25/1.fejezet

Sziasztok! Ahogy ígértem, itt a következő fejezet. Más nem nagyon fűzök hozzá, csak két dolgot. Szilnek ismét jár a cuppanós (L), és mindenkinek aki komizott az előző fejlihez, és persze ide is várom őket. Pusszantás.



25/1.fejezet

/Rob/

A repülőúton hazafelé egész végig pörgött az agyam. Elég sok mindenen.

Egyrészt alig akartam elhinni, hogy hazafelé tartok, hogy újra láthassam életem szerelmét, másrészt pedig még mindig Nicken gondolkoztam.

Azon, hogy végül is már jó ideje tudott a kapcsolatunkról, másfelől pedig, hogy képes volt utánam jönni és arra kérni, menjek vele haza az Ő menyasszonyához.

Ekkor jöttem rá, hogy milyen fantasztikus egy testvérem is van, és hogy fordított helyzetben, sajnos én nem mondhatom el magamról, hogy képes lettem volna azt megtenni, amit ő.

De ahogy elmondta, persze szereti Krist, de kicsit hasonló helyzetben van, vagy volt mint én, csak ő Nikkivel. Amin szintén ledöbbentem. Nem is gondoltam volna, hogy ők is hasonló dolgokat művelnek titokban, mint mi Kristennel.

Azzal a különbséggel, hogy talán az ő érzéseik nem olyan komolyak, mint a miénk. De ki tudja, lehet, hogy ők is gondolnak egyet és összejönnek. Én ennek csak örülnék, hiszen Nick hatalmas dolgot tett, amire egy élet nem elég, hogy megháláljam, így ő is megérdemli, hogy találjon valakit, aki viszont szereti őt.

Ami pedig a világ legboldogabb emberévé tett, a tudat, hogy hamarosan ismét a karjaimba zárhatom életem értelmet. A nőt, akiért mindent megtennék.

Egy dolog miatt viszont kissé félek. Hogy bármennyire is szeret, nem fog igent mondani arra, hogy velem jöjjön. Csak reménykedhetek benne, hogy velem jön, és végre titkok nélkül lehetünk együtt.


Jó hosszú repülőút után értünk haza. A pláne az egészben, még a szüleim sem tudják, hogy Nick eljött hozzám, és hogy hazajöttem vele.

Sőt, erről az egész dologról sem tudnak, és kissé félek, mit fognak szólni ehhez.
Hazaérve jó nagy döbbenetet okoztam anyáéknak, és Vicnek is, mert Lizzy nem nagyon lepődött meg, gondolom Nick beavatta.

Nick összegyűjtötte a családot a nappaliba, és röviden, egy szuszra elmondta mi a helyzet, miközben én mondhatni mellette lapítottam és vártam a reakciókat.

Hát anya, apa és Vic eleinte szóhoz sem jutottak. Rögtön felém fordultak és vártam, mikor ugranak nekem.

De mivel Nick elmondta, hogy ez nem csak az én és Kris hibája, hiszen ha tényleg annyira szeretik egymást, mint most én Kristennel akkor ez nem történt volna meg. Anyáék is egyet értettek abba, hogy ezt így nem lett volna értelme folytatni.

A következő kérdésük Nickhez szólt, hogy mit szándékozik tenni ezek után?

Mivel elmondtuk, hogy én ismét megyek vissza L.A.-be, és hogy szeretném, ha Kristen velem jönne, hogy mi lesz Nickkel.

Erre én is kíváncsi voltam, és mégis kicsit szemétnek éreztem magam, hogy ezt tettem vele, és hogy egyedül marad. De biztosított róla engem és anyáékat is, hogy nem így lesz.

Ekkor kissé megdöbbentett azzal, amit mondott. Igaz, nem olyan erős a szerelmük, már ha egyáltalán lehet annak nevezni, amit Nikkivel éreznek egymás iránt, de gondol vagy gondoltak rá, hogy esetleg L.A.-ben fejezi be az egyetemet, és így jobban megismerhetnék egymást Nikkivel.

Ezek fényében úgymond anyáék is megnyugodtak kissé. Másrészt viszont nem nagyon örültek annak, hogy Nick is itt hagyja őket és LA-ba költözzön. De ha ő úgy dönt akkor persze elfogadják és támogatják.

Míg mi beszélgettük, anyu többnyire rólam és Krisről faggatott, addig Nick elintézte, hogy Kris átjöjjön és beszéljen vele. Mikor mondta, hogy hamarosan itt lesz, a gyomron szinte remegett, hogy hamarosan végre újra láthatom őt.

Hogy először még ne lásson meg, felzavartak a szobámba. Onnan hallgatóztam, és nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy ne rontsak ki a szobából, amikor meghallottam a hangját, miközben Nick szobájába mentek.

Türelmetlenül vártam, majd végre megkaptam az engedélyt, hogy lemehessek. Leérve a lépcsőn Kristen pont háttal áll
t nekem.
- Szia - köszöntem neki, majd immár végre nyíltan mindenki előtt hátulról a karjaimba zártam, ekkor a világ összes boldogságát a magaménak éreztem, azzal hogy átölelhetem.

- Rob… - nyögte ki nagy nehezen, majd végre szembe fordult velem, és úgy zártam a karomba. A döbbenet mellett ugyanazt a meglepetést és boldogságot láttam a szemében, amit én is éreztem, hogy ismét láthatom.

Először csak egymás szemébe néztük, és mintha ő is azt érezte volna, amit én, hogy alig akarja elhinni, hogy ez igaz, és hogy ismét együtt vagyunk.

Szorosan a karjaimba zártam, majd végigsimítottam arcán, mire kicsordultak a könnyei.

- Itt vagyok, ne sírj, kicsim.

Karjait a nyakam köré kulcsolta, miközben arcomat a nyakába fúrtam, de neki még mindig hullottak a könnyei, de most már végre az örömtől.

- Annyira hiányoztál - suttogta, de persze mindenki hallotta.

- Te is nekem, úgy szeretlek - mondtam neki.

- Én is téged - mondta ki a varázsszót, amit mérhetetlenül boldoggá tett, és végre megtehettem, amire már egy hónapja várok: megcsókoltam.

Bár szerintem, ahogy ő, én is kissé zavarban voltam a családom és Nick előtt, de végül csak az számított, hogy Kristen velem van, és hogy szeretjük egymást.

Mit nekünk az az egy hónap? Minden percet megért, hogy most végre ismét együtt lehetünk, és remélhetőleg soha többé nem kell elválnunk egymástól.

Csókunk rövid volt, ugyanakkor minden egymás iránt érzett érzelmünket kimutattuk vele a másik iránt.

Leültünk a többiekhez, persze egy percre sem eresztve magam mellől őt, zavarban voltunk egy kicsit, főleg Nick előtt, aki biztosította róla, hogy felesleges, hogy neki csak a boldogsága számít.

- Tudod, hogy Robot a munkája Los Angelesbe köti. Itt jön a képbe a döntés, amiről beszéltem - szólalt meg Nick, de Kris arcát elnézve tudtam, miről van szó. Én pedig reménykedve vártam, mi lesz a válasza.

- A válaszom igen. Veled megyek, persze csak ha szeretnéd - fordult felém a karjaimban ülve.

- Persze, hogy szeretném. Semmi sem tenne boldogabbá. De képes vagy mindent feladni értem? És ha rám unsz? - kérdeztem tőle.

- Először is az soha nem fog megtörténni, ilyenekre ne is gondolj, nem fogsz egy könnyen megszabadulni tőlem - kezdett bele.

- Nem is akarok - vágtam rá mosolyogva.

- És képes vagyok. Érted, értünk. Az elmúlt hónapban jöttem rá, hogy bármire képes lennék, csak hogy együtt lehessünk - mondta, elfeledtetve minden aggodalmamat, és nem utolsó sorban ezzel a világ legboldogabb férfijává téve.

- Biztos?

- Igen. Ha képes leszel engem elviselni, lehet, hogy te unsz majd rám, ha találsz egy szép színésznőt.

- Most én mondom, hogy ilyenekre te se gondolj. Rá sem tudnék nézni másra, el sem tudom mondani milyen rossz volt ez az idő nélküled. Semmit sem akarok jobban, mint hogy mindig mellettem legyél - mondtam neki.

Csak ő az, akit szeretek, és rá sem tudnék nézni másra.

- Akkor ezt megbeszéltük - zárta le a témát.

- Mikor kell visszamenj?

- Holnapután.

- Akkor gondolom, addig van időnk mindent elrendezni.

- Igen, de biztos vagy benne, a szüleid?

- Biztos vagyok. És miattuk ne aggódj. Nekik is az a legfontosabb, hogy boldog legyek, és én melletted vagyok az - mondta mire nem bírtam ki és egy édes csókot nyomtam ajkaira.

- Akkor holnap beszélünk velük. És ha gondolod, a sulit ott is folytathatod. És remélem, nem lesz ellene kifogásod, hogy velem élj.

- Persze, hogy nincs - válaszolta mosolyogva, tetézve a már amúgy is mérhetetlen boldogságom.

- Szeretlek - suttogta halkan.

- Én is téged - válaszoltam.

- Csak bátran, miattam ne aggódjatok, csak annyit kérek, hogy tedd őt boldoggá - fordult Nick felém, mikor láthatta, hogy Kristen, sőt én is kissé zavarban vagyunk.

- Ezt megígérhetem - mondtam. Ezek után eszem ágában sem volt akár egy percre is elengedni Kristen magam mellől, és minden erőmmel azon leszek, hogy boldoggá tegyem.


/Kristen/


Tehát két nap. Ennyi időnk van mindent elintézni, mielőtt elutazunk. Ezt kimondva még mindig alig akarom elhinni.

Ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna a sorstól.

Robnak végül igaza lett, mikor búcsúztunk, hogy nem örökre szól. És így lett. Hála Nicknek. Ahogy az enyém, Rob tekintete is végtelen boldogságot tükrözött felém.

Az estét így náluk töltöttük, én többnyire csak hallgattam őket, és élveztem szerelmem közelségét, miközben ezredjére is hálát adtam a sorsnak, hogy visszaadta őt nekem, ezzel együtt az életkedvemet is.

Mivel beszélni akarunk anyáékkal, elköszöntünk a többiektől. Így is elég késő volt már, de kissé kényelmetlenül éreztem magam, ha ott kellett volna, aludunk, így megkértem Robot, vigyen haza, így ma már ismét velem alszik.

Egy kicsit magára hagytam, hogy még egyszer megköszönhessek mindent Nicknek, majd elköszöntünk a lányoktól és Richardéktól is, és immár ismét együtt, kézen fogva indultunk el hozzánk.

Hazaérve sötétség uralkodott a házban, így a beszélgetéssel elkéstünk.

Rob és lezuhanyoztunk, majd egymás karjaiba bújva feküdtünk le, élvezve egymás közelségét, édes cirógatások és csókok váltása közepette nyomott el minket az álom. De immár nem egyedül, ahogy egy hónapon keresztül. Még mindig egy csodának véltem, hogy ismét velem van Rob, és féltem, ez az álom véget ér.

De reggel még mellettem volt, sőt a karjaiban feküdtem, amiből tudtam, nem álmodtam, ő tényleg itt van velem, és most már semmi sem állhat a boldogságunk útjába.

Na talán az elkövetkezendő beszélgetés a szüleimmel. Reggel egy édes, ám de annál szenvedélyesebb csókkal köszöntöttük egymást, majd felöltözve léptünk ki a szobámból, ahol szerencsétlenségemre pont anyába botlottunk.

Akinek hirtelen a szava is elállt, hogy egy pasi lép ki korán reggel a szobámból, és aki nem Nick. Megkértem, hogy szóljon apának is, hogy beszélni akarunk velük.
Igaz anya, még nem nagyon sőt semennyire nem ismerte Robot, de mikor először találkoztak már akkor szimpatikus volt neki akárcsak Nick.

Leültünk, én Rob karjaiba - mint mindig -, majd hogy eloszlassunk anyámék döbbenetét, elmeséltük nekik, mik történtek az utóbbi időben, és persze a költözési tervemet is.

Először csak a hatalmas döbbenetet tudtam leolvasni az arcukról. Ezzel rendesen megleptük őket. De végül jól fogadták, bár a költözésemet nem annyira.
Nem az, hogy nem akarnak engedni, csak fura lesz neki, hogy az ő szavaikkal élve az egyetlen szem lányuk a világ másik végére költözik. És az is, hogy alig ismerik Robot. És mivel csak két napot leszünk itthon, mindenképp össze akartuk hozni, hogy egy kis időt anyuékkal töltsünk.

Ők is nagyon szeretik Nicket, de elfogadják, és csak örülnek, ha én boldog vagyok. És most végre igazán az vagyok amellett az ember mellett, aki a világot jelenti nekem.

Megreggeliztünk a szüleimmel, ami inkább volt vallatás, mint reggeli. Egyfolytában a kérdéseikkel bombázták Robot, aki készségesen válaszolt mindegyikre.

Reggeli után, sőt az elkövetkezendő két napban rengeteg dolgunk akadt.

Egy kicsit még is el kellett váljak Robtól, mivel valami elintézni valója maradt, de nem akarta elárulni, mi az. Annyit mondott, ha L.A.-ben leszünk, megtudom.

Nem faggattam tovább, úgy sem árulta volna el. Elköszönt a szüleimtől, akikhez este hivatalosak vagyunk egy vacsorára. Sőt nemcsak mi, hanem az egész Pattinson család hivatalos.

- Szeretlek, és siess vissza hozzám - kértem szerelmemtől.

- Én is téged. Sietek, és utána egy percre sem eresztelek soha többé.

- Ajánlom is - mosolyogtam rá, majd egy szenvedélyes csókot váltottunk és ő elment.

Most boldogan néztem utána, hisz tudtam, hogy csak egy kis ideig kell nélkülöznöm őt. Egy kicsit, sőt nem is kicsit borította fel az életem ez a költözés, így rengeteg elintézni valóm akadt.

Először a suli. Robbal megbeszéltük, hogy azt ott is folytathatom, sőt, ki tudja, talán idővel majd igazi filmben is kipróbálhatom magam.

Délelőtt elintéztem a sulit, Rob felhívott, hogy ha nem bánom egy kicsit a szüleivel lenne, mielőtt ismét elmegy. Persze hiányzott már, de megértettem, hogy velük akar lenni.

Addig én sem unatkoztam. Lizzy és Vic jöttek át segíteni csomagolni. És persze mivel L.A. nem egy ilyen esős, hűvös hely, mint London, nem úszhattam meg egy vásárlást, ahol egy csomó új ruhát vettünk. Hiába mondtam a lányoknak, hogy L.A.-ben is vannak boltok, hajthatatlanok voltak. Így aztán gyorsan eltelt a délután.

A vásárlás után az estét is a csajokkal töltöttem és a csomagolással, amivel többnyire meg is voltunk. És persze szerelmemre vártam.

Este jött is, immár a családjával. Anyuék, ha nem is sűrűn tudtak találkozni, nagyon jól kijöttek Claire-ékkel.

Este Cameron is befutott, aki szintén ledöbbent az legújabb fejlemények hallatán.
Kicsit mégis féltem, hogy Nicknek ez kényelmetlen lesz, de sokadjára most is biztosított róla, hogy emiatt ne aggódjak.

A vacsora fantasztikus hangulatban telt, persze én, de főleg Rob volt a középpontban, akit tovább faggattak a szüleim. Én a lányokkal is sokat beszélgettem, akiket nagyon szeretek, és annyira fognak hiányozni.

- Mit szólnátok, ha lemennénk a klubba? - kérdezte Lizzy. Mivel ez az utolsó esténk itthon, ugyanis holnap este indulunk L.A.-be. De most már minkét család ragaszkodott hozzá, hogy kikísérjen minket a reptérre.

- Jól hangzik, szólhatnánk Tomnak is, nem is tudja, hogy hazajöttem - mondta szerelmem.

- Mit szólsz, kicsim? - fordult felém.

- Jó ötlet, felőlem mehetünk.

- Menjetek csak, hamarosan megyünk mi is - szólt Claire.

- Ne siessetek annyira, a gyerekek elmennek, mi még beszélgethetünk egy kicsit, ha nem siettek annyira - szólalt meg anya.

- Persze, rendben - válaszolta Claire.

Apa és Richard a nappaliba mentek, míg anyuék a konyhában maradtak. Mi elköszöntünk tőlük, majd a klub felé vettük az irányt és persze szóltunk Tomnak is.

Ki akartuk élvezni az utolsó itthon töltött esténket, együtt a szerelmemmel és a barátainkkal, szeretteinkkel.

- Még mindig alig bírom elhinni, hogy itt vagy - suttogtam Robnak út közben.

- Hasonló helyzetben vagyok én is. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ismét veled lehetek. De soha többé nem eresztelek el. Szeretlek.

- Én is téged, mindennél jobban - válaszoltam, és egy szerelmes csókban forrtunk össze, majd kéz a kézben sétáltunk tovább a klub és az utolsó Londoni éjszakánk felé, majd holnap irány egy új élet, új otthon, de immár életem szerelmével.




Kissé rövid és nem annyira esemény dús, na de majd a kövi :), és komizzatok :)