23/1.fejezet

Sziasztok! Tegnap mint látjátok kiírtam a heti frisseket, így mivel csak ilyenkor tudok lenni, most tudom feltenni a friss. Mint az is látható ez a fejezet mondhatni az egyik fele, túl hosszú lett volna egybe így ketté szedtem. A friss időpontnál látjátok mikor jön majd a kövi. A bétázásért cuppanós Szilnek(L). Nektek pedig jó olvasást, és aztán tessék komizni. Pusszantás.



23/1. fejezet


/Rob/


Ismét valamikor hajnalban ébredtem, szerelmemmel a karjaimban, akit, akármennyire is fáj, el kell engedjek. Bár egyelőre még csak néhány óra erejéig. Ugyanis a mai nap csak a kettőnké.

Mivel a srácok tegnap segítettek mindent elintézni, nekünk csak annyi dolgunk lesz, hogy szabaddá tegyük magunkat, na és persze kiélvezni az együtt töltött perceket.

Végignézve karjaimban békésen alvó szerelmemen, az jutott eszembe, milyen rossz érzés volt őt az este olyan szomorúnak látni. Bár én sem vagyok boldogabb, hisz holnap ilyenkor már búcsúznom kell tőle.

Szerintem az elején még egyikünk sem gondolta volna, hogy ennyire egymásba gabalyodunk, és hogy képtelenek leszünk elengedni a másikat. Akármennyire is fog fájni, nem tehetünk mást.

Bele sem merek gondolni, mi lesz velem nélküle, hisz ha csak néhány órára is kell elválnom tőle, már az is borzalmas. Akkor mi lesz, ha legalább fél évig nem láthatjuk majd egymást?

Azzal viszont mindketten tisztában vagyunk, hogy ilyen formában ezt nem folytathatjuk. Hisz ő nem jön velem, én pedig nem maradhatok itthon. És a családi béke fenntartása végett pedig nem mondhatjuk el Nicknek. Holnap elválnak az útjaink, és mindketten visszatérünk ahhoz az élethez, amit a megismerkedésünk előtt éltünk.

Ő talán újra közel kerül Nickhez és végül majd feleségül megy hozzá, ahogy eredetileg tervezték. Erre egyelőre még nem akartam gondolni, belegondolni is fájt, hogy más felesége legyen. De előbb utóbb ez úgyis bekövetkezik, hisz nem kérhetem tőle, hogy rám várjon, mikor évente jó, ha kétszer vagy háromszor vagyok itthon.

Egyelőre viszont nem akartam ezen agyalni, elég lesz akkor, majd ha már távol leszünk egymástól. Addig viszont még előttünk áll ez a csodás nap.

- Szia - ébredt fel Kristen, de köszönni sem tudtam neki, vagyis nem szavakkal, mert rögtön ajkaim után kapott, én pedig nem tétlenkedtem visszacsókolni.

- Mennem kell - mondta aztán egy lemondó sóhaj kíséretében.

- Szóval mi lesz a mai program? – kérdezte, miközben kiengedtem a karjaimból.

- Gondolom, te is hazamész átöltözni, de utána rögtön megyek is érted, hogy minél hamarabb indulhassunk - mondtam.

- Hová akarsz vinni? - kérdezte kíváncsian.

- Azt hamarosan megtudod.

- Oké, de kell hoznom valamit?

- Csak magad, ja és néhány melegebb ruhát, mert ahova megyünk, ott is kissé hideg van még.

- Létsziii, mondd el, hova viszel? - próbált bevetni egy angyali mosolyt hátha kiszedi belőlem.

- Ne légy türelmetlen, még egy kicsit bírd ki - kértem tőle, mire kaptam még egy csókot, aztán magamra hagyott.

Ma hála az égnek mindenki elég korán kelt, így Kristen is hamar elköszönt, és mivel ma Nicknek is dolgai vannak, pont kapóra jött, hogy ma együtt lehessünk. Én ma állítólag Tommal leszek.

Kristen hazament, majd én is összeszedtem ezt-azt, amit gyorsan a kocsiba rejtettem, majd elköszöntem anyuéktól, mondván reggel jövök, de akkor már csak elköszönni és a cuccaimért.

A szüleimtől itthon köszönök el, főleg azért is, mert szeretném, feltéve, ha ő is akarja, hogy csak Kristen kísérjen ki a reptérre.



/Kristen/

Hazamentem, majd otthon összekészítettem néhány dolgot, amire szükség lehet, bár fogalmam sincs pontosan mire, hisz Rob nem akarta elárulni hová visz. Bár mindegy is, a lényeg, hogy vele legyek.

Összekészítettem néhány melegebb ruhát, ahogy kérte, majd a nappali ablakából lestem, mikor jön meg végre. Amint megláttam a kocsit a ház előtt, fogtam a cuccaim, és már rohantam is ki.

Rögtön Rob karjaiba vetettem magam, aki boldogan ölelt magához.

- Indulhatunk?

- Persze - válaszoltam rögtön, de indulás előtt egy szenvedélyes csókot váltottunk.

Kocsiba szálltunk majd elindulunk, de még mindig nem tudtam hová. Az utunk pedig nem máshová, mint a reptérre vezetett, ahol aztán végképp elveszítettem a fonalat.

Kérdőn néztem szerelmemre, aki türelemre intett. Tehát utazunk valahova. Ettől kissé meg is ijedtem, hogy vajon hová akar vinni, de megnyugtatott, hogy biztos tetszeni fog. Bár ez nem is volt kérdés, mert vele akár a világ végére is elmennék.

A reptéren egyenest egy kis magángéphez mentünk.

- Elmondod végre hová viszel?

- Ha eddig kibírtad, még egy picit légy türelemmel - kérte egy csók kíséretében, majd fogta a cuccainkat és felszálltunk.

Rob már jó előre lerendezett mindent, így nekünk csak magunkra kellett koncentrálnunk, ami egy cseppet sem volt ellenemre. A nem is olyan hosszú, de annál érdekesebb repülőút után, amely során Rob még mindig nem akarta elárulni hová is, végre megérkeztünk. Az út nem sokat, csupán másfél két órát vett igénybe, majd földet értünk.

Ahogy leszálltunk a géppel egy repülőtéren, még a lélegzetem is elállt. Igaz, itt is tél lévén elég hideg volt, de még a köd ellenére is rögtön felismertem a helyet. Szerelmem mögém lépett és a karjaiba zárt.

Már innen is csodás kilátás nyílt a városra, nem utolsó sorban az Eiffel-toronyra. Még mindig alig akartam elhinni, hogy Párizsban vagyok, és hogy Robbal. Ennél szebb meglepetést nem is kaphattam volna, főleg, hogy vele élvezhetem ki.

- Na, hogy tetszik?

- Ezt mikor intézted el? - fordultam szembe vele, és úgy öleltük egymást.

- Még tegnap a fiúkkal - válaszolta, majd egy szerelmes csókkal ajándékozott meg.

- Mehetünk?

- Persze menjünk - válaszoltam, majd fogtunk a cuccainkat, és egyenest egy ránk váró kocsihoz mentünk, ami egy csodás szállodába vitt bennünket.

Ahogy ez egész utazás és a város, ugyanúgy a szálloda is csodálatos volt, ahonnan gyönyörű kilátás nyílott a városra.

- Annyira boldog vagyok - bújtam szerelmem ölelő karjaiba, és mámorító csókokkal tetézve hatalmas boldogságunk.

- Mivel ez a nap csak a miénk, akár indulhatnánk is.

- Felőlem, amikor akarod. Egy percet sem akarod elvesztegetni - válaszoltam, majd mindketten valami kényelmesebbe és melegebbe öltöztünk, aztán a nyakunkba vettük a várost.

Szerelmemmel egy percet sem akartunk vesztegetni az amúgy is kevés időnkből, így minden lehetséges helyet meg akartunk nézni.

Mivel én Londonon kívül máshol még nem nagyon jártam, ez fantasztikus élmény volt. Rob, aki a filmeknek és a promózásaiknak hála már járt itt, minden olyan helyre elvitt, amit érdemes látni Párizsban.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok ide, ráadásul vele. Ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna.

Egész nap a városban voltunk. A lányok biztos díjazták volna azt a rengeteg ruhaüzletet, de engem cseppet sem hoztak lázba.

Megnéztük a Louvre múzeumot, természetesen az Eiffel-torony sem maradhatott ki. Bár erre nem szívesen mentem fel a tériszonyom miatt, de Robnak elég meggyőző módszerei vannak, így arra is felmentünk, ahonnan egyszerűen fantasztikus kilátás nyílt a városra, amit egyenest Rob ölelő karjaiból csodálhattam.

Délben egy aranyos kis étteremben ebédeltünk, majd tovább andalogtunk szerelmesen Párizs utcáin egészen estig. Amikorra ugyanis volt még egy meglepetése Robnak. Bár nem tudom, az eddigit hogyan tudná felül múlni.

- Boldog vagy? - kérdezte tőlem, mikor sötétedés után kocsival voltunk vissza a szállodába.

- Mint még soha - válaszoltam és megcsókoltam.

Ahogy nyelvünk egymásra talált, édes táncba kezdtek. Még szerencse, hogy sofőr vezette a kocsit, így nekünk csak magunkkal kellett foglalkozni, de persze mindkettőnk legnagyobb bánatára nem eshettünk itt egymásnak.

- Még egy kicsit bírd ki szívem, az éjszaka csak a miénk - suttogta szerelmem a fülembe, miután ajkaink elváltak egymástól.

- Csak kibírom addig - feleltem, egy csókot nyomta Rob szájára, majd végszóra pont megérkeztünk a szállodához.



/Nick/


Kristenel ma egész nap nem találkozunk, így az egyetem után szabad volt a délutánom, így rögtön a telefonomért nyúltam.

- Szia, örülök, hogy hívtál - szólt bele egy édes hang.

- Tudunk ma még találkozni? - kérdeztem.

- Én ráérek, és Kristen?

- Ma nem találkozom vele, így délután szabad vagyok - persze nem szó szerint - gondoltam.

Tudtam, hogy egyenest őrültség, amit teszek, teszünk, bár a végsőkig csak egyszer mentünk el, és többször nem is akartam. Így is gyötört a bűntudat, hogy ezt teszem Kristennel. Mégis amíg itt van nem tudtam ellen állni a kísértésnek, hogy találkozzunk.

De ez már nem tart sokáig, hisz ő hamarosan elmegy, én pedig nem tudom elmondjam-e Krisnek. Ha mégis elmondom, biztos, hogy sosem fog megbocsájtani, pedig annak ellenére, amit tettem, ő az, akit szeretek. Mégis mindig valahányszor ő látni akar, engedek a csábításnak. Ez most sem lett másképp.

- Akkor a szokott helyen?

- Ott találkozunk - válaszoltam, majd elköszöntünk és letettem.

Anyu első kérdése az volt, hová igyekszek, de persze nem mondhattam meg az igazat, egyedül Lizzy jött rá, mi a fenét művelek, de ő sem szólt semmit.

Minden esetre csak egyszer történt meg a dolog, azóta olyan messzire nem mentünk, ezért is döntöttem úgy, hogy mivel ő hamarosan elmegy, és minden visszatér a régi kerékvágásba, nem akartam elmondani Kristennek. Bár félek, hogy előbb-utóbb, mint mindenre, erre is fény derül, és akkor nekem annyi.

Kocsiba szálltam és elindultam a megbeszélt találkára hozzá.


/Kristen/


Robbal miután visszaértünk a hotelbe, csak nem bírtunk várni, és zuhanyzás közben egymáséi lettünk. Nagy nehezen kikászálódtunk a zuhany alól, felöltöztünk, majd ismét kocsiba szálltunk és vacsorázni indultunk, ismét nem tudom még, hová.

Az épület, amihez mentünk, kívülről átlagosnak tűnt, de belülről már cseppet sem. Az étterem a hatalmas épület legfelső szintjén volt. De nem is akármilyen.

Belépve a csodás helységbe, a pincéreken kívül egy árva lélek nem volt.

- Itt csak mi leszünk? - fordultam szerelmem felé, mikor rájöttem, hogy rajtunk kívül senki sincs az étteremben.

- Igen, csak te és én - felelte, mire még jobban ledöbbentem. Elhozott Párizsba, egy egész éttermet bérelt ki csak kettőnknek. Még mindig ámultam, de életemben nem voltam még ilyen boldog, és életem legszebb napját is neki köszönhetem.

Szerelmem mögém lépett, míg a helyet csodáltam, és édes csókjaival hintette be a nyakam, ami nem volt valami jó ötlet, mert ismét megkívántam őt. De ezzel ő sem volt másképp.

Viszont amíg beteljesülhetnek a vágyaink, még előttünk a vacsora. A pincér az asztalunkhoz vezetett minket, majd helyet foglaltunk.

A lámpák hangulatos világítása mellett gyertyák tették még romantikusabbá a helyet, és nem utolsó sorban a csodás kilátás, ami pont a gyönyörűen kivilágított Eiffel-toronyra esett.

A vacsora fantasztikus volt, főleg Rob társaságában. Desszertnek viszont kiegyeztünk, hogy egymást akarjuk.

A vacsora elfogyasztása után szerelmem, hogy ne fázzak, rám adta a kabátom, így léptünk ki az étterem teraszára ahol ismét a várost csodálhattunk meg, ami millió színben pompázott előttünk.

Rob szorosan a karjaiba zárt és szerelmes csókok sokaságát váltottuk, mikor éreztük, hogy már csak egy dologra vágyunk mindketten, mégpedig a szobánkra, és hogy kettesben legyünk.

Indulás előtt személyesen az étterem tulajdonosa, akit láthatólag jól ismeri Robot, jött oda hozzánk megérdeklődni, milyen volt a vacsora. Minden tökéletes volt, és neki is megköszöntük.

- Zavarna ha sétálnánk? - kérdezte Rob, mielőtt a hotelbe indultunk volna.

- Dehogy, veled bármit - válaszoltam, majd most nem is volt olyan hideg, így Robbal kézen fogva sétáltunk vissza Párizs utcáin, ahol még ilyenkor is nyüzsög az élet, vissza a szállodába.

Ahol a talán legszebb éjszakánkat fogjuk tölteni, de egyben a legszomorúbbat is, hiszen ez lesz az utolsó.

- Ne légy szomorú - kérte tőlem Rob mikor látta a hirtelen rosszkedvem.

- Ne haragudj, csak…

- Tudom, de most még ne gondolj erre, inkább élvezzük az előttünk álló csodás éjszakát - kérte, és én immár örömmel teljesítettem a kérését, majd - ahogy ő mondta - úton voltunk életünk legcsodásabb éjszakája felé, ami még tartogatott egy két meglepetést.




Tessék komizni :)