek, és megerősítjük az egymásnak tett eskünket.
Miután mindennel elkészültünk, egy picit magamra maradtam míg a lányok is elkészültünk gyorsan, és persze kellett egy kis segítség a fiúknak. Én pedig előkerestem addig a táskámba rejtett kis ékszerdobozt.
A kezembe vettem és csak csodáltam. Tegnap még nem is gondoltam volna, hogy ennyire eltaláltam az ajándékválasztást, és hogy egy ilyen szép és számunkra fontos alkalommal adhatom oda neki.
Nem sokkal később mind elkészültünk. Jazmine a keresztanyja kezében jött velünk, elém pedig apa jött a nappaliba. Ashelyék előre mentek a partra, ahol sejtéseim szerint ismét tartjuk az esküvőnket.
Apába karoltam, és elindultunk a part felé. Jól sejtettem. Hasonló vagy még szebb díszítés várt rám, de nem is ez a fontos. Hanem az az ember, az a férfi, aki ott vár rám. Az arcán ugyanaz a boldog és szerelmes mosoly ragyogott és a szemei ugyanazokat az érzéseket tükrözték felém.
Megfogtam a kezét mikor apu ismét átadott neki, összekulcsoltuk az ujjainkat, és a barátaink és családunk körében ismét elmondtuk az eskünket, megerősítve a szerelmünket és egymásnak tett ígértünket miszerint örökké egymáséi leszünk.
Amikor a pap előtt és mindenki előtt ismét szerelmet és hűséget fogadtunk egymásnak, jött a várva várt pillanat. A csók.
Minden egyes csókunk a mennyországba repít, ezzel most sem voltam másképp. A csók előtt átadtam Robnak az én ajándékom.
Ő nyitotta ki, a pap és mindenki előtt a dobozt.
- Igaz ez csak egy kis apróság a te ajándékodhoz képest, de számunkra fontos jelentősége van - mondtam Robnak és megmutattam neki miért.
Egy dátum volt a belsejébe gravírozva, és egy szó.
- Ma van a megismerkedésünk évfordulója. Pontosan két évvel ezelőtt pont ezen a napon, karácsonykor találkozunk először, és azt mondhatom, hogy azon a napon minden megváltozott. A szót pedig nem hiszem, hogy el kell mondanom miért. Ez áll a karkötőnkön is, amit a párizsi búcsúnkon kaptam tőled.
Örökké.
- Életem legszebb napjai voltak. És ahogy akkor fogadtuk egymásnak. Örökké szeretlek - mondta Rob, és ezután felhúztuk a gyűrűket és egy szerelmes csókkal pecsételtünk meg a házasságunk és a szerelmünk melynek lángjai örökké égnek, amíg élünk.
A pap gratulált nekünk, és még sok hasonló szép pillanatot kívántak nekünk. Rob a karjaiba fogta a lányunk, és úgy ölelt magához mindkettőnket.
- Ti vagytok a mindenem. Szeretlek titeket - mondta és ezúttal mindketten kaptunk egy puszit, amit Jazmine csilingelő kacagása tett még szebbé.
Rob ismét kitett magáért. A parton állt egy sátor ahol egy kis fogadás, eszem iszom volt a ceremónia után.
Felvágtuk a tortát, miénk volt az első tánc, és minden, amit ilyenkor szokás, és ami felejthetetlenné tette ezt a napot. Szebb ajándékot, így az év legszebb ünnepére nem is kívánhattam volna.
Persze nem maradhatott el a sok tánc, nekem a fiúkkal, Robnak pedig a csajokkal. Tom időközben kisajátította Jazminet, aki láthatóan odavolt a kissé bolondos Tomért.
Esteledett mikor már amolyan beszélgetőssé alakult a bulink. Ekkor kért egy kis figyelmet Ashely. Az ő meglepetésére, amire főleg Kellan annyira vár.
Egymás mellett ültek Kellanal mikor Ashely az asztalra tett valamit párja elé. Lehet, hogy van, aki sejti, én is így voltam, de most hogy látom, tudom jó volt a tippem, de Kellan arca egyik pillanatban teljesen döbbent volt. Addig, amíg felfogta mit is jelent az elé tett aprócska kis babacipő.
A következő pillanatban Ashely sem nagyon tudott megszólalt. Kellan a karjaiba kaptam és körbe- körbe forgatta annyira boldog volt.
- Istenem én is apa leszek. Tényleg igaz ez cica?
- Igen édes. Reméltem, hogy örülni fogsz neki . . . .
- Hogy örülök- e? El se hiszed mennyire. Egy kiscsaj. Vagy kisfiú, mindegy is a lényeg hogy egészséges legyen, és a mi babánk - mondta a nagy mackó, aki alig bírt magával.
Elsőként Rob és Tom gratuláltak nekik.
Én pedig Ashelynél voltam az első. Annyira örülök nekik. Kellant le sem lehetett lőni ezután. Már tervezgetett mi hogyan lesz, ha fiú vagy ha kislány lesz, és fantasztikus volt látni, hogy mennyire szereti Ashelyt, és hogy örül a babának.
Szerelmét szinte egy pillanatra sem engedte el maga mellől. Sőt, elég sokat volt a karjaiban Jazmine is, ami Tomnak nem igen tetszett. Még a végén összevesznek a lányunkon.
- Azt hiszem, egy kisfiúnak mégis jobban örülnék - mondta Kellan. Ha nekem is lányom lesz, nem lehet majd a pasikat levakarni róla, biztos olyan gyönyörű lesz, mint te cica. Ha fiú, akkor lehet csajozni tanítani - tette hozzá, mire mi csak nevettünk.
- Majd egy ilyen, egy olyan idővel - mondta Ashely kissé óvatosan, hogy ugyan mit felel erre Kellan.
- Én benne vagyok - mondta és megcsókolta Asht.
Mindenki itt volt, és boldog. Lizzy és Bradly aki egyre jobban imádják egymást, Nikki és Nick akik az esküvőre készülnek, Kellan és Ashely akik babát várnak, Jackson is Vic, mindenki aki fontos nekünk, olyan boldogok mint mi.
Minden tökéletes, amiről régen álmodni sem mertem most a valóság. Ennél csodásabb életet nem is kívánhatnék magamnak.
Ashelyék csókjai után, én is kaptam egyet újdonsült férjemtől és magunkhoz vettük Jazminet.
De csak egy egy puszira és ölelésre, este ugyanis Rob megegyezett, hogy a nagyszülők vigyáznak rá, amíg mi elmegyünk egy kicsit. Sejtettem, hogy ez az ő ötlete, egy amolyan második nászéjszaka.
Elköszöntünk mindenkitől, főleg a lányunktól, akire anyuék vigyáznak, amíg ez az éjszaka csakis a miénk.
- Anyuék reggel jönnek kicsim, és utána együtt elmegyünk valahová, de ne mond el a maminak - mondta neki Rob halkan, de persze hallottam.
Megöleltük és megpusziltuk őt, Rob pedig kézen fogott és sétálva indultunk el a parton. Fantasztikus este volt, a hold és a csillagok ragyogtak felettünk, mintha ma csak miattunk bújtak volna elő.
A part egy távolabb eső és magányosabb részére értünk, ahol egy gyertyákkal díszített ágyszerűség állt baldachinos sátorral és egy üveg pezsgővel.
Rob töltött mindkettőnknek és ezúttal már kettesben koccintottunk a házasságunkra, és a szerelmünkre. Férjem szorosan magához vont és egy csókért hajoltam felé és ő készséggel illesztette ajkait az enyémre, miközben eldöntve a homokban, fölém kerekedett.
Gyengéd és szerelmes csókunk pillanatok alatt váltott át forró és szenvedélyes csókba, miközben a ruhámból hámoz ki, és én is igyekszek minél előbb megszabadítani a feleslegessé vált ruhadaraboktól.
Ebben a pillanatban semmi sem számított csak mi ketten. A legcsodásabb férj karjaiban voltam, aki szeret, és akit én is a világon mindennél jobban imádok. És ez az éjszaka csakis miénk. A második nászéjszakánk.
Miután pillanatok alatt került le rólunk a ruha végigcsókolta a nyakam, a melleimen keresztül egyre lejjebb haladva, miközben kemény férfiassága ágyékomnak nyomódott.
Most semmi sem érdekelt, csak az, hogy testünk eggyé váljon, és mindenestül az övé legyek, ahogy az eskünkben állt, örökre.
Rob azonban tovább akart gyötörni.
Hozzám dörgölte magát, de nem tett magáévá, ezzel pokoli kínokat okozva nekem, miközben a nyakam harapdálta.
Nyögéseimet alig tudtam visszafogni, miközben tovább gyötört.
- Kérlek. . . ne kínozz tovább - nyögtem két csók között, hiszen mindennél jobban akartam őt, mivel reggel is közbeszóltak, de most csak a miénk az éjjel.
- De türelmetlen vagy - suttogta a fülembe.
- Érezni akarlak- mondtam a szemébe nézve, ahol ugyanaz a tűz égett, mint az enyémben.
Ekkor végre ő is megadta magát, és magunknak azt, amire vágyunk.
Kínzóan lassan hatolt belém, miközben ujjai a mellbimbóim kényeztették, ajkaink pedig igyekeztek a hangjainkat elnyomni.
Elszakadva egymástól, egyszerre nyögtünk fel, mikor tövig elmerült bennem.
Pillanatokig nem mozdult, csak kiélveztük a pillanatot, forróbbnál forróbb csókokkal tarkítva, közben ezredjére is szerelmet vallva egymásnak.
Majd megmozdítva a csípőmet, mozgásra ösztönöztem, miközben férfias morgásai hangossá tették a csendet, keveredve a saját nyögéseimmel.
Lassan kezdett mozogni bennem, majd lábaim a dereka köré kulcsoltam, és fenekébe markolva ösztönöztem gyorsabb mozgásra.
Heves lökésekkel sodródtunk a gyönyör felé, miközben ott simogattuk és csókoltuk a másikat, ahol értük.
A robbanás pillanatában egymás ajkai és csókja segítségével igyekeztünk elnyomni élvezetünk kéjes hangjait.
- Szeretlek - suttogta a fülembe, miközben teste rám hanyatlott és szorosan öleltem magamhoz.
- Én is téged - válaszoltam.
Percekig ziháltunk, majd kihúzódott belőlem.
A karjaiba kapott és a tenger felé vitt, ahol ismét egymáséi lettünk, újra és újra, kiélvezve minden együtt töltött percet hódoltunk a szerelemnek és a vágynak . . . . . . .
Kimerülten, kissé elszenderülve a parton egymás karjaiban ért minket a hajnal első sugara. Én ébredtem elsőnek, és egy csókkal ébresztgetve imádott férjemet.
Édes érintéseivel és csókjaival üdvözölt, majd kissé elhúzódott tőlem, mintha mondani akarna valamit.
- Emlékszel mit mondtam este Jazminenak?
- Hogy van még egy meglepetésed, amit . . . . .
- Ne mondjon el neked - fejezte be Rob mosolyogva.
- Mit szólnál, ha elmennénk Párizsba? Ez az éjszaka csak a miénk volt, mi lenne, ha amolyan nászút lenne, de persze a lányunk is vinnénk - vetette fel Rob.
- Komolyan? Istenem, de jó lenne. Utoljára akkor voltunk ott, amikor . . . . .
- Amikor eljegyeztük egymást - fejezte be Rob.
- Mit szólsz?
- Nagyon örülnék neki. Annyira szeretlek - bújtam még szorosabban hozzá és csókoltam meg.
- Én is téged - érkezett a válasz, egy szenvedélyes csók kíséretében miközben édes érintéseinkkel kényeztettük egymást, szerelmes szavakat suttogtunk egymásnak.
A sokadik legszebb éjszakánk után, felöltözünk és kézen fogva indultunk vissza a parton a reggeli nap sugarainak kíséretével,a mind kettőnk számára a legfontosabb emberhez, a lányunkhoz, aki a szerelmünk gyümölcse, és a bizonyíték, hogy az igaz szerelem mindent legyőz, és ha igazán szeretjük egymást, bármit képesek vagyunk átvészelni.
Erre a mi szerelmünk is bizonyíték.
Annyi mindenen mentünk át, most mégis, a legboldogabb házasok és szerelmesekként, nem utolsó sorban szülőkként élünk boldogabban, mint valaha.
Azon a napon ismét szerelmet esküdve egymásnak, amikor évekkel ezelőtt megismertem őt, és az életem megváltozott, amikor megláttuk egymást, és soha nem lehetek elég hálás a sorsnak, hogy ennyi bonyodalom és minden más közepette rátaláltam és a szerelmét örökre a magaménak tudhatom.
Mielőtt tovább mentünk egy pillanatra megállított és a karjaiba zárt.
A szemébe nézve, és nem is igazán volt erre szükség, tudtam, hogy ő is erre gondol.
- Szeretlek - érkezett a legszebb szó, amivel kifejezheti irántam az érzéseit.
- Én is téged. Örökké - tettem hozzá, ezt a jelképes szót, ami oly sokat jelent nekünk, és ezeket az érzéseket mindent, ami iránta érzek próbáltam belesűríteni a csókunkba, mely örök szerelmünk és házasságunk sokadik szerelmes csókja, majd kézen fogva sétálunk boldog közös életünk felé. . .
Vége........
----------------------
Hát ennyi lenne. Annyi mindent szeretnél írni, igyekszem röviden.
Kicsit nehéz is, főként hogy ez az első RS sztorim, és vége. Mondanom sem kell hogy nagyon fog hiányozni, de talán lesz aki olvassa majd Robékat Labyrintban is :)
Sok ember van akinek köszönettel tartozom és szerintem holnap is itt ülnék ha mindenkit felsorolok, de pár nevet mindenképp szeretnék.
Először is MoOanak aki az első fejezeteket bétázta, majd jó ideig Szilnek(Dorkának), aki szintén sokat segített, ha máshogy is alakult, én azét köszönöm neki is, valamint Puszmónak aki befejezte a történetet bétázását.
Gabó barátnőmnek, akinek elég sok mindent köszönök, a sok segítséget, és tanácsot az olyan részekhez amikben nekem még nincs tapasztalatom, a véleményét, és hogy itt van nekem. Köszönöm szívem (L)
És persze Nektek, akik az akár az elejétől fogva,akár később bekapcsolódva olvastátok és komiztátok a történetet. A rendszeres olvasókat, nemcsak ahányat a számláló mutat, mert sokkal többen vagytok, köszönöm szépen nektek, nélkületek nem sikerült volna.
Hiszen ha imádok is írni, így hogy úgymond volt kinek, és szerettétek még nagyobb öröm volt.
Kicsivel több mint egy év alatt íródott meg a történet. Köszönöm szépen, hogy itt voltatok végig. A sok sok véleményt, ami nagyon sokat jelentett és jelent nekem.
Imádlak benneteket, remélem az utolsó fejezettel sem okozok csalódást nektek, ha én nem is érzem olyan jónak.
Még egy kis apróság.
Páran vannak aki tudják, hogy ha minden igaz a történet könyv formában is meglesz. Rögtön teszek fel erről is bővebben infót akit esetleg érdekel.
Még egyszer köszönök nektek mindent.
Várom a véleményetek a történet, és az utolsó fejezetről.
Pusszantlak benneteket: Liz
Hát nagy nehezen, de eljött ez a pillanat. Ez a második történetem ami véget ér. Meg kell mondjam, nemtudom miért ez sokkal nehezebben született meg mint annak idején a Lion and Lamb love.
Nem akarok sokat hadoválni az elején, inkább a végére hagyom a beszédet, hogy olvashassatok :)
Nyomás tehát olvasni, SS-t utoljára.
Már nem szoktam kérni komizni, véleményt senkitől. Aki ír az ír, aki nem az nem. Most azonban mégis kivételt teszek.
Szerintem nem nagy kérés ha kérek egy kis véleményt. Ez az utolsó fejezet, és kíváncsi vagyok, hogy tetszik nektek. Remélem, bár nem érzem annyira, azért valamennyire mégis sikerült méltó véget adni a történetnek :)
Hálás lennék ha hagynátok véleményt, akár az utolsó fejezetről, akár alapjában véve a történetről :)
UI: Egy kis meglepetésem is lesz, amit ezután mindjárt felteszek egy külön bejegyzésbe. Egy kis előzetes :D Ha minden igaz és sikerül már szinte megvan, akkor lesz könyv ebből a történetből, és ha van aki érdekelne az írjon, de a másik bejegyzésben leírok mindent :)
60.fejezet
/Kristen/
- Látom nagyon várod már - fordult felém Ashely, aki igencsak láthatta rajtam az izgatottságot és boldogságot, amit az utazás gondolata váltott ki belőlem.
- Igen nagyon. Azóta nem voltam ott, hogy . . . . .
- Tudom. És nem lesz rossz visszamenni oda? Hiszen mióta eljöttél onnan nem voltál abban a házban.
- Még magam sem tudom. De ahogy Robnak is mondtam, soha többé nem akarok gondolni arra. Vége, mi pedig együtt vagyunk és boldogok. Nem szeretnék és nem is fogok arra gondolni. Csak a szép pillanatokra, amiből rengeteg adatott meg nekünk abban a házban.
- Ez a beszéd - mondta Ashely.
- Egyébként majd nekem is lesz egy meglepetésem. Persze csak majd miután Rob átadta a tiéd - mosolygott huncutul Ashely.
- Miért van egy olyan sejtésem, hogy nálad is hiába próbálkoznék, hogy elmond? - kérdeztem barátnőmet.
- Jól érzed. Szeretném, ha mindenki ott lenne.
- Rendben - adtam meg magam, mivel nem volt más választásom.
Ashelyvel tovább csevegtünk miközben csomagoltunk. Mivel ott jóval melegebb az idő, mint itt, nem csomagoltam olyan sok mindent. Egyrészt ami kell ott is meg tudjuk venni és nekem is maradtak ott ruháim. És csak a legfontosabbakat akartam vinni.
Egyelőre nem tudjuk, mennyi időre megyünk.
Jazminenak viszont mindent összepakoltam, amit kellett. Ruhákat persze neki is vehetünk ott, de például a kedvenc játékait nem hagyhatjuk itthon.
Néhány órával későbbre sikerült mindent összepakolni, amit kell.
Ashelyvel a konyhában terveztük folytatni, valami ennivalót készíteni, mire a fiúk és Jazmine hazaérnek. Akiknek mellesleg már itthon kellene lennie.
- Ne aggódj, biztos jönnek most már. Tudod milyenek a pasik. - mondta Ashely.
Épp a telefonért nyúltam, hogy felhívjam a drága férjem, hogy hol járnak már mikor nyílt a bejárat ajtó.
- Végre itt vagytok. Kristen már aggódott - lépett mellém Ashely.
- Csak összefutottunk Tommal - mondtam Rob, Tom felé pillantva, akinek a karjaiban volt Jazmine.
Rögtön érte nyúltam és a karjaimba vettem. Puszikkal halmoztam el a kis arcát, amiket hangos kacagással tűrt.
- Már hiányoztatok - pillantottam a karomban tartott lányunk válla felett az imádott apukája felé.
Rob felénk lépett és mindkettőnket a karjaiba zárt.
- Te is nekünk - mondta majd egy csókot lehelt a nyakamra, ajkaim felé haladva, amire egy szerelmes csókot kaptam.
- Egek, hogy ennyi ideig nem bírjátok egymás nélkül. Nem semmik vagytok - nevetett fel Tom.
Ashely addig Kellan karjaiba bújt.
- És mi újság Bradlynél? - kérdeztem Robtól miközben leültünk a nappaliban.
- Minden rendben. A kis tündérünk egészséges, mint a makk, és csodaszép, ahogy a doktor bácsi mondta igaz kicsim? - mosolygott Rob Jazminera, aki felé nyújtózott.
- Éhesek vagytok? - fordultam a fiúk felé.
- Igen - hangzott el egyszerre a válasz.
- Már minden az asztalon, úgyhogy nyomás a konyha.
- Addig én lerendezem a fiúkat, addig felvinnéd a picit? Jövök és tisztába teszem - fordultam barátnőmhöz.
- Megcsinálom én, ha nem baj. Egy kis gyakorlás - mondta Ashely.
- Persze - mondtam és átadtam neki Jazminet, akivel a lépcső felé indult, míg én a fiúk után mentem a konyhába.
- Ashley? - kérdezte rögtön Kellan.
- Jazmineal az emeleten - mondtam, mire Kellannak fülig ért a mosolya.
Rögtön eszembe jutott a pár hónappal ezelőtt beszélgetésünk a lányokkal. Remélem, mielőbb összejön majd az a baba kettejüknek, hiszen elnézve őket nagyon szeretnék és biztos vagyok benne, hogy fantasztikus szülők lennének.
- Sikerült minden összepakolni szívem? Ami kell, majd megvesszük ott - mondta Rob.
- Persze, mindent elintéztünk. De ti hol voltatok eddig? - kérdeztem mire sunyin összenéztek.
- Csak elintézünk ezt, azt - mondta Kellan, de tudtam, hogy sumákolnak valamiben.
Persze tudtam, hogy ha akarnám, se tudnám egyikükből sem kiszedni, így nem volt mit tenni mint kivárni miben is sumákolnak.
Ashely és Kellan is nem sokkal később hagytak magunkra bennünket, hogy ők is összepakoljanak. Mi viszont nem élvezhettük ki az együtt töltött pillanatokat. Rob szinte végig Jazmine mellett volt, még akkor is, amikor aludt. Képtelen volt elmozdulni mellőle, de ezzel nemcsak ő volt így. Akármeddig képes lennék csupán nézni, ahogyan alszik. Még mindig hihetetlen, szerintem Rob számára is, hogy ő a mi kis csöppségünk, és hogy ő van nekünk.
Látszik rajta, hogy teljesen odáig van a lányáért, de ez érthető is, és én is hasonlóképp érzek.
Nap mint nap hálát adok az égnek ennek a kis csodáért, aki még szebbé és boldogabbá teszi az életünket, és a szerelmünket.
Mivel Rob a lányunkkal töltötte a délutánt, addig én még elcsomagoltam pár dolgot. Másnak reggel indult a gépünk.
Anyuék, és persze Claireék, Lizzyék, Tom mindenki kikísért bennünket. A legtöbb rajongója természetesen Jazminenak akadt. Egyik karból a másikba, millió puszival köszöntek el tőle.
- Vigyázz rájuk fiam - jött oda Claire Robhoz miközben megölelt minket a karomban szemlélődő tündérünkkel.
- Az életemnél is jobban - válaszolta erre.
- Mi is vigyázunk apura igaz kicsim? - pillantottam a kis Jazminera, aki egy nagy mosolyt küldött felénk, ezzel ismét elbűvölve mindenkit, legfőképp engem és az apukáját, aki egy hatalmas puszit adott az arcára. És én is kaptam egy kis csókot tőle,és a legfontosabb szót, amit ha csak lehet, elmondunk egymásnak, bár anélkül is tudjuk, mégis jól esik hallani a másiktól.
- Szeretlek - súgta a fülembe a csók után, majd a nyakamra is hintett egyet.
- Én is szeretlek - válaszoltam és a tőle imádott mosolyával ajándékozott meg.
Miután megvoltak a búcsúzások, Rob kissé félrevonult a szüleivel és apuval. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, ismét a titokról van szó. A lányok pedig addig engem foglaltak le - jöttem rá közben még a pasik ellenem vagy, ahogy mondták értem, értünk szövetkeztek.
Nem mondom, hogy nem szeretem a meglepetéseket, de mégis furdalt a kíváncsiság, hogy mit forgatnak a fejükben.
Miközben, ezen gondolkoztam hirtelen eszembe jutott, ha most mi LA-be megyünk, a karácsonyt pont nem töltjük itthon, hiszen már csak pár nap van addig.
- Na aggódj kicsim, a férjed mindenre gondolt - mondta anya.
Még inkább dühös lettem, hogy most már tényleg csak én vagyok az egyetlen, akinek fogalma sincs, mi történik körülötte.
Mégis igyekeztem nem kimutatni, főleg nem kérdezősködni. Ha nehéz is kifogom várni, hogy megtudjam, mit terveznek.
Egy-egy utolsó ölelés és puszi után Kellanékkal elindultunk felszállni a gépre, ami a régen látott angyalok városába repít bennünket.
Egy jó hosszú utat követően landoltunk ismét Los Angeles -ben. Szerencsére Jazmine is jól viselte az utat, amitől kicsit tartottam, hogy még ilyen picike. De persze ha apu a közelben van, akkor minden jó. Fantasztikus volt látni számomra, hogy még ilyen picin is milyen kapocs van köztük. Talán lehetetlenül is hangzik, de mintha máris tudná, vagy érezné ki is neki Rob, és már most imádja az apukáját és sok helyzetben Rob az, aki képes megnyugtatni őt.
Persze én vagyok az anyukája, ami szintén megint más, és nagyon szeret nálam is lenni, de valamiért úgy érzem nagyon apukás kislányom lesz. De ennek örülök, hiszen én is tudom, hogy Robnál fantasztikusabb apukája nem is lehetne.
Amint leszálltunk a gépről megjelentek a fotósok. Persze ők, hogy is hiányozhatnának?
Londonban csak az elején volt ekkora felfordulás körülöttünk, ha valahol megjelentünk Jazmineal, de itt mindig is nagyobb volt a hiszti, ha erről volt szó. És nem utolsó sorban elég hosszú idő után mindketten, vagyis már hárman jöttünk vissza Los Angelesbe.
Kissé félve pillantottam Robra, aki végig szorosan magához ölelve jött mellettem, a karjaimban a kislányunkkal, mögöttünk pedig Kellanékkal.
Mindenhol vakuk villogtak és kérdések sokasága zúdult ránk miközben kifelé indultunk. Ekkor jelent meg a megmentőnk, aki egy pillanat alatt szétoszlatta a bagázst.
- Helló főnök, Kristen. És látom, itt a kis tündér is - mosolygott ránk Dean.
- Kösz Dean, mire mennénk nélküled?
- Nem messzire - válaszolta Dean Robnak, majd ő segített távol tartani tőlünk a fotósokat, míg elértünk a kocsiig.
Beszállva rögtön az itteni házunk felé indultunk. Egy furcsa, ugyanakkor jó érzés fogott el, hogy ismét itt vagyunk. Arra nem akartam emlékezni, mikor voltam itt utoljára és miért mentem el innen, az már a múlt. Viszont rengeteg szép emlék ébredt bennem a várost látván főként, amikor a házunk elé érkeztünk.
Kiszálltunk a kocsiból, Jazmine is ébren volt, hiszen elég sokat, szinte végigaludta az ide utat.
Ő is érdeklődve szemlélte a házat, ahol korábban éltünk. Lehet, hogy bolondág, és kissé meg is ijesztettem Robot, mikor meglátva a házat emlékek sokasága rohant meg, ezzel pár könnycseppet kiváltva belőlem.
- Mi a baj kicsim? Rosszul vagy? - kérdezte rögtön aggódva.
- Semmi baj - mosolyogtam rá. - Csak emlékek. Jó újra itt lenni, annyi minden történt velünk itt, és hihetetlen, hogy most a lányunkkal vagyunk itt - pillantottam az említett csöppségre a karomban.
- Ez igaz. Tudod, néha nehezen tudok választani itt vagy Londonban jobb-e. Lehet, hogy badarság, hiszen ott él a családunk, közelebb vagyunk hozzájuk, de ez is hiányzik. Itt kezdtük a közös életünket és . . . . .
- Tudom szívem. De a család miatt tényleg jobb otthon, de ide is bármikor eljöhetünk, vagy akár a nyarat tölthetnénk itt, vagy amikor kedvünk tartja. Jazminenak is tetszene biztos.
- Jó lenne, igaz kicsim? - fordult Rob a lányunk felé, aki mosolyogva nyújtózott az apukája felé.
- Azt hiszem, tetszik neki az ötlet - mondtam Rob miközben átvette őt tőlem, és engem is maga mellé vonva mentünk be a házba, aminek meglepő módon nyitva volt az ajtaja.
Azon már nem is annyira lepődtem mikor találtunk pár embert a nappaliban, ha minden igaz ránk várva.
Kellan és Ashely most nem jöttek velünk, ők hazamentek, de később mindenképp átjönnek. Dean is magunkra hagyott bennünket, de persze bármikor ugrásra készen állva, ha szükségünk lenne rá.
Nikkiék, valamint Peter és Elizabeth vártak ránk a nappaliban.
- Végre itt vagytok - jött oda hozzánk Nikki, Rob pedig a bátyjához indult.
A legtöbb puszit persze ismét Jazmine kapta, aki rögtön Nikki karjaiban volt, miközben én lopva Nickre pillantottam, aki különös csillogással a szemében figyelte szerelmét a kislányunkkal a karjaiban.
Nick addig engem is megölelt.
- Jó, hogy itt vagytok. A kis tündéretek egyre szebb és látom minden tökéletes.
- Ennél szebb már nem is lehetne - mondtam neki és boldogan öleltem vissza.
Rob pedig mosolyogva figyelt bennünket. Mindig is szerintem mondhatom azt, hogy Nickel különleges kapcsolat lesz köztünk, és szerencsére Robnak eszébe sem jut féltékenynek lenni erre. Végtére is a bátyjának köszönhetünk nagyon sokat. Ki tudja, mi lenne velünk most, ha ő, akkor nem jön el Robért és hozza haza.
De szerencsére minden jól alakult, és boldogabbak vagyunk, mint valaha.
- Azt hiszem Jazminenek tiszta pelusra lesz szüksége - mondta Nikki, aki épp a karjaiban tartottam a lányunk.
- A szobájában tisztába is tehetjük - mondta Nikki, mire talán kissé értetlenkedve néztem rá.
- Reméljük, hogy sűrűbben is jöttök majd, és gondoltuk a kis hercegnőnek itt is szüksége lehet egy csodaszép szobára - mondta Nikki és el is indultunk a szobák felé.
Rob és az én szobám melletti szoba lett a lányunké. Amint benyitottunk a lélegzetünk is elakadt.
- A lányok rendeztek el mindent, reméljük tetszeni fog Jazminenak is - mondta mögöttünk Nick.
- Abban biztos vagyok, ez meseszép igaz kicsim? - néztem a lányunkra, aki rögtön a sok játék felé nyújtózott.
- Azért ti is sokat segítettetek Peterrel - tette hozzá Elizabeth.
- Köszönjük - válaszolta Rob.
Ő egy-egy puszi után visszament a nappaliba a fiúkkal, míg mi a lányokkal átöltöztettük és tisztába tettük Jazminet. Visszavinni már nem vittük, ugyanis kissé megpilledt utána a karjaimban.
Nikkiék nem sokkal később elköszöntek tőlünk, hogy mi is pihenhessünk egy kicsit a hosszú út után. Előtte azonban még nagyon pusmogtak valamit Nickel, ami ismét gyanús lett nekem.
- Miről suttogtatok ti ketten? - kérdeztem életem párját rögtön amint a többiek elmentek.
- Semmiről kicsim. Csak megbeszéltünk ezt- azt karácsonyra - mondta Rob, ezzel engem is emlékeztetve, hogy két nap múlva karácsony.
Rögtön eszembe jutott a családunk, akik nem lesznek velünk. Erre Robnak csak annyi volt a válasza, hogy ne aggódjak minden tökéletes lesz. Ezzel a sokat sejtető válaszával ismét adott okot a fejtörésre, de nem faggattam.
Jazmine épp szólított minket, amikor a szobája felé mentünk. A vacsoráját követelte, majd egy közös fürdés után apuval, Robbal együtt fektettük le őt. Rob az ágya melletti hintaszékbe ült vele, ahol halkan énekelni kezdett neki.
Akárcsak először Jazmine, én is csak ámultam. Álmomban sem gondoltam, hogy Rob ilyen jól tud énekelni. Teljesen elbűvölt.
Mindketten adtunk egy- egy puszit az álomba merült lányunknak, majd Rob óvatosan, hogy fel ne ébredjen az ágyába fektette. Rob mögém lépett és a karjaiba zárt, így csodáltuk a mi kis tündérünk.
Rob egy csókot lehelt a nyakamra, és a fülembe suttogta, mennyire szeret, amit szívem minden szerelmével viszonoztam neki.
Magunkkal vittük a babafigyelőt hogy rögtön halljuk ha Jazmine felébredne.
Robbal ez miatt is csak egy rövid, de közös zuhanyzást választottunk, majd szerelmem karjaiba bújva feküdtünk le, ismét Los Angelesben. Boldog vagyok, hogy ismét itt vagyunk, és immár hármasban.
Férjem csókjával az ajkaimon, és szoros ölelésében aludtam el.
Reggel azonban nem egyedül ébredtem, és nemcsak Rob feküdt mellettem. Úgy tűnik időközben kibontakozhattam a karjaiból, ugyanis elég távol kerültünk egymástól. Sőt volt valaki, aki elválasztott bennünket.
Rob még mindig aludt, akárcsak az időközben közénk kerülő Jazmine. Mivel én biztos nem, Rob hozhatta őt át hozzánk. Pedig nem is hallottam felsírni őt - gondolkoztam el.
Nem is akárhogy aludtak. Köztünk aludt Jazmine miközben Rob egyik ujját fogta a csöpp kis ujjacskáival. Mérhetetlen boldogság áradt szét a szívemben életem két legfontosabb személyét csodálva.
Elég mélyen aludhattak ugyanis mindkettőjüknek adtam egy- egy puszit és nem ébredtek fel rá. Próbáltam óvatosan felkelni mellőlük. Párnákat tettem az ágy szélére, hogy Jazmine véletlenül se eshessen le, majd halkan a konyha felé indultam reggelit készíteni mindhármunknak.
Az órára pillantva már nem is reggel, hanem lassan dél volt. A mosogatóban egy üres üveget találtam, ebből következtetve, hogy Rob megetette Jazminet, de lassan ismét úgy is éhes lesz szerintem, amint felébred akárcsak az apukája.
Neki is láttam valami reggelit készíteni Robnak. Éppen befejeztem az ügyködést mikor hallottam, hogy mögém settenkedik. Vagyis settenkednek.
- Itt is a mami kicsim - mondtam Rob és Jazmine felém nyújtózott.
Átvettem őt Robtól és adtam egy puszit az arcocskájára, majd egy rendes csókot apunak.
- Reggelizz te is, addig megetetem a kis hercegnőt.
- Szerintem még nem éhes, nem olyan régen evett. Nem volt olyan hangos, ezért nem is szóltam. Feltaláltuk magunkat, igaz tündérem? - mosolygott Rob a lányunkra.
Egyszerűen képtelen voltam betelni a látvánnyal. Imádtam csak nézni is őket együtt, a két legfontosabb személyt az életemben.
- Mi az? - kérdezte hirtelen Rob amikor látta, hogy kettejüket nézem.
- Semmi - válaszoltam mosolyogva, mire kissé értetlen kifejezést vágott. Imádlak titeket - mondtam neki kifejezve iménti gondolataim.
- Én is titeket - mondta, majd odalépett hozzám.
Jazmine egy nagy puszit kapott aputól, én pedig a világ legédesebb és legszerelmesebb csókját.
- Mivel holnapután karácsony a lányokkal elmehetnétek vásárolni. Elizabeth és Nikki már kerestek, ha gondolod, hívd fel őket szerintem Jazminenak is tetszene - mondta Rob, mire ismét az az érzésem támadt, hogy még mindig azon a titokzatos meglepetésen dolgozik.
Mikor rákérdeztem ismét kitérő választ adott, amiből nem lettem okosabb, inkább ráhagytam és Jazmineal az emeletre mentünk, amíg ő reggelizett.
Miután Jazminet tisztába tettem és felöltöztettem beszéltem Nikkiékkel, akiket persze nem igen kellett győzködni egy kis vásárlásért amíg Rob a srácokkal kibontakozik.
Míg ők megjönnek értünk addig nekem is lesz időm elkészülni.
Jazminet lefektettem az ágyunkra és párnákkal körberaktam, mert kissé el is szunyókált. Addig én is kaptam az alkalmon és lezuhanyoztam.
Kissé vizesen még egy törölközőbe csavarva léptem a gardróbba valami ruháért. Furcsa ismét a londoni hűvöshöz képest, hogy itt elég egy kis ruhát felvennem. Míg tanakodtam melyik legyen, annyira elmerültem a gondolataimban, hogy fel sem tűnt, mikor Rob mögém lépett csupán akkor, amikor még töröközőbe csavart testem hátulról a karjaiba vonta.
Megszólalni már nem igen volt erőm, ugyanis édes csókjaival próbált elkápráztatni, így beszéd helyett egyre hangosabb sóhajokra futotta tőlem. Először nyakam járta be ajkaival, míg kezei a térdemtől haladva simítottak végig a lábamon egyre feljebb haladva. Sóhajtva hagytam bármit is akar tenni velem.
A következő pillanatban azonban megfordított így már szemből láthattam az arcát, szemei mérhetetlen vágyat tükröztek felém. Ő is hasonlót láthatott az enyémben.
- Imádlak - súgta miközben a nyakam hajlatát csókolta, majd a szemembe nézett, és a következő csókja ajkamat érintette. Szerelmes, ugyanakkor szenvedélyes csókban forrtunk össze, míg ismét szorosan a karjaiba vont.
Éppen a törölközőt bontotta volna le rólam, ha valami nem szól közbe. A mobilom. Kelletlenül bontakoztam ki férjem karjaiból és mentem a telefonhoz, és végszóra ébredt fel Jazmine is, akit Rob a karjaiba vett.
A lányok voltak, hogy pár perc és itt vannak. Egy lemondó sóhajjal vettem tudomásul én is és Rob is, hogy az együtt töltött percek véget értek. Jazmineal a karjaiban azért magához vont egy csókra.
- Nemsokára innen folytatjuk - mondta egy sokat sejtető mosoly kíséretében. A fiúk is hamarosan jönnek, elintézünk pár dolgot, de jövök mire ti is - tette hozzá.
A lányunkkal, hogy gyorsabban menjen az öltözés - ugyanis ha maradna, szerintem megadnám magam a csábításnak - így inkább lementek a nappaliba.
Mire én is leértem már Nikki, Ashely és Elizabeth is itt voltak.
- Kicsim ugye nem ebben akarsz menni? - kérdezte tőlem Rob miután alaposan végigmért, a lányok pedig csak kuncogtak rajta, akárcsak az eddigre szintén megérkezett Kellanék.
- De miért? Nem tetszik? Kérdeztem tőle és végignéztem magamon, tudtam, hogy ezzel csak az idegeit húzom.
- Óó épp ellenkezőleg. Ebben nem mehetsz. Egyáltalán nem tűnsz férjes nőnek, főleg nem anyának. Minden pasi rajta csorgatja majd a nyálát, szó sem lehet róla.
- Pedig már nincs idő átöltözni, a csajok menni akarnak. És hagy nézzenek, nem érdekel.
- De engem igen. Csak én, nézhetlek, más pasik ne téged bámuljanak - mondta és közelebb lépett hozzám.
- Nyugi tesó had lássa csak mindenki, hogy ez a szépség a tiéd, amint végeztünk csatlakozunk a csajokhoz - mondta Kellan.
- Akkor se akarom, hogy más így lásson - mondta Rob ismét kissé morcosan.
- Nemsokára találkozunk szívem - mondtam neki, és egy sokat ígérő csókra léptem hozzá. Mondanom sem kell, hogy alig akart elengedni.
- Ezért még számolunk, abban biztos lehetsz - súgta Rob miután elszakadtunk egymástól.
- Alig várom - válaszoltam egy csábos mosollyal, és jobbnak láttam inkább menni mielőtt tényleg képtelen leszek elmenni.
Rob puszikkal halmozta el a lányunk, és egy-kettőt én is kaptam majd a lányok a kocsi felé ráncigáltak.
Ashely fogta Jazminet és nekiindultunk vásárolni. Fogalmam sem volt miért kellett vennünk néhány melegebb ruhát nekem és Jazminenak is, de az okát nem tudtam meg, de sejtettem, hogy ahhoz a bizonyos meglepetéshez van köze.
Fantasztikusan telt a napunk. Millió üzletet jártunk végig, és Jazmine nagyon élvezte. Én néha kevésbé, és mivel ez már nem London, volt, amikor fotósok követtek bennünket, egy-egy képért főleg a lányunkról. De voltak rajongók is, akik csupán autógrammot, vagy esetleg egy közös képet szerettek volna velem.
Mivel akkoriban a film bemutatása után eltűntem, erre nem igen volt lehetőség, és most még mindig furcsa, hogy felismernek, és gratulálnak a filmhez. Mégis nagyon jól esik, és ahogy gondoltam és Rob mesélte annak idején nem minden rajongó olyan elvetemült, hogy szinte rámásznak. Na, jó végül is nála valamilyen szinte érthető, hiszen az én drága férjem szívdöglesztően néz ki.
Kell egy kis idő, főleg amikor itt leszünk hozzászokni ehhez.
Rengeteg üzletben voltunk, a lányok segítségével mindenkinek sikerült vennem valamit karácsonyra. A legtöbb ajándékot persze Jazmine fogja kapni, aki ilyen pici lévén is nagyon élvezte a vásárlást.
Robnak fogalmam sem volt mit vehetnék mikor Ashely jött egy ötlettel. A gyűrűinket az esküvőre -mivel annak idején én nem is tudtam róla, hogy férjhez fogok menni -Rob titokban intézte. Az ékszer, azóta is mindkettőnk ujján ott csillog, ezzel is jelképezve a szerelmünk, és örök hűségünk egymás iránt, de az az ötletem támadt, hogy mégis legyen egy kicsit különlegesebb. Eszembe sem volt ez semmi pénzért elcserélni, de betértünk egy ékszerboltba ahol valami hasonló gyűrűt választottam ki, csak kicsit más milyet. Nekünk kettő is lesz.
Kértem az ékszerészt, hogy ha lehet, akkor szerepeljen rajta belső felén egy felirat egy dátummal ami mindkettőnknek nagyon fontos.
Kért pár órát, amíg elkészül addig mi vásároltunk tovább. Amikor visszamentünk érte, csak ámultam. Egyszerűen tökéletes lett. Bár lehet, hogy Rob hülyeségnek gondolja, hiszen minek nekünk két gyűrű?
- Dehogy gondolja annak. Hidd el, jobbat ki sem találhattál volna, ez nekem elhiheted - kacsintott rám Ashely.
Már majdnem esteledett, amikor hazaindultunk.
Az ékszerdobozt jól elrejtettem a táskámban. Mire hazaértünk Robék is otthon voltak. Peter,Kellan és Nick társaságában söröztek a nappaliban.
Rob rögtön felpattant, amint beléptünk az ajtón. Először Jazmine kapott egy hatalmas ölelést és puszit apától, majd jöttem én. Boldogan bújtam szerelmem karjaiba, akit egész nap nélkülöznöm kellett.
A lányok is köszöntek párjainknak, majd mind a napaliba mentünk. Azonban valamin megakadt a szemem.
Egy bőrönd áll a nappali egyik sarkában. Rögtön rá is kérdeztem a miértjére.
- Ez része a meglepetésnek. Már csak holnapig kell várnod kicsim - mondta Rob míg kényelmesen az ölébe fészkeltük magunkat Jazminenal.
- De még mekkora lesz. Apropó én is kíváncsi vagyok az enyémre - pillantott Kellan Ashleyre.
- Neked is ki kell bírnod holnapig édes - válaszolta neki a barátnőm.
- Azt hiszem Kris nincs más választásunk, mint várni.
- Nagyon úgy tűnik - mondtam Kellannak.
Beszélgettünk egy kicsit míg a lányunk közbe nem szólt. A srácok is menni készültek, hogy ahogy ők mondták pihenjünk rá a holnapra, így elköszöntünk tőlük. Még én elpakolásztam, Rob felvitte a szobájába Jazminet.
Csatlakoztam hozzájuk egy vacsorára a kis tündérünknek, egy fürdésre természetesen apuval, akit mint mindig a nagy pancsolásban ismét teljesen eláztatott.
Rob felöltöztette és a karjaiba véve leült vele a szobájában a hintaszékbe és álomba ringatta őt. Én is csatlakoztam hozzájuk a fürdő eltakarítása után, ami egy kisebb kacsaúsztatóra hasonlított.
Szinte ámulattal néztem kettejüket. Csendben melléjük osontam, és puszit adtam nekik. Rob is majdnem elaludt mellette.
Óvatosan elvettem a karjaiból Jazminet és az ágyába fektettem. Robbal apró puszit leheltünk az arcára és a szobánkba mentünk. Fogalmam sincs mit csináltak egész nap, de eléggé kimeríthette őt, ha Jazmineal együtt ülve képes lett volna elaludni.
Míg én a lányukkal maradtam egy picit, elzavartam zuhanyozni. Én is követtem őt, és egymás karjaiba bújva merültünk el az álmok tengerében . . . . . . .
Másnap reggel több okból is különleges napra ébredtünk. Nem is akárhogy. Jazmineal együtt, akit az éjszaka hozott át hozzánk Rob.
Ez az első közös karácsonyunk Jazmineal, bár Robbal nem az első. Mégis így egy család, és szülőkként az első.
Egy közös reggeli után Rob és a pici lányunk elfoglalták magukat, amíg én elkészültem.
Szerettem volna én is karácsonyfát és mindent, ami ilyenkor kell, de Rob nem engedte, vagyis állítólag ő már mindent elintézett.
Sőt ha minden igaz, nem is itthon karácsonyozunk, ezért is láttam a csomagokat. Legnagyobb meglepetésemre a családnak vásárolt összes ajándékot is összepakolta.
Így nem tudtam mást tenni, mint kivárni, hogy annyi idő után végre megtudjam, mire készül.
Miután elkészültünk kocsiba szálltunk, bár nekem egyelőre fogalmam sem volt hová tartunk.
Mikor közeledtünk a cél felé szinte a szavaim is elállt, de ekkor még nem is tudtam mindent.
Nem sokkal később már Jazmineal a karjaimban és Rob kezét fogva sétáltunk a tengerparton az ház felé ami annyi szép emléket idéz.
Itt esküdtünk meg. Robbal és a barátainkkal jöttünk ide, akkor még úgy tudtam, hogy csak egy kis kikapcsolódásra, de esküvő lett belőle, és életem legszebb napja.
Rögtön eszembe jutott annak a napnak minden csodás pillanata. Szívemet még nagyobb boldogság töltötte el mikor felidéztem a perceket.
Mégis kissé szomorú is lettem, hiszen karácsony lévén a családunktól is távol vagyunk, de igyekeztem nem gondolni erre, csak arra, hogy hol vagyunk és hogy együtt.
Az ismerős házba lépve a szavam is elállt, Jazmine is érdeklődéssel szemlélte a házat, ami karácsonyi díszben pompázott. Nem utolsó sorban a lányokat, akik épp a fát díszítették, a fiúk pedig nekik segédkeztek.
- Végre itt vagyok - mondta Nick.
Ashely átvette tőlem Jazminet, aki a szép színekben pompázó fenyőt csodálta. Rob addig Kellanal és Nickel behozta a cuccainkat.
Hogy is gondolhattam, hogy nélkülük ünnepelünk? Hiszen már majdnem egy család vagyunk, és nekünk vannak a legcsodásabb barátaink.
- Tehát ezt titkoltátok.
- Is. - mondta Nikki, aki épp a konyhából jött.
Mind a nappaliban voltunk. Kellan, Ashely, Nikki, Nick, Peter, Elizabeth és mi. Mégis továbbra is hallottam a zajokat a konyhából pedig más nem lehet itt.
- Kicsim, benézel a konyhába, hátha kell még segítség, addig mi is elintézhetjük ezt a srácokkal odakint - monda Rob, és kissé gyanúsan pillantottam rá, de hallgattam rá és a konyhába mentem.
Ők mégsem mozdultak. Mintha a reakciómat várták volna.
A konyhába lépve még nagyobb ámulatba estem.
- Jó, hogy itt vagytok kicsim, már majdnem minden kész - mosolygott rám Claire, aki anyuval sürgött forgott a konyhában. Alig akartam hinni a szememnek.
Rögtön a nyakukba ugrottam, annyira örültem nekik.
- Csak nem gondoltad, hogy az első közös karácsonyt az unokánkkal külön töltjük? Azt a fiam sem hagyta volna, ezért itt vagyunk - mondta Claire.
Egyszerűen alig hittem el. Annyira boldog voltam, mégis valami hiányzott. A tudat, hogy a család többi tagja nincs itt, nagyon elszomorított, de Rob mindenre gondolt.
Rögtön a nappali felé indultam. És még nem ért véget a meglepetés. Mire visszaértem még többen voltunk.
Most már tényleg elmondhatom, hogy mindenki itt van.
Anyu, apu, Cameron, Claire, Richard, Lizzy, Vic, Bradly, Jackson, Kellan, Ashely, Nikki, Nick, Peter és Elizabeth, na és persze aki nem hiányoztat Tom, aki már Jazminet tartotta a karjában. Lerí róla, hogy imádja a kis tündérünk, de ő is Tomot.
Mindenkit megöleltünk, és most voltam csak igazán boldog.
- El se hiszem, hogy itt vagytok - mondtam miután mind leültünk a nappaliba.
- Bizony, és ez még nem minden. - mondta Rob, és sejtettem, hogy most jön csak az igazi meglepetés.
Nagyjából én ültem a szoba közepén, Jazmine pedig az ölemben.
Rob pedig odajött elénk és letérdelt. Ekkor jöttem rá, vagy kezdtem sejteni mi lesz a vége.
És úgy lett, amikor elhangzott a kérdés, nem sok kellet, hogy sírva fakadjak, de csakis a boldogságtól.
- Van egy dolog, ami miatt különleges ez a hely számunkra. Bizony kicsim, apu ezen a helyen vette feleségül a mamit - mondta Jazminera pillantva. - Bár sok minden történt velünk azóta, és többek között életem legszebb ajándékát adtad meg nekem, ezt a csodaszép kislányt - puszilta arcon a kislányunk, aki szintén érdeklődéssel hallgatta az apukáját.
- És tettél ezzel a világ legboldogabb férfijává. Itt fogadtunk egymásnak örök hűséget, amit szeretném, ha újra megtennék. Ha ismét hozzám jössz ezzel megerősítve az eskünket, ami már így is örökre szól. Szeretlek Kristen mindennél jobban téged és a lányunk is.
És ezután jött a nagy kérdés.
- Kristen hozzám jössz feleségül? - kérdezte majd várakozóan nézett rám.
Én pedig szavait hallgatván majdnem elsírtam magam, és ilyen állapotban, félig szinte sírva és nevetve igent válaszoltam vetettem magam a karjaiba, addig Claire átvette tőlem Jazminet.
- Köszönöm. Annyira szeretlek - mondta Rob.
- Én is téged. Ez a legszebb ajándék, amit kaphattam tőled - válaszoltam, és egy csókért hajoltam felé amit készségesen adott meg.
Mérhetetlen szerelemmel és boldogsággal a szívünkben csókoltuk egymást.
- Oké fiatalok, de akkor hajrá és csináljátok rendesen - szólt ránk Tom.
- Igazad van haver. Kicsim, anyuék és a csajokra bízlak, nemsokára találkozunk - mondta Rob, és egy csók után őt is elrángatták a fiuk. Engem pedig a lányok húztak a szobába ahol annak idején készültem.
Ismét hasonlóan éreztem magam, mint akkor, csak most tudom mi fog következni. Ismét kimondom a boldogító igent életem párjának.
Valamiért így, hogy tudom, még idegesebb vagyok, mint akkor.
Anyu, Claireék és lányok segítettek. Lizzy és Ashely Jazminet öltöztették fel, míg én is készülődtem. Rob ismét, mint akkor is mindenre gondolt.
- Ezúttal nem anyukád, hanem én választottam neked, remélem tetszeni fog - mondta Claire miután Nikki elkészült a hajammal és sminkemmel és a ruhához értünk.
Egy csodaszép ruhát választott nekem Claire. Furcsa nekem ez a második esküvőm és mindent ők szerveztek meg helyettem, ezt talán másoknak gondot okozna, vagy nem így képzelné, hiszen a ruhát is mindenki magának választja, és az külön egy élmény a többi előkészülettel együtt, számomra ez mégis tökéletes.
Nem ezek a lényegesek, hanem a végeredmény. Hogy ismét Rob felesége leszek, és megerősítjük az egymásnak tett eskünket.
Miután mindennel elkészültünk, egy picit magamra maradtam míg a lányok is elkészültünk gyorsan, és persze kellett egy kis segítség a fiúknak. Én pedig előkerestem addig a táskámba rejtett kis ékszerdobozt.
A kezembe vettem és csak csodáltam. Tegnap még nem is gondoltam volna, hogy ennyire eltaláltam az ajándékválasztást, és hogy egy ilyen szép és számunkra fontos alkalommal adhatom oda neki.
Nem sokkal később mind elkészültünk. Jazmine a keresztanyja kezében jött velünk, elém pedig apa jött a nappaliba. Ashelyék előre mentek a partra, ahol sejtéseim szerint ismét tartjuk az esküvőnket.
Apába karoltam, és elindultunk a part felé. Jól sejtettem. Hasonló vagy még szebb díszítés várt rám, de nem is ez a fontos. Hanem az az ember, az a férfi, aki ott vár rám. Az arcán ugyanaz a boldog és szerelmes mosoly ragyogott és a szemei ugyanazokat az érzéseket tükrözték felém.
Megfogtam a kezét mikor apu ismét átadott neki, összekulcsoltuk az ujjainkat, és a barátaink és családunk körében ismét elmondtuk az eskünket, megerősítve a szerelmünket és egymásnak tett ígértünket miszerint örökké egymáséi leszünk.
Amikor a pap előtt és mindenki előtt ismét szerelmet és hűséget fogadtunk egymásnak, jött a várva várt pillanat. A csók.
Minden egyes csókunk a mennyországba repít, ezzel most sem voltam másképp. A csók előtt átadtam Robnak az én ajándékom.
Ő nyitotta ki, a pap és mindenki előtt a dobozt.
- Igaz ez csak egy kis apróság a te ajándékodhoz képest, de számunkra fontos jelentősége van - mondtam Robnak és megmutattam neki miért.
Egy dátum volt a belsejébe gravírozva, és egy szó.
- Ma van a megismerkedésünk évfordulója. Pontosan két évvel ezelőtt pont ezen a napon, karácsonykor találkozunk először, és azt mondhatom, hogy azon a napon minden megváltozott. A szót pedig nem hiszem, hogy el kell mondanom miért. Ez áll a karkötőnkön is, amit a párizsi búcsúnkon kaptam tőled.
Örökké.
- Életem legszebb napjai voltak. És ahogy akkor fogadtuk egymásnak. Örökké szeretlek - mondta Rob, és ezután felhúztuk a gyűrűket és egy szerelmes csókkal pecsételtünk meg a házasságunk és a szerelmünk melynek lángjai örökké égnek, amíg élünk.
A pap gratulált nekünk, és még sok hasonló szép pillanatot kívántak nekünk. Rob a karjaiba fogta a lányunk, és úgy ölelt magához mindkettőnket.
- Ti vagytok a mindenem. Szeretlek titeket - mondta és ezúttal mindketten kaptunk egy puszit, amit Jazmine csilingelő kacagása tett még szebbé.
Rob ismét kitett magáért. A parton állt egy sátor ahol egy kis fogadás, eszem iszom volt a ceremónia után.
Felvágtuk a tortát, miénk volt az első tánc, és minden, amit ilyenkor szokás, és ami felejthetetlenné tette ezt a napot. Szebb ajándékot, így az év legszebb ünnepére nem is kívánhattam volna.
Persze nem maradhatott el a sok tánc, nekem a fiúkkal, Robnak pedig a csajokkal. Tom időközben kisajátította Jazminet, aki láthatóan odavolt a kissé bolondos Tomért.
Esteledett mikor már amolyan beszélgetőssé alakult a bulink. Ekkor kért egy kis figyelmet Ashely. Az ő meglepetésére, amire főleg Kellan annyira vár.
Egymás mellett ültek Kellanal mikor Ashely az asztalra tett valamit párja elé. Lehet, hogy van, aki sejti, én is így voltam, de most hogy látom, tudom jó volt a tippem, de Kellan arca egyik pillanatban teljesen döbbent volt. Addig, amíg felfogta mit is jelent az elé tett aprócska kis babacipő.
A következő pillanatban Ashely sem nagyon tudott megszólalt. Kellan a karjaiba kaptam és körbe- körbe forgatta annyira boldog volt.
- Istenem én is apa leszek. Tényleg igaz ez cica?
- Igen édes. Reméltem, hogy örülni fogsz neki . . . .
- Hogy örülök- e? El se hiszed mennyire. Egy kiscsaj. Vagy kisfiú, mindegy is a lényeg hogy egészséges legyen, és a mi babánk - mondta a nagy mackó, aki alig bírt magával.
Elsőként Rob és Tom gratuláltak nekik.
Én pedig Ashelynél voltam az első. Annyira örülök nekik. Kellant le sem lehetett lőni ezután. Már tervezgetett mi hogyan lesz, ha fiú vagy ha kislány lesz, és fantasztikus volt látni, hogy mennyire szereti Ashelyt, és hogy örül a babának.
Szerelmét szinte egy pillanatra sem engedte el maga mellől. Sőt, elég sokat volt a karjaiban Jazmine is, ami Tomnak nem igen tetszett. Még a végén összevesznek a lányunkon.
- Azt hiszem, egy kisfiúnak mégis jobban örülnék - mondta Kellan. Ha nekem is lányom lesz, nem lehet majd a pasikat levakarni róla, biztos olyan gyönyörű lesz, mint te cica. Ha fiú, akkor lehet csajozni tanítani - tette hozzá, mire mi csak nevettünk.
- Majd egy ilyen, egy olyan idővel - mondta Ashely kissé óvatosan, hogy ugyan mit felel erre Kellan.
- Én benne vagyok - mondta és megcsókolta Asht.
Mindenki itt volt, és boldog. Lizzy és Bradly aki egyre jobban imádják egymást, Nikki és Nick akik az esküvőre készülnek, Kellan és Ashely akik babát várnak, Jackson is Vic, mindenki aki fontos nekünk, olyan boldogok mint mi.
Minden tökéletes, amiről régen álmodni sem mertem most a valóság. Ennél csodásabb életet nem is kívánhatnék magamnak.
Ashelyék csókjai után, én is kaptam egyet újdonsült férjemtől és magunkhoz vettük Jazminet.
De csak egy egy puszira és ölelésre, este ugyanis Rob megegyezett, hogy a nagyszülők vigyáznak rá, amíg mi elmegyünk egy kicsit. Sejtettem, hogy ez az ő ötlete, egy amolyan második nászéjszaka.
Elköszöntünk mindenkitől, főleg a lányunktól, akire anyuék vigyáznak, amíg ez az éjszaka csakis a miénk.
- Anyuék reggel jönnek kicsim, és utána együtt elmegyünk valahová, de ne mond el a maminak - mondta neki Rob halkan, de persze hallottam.
Megöleltük és megpusziltuk őt, Rob pedig kézen fogott és sétálva indultunk el a parton. Fantasztikus este volt, a hold és a csillagok ragyogtak felettünk, mintha ma csak miattunk bújtak volna elő.
A part egy távolabb eső és magányosabb részére értünk, ahol egy gyertyákkal díszített ágyszerűség állt baldachinos sátorral és egy üveg pezsgővel.
Rob töltött mindkettőnknek és ezúttal már kettesben koccintottunk a házasságunkra, és a szerelmünkre. Férjem szorosan magához vont és egy csókért hajoltam felé és ő készséggel illesztette ajkait az enyémre, miközben eldöntve a homokban, fölém kerekedett.
Gyengéd és szerelmes csókunk pillanatok alatt váltott át forró és szenvedélyes csókba, miközben a ruhámból hámoz ki, és én is igyekszek minél előbb megszabadítani a feleslegessé vált ruhadaraboktól.
Ebben a pillanatban semmi sem számított csak mi ketten. A legcsodásabb férj karjaiban voltam, aki szeret, és akit én is a világon mindennél jobban imádok. És ez az éjszaka csakis miénk. A második nászéjszakánk.
Miután pillanatok alatt került le rólunk a ruha végigcsókolta a nyakam, a melleimen keresztül egyre lejjebb haladva, miközben kemény férfiassága ágyékomnak nyomódott.
Most semmi sem érdekelt, csak az, hogy testünk eggyé váljon, és mindenestül az övé legyek, ahogy az eskünkben állt, örökre.
Rob azonban tovább akart gyötörni.
Hozzám dörgölte magát, de nem tett magáévá, ezzel pokoli kínokat okozva nekem, miközben a nyakam harapdálta.
Nyögéseimet alig tudtam visszafogni, miközben tovább gyötört.
- Kérlek. . . ne kínozz tovább - nyögtem két csók között, hiszen mindennél jobban akartam őt, mivel reggel is közbeszóltak, de most csak a miénk az éjjel.
- De türelmetlen vagy - suttogta a fülembe.
- Érezni akarlak- mondtam a szemébe nézve, ahol ugyanaz a tűz égett, mint az enyémben.
Ekkor végre ő is megadta magát, és magunknak azt, amire vágyunk.
Kínzóan lassan hatolt belém, miközben ujjai a mellbimbóim kényeztették, ajkaink pedig igyekeztek a hangjainkat elnyomni.
Elszakadva egymástól, egyszerre nyögtünk fel, mikor tövig elmerült bennem.
Pillanatokig nem mozdult, csak kiélveztük a pillanatot, forróbbnál forróbb csókokkal tarkítva, közben ezredjére is szerelmet vallva egymásnak.
Majd megmozdítva a csípőmet, mozgásra ösztönöztem, miközben férfias morgásai hangossá tették a csendet, keveredve a saját nyögéseimmel.
Lassan kezdett mozogni bennem, majd lábaim a dereka köré kulcsoltam, és fenekébe markolva ösztönöztem gyorsabb mozgásra.
Heves lökésekkel sodródtunk a gyönyör felé, miközben ott simogattuk és csókoltuk a másikat, ahol értük.
A robbanás pillanatában egymás ajkai és csókja segítségével igyekeztünk elnyomni élvezetünk kéjes hangjait.
- Szeretlek - suttogta a fülembe, miközben teste rám hanyatlott és szorosan öleltem magamhoz.
- Én is téged - válaszoltam.
Percekig ziháltunk, majd kihúzódott belőlem.
A karjaiba kapott és a tenger felé vitt, ahol ismét egymáséi lettünk, újra és újra, kiélvezve minden együtt töltött percet hódoltunk a szerelemnek és a vágynak . . . . . . .
Kimerülten, kissé elszenderülve a parton egymás karjaiban ért minket a hajnal első sugara. Én ébredtem elsőnek, és egy csókkal ébresztgetve imádott férjemet.
Édes érintéseivel és csókjaival üdvözölt, majd kissé elhúzódott tőlem, mintha mondani akarna valamit.
- Emlékszel mit mondtam este Jazminenak?
- Hogy van még egy meglepetésed, amit . . . . .
- Ne mondjon el neked - fejezte be Rob mosolyogva.
- Mit szólnál, ha elmennénk Párizsba? Ez az éjszaka csak a miénk volt, mi lenne, ha amolyan nászút lenne, de persze a lányunk is vinnénk - vetette fel Rob.
- Komolyan? Istenem, de jó lenne. Utoljára akkor voltunk ott, amikor . . . . .
- Amikor eljegyeztük egymást - fejezte be Rob.
- Mit szólsz?
- Nagyon örülnék neki. Annyira szeretlek - bújtam még szorosabban hozzá és csókoltam meg.
- Én is téged - érkezett a válasz, egy szenvedélyes csók kíséretében miközben édes érintéseinkkel kényeztettük egymást, szerelmes szavakat suttogtunk egymásnak.
A sokadik legszebb éjszakánk után, felöltözünk és kézen fogva indultunk vissza a parton a reggeli nap sugarainak kíséretével,a mind kettőnk számára a legfontosabb emberhez, a lányunkhoz, aki a szerelmünk gyümölcse, és a bizonyíték, hogy az igaz szerelem mindent legyőz, és ha igazán szeretjük egymást, bármit képesek vagyunk átvészelni.
Erre a mi szerelmünk is bizonyíték.
Annyi mindenen mentünk át, most mégis, a legboldogabb házasok és szerelmesekként, nem utolsó sorban szülőkként élünk boldogabban, mint valaha.
Azon a napon ismét szerelmet esküdve egymásnak, amikor évekkel ezelőtt megismertem őt, és az életem megváltozott, amikor megláttuk egymást, és soha nem lehetek elég hálás a sorsnak, hogy ennyi bonyodalom és minden más közepette rátaláltam és a szerelmét örökre a magaménak tudhatom.
Mielőtt tovább mentünk egy pillanatra megállított és a karjaiba zárt.
A szemébe nézve, és nem is igazán volt erre szükség, tudtam, hogy ő is erre gondol.
- Szeretlek - érkezett a legszebb szó, amivel kifejezheti irántam az érzéseit.
- Én is téged. Örökké - tettem hozzá, ezt a jelképes szót, ami oly sokat jelent nekünk, és ezeket az érzéseket mindent, ami iránta érzek próbáltam belesűríteni a csókunkba, mely örök szerelmünk és házasságunk sokadik szerelmes csókja, majd kézen fogva sétálunk boldog közös életünk felé. . .
Vége........
----------------------
Hát ennyi lenne. Annyi mindent szeretnél írni, igyekszem röviden.
Kicsit nehéz is, főként hogy ez az első RS sztorim, és vége. Mondanom sem kell hogy nagyon fog hiányozni, de talán lesz aki olvassa majd Robékat Labyrintban is :)
Sok ember van akinek köszönettel tartozom és szerintem holnap is itt ülnék ha mindenkit felsorolok, de pár nevet mindenképp szeretnék.
Először is MoOanak aki az első fejezeteket bétázta, majd jó ideig Szilnek(Dorkának), aki szintén sokat segített, ha máshogy is alakult, én azét köszönöm neki is, valamint Puszmónak aki befejezte a történetet bétázását.
Gabó barátnőmnek, akinek elég sok mindent köszönök, a sok segítséget, és tanácsot az olyan részekhez amikben nekem még nincs tapasztalatom, a véleményét, és hogy itt van nekem. Köszönöm szívem (L)
És persze Nektek, akik az akár az elejétől fogva,akár később bekapcsolódva olvastátok és komiztátok a történetet. A rendszeres olvasókat, nemcsak ahányat a számláló mutat, mert sokkal többen vagytok, köszönöm szépen nektek, nélkületek nem sikerült volna.
Hiszen ha imádok is írni, így hogy úgymond volt kinek, és szerettétek még nagyobb öröm volt.
Kicsivel több mint egy év alatt íródott meg a történet. Köszönöm szépen, hogy itt voltatok végig. A sok sok véleményt, ami nagyon sokat jelentett és jelent nekem.
Imádlak benneteket, remélem az utolsó fejezettel sem okozok csalódást nektek, ha én nem is érzem olyan jónak.
Még egy kis apróság.
Páran vannak aki tudják, hogy ha minden igaz a történet könyv formában is meglesz. Rögtön teszek fel erről is bővebben infót akit esetleg érdekel.
Még egyszer köszönök nektek mindent.
Várom a véleményetek a történet, és az utolsó fejezetről.
Pusszantlak benneteket: Liz
2011. augusztus 25., csütörtök
Pár dolog!
Sziasztok!
Először is, sajnos a mai friss elmarad. Mindenképp mára akartam, de képtelen voltam rá sajnálom, de totál hulla voltam. Amint tudom igyekszek holnap hozni.
Addig is, köszi szépen ismét annak a pár embernek akik megtiszteltek a véleményükkel. Igaz, azt hittem többen lesztek, de valahogy azt hiszem mindig is jobban bejött a népnek Labyrint. Sebaj, ennek is nagyon örülök, köszi nektek mégegyszer.
Azért köszönöm azoknak akik eddig írtak, akár ide, emailben vagy bárhogy. Köszi szépen nektek!
És még valami.
Tegnap volt 1 éves a blog! És ma egy éve, hogy felkerült az első fejezet!
Szóval ismét köszönöm szépen, hogy itt voltatok és vagytok! Imádlak titeket! Pussz: Liz
Először is, sajnos a mai friss elmarad. Mindenképp mára akartam, de képtelen voltam rá sajnálom, de totál hulla voltam. Amint tudom igyekszek holnap hozni.
Addig is, köszi szépen ismét annak a pár embernek akik megtiszteltek a véleményükkel. Igaz, azt hittem többen lesztek, de valahogy azt hiszem mindig is jobban bejött a népnek Labyrint. Sebaj, ennek is nagyon örülök, köszi nektek mégegyszer.
Azért köszönöm azoknak akik eddig írtak, akár ide, emailben vagy bárhogy. Köszi szépen nektek!
És még valami.
Tegnap volt 1 éves a blog! És ma egy éve, hogy felkerült az első fejezet!
Szóval ismét köszönöm szépen, hogy itt voltatok és vagytok! Imádlak titeket! Pussz: Liz
2011. augusztus 23., kedd
59.fejezet
Sziasztok! Mint látjátok eljött az utolsó fejezet. Ennek örülök is meg nem is, de egyszer minden végetér. Nem is húzom soká, köszönöm szépen annak a pár embernek akik komiztak az előző fejezethez és akik pipálgattak. Jó olvasást, pussz: Liz
Köszi Puszmó (L)
59.fejezet
/Kris/
Egy szempillantás alatt, csókunkat meg nem szakítva találtam magam a szobánkban. Rob talpra állított és továbbra is szorosan a karjaiban tartva őrjítően csókolt tovább.
Kezei egyre lejjebb kalandoztak a derekamról, majd a ruhámtól igyekezett megszabadítani.
Ismerős volt a helyzet.
Nem is olyan régen hasonló szituációban voltunk, annyi különbséggel, hogy akkor Jazmine még a pocakomban volt.
Többször is eszembe jutott már azóta, és most látván Rob fürkésző tekintetét, amint immár meztelen testemen pillant végig, hogy furcsa is, hogy már nem olyan hatalmas a hasam.
Mégis részben örülök, hiszen a mi kis angyalkánk immár velünk van.
Visszatérve arra, amit éppen művelünk, és ezt Rob is nagyon jól tudja, hogy ezúttal sem mehetünk el messzire. De erre is megvoltak a módszerei, ugyanúgy ahogy nekem is, hogy ennek ellenére kielégítsük egymás vágyait.
Miután mindketten sikeresen megszabadítottuk a másikat a ruháktól, Rob ismét a karjaiba kapva fektetett a hűs lepedőre, ami pillanatok alatt pokolian forróvá vált alattunk.
Ajkaink szenvedélyesen falták egymás, miközben meztelen testünk egymásba fonódott. Amint megéreztem vágyainak elég kemény bizonyítékát, minden józan gondolatom elszállt. Vagyis igyekeztem, hogy némi azért maradjon és tudjam fékezni magam és Robot is, hiszen ő is tudja, hogy ettől az élvezettől, hogy ma testileg is egybeforrhassunk egy ideig eltiltottak bennünket.
Ajkaival áttért a nyakam kényeztetésére, miközben férfiassága kemények ágyékomnak nyomódott. Egyre hangosabb sóhajok, nyögések hagyták el nem csak az én, hanem az ő száját is.
Már attól, hogy ilyen közel voltunk egymáshoz, teljesen feltüzelt. Mégis tudtam, hogy nem engedhetem tovább.
- Még nem lehet Rob - súgtam a fülébe, és tudtam, hogy ezzel neki is ugyanolyan szenvedést okozok, mint magamnak, amiért nem lehetek az övé.
- Tudom - nyögte kissé csalódottan a fülembe.
Én is hasonlóként éreztem, amiért nem tudom megadni neki, se magamnak azt, amire vágyunk.
- Attól még lehet jó, és csak eltelik ez a pár hét kicsim - mondta, miközben elfordított arcomat ismét maga felé fordította.
Válaszolni időm sem volt, ajkai ugyanis elhallgattattak. Egyáltalán nem bántam. Néha-néha azért levegővétel céljából elszakadtunk egymástól. Ilyenkor Rob a nyakamra, majd egyre lejjebb a melleimre hintette csókjait.
Kezei ezek után egyre lentebb tévedtek, míg nem nőiességemen simított végig. A szemébe néztem és elmondhatatlan vágyakozással nézett rám. Mégis annak ellenére, amit mondott, rosszul esik a tudat, hogy látom, mennyire kíván, és én is őt, de mégsem tudom megadni neki, amit szeretne, legalábbis egyelőre.
Igyekeztem nem erre gondolni, inkább arra, hogy azért mégis van módja, hogy elégíthetem ki a vágyait egyelőre ezek a keretek között.
Először ujjai simítottak gyengéden végig rajtam, amit ajkai követtek, miután elszakadt tőlem és végigcsókolta immár szinte lángokban álló testem, hogy a lábaim közt célt érjen.
Érzékien simított végig már igen nedves testrészemen, amiket egyre hangosodó nyögésekkel jutalmaztam.
A szülés óta eltelt pár nap, szerencsére az ezután jelentkező esetleges vérzés is elmúlt már.
Amint nyelve kissé beljebb merészkedett, eleinte nem éreztem semmi fájdalmat, amire felhívták a figyelmem, ha szeretkezni akarnánk, és amiért lényegében eltiltottak minket ettől a tevékenységtől.
Nyelvével szinte az őrület határára sodort, miközben ujjai combom belső felét simogatták ezzel is remegést kiváltva belőlem.
Rob nyelvtevékenységének köszönhetően pillanatok alatt így is a mennyekbe sodort, és csak a nyelvével. Remegve hanyatlottam vissza a forró lepedőre.
Szerelmem pedig az arcomon látható kéj látványából lakmározott. Lenyúltam hozzá és magamhoz vontam.
Ajkain még mindig az én ízemmel húztam magamhoz egy vérforraló csókra, és egy vallomásra.
- Szeretlek.
- Én is téged - érkezett rögtön a válasz, majd rajtam volt a sor.
Felülkerekedtem és hanyatt döntve fölé másztam.
A csípőjére ültem és végigcsókoltam a mellkasát egyre lejjebb araszolva, amit egyre szaporodó levegővételével adta tudtomra, hogy élvezi a dolgot, és nem utolsó sorban észveszejtő morgásaival és sóhajaival, amiket imádok.
Kisvártatva el is értem a már kőkemény szervét. Forrón lüktetet a kezemben, amikkel először végigsimítottam rajta. Utána nyelvem járta be ujjaim útját, egyre hangosabb sóhajokat kicsalva belőle.
Egyre gonoszabbul kínoztam és láthatóan nem sok kellett neki, hogy ő is a kéj robbanása okozta csillagokat lássa.
Kisvártatva élvezetének nedveit a számban éreztem, az utolsó cseppig eltüntetve férfiasságáról.
Szinte elragadtatva szemlélte ezek után, ahogy letisztogatom, majd hasonló módszerhez folyamodva, mint én korábban, egy csókra húzott magához, majd magára vonta testem, így boldogan feküdtem a karjaiba.
Nem olyan sokáig, ugyanis pont végszóra hallottuk meg Jazmine hangját a szobája felől, aki ha minden igaz, engem és az étel adagját követeli.
Egy utolsó csókot leheltem Rob ajkaira, majd magamra kapva a köntösöm, átmentem a lányunkhoz. Miután rendbetettem úgymond magam, hogy megetethessem, hiszen nemrég Rob birtokolta azt a testrészem, ami a lányomnak táplálékforrásul szolgál.
Leültem vele a szobájában található hintaszékbe és ő rögtön enni kezdett. Édesen szemlélődött közben. Ilyenkor éjjel nem evett olyan sokat, bár ahogy megfigyeltük napközben ezt bepótolja.
Evés után felálltam és sétáltam vele lassan egy kicsit, miközben megbüfiztettem. Ekkor lépett be a szobába Rob.
Rögtön a lányunkért nyúlt, akinek álmos kis szemei rögtön felpattantak, amint meglátta az apukáját. Átadtam neki, és szépen a karjaiba fogta Jazmine-t, aki egy apró kis mosolyt villantott apukájára, majd ismét úgy tűnt, hogy elmerülni készül az álmok csodás tengerében.
- Menj pihenj le, majd én maradok vele - mondta Rob és egy csókkal nyomatékosította szavait.
Mikor látta, hogy ellenkezni akarok egy rám parancsoló pillantással jutalmazott, amit én egy hálással jutalmaztam, és egy szeretlek-kel.
Mielőtt azonban ágyba bújtam volna lezuhanyoztam.
Hálás voltam Robnak amiért ilyen sokat segít. Ami a legboldogabb, hogy látom, minden pillanatát élvezi, amikor velünk lehet.
Nem kellett sok idő, amint ágyba kerültem, talán az elmúlt napok fáradalmainak hála, pillanatok alatt elaludtam.
Riadtan ébredtem, ugyanis az ablak felé pillantva már reggel volt. Rögtön az járt a fejemben, mennyit aludtam, és elfogott a kétségbeesés, hogy mióta lefeküdtem, már legalább egyszer meg kellett volna etetnem a lányunkat.
Mégis úgy éreztem, mintha napokig aludtam volna. Most ha nem is aludtam át napokat, kipihentnek érzem magam.
Amint felrévedtem a gondolataimból a lányunkhoz rohantam. A látvány, ami a szobában fogadott, szinte megdöbbentett. Főleg az időponthoz képes, hiszen ha nem is olyan korán, de még reggel van.
A lányom a szobájában ült a kanapén nem is akárkinek, hanem Tomnak az ölében.
Szépen felöltözve, miközben Tom szórakoztatta őt, amit láthatólag a lányunk nagyon élvezett.
- Ejha, nézd csak, a mami is felébredt - pillantott rám Tom, majd melléjük sétáltam.
Leguggoltam eléjük és sok apró puszit adtam a lányomnak, amit mosolyogva fogadott, és köszöntem Tomnak is.
- Hogy hogy ilyen korán?
- Gondoltam benézek, hátha kell segítség, de előtte beszéltem Robbal, hátha alszotok még.
- Tényleg ő hol van? Fel kellett volna keltenie. Jazmine-nak már ennie kellett volna - kezdtem bele, de Tom leállított.
- Nyugi Kris. Nemrég reggelizett a hercegnőm. Akkor esette az apja, amikor jöttem. Ha minden igaz, cumisüvegben volt tej a hűtőben, ezért sem keltett fel Rob. Örült, hogy tudsz pihenni egy kicsit. És meg kell, mondjam, öröm volt látni, ahogy sürgött forgott itt, amíg a lányával foglalkozott. Aki szintén imádja az apját. És Tom bácsit is - tette hozzá Tom, mire a kis csöppségünknek még nagyobb lett a mosolya.
- Látod?
- Igen - válaszoltam, és csak mosolyogtam rajtuk.
- Ja és Rob a konyhában van. Menj csak, addig mi elleszünk - mondta Tom és ismét a lányomnak szentelte a figyelmét.
Adtam egy puszit Jazmine-nak, és az apukája keresésére indultam. Ahogy Tom mondta a konyhában szorgoskodott.
Nem akármivel várt rám. Szépen megterített asztal finomabbnál finomabb reggelivel. Éppen a pultnál állt, mikor halkan mögé lopóztam.
Átöleltem a derekát, és a nyakába csókoltam.
- Szeretlek - suttogtam neki egy újabb puszi után.
Megfordult a karomban, majd engem zárt az ölelésébe.
- Szeretlek - felelte ő is, majd egy édes csókkal pecsételte meg vallomásainkat.
- Ne haragudj, hogy nem kelltettelek fel. Szerettem volna, ha pihensz egy kicsit.
- Semmi baj. Csak hirtelen megijedtem, hogy Jazmine-nak már ennie kellett volna, és megfeledkeztem a tejről a hűtőben. De köszönöm.
- Érted bármit - válaszolta.
- És Tom addig szívesen vigyázott a lányunkra. Meg kell, mondjam, ezt álmomban sem gondoltam volna róla, hogy ő egy csecsemőre vigyázzon?
- Az ő hercegnőjéért bármit, tudod - mondtam Tom szavaival élve.
- Na, ehhez még nekem is lesz egy két szavam, ha eljön az ideje - mondta nevetve Rob, majd az asztal felé terelt, ahol elfogyasztottuk az általa készített finom reggelit.
- Megyek, leváltom Tomot - álltam fel, egy csók után szerelmem mellől és indultam a lányunk szobájába.
Tom átadta nekem Jazmine-t és lement Robhoz.
A mi tündérünknek pont egy pelus cserére volt szüksége. Mire végeztünk ezzel, a srácokhoz indultunk, mikor a nappali felől több hangot is hallottam.
Nick és Nikki voltak itt.
Nikki rögtön odajött köszönni nekünk. Váltottunk pár szót, majd amíg köszöntem Nicknek, ő addig örömmel vette a karjaiba a lányom.
- Hogy hogy ma mindenki ilyen korán? - kérdeztem a szerelmesektől.
- Csak elköszönni jöttünk - mondta Nick, mire Robbal kérdőn pillantottunk feléjük.
- Elutazunk egy kicsit kettesben - válaszolta Nikki.
- Gondoltam, jót fog tenni egy kis kikapcsolódás és más is - pillantott kissé huncutul Nick szerelmére.
Volt egy olyan érzésem, hogy talán ezen az úton derül ki, mit is titkol Nikki elől.
Mielőtt azonban elmentek volna, mindenképp szerettek volna benézni hozzánk.
Mivel még Clairékhez is át szerettek volna menni, nem tudtak soká maradni, ugyanis indult a gépük.
- És hová mentek? - kérdeztem rá.
- Meglepetés - felelte rögtön Nick.
- Mint látod, nem sok beleszólásom volt ebbe, de nem tudtam mit tenni - mondta Nikki, miközben Nick a karjaiba vonta.
- Tetszeni fog, szívem - mondta neki Nick. - De a ti meglepitekre tuti hazajövünk - mondta hirtelen Nick, mire csend telepedett a szobára, és Rob egy elég jelentőségteljes pillantás lövellt bátyja felé.
Volt egy olyan sejtésem, hogy nemcsak Nikki az, aki elől titkolnak valamit. Robra pillantottam, aki ugyanazzal a válasszal állt elő, mint Nick.
- Meglepetés - mondta, és hiába faggattam, nem tudtam meg többet.
Időközben Nick és NIkki elköszöntek tőlünk, és Robék szüleihez indultak. Tom is magunkra hagyott minket, de jött is a váltás. Lizzy és Bradly, valamint anya személyében.
A nappaliba mentünk, ahol rögtön Jazmine-t vették körül. Bradly a hogylétünk felől érdeklődött.
- Minden fantasztikus, bár reggel a frász jött rám - meséltem az elalvásnak hitt dologról.
- Látod? Jobb férjet és apát nem is találhattál volna - mondta Bradly.
- Ez igaz - bújtam Rob karjaiba, míg anya fogta Jazmine-t.
Mi anyával és Lizzyvel félrevonultunk beszélgetni kicsit, amíg Rob és Bradly is pusmogtam valamiről. Sejtettem, hogy köze van az állítólagos meglepetéshez, de ismerem már annyira Robot, hogy úgysem húzom ki belőle, mi az.
Ezután a délutánunk is fantasztikusan telt. Anya többet között elhozta Claireék üzenetét, hogy ma mind vacsorázzunk náluk, így este oda készültünk.
Meg sem lepődtünk, amikor belépve mindenkit ott találtunk. Mint megtudtuk később Elizabeth, Peter, és Jacksonék reggel repülnek vissza az államokba, ezért is jöttünk össze ma este.
Az este fénypontjában persze a kis Jazmine Ashley állt. Mindenki körülrajongta őt.
Kellanék kerültek sorra pont, mikor Rob megkérdezte őket, meddig maradnak. Kellan és Ashley meglepő válasszal álltak elő.
- Arra gondoltunk, hogy a terveinket figyelembe véve, és hogy egy ideig nem akarunk dolgozni, úgy döntöttünk, veszünk itt egy házat - mondta Ashley mindenki döbbenetére.
Az első sokkok után mindenki nagyon örült neki. Bár nem gondoltuk volna, hogy egyszer ők is itt Londonban kötnek ki. De láthatóan boldogok a döntésük miatt, és csak ez a fontos.
Lizzy és Vic rögtön kaptak az alkalmon.
- Nem leszünk sokáig távol, de mire visszajövünk, szerintem találtunk megfelelő helyet, és akkor csapunk egy nagy vásárlást - mondta Vic.
- Na, ettől óvjon az isten minket - szólalt meg Kellan, mire mind nevetni kezdtünk.
- Ti is jöttök. Tiétek a cipekedős része - vette el Kellan kedvét Ashley, és persze Robékét is.
- Hát ezt bebuktátok - vigyorgott Tom.
- Ha akarod, te is jöhetsz - fordultam felé, mire már nem volt akkora a vigyora, de mégis meglepett.
- Ha a hercegnőm is jön, akkor bárhová, igaz tündérem? - kérdezte szinte gügyögve a lányunk felé fordulva, aki éppen Claire karjaiban volt.
- Akkor ezt megbeszéltük - mondta Lizzy.
Az este további része fantasztikusan telt. Kezdett későre járni, mikor Robbal indulni akartunk, hogy a pici lányunk lefektessük.
Claireék és mindenki elköszönt a kis csöppségünktől és tőlünk is, akit Robbal óvatosan a karjainkba vettünk, ugyanis időközben elszundított.
Amint hazaértünk, Rob a szobájába vitte. Szinte ámulattal figyeltem kettősüket, főleg Robot, hogy milyen gyengédséggel és szeretettel bánik a lányunkkal.
Mindketten egy-egy jó éjt puszit adtunk csöpp kis arcára, majd kezünkbe véve a babaőrzőt indultunk a saját szobánk felé.
Talán most volt az a pillanat, hogy láttam Robon, ő is kezd elfáradni. Nagyon sokat segített a kicsivel és mindenben. Ledobáltam magamról a ruhákat és felvettem a hálóingem. Szerelmem is egy alsónadrágig vetkőzött le.
Hívogatóan intettem felé, miközben lefeküdtem az ágyra.
Tudtunk mindketten, hogy most csupán egymás közelségére vágyunk, és egy kis pihenésre.
Rob szorosan mögém feküdt, karjaival derekam ölelve, így tartva szorosan magához. Hasamon lévő kezéért nyúltam és összekulcsoltam ujjainkat. Rob egy csókot nyomott a nyakamra, majd elsuttogta azt a szót, amit hosszú idő óta nap, mint nap hallok tőle, mégis minden egyes alkalommal, amikor kimondja, földöntúli boldogságot érzek.
- Szeretlek - mondta, majd viszonoztam vallomását, és pillanatokon belül mindketten, boldogan, immár szülőkként és nem utolsó sorban boldog szerelmesekként merültünk álomba.
Néhány hónappal később........
Eltelt kicsivel több, mint három hónap, mióta megszületett a kislányunk, Jazmine. És nemsokára itt a karácsony. Mindannyian nagyon várjuk, hiszen ez lesz a lányunk első karácsonya, és nekünk is az első vele.
Ez idő óta minden egyes pillanat maga a paradicsom számunkra. Jó pár hónappal korábban, mikor teljesen megtörve idejöttünk Ashley-vel, sosem gondoltam volna, hogy lesz rá esélyem és egyszer ilyen boldog leszek. És hogy Robbal minden rendbe jön.
És aki nap, mint nap bizonyítja, hogy imád minket, és akit az egyre növekvő és egyre gyönyörűbb kislányunk is imád. De végtére is ki ne imádna egy ilyen csodás apukát?
Szerencsére a pár hónappal korábbi incidens, amikor is a fotósok a kórház előtt rontottak ránk, nem ismétlődött meg. Volt párszor, amikor elmentünk valahova rajtakaptak minket, de nem zaklattak bennünket. Mégis elkerülhetetlen volt, hogy készüljön néhány kép a lányunkról.
Nem akartuk persze eltitkolni a világ elől, csak nem szerettük volna, ha valahányszor elmegyünk vele valahová a nyakunkba lihegve kattogtassák a gépeiket.
Mégis sikerült nekik, de legalább az egész világ tudja, hogy minden rendben köztünk és boldogok vagyunk.
Életem párját, ha lehet ilyet mondani, jobban szeretem, mint valaha.
Az első alkalommal, amikor próbálkoztunk együtt lenni nem sokkal a szülés után, ahogy mondták nem igen sikerült még. De hálás voltam Robnak, hogy ki tudta várni azt a pár hetet, de persze ez idő alatt nem kellett mindent nélkülöznünk.
Az első éjszakánkat ezután mégis különlegesre akartam, amikor úgy éreztem, készen állok rá, és miután az orvosaim is engedték.
Ezt az estét, ha kicsit önzőnek is hangzik, csak kettőnknek akartam. Mondanom sem kell, hogy akadt bőven jelentkező, akik szívesen vigyáznak a lányunkra.
Végül a két nagyszülő páros, anyuék és Richardék vigyáztak Jazmine-ra, míg én megleptem az apukáját. Ő vitte a picit a szüleihez, addig én mindent előkészítettem, és persze kellett Claire és anyu segítsége, hogy egy kicsit lefoglalva őt jusson időm mindent előkészíteni.
Ezen az estén nem kicsit leptem meg Robot. Csodás, gyertyafényes vacsorával vártam haza. Mikor az alkalomról kérdezett, elég volt egy pillantásom, ami elárulta neki, mi fog történni ma este.
Ezek után a szavakat tetteink vették át. Kissé igaz felesleges bennem volt a félsz, hogy annyi idő ismét együtt legyünk. Ennek az az oka, hogy féltem, mégsem fog menni és, hogy még mindig fájni fog.
De Robot ismerve tudtam, hogy nem kell félnem, és gondoskodott róla, hogy még csak gondolni sem tudjak ilyesmire, hiszen majd eszemet vesztettem a vágytól és a szerelemtől, hogy végre ismét teljesen az övé lehetek.
Ha mondhatok ilyet, de végül is minden egyes éjszaka, de különösen ezt az éjjel, életem legvarázslatosabb éjszakája volt.
Amit azóta még millió követett, és fog követni.
Jazmine pedig napról napra szebb. Már nemsokára négy hónapos lesz. Nem sokkal ezelőtt tartottuk a keresztelőt, ami igen jelentős alkalom volt, mégis meghitt, csupán a családunkkal és a barátainkkal.
Anyuék és persze Lizzyék gondoskodtak mindenről.
Egyedül a keresztszülőkkel voltunk bajba, mert nem tudtunk dönteni.
Végül Robbal teljes mértékben egyetértve döntöttünk Bradly és Lizzy mellett. Nem hiába, hiszen nagyon sokat köszönhetünk Bradlynek, akinek hála egy csodás egészséges kislányt hoztam a világra, és aki mindvégig mellettünk volt. Lizzy, hát ő pedig csak Lizzy, akit imádok persze a lányokat is, de neki is sokkal tartozom és Rob is, mindig is a nővérei közül ő volt az, akivel meg tudta beszélni, ha valami gondja van, ettől függetlenül persze ugyanúgy imádja Vicket is. De végül így döntöttünk.
Bradly és Lizzy majd ki ugrottak a bőrükből, főleg Lizzy, ismerve őt. Bradlyt talán kicsit meglepte, főleg, hogy Rob mondani el nekik.
Nem is csoda, hiszen Rob eleinte nem kedvelte őt. De mint minden rossz már az is a múlté. Bradly nagyon boldog Lizzyvel, akivel nem olyan régóta együtt is élnek. Robnak bőven elég ennyi, és ő is nagyon hálás azért, amit értem és a lányáért tett, és nem utolsó sorban, hogy ilyen boldoggá teszi Lizzyt. Azóta nagyon jól kijönnek egymással. Elég sokat is vannak nálunk, és persze imádják a keresztlányukat, ahogy Jazmine is őket.
Anyuék és Claireék is sokat vannak velünk, és néha ha itthon van a lökött bátyám Cam is meglátogat minket.
Ahogy Peter és Elizabeth, ha van idejük a munka és a családjuk mellett. Ugyanúgy, ahogy Jackson és Vic.
Kellan és Ashley, mint ahogy tervezték, itt Londonban vettek egy házat. Szerettek volna ők is kicsit távol lenni a LA által nyújtott felhajtástól. Kellan azóta úgymond szabadságon van, és csak élvezik az életet és boldogságot Ashley-vel.
Robbal nagyon örültünk a hírnek, hiszen nagyon jó barátaink.
Egyik alkalommal, amikor összeültünk, pont ez jött szóba. Megkérdeztem Robot neki nem hiányzik e ez az egész. Mindig is imádott filmezni, színészkedni.
- Ez igaz. De most már van más, amit mindennél jobban imádok. És most érzem teljesnek az életem. Itt veletek - válaszolta, majd a karjaiba vonva egy szerelmes csókkal nyomatékosította szavait.
Mindenki, mi is, a körülöttünk lévők boldogok voltak, és tényleg, ahogy Rob mondta, így teljes az életünk. Nagyobb boldogságot el sem tudnék képzelni.
A férfi, akit mindennél jobban szeretek mellettem van, és itt a csodás kislányunk, aki beragyogja az életünk. Ennél többet nem is kívánhatnék.
Ehhez a hatalmas boldogsághoz csatlakozott pár hónapja az azóta még boldogabb és szerelmesebb pár Nikki és Nick.
Akik akkor elutaztak egy kicsit kettesben. És mint gondoltunk Nick akkor avatta be Nikkit a meglepetésbe. Nem akármi volt az, de itthon sejtettük, mire készül Nick.
Hazaérve immár nemcsak szerelmesekként jöttek. Hanem mint jegyesek. Nick egy meseszép szigetre vitte őt, ahol megkérte Nikki kezét, és aki boldogan mondott igent.
Ők továbbra is LA-ben élnek, de esküvőt mindenképpen itt Londonban szeretnének majd.
Az egyik ilyen alkalommal, amikor Kellan és Ashley nálunk volt és szóba jöttek a meglepetések, jutott eszembe, hogy Rob annak idején elkotyogta vagy inkább Nick, hogy a férjem is készül valamire. Rá is kérdeztem, de ismét nem éppen valami kielégítő választ kaptam.
- Mindent a maga idejében kicsim. Már nem kell sokat várnod - válaszolta Rob és mint mindig ilyenkor, a hatásos módszerével, a csókjával fojtotta belém a szót, és nehogy tovább faggassam, persze eszemben sem volt ellenkezni.
- Ejnye, gyerekek, legalább ne a kicsi előtt essetek egymásnak - váltunk szét Kellan hangjára, és pillantottuk Jazmine-ra, aki cseppet sem figyelt ránk, ugyanis Ashley-nél volt.
- Mondtad már Krisnek, hogy mit szeretnél? - szólalt meg ismét Kellan, aki Robnak célozta a kérdést.
- Igen, mit is szeretnél szívem? - fordultam Rob felé válaszra várva.
- Beszéltük Ashleyékkel, hogy Kellannak pár napra LA-be kell mennie és mi lenne, ha velük mennénk?
Nem tudom miért, de izgatott lettem a gondolattól. Annyi szép és boldog elmék köt oda, és a gondolat, hogy ha csak egy kicsit is visszamenjünk, nagyon feldobott. Persze nemcsak szép, hanem kevésbe jó emlékek is, de mint akkor mondtam, azokra már soha többé nem akarok gondolni.
- Én nagyon örülnék neki. De Jazmine nem kicsi még ehhez?
- Szerintem úgy is végig alszik, és ő is élvezné. Ott a házunk, és Elizabeth és Nikki elrendeztek mindent a házban, hiszen már régen nem jártunk ott.
- Szóval akkor gondolom, már minden el van rendezve. Én szeretnék menni - pillantottam Robra, és láttam rajta, hogy ő is. És hogy ugyanazokra gondol, amikre én.
Fantasztikus lenne visszatérni oda. Hiszen ott kezdtük a közös életünk, és megannyi szép pillanatot ott éltünk át együtt. És igaza van ott a házunk, amivel annak idején Rob meglepett engem, vagyis minket, amikor eljött értem Londonba.
- Akkor azt hiszem, ezt megbeszéltünk - csapta össze a kezeit Kellan.
- És mikor akartok indulni? - kérdeztem tőlük, ha már így szervezkedtek.
- Hát már holnap indulnánk - mondta Kellan.
- Az kevés idő szívem és ma kell Jazmine-t is Bradlyhez vinnünk.
- Mi szívesen segítünk. Akár most a fiúk mehetnének a picivel az orvoshoz, addig mi összepakolunk - javasolta Ash.
- Mit szólsz kicsim? Mész ma apuékkal Bradlyhez? - fordultam Jazmine-hoz, aki Ashleynél volt, és aki gügyögve hatalmas mosollyal az arcán hadonászott.
- Rendben, akkor nyomás öltözni kisasszony - mondta Rob és átvette a lányunkat és a szobája felé indult vele.
Nem sokkal később az ajtóból figyeltem őket, amint éppen a tündérünket öltöztetve, aki mosolyogva s hangosan kacagva tűri, amikor az apukája néha megcsiklandozza.
Ennél szebb látványt el sem tudtam volna képzelni, de amit ezek után mondott? Még boldogabbá tett.
- Tudod, hercegnőm, imádlak téged és a mamit is. És el ne áruld neki, de ahová megyünk, ott lesz majd egy meglepetésünk neki. Nagyon boldogok voltunk ott, és biztos, hogy neked is tetszeni fog, és ott lepjük meg a mamit, aki . . . . .
- Aki imád titeket - fejeztem be Rob mondatát, majd közelebb léptem hozzájuk.
Rob a karjaiba vette Jazmine-t és így öleltem meg őket. Jazmine egy puszit kapott, míg az apukája egy szerelmes csókot.
- Én is titeket - érkezett a válasz, miután elváltunk egymástól.
Nem akartam ismét faggatni, mire készül, tudtam egyrészt, hogy úgysem mondaná el, másrészt hogy hamarosan úgyis megtudom.
- Oké, most nyomás a dokihoz, Bradly már vár titeket - mondtam Robnak és egy-egy utolsó puszi után neki és a lányunknak, Bradlyhez indultak karöltve Kellannal.
A szokásos mérésekre viszik Jazmine-t, mint mindig, amit Bradly végez. Testsúlymérés és ilyesmik, amiket mindig megnéznek, főként Bradly mint az orvosunk, de ha éppen neki dolga van, vagy más betege, akkor Tomas szokta megnézni a kis hercegnőnket.
Miután elmentek, Ashleyvel mi nekiláttunk összepakolni az útra, hogy holnap indulhassunk LA-be.
Mondanom sem kell, hihetetlen izgalom fogott el, amikor erre gondoltam. És azon töprengtem közben, vajon milyen meglepetésre készül az én imádott férjem . . . . . .
Utolsó fejezet csütörtökön hasonló időben délelőtt :)
Köszi Puszmó (L)
59.fejezet
/Kris/
Egy szempillantás alatt, csókunkat meg nem szakítva találtam magam a szobánkban. Rob talpra állított és továbbra is szorosan a karjaiban tartva őrjítően csókolt tovább.
Kezei egyre lejjebb kalandoztak a derekamról, majd a ruhámtól igyekezett megszabadítani.
Ismerős volt a helyzet.
Nem is olyan régen hasonló szituációban voltunk, annyi különbséggel, hogy akkor Jazmine még a pocakomban volt.
Többször is eszembe jutott már azóta, és most látván Rob fürkésző tekintetét, amint immár meztelen testemen pillant végig, hogy furcsa is, hogy már nem olyan hatalmas a hasam.
Mégis részben örülök, hiszen a mi kis angyalkánk immár velünk van.
Visszatérve arra, amit éppen művelünk, és ezt Rob is nagyon jól tudja, hogy ezúttal sem mehetünk el messzire. De erre is megvoltak a módszerei, ugyanúgy ahogy nekem is, hogy ennek ellenére kielégítsük egymás vágyait.
Miután mindketten sikeresen megszabadítottuk a másikat a ruháktól, Rob ismét a karjaiba kapva fektetett a hűs lepedőre, ami pillanatok alatt pokolian forróvá vált alattunk.
Ajkaink szenvedélyesen falták egymás, miközben meztelen testünk egymásba fonódott. Amint megéreztem vágyainak elég kemény bizonyítékát, minden józan gondolatom elszállt. Vagyis igyekeztem, hogy némi azért maradjon és tudjam fékezni magam és Robot is, hiszen ő is tudja, hogy ettől az élvezettől, hogy ma testileg is egybeforrhassunk egy ideig eltiltottak bennünket.
Ajkaival áttért a nyakam kényeztetésére, miközben férfiassága kemények ágyékomnak nyomódott. Egyre hangosabb sóhajok, nyögések hagyták el nem csak az én, hanem az ő száját is.
Már attól, hogy ilyen közel voltunk egymáshoz, teljesen feltüzelt. Mégis tudtam, hogy nem engedhetem tovább.
- Még nem lehet Rob - súgtam a fülébe, és tudtam, hogy ezzel neki is ugyanolyan szenvedést okozok, mint magamnak, amiért nem lehetek az övé.
- Tudom - nyögte kissé csalódottan a fülembe.
Én is hasonlóként éreztem, amiért nem tudom megadni neki, se magamnak azt, amire vágyunk.
- Attól még lehet jó, és csak eltelik ez a pár hét kicsim - mondta, miközben elfordított arcomat ismét maga felé fordította.
Válaszolni időm sem volt, ajkai ugyanis elhallgattattak. Egyáltalán nem bántam. Néha-néha azért levegővétel céljából elszakadtunk egymástól. Ilyenkor Rob a nyakamra, majd egyre lejjebb a melleimre hintette csókjait.
Kezei ezek után egyre lentebb tévedtek, míg nem nőiességemen simított végig. A szemébe néztem és elmondhatatlan vágyakozással nézett rám. Mégis annak ellenére, amit mondott, rosszul esik a tudat, hogy látom, mennyire kíván, és én is őt, de mégsem tudom megadni neki, amit szeretne, legalábbis egyelőre.
Igyekeztem nem erre gondolni, inkább arra, hogy azért mégis van módja, hogy elégíthetem ki a vágyait egyelőre ezek a keretek között.
Először ujjai simítottak gyengéden végig rajtam, amit ajkai követtek, miután elszakadt tőlem és végigcsókolta immár szinte lángokban álló testem, hogy a lábaim közt célt érjen.
Érzékien simított végig már igen nedves testrészemen, amiket egyre hangosodó nyögésekkel jutalmaztam.
A szülés óta eltelt pár nap, szerencsére az ezután jelentkező esetleges vérzés is elmúlt már.
Amint nyelve kissé beljebb merészkedett, eleinte nem éreztem semmi fájdalmat, amire felhívták a figyelmem, ha szeretkezni akarnánk, és amiért lényegében eltiltottak minket ettől a tevékenységtől.
Nyelvével szinte az őrület határára sodort, miközben ujjai combom belső felét simogatták ezzel is remegést kiváltva belőlem.
Rob nyelvtevékenységének köszönhetően pillanatok alatt így is a mennyekbe sodort, és csak a nyelvével. Remegve hanyatlottam vissza a forró lepedőre.
Szerelmem pedig az arcomon látható kéj látványából lakmározott. Lenyúltam hozzá és magamhoz vontam.
Ajkain még mindig az én ízemmel húztam magamhoz egy vérforraló csókra, és egy vallomásra.
- Szeretlek.
- Én is téged - érkezett rögtön a válasz, majd rajtam volt a sor.
Felülkerekedtem és hanyatt döntve fölé másztam.
A csípőjére ültem és végigcsókoltam a mellkasát egyre lejjebb araszolva, amit egyre szaporodó levegővételével adta tudtomra, hogy élvezi a dolgot, és nem utolsó sorban észveszejtő morgásaival és sóhajaival, amiket imádok.
Kisvártatva el is értem a már kőkemény szervét. Forrón lüktetet a kezemben, amikkel először végigsimítottam rajta. Utána nyelvem járta be ujjaim útját, egyre hangosabb sóhajokat kicsalva belőle.
Egyre gonoszabbul kínoztam és láthatóan nem sok kellett neki, hogy ő is a kéj robbanása okozta csillagokat lássa.
Kisvártatva élvezetének nedveit a számban éreztem, az utolsó cseppig eltüntetve férfiasságáról.
Szinte elragadtatva szemlélte ezek után, ahogy letisztogatom, majd hasonló módszerhez folyamodva, mint én korábban, egy csókra húzott magához, majd magára vonta testem, így boldogan feküdtem a karjaiba.
Nem olyan sokáig, ugyanis pont végszóra hallottuk meg Jazmine hangját a szobája felől, aki ha minden igaz, engem és az étel adagját követeli.
Egy utolsó csókot leheltem Rob ajkaira, majd magamra kapva a köntösöm, átmentem a lányunkhoz. Miután rendbetettem úgymond magam, hogy megetethessem, hiszen nemrég Rob birtokolta azt a testrészem, ami a lányomnak táplálékforrásul szolgál.
Leültem vele a szobájában található hintaszékbe és ő rögtön enni kezdett. Édesen szemlélődött közben. Ilyenkor éjjel nem evett olyan sokat, bár ahogy megfigyeltük napközben ezt bepótolja.
Evés után felálltam és sétáltam vele lassan egy kicsit, miközben megbüfiztettem. Ekkor lépett be a szobába Rob.
Rögtön a lányunkért nyúlt, akinek álmos kis szemei rögtön felpattantak, amint meglátta az apukáját. Átadtam neki, és szépen a karjaiba fogta Jazmine-t, aki egy apró kis mosolyt villantott apukájára, majd ismét úgy tűnt, hogy elmerülni készül az álmok csodás tengerében.
- Menj pihenj le, majd én maradok vele - mondta Rob és egy csókkal nyomatékosította szavait.
Mikor látta, hogy ellenkezni akarok egy rám parancsoló pillantással jutalmazott, amit én egy hálással jutalmaztam, és egy szeretlek-kel.
Mielőtt azonban ágyba bújtam volna lezuhanyoztam.
Hálás voltam Robnak amiért ilyen sokat segít. Ami a legboldogabb, hogy látom, minden pillanatát élvezi, amikor velünk lehet.
Nem kellett sok idő, amint ágyba kerültem, talán az elmúlt napok fáradalmainak hála, pillanatok alatt elaludtam.
Riadtan ébredtem, ugyanis az ablak felé pillantva már reggel volt. Rögtön az járt a fejemben, mennyit aludtam, és elfogott a kétségbeesés, hogy mióta lefeküdtem, már legalább egyszer meg kellett volna etetnem a lányunkat.
Mégis úgy éreztem, mintha napokig aludtam volna. Most ha nem is aludtam át napokat, kipihentnek érzem magam.
Amint felrévedtem a gondolataimból a lányunkhoz rohantam. A látvány, ami a szobában fogadott, szinte megdöbbentett. Főleg az időponthoz képes, hiszen ha nem is olyan korán, de még reggel van.
A lányom a szobájában ült a kanapén nem is akárkinek, hanem Tomnak az ölében.
Szépen felöltözve, miközben Tom szórakoztatta őt, amit láthatólag a lányunk nagyon élvezett.
- Ejha, nézd csak, a mami is felébredt - pillantott rám Tom, majd melléjük sétáltam.
Leguggoltam eléjük és sok apró puszit adtam a lányomnak, amit mosolyogva fogadott, és köszöntem Tomnak is.
- Hogy hogy ilyen korán?
- Gondoltam benézek, hátha kell segítség, de előtte beszéltem Robbal, hátha alszotok még.
- Tényleg ő hol van? Fel kellett volna keltenie. Jazmine-nak már ennie kellett volna - kezdtem bele, de Tom leállított.
- Nyugi Kris. Nemrég reggelizett a hercegnőm. Akkor esette az apja, amikor jöttem. Ha minden igaz, cumisüvegben volt tej a hűtőben, ezért sem keltett fel Rob. Örült, hogy tudsz pihenni egy kicsit. És meg kell, mondjam, öröm volt látni, ahogy sürgött forgott itt, amíg a lányával foglalkozott. Aki szintén imádja az apját. És Tom bácsit is - tette hozzá Tom, mire a kis csöppségünknek még nagyobb lett a mosolya.
- Látod?
- Igen - válaszoltam, és csak mosolyogtam rajtuk.
- Ja és Rob a konyhában van. Menj csak, addig mi elleszünk - mondta Tom és ismét a lányomnak szentelte a figyelmét.
Adtam egy puszit Jazmine-nak, és az apukája keresésére indultam. Ahogy Tom mondta a konyhában szorgoskodott.
Nem akármivel várt rám. Szépen megterített asztal finomabbnál finomabb reggelivel. Éppen a pultnál állt, mikor halkan mögé lopóztam.
Átöleltem a derekát, és a nyakába csókoltam.
- Szeretlek - suttogtam neki egy újabb puszi után.
Megfordult a karomban, majd engem zárt az ölelésébe.
- Szeretlek - felelte ő is, majd egy édes csókkal pecsételte meg vallomásainkat.
- Ne haragudj, hogy nem kelltettelek fel. Szerettem volna, ha pihensz egy kicsit.
- Semmi baj. Csak hirtelen megijedtem, hogy Jazmine-nak már ennie kellett volna, és megfeledkeztem a tejről a hűtőben. De köszönöm.
- Érted bármit - válaszolta.
- És Tom addig szívesen vigyázott a lányunkra. Meg kell, mondjam, ezt álmomban sem gondoltam volna róla, hogy ő egy csecsemőre vigyázzon?
- Az ő hercegnőjéért bármit, tudod - mondtam Tom szavaival élve.
- Na, ehhez még nekem is lesz egy két szavam, ha eljön az ideje - mondta nevetve Rob, majd az asztal felé terelt, ahol elfogyasztottuk az általa készített finom reggelit.
- Megyek, leváltom Tomot - álltam fel, egy csók után szerelmem mellől és indultam a lányunk szobájába.
Tom átadta nekem Jazmine-t és lement Robhoz.
A mi tündérünknek pont egy pelus cserére volt szüksége. Mire végeztünk ezzel, a srácokhoz indultunk, mikor a nappali felől több hangot is hallottam.
Nick és Nikki voltak itt.
Nikki rögtön odajött köszönni nekünk. Váltottunk pár szót, majd amíg köszöntem Nicknek, ő addig örömmel vette a karjaiba a lányom.
- Hogy hogy ma mindenki ilyen korán? - kérdeztem a szerelmesektől.
- Csak elköszönni jöttünk - mondta Nick, mire Robbal kérdőn pillantottunk feléjük.
- Elutazunk egy kicsit kettesben - válaszolta Nikki.
- Gondoltam, jót fog tenni egy kis kikapcsolódás és más is - pillantott kissé huncutul Nick szerelmére.
Volt egy olyan érzésem, hogy talán ezen az úton derül ki, mit is titkol Nikki elől.
Mielőtt azonban elmentek volna, mindenképp szerettek volna benézni hozzánk.
Mivel még Clairékhez is át szerettek volna menni, nem tudtak soká maradni, ugyanis indult a gépük.
- És hová mentek? - kérdeztem rá.
- Meglepetés - felelte rögtön Nick.
- Mint látod, nem sok beleszólásom volt ebbe, de nem tudtam mit tenni - mondta Nikki, miközben Nick a karjaiba vonta.
- Tetszeni fog, szívem - mondta neki Nick. - De a ti meglepitekre tuti hazajövünk - mondta hirtelen Nick, mire csend telepedett a szobára, és Rob egy elég jelentőségteljes pillantás lövellt bátyja felé.
Volt egy olyan sejtésem, hogy nemcsak Nikki az, aki elől titkolnak valamit. Robra pillantottam, aki ugyanazzal a válasszal állt elő, mint Nick.
- Meglepetés - mondta, és hiába faggattam, nem tudtam meg többet.
Időközben Nick és NIkki elköszöntek tőlünk, és Robék szüleihez indultak. Tom is magunkra hagyott minket, de jött is a váltás. Lizzy és Bradly, valamint anya személyében.
A nappaliba mentünk, ahol rögtön Jazmine-t vették körül. Bradly a hogylétünk felől érdeklődött.
- Minden fantasztikus, bár reggel a frász jött rám - meséltem az elalvásnak hitt dologról.
- Látod? Jobb férjet és apát nem is találhattál volna - mondta Bradly.
- Ez igaz - bújtam Rob karjaiba, míg anya fogta Jazmine-t.
Mi anyával és Lizzyvel félrevonultunk beszélgetni kicsit, amíg Rob és Bradly is pusmogtam valamiről. Sejtettem, hogy köze van az állítólagos meglepetéshez, de ismerem már annyira Robot, hogy úgysem húzom ki belőle, mi az.
Ezután a délutánunk is fantasztikusan telt. Anya többet között elhozta Claireék üzenetét, hogy ma mind vacsorázzunk náluk, így este oda készültünk.
Meg sem lepődtünk, amikor belépve mindenkit ott találtunk. Mint megtudtuk később Elizabeth, Peter, és Jacksonék reggel repülnek vissza az államokba, ezért is jöttünk össze ma este.
Az este fénypontjában persze a kis Jazmine Ashley állt. Mindenki körülrajongta őt.
Kellanék kerültek sorra pont, mikor Rob megkérdezte őket, meddig maradnak. Kellan és Ashley meglepő válasszal álltak elő.
- Arra gondoltunk, hogy a terveinket figyelembe véve, és hogy egy ideig nem akarunk dolgozni, úgy döntöttünk, veszünk itt egy házat - mondta Ashley mindenki döbbenetére.
Az első sokkok után mindenki nagyon örült neki. Bár nem gondoltuk volna, hogy egyszer ők is itt Londonban kötnek ki. De láthatóan boldogok a döntésük miatt, és csak ez a fontos.
Lizzy és Vic rögtön kaptak az alkalmon.
- Nem leszünk sokáig távol, de mire visszajövünk, szerintem találtunk megfelelő helyet, és akkor csapunk egy nagy vásárlást - mondta Vic.
- Na, ettől óvjon az isten minket - szólalt meg Kellan, mire mind nevetni kezdtünk.
- Ti is jöttök. Tiétek a cipekedős része - vette el Kellan kedvét Ashley, és persze Robékét is.
- Hát ezt bebuktátok - vigyorgott Tom.
- Ha akarod, te is jöhetsz - fordultam felé, mire már nem volt akkora a vigyora, de mégis meglepett.
- Ha a hercegnőm is jön, akkor bárhová, igaz tündérem? - kérdezte szinte gügyögve a lányunk felé fordulva, aki éppen Claire karjaiban volt.
- Akkor ezt megbeszéltük - mondta Lizzy.
Az este további része fantasztikusan telt. Kezdett későre járni, mikor Robbal indulni akartunk, hogy a pici lányunk lefektessük.
Claireék és mindenki elköszönt a kis csöppségünktől és tőlünk is, akit Robbal óvatosan a karjainkba vettünk, ugyanis időközben elszundított.
Amint hazaértünk, Rob a szobájába vitte. Szinte ámulattal figyeltem kettősüket, főleg Robot, hogy milyen gyengédséggel és szeretettel bánik a lányunkkal.
Mindketten egy-egy jó éjt puszit adtunk csöpp kis arcára, majd kezünkbe véve a babaőrzőt indultunk a saját szobánk felé.
Talán most volt az a pillanat, hogy láttam Robon, ő is kezd elfáradni. Nagyon sokat segített a kicsivel és mindenben. Ledobáltam magamról a ruhákat és felvettem a hálóingem. Szerelmem is egy alsónadrágig vetkőzött le.
Hívogatóan intettem felé, miközben lefeküdtem az ágyra.
Tudtunk mindketten, hogy most csupán egymás közelségére vágyunk, és egy kis pihenésre.
Rob szorosan mögém feküdt, karjaival derekam ölelve, így tartva szorosan magához. Hasamon lévő kezéért nyúltam és összekulcsoltam ujjainkat. Rob egy csókot nyomott a nyakamra, majd elsuttogta azt a szót, amit hosszú idő óta nap, mint nap hallok tőle, mégis minden egyes alkalommal, amikor kimondja, földöntúli boldogságot érzek.
- Szeretlek - mondta, majd viszonoztam vallomását, és pillanatokon belül mindketten, boldogan, immár szülőkként és nem utolsó sorban boldog szerelmesekként merültünk álomba.
Néhány hónappal később........
Eltelt kicsivel több, mint három hónap, mióta megszületett a kislányunk, Jazmine. És nemsokára itt a karácsony. Mindannyian nagyon várjuk, hiszen ez lesz a lányunk első karácsonya, és nekünk is az első vele.
Ez idő óta minden egyes pillanat maga a paradicsom számunkra. Jó pár hónappal korábban, mikor teljesen megtörve idejöttünk Ashley-vel, sosem gondoltam volna, hogy lesz rá esélyem és egyszer ilyen boldog leszek. És hogy Robbal minden rendbe jön.
És aki nap, mint nap bizonyítja, hogy imád minket, és akit az egyre növekvő és egyre gyönyörűbb kislányunk is imád. De végtére is ki ne imádna egy ilyen csodás apukát?
Szerencsére a pár hónappal korábbi incidens, amikor is a fotósok a kórház előtt rontottak ránk, nem ismétlődött meg. Volt párszor, amikor elmentünk valahova rajtakaptak minket, de nem zaklattak bennünket. Mégis elkerülhetetlen volt, hogy készüljön néhány kép a lányunkról.
Nem akartuk persze eltitkolni a világ elől, csak nem szerettük volna, ha valahányszor elmegyünk vele valahová a nyakunkba lihegve kattogtassák a gépeiket.
Mégis sikerült nekik, de legalább az egész világ tudja, hogy minden rendben köztünk és boldogok vagyunk.
Életem párját, ha lehet ilyet mondani, jobban szeretem, mint valaha.
Az első alkalommal, amikor próbálkoztunk együtt lenni nem sokkal a szülés után, ahogy mondták nem igen sikerült még. De hálás voltam Robnak, hogy ki tudta várni azt a pár hetet, de persze ez idő alatt nem kellett mindent nélkülöznünk.
Az első éjszakánkat ezután mégis különlegesre akartam, amikor úgy éreztem, készen állok rá, és miután az orvosaim is engedték.
Ezt az estét, ha kicsit önzőnek is hangzik, csak kettőnknek akartam. Mondanom sem kell, hogy akadt bőven jelentkező, akik szívesen vigyáznak a lányunkra.
Végül a két nagyszülő páros, anyuék és Richardék vigyáztak Jazmine-ra, míg én megleptem az apukáját. Ő vitte a picit a szüleihez, addig én mindent előkészítettem, és persze kellett Claire és anyu segítsége, hogy egy kicsit lefoglalva őt jusson időm mindent előkészíteni.
Ezen az estén nem kicsit leptem meg Robot. Csodás, gyertyafényes vacsorával vártam haza. Mikor az alkalomról kérdezett, elég volt egy pillantásom, ami elárulta neki, mi fog történni ma este.
Ezek után a szavakat tetteink vették át. Kissé igaz felesleges bennem volt a félsz, hogy annyi idő ismét együtt legyünk. Ennek az az oka, hogy féltem, mégsem fog menni és, hogy még mindig fájni fog.
De Robot ismerve tudtam, hogy nem kell félnem, és gondoskodott róla, hogy még csak gondolni sem tudjak ilyesmire, hiszen majd eszemet vesztettem a vágytól és a szerelemtől, hogy végre ismét teljesen az övé lehetek.
Ha mondhatok ilyet, de végül is minden egyes éjszaka, de különösen ezt az éjjel, életem legvarázslatosabb éjszakája volt.
Amit azóta még millió követett, és fog követni.
Jazmine pedig napról napra szebb. Már nemsokára négy hónapos lesz. Nem sokkal ezelőtt tartottuk a keresztelőt, ami igen jelentős alkalom volt, mégis meghitt, csupán a családunkkal és a barátainkkal.
Anyuék és persze Lizzyék gondoskodtak mindenről.
Egyedül a keresztszülőkkel voltunk bajba, mert nem tudtunk dönteni.
Végül Robbal teljes mértékben egyetértve döntöttünk Bradly és Lizzy mellett. Nem hiába, hiszen nagyon sokat köszönhetünk Bradlynek, akinek hála egy csodás egészséges kislányt hoztam a világra, és aki mindvégig mellettünk volt. Lizzy, hát ő pedig csak Lizzy, akit imádok persze a lányokat is, de neki is sokkal tartozom és Rob is, mindig is a nővérei közül ő volt az, akivel meg tudta beszélni, ha valami gondja van, ettől függetlenül persze ugyanúgy imádja Vicket is. De végül így döntöttünk.
Bradly és Lizzy majd ki ugrottak a bőrükből, főleg Lizzy, ismerve őt. Bradlyt talán kicsit meglepte, főleg, hogy Rob mondani el nekik.
Nem is csoda, hiszen Rob eleinte nem kedvelte őt. De mint minden rossz már az is a múlté. Bradly nagyon boldog Lizzyvel, akivel nem olyan régóta együtt is élnek. Robnak bőven elég ennyi, és ő is nagyon hálás azért, amit értem és a lányáért tett, és nem utolsó sorban, hogy ilyen boldoggá teszi Lizzyt. Azóta nagyon jól kijönnek egymással. Elég sokat is vannak nálunk, és persze imádják a keresztlányukat, ahogy Jazmine is őket.
Anyuék és Claireék is sokat vannak velünk, és néha ha itthon van a lökött bátyám Cam is meglátogat minket.
Ahogy Peter és Elizabeth, ha van idejük a munka és a családjuk mellett. Ugyanúgy, ahogy Jackson és Vic.
Kellan és Ashley, mint ahogy tervezték, itt Londonban vettek egy házat. Szerettek volna ők is kicsit távol lenni a LA által nyújtott felhajtástól. Kellan azóta úgymond szabadságon van, és csak élvezik az életet és boldogságot Ashley-vel.
Robbal nagyon örültünk a hírnek, hiszen nagyon jó barátaink.
Egyik alkalommal, amikor összeültünk, pont ez jött szóba. Megkérdeztem Robot neki nem hiányzik e ez az egész. Mindig is imádott filmezni, színészkedni.
- Ez igaz. De most már van más, amit mindennél jobban imádok. És most érzem teljesnek az életem. Itt veletek - válaszolta, majd a karjaiba vonva egy szerelmes csókkal nyomatékosította szavait.
Mindenki, mi is, a körülöttünk lévők boldogok voltak, és tényleg, ahogy Rob mondta, így teljes az életünk. Nagyobb boldogságot el sem tudnék képzelni.
A férfi, akit mindennél jobban szeretek mellettem van, és itt a csodás kislányunk, aki beragyogja az életünk. Ennél többet nem is kívánhatnék.
Ehhez a hatalmas boldogsághoz csatlakozott pár hónapja az azóta még boldogabb és szerelmesebb pár Nikki és Nick.
Akik akkor elutaztak egy kicsit kettesben. És mint gondoltunk Nick akkor avatta be Nikkit a meglepetésbe. Nem akármi volt az, de itthon sejtettük, mire készül Nick.
Hazaérve immár nemcsak szerelmesekként jöttek. Hanem mint jegyesek. Nick egy meseszép szigetre vitte őt, ahol megkérte Nikki kezét, és aki boldogan mondott igent.
Ők továbbra is LA-ben élnek, de esküvőt mindenképpen itt Londonban szeretnének majd.
Az egyik ilyen alkalommal, amikor Kellan és Ashley nálunk volt és szóba jöttek a meglepetések, jutott eszembe, hogy Rob annak idején elkotyogta vagy inkább Nick, hogy a férjem is készül valamire. Rá is kérdeztem, de ismét nem éppen valami kielégítő választ kaptam.
- Mindent a maga idejében kicsim. Már nem kell sokat várnod - válaszolta Rob és mint mindig ilyenkor, a hatásos módszerével, a csókjával fojtotta belém a szót, és nehogy tovább faggassam, persze eszemben sem volt ellenkezni.
- Ejnye, gyerekek, legalább ne a kicsi előtt essetek egymásnak - váltunk szét Kellan hangjára, és pillantottuk Jazmine-ra, aki cseppet sem figyelt ránk, ugyanis Ashley-nél volt.
- Mondtad már Krisnek, hogy mit szeretnél? - szólalt meg ismét Kellan, aki Robnak célozta a kérdést.
- Igen, mit is szeretnél szívem? - fordultam Rob felé válaszra várva.
- Beszéltük Ashleyékkel, hogy Kellannak pár napra LA-be kell mennie és mi lenne, ha velük mennénk?
Nem tudom miért, de izgatott lettem a gondolattól. Annyi szép és boldog elmék köt oda, és a gondolat, hogy ha csak egy kicsit is visszamenjünk, nagyon feldobott. Persze nemcsak szép, hanem kevésbe jó emlékek is, de mint akkor mondtam, azokra már soha többé nem akarok gondolni.
- Én nagyon örülnék neki. De Jazmine nem kicsi még ehhez?
- Szerintem úgy is végig alszik, és ő is élvezné. Ott a házunk, és Elizabeth és Nikki elrendeztek mindent a házban, hiszen már régen nem jártunk ott.
- Szóval akkor gondolom, már minden el van rendezve. Én szeretnék menni - pillantottam Robra, és láttam rajta, hogy ő is. És hogy ugyanazokra gondol, amikre én.
Fantasztikus lenne visszatérni oda. Hiszen ott kezdtük a közös életünk, és megannyi szép pillanatot ott éltünk át együtt. És igaza van ott a házunk, amivel annak idején Rob meglepett engem, vagyis minket, amikor eljött értem Londonba.
- Akkor azt hiszem, ezt megbeszéltünk - csapta össze a kezeit Kellan.
- És mikor akartok indulni? - kérdeztem tőlük, ha már így szervezkedtek.
- Hát már holnap indulnánk - mondta Kellan.
- Az kevés idő szívem és ma kell Jazmine-t is Bradlyhez vinnünk.
- Mi szívesen segítünk. Akár most a fiúk mehetnének a picivel az orvoshoz, addig mi összepakolunk - javasolta Ash.
- Mit szólsz kicsim? Mész ma apuékkal Bradlyhez? - fordultam Jazmine-hoz, aki Ashleynél volt, és aki gügyögve hatalmas mosollyal az arcán hadonászott.
- Rendben, akkor nyomás öltözni kisasszony - mondta Rob és átvette a lányunkat és a szobája felé indult vele.
Nem sokkal később az ajtóból figyeltem őket, amint éppen a tündérünket öltöztetve, aki mosolyogva s hangosan kacagva tűri, amikor az apukája néha megcsiklandozza.
Ennél szebb látványt el sem tudtam volna képzelni, de amit ezek után mondott? Még boldogabbá tett.
- Tudod, hercegnőm, imádlak téged és a mamit is. És el ne áruld neki, de ahová megyünk, ott lesz majd egy meglepetésünk neki. Nagyon boldogok voltunk ott, és biztos, hogy neked is tetszeni fog, és ott lepjük meg a mamit, aki . . . . .
- Aki imád titeket - fejeztem be Rob mondatát, majd közelebb léptem hozzájuk.
Rob a karjaiba vette Jazmine-t és így öleltem meg őket. Jazmine egy puszit kapott, míg az apukája egy szerelmes csókot.
- Én is titeket - érkezett a válasz, miután elváltunk egymástól.
Nem akartam ismét faggatni, mire készül, tudtam egyrészt, hogy úgysem mondaná el, másrészt hogy hamarosan úgyis megtudom.
- Oké, most nyomás a dokihoz, Bradly már vár titeket - mondtam Robnak és egy-egy utolsó puszi után neki és a lányunknak, Bradlyhez indultak karöltve Kellannal.
A szokásos mérésekre viszik Jazmine-t, mint mindig, amit Bradly végez. Testsúlymérés és ilyesmik, amiket mindig megnéznek, főként Bradly mint az orvosunk, de ha éppen neki dolga van, vagy más betege, akkor Tomas szokta megnézni a kis hercegnőnket.
Miután elmentek, Ashleyvel mi nekiláttunk összepakolni az útra, hogy holnap indulhassunk LA-be.
Mondanom sem kell, hihetetlen izgalom fogott el, amikor erre gondoltam. És azon töprengtem közben, vajon milyen meglepetésre készül az én imádott férjem . . . . . .
Utolsó fejezet csütörtökön hasonló időben délelőtt :)
2011. augusztus 20., szombat
Kukkantsatok be :) + még egy új blog :)
Sziasztok!
Egy kéréssel fordulok hozzátok, vagy inkább egy kis olvasnivalót ajánlok :)
Angelblood nemrég nyitotta blogját, ahol egy fantasztikus történet tesz fel. Új történet ami nemrég indult, de már most jó pár fejezettel várja az olvasókat. Engem nagyon megfogott már a tartalma is, főleg miután olvastam :)
Ha van időtök lessetek be és olvassátok el, és véleményezzétek :)
Katt a képre :)
Úgy látszik a nagyon jó új törikre és blogokra ma lelek rá:
Beky ma nyitotta új Twilightos blogját ami szintén nagyon jónak ígérkezik ha kíváncsiak vagytok kukk be:
http://burningfeeling499.blogspot.com/
Egy kéréssel fordulok hozzátok, vagy inkább egy kis olvasnivalót ajánlok :)
Angelblood nemrég nyitotta blogját, ahol egy fantasztikus történet tesz fel. Új történet ami nemrég indult, de már most jó pár fejezettel várja az olvasókat. Engem nagyon megfogott már a tartalma is, főleg miután olvastam :)
Ha van időtök lessetek be és olvassátok el, és véleményezzétek :)
Katt a képre :)
Úgy látszik a nagyon jó új törikre és blogokra ma lelek rá:
Beky ma nyitotta új Twilightos blogját ami szintén nagyon jónak ígérkezik ha kíváncsiak vagytok kukk be:
http://burningfeeling499.blogspot.com/
2011. augusztus 17., szerda
58.fejezet
Sziasztok! Itt az új fejezet, mint látjátok szám szerint az 58-as.És igen, már csak 2 fejezet. Nem sokat szövegelek a fejli előtt inkább a végére írom, amit majd olvassatok el ha lehet :) Köszi szépen azoknak akik megtiszteltek a véleményükkel az előző fejezetnél,név szerint: Reni, Netty, Flora, Karolin, Lolee, d., Orsi,Valtina, Ágika, Krisztina, Mano, Nagyitta, Judit, Hugicának és Zsunak! És azoknak akik esetleg chatben vagy emailben írtak! Köszönöm szépen nektek, imádlak titeket (L)
Köszi Puszmó (L)
58.fejezet
/Rob/
Másnap, ahogy anyáék mondták, megjött Nick és Nikki. Persze mindketten rögtön Kristent és a picit akarták látni.
Épp mindketten nem olyan régen ébredtek. Kristen ás Jazmine is. És megvolt a reggeli is, legalábbis a kislányunknak, akit a mamája már megszoptatott.
Épp büfiztetés közben rontott rájuk Nick és Nikki. Szerintem mindketten rögtön Kristen nyakába vetették volna magukat, de mivel a lányunk pont a karjában volt, így óvatosan ölelték meg őt, és a karjaiban lévő kis csöppséget is, aki láttán mindketten csak ámultak.
- Istenem, annyira édes, igaz szívem? - kérdezte Nikki a bátyámtól, de közben végig a picit figyelte.
Valamiért van egy olyan érzésem elnézve Nikkit, hogy a közeljövőben nemcsak Kellannek kell eljátszania az apaság gondolatával, és ezt a kicsit arrébb álló Nickkel is megosztottam.
- Kellan is így járt ma, szóval hajrá tesó - mondtam neki halkan, míg Nikki Kristennel és a picivel volt elfoglalva.
- Ezt hogy érted? - kérdezett vissza rögtön.
- Ashley is így reagált, ahogy Nikki. Kellan el is töprengett rajta, tetszett neki a látvány, ahogy ő mondta, elbírna még egy nővel.
- Te atya ég. Kellan komolyan ezen gondolkozik? Na, pont róla nem gondoltam. Bár egyszer úgy is várható volt, hiszen látszik, hogy imádja Ashley-t.
- Így van. Szóval azt hiszem, lassan neked is gondolkoznod kell ezen. Nem tudom, mi üt ilyenkor a csajokba, de teljesen odavannak Jazmine-ért.
- Meg is tudom érteni, csodás kislány, öcsi gratulálok.
- Köszönök mindent - öleltem meg a bátyámat.
Ő is nagyon jól tudja, mi mindent köszönök neki. Sőt egy köszönöm nem is lenne elég. Rengeteg mindennel tartozok, főleg neki. Hiszen, ha ő akkor nem lép, most talán nem itt lennék, és talán Kristen sem lenne a feleségem, és minden teljesen máshogy alakult volna. Ennek gondolatára kissé elszomorodtam, és ezt ő is észrevehette rajtam.
- Min töprengtél el? - kérdezte és elmondtam neki, mi terelte el kissé a gondolataim.
- Ez igaz. De most már ne gondolj erre. Ennek így kellett lennie. Őt neked szánta a sors, nem nekem. Én örülök, hogy akkor utánad mentem. Mellettem nem lett volna ilyen boldog - pillantott Nick Kristen boldogságtól sugárzó arcára.
- És most már itt van nektek ez a csöppség.
- Ez így van. Többet nem is kívánhatnék magamnak. Mellettem van a nő, akit mindennél jobban szeretek, és aki egy csodaszép kislánnyal ajándékozott meg.
- Mit sutyorogtok ti ott? - hallottuk egyszer csak szerelmem hangját.
- Semmit - mondtam rögtön egyszerre Nickkel.
- Vártuk, hogy sorra kerüljek és láthassam a tündéri kislányotok - mondta Nick és Nikki mellé ült, aki épp a kezében tartotta Jazmine-t.
- Nektek is nagyon jól állna - mondta ki hirtelen Kristen a gondolataim.
Nikki és a bátyám rögtön összenéztek, és egy szerelmes pillantást vetettek egymásra, de egyikük sem kommentálta szerelmem előbbi megjegyzését. Én viszont megjegyeztem magamnak, hogy hamarosan azt hiszem, nem egy kisbabával bővülünk. Egyelőre nem Kristen én, hanem Kellanék és Nikkiék. Remélem, ha tényleg akarják, nekik is megadatik ez a csoda.
Szerelmem felállt és a karjaimba bújt. Szerencsére az éjjel is sikerült pihennie, csak etetni kellett felkelnie három óránkét a picit. Rá is fért a pihenés, de most már kissé pihentebbnek tűnt, és nem utolsó sorban végtelenül boldognak.
- Szeretlek - súgtam a fülébe, miközben a karjaimban szorosan öleltem magamhoz.
- Én is téged - érkezett a válasz egy csók kíséretében.
- Azt hiszem, lesznek jelentkezők, akik vigyáznak a hercegnőmre, amíg apuék összebújnak - hallottunk meg hirtelen egy nevetéssel egybekötött hangot az ajtó felöl. Tom dugta be a fejét, majd jött beljebb, nem egyedül, hanem a másik jómadárral, Kellannal, ő pedig Ashley-vel.
Ashley-t ismerve, amint megláttam Nikkiéket, rögtön a nyakukba ugrott. Nick kissé messzebb jött a csajok csacsogásától, szerelmem pedig csatlakozott a lányokhoz. Tom persze ezt sem hagyhatta szó nélkül.
- Persze a csajok már el is hanyagolnak minket, na de majd a hercegnő figyel ránk - pillantott Tom Jazmine-ra, aki mintha értette volna Tom mondókáját, édesen gügyögött, miközben végig mosoly ült az arcán.
- Mi újság haver? Csak nem te is beállni akarsz az apukák sorába? - fordult Tom Nickhez.
- Még meglehet - válaszolta Nick.
- Csapj bele tesó - szólt neki Kellan és mind nevetésben törtünk ki, felhívva a lányok figyelmét, de nem osztottuk meg velük, min nevettünk.
A csajok és persze ezután mi is egy valakinek, Jazmine-nak szenteltük a figyelmünket. Ő azonban egy idő után elpilledt édesanyja karjaiban.
Kristen lefektette őt, majd nem sokkal később a srácok is menni készültek, mondván, hogy holnap majd immár otthon látogatnak meg minket.
Bradly szólt, hogy ha szeretnénk, akkor holnap délután hazavihetjük Jazmine-t.
Estefelé anyuék és Kristen szülei jöttek be, akikkel szintén közöltük a hírt. Lizzy ekkor elmondta, hogy minden készen áll otthon, hogy hazavigyem Kristent és a lányom.
Jules pedig rólunk is gondolkodott, és gondoskodik. Ő is tudja mennyi törődéssel és figyelemmel jár egy ilyen csöppség, így anyával karöltve megegyeztek, hogy felváltva segítenek majd. Többnyire az otthoni teendőkkel, főzés ilyesmi.
Kristent így is el fogja fárasztani Jazmine, aki mindennek ellenére nagyon jó, csendes baba, de ha ennivalóról van szó, elég hangosan követeli a jussát.
És akárcsak Kristen én is minden percet vele és a lányommal szeretnék tölteni.
Miután anyuék elmentek szerelmem megetette Jazmine-t, amit ismét csodálva szemléltem. Kristen közben néha-néha egy- egy szexi mosolyt villantott felém.
Örültem, hogy részben "kettesben" vagyunk, amihez egy ideje nem volt szerencsénk. A lányunk miatt egyáltalán nem bántam. Bár igaz, ami igaz, remélem az éjszakák alkalmával egymásra is szentelhetünk egy kis időt.
Erre gondolva nem éppen ide illő gondolatok támadtak a fejemben, ahogy figyeltem Kristent szoptatás közben. És ezen a megjegyzése sem sokat segített.
- Ugye tudod, hogy pár hétig szó szem lehet semmi olyasmiről, amire gondolsz? - kérdezte lelombozva a kedvem és a vágyaim amint eszembe jutott Bradly figyelmeztetése, amit én is megkaptam.
- Azért nem minden tilos - kacsintottam szerelmemre, aki egy igéző mosolyt küldött felém.
Csak remélni mertem, hogy lesz majd néha egy kis időnk egymásra is, és bepótolhatjuk amit Jazmine születése előtt abbahagytunk - gondoltam magamban - persze egyelőre szigorú keretek között.
Fogalmam sincs, hogy fog menni nekünk ez a böjt, de nincs mit tenni, mint kibírni ezt a pár hetet. Ami pokoli nehéz lesz, legalábbis szerintem a magam részéről, de egy valami azt hiszem, mindkettőnket kárpótol. A lányunk. És csupán pár hétről van szó, annyit csak ki fogunk bírni.
Szerelmem ujjaival magához hívogatott, és egy kis előzetest kaptam szenvedélyéből.
Miközben lányunk Kristen melleit ejtette foglyul táplálkozás céljából, addig én édesanyja ajkait foglaltam le. Nem is akárhogy.
Kristen olyan hévvel csókolt, mintha fel akarna falni. Igaz, ami igaz az utóbbi kis időben nem igen volt lehetőségünk ilyesféle szenvedélyes csókra.
Nyelve vad táncba hívta az enyémet, miközben egyik karjában a lányunkat tartotta, másikkal pedig a hajamba markolva tartott közel magához. Erre bár semmi szükség nem volt, hiszen képtelen lettem volna elszakadni tőle.
Olyan hévvel csókolt, hogy azt hittem, felrobbanok a vágytól. Mindig is tudta mivel képes teljesen az őrületbe kergetni, és sokszor alkalmazta is. Csupán egyetlen ilyen forró csók és teljesen elvesztem.
Bár szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy ez tényleg amolyan előzetes, és hogy egyelőre többet nem kaphatok belőle.
Sóhajtva hagytam el szerelmem ajkait, akinek huncut mosoly ült az arcán.
- Azért tudd, hogy ezért még számolunk - mondtam neki, és tudta, hogy ezt még behajtom rajta.
Nem sok kellett, hogy a testemen is látható jelei legyenek a vágyamnak, de azt most inkább nem szeretném. Inkább, ha valami nyugodtabb, és olyan helyen vagyunk, ahol nem nyithat ránk bármelyik pillanatban valaki.
Igyekeztem elterelni a gondolataim szerelmemről, aki igencsak megkísértette az imént az ellenálló képességem.
Inkább a lányunkat figyeltem, aki végzett a vacsorával. Elvettem őt Kristen karjaiból és rám várt a büfiztetés.
Sokszor, még most is szinte alig mertem megfogni olyan pici. Mintha porcelánból lenne, úgy vettem a karjaimba.
- Olyan édesek vagytok - mondta Kristen kicsit később, mikor már a kis tündérünk elszundított a karomban.
Ilyenkor szoktuk lefektetni őt a többi baba mellé egyelőre, de holnap már a saját szobájában szundikálhat.
Később Krist is ágyba parancsoltam, hogy pihenjen, amíg nem kell ismét megetetnie Jazmine-t. Lefekvés előtt még Bradly is belesett hozzánk, hogy vannak a lányok. Nem is egyedül, hanem Lizzyvel.
Nem maradtak soká, mikor látták, hogy Kristen is fáradt, hiszen egész nap fent volt, és éjjel, ha tudott is pihenni kicsit, mégiscsak három óránként a kis Jazmine követelte őt és a számára fontos anyatejet.
Kristen az ágyába feküdt, ahová engem is magával csalt, de szigorúan csak alvás célzattal. Háttal feküdt nekem, szorosan magamhoz vontam és csókot leheltem nyakának finom bőrére. Pillanatok alatt álomba merült, és csak édes szuszogását hallottam, amíg jómagam is elszenderedtem . . . . . .
/Kristen/
Mióta a lányunk megszületett, nem sok időm volt egyedül lenni.
Még most is szinte hihetetlen, hogy létezik ennyi boldogság. Ez a kis csöppség pedig a világ legszebb kislánya. Rob pedig a legjobb apuka már most, aki mindvégig mellettem volt.
Bár ő nem így gondolja. Elszomorodni láttam párszor, amikor a külön töltött idő jutott eszébe. Például amikor Ashleyéknek mondtuk el, miért is kapta Ash nevét másodiknak a lányunk.
Még most is rossz tudni, hogy ez még mindig fáj neki. Ha annyi ideig őt is okoltam, már vége. De ő nem tudja elfelejteni, magát okolja, amiért hónapokon keresztül nem volt mellettünk.
Ez mindkettőnk, sőt hármunk hibája. Részben Mike-é, akinek köszönhettük ezt a félreértést, ami az elválásunkig vezetett.
De már mindennek vége. Azt hittem, ezt már megbeszéltük vele. De látom rajta még most is sokszor, hogy emészti magát ezen. De igyekszek mindent megtenni azért, hogy ezt egyszer és mindenkorra kiverje a fejéből.
Mindenre szeretnék időt szakítani, de most a legfontosabb a lányom és persze a férjem. Ők ketten az életem.
Reggel a pár órával ezelőtti etetés után kissé fáradtan ébredtem. Panaszkodni azonban eszembe sem jutott. Még a fáradtság is édes, ha egy ilyen tündéri kislány fárasztja le az embert, mint Jazmin.
Aki épp az apukája karjaiból mosolygott rám, amíg nekem Bradly elintézte a papírjainkat, hogy délután hazamehessünk.
Összepakolhattam a ruháinkat, hogy nemsokára elhagyhassuk a kórházat. Szerencsére az itt töltött utolsó órák hamar elteltek. Bradlynek még dolgoznia kellett, és Nick volt az, aki értünk jött.
Mielőtt elmentünk, Rob és én is mindent megköszöntünk Tomasnak és Bradlynek. Továbbra is ők lesznek az én és a lányom orvosai, akinek szintén néha szüksége lesz a szokásos vizsgálatokra.
Mikor Nick a szobába lépett, azonban mintha kissé ideges lett volna.
- Mi a baj? - kérdezte tőle Rob.
- Azt hiszem, a távozás nem lesz zökkenőmentes - mondta Nick, de nekünk fogalmunk sem volt ,mire gondol. Értetlen arcunkat látva kérte, hogy nézzünk ki az ablakon. Megtettünk. A látvány, ami ott fogadott, minket is sokként ért.
- Honnan a pokolból tudják? - kérdezte rögtön Rob.
- Nyugodj meg szívem.
- Te nem látod kicsim? Egy nyugodt percünk sem lesz. Amint meglátnak minket Jazmine-nal, mindenki őt akarja majd látni.
- Te is tudod, hogy ez ezzel jár. Megoldjuk, de a lányunkat nem akarom kitenni ennek. Annyit tudni fognak, amennyit kell, hátha akkor leszállnak rólunk - pillantottam az odakint ácsorgó fotósok hadára.
- Szerintem jobb, ha hátul mentek ki - hallottuk meg az ajtóból Bradly hangját. - Még sosem láttam ilyet. Azt tudtam, hogy színészek vagytok, de ez? Hihetetlen - tette hozzá.
- Azt hiszem, itt az ideje mindent tisztázni - mondtam hirtelen.
- Szívem, fogod Jazmine-t? - kérdeztem Robot, aki magához ölelte a lányunk és betakargatta a karjaiban.
- Kicsim, mit akarsz?
- Csak a helyére tenni mindent. Akár mehetünk is.
- Szerintem el fog kelni még egy kis segítség - szólalt meg ekkor Nick.
Ismét értetlenül pillantottunk felé, és ő az ajtó felé nézett.
- Ezt nem hiszem el - hallottam Rob hangját.
- Helló főnök - mondta az ajtóban egy nagydarab, inkább medvére hasonlító férfi.
- Jó régen, de ismét munkára kész. Azt hiszem, elkél egy kis hessegetés - mondta a férfi az ablak felé nézve.
Rob ekkor kapott észbe, hogy nekem még fogalmam sincs ki ez a pasi, aki főnöknek hívta őt.
- Szívem ő Dean, a megmentőm, megmentőnk - helyesbített.
- Ő a testőröm, vagyis volt, amikor még filmeztem.
- Örvendek - mutatkozott be Dean, aki szintén gratulált a lányunkhoz, és nagyon örült, hogy ismét Robnak dolgozhat.
- Ezer éve volt már főnök. A régi szép idők, a testvére szólt, hogy szerinte, ha kiderül, hogy itt vannak, jól fog jönni egy kis segítség. És mivel az emberek, főleg a hiénák kíváncsiak, itt vagyok.
- Köszi, Nick, és neked is Dean. Ne haragudj, de reméltem, hogy már nem lesz szükségem rád.
- Sejtettem, hogy jobb lenne ezek nélkül - célzott a fotósoknak - De hamar lenyugszanak, itt amúgy is jobb a helyzet, mint Amerikában, hamar ismét nyugodtan élhetnek. De mióta mindketten eljöttek, mindenki arra kíváncsi, mi történt a híres sztárpárral azután, hogy . . . .
- Igen - mondta Rob, hogy Deannek ne keljek kimondani, hogy a szakításunk után.
Éppen ezért is akartam végre tisztázni mindent, hogy többé Rob se eméssze magát emiatt.
Nagyon rendes pasasnak tűnt Dean, és látszik, hogy Rob is kedvelte őt, hiszen sokáig mellette volt, amikor én még nem is ismertem őt. És most valóban jól jön a segítsége.
- Szívem, ti menjetek a kocsihoz Jazmine-nal, Dean majd segít, én is rögtön jövök - mondtam neki, miután összeszedtük a dolgainkat és a főbejárat felé indultunk. Rob mintha kissé félt volna ettől, de főleg attól, hogy mit akarok.
És megtörtént.
Amikor kiléptünk, vakuk sokasága villant, és fényképeke rengetegét készíthették.
Rögtön mindenki Robot akarta és a lányunkat, vagyis képet róluk. Dean azonban rögtön a kocsihoz vitte őket, és nem kis ereje kellett, sőt Nick segítsége is, hogy távol tartsák maguktól a fotósokat. Én azonban igyekeztem elterelni a figyelmüket.
Amint ez sikerült, kérdések sokaságát zúdították a nyakamba.
Hogy mi történt velem és Robbal? Miért menekültem el? Mi volt az oka a szakításunknak? Még mindig együtt vagyunk e vagy csak a baba miatt? És, hogy egyáltalán ő ez apja? És hasonló kérdések, aminek a végére teljesen kikeltem magamtól egy némelyik feltételezésre, és igyekeztem hamar tisztázni mindent.
- Igen, voltak hála néhány embernek, akik mindent megtettek, hogy elválasszanak minket - céloztam itt főként Mike-ra, akiről reméltem mihamarabb tudomást szerez erről, hogy nem jött be a terve, és igyekeztem nem gondolni a balhéra, amit Robbal rendeztek a klub előtt.
- De nem sikerült nekik. Volt egy időszak, amikor igen, külön voltunk, de már jó ideje mindent tisztáztunk és boldogan vártuk a lányunkat.
Ekkor jöttek a kérdések Jazmine-ról.
- Másról nem nyilatkozok. Szeretnék nyugodt életet a férjemmel és főként a lányunkkal, aki boldogan fog felnőni a szülei mellett. Sok mindenen ment át a kapcsolatunk, de kitartottunk egymás mellett. És ami történt mindkettőnk hiába, de rendbe hoztuk, és csodásabb férjet és apát a lányomnak nem is kívánhatnék, mint Rob, és csak hálát adhatok a sorsnak, amiért mellettem van - fejeztem be a mondandómat.
- És csak nyugalmat kérünk. Amit akartak, már tudják - hallottam ekkor Rob hangját, aki minden bizonnyal hallotta az iméntiket.
Ekkor minden figyelem felé irányult.
Rögtön Jazmin után akartam kérdezni, de a fülembe súgta, hogy Lizzyvel van a kocsiban, aki ott várt rájuk.
Rob nem sokat fűzött hozzá az iménti mondandómhoz, csak hangosan mindenki füle hallatára vallott szerelmet nekem, és tett ígéretet, hogy minden erejével azon lesz, hogy engem és a lányunk boldoggá tegyen, majd megcsókolt.
Ekkor kezdtek el ismét vakuk sokaságai villanni, majd Rob elvonszolt a fotósok elöl, akik, mint megkapták, amit akartak, szerencsére nem követtek minket, és az időközben ismét mellénk szegődő Dean miatt nem is tudtak volna követni minket.
Kissé távolabb a kocsitól állított meg Rob. Tudtam, hogy választ vár, hogy miért csináltam ezt.
- Szerintem te is tudod. Így remélhetőleg legalább békén hagynak minket. És végre tisztázni akartam mindent. És hogy soha többet - hangsúlyoztam ezt ki, miközben kértem, hogy a szemembe nézzen - hogy soha többet ne gondolj arra, ami történt. Vége van, és együtt vagyunk. Csak ez számít Rob, ne rágódj rajta.
- Tudom, de . . .
- Semmi de. Kérlek, felejtsd el, ahogy én is. Együtt vagyunk, boldogan a lányunkkal, aki szintén egy boldog apukát akar magának. Ne rágódjunk a múlton, kérlek.
- Rendben - adta meg magát egy sóhajjal, majd mélyen a szemembe nézett.
- Köszönöm. A világon mindennél jobban szeretlek. Téged, és a lányunkat - mondta, miközben ezen érzések mindegyike az arcára volt írva, majd a karjaiba vont.
Gyengéd, szerelmes csókot váltottunk, majd csatlakoztunk a ránk várókra.
Lizzy egy sötétített üvegű hatalmas kocsiban várt karjaiban a lányunkkal, akit rögtön magunkhoz öleltünk, és most már tényleg igyekeztünk mindent magunk mögött hagyni, többek között a színészi világot is, egy időre biztos hogy csak a lányunknak élhessünk és a szerelmünknek.
Nem akartam többet erre gondolni, és ezek után, amint elnéztem Robot, ő sem. Lányunk később az apukája felé nyújtotta kis kezeit, így átadtam neki.
Semminél sem nyújtott szebb látványt, mint amikor Rob a karjaiban tartotta a lányunkat. És ez földöntúli boldogsággal töltött el engem is.
Mire hazaértünk, otthon is egy kisebb tömeg fogadott minket. A családunk és a barátaink. Immár teljes létszámban. Megjött Peter és Elizabet, valamint Vic és Jackson is, akik rögtön a kis csöppséget akarták látni.
Anyuék Claire-rel a konyhában sürögtek forogtak, és mondhatni annyit főztek, ami egy hadseregnek is elég lett volna. Majd ők is szerettek volna unokázni egy kicsit.
A lányokkal a szobájába vittük Jazmine-t, míg a srácok a szülőkkel maradtak a nappaliban.
Pici lányunk érdeklődve szemlélte az új szobáját, amit az apukája csinált neki. Szinte minden percet, mióta világra jött, valakinek a karjában töltött. Mindenki imádja őt.
Letettem a kiságyába és kis szemei rögtön lecsukódtak. Csodálva figyeltem őt, majd a mellettem lévő Nikkire és Ashleyékre pillantottam. Lizzy és Vic is itt voltak.
- Rob nem mondta neked, mit pusmogtak múltkor a fiúkkal? - kérdezte Ashley halkan, miközben a szobában lévő kanapéra ültünk a lányokkal.
Nikkire pillantottam és eszembe jutott, mit mondtam nekik, mikor láttam őt Jazmine-nal a karjaiban.
Nikki elmondta a lányoknak, mit mondtam neki és Nicknek.
Vic és Jackson egyelőre nem terveznek babát, ahogy Vic elmondta. Lizzy és Bradly sem olyan régóta vannak együtt, és ők még nem beszéltek erről. Nem úgy, mint Nikkiék. Rögtön faggatni kezdtük őt.
- Ez nem is kérdés, hogy imádom Nicket. És fantasztikus vele élni, soha nem voltam ilyen boldog, mint vele. És képes volt itt hagyni értem a családját és mindent, hogy LA-be költözzön velem. Ő is dolgozik és én is. Igaz most egyelőre nem tervezek más forgatást. És ezt vele is beszéltük. Egyszerűen imádnivaló a kislányod, és mióta a karjaimba vettem - mondta Nikki egy hatalmas sóhajjal.
- Szóval Nick benne lenne?
- Ahogy elmondta, igen. Nagyon is tetszett neki a látvány mikor Jazmine-t a karomban látta. És mindig is tudtam, hogy ő is olyan családcentrikus, mint az öccse. És, hogy megfogtam az isten lábát egy ilyen férfival. Szóval igen, mindketten szeretnénk, és dolgozunk is rajta. De valami mégis aggaszt.
- Mi? - kérdezett rá rögtön Ash.
- Még La-ben az irodájában volt, amikor elmentem hozzá és egy nő jött ki tőle. Azóta mintha titkolózna. És valamiért azt hiszem, Kellan tudja, miről van szó.
- Nekem nem mondott semmit - szólalt meg Ashley.
- Biztos valami jó dolog. Ha akarja, elmondja, emiatt nem kell aggódnod - mondtam Nikkinek, de ő igenis tudni akarja, mit titkol előle Nick.
- És ti? - pillantottam Ashleyre.
- Hát, őszintén, kissé furcsa a kép, amikor az én plüssmacim egy ilyen kis csöppséggel a kezében képzelem el, de határozottan tetszene a kép. És elmondta, hogy neki sem lenne ellenére a dolog. Ekkor értettem meg, miért mondta azt a kórházban Robnak, hogy elbírna még egy nővel. Bár azt hiszem, ő egy fiúnak jobban örülne. Mindenesetre még aznap dolgoztunk az ügy érdekében - mondta kissé elpirulva Ashley.
- Én is nagyon szeretném. Fantasztikus érzés lehet. És imádom Kellant - tette hozzá Ashley.
Nagyon jó volt ilyeneket hallani a lányoktól, és jó látni, hogy ők is olyan boldogok, mint mi Robbal. Már csak azt remélem, hogy nekik is sikerül egy-egy baba.
A lányokkal beszélgettünk még, majd Rob kukkantott be hozzánk és nézett rá Jazmine-ra, aki békésen és édesen aludt.
Magunkkal vittük a babaőrzőt, hogyha a pici lányunk felébred halljuk, és a nappaliba mentünk. Anyuék, és Claire-ék is menni készültek éppen.
- Pihenjetek kicsim. Holnap Claire-rel ,ha akarjátok, átjövünk vigyázni a picire, hogy együtt is pihenhessetek kicsit - mondta anya.
- Pihenni mi? Na, azt nézném én meg - szólalt meg Tom, mire mindenki nevetésben tört ki, de persze mi mást vártunk tőle.
Ő csak azt sajnálta, hogy ahogy ő hívja, a hercegnőjétől nem tudott elköszönni, mert elaludt. De majd holnap.
- Köszi mindent, anya - adott egy puszit Rob az anyukájának.
- Nincs mit, fiam. Ha bármiben tudunk segíteni, szóljatok kicsim - pillantott rám is Claire.
- Köszönjük - mondtam én is, majd egy- egy puszi és ölelés után anyuék elmentek.
A srácok is menni készültek, és igazat megvallva az utóbbi napok izgalmaitól elfáradtam, és tényleg szerettem volna pihenni egy kicsit.
Fáradtan, boldogan, szerelmesen és millió más érzéssel a szívemben omlottam Rob karjaiba ,miután kettesben maradtunk.
Mielőtt egymásba feledkeztünk volna, eszembe jutott valami.
- Tudod, mit titkol Nick? - kérdeztem rá nyíltan.
- Mi? Miért titkolna bármit? - kérdezte Rob, de valamiért úgy éreztem, nagyon is tudja.
- Nikki szerint igen. Furcsa volt az utóbbi időben és nem tudja mire vélni. És azt hiszem, te tudod - néztem rá gyanakodva.
- Ha akarja, majd elmondja neki - mondta ezzel elszólva magát.
- Á, szóval mégis tudod.
- Igen - vallotta be egy sóhajjal. - Nick elmondta, de majd ő mondja el Nikkinek.
- Kérlek, mondd el - kértem tőle bevetve a legszebb mosolyom, miközben karjaimat a nyaka köré vonva bújtam hozzá.
Rögtön a derekam köré kulcsolta karjait szorosan ölelve magához.
- Mindent a maga idejében. Bízd ezt rájuk kicsim. Amúgy is nem pihenésről volt szó? - próbálta terelni a témát, és amint édes ajkai kényeztetését a nyakamon éreztem, kezdtem megadni magam.
Rob a következő pillanatban megcsókolt belesűrítve ebbe a csókba minden szerelmét, és teljesen elmerültünk egymás csókjában, miközben a karjaiba kapott és a háló felé indult velem, amíg lányunk a szobájában aludt, addig mi is együtt tölthettünk egy kis időt . . . .
Ennyi lenne, kíváncsian várom a véleményeket.
Mivel már csak 2 fejli igyekszek hamar megírni. Ha minden igaz több okból is, de ezt majd idejében megtudjátok, az utolsó fejezet jövőhét szerdán lesz.
Mivel ennek vége lesz, ott az másik legújabb RS a NTBF sztori és a Twilightos ami függőben van. Akit érdekel ha minden igaz ezután a Twilightos sztori kerül folytatásra Labyrint és a Telihold csábítása mellett. Remélem lesz aki örül neki.
Pussz: Liz
Köszi Puszmó (L)
58.fejezet
/Rob/
Másnap, ahogy anyáék mondták, megjött Nick és Nikki. Persze mindketten rögtön Kristent és a picit akarták látni.
Épp mindketten nem olyan régen ébredtek. Kristen ás Jazmine is. És megvolt a reggeli is, legalábbis a kislányunknak, akit a mamája már megszoptatott.
Épp büfiztetés közben rontott rájuk Nick és Nikki. Szerintem mindketten rögtön Kristen nyakába vetették volna magukat, de mivel a lányunk pont a karjában volt, így óvatosan ölelték meg őt, és a karjaiban lévő kis csöppséget is, aki láttán mindketten csak ámultak.
- Istenem, annyira édes, igaz szívem? - kérdezte Nikki a bátyámtól, de közben végig a picit figyelte.
Valamiért van egy olyan érzésem elnézve Nikkit, hogy a közeljövőben nemcsak Kellannek kell eljátszania az apaság gondolatával, és ezt a kicsit arrébb álló Nickkel is megosztottam.
- Kellan is így járt ma, szóval hajrá tesó - mondtam neki halkan, míg Nikki Kristennel és a picivel volt elfoglalva.
- Ezt hogy érted? - kérdezett vissza rögtön.
- Ashley is így reagált, ahogy Nikki. Kellan el is töprengett rajta, tetszett neki a látvány, ahogy ő mondta, elbírna még egy nővel.
- Te atya ég. Kellan komolyan ezen gondolkozik? Na, pont róla nem gondoltam. Bár egyszer úgy is várható volt, hiszen látszik, hogy imádja Ashley-t.
- Így van. Szóval azt hiszem, lassan neked is gondolkoznod kell ezen. Nem tudom, mi üt ilyenkor a csajokba, de teljesen odavannak Jazmine-ért.
- Meg is tudom érteni, csodás kislány, öcsi gratulálok.
- Köszönök mindent - öleltem meg a bátyámat.
Ő is nagyon jól tudja, mi mindent köszönök neki. Sőt egy köszönöm nem is lenne elég. Rengeteg mindennel tartozok, főleg neki. Hiszen, ha ő akkor nem lép, most talán nem itt lennék, és talán Kristen sem lenne a feleségem, és minden teljesen máshogy alakult volna. Ennek gondolatára kissé elszomorodtam, és ezt ő is észrevehette rajtam.
- Min töprengtél el? - kérdezte és elmondtam neki, mi terelte el kissé a gondolataim.
- Ez igaz. De most már ne gondolj erre. Ennek így kellett lennie. Őt neked szánta a sors, nem nekem. Én örülök, hogy akkor utánad mentem. Mellettem nem lett volna ilyen boldog - pillantott Nick Kristen boldogságtól sugárzó arcára.
- És most már itt van nektek ez a csöppség.
- Ez így van. Többet nem is kívánhatnék magamnak. Mellettem van a nő, akit mindennél jobban szeretek, és aki egy csodaszép kislánnyal ajándékozott meg.
- Mit sutyorogtok ti ott? - hallottuk egyszer csak szerelmem hangját.
- Semmit - mondtam rögtön egyszerre Nickkel.
- Vártuk, hogy sorra kerüljek és láthassam a tündéri kislányotok - mondta Nick és Nikki mellé ült, aki épp a kezében tartotta Jazmine-t.
- Nektek is nagyon jól állna - mondta ki hirtelen Kristen a gondolataim.
Nikki és a bátyám rögtön összenéztek, és egy szerelmes pillantást vetettek egymásra, de egyikük sem kommentálta szerelmem előbbi megjegyzését. Én viszont megjegyeztem magamnak, hogy hamarosan azt hiszem, nem egy kisbabával bővülünk. Egyelőre nem Kristen én, hanem Kellanék és Nikkiék. Remélem, ha tényleg akarják, nekik is megadatik ez a csoda.
Szerelmem felállt és a karjaimba bújt. Szerencsére az éjjel is sikerült pihennie, csak etetni kellett felkelnie három óránkét a picit. Rá is fért a pihenés, de most már kissé pihentebbnek tűnt, és nem utolsó sorban végtelenül boldognak.
- Szeretlek - súgtam a fülébe, miközben a karjaimban szorosan öleltem magamhoz.
- Én is téged - érkezett a válasz egy csók kíséretében.
- Azt hiszem, lesznek jelentkezők, akik vigyáznak a hercegnőmre, amíg apuék összebújnak - hallottunk meg hirtelen egy nevetéssel egybekötött hangot az ajtó felöl. Tom dugta be a fejét, majd jött beljebb, nem egyedül, hanem a másik jómadárral, Kellannal, ő pedig Ashley-vel.
Ashley-t ismerve, amint megláttam Nikkiéket, rögtön a nyakukba ugrott. Nick kissé messzebb jött a csajok csacsogásától, szerelmem pedig csatlakozott a lányokhoz. Tom persze ezt sem hagyhatta szó nélkül.
- Persze a csajok már el is hanyagolnak minket, na de majd a hercegnő figyel ránk - pillantott Tom Jazmine-ra, aki mintha értette volna Tom mondókáját, édesen gügyögött, miközben végig mosoly ült az arcán.
- Mi újság haver? Csak nem te is beállni akarsz az apukák sorába? - fordult Tom Nickhez.
- Még meglehet - válaszolta Nick.
- Csapj bele tesó - szólt neki Kellan és mind nevetésben törtünk ki, felhívva a lányok figyelmét, de nem osztottuk meg velük, min nevettünk.
A csajok és persze ezután mi is egy valakinek, Jazmine-nak szenteltük a figyelmünket. Ő azonban egy idő után elpilledt édesanyja karjaiban.
Kristen lefektette őt, majd nem sokkal később a srácok is menni készültek, mondván, hogy holnap majd immár otthon látogatnak meg minket.
Bradly szólt, hogy ha szeretnénk, akkor holnap délután hazavihetjük Jazmine-t.
Estefelé anyuék és Kristen szülei jöttek be, akikkel szintén közöltük a hírt. Lizzy ekkor elmondta, hogy minden készen áll otthon, hogy hazavigyem Kristent és a lányom.
Jules pedig rólunk is gondolkodott, és gondoskodik. Ő is tudja mennyi törődéssel és figyelemmel jár egy ilyen csöppség, így anyával karöltve megegyeztek, hogy felváltva segítenek majd. Többnyire az otthoni teendőkkel, főzés ilyesmi.
Kristent így is el fogja fárasztani Jazmine, aki mindennek ellenére nagyon jó, csendes baba, de ha ennivalóról van szó, elég hangosan követeli a jussát.
És akárcsak Kristen én is minden percet vele és a lányommal szeretnék tölteni.
Miután anyuék elmentek szerelmem megetette Jazmine-t, amit ismét csodálva szemléltem. Kristen közben néha-néha egy- egy szexi mosolyt villantott felém.
Örültem, hogy részben "kettesben" vagyunk, amihez egy ideje nem volt szerencsénk. A lányunk miatt egyáltalán nem bántam. Bár igaz, ami igaz, remélem az éjszakák alkalmával egymásra is szentelhetünk egy kis időt.
Erre gondolva nem éppen ide illő gondolatok támadtak a fejemben, ahogy figyeltem Kristent szoptatás közben. És ezen a megjegyzése sem sokat segített.
- Ugye tudod, hogy pár hétig szó szem lehet semmi olyasmiről, amire gondolsz? - kérdezte lelombozva a kedvem és a vágyaim amint eszembe jutott Bradly figyelmeztetése, amit én is megkaptam.
- Azért nem minden tilos - kacsintottam szerelmemre, aki egy igéző mosolyt küldött felém.
Csak remélni mertem, hogy lesz majd néha egy kis időnk egymásra is, és bepótolhatjuk amit Jazmine születése előtt abbahagytunk - gondoltam magamban - persze egyelőre szigorú keretek között.
Fogalmam sincs, hogy fog menni nekünk ez a böjt, de nincs mit tenni, mint kibírni ezt a pár hetet. Ami pokoli nehéz lesz, legalábbis szerintem a magam részéről, de egy valami azt hiszem, mindkettőnket kárpótol. A lányunk. És csupán pár hétről van szó, annyit csak ki fogunk bírni.
Szerelmem ujjaival magához hívogatott, és egy kis előzetest kaptam szenvedélyéből.
Miközben lányunk Kristen melleit ejtette foglyul táplálkozás céljából, addig én édesanyja ajkait foglaltam le. Nem is akárhogy.
Kristen olyan hévvel csókolt, mintha fel akarna falni. Igaz, ami igaz az utóbbi kis időben nem igen volt lehetőségünk ilyesféle szenvedélyes csókra.
Nyelve vad táncba hívta az enyémet, miközben egyik karjában a lányunkat tartotta, másikkal pedig a hajamba markolva tartott közel magához. Erre bár semmi szükség nem volt, hiszen képtelen lettem volna elszakadni tőle.
Olyan hévvel csókolt, hogy azt hittem, felrobbanok a vágytól. Mindig is tudta mivel képes teljesen az őrületbe kergetni, és sokszor alkalmazta is. Csupán egyetlen ilyen forró csók és teljesen elvesztem.
Bár szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy ez tényleg amolyan előzetes, és hogy egyelőre többet nem kaphatok belőle.
Sóhajtva hagytam el szerelmem ajkait, akinek huncut mosoly ült az arcán.
- Azért tudd, hogy ezért még számolunk - mondtam neki, és tudta, hogy ezt még behajtom rajta.
Nem sok kellett, hogy a testemen is látható jelei legyenek a vágyamnak, de azt most inkább nem szeretném. Inkább, ha valami nyugodtabb, és olyan helyen vagyunk, ahol nem nyithat ránk bármelyik pillanatban valaki.
Igyekeztem elterelni a gondolataim szerelmemről, aki igencsak megkísértette az imént az ellenálló képességem.
Inkább a lányunkat figyeltem, aki végzett a vacsorával. Elvettem őt Kristen karjaiból és rám várt a büfiztetés.
Sokszor, még most is szinte alig mertem megfogni olyan pici. Mintha porcelánból lenne, úgy vettem a karjaimba.
- Olyan édesek vagytok - mondta Kristen kicsit később, mikor már a kis tündérünk elszundított a karomban.
Ilyenkor szoktuk lefektetni őt a többi baba mellé egyelőre, de holnap már a saját szobájában szundikálhat.
Később Krist is ágyba parancsoltam, hogy pihenjen, amíg nem kell ismét megetetnie Jazmine-t. Lefekvés előtt még Bradly is belesett hozzánk, hogy vannak a lányok. Nem is egyedül, hanem Lizzyvel.
Nem maradtak soká, mikor látták, hogy Kristen is fáradt, hiszen egész nap fent volt, és éjjel, ha tudott is pihenni kicsit, mégiscsak három óránként a kis Jazmine követelte őt és a számára fontos anyatejet.
Kristen az ágyába feküdt, ahová engem is magával csalt, de szigorúan csak alvás célzattal. Háttal feküdt nekem, szorosan magamhoz vontam és csókot leheltem nyakának finom bőrére. Pillanatok alatt álomba merült, és csak édes szuszogását hallottam, amíg jómagam is elszenderedtem . . . . . .
/Kristen/
Mióta a lányunk megszületett, nem sok időm volt egyedül lenni.
Még most is szinte hihetetlen, hogy létezik ennyi boldogság. Ez a kis csöppség pedig a világ legszebb kislánya. Rob pedig a legjobb apuka már most, aki mindvégig mellettem volt.
Bár ő nem így gondolja. Elszomorodni láttam párszor, amikor a külön töltött idő jutott eszébe. Például amikor Ashleyéknek mondtuk el, miért is kapta Ash nevét másodiknak a lányunk.
Még most is rossz tudni, hogy ez még mindig fáj neki. Ha annyi ideig őt is okoltam, már vége. De ő nem tudja elfelejteni, magát okolja, amiért hónapokon keresztül nem volt mellettünk.
Ez mindkettőnk, sőt hármunk hibája. Részben Mike-é, akinek köszönhettük ezt a félreértést, ami az elválásunkig vezetett.
De már mindennek vége. Azt hittem, ezt már megbeszéltük vele. De látom rajta még most is sokszor, hogy emészti magát ezen. De igyekszek mindent megtenni azért, hogy ezt egyszer és mindenkorra kiverje a fejéből.
Mindenre szeretnék időt szakítani, de most a legfontosabb a lányom és persze a férjem. Ők ketten az életem.
Reggel a pár órával ezelőtti etetés után kissé fáradtan ébredtem. Panaszkodni azonban eszembe sem jutott. Még a fáradtság is édes, ha egy ilyen tündéri kislány fárasztja le az embert, mint Jazmin.
Aki épp az apukája karjaiból mosolygott rám, amíg nekem Bradly elintézte a papírjainkat, hogy délután hazamehessünk.
Összepakolhattam a ruháinkat, hogy nemsokára elhagyhassuk a kórházat. Szerencsére az itt töltött utolsó órák hamar elteltek. Bradlynek még dolgoznia kellett, és Nick volt az, aki értünk jött.
Mielőtt elmentünk, Rob és én is mindent megköszöntünk Tomasnak és Bradlynek. Továbbra is ők lesznek az én és a lányom orvosai, akinek szintén néha szüksége lesz a szokásos vizsgálatokra.
Mikor Nick a szobába lépett, azonban mintha kissé ideges lett volna.
- Mi a baj? - kérdezte tőle Rob.
- Azt hiszem, a távozás nem lesz zökkenőmentes - mondta Nick, de nekünk fogalmunk sem volt ,mire gondol. Értetlen arcunkat látva kérte, hogy nézzünk ki az ablakon. Megtettünk. A látvány, ami ott fogadott, minket is sokként ért.
- Honnan a pokolból tudják? - kérdezte rögtön Rob.
- Nyugodj meg szívem.
- Te nem látod kicsim? Egy nyugodt percünk sem lesz. Amint meglátnak minket Jazmine-nal, mindenki őt akarja majd látni.
- Te is tudod, hogy ez ezzel jár. Megoldjuk, de a lányunkat nem akarom kitenni ennek. Annyit tudni fognak, amennyit kell, hátha akkor leszállnak rólunk - pillantottam az odakint ácsorgó fotósok hadára.
- Szerintem jobb, ha hátul mentek ki - hallottuk meg az ajtóból Bradly hangját. - Még sosem láttam ilyet. Azt tudtam, hogy színészek vagytok, de ez? Hihetetlen - tette hozzá.
- Azt hiszem, itt az ideje mindent tisztázni - mondtam hirtelen.
- Szívem, fogod Jazmine-t? - kérdeztem Robot, aki magához ölelte a lányunk és betakargatta a karjaiban.
- Kicsim, mit akarsz?
- Csak a helyére tenni mindent. Akár mehetünk is.
- Szerintem el fog kelni még egy kis segítség - szólalt meg ekkor Nick.
Ismét értetlenül pillantottunk felé, és ő az ajtó felé nézett.
- Ezt nem hiszem el - hallottam Rob hangját.
- Helló főnök - mondta az ajtóban egy nagydarab, inkább medvére hasonlító férfi.
- Jó régen, de ismét munkára kész. Azt hiszem, elkél egy kis hessegetés - mondta a férfi az ablak felé nézve.
Rob ekkor kapott észbe, hogy nekem még fogalmam sincs ki ez a pasi, aki főnöknek hívta őt.
- Szívem ő Dean, a megmentőm, megmentőnk - helyesbített.
- Ő a testőröm, vagyis volt, amikor még filmeztem.
- Örvendek - mutatkozott be Dean, aki szintén gratulált a lányunkhoz, és nagyon örült, hogy ismét Robnak dolgozhat.
- Ezer éve volt már főnök. A régi szép idők, a testvére szólt, hogy szerinte, ha kiderül, hogy itt vannak, jól fog jönni egy kis segítség. És mivel az emberek, főleg a hiénák kíváncsiak, itt vagyok.
- Köszi, Nick, és neked is Dean. Ne haragudj, de reméltem, hogy már nem lesz szükségem rád.
- Sejtettem, hogy jobb lenne ezek nélkül - célzott a fotósoknak - De hamar lenyugszanak, itt amúgy is jobb a helyzet, mint Amerikában, hamar ismét nyugodtan élhetnek. De mióta mindketten eljöttek, mindenki arra kíváncsi, mi történt a híres sztárpárral azután, hogy . . . .
- Igen - mondta Rob, hogy Deannek ne keljek kimondani, hogy a szakításunk után.
Éppen ezért is akartam végre tisztázni mindent, hogy többé Rob se eméssze magát emiatt.
Nagyon rendes pasasnak tűnt Dean, és látszik, hogy Rob is kedvelte őt, hiszen sokáig mellette volt, amikor én még nem is ismertem őt. És most valóban jól jön a segítsége.
- Szívem, ti menjetek a kocsihoz Jazmine-nal, Dean majd segít, én is rögtön jövök - mondtam neki, miután összeszedtük a dolgainkat és a főbejárat felé indultunk. Rob mintha kissé félt volna ettől, de főleg attól, hogy mit akarok.
És megtörtént.
Amikor kiléptünk, vakuk sokasága villant, és fényképeke rengetegét készíthették.
Rögtön mindenki Robot akarta és a lányunkat, vagyis képet róluk. Dean azonban rögtön a kocsihoz vitte őket, és nem kis ereje kellett, sőt Nick segítsége is, hogy távol tartsák maguktól a fotósokat. Én azonban igyekeztem elterelni a figyelmüket.
Amint ez sikerült, kérdések sokaságát zúdították a nyakamba.
Hogy mi történt velem és Robbal? Miért menekültem el? Mi volt az oka a szakításunknak? Még mindig együtt vagyunk e vagy csak a baba miatt? És, hogy egyáltalán ő ez apja? És hasonló kérdések, aminek a végére teljesen kikeltem magamtól egy némelyik feltételezésre, és igyekeztem hamar tisztázni mindent.
- Igen, voltak hála néhány embernek, akik mindent megtettek, hogy elválasszanak minket - céloztam itt főként Mike-ra, akiről reméltem mihamarabb tudomást szerez erről, hogy nem jött be a terve, és igyekeztem nem gondolni a balhéra, amit Robbal rendeztek a klub előtt.
- De nem sikerült nekik. Volt egy időszak, amikor igen, külön voltunk, de már jó ideje mindent tisztáztunk és boldogan vártuk a lányunkat.
Ekkor jöttek a kérdések Jazmine-ról.
- Másról nem nyilatkozok. Szeretnék nyugodt életet a férjemmel és főként a lányunkkal, aki boldogan fog felnőni a szülei mellett. Sok mindenen ment át a kapcsolatunk, de kitartottunk egymás mellett. És ami történt mindkettőnk hiába, de rendbe hoztuk, és csodásabb férjet és apát a lányomnak nem is kívánhatnék, mint Rob, és csak hálát adhatok a sorsnak, amiért mellettem van - fejeztem be a mondandómat.
- És csak nyugalmat kérünk. Amit akartak, már tudják - hallottam ekkor Rob hangját, aki minden bizonnyal hallotta az iméntiket.
Ekkor minden figyelem felé irányult.
Rögtön Jazmin után akartam kérdezni, de a fülembe súgta, hogy Lizzyvel van a kocsiban, aki ott várt rájuk.
Rob nem sokat fűzött hozzá az iménti mondandómhoz, csak hangosan mindenki füle hallatára vallott szerelmet nekem, és tett ígéretet, hogy minden erejével azon lesz, hogy engem és a lányunk boldoggá tegyen, majd megcsókolt.
Ekkor kezdtek el ismét vakuk sokaságai villanni, majd Rob elvonszolt a fotósok elöl, akik, mint megkapták, amit akartak, szerencsére nem követtek minket, és az időközben ismét mellénk szegődő Dean miatt nem is tudtak volna követni minket.
Kissé távolabb a kocsitól állított meg Rob. Tudtam, hogy választ vár, hogy miért csináltam ezt.
- Szerintem te is tudod. Így remélhetőleg legalább békén hagynak minket. És végre tisztázni akartam mindent. És hogy soha többet - hangsúlyoztam ezt ki, miközben kértem, hogy a szemembe nézzen - hogy soha többet ne gondolj arra, ami történt. Vége van, és együtt vagyunk. Csak ez számít Rob, ne rágódj rajta.
- Tudom, de . . .
- Semmi de. Kérlek, felejtsd el, ahogy én is. Együtt vagyunk, boldogan a lányunkkal, aki szintén egy boldog apukát akar magának. Ne rágódjunk a múlton, kérlek.
- Rendben - adta meg magát egy sóhajjal, majd mélyen a szemembe nézett.
- Köszönöm. A világon mindennél jobban szeretlek. Téged, és a lányunkat - mondta, miközben ezen érzések mindegyike az arcára volt írva, majd a karjaiba vont.
Gyengéd, szerelmes csókot váltottunk, majd csatlakoztunk a ránk várókra.
Lizzy egy sötétített üvegű hatalmas kocsiban várt karjaiban a lányunkkal, akit rögtön magunkhoz öleltünk, és most már tényleg igyekeztünk mindent magunk mögött hagyni, többek között a színészi világot is, egy időre biztos hogy csak a lányunknak élhessünk és a szerelmünknek.
Nem akartam többet erre gondolni, és ezek után, amint elnéztem Robot, ő sem. Lányunk később az apukája felé nyújtotta kis kezeit, így átadtam neki.
Semminél sem nyújtott szebb látványt, mint amikor Rob a karjaiban tartotta a lányunkat. És ez földöntúli boldogsággal töltött el engem is.
Mire hazaértünk, otthon is egy kisebb tömeg fogadott minket. A családunk és a barátaink. Immár teljes létszámban. Megjött Peter és Elizabet, valamint Vic és Jackson is, akik rögtön a kis csöppséget akarták látni.
Anyuék Claire-rel a konyhában sürögtek forogtak, és mondhatni annyit főztek, ami egy hadseregnek is elég lett volna. Majd ők is szerettek volna unokázni egy kicsit.
A lányokkal a szobájába vittük Jazmine-t, míg a srácok a szülőkkel maradtak a nappaliban.
Pici lányunk érdeklődve szemlélte az új szobáját, amit az apukája csinált neki. Szinte minden percet, mióta világra jött, valakinek a karjában töltött. Mindenki imádja őt.
Letettem a kiságyába és kis szemei rögtön lecsukódtak. Csodálva figyeltem őt, majd a mellettem lévő Nikkire és Ashleyékre pillantottam. Lizzy és Vic is itt voltak.
- Rob nem mondta neked, mit pusmogtak múltkor a fiúkkal? - kérdezte Ashley halkan, miközben a szobában lévő kanapéra ültünk a lányokkal.
Nikkire pillantottam és eszembe jutott, mit mondtam nekik, mikor láttam őt Jazmine-nal a karjaiban.
Nikki elmondta a lányoknak, mit mondtam neki és Nicknek.
Vic és Jackson egyelőre nem terveznek babát, ahogy Vic elmondta. Lizzy és Bradly sem olyan régóta vannak együtt, és ők még nem beszéltek erről. Nem úgy, mint Nikkiék. Rögtön faggatni kezdtük őt.
- Ez nem is kérdés, hogy imádom Nicket. És fantasztikus vele élni, soha nem voltam ilyen boldog, mint vele. És képes volt itt hagyni értem a családját és mindent, hogy LA-be költözzön velem. Ő is dolgozik és én is. Igaz most egyelőre nem tervezek más forgatást. És ezt vele is beszéltük. Egyszerűen imádnivaló a kislányod, és mióta a karjaimba vettem - mondta Nikki egy hatalmas sóhajjal.
- Szóval Nick benne lenne?
- Ahogy elmondta, igen. Nagyon is tetszett neki a látvány mikor Jazmine-t a karomban látta. És mindig is tudtam, hogy ő is olyan családcentrikus, mint az öccse. És, hogy megfogtam az isten lábát egy ilyen férfival. Szóval igen, mindketten szeretnénk, és dolgozunk is rajta. De valami mégis aggaszt.
- Mi? - kérdezett rá rögtön Ash.
- Még La-ben az irodájában volt, amikor elmentem hozzá és egy nő jött ki tőle. Azóta mintha titkolózna. És valamiért azt hiszem, Kellan tudja, miről van szó.
- Nekem nem mondott semmit - szólalt meg Ashley.
- Biztos valami jó dolog. Ha akarja, elmondja, emiatt nem kell aggódnod - mondtam Nikkinek, de ő igenis tudni akarja, mit titkol előle Nick.
- És ti? - pillantottam Ashleyre.
- Hát, őszintén, kissé furcsa a kép, amikor az én plüssmacim egy ilyen kis csöppséggel a kezében képzelem el, de határozottan tetszene a kép. És elmondta, hogy neki sem lenne ellenére a dolog. Ekkor értettem meg, miért mondta azt a kórházban Robnak, hogy elbírna még egy nővel. Bár azt hiszem, ő egy fiúnak jobban örülne. Mindenesetre még aznap dolgoztunk az ügy érdekében - mondta kissé elpirulva Ashley.
- Én is nagyon szeretném. Fantasztikus érzés lehet. És imádom Kellant - tette hozzá Ashley.
Nagyon jó volt ilyeneket hallani a lányoktól, és jó látni, hogy ők is olyan boldogok, mint mi Robbal. Már csak azt remélem, hogy nekik is sikerül egy-egy baba.
A lányokkal beszélgettünk még, majd Rob kukkantott be hozzánk és nézett rá Jazmine-ra, aki békésen és édesen aludt.
Magunkkal vittük a babaőrzőt, hogyha a pici lányunk felébred halljuk, és a nappaliba mentünk. Anyuék, és Claire-ék is menni készültek éppen.
- Pihenjetek kicsim. Holnap Claire-rel ,ha akarjátok, átjövünk vigyázni a picire, hogy együtt is pihenhessetek kicsit - mondta anya.
- Pihenni mi? Na, azt nézném én meg - szólalt meg Tom, mire mindenki nevetésben tört ki, de persze mi mást vártunk tőle.
Ő csak azt sajnálta, hogy ahogy ő hívja, a hercegnőjétől nem tudott elköszönni, mert elaludt. De majd holnap.
- Köszi mindent, anya - adott egy puszit Rob az anyukájának.
- Nincs mit, fiam. Ha bármiben tudunk segíteni, szóljatok kicsim - pillantott rám is Claire.
- Köszönjük - mondtam én is, majd egy- egy puszi és ölelés után anyuék elmentek.
A srácok is menni készültek, és igazat megvallva az utóbbi napok izgalmaitól elfáradtam, és tényleg szerettem volna pihenni egy kicsit.
Fáradtan, boldogan, szerelmesen és millió más érzéssel a szívemben omlottam Rob karjaiba ,miután kettesben maradtunk.
Mielőtt egymásba feledkeztünk volna, eszembe jutott valami.
- Tudod, mit titkol Nick? - kérdeztem rá nyíltan.
- Mi? Miért titkolna bármit? - kérdezte Rob, de valamiért úgy éreztem, nagyon is tudja.
- Nikki szerint igen. Furcsa volt az utóbbi időben és nem tudja mire vélni. És azt hiszem, te tudod - néztem rá gyanakodva.
- Ha akarja, majd elmondja neki - mondta ezzel elszólva magát.
- Á, szóval mégis tudod.
- Igen - vallotta be egy sóhajjal. - Nick elmondta, de majd ő mondja el Nikkinek.
- Kérlek, mondd el - kértem tőle bevetve a legszebb mosolyom, miközben karjaimat a nyaka köré vonva bújtam hozzá.
Rögtön a derekam köré kulcsolta karjait szorosan ölelve magához.
- Mindent a maga idejében. Bízd ezt rájuk kicsim. Amúgy is nem pihenésről volt szó? - próbálta terelni a témát, és amint édes ajkai kényeztetését a nyakamon éreztem, kezdtem megadni magam.
Rob a következő pillanatban megcsókolt belesűrítve ebbe a csókba minden szerelmét, és teljesen elmerültünk egymás csókjában, miközben a karjaiba kapott és a háló felé indult velem, amíg lányunk a szobájában aludt, addig mi is együtt tölthettünk egy kis időt . . . .
Ennyi lenne, kíváncsian várom a véleményeket.
Mivel már csak 2 fejli igyekszek hamar megírni. Ha minden igaz több okból is, de ezt majd idejében megtudjátok, az utolsó fejezet jövőhét szerdán lesz.
Mivel ennek vége lesz, ott az másik legújabb RS a NTBF sztori és a Twilightos ami függőben van. Akit érdekel ha minden igaz ezután a Twilightos sztori kerül folytatásra Labyrint és a Telihold csábítása mellett. Remélem lesz aki örül neki.
MÉG EGY FONTOS DOLOG!!! EGY KIS JÁTÉK, VAGYIS AJÁNDÉK SZERŰSÉG NEKTEK!!!
Teszek ki egy szavazást is amire az utolsó fejli felkerüléséig lehet szavazni.
Kíváncsi lennék Rob és Kris után melyik páros a kedvencetek. Erre lehet majd szavazni, sőt akár ide komiban vagy chatbe írjátok meg mellé milyen vagy melyik sztoribeli szituációt olvasnátok el a kedvenc párosotokról és az ő szemszögükből, amit egy amolyan fejli szerűségben megírok nektek! Tehát tessék szavazni és ide az kedvenc részekkel :)
Pussz: Liz
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)