2011. október 11., kedd

60.Utolsó fejezet

Sziasztok!
Hát nagy nehezen, de eljött ez a pillanat. Ez a második történetem ami véget ér. Meg kell mondjam, nemtudom miért ez sokkal nehezebben született meg mint annak idején a Lion and Lamb love.
Nem akarok sokat hadoválni az elején, inkább a végére hagyom a beszédet, hogy olvashassatok :)

Nyomás tehát olvasni, SS-t utoljára.
Már nem szoktam kérni komizni, véleményt senkitől. Aki ír az ír, aki nem az nem. Most azonban mégis kivételt teszek.

Szerintem nem nagy kérés ha kérek egy kis véleményt. Ez az utolsó fejezet, és kíváncsi vagyok, hogy tetszik nektek. Remélem, bár nem érzem annyira, azért valamennyire mégis sikerült méltó véget adni a történetnek :)

Hálás lennék ha hagynátok véleményt, akár az utolsó fejezetről, akár alapjában véve a történetről :)

UI: Egy kis meglepetésem is lesz, amit ezután mindjárt felteszek egy külön bejegyzésbe. Egy kis előzetes :D Ha minden igaz és sikerül már szinte megvan, akkor lesz könyv ebből a történetből, és ha van aki érdekelne az írjon, de a másik bejegyzésben leírok mindent :)



60.fejezet



/Kristen/



- Látom nagyon várod már - fordult felém Ashely, aki igencsak láthatta rajtam az izgatottságot és boldogságot, amit az utazás gondolata váltott ki belőlem.

- Igen nagyon. Azóta nem voltam ott, hogy . . . . .

- Tudom. És nem lesz rossz visszamenni oda? Hiszen mióta eljöttél onnan nem voltál abban a házban.

- Még magam sem tudom. De ahogy Robnak is mondtam, soha többé nem akarok gondolni arra. Vége, mi pedig együtt vagyunk és boldogok. Nem szeretnék és nem is fogok arra gondolni. Csak a szép pillanatokra, amiből rengeteg adatott meg nekünk abban a házban.

- Ez a beszéd - mondta Ashely.

- Egyébként majd nekem is lesz egy meglepetésem. Persze csak majd miután Rob átadta a tiéd - mosolygott huncutul Ashely.

- Miért van egy olyan sejtésem, hogy nálad is hiába próbálkoznék, hogy elmond? - kérdeztem barátnőmet.

- Jól érzed. Szeretném, ha mindenki ott lenne.

- Rendben - adtam meg magam, mivel nem volt más választásom.

Ashelyvel tovább csevegtünk miközben csomagoltunk. Mivel ott jóval melegebb az idő, mint itt, nem csomagoltam olyan sok mindent. Egyrészt ami kell ott is meg tudjuk venni és nekem is maradtak ott ruháim. És csak a legfontosabbakat akartam vinni.

Egyelőre nem tudjuk, mennyi időre megyünk.

Jazminenak viszont mindent összepakoltam, amit kellett. Ruhákat persze neki is vehetünk ott, de például a kedvenc játékait nem hagyhatjuk itthon.

Néhány órával későbbre sikerült mindent összepakolni, amit kell.

Ashelyvel a konyhában terveztük folytatni, valami ennivalót készíteni, mire a fiúk és Jazmine hazaérnek. Akiknek mellesleg már itthon kellene lennie.

- Ne aggódj, biztos jönnek most már. Tudod milyenek a pasik. - mondta Ashely.

Épp a telefonért nyúltam, hogy felhívjam a drága férjem, hogy hol járnak már mikor nyílt a bejárat ajtó.

- Végre itt vagytok. Kristen már aggódott - lépett mellém Ashely.

- Csak összefutottunk Tommal - mondtam Rob, Tom felé pillantva, akinek a karjaiban volt Jazmine.

Rögtön érte nyúltam és a karjaimba vettem. Puszikkal halmoztam el a kis arcát, amiket hangos kacagással tűrt.

- Már hiányoztatok - pillantottam a karomban tartott lányunk válla felett az imádott apukája felé.

Rob felénk lépett és mindkettőnket a karjaiba zárt.

- Te is nekünk - mondta majd egy csókot lehelt a nyakamra, ajkaim felé haladva, amire egy szerelmes csókot kaptam.

- Egek, hogy ennyi ideig nem bírjátok egymás nélkül. Nem semmik vagytok - nevetett fel Tom.

Ashely addig Kellan karjaiba bújt.

- És mi újság Bradlynél? - kérdeztem Robtól miközben leültünk a nappaliban.

- Minden rendben. A kis tündérünk egészséges, mint a makk, és csodaszép, ahogy a doktor bácsi mondta igaz kicsim? - mosolygott Rob Jazminera, aki felé nyújtózott.

- Éhesek vagytok? - fordultam a fiúk felé.

- Igen - hangzott el egyszerre a válasz.

- Már minden az asztalon, úgyhogy nyomás a konyha.

- Addig én lerendezem a fiúkat, addig felvinnéd a picit? Jövök és tisztába teszem - fordultam barátnőmhöz.

- Megcsinálom én, ha nem baj. Egy kis gyakorlás - mondta Ashely.

- Persze - mondtam és átadtam neki Jazminet, akivel a lépcső felé indult, míg én a fiúk után mentem a konyhába.

- Ashley? - kérdezte rögtön Kellan.

- Jazmineal az emeleten - mondtam, mire Kellannak fülig ért a mosolya.

Rögtön eszembe jutott a pár hónappal ezelőtt beszélgetésünk a lányokkal. Remélem, mielőbb összejön majd az a baba kettejüknek, hiszen elnézve őket nagyon szeretnék és biztos vagyok benne, hogy fantasztikus szülők lennének.

- Sikerült minden összepakolni szívem? Ami kell, majd megvesszük ott - mondta Rob.

- Persze, mindent elintéztünk. De ti hol voltatok eddig? - kérdeztem mire sunyin összenéztek.

- Csak elintézünk ezt, azt - mondta Kellan, de tudtam, hogy sumákolnak valamiben.

Persze tudtam, hogy ha akarnám, se tudnám egyikükből sem kiszedni, így nem volt mit tenni mint kivárni miben is sumákolnak.

Ashely és Kellan is nem sokkal később hagytak magunkra bennünket, hogy ők is összepakoljanak. Mi viszont nem élvezhettük ki az együtt töltött pillanatokat. Rob szinte végig Jazmine mellett volt, még akkor is, amikor aludt. Képtelen volt elmozdulni mellőle, de ezzel nemcsak ő volt így. Akármeddig képes lennék csupán nézni, ahogyan alszik. Még mindig hihetetlen, szerintem Rob számára is, hogy ő a mi kis csöppségünk, és hogy ő van nekünk.

Látszik rajta, hogy teljesen odáig van a lányáért, de ez érthető is, és én is hasonlóképp érzek.

Nap mint nap hálát adok az égnek ennek a kis csodáért, aki még szebbé és boldogabbá teszi az életünket, és a szerelmünket.

Mivel Rob a lányunkkal töltötte a délutánt, addig én még elcsomagoltam pár dolgot. Másnak reggel indult a gépünk.

Anyuék, és persze Claireék, Lizzyék, Tom mindenki kikísért bennünket. A legtöbb rajongója természetesen Jazminenak akadt. Egyik karból a másikba, millió puszival köszöntek el tőle.

- Vigyázz rájuk fiam - jött oda Claire Robhoz miközben megölelt minket a karomban szemlélődő tündérünkkel.

- Az életemnél is jobban - válaszolta erre.

- Mi is vigyázunk apura igaz kicsim? - pillantottam a kis Jazminera, aki egy nagy mosolyt küldött felénk, ezzel ismét elbűvölve mindenkit, legfőképp engem és az apukáját, aki egy hatalmas puszit adott az arcára. És én is kaptam egy kis csókot tőle,és a legfontosabb szót, amit ha csak lehet, elmondunk egymásnak, bár anélkül is tudjuk, mégis jól esik hallani a másiktól.

- Szeretlek - súgta a fülembe a csók után, majd a nyakamra is hintett egyet.

- Én is szeretlek - válaszoltam és a tőle imádott mosolyával ajándékozott meg.

Miután megvoltak a búcsúzások, Rob kissé félrevonult a szüleivel és apuval. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, ismét a titokról van szó. A lányok pedig addig engem foglaltak le - jöttem rá közben még a pasik ellenem vagy, ahogy mondták értem, értünk szövetkeztek.

Nem mondom, hogy nem szeretem a meglepetéseket, de mégis furdalt a kíváncsiság, hogy mit forgatnak a fejükben.

Miközben, ezen gondolkoztam hirtelen eszembe jutott, ha most mi LA-be megyünk, a karácsonyt pont nem töltjük itthon, hiszen már csak pár nap van addig.

- Na aggódj kicsim, a férjed mindenre gondolt - mondta anya.

Még inkább dühös lettem, hogy most már tényleg csak én vagyok az egyetlen, akinek fogalma sincs, mi történik körülötte.

Mégis igyekeztem nem kimutatni, főleg nem kérdezősködni. Ha nehéz is kifogom várni, hogy megtudjam, mit terveznek.

Egy-egy utolsó ölelés és puszi után Kellanékkal elindultunk felszállni a gépre, ami a régen látott angyalok városába repít bennünket.

Egy jó hosszú utat követően landoltunk ismét Los Angeles -ben. Szerencsére Jazmine is jól viselte az utat, amitől kicsit tartottam, hogy még ilyen picike. De persze ha apu a közelben van, akkor minden jó. Fantasztikus volt látni számomra, hogy még ilyen picin is milyen kapocs van köztük. Talán lehetetlenül is hangzik, de mintha máris tudná, vagy érezné ki is neki Rob, és már most imádja az apukáját és sok helyzetben Rob az, aki képes megnyugtatni őt.

Persze én vagyok az anyukája, ami szintén megint más, és nagyon szeret nálam is lenni, de valamiért úgy érzem nagyon apukás kislányom lesz. De ennek örülök, hiszen én is tudom, hogy Robnál fantasztikusabb apukája nem is lehetne.

Amint leszálltunk a gépről megjelentek a fotósok. Persze ők, hogy is hiányozhatnának?

Londonban csak az elején volt ekkora felfordulás körülöttünk, ha valahol megjelentünk Jazmineal, de itt mindig is nagyobb volt a hiszti, ha erről volt szó. És nem utolsó sorban elég hosszú idő után mindketten, vagyis már hárman jöttünk vissza Los Angelesbe.

Kissé félve pillantottam Robra, aki végig szorosan magához ölelve jött mellettem, a karjaimban a kislányunkkal, mögöttünk pedig Kellanékkal.

Mindenhol vakuk villogtak és kérdések sokasága zúdult ránk miközben kifelé indultunk. Ekkor jelent meg a megmentőnk, aki egy pillanat alatt szétoszlatta a bagázst.

- Helló főnök, Kristen. És látom, itt a kis tündér is - mosolygott ránk Dean.

- Kösz Dean, mire mennénk nélküled?

- Nem messzire - válaszolta Dean Robnak, majd ő segített távol tartani tőlünk a fotósokat, míg elértünk a kocsiig.

Beszállva rögtön az itteni házunk felé indultunk. Egy furcsa, ugyanakkor jó érzés fogott el, hogy ismét itt vagyunk. Arra nem akartam emlékezni, mikor voltam itt utoljára és miért mentem el innen, az már a múlt. Viszont rengeteg szép emlék ébredt bennem a várost látván főként, amikor a házunk elé érkeztünk.

Kiszálltunk a kocsiból, Jazmine is ébren volt, hiszen elég sokat, szinte végigaludta az ide utat.

Ő is érdeklődve szemlélte a házat, ahol korábban éltünk. Lehet, hogy bolondág, és kissé meg is ijesztettem Robot, mikor meglátva a házat emlékek sokasága rohant meg, ezzel pár könnycseppet kiváltva belőlem.

- Mi a baj kicsim? Rosszul vagy? - kérdezte rögtön aggódva.

- Semmi baj - mosolyogtam rá. - Csak emlékek. Jó újra itt lenni, annyi minden történt velünk itt, és hihetetlen, hogy most a lányunkkal vagyunk itt - pillantottam az említett csöppségre a karomban.

- Ez igaz. Tudod, néha nehezen tudok választani itt vagy Londonban jobb-e. Lehet, hogy badarság, hiszen ott él a családunk, közelebb vagyunk hozzájuk, de ez is hiányzik. Itt kezdtük a közös életünket és . . . . .

- Tudom szívem. De a család miatt tényleg jobb otthon, de ide is bármikor eljöhetünk, vagy akár a nyarat tölthetnénk itt, vagy amikor kedvünk tartja. Jazminenak is tetszene biztos.

- Jó lenne, igaz kicsim? - fordult Rob a lányunk felé, aki mosolyogva nyújtózott az apukája felé.

- Azt hiszem, tetszik neki az ötlet - mondtam Rob miközben átvette őt tőlem, és engem is maga mellé vonva mentünk be a házba, aminek meglepő módon nyitva volt az ajtaja.

Azon már nem is annyira lepődtem mikor találtunk pár embert a nappaliban, ha minden igaz ránk várva.

Kellan és Ashely most nem jöttek velünk, ők hazamentek, de később mindenképp átjönnek. Dean is magunkra hagyott bennünket, de persze bármikor ugrásra készen állva, ha szükségünk lenne rá.

Nikkiék, valamint Peter és Elizabeth vártak ránk a nappaliban.

- Végre itt vagytok - jött oda hozzánk Nikki, Rob pedig a bátyjához indult.

A legtöbb puszit persze ismét Jazmine kapta, aki rögtön Nikki karjaiban volt, miközben én lopva Nickre pillantottam, aki különös csillogással a szemében figyelte szerelmét a kislányunkkal a karjaiban.

Nick addig engem is megölelt.

- Jó, hogy itt vagytok. A kis tündéretek egyre szebb és látom minden tökéletes.

- Ennél szebb már nem is lehetne - mondtam neki és boldogan öleltem vissza.

Rob pedig mosolyogva figyelt bennünket. Mindig is szerintem mondhatom azt, hogy Nickel különleges kapcsolat lesz köztünk, és szerencsére Robnak eszébe sem jut féltékenynek lenni erre. Végtére is a bátyjának köszönhetünk nagyon sokat. Ki tudja, mi lenne velünk most, ha ő, akkor nem jön el Robért és hozza haza.

De szerencsére minden jól alakult, és boldogabbak vagyunk, mint valaha.

- Azt hiszem Jazminenek tiszta pelusra lesz szüksége - mondta Nikki, aki épp a karjaiban tartottam a lányunk.

- A szobájában tisztába is tehetjük - mondta Nikki, mire talán kissé értetlenkedve néztem rá.

- Reméljük, hogy sűrűbben is jöttök majd, és gondoltuk a kis hercegnőnek itt is szüksége lehet egy csodaszép szobára - mondta Nikki és el is indultunk a szobák felé.

Rob és az én szobám melletti szoba lett a lányunké. Amint benyitottunk a lélegzetünk is elakadt.

- A lányok rendeztek el mindent, reméljük tetszeni fog Jazminenak is - mondta mögöttünk Nick.

- Abban biztos vagyok, ez meseszép igaz kicsim? - néztem a lányunkra, aki rögtön a sok játék felé nyújtózott.

- Azért ti is sokat segítettetek Peterrel - tette hozzá Elizabeth.

- Köszönjük - válaszolta Rob.

Ő egy-egy puszi után visszament a nappaliba a fiúkkal, míg mi a lányokkal átöltöztettük és tisztába tettük Jazminet. Visszavinni már nem vittük, ugyanis kissé megpilledt utána a karjaimban.

Nikkiék nem sokkal később elköszöntek tőlünk, hogy mi is pihenhessünk egy kicsit a hosszú út után. Előtte azonban még nagyon pusmogtak valamit Nickel, ami ismét gyanús lett nekem.

- Miről suttogtatok ti ketten? - kérdeztem életem párját rögtön amint a többiek elmentek.

- Semmiről kicsim. Csak megbeszéltünk ezt- azt karácsonyra - mondta Rob, ezzel engem is emlékeztetve, hogy két nap múlva karácsony.

Rögtön eszembe jutott a családunk, akik nem lesznek velünk. Erre Robnak csak annyi volt a válasza, hogy ne aggódjak minden tökéletes lesz. Ezzel a sokat sejtető válaszával ismét adott okot a fejtörésre, de nem faggattam.

Jazmine épp szólított minket, amikor a szobája felé mentünk. A vacsoráját követelte, majd egy közös fürdés után apuval, Robbal együtt fektettük le őt. Rob az ágya melletti hintaszékbe ült vele, ahol halkan énekelni kezdett neki.

Akárcsak először Jazmine, én is csak ámultam. Álmomban sem gondoltam, hogy Rob ilyen jól tud énekelni. Teljesen elbűvölt.

Mindketten adtunk egy- egy puszit az álomba merült lányunknak, majd Rob óvatosan, hogy fel ne ébredjen az ágyába fektette. Rob mögém lépett és a karjaiba zárt, így csodáltuk a mi kis tündérünk.

Rob egy csókot lehelt a nyakamra, és a fülembe suttogta, mennyire szeret, amit szívem minden szerelmével viszonoztam neki.

Magunkkal vittük a babafigyelőt hogy rögtön halljuk ha Jazmine felébredne.

Robbal ez miatt is csak egy rövid, de közös zuhanyzást választottunk, majd szerelmem karjaiba bújva feküdtünk le, ismét Los Angelesben. Boldog vagyok, hogy ismét itt vagyunk, és immár hármasban.

Férjem csókjával az ajkaimon, és szoros ölelésében aludtam el.

Reggel azonban nem egyedül ébredtem, és nemcsak Rob feküdt mellettem. Úgy tűnik időközben kibontakozhattam a karjaiból, ugyanis elég távol kerültünk egymástól. Sőt volt valaki, aki elválasztott bennünket.

Rob még mindig aludt, akárcsak az időközben közénk kerülő Jazmine. Mivel én biztos nem, Rob hozhatta őt át hozzánk. Pedig nem is hallottam felsírni őt - gondolkoztam el.

Nem is akárhogy aludtak. Köztünk aludt Jazmine miközben Rob egyik ujját fogta a csöpp kis ujjacskáival. Mérhetetlen boldogság áradt szét a szívemben életem két legfontosabb személyét csodálva.

Elég mélyen aludhattak ugyanis mindkettőjüknek adtam egy- egy puszit és nem ébredtek fel rá. Próbáltam óvatosan felkelni mellőlük. Párnákat tettem az ágy szélére, hogy Jazmine véletlenül se eshessen le, majd halkan a konyha felé indultam reggelit készíteni mindhármunknak.

Az órára pillantva már nem is reggel, hanem lassan dél volt. A mosogatóban egy üres üveget találtam, ebből következtetve, hogy Rob megetette Jazminet, de lassan ismét úgy is éhes lesz szerintem, amint felébred akárcsak az apukája.

Neki is láttam valami reggelit készíteni Robnak. Éppen befejeztem az ügyködést mikor hallottam, hogy mögém settenkedik. Vagyis settenkednek.

- Itt is a mami kicsim - mondtam Rob és Jazmine felém nyújtózott.

Átvettem őt Robtól és adtam egy puszit az arcocskájára, majd egy rendes csókot apunak.

- Reggelizz te is, addig megetetem a kis hercegnőt.

- Szerintem még nem éhes, nem olyan régen evett. Nem volt olyan hangos, ezért nem is szóltam. Feltaláltuk magunkat, igaz tündérem? - mosolygott Rob a lányunkra.

Egyszerűen képtelen voltam betelni a látvánnyal. Imádtam csak nézni is őket együtt, a két legfontosabb személyt az életemben.

- Mi az? - kérdezte hirtelen Rob amikor látta, hogy kettejüket nézem.

- Semmi - válaszoltam mosolyogva, mire kissé értetlen kifejezést vágott. Imádlak titeket - mondtam neki kifejezve iménti gondolataim.

- Én is titeket - mondta, majd odalépett hozzám.

Jazmine egy nagy puszit kapott aputól, én pedig a világ legédesebb és legszerelmesebb csókját.

- Mivel holnapután karácsony a lányokkal elmehetnétek vásárolni. Elizabeth és Nikki már kerestek, ha gondolod, hívd fel őket szerintem Jazminenak is tetszene - mondta Rob, mire ismét az az érzésem támadt, hogy még mindig azon a titokzatos meglepetésen dolgozik.

Mikor rákérdeztem ismét kitérő választ adott, amiből nem lettem okosabb, inkább ráhagytam és Jazmineal az emeletre mentünk, amíg ő reggelizett.

Miután Jazminet tisztába tettem és felöltöztettem beszéltem Nikkiékkel, akiket persze nem igen kellett győzködni egy kis vásárlásért amíg Rob a srácokkal kibontakozik.

Míg ők megjönnek értünk addig nekem is lesz időm elkészülni.

Jazminet lefektettem az ágyunkra és párnákkal körberaktam, mert kissé el is szunyókált. Addig én is kaptam az alkalmon és lezuhanyoztam.

Kissé vizesen még egy törölközőbe csavarva léptem a gardróbba valami ruháért. Furcsa ismét a londoni hűvöshöz képest, hogy itt elég egy kis ruhát felvennem. Míg tanakodtam melyik legyen, annyira elmerültem a gondolataimban, hogy fel sem tűnt, mikor Rob mögém lépett csupán akkor, amikor még töröközőbe csavart testem hátulról a karjaiba vonta.

Megszólalni már nem igen volt erőm, ugyanis édes csókjaival próbált elkápráztatni, így beszéd helyett egyre hangosabb sóhajokra futotta tőlem. Először nyakam járta be ajkaival, míg kezei a térdemtől haladva simítottak végig a lábamon egyre feljebb haladva. Sóhajtva hagytam bármit is akar tenni velem.

A következő pillanatban azonban megfordított így már szemből láthattam az arcát, szemei mérhetetlen vágyat tükröztek felém. Ő is hasonlót láthatott az enyémben.

- Imádlak - súgta miközben a nyakam hajlatát csókolta, majd a szemembe nézett, és a következő csókja ajkamat érintette. Szerelmes, ugyanakkor szenvedélyes csókban forrtunk össze, míg ismét szorosan a karjaiba vont.

Éppen a törölközőt bontotta volna le rólam, ha valami nem szól közbe. A mobilom. Kelletlenül bontakoztam ki férjem karjaiból és mentem a telefonhoz, és végszóra ébredt fel Jazmine is, akit Rob a karjaiba vett.

A lányok voltak, hogy pár perc és itt vannak. Egy lemondó sóhajjal vettem tudomásul én is és Rob is, hogy az együtt töltött percek véget értek. Jazmineal a karjaiban azért magához vont egy csókra.

- Nemsokára innen folytatjuk - mondta egy sokat sejtető mosoly kíséretében. A fiúk is hamarosan jönnek, elintézünk pár dolgot, de jövök mire ti is - tette hozzá.

A lányunkkal, hogy gyorsabban menjen az öltözés - ugyanis ha maradna, szerintem megadnám magam a csábításnak - így inkább lementek a nappaliba.

Mire én is leértem már Nikki, Ashely és Elizabeth is itt voltak.

- Kicsim ugye nem ebben akarsz menni? - kérdezte tőlem Rob miután alaposan végigmért, a lányok pedig csak kuncogtak rajta, akárcsak az eddigre szintén megérkezett Kellanék.

- De miért? Nem tetszik? Kérdeztem tőle és végignéztem magamon, tudtam, hogy ezzel csak az idegeit húzom.

- Óó épp ellenkezőleg. Ebben nem mehetsz. Egyáltalán nem tűnsz férjes nőnek, főleg nem anyának. Minden pasi rajta csorgatja majd a nyálát, szó sem lehet róla.

- Pedig már nincs idő átöltözni, a csajok menni akarnak. És hagy nézzenek, nem érdekel.

- De engem igen. Csak én, nézhetlek, más pasik ne téged bámuljanak - mondta és közelebb lépett hozzám.

- Nyugi tesó had lássa csak mindenki, hogy ez a szépség a tiéd, amint végeztünk csatlakozunk a csajokhoz - mondta Kellan.

- Akkor se akarom, hogy más így lásson - mondta Rob ismét kissé morcosan.

- Nemsokára találkozunk szívem - mondtam neki, és egy sokat ígérő csókra léptem hozzá. Mondanom sem kell, hogy alig akart elengedni.

- Ezért még számolunk, abban biztos lehetsz - súgta Rob miután elszakadtunk egymástól.

- Alig várom - válaszoltam egy csábos mosollyal, és jobbnak láttam inkább menni mielőtt tényleg képtelen leszek elmenni.

Rob puszikkal halmozta el a lányunk, és egy-kettőt én is kaptam majd a lányok a kocsi felé ráncigáltak.

Ashely fogta Jazminet és nekiindultunk vásárolni. Fogalmam sem volt miért kellett vennünk néhány melegebb ruhát nekem és Jazminenak is, de az okát nem tudtam meg, de sejtettem, hogy ahhoz a bizonyos meglepetéshez van köze.

Fantasztikusan telt a napunk. Millió üzletet jártunk végig, és Jazmine nagyon élvezte. Én néha kevésbé, és mivel ez már nem London, volt, amikor fotósok követtek bennünket, egy-egy képért főleg a lányunkról. De voltak rajongók is, akik csupán autógrammot, vagy esetleg egy közös képet szerettek volna velem.

Mivel akkoriban a film bemutatása után eltűntem, erre nem igen volt lehetőség, és most még mindig furcsa, hogy felismernek, és gratulálnak a filmhez. Mégis nagyon jól esik, és ahogy gondoltam és Rob mesélte annak idején nem minden rajongó olyan elvetemült, hogy szinte rámásznak. Na, jó végül is nála valamilyen szinte érthető, hiszen az én drága férjem szívdöglesztően néz ki.

Kell egy kis idő, főleg amikor itt leszünk hozzászokni ehhez.

Rengeteg üzletben voltunk, a lányok segítségével mindenkinek sikerült vennem valamit karácsonyra. A legtöbb ajándékot persze Jazmine fogja kapni, aki ilyen pici lévén is nagyon élvezte a vásárlást.

Robnak fogalmam sem volt mit vehetnék mikor Ashely jött egy ötlettel. A gyűrűinket az esküvőre -mivel annak idején én nem is tudtam róla, hogy férjhez fogok menni -Rob titokban intézte. Az ékszer, azóta is mindkettőnk ujján ott csillog, ezzel is jelképezve a szerelmünk, és örök hűségünk egymás iránt, de az az ötletem támadt, hogy mégis legyen egy kicsit különlegesebb. Eszembe sem volt ez semmi pénzért elcserélni, de betértünk egy ékszerboltba ahol valami hasonló gyűrűt választottam ki, csak kicsit más milyet. Nekünk kettő is lesz.

Kértem az ékszerészt, hogy ha lehet, akkor szerepeljen rajta belső felén egy felirat egy dátummal ami mindkettőnknek nagyon fontos.

Kért pár órát, amíg elkészül addig mi vásároltunk tovább. Amikor visszamentünk érte, csak ámultam. Egyszerűen tökéletes lett. Bár lehet, hogy Rob hülyeségnek gondolja, hiszen minek nekünk két gyűrű?

- Dehogy gondolja annak. Hidd el, jobbat ki sem találhattál volna, ez nekem elhiheted - kacsintott rám Ashely.

Már majdnem esteledett, amikor hazaindultunk.

Az ékszerdobozt jól elrejtettem a táskámban. Mire hazaértünk Robék is otthon voltak. Peter,Kellan és Nick társaságában söröztek a nappaliban.

Rob rögtön felpattant, amint beléptünk az ajtón. Először Jazmine kapott egy hatalmas ölelést és puszit apától, majd jöttem én. Boldogan bújtam szerelmem karjaiba, akit egész nap nélkülöznöm kellett.

A lányok is köszöntek párjainknak, majd mind a napaliba mentünk. Azonban valamin megakadt a szemem.

Egy bőrönd áll a nappali egyik sarkában. Rögtön rá is kérdeztem a miértjére.

- Ez része a meglepetésnek. Már csak holnapig kell várnod kicsim - mondta Rob míg kényelmesen az ölébe fészkeltük magunkat Jazminenal.

- De még mekkora lesz. Apropó én is kíváncsi vagyok az enyémre - pillantott Kellan Ashleyre.

- Neked is ki kell bírnod holnapig édes - válaszolta neki a barátnőm.

- Azt hiszem Kris nincs más választásunk, mint várni.

- Nagyon úgy tűnik - mondtam Kellannak.

Beszélgettünk egy kicsit míg a lányunk közbe nem szólt. A srácok is menni készültek, hogy ahogy ők mondták pihenjünk rá a holnapra, így elköszöntünk tőlük. Még én elpakolásztam, Rob felvitte a szobájába Jazminet.

Csatlakoztam hozzájuk egy vacsorára a kis tündérünknek, egy fürdésre természetesen apuval, akit mint mindig a nagy pancsolásban ismét teljesen eláztatott.

Rob felöltöztette és a karjaiba véve leült vele a szobájában a hintaszékbe és álomba ringatta őt. Én is csatlakoztam hozzájuk a fürdő eltakarítása után, ami egy kisebb kacsaúsztatóra hasonlított.

Szinte ámulattal néztem kettejüket. Csendben melléjük osontam, és puszit adtam nekik. Rob is majdnem elaludt mellette.

Óvatosan elvettem a karjaiból Jazminet és az ágyába fektettem. Robbal apró puszit leheltünk az arcára és a szobánkba mentünk. Fogalmam sincs mit csináltak egész nap, de eléggé kimeríthette őt, ha Jazmineal együtt ülve képes lett volna elaludni.

Míg én a lányukkal maradtam egy picit, elzavartam zuhanyozni. Én is követtem őt, és egymás karjaiba bújva merültünk el az álmok tengerében . . . . . . .

Másnap reggel több okból is különleges napra ébredtünk. Nem is akárhogy. Jazmineal együtt, akit az éjszaka hozott át hozzánk Rob.

Ez az első közös karácsonyunk Jazmineal, bár Robbal nem az első. Mégis így egy család, és szülőkként az első.

Egy közös reggeli után Rob és a pici lányunk elfoglalták magukat, amíg én elkészültem.

Szerettem volna én is karácsonyfát és mindent, ami ilyenkor kell, de Rob nem engedte, vagyis állítólag ő már mindent elintézett.

Sőt ha minden igaz, nem is itthon karácsonyozunk, ezért is láttam a csomagokat. Legnagyobb meglepetésemre a családnak vásárolt összes ajándékot is összepakolta.

Így nem tudtam mást tenni, mint kivárni, hogy annyi idő után végre megtudjam, mire készül.

Miután elkészültünk kocsiba szálltunk, bár nekem egyelőre fogalmam sem volt hová tartunk.

Mikor közeledtünk a cél felé szinte a szavaim is elállt, de ekkor még nem is tudtam mindent.

Nem sokkal később már Jazmineal a karjaimban és Rob kezét fogva sétáltunk a tengerparton az ház felé ami annyi szép emléket idéz.

Itt esküdtünk meg. Robbal és a barátainkkal jöttünk ide, akkor még úgy tudtam, hogy csak egy kis kikapcsolódásra, de esküvő lett belőle, és életem legszebb napja.

Rögtön eszembe jutott annak a napnak minden csodás pillanata. Szívemet még nagyobb boldogság töltötte el mikor felidéztem a perceket.

Mégis kissé szomorú is lettem, hiszen karácsony lévén a családunktól is távol vagyunk, de igyekeztem nem gondolni erre, csak arra, hogy hol vagyunk és hogy együtt.

Az ismerős házba lépve a szavam is elállt, Jazmine is érdeklődéssel szemlélte a házat, ami karácsonyi díszben pompázott. Nem utolsó sorban a lányokat, akik épp a fát díszítették, a fiúk pedig nekik segédkeztek.

- Végre itt vagyok - mondta Nick.

Ashely átvette tőlem Jazminet, aki a szép színekben pompázó fenyőt csodálta. Rob addig Kellanal és Nickel behozta a cuccainkat.

Hogy is gondolhattam, hogy nélkülük ünnepelünk? Hiszen már majdnem egy család vagyunk, és nekünk vannak a legcsodásabb barátaink.

- Tehát ezt titkoltátok.

- Is. - mondta Nikki, aki épp a konyhából jött.

Mind a nappaliban voltunk. Kellan, Ashely, Nikki, Nick, Peter, Elizabeth és mi. Mégis továbbra is hallottam a zajokat a konyhából pedig más nem lehet itt.

- Kicsim, benézel a konyhába, hátha kell még segítség, addig mi is elintézhetjük ezt a srácokkal odakint - monda Rob, és kissé gyanúsan pillantottam rá, de hallgattam rá és a konyhába mentem.

Ők mégsem mozdultak. Mintha a reakciómat várták volna.

A konyhába lépve még nagyobb ámulatba estem.

- Jó, hogy itt vagytok kicsim, már majdnem minden kész - mosolygott rám Claire, aki anyuval sürgött forgott a konyhában. Alig akartam hinni a szememnek.

Rögtön a nyakukba ugrottam, annyira örültem nekik.

- Csak nem gondoltad, hogy az első közös karácsonyt az unokánkkal külön töltjük? Azt a fiam sem hagyta volna, ezért itt vagyunk - mondta Claire.

Egyszerűen alig hittem el. Annyira boldog voltam, mégis valami hiányzott. A tudat, hogy a család többi tagja nincs itt, nagyon elszomorított, de Rob mindenre gondolt.

Rögtön a nappali felé indultam. És még nem ért véget a meglepetés. Mire visszaértem még többen voltunk.

Most már tényleg elmondhatom, hogy mindenki itt van.

Anyu, apu, Cameron, Claire, Richard, Lizzy, Vic, Bradly, Jackson, Kellan, Ashely, Nikki, Nick, Peter és Elizabeth, na és persze aki nem hiányoztat Tom, aki már Jazminet tartotta a karjában. Lerí róla, hogy imádja a kis tündérünk, de ő is Tomot.

Mindenkit megöleltünk, és most voltam csak igazán boldog.

- El se hiszem, hogy itt vagytok - mondtam miután mind leültünk a nappaliba.

- Bizony, és ez még nem minden. - mondta Rob, és sejtettem, hogy most jön csak az igazi meglepetés.

Nagyjából én ültem a szoba közepén, Jazmine pedig az ölemben.

Rob pedig odajött elénk és letérdelt. Ekkor jöttem rá, vagy kezdtem sejteni mi lesz a vége.

És úgy lett, amikor elhangzott a kérdés, nem sok kellet, hogy sírva fakadjak, de csakis a boldogságtól.

- Van egy dolog, ami miatt különleges ez a hely számunkra. Bizony kicsim, apu ezen a helyen vette feleségül a mamit - mondta Jazminera pillantva. - Bár sok minden történt velünk azóta, és többek között életem legszebb ajándékát adtad meg nekem, ezt a csodaszép kislányt - puszilta arcon a kislányunk, aki szintén érdeklődéssel hallgatta az apukáját.

- És tettél ezzel a világ legboldogabb férfijává. Itt fogadtunk egymásnak örök hűséget, amit szeretném, ha újra megtennék. Ha ismét hozzám jössz ezzel megerősítve az eskünket, ami már így is örökre szól. Szeretlek Kristen mindennél jobban téged és a lányunk is.

És ezután jött a nagy kérdés.

- Kristen hozzám jössz feleségül? - kérdezte majd várakozóan nézett rám.

Én pedig szavait hallgatván majdnem elsírtam magam, és ilyen állapotban, félig szinte sírva és nevetve igent válaszoltam vetettem magam a karjaiba, addig Claire átvette tőlem Jazminet.

- Köszönöm. Annyira szeretlek - mondta Rob.

- Én is téged. Ez a legszebb ajándék, amit kaphattam tőled - válaszoltam, és egy csókért hajoltam felé amit készségesen adott meg.

Mérhetetlen szerelemmel és boldogsággal a szívünkben csókoltuk egymást.

- Oké fiatalok, de akkor hajrá és csináljátok rendesen - szólt ránk Tom.

- Igazad van haver. Kicsim, anyuék és a csajokra bízlak, nemsokára találkozunk - mondta Rob, és egy csók után őt is elrángatták a fiuk. Engem pedig a lányok húztak a szobába ahol annak idején készültem.

Ismét hasonlóan éreztem magam, mint akkor, csak most tudom mi fog következni. Ismét kimondom a boldogító igent életem párjának.

Valamiért így, hogy tudom, még idegesebb vagyok, mint akkor.

Anyu, Claireék és lányok segítettek. Lizzy és Ashely Jazminet öltöztették fel, míg én is készülődtem. Rob ismét, mint akkor is mindenre gondolt.

- Ezúttal nem anyukád, hanem én választottam neked, remélem tetszeni fog - mondta Claire miután Nikki elkészült a hajammal és sminkemmel és a ruhához értünk.

Egy csodaszép ruhát választott nekem Claire. Furcsa nekem ez a második esküvőm és mindent ők szerveztek meg helyettem, ezt talán másoknak gondot okozna, vagy nem így képzelné, hiszen a ruhát is mindenki magának választja, és az külön egy élmény a többi előkészülettel együtt, számomra ez mégis tökéletes.

Nem ezek a lényegesek, hanem a végeredmény. Hogy ismét Rob felesége leszek, és megerősítjük az egymásnak tett eskünket.

Miután mindennel elkészültünk, egy picit magamra maradtam míg a lányok is elkészültünk gyorsan, és persze kellett egy kis segítség a fiúknak. Én pedig előkerestem addig a táskámba rejtett kis ékszerdobozt.

A kezembe vettem és csak csodáltam. Tegnap még nem is gondoltam volna, hogy ennyire eltaláltam az ajándékválasztást, és hogy egy ilyen szép és számunkra fontos alkalommal adhatom oda neki.

Nem sokkal később mind elkészültünk. Jazmine a keresztanyja kezében jött velünk, elém pedig apa jött a nappaliba. Ashelyék előre mentek a partra, ahol sejtéseim szerint ismét tartjuk az esküvőnket.

Apába karoltam, és elindultunk a part felé. Jól sejtettem. Hasonló vagy még szebb díszítés várt rám, de nem is ez a fontos. Hanem az az ember, az a férfi, aki ott vár rám. Az arcán ugyanaz a boldog és szerelmes mosoly ragyogott és a szemei ugyanazokat az érzéseket tükrözték felém.

Megfogtam a kezét mikor apu ismét átadott neki, összekulcsoltuk az ujjainkat, és a barátaink és családunk körében ismét elmondtuk az eskünket, megerősítve a szerelmünket és egymásnak tett ígértünket miszerint örökké egymáséi leszünk.

Amikor a pap előtt és mindenki előtt ismét szerelmet és hűséget fogadtunk egymásnak, jött a várva várt pillanat. A csók.

Minden egyes csókunk a mennyországba repít, ezzel most sem voltam másképp. A csók előtt átadtam Robnak az én ajándékom.

Ő nyitotta ki, a pap és mindenki előtt a dobozt.

- Igaz ez csak egy kis apróság a te ajándékodhoz képest, de számunkra fontos jelentősége van - mondtam Robnak és megmutattam neki miért.

Egy dátum volt a belsejébe gravírozva, és egy szó.

- Ma van a megismerkedésünk évfordulója. Pontosan két évvel ezelőtt pont ezen a napon, karácsonykor találkozunk először, és azt mondhatom, hogy azon a napon minden megváltozott. A szót pedig nem hiszem, hogy el kell mondanom miért. Ez áll a karkötőnkön is, amit a párizsi búcsúnkon kaptam tőled.

Örökké.

- Életem legszebb napjai voltak. És ahogy akkor fogadtuk egymásnak. Örökké szeretlek - mondta Rob, és ezután felhúztuk a gyűrűket és egy szerelmes csókkal pecsételtünk meg a házasságunk és a szerelmünk melynek lángjai örökké égnek, amíg élünk.

A pap gratulált nekünk, és még sok hasonló szép pillanatot kívántak nekünk. Rob a karjaiba fogta a lányunk, és úgy ölelt magához mindkettőnket.

- Ti vagytok a mindenem. Szeretlek titeket - mondta és ezúttal mindketten kaptunk egy puszit, amit Jazmine csilingelő kacagása tett még szebbé.

Rob ismét kitett magáért. A parton állt egy sátor ahol egy kis fogadás, eszem iszom volt a ceremónia után.

Felvágtuk a tortát, miénk volt az első tánc, és minden, amit ilyenkor szokás, és ami felejthetetlenné tette ezt a napot. Szebb ajándékot, így az év legszebb ünnepére nem is kívánhattam volna.

Persze nem maradhatott el a sok tánc, nekem a fiúkkal, Robnak pedig a csajokkal. Tom időközben kisajátította Jazminet, aki láthatóan odavolt a kissé bolondos Tomért.

Esteledett mikor már amolyan beszélgetőssé alakult a bulink. Ekkor kért egy kis figyelmet Ashely. Az ő meglepetésére, amire főleg Kellan annyira vár.

Egymás mellett ültek Kellanal mikor Ashely az asztalra tett valamit párja elé. Lehet, hogy van, aki sejti, én is így voltam, de most hogy látom, tudom jó volt a tippem, de Kellan arca egyik pillanatban teljesen döbbent volt. Addig, amíg felfogta mit is jelent az elé tett aprócska kis babacipő.

A következő pillanatban Ashely sem nagyon tudott megszólalt. Kellan a karjaiba kaptam és körbe- körbe forgatta annyira boldog volt.

- Istenem én is apa leszek. Tényleg igaz ez cica?

- Igen édes. Reméltem, hogy örülni fogsz neki . . . .

- Hogy örülök- e? El se hiszed mennyire. Egy kiscsaj. Vagy kisfiú, mindegy is a lényeg hogy egészséges legyen, és a mi babánk - mondta a nagy mackó, aki alig bírt magával.

Elsőként Rob és Tom gratuláltak nekik.

Én pedig Ashelynél voltam az első. Annyira örülök nekik. Kellant le sem lehetett lőni ezután. Már tervezgetett mi hogyan lesz, ha fiú vagy ha kislány lesz, és fantasztikus volt látni, hogy mennyire szereti Ashelyt, és hogy örül a babának.

Szerelmét szinte egy pillanatra sem engedte el maga mellől. Sőt, elég sokat volt a karjaiban Jazmine is, ami Tomnak nem igen tetszett. Még a végén összevesznek a lányunkon.

- Azt hiszem, egy kisfiúnak mégis jobban örülnék - mondta Kellan. Ha nekem is lányom lesz, nem lehet majd a pasikat levakarni róla, biztos olyan gyönyörű lesz, mint te cica. Ha fiú, akkor lehet csajozni tanítani - tette hozzá, mire mi csak nevettünk.

- Majd egy ilyen, egy olyan idővel - mondta Ashely kissé óvatosan, hogy ugyan mit felel erre Kellan.

- Én benne vagyok - mondta és megcsókolta Asht.

Mindenki itt volt, és boldog. Lizzy és Bradly aki egyre jobban imádják egymást, Nikki és Nick akik az esküvőre készülnek, Kellan és Ashely akik babát várnak, Jackson is Vic, mindenki aki fontos nekünk, olyan boldogok mint mi.

Minden tökéletes, amiről régen álmodni sem mertem most a valóság. Ennél csodásabb életet nem is kívánhatnék magamnak.

Ashelyék csókjai után, én is kaptam egyet újdonsült férjemtől és magunkhoz vettük Jazminet.

De csak egy egy puszira és ölelésre, este ugyanis Rob megegyezett, hogy a nagyszülők vigyáznak rá, amíg mi elmegyünk egy kicsit. Sejtettem, hogy ez az ő ötlete, egy amolyan második nászéjszaka.

Elköszöntünk mindenkitől, főleg a lányunktól, akire anyuék vigyáznak, amíg ez az éjszaka csakis a miénk.

- Anyuék reggel jönnek kicsim, és utána együtt elmegyünk valahová, de ne mond el a maminak - mondta neki Rob halkan, de persze hallottam.

Megöleltük és megpusziltuk őt, Rob pedig kézen fogott és sétálva indultunk el a parton. Fantasztikus este volt, a hold és a csillagok ragyogtak felettünk, mintha ma csak miattunk bújtak volna elő.

A part egy távolabb eső és magányosabb részére értünk, ahol egy gyertyákkal díszített ágyszerűség állt baldachinos sátorral és egy üveg pezsgővel.

Rob töltött mindkettőnknek és ezúttal már kettesben koccintottunk a házasságunkra, és a szerelmünkre. Férjem szorosan magához vont és egy csókért hajoltam felé és ő készséggel illesztette ajkait az enyémre, miközben eldöntve a homokban, fölém kerekedett.

Gyengéd és szerelmes csókunk pillanatok alatt váltott át forró és szenvedélyes csókba, miközben a ruhámból hámoz ki, és én is igyekszek minél előbb megszabadítani a feleslegessé vált ruhadaraboktól.

Ebben a pillanatban semmi sem számított csak mi ketten. A legcsodásabb férj karjaiban voltam, aki szeret, és akit én is a világon mindennél jobban imádok. És ez az éjszaka csakis miénk. A második nászéjszakánk.

Miután pillanatok alatt került le rólunk a ruha végigcsókolta a nyakam, a melleimen keresztül egyre lejjebb haladva, miközben kemény férfiassága ágyékomnak nyomódott.

Most semmi sem érdekelt, csak az, hogy testünk eggyé váljon, és mindenestül az övé legyek, ahogy az eskünkben állt, örökre.

Rob azonban tovább akart gyötörni.

Hozzám dörgölte magát, de nem tett magáévá, ezzel pokoli kínokat okozva nekem, miközben a nyakam harapdálta.

Nyögéseimet alig tudtam visszafogni, miközben tovább gyötört.

- Kérlek. . . ne kínozz tovább - nyögtem két csók között, hiszen mindennél jobban akartam őt, mivel reggel is közbeszóltak, de most csak a miénk az éjjel.

- De türelmetlen vagy - suttogta a fülembe.

- Érezni akarlak- mondtam a szemébe nézve, ahol ugyanaz a tűz égett, mint az enyémben.

Ekkor végre ő is megadta magát, és magunknak azt, amire vágyunk.

Kínzóan lassan hatolt belém, miközben ujjai a mellbimbóim kényeztették, ajkaink pedig igyekeztek a hangjainkat elnyomni.

Elszakadva egymástól, egyszerre nyögtünk fel, mikor tövig elmerült bennem.

Pillanatokig nem mozdult, csak kiélveztük a pillanatot, forróbbnál forróbb csókokkal tarkítva, közben ezredjére is szerelmet vallva egymásnak.

Majd megmozdítva a csípőmet, mozgásra ösztönöztem, miközben férfias morgásai hangossá tették a csendet, keveredve a saját nyögéseimmel.

Lassan kezdett mozogni bennem, majd lábaim a dereka köré kulcsoltam, és fenekébe markolva ösztönöztem gyorsabb mozgásra.

Heves lökésekkel sodródtunk a gyönyör felé, miközben ott simogattuk és csókoltuk a másikat, ahol értük.

A robbanás pillanatában egymás ajkai és csókja segítségével igyekeztünk elnyomni élvezetünk kéjes hangjait.

- Szeretlek - suttogta a fülembe, miközben teste rám hanyatlott és szorosan öleltem magamhoz.

- Én is téged - válaszoltam.

Percekig ziháltunk, majd kihúzódott belőlem.

A karjaiba kapott és a tenger felé vitt, ahol ismét egymáséi lettünk, újra és újra, kiélvezve minden együtt töltött percet hódoltunk a szerelemnek és a vágynak . . . . . . .

Kimerülten, kissé elszenderülve a parton egymás karjaiban ért minket a hajnal első sugara. Én ébredtem elsőnek, és egy csókkal ébresztgetve imádott férjemet.

Édes érintéseivel és csókjaival üdvözölt, majd kissé elhúzódott tőlem, mintha mondani akarna valamit.

- Emlékszel mit mondtam este Jazminenak?

- Hogy van még egy meglepetésed, amit . . . . .

- Ne mondjon el neked - fejezte be Rob mosolyogva.

- Mit szólnál, ha elmennénk Párizsba? Ez az éjszaka csak a miénk volt, mi lenne, ha amolyan nászút lenne, de persze a lányunk is vinnénk - vetette fel Rob.

- Komolyan? Istenem, de jó lenne. Utoljára akkor voltunk ott, amikor . . . . .

- Amikor eljegyeztük egymást - fejezte be Rob.

- Mit szólsz?

- Nagyon örülnék neki. Annyira szeretlek - bújtam még szorosabban hozzá és csókoltam meg.

- Én is téged - érkezett a válasz, egy szenvedélyes csók kíséretében miközben édes érintéseinkkel kényeztettük egymást, szerelmes szavakat suttogtunk egymásnak.

A sokadik legszebb éjszakánk után, felöltözünk és kézen fogva indultunk vissza a parton a reggeli nap sugarainak kíséretével,a mind kettőnk számára a legfontosabb emberhez, a lányunkhoz, aki a szerelmünk gyümölcse, és a bizonyíték, hogy az igaz szerelem mindent legyőz, és ha igazán szeretjük egymást, bármit képesek vagyunk átvészelni.

Erre a mi szerelmünk is bizonyíték.

Annyi mindenen mentünk át, most mégis, a legboldogabb házasok és szerelmesekként, nem utolsó sorban szülőkként élünk boldogabban, mint valaha.

Azon a napon ismét szerelmet esküdve egymásnak, amikor évekkel ezelőtt megismertem őt, és az életem megváltozott, amikor megláttuk egymást, és soha nem lehetek elég hálás a sorsnak, hogy ennyi bonyodalom és minden más közepette rátaláltam és a szerelmét örökre a magaménak tudhatom.

Mielőtt tovább mentünk egy pillanatra megállított és a karjaiba zárt.

A szemébe nézve, és nem is igazán volt erre szükség, tudtam, hogy ő is erre gondol.

- Szeretlek - érkezett a legszebb szó, amivel kifejezheti irántam az érzéseit.

- Én is téged. Örökké - tettem hozzá, ezt a jelképes szót, ami oly sokat jelent nekünk, és ezeket az érzéseket mindent, ami iránta érzek próbáltam belesűríteni a csókunkba, mely örök szerelmünk és házasságunk sokadik szerelmes csókja, majd kézen fogva sétálunk boldog közös életünk felé. . .





Vége........

----------------------




Hát ennyi lenne. Annyi mindent szeretnél írni, igyekszem röviden.
Kicsit nehéz is, főként hogy ez az első RS sztorim, és vége. Mondanom sem kell hogy nagyon fog hiányozni, de talán lesz aki olvassa majd Robékat Labyrintban is :)

Sok ember van akinek köszönettel tartozom és szerintem holnap is itt ülnék ha mindenkit felsorolok, de pár nevet mindenképp szeretnék.

Először is MoOanak aki az első fejezeteket bétázta, majd jó ideig Szilnek(Dorkának), aki szintén sokat segített, ha máshogy is alakult, én azét köszönöm neki is, valamint Puszmónak aki befejezte a történetet bétázását.

Gabó barátnőmnek, akinek elég sok mindent köszönök, a sok segítséget, és tanácsot az olyan részekhez amikben nekem még nincs tapasztalatom, a véleményét, és hogy itt van nekem. Köszönöm szívem (L)

És persze Nektek, akik az akár az elejétől fogva,akár később bekapcsolódva olvastátok és komiztátok a történetet. A rendszeres olvasókat, nemcsak ahányat a számláló mutat, mert sokkal többen vagytok, köszönöm szépen nektek, nélkületek nem sikerült volna.
Hiszen ha imádok is írni, így hogy úgymond volt kinek, és szerettétek még nagyobb öröm volt.

Kicsivel több mint egy év alatt íródott meg a történet. Köszönöm szépen, hogy itt voltatok végig. A sok sok véleményt, ami nagyon sokat jelentett és jelent nekem.

Imádlak benneteket, remélem az utolsó fejezettel sem okozok csalódást nektek, ha én nem is érzem olyan jónak.

Még egy kis apróság.

Páran vannak aki tudják, hogy ha minden igaz a történet könyv formában is meglesz. Rögtön teszek fel erről is bővebben infót akit esetleg érdekel.

Még egyszer köszönök nektek mindent.

Várom a véleményetek a történet, és az utolsó fejezetről.

Pusszantlak benneteket: Liz

13 megjegyzés:

  1. szia lizzi elöször is bocsi hogy ide irok de valmi van a laptopommal nem megy el a komki az utolsó rész egyszrüen nagyon jó volt romantikus én is akarok egy ilyen robot :P nekem tetszett ja és a könyv kellene nekem ha megmondod esetleg ha pénzt kell utalni majd szoljál nyugodtan bocsi most mennem kell nehéz napom volt de még csak elolvastam a fejlit sok sok pusszantás kriszty

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Fhuuuu irtozatosan jó lett az utolsó fejezet.
    A végére minden rendbe jött és mindenki boldog volt , ez egy nagyon szép kis befejzése volt a történetnek.
    NAgony ügyes vagy és egy nagyon jóó kis blogot hoztál létre.
    Puszi :D

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Ez az utolsó komim! Nem terveztél még úgy ötven meglepetés fejezetet? Nekem is nagyon fog hiányozni! Annyira nagyon jó volt!
    Rob meg meglepetései! Hihetetlen, hogy mindig talál bűntársakat! Jazmine is Óriási volt, hogy nem szólta el magát! :D Gyorsan megtanul apának falazni!
    Kellan és Ash jól belehúztak! De jó, hogy nekik is összejött!
    Komolyan erre a második esküvőre nem gondoltam volna! A gyűrű ötlet is pont passzolt!
    Ajjjj hihetetlen vagy! Úgy sajnálom, hogy vége lett! Kösz, hogy olvashattam, és ilyen gyorsan összehoztad! Örülök, hogy még sem maradtam le róla!
    Köszi még egyszer!

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Nagyon szerettem ezt a törit és nagyon sajnálom, hogy vége lett. Szerintem nagyon jóra sikeredett ez a befejező fejezet:) Rob hihetetlen romantikus volt, hogy összehozta ezt a második esküvőt és a meglepetést Krisnek.

    Remélem sok történetet olvashatunk még Tőled, nagyon ügyesen írsz.
    Puszi Judit

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Fantasztikus lett:D Imááádtam...Rob nagyon kitett magáért és a közös családi,baráti karácsony is fantasztikus ötlet volt tőle :D Mindenki boldog és mindenki megtalálta a párját :D olyan jóó :D sajnálom hogy vége de imádom a többi töridet is!
    Gratulálok a történethez!
    Netty

    VálaszTörlés
  6. Szia Liz!
    Hát nem is tudom, hogy mit írhatnék. Még nem sikerült teljesen felfognom, annyira hihetetlen, hogy Rob és Kris történetének itt a vége. Annyira szívemhez nőtt:)
    IMÁDOM AZ EGÉSZET:)
    Szerintem tökéletes lett a befejezés. Rob és az ötletei, nem gondoltam volna, hogy megszervezi a második esküvőjüket, de nagyon tetszett. Jazmine tündéri kislány. Tom és JazminexD
    Jó volt olvasni, hogy a mi mackónknak is lesz kis macija :)
    Nehéz elengedni ezt a történetet. Mindig izgatottan vártam a következő részt és most itt van a befejező rész. Milyen gyorsan repül az idő, mintha tegnap kezdtem volna olvasni és már itt is van a vége. De nem búslakodom, hiszen van még pár történeted, amiket szintén imádok.
    Köszönöm, hogy megírtad ezt a történetet.:)
    Krisztina

    VálaszTörlés
  7. Szia.
    Nagyon jó lett az utolsó fejezet. Imádtam az egészet, és nagyon
    sajnálom hogy már vége. De semmi gáz itt van még nekem a Labyrint.
    Engem is érdekelne a könyv.
    Puszi Orsi

    VálaszTörlés
  8. Szia.:)

    Én tegnap találtam rá a blogorda, és ma végeztem vele. Nekem nagyon tetszik az egész történet, sajnálom, hogy vége lett. Engem is érdekelne a dolog.:)

    Puszi, Szandi.:)

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Nagyon jó és hosszú utolsó fejezetet hoztál össze.
    Megint egy kis titkolózás... Igazán romantikusra sikerült a vége és az egész. Gratula az egész történethez. És sok sikert a többihez, amiknek várjuk a folytatásai.
    Ágika

    VálaszTörlés
  10. Szia

    Nagyon jó lett az utolsó fejezeted.
    De szomorú is hogy vége lett. Nagyon izgalmas volt minden rész az elejétől kezdve. Mindig lestem hogy mikor lesz új rész de hát mindannyian tudtuk hogy egyszer ennek a történetnek is vége lesz és nem is akárhogy egyszerűen fantasztikus lett. A többi történeted is olvasni fogom tovább. Csak így tovább :) :)

    Puszi Beky

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Az első törid,amit november közepe óta olvasok.Nem is tudom,mi fogott meg benne legjobban- talán a minden őszinte lelkiismeretfurdalásuk ellenére,de vágyaiknak és egymásnak ellenállni képtelen szerelmesek,az egymás hiányában,vegetáló,szenvedő érzelmeik,szenvedélyes boldog együttléteik,a féltékenységük, emberi gyarlóságaik,Rob folyamatos,szerelmét kifejező meglepijei,Rob bűnbánata,kris megbocsátása,a barátaik,a családjaik,az egész hangulata...talán minden,így együtt...Szép befejzést írtál!Gratulálok a töridhez!
    csao zeno

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    Annyira imádtam ezt a törit, éppen ezért sajnálom is kicsit, hogy véget ért! De ez a befejezés kárpótol is mindezért valamelyest! :)
    Olyan megható volt, ahogy Rob ismét összeszervezkedett Kris háta mögött, így nemcsak a karácsonyt tölthette együtt az egész család, hanem ezen felül újra átélhették mindazt a csodát, amit az első esküjük megtételekor már átélhettek! Ez annyira tökéletes... <3
    És tényleg méltó befejezése lett ennek a remek törinek, már csak azt bánom, hogy a második nászút már csak a saját, egyéni fantáziánkra hagyatkozva ölthet formát.
    Még egyszer gratulálok én is!
    Puszi: Reni :)

    VálaszTörlés
  13. Szia!
    Ez fantasztikus befejezés lett! Az elejétől fogva olvastam a történetet, igaz nem kommentáltam minden fejezetet, amit természetesen sajnálok.. :) Imádtam az egészet! Nagyon kár, hogy vége lett!
    Gratulálok hozzá!
    Bye! :)

    VálaszTörlés