49.fejezet

Sziasztok! itt is az új fejezet. Köszi a javítást ismét Puszmónak (L). Köszi szépen a komikat, és ígérem hamarosan végetérnek a szomorú hangulatú fejeztek. Már ebből is jó pár dologra fény derül amit eddig nem értettetek, de tartogatok még meglepiket az utolsó 11 fejezetre is :)

A szavazás is véget ért, amire köszönöm a szavazatokat. Mint látjátok három név lett a legszimpatikusabb nektek, nem nagy különbséggel, és már én magam sem tudom melyik legyen. Igaz a második legtöbb voksot az Isabella kaptam(Bella), ami már túl sok helyen van:DDDD a Hailey és a Zoe között fogok dönteni, hogy miként az majd a fejezetekből kiderül, és azt hiszem nem kell mondjam kinek lesz a név:DDD
Jó olvasást, és várom a véleményeket. Pussz: Liz

49.fejezet


/Kristen/




Hajnalodott, mikor édes álmaimból zihálva ébredtem.

Nem is csodálkoztam ezen, hiszen Ő volt benne.

És nem akármilyen álom volt.

Rob eljött értem. Bocsánatot kért mindenért, amit tett és mondott. Nehezen, de végül megbocsátottam neki.

A kibékülés édesebb volt, mint a legfinomabb méz. Ismét érezhettem azokat, amik egyre jobban hiányoznak, akármennyire is próbálom tagadni.

Az érintéseit, a csókjait.

Még mindig beleremegtem, ha erre az álomra gondoltam. Ahol a karjaiban tartott, úgy ölelt és csókolt, mint régen.

Hiába minden próbálkozás, hogy örökre kitépjem őt a szívemből és az életemből. Nem megy. Sosem menne teljesen, hiszen hiába tagadta ő meg, mégis egy része mindig velem lesz a kislányomon keresztül.

Akinek napról napra jobban várom az érkezését. Amikor az apja miatt szomorkodom, az ő érkezésének gondolata segít elfeledtetni a bánatom.

Ez az, ami örömmel tölt el és képes visszaadni az életkedvemet.

Visszaaludni már nem tudtam, így a konyhába mentem. Mivel én és a baba is megéheztünk készítettem reggelit. Végül egy kis édességgel zártam kora reggelt.

Ashley mosolyogva lépett a konyhába, amikor megláttam, mit majszolok.

- Most ezt kívántam - mutattam a csokis palacsintára magam előtt.

- Egyél nyugodtan, most őt is táplálnod kell - pillantott a hasamra.

Reggeli után ledőltem még egy picit a nappaliban, miután a számítógép előtt ültem kicsit.

A hírek a szokásosak. Hihetetlen sikereknek örvend a filmem, akárcsak az Övé. És még mindig találgatják, mi lett a házasságunkat, és miért valamint hová tűntünk el mindketten?

És nemcsak mi. Mike is, akit szintén a föld nyelt. Még mindig nem tudom, nem is sejtem, ki pontosan és miért küldte azokat a képeket Robnak.

Bár, hogy miért, azt sejtem, és be is jött a dolog, hiszen elválasztott minket. Ennek a valakinek a kilétét nem tudom. Bár még mindig Mikera tippelek.

Mindig eljátszotta, hogy a barátom, vagy az akar lenni, végül ezt teszi. Mivel majdnem biztos vagyok benne, hogy az ő keze van ebben is.

Eszembe jutott, mit művelt Robbal, mikor elvette tőle a szerelmét. Részben most is ezt tette vele. De mégis sok múlott Robon. És ő rosszul döntött.

Akárhányszor döntöm is el, hogy nem gondolok rá és nem fogok miatta bánkódni, mindig akad valami, aminek a végén itt kötök ki.

Kicsit, talán az éjszakai kevés alvás miatt megszunnyadtam a kanapén. Dél elmúlt, mikor felriadtam. Meg is szidtam Ashleyt, hogy hagyott elaludni.

- Így legalább kipihented magad- válaszolta, majd az ajtó felé lépdelt, ahonnan kopogást hallottunk.

Mivel három személy tudja csak, hogy itt vagyunk, közülük az egyikre tippeltem.

- Szép napot a gyönyörű kismamának - lépdelt felém mosolyogva Bradly és egy kis tasakot nyújtott felém.

A mintáiból sejtettem, mi lehet benne.

- Ez gyönyörű - mosolyogtam rá, miközben az aprócska kislány ruhát nézegettem.

Olyan picike. Most ha lehet még jobban vártam a pillanatot, amikor a világra jöjjön.

- Köszönöm.

- Örülök, hogy tetszik.

- Akkor indulhatunk? - fordult Bradly Ash felé.

- Hová is? - kérdeztem rögtön.

- Vásárolni. Ashley szeretne mindent megvenni a babának, amire szükségetek lehet.

- De én nem mehetek. Ha valaki meglát és . . . . . .

- Ne aggódj. Senki sem lesz az üzletben csak mi. És az eladók is hallgatni fognak. Ismerem őket, szóval mehetünk?

Ő és Bradly is mosolyogva várták a válaszom.

- Rendben. Csak felöltözöm - pillantottam végig magamon, mikor még mindig a pizsamámban voltam.

Bradly és Ash a nappaliban vártak, amíg átöltöztem, majd csatlakoztam hozzájuk.

Bradly kocsijával mentünk és hagytuk el a kis falut, ami eddig a menedékem jelentette, és Londonba belvárosába mentünk.

Megpillantva az ismerős környéket, ismét elöntött a bánat. Ashley hátra pillantott rám, és láttam rajta, hogy tudja, mire gondolok.

Mégis igyekeztem nem a szomorú dolgokra gondolni. Ez sikerült is, miután megérkeztünk a boltba, amiről Ashley beszélt.

Hatalmas volt. És belépve jöttem rá, hogy teljesen üres. Leszámítva egy eladót, aki mosolyogva köszöntötte Ashleyt.

Az értetlen kifejezésem láttán Ashley felvilágosított, hogy a bolt ma kizárólag az én kedvemért van nyitva.

Megdöbbenni sem volt időm, ugyanis Ashley rögtön lerohant csomó édes baba holmival.

Bradly csak mosolyogva figyelt minket, főleg Asht, aki teljesen felpörgött. Ahogy én is.

Csodaszép, tündéri kis ruhákat találtunk a kislányomnak. És nemcsak ruhákat, hanem mindent, amire szüksége lehet.

Szerencsére a kis házikóban volt még egy nem használatos külön kis szoba, amit neki terveztünk berendezni.

- Oké, de abban én segítek. Nem hagyom, hogy cipekedj, és bútorokat tologass - szólalt fel Bradly.

- Köszönöm, de nem fontos, megoldjuk mi is.

- Arról szó sem lehet, főleg a te állapotodban. Majd én segítek, te leszel a főnök és mondod mit hogy, és szívesen teszem.

- Köszönöm.

A délután további részében összeválogattuk a bútorokat és képzeletben már be is rendeztük a babámnak a kis szobáját.

Ashley maradt még mindent elintézni a szállítással, hogy ki hozzák a bútorokat és minden egyebet, amit vettünk.

Mi addig átmentünk a közeli kis vendéglőbe, ugyanis a babám és én is megéheztünk.

Szerencsére egy kellemes ki hely volt, ahol egy eldugott kis sarkot választottunk.

Mondhatni megvolt az ebéd, vagy inkább lassan már vacsora. Még Ashleyre vártunk, sokat beszélgettünk is.

Volt egy kérdés, amit fel akartam tenni neki, de nem tudtam, merjem e anélkül, hogy félreértené. Semmi szándékom nem lenne az információval, csupán kíváncsiság.

Ő is látta, hogy habozok, ekkor megszólalt.

- Kérdezz nyugodtan - mosolygott rám szívdöglesztő mosolyával, ami hihetetlen módon most engem is levett a lábamról, pedig álmomban sem gondoltam volna, hogy utána valaha is ilyen szinten tetszeni fog egy férfi.

Rögtön el is hessegettem ezeket a gondolatokat. Nem hiányozna most még egy ilyen bonyodalom az életembe.

- Csak azt nem értem, hogy egy ilyen helyes és rendes pasinak, hogy nincs senkije? - mondtam, miközben a tányérom fixíroztam.

- Volt menyasszonyom. De több mint egy éve elvesztettem. Meghalt - mondta Bradly bánatos szemekkel.

Ekkor bántam meg, hogy rákérdeztem. Nem akartam felszakítani a sebeit.

- Sajnálom, én . . . .

- Semmi baj, már jó ideje ennek, és igyekeztem túllépni rajta, már amennyire lehet. De az óta nincs senkim.

- Ezt megértem.

- Ő már nem jön vissza, és ahogy mondani szokták, az élet megy tovább. Eddig megvoltam egyedül is, főleg mióta elvesztettem, de nem akarok örökre egyedül maradni.

- Nem is fogsz. Egy ilyen férfi után két kézzel kapkodhatnak a nők - mosolyogtam, ezzel az ő arcára is mosolyt csalva.

- Nem minden nő érdekel. Csak egy. De az ő élete most az enyémnél is zavarosabb, így megelégszem a barátságával, és hogy amiben tudok, segítek neki - mondta végig a szemembe nézve.

A hangsúly, ahogy mondta, ráébresztett, ki is ez a nő.

Én vagyok - visszhangzott a fejemben.

- Tudod, ne haragudj, hogy ezt mondom, de a férjed egy idióta - mondta, ezzel most az én kedvem elrontva kissé.

- Önként hagyott el egy ilyen csodás nőt, aki nem mellesleg a gyermekét várja.

- Ő nem akart minket. A gyerekét. Elhitt minden hazugságot, amit rólam állítottak neki, és még azelőtt megtagadta ezt a babát, mielőtt tudott volna a létezéséről.

- Ne haragudj. Nem elszomorítani akartalak, csak ez tény.

- Semmi baj. Tudod, mikor először vitt el Ashley hozzád, utána mentünk haza és akartam elmondani neki.

- De mit mondtak neki, ami miatt ez történt?

- Bár vannak találgatások az eltűnésetekről az újságokban.

- Sejtettem - nevettem fel keserűen.

- Valaki küldött neki néhány képet rólam félreérthető helyzetben a filmbeli partneremmel, aki eleve riválisa Robnak - ha lehet ilyet mondani - kezdtem bele a mesémbe, majd mindent elmondtam neki.

- Így már értelek, hogy miért teszed amit. Mégis nem lenne jobb, ha beszélnétek? Már csak miatta is - pillantott a pocakomra.

- Nem. Ő nem akarta őt, és engem sem. Most már nem érdekel.

- Biztos ez? - kérdezte azt, amire még én magam sem tudtam biztosra a választ.

- Igen - mondtam egy kis habozás után, de úgy tűnik Bradly is észrevette a habozásom.

- És a testvére? Úgy emlékszek azt mondtad, az ő menyasszonya is voltál.

- Igen. Nick. Az ő menyasszonya voltam, mikor Rob hazajött az ünnepekre. Ekkor ismertem meg, és szerettem bele - idéztem fel azokat a napokat és igyekeztem nem elsírni magam.

- Eleinte titokban kellett tartanunk, és azt hittük, hogy vége lesz ennek, mivel ő visszament LA-be. Én pedig nem voltam elég bátor elmondani Nicknek, hogy beleszerettem a testvérébe. Kissé hülyén és lehetetlenül is hangzott. De Nick rájött magától. Elment Robért LA-be és hazahozta. Elhagyott, hogy vele lehessek. Azóta vagyunk együtt.

- Ez hihetetlen. Nem lehetett könnyű ezt tennie. De fantasztikus dolog, ha ennyire szeretsz valakit, és képes vagy elengedni.

- Igen. Bár a mi kapcsolatunk a végén már nem volt olyan, mint a kezdetekkor. És nemcsak én léptem félre. Rob egyik kollégájával bonyolódtak egymásba, de akkor köztük ez csak egyszeri alkalom volt. Nem szerelem, mint a miénk.

- Így már értem. De akkor ő most mi is neked? - kérdezte.

- Csak a barátom. Akire mindig számíthatok. Ő már Nikkit szereti, és ez így a jó. Mégis mindig mellettem van.

- Ezért látogatott meg.

- Nem. Ezért talált rám. Ő magától jött rá, hol vagyok. Közös emlékek fűznek ahhoz a házhoz, ezért tudta.

- Nagyon rendes tőle, hogy segít neked. De nem félsz, hogy elmondja a férjednek, hol vagy?

- Megígérte, hogy nem teszi, és bízom benne. Tudja, hogy nem akarom látni őt.

- Sajnálom, hogy felzaklattalak ezzel.

- Ugyan. Beszélgettünk egy jót, aminek örülök - mondtam, ezzel ismét mosolyt csalva az arcára.

Be kell vallani észveszejtő mosolya van, amivel minden nőt levesz a lábáról.

Azt még kimondani sem merem, hogy engem is. Meg is róttam magam az efféle gondolataimért.

Biztos csak a hormonok és a terhesség miatt jutnak ilyenek eszembe - gondoltam magamban.

Jól kibeszélgettük magunkat, végül Ashley is befutott.

- Látom, elvoltatok - nézett végig rajtunk.

- Igen - feleltük szinte egyszerre.

- És mikorra tervezitek a babaszoba elkészítését? - kérdezte Bradly ,miközben úton voltunk haza.

- Nem tudom. Mikor érsz rá? - kérdezte tőle Ash.

- Ashley - szóltam rá kotnyeles barátnőmre.

- Semmi baj. Szeretek veletek lenni, és mondtam, hogy segítek - mondta Bradly.

- Holnap? - kérdezte Bradly.

- Rendben, de csak ha tényleg ráérsz.

- Akkor megbeszéltük - tekintette lezártnak a témát.

Miután hazaértünk, elfáradtam kissé, így Bradly elköszönt, hogy pihenhessek.

- Vigyázz magatokra - mondta, majd megsimogatta a pocakom, és egy puszit lehelt az arcomra.

Nem mondom, hogy nem éreztem semmit. Jól esett a közelsége.

- Holnap találkozunk - köszönt el, majd elhajtott.

- Látod, te is bejössz neki - támadott le rögtön Ashley.

Ezt tudtam. Nem mondta ki az étteremben, hogy rám gondolt, de biztos voltam benne.

Mégis hiába tartom helyes, tökéletes pasinak, mert az. Igaz nem olyan régóta ismerem, mégis nagyon megkedveltem.

És ennek ellenére, nem tudnám - hiába is vonz néha vagy érzem úgy - nem tudnám úgy szeretni, sőt senkit sem, mint őt. És félek, hogy még elfelejteni sem tudom soha - és ezeket a gondolatok Ashleyvel is megosztottam.

- Ha nem akarsz már semmit tőle, gondolt át. Ő is sokat szenvedett már, és szerintem rögtön beléd esett - célzott Bradlyre.

- Csak barátok vagyunk, és jó is ez így egyelőre - igyekeztem lezárni a témát.

A szobámba mentem és egy zuhany után ágyba bújtam. Ismét egy kisbabákkal foglalkozó könyvet olvasgattam. Ez az élmény még új lesz nekem, mégis a legszebb, amit átélhet egy nő. Az anyaságot. És jó anyja akarok lenni a lányomnak.

A könyvtől néha mégis elterelődött a figyelmem.

Bradlyre.

Eszembe jutott, amit magáról mesélt. Hogy meghalt a menyasszonya. Még belegondolni is pokoli lehet, milyen nehéz volt neki, mikor elvesztette.

Hogy lehet ezt túlélni?

Igaz, Robbal köztünk vége, végül is ő nem hitt nekem, és nem akart engem, de mégis belebolondulnék, ha valami baja esne. Ha külön is vagyunk, tudom, hogy él és jól van.

Mondhatni én is elvesztettem őt, de én nem véglegesen, mint Bradly. Nem is csodálom, hogy ezek után nem akart annyira új szerelmet.

Ezek után a velem kapcsolatos szavai csengtek a fülemben.

Örülök, hogy nem csak egy kiváló orvosra akadtam a személyében, hanem egy nagyszerű barátra is. Mégis most ilyen helyzetben lévén ennél többet nem is akartam.

Másfelé terelve a gondolataimat visszatértem a könyvhöz, majd mikor az sem kötött le, megcsodáltam újra a kislányomnak vásárolt tündéri kis ruhákat. Nem tudtam betelni velük. Mindennél jobban vártam a pillanat, amikor világra hozom őt.

A gondolataimból Ashley rántott vissza, aki bekukkantott az ajtómon.

- Kellan telefonált. Itt van Londonban és meglátogatnám, ha nem baj.

- Dehogy baj. Miért lenne? Gondolom, alig várod már. Haza kellene menned vele. Nem maradhatsz örökre itt velem.

- Nem fogok, mert te sem maradsz itt örökre.

- Azt majd meglátjuk - mondtam.

- És most ő sem dolgozik és marad egy darabig. Már a szállodában van.

- Ő tudja, hogy Kellan itt van?

- Igen. Már találkoztak, de ne aggódj semmit sem szólt neki Kellan rólad.

- Ennek örülök.

Beszélgetésünket a csengetés zavarta meg. Kikászálódtam az ágyból és Ashleyvel indultunk ajtót nyitni.. . . . . .




/Rob/




Miután Kellan elment, magamra maradtam a gondolataimmal és a képekkel. Ekkor értettem meg mindent.

Egész másnap gyötört a gondolat, a miatt, amit tettem.

És hogy mennyire idióta voltam. Mindent elrontottam.

Még most is a fülemben csengtek a szavak, amiket akkor Kristen fejéhez vágtam.

Gyűlöltem ezért magam, és ki tudja, ezzel talán örökre elveszítettem őt.

Vic Jacksonnal van LA-ben, így csak Lizzyre számíthatok.

A szobájában találtam rá.

Szó nélkül a kezébe nyomta a borítékot.

- Mondtam neked öcsi. Látod? Hinned kellett volna neki - mondta, miközben a képekre pillantott.

Amiken Mike szerepelt egy nővel, igen intim helyzetben. És nemcsak ezekről voltak képek.

Ugyanazok a képek voltak, mint amiken a feleségemmel is volt. Annyi különbséggel, hogy az eredeti képeken nem a feleségemmel hentereg.

Minden hazugság volt. Sosem feküdt le vele. Csak átszerkesztették a képeket, én pedig, mint egy idióta dőltem be nekik, és dobtam el magamtól a boldogságom és a feleségem.

A másik fajta képek nem olyan régen készültek. Szintén Mikeról - aki ha itt lenne, tuti darabokra szaggatnám - ezek mostanság készültek mit tudom, én valami szigeten, ahol mindegyiken más nővel van, és egyik se a feleségem.

Kellan derítette ki ezt is, mint mindent. Kristen sosem és most sincs vele. És most én baltáztam el mindent. De nagyon.

- Mit akarsz tenni? Mert akarsz valamit ugye?

- Biztos vagyok benne, hogy Nick tudja, hol van - mondtam és elmondtam Lizzynek, miért is sejtem ezt.

- Akkor ezt csak egy módon deríthetjük ki - mondta Lizzy, miközben matatást hallottunk a földszintről.

Lementünk, és Nick ugrott csak haza valamiért és már menni is készült.

Csak köszönt nekünk és már ment is. Anyáék a nappaliban voltak éppen. Lizzyvel összenéztünk.

- Te is arra gondolsz, amire én? - kérdezte felvont szemöldökkel huncutul mosolyogva.

- Nyomás - mondtam, majd vettük a kabátunkat. Odavetettünk anyáéknak egy "majd jövünk-öt" - már mentünk is.

Épp nyitottuk az ajtót, mikor belebotlottunk Tomba.

- Nick most ment el, de ti hová ilyen sietősen?

- Kémkedni. Jössz? - kérdeztem gyorsan Tomot.

- Naná. Minden buliban benne vagyok - felelte vigyorogva.

- Oké, de a te kocsiddal menjünk, nem akarok lebukni - mondtam.

Kocsiba pattantunk és elindultunk Nick után.

- És miért is követjük őt? - kérdezte Tom.

Elmondtuk neki.

- Tudtam én. Jól benne vagy tesó. Jobb lesz, ha kiagyalod, mit fogsz tenni, hogy ne küldjön a pokolba Kris.

- Kösz haver. Tudtam, hogy számíthatok rád.

- Ezt te cseszted el. És nem lesz könnyű helyrehoznod.

Ezzel én is tisztában voltam. Minden egyes hozzá intézett szavamat visszaszívnám, ha lehetne, vagy szimplán meg nem történté tehetném az egészet.

Belegondolni is rossz, hogy hónapok óta külön vagyunk egy ilyen mocsok hazugságai miatt, mint Mike. Ráadásul én be is dőltem neki. Inkább neki hittem, mint a feleségemnek.

Egy utolsó szemétnek éreztem magam főleg a miatt, amiket akkor Kristen fejéhez vágtam. De késő. Most már nem tudom visszacsinálni.

Muszáj, ha kell, eget-földet megmozgatok, hogy visszaszerezzem és elnyerjem a bocsánatát.

Mégis egyelőre nem ronthatok így rá. Muszáj átgondolnom, mit tegyek. Hogy hozzam rendbe.

Egy kis autókázás után hirtelen Nick megállt. Londontól nem messze egy kis faluban, egy ház előtt, aminek a szomszédságában nem nagyon volt más épület.

- És ha nem is hozzá jött? Nem tudhatod biztosra - szólalt meg Tom.

Igaz. Tényleg nem lehettem benne biztos, de mégis úgy éreztem, jók a megérzéseim, amik az utóbbi időben mindig cserbenhagytak.

A szívem is azt súgta: Itt van.

Messzebb álltunk meg, és szálltunk ki, hogy ne vegyenek észre. Gyalog mentünk kicsit közelebb és tökéletesen rá lehetett látni a házra, ahol Nick már az ajtó előtt állt.

Nem voltuk olyan messze, bár nem hallottunk semmit, a rálátás tökéletes volt.

Szinte remegtem az idegességtől, míg azt vártuk, ki nyitja majd ki a ház ajtaját és jó nyomon járunk e.

Nem kellett sokat várni és nyílt az ajtó Nick előtt. . . . . . . .








Várom a véleményeket :)