53.fejezet

Sziasztok! Itt is az új fejezet, nemtudom én személy szerint nem érzem valami hűű de jónak. Hát ilyen lett :DD Köszönöm annak a pár embernek akik komiztak az előzőhöz meg akik esetleg chatben, köszi nektek (L). Jó olvasást, pussz: Liz

Köszi Puszmónak :)





53.fejezet



/Kristen/




Rob még mindig a válaszunkra várt. Arca csak dühöt, fájdalmat és féltékenységet tükrözött.

- Szóval? Válaszolsz végre? - kérdezte többnyire tőlem.

- Sajnálom Rob, én . . . . .

- Tehát ti mégis. . . .

- Nem akartam, hogy így tudd meg - mondtam lehajtott fejjel.

- Azért elmondhattad volna, mielőtt hülyét csinálok magamból.

- Ne rá haragudj! Szeretem őt, és mint eddig mindig nagyon fontosak voltak nekem. Én akartam, hogy akkor mondja el, amikor megfelelő lesz a pillanat - felelte Bradly.

- Szóval így döntöttél? - kérdezte Rob.

- Igen. Sajnálom.

- Jó. Nem fogok tovább az utadban állni és könyörögni neked. De egy dologban biztos lehetsz. A lányomról nem mondok le. Nem fogja más felnevelni. Én vagyok az apja, ha tetszik, ha nem - mondta mérhetetlen fájdalommal a hangjában és a szemében.

Utáltam, hogy ezt teszem vele, de ez egyfajta bizonyítás nekem, hogy tényleg képes e megváltozni, és nem rögtön ostobaságokkal vádolni, ha csak egy férfi rám néz.

- Ezt mondanod sem kellett volna, tisztában vagyok vele.

- Az jó - morogta inkább magában.

Bradly még mindig mellettem volt, sőt végig a kezem fogta.

Ekkor jelent meg Lizzy.

- Te is tudtad? - fordult rögtön hozzá Rob.

- Én . . . .

- Tehát igen. Köszönöm neked is.

- Jobb, ha megyek, már semmi keresnivalóm itt.

- Nem kell, mi megyünk. Ez a te házad.

Bradly felsegített, addigra már Lizzy összeszedte a cuccaim. Rob végig nem nézett ránk. Lizzy is mérges pillantásokat vetett felém, de ő tudta, mire megy ki ez az egész.

Rob, ekkor nem értettem, miért, fogta magát és a konyhába ment. Értetlenül néztünk egymásra.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen viseli a vereséget. Eddig nem úgy mutatta - mondta nekem halkan Bradly.

- Mikor mondod el neki? Utálom így látni, és ő meg engem utál - kérdezte Lizzy.

- Ne aggódj! Ő rontott el mindent, de én helyrehozom - nyugtattam meg Lizzyt, akinek ezek után rögtön más terelte el a figyelmét. Bradly.

- Oké, menjetek, aztán ne tétovázz soká.

Bradly továbbra is a kezem fogta és mentünk ki a kocsihoz. Egész hazafelé úton a történteken töprengtem.

- Meddig hagyod szenvedni? - kérdezte Bradly, mikor leparkolt a ház előtt, ahol az elmúlt néhány hónapban Ashleyvel éltem.

- Csak holnapig - mondtam.

Bradly bekísért és miután ellenőrizte, hogy minden rendben van e, magamra hagyott. Előtte persze megköszöntem neki mindent.

A nappaliban telepedtem le.

Előttem volt Rob arca, amikor azt mondtam neki, hogy Bradly az, akivel maradok. Iszonyatos volt látni az arcát abban a pillanatban. Mégis tudtam, hogy ez szükséges, hogy tudjam, megérdemli, hogy megbocsássak neki.

A régi Rob, rögtön nekiesett volna Bradlynek, akár nekem is, na, nem szó szerint. Ez a Rob viszont elfogadta a döntésem, és tűrt, még akkor is, ha ő belehal a fájdalomba, hogy elveszít. Ez a Rob az, aki kell nekem, és ilyennek kellett volna lennie akkor is. Nem olyan forrófejűnek, hogy csak a saját verziójára építve elzavart és olyanokat vágott a fejemhez.

Azok után nemcsak én, hanem ő is megváltoztunk. Főleg ennyi külön töltött hónap után. És ő csakis jó irányban.

Tudom, és tudtam akkoriban is, hogy szeret. Akadtak vitáink a féltékenysége miatt nem is egyszer, és neki kell rájönnie, hogy ezen túl kell lépnie.

Nem egyszer mondtam neki, hogy semmi oka rá. Hogy csak ő az, akit szeretek, aki fontos nekem. Mégis minden velem valamilyen kapcsolatba kerülő férfira, vagy aki csak rám nézett, féltékeny lett.

Bíznia kellene bennem, és akkor is ezt kellett volna tennie. Meghallgatni, és nem rögtön másnak hinni.

De ezen már nem tudunk változtatni, csak jobbá tenni. Az utóbbi pár napban mióta újra találkoztunk, minden egyes tettével bizonyította, hogy még mindig szeret. És, hogy odáig meg vissza van a babáért is.

Nem utolsó sorban a mai tettével is. Képes volt elengedni, mert azt hitte, ezt akarom, hogy így döntöttem. Még akkor is, ha ezután ő szenvedni fog.

Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem. Képesek leszünk helyrehozni a kapcsolatunk, és ha ő is akarja, még minden olyan lehetne, mint régen. . . . . .




/Rob/



Megsemmisülten ültem a konyhában, mikor Lizzy rám talált. Képtelen voltam neki is nekiesni, csak a föld alá akartam süllyedni.

Egyfolytában azt kérdeztem magamtól, hogy miért?

Miért tette ezt velem? Miért hitette el velem, hogy lát esélyt rá, hogy minden rendbe jöjjön köztünk, hogy még mindig jelentek neki valamit, mikor végül a másik mellett döntött?

Hatalmas erőfeszítésembe került, hogy ne vessem ezt mind a szemére, és hogy ne essek neki annak az idiótának. Mégis lenyeltem mindent.

Az utóbbi időben, amikor mellettem volt, éreztem, hogy még mindig szeret. Amikor a karjaimban volt, és közel hozzám. Minden olyan volt, mint régen.

Vagyis ezek szerint csak én gondoltam így. Hiszen ő nem mellettem döntött.

És ez ellen nem tudok más tenni, csak elfogadni.

Mindent megtettem, hogy helyrehozzam, mégis hiába. Ezek után, bármennyire is fáj és szeretem őt, csak egy dolog érdekel. A születendő lányom. Őt nem fogom átengedni másnak, hogy mást szólítson az apjának, és más szeresse őt. Ha az anyját el is vette tőlem, a lányom nem fogja.

Ezek után már csak ő maradt nekem.

- Már megint? - kérdezte Lizzy, mikor az időközben megtöltött poharamra pillantott.

- Mit érdekel téged, mit csinálok? Menj és segíts nekik inkább - vágtam hozzá, de most rá is dühös voltam.

- Rob . . . .

- Nem érdekel Lizzy. Már nem. Mindent megtettem, mégse számít neki. Nem akar engem, ott van neki a másik. Nem érdekel, ha ő vele lesz boldog, legyen. Nekem csak ez számít. Pokoli lesz, mert az életemnél is jobban szeretem őt, de ha már nem tudom boldoggá tenni, és neki a másik kell, legyen. Ha ő boldog lesz, akkor megéri az áldozatot.

Nehezen hiszem el, hogy így lesz, de ő így akarja.

- És te mit akarsz?

- Elmegyek. Nem tudom meddig. Egy időre. Persze mindig tudni akarom, és fogom, mi van a lányommal, és ha itt az idő itt leszek. Őt nem fogom elveszíteni.

- Hová akarsz menni, és mikor?

- Holnap visszamegyek LA-be.

- Oké - felelte teljesen nyugodtan Lizzy.

Ekkor kattant be valami. Valami, ami nagyon nincs rendben itt. Valami bűzlik nekem, de nem tudom, mi. Vagy csak én látom rosszul a dolgokat.

Elég Rob, már hülyeségeket is gondolsz.

Felálltam a konyhából és miután kiürítettem a poharam, a nappaliba mentem.

Volt néhány dolog, amit nem akartam itt hagyni. A képeinket, amiken még boldogok voltunk. Összeszedtem őket, és néhány utolsó pillantást vetve arra a helyre, amire azt hittem, itt ismét boldogok lehetünk és az ajtó felé vettem az irányt.

- Hazamegyünk? - kérdezte Lizzy.

- Igen, csomagolni akarok.

Bezártunk a házat, amiről néhány szomorú és csalódott pillantás után elvettem a szemem és elindultunk haza.

Semmit sem akartam csak egyedül lenni. Lizzy úgy is mindent elmond nekik.

Anya kérdő pillantást vettem felém, de csak elmentem mellette és a szobámba indultam csomagolni. Közben megrendeltem a jegyem holnapra.

Holnap mindennek vége lesz. Vagyis már most is vége van. Mindennek........





/Kristen/



Másnap reggel szó szerint Lizzy rontott be hozzám.

- Azt hiszem, sietned kell - mondta Lizzy.

Időközben befutott Bradly és Nick is, én pedig nem értettem, mi van.

- Miért? Mi a baj?

- Rob . . . . .

- Mi van vele? Baja esett, mondd már - kértem kétségbeesettem, miközben igyekeztem a rémképeket elhessegetni a fejemből, amikor elöntött a pánik.

- Rob elutazik. El akar menni. Mindjárt indul a gépe.

- De mikor? És hova akar menni?

Lizzy ekkor szinte szóról szóra elmesélte, miket mondott neki Rob. Ezek után megsemmisülve ültem a kanapén.

- Igyekezned kell, ha utol akarod érni és helyretenni mindent - mondta Lizzy.

- Kiviszel a reptérre? - fordultam Nickhez.

- Oké, nyomás. Remélem, még nem késő - mondta, majd gyorsan már amennyire tőlem telik, felöltöztem, persze közben vigyázva magamra.

Nick vezetési stílusának hála gyorsan kiértünk a reptérre, ahol rögtön őt kezdtem keresni, remélve, hogy még nincs késő. . . . . .





/Lizzy/



Bradlyvel mi itt maradtunk.

Csak remélni tudom, hogy Kris időben megtalálja az öcsém és mindent rendbe hoznak.

Nem tetszett az a hülye ötlet, de Kris így akarta. Azt hiszem, Rob jól vette az akadályt. Kris most már biztos lehet benne, hogy ő bármit is akar, Rob mellette van és képes elfogadni azt is, hogy más mellett dönt, ha azzal ő boldog, még akkor is, ha ezzel ő szenved.

Rob sose volt egy nőfaló típus, még ha az újságok annak is festik le. És Kristen teljesen megváltoztatta őt. Sohasem volt önző, ezek után főleg. Csak az számít neki, hogy Kristen boldog legyen.

Én is csak egy ilyen pasit szeretnék kifogni, aki így ilyen őszinte szerelemmel szeretne. És ha ennyi mindenen is mentek át az utóbbi időben, végül csak boldogok lesznek, és ez a legfontosabb. Persze, ha Kris időben megtalálja őt.

- Remélem, még időben odaérnek - hallottam meg Bradly hangját, ami kirángatott a gondolataimból.

- Én is. Azt hittem, hogy te. . . .

- Igen. Én szerettem volna többet tőle, vagyis azt hittem. De látom, hogy ő imádja a férjét a félreértések ellenére is, és ő is imádja Kristent. És azt hiszem, ezzel a tettével, hogy képes elengedni Krist, ha ő azt hiszi, hogy velem akar lenni, ezzel meggyőzte Kristent.

- Nem mindenki képes elengedni azt, akit szeret. Nem lehetett könnyű a testvérednek. De az igaz, hogy egy igazi kincset dobott el magától hónapokkal ezelőtt. Így megértem Kristent is, hogy valamelyest vissza akart vágni neki, vagy nem is annyira visszavágni, hanem meggyőződni, ha akármilyen félreértés alakul ki köztük, a testvéred nem esek neki rögtön és vádolja alaptalanul.

- Ez igaz. Kissé forrófejű volt mindig is, főleg ha Kristenről volt szó. Annak idején ő Nick menyasszonya volt.

- Ezt tudom, meg is lepődtem, mikor Kristen bemutatta, de azt sosem mondta el, hogy lett végül Rob felesége, és hogy van még mindig ilyen jóban Nickkel, és hogy a két testvér hogy nem utálta meg egymást.

Nem tudom mi van velem, de valami különös dolog történik velem, mióta először láttam ezt a pasit. De ő Kris iránt érez valamit, legalábbis ahogy láttam, vagy nem tudom. . .

- Elég sok mindenen mentek keresztül. Mikor megismerkedtek, Rob akkor jött haza év végén az ünnepekre. Akkor mutatta be neki Nick Kristent, mint a menyasszonyát. Nickkel is szerették egymást, és régóta együtt is voltak, de az már másfajta, inkább baráti szeretet volt. Robbal más volt. Az első pillanattól szikrák pattogtak köztük, és rögtön fellobbant a szerelem lángja. Az igaz szerelemé. Sokáig titkolták, és végig, míg Rob itthon volt, együtt voltak. De eljött az a nap, amitől féltek. Robnak vissza kellett mennie LA-be. Kris még mindig Nick jegyese volt, ide kötötte minden, Robot pedig oda a munkája.

- Ejha. Nem volt könnyű dolguk.

- Tényleg nem. Nagyon nehéz volt elválniuk, és azt hitték, akkor ott a vége. Egy hónapig szenvedtek mindketten. Nick ekkor ment el Robért és hozta haza.

- Hazahozta? De honnan. . . . Úgy érted ő tudta, hogy.. . .?

- Igen. Tudta, hogy ők titokban együtt voltak. Nick látta szenvedni Krist emiatt, még ha ő igyekezett is Nick miatt leplezni. Nick hazahozta Robot, de előtte ők mindent megbeszéltek. Nick is szerette őt, de máshogy, mint Rob. Rob mérhetetlen szerelemmel imádja és szereti Kristent. Akkor találkoztak újra. Az a pillanat, mikor Kristen újra meglátta Robot, és hogy Nick félreállt, hogy ők boldogok legyenek, hihetetlen volt. Kristen ekkor döntötte el, hogy mindent hátrahagy. A barátait, a tanulmányait, a családját, az otthonát és Robbal elköltözött LA-ba. Rob egy házat vett kettejüknek. Ott éltek, és dolgoztak.

- Igen. Láttam Kristen filmjét. Fantasztikus volt.

- Bizony. Egyszerre forgatták Rob filmjével. Ekkortájt volt egy kis pihenőjük, amikor elutaztak a barátaikkal. Rob ekkor titokban szervezte meg az esküvőjüket, a szintén titkos Párizsi lánykérés után. Összeházasodtak, de nemsokára akadtak félreértések köztük Rob akkori és Kristen filmbeli partnere miatt. Miatta volt ez a veszekedés is köztük, és ezután hagyta el Kris Robot és jött ide elbújni.

- Ez hihetetlen. Mennyi mindenen mentek keresztül. És le sem tagadhatnák, hogy még mindig imádják egymást. És az, amit Nick tett, fantasztikus. Ugyanezt tette most Rob. Képes volt, lenne félreállni Kris boldogságáért.

- Igen. De az óta is szeretik egymást Nickkel, persze csak barátokként. Nick annak idején, mikor Kris megismerte Robot, szintén belebolondult valakibe. Rob egyik kollégájába, akik az ünnepekre jöttek ide Robhoz. Ők is titokban persze. Bár az övéké nem az elején volt akkora szerelem, de már jó ideje együtt vannak és ők is boldogok.

- Micsoda sztorik. Itt zajlottak az események. Remélem, Kristenékkel is rendbe jön minden. Megérdemli, hogy boldog legyen a lánya apjával. Köszönöm, hogy elmesélted.

- Nagyon megkedveltem Kristent, és azt hittem, több is ennél, de most én vagyok hasonlóképp, mint Kris, annak idején az öcséddel. Azt hiszi, hogy többet érez valaki iránt, míg nem találkozik Vele.

- Ezt hogy érted?

- Kris elmondta, hogy nincs most senkid... - kezdett bele Bradly, és én azt hittem, ott menten kiugrik a szívem a helyéről.

- Tényleg nincs - böktem ki nehezen.

- Esetleg, ha lenne kedved, elmehetnénk valahova valamikor - mondta kissé félénken az a pasi, akit eddig mindig elég határozottnak láttam, ez alatt a rövid idő alatt, amióta bemutatott neki Kris. Amiért azt hiszem, örökké hálás leszek neki.

- Örülnék neki - feleltem mosolyogva, miközben Bradly közelebb jött hozzám. Csupán néhány centire volt tőlem, és a tekintete ismét fogva tartott. Annyiszor láttam az öcsémet így nézni Kristenre, sosem gondoltam volna, hogy egyszer lesz valaki aki rám is így fog nézni, és hogy van rá esély, hogy én is megtalálom a szerelmet.

Megfogta a kezem, és ujjaink rögtön összekulcsolódtak.

- Kezdhetnénk egy ebéddel. Tudok egy fantasztikus kis helyet - szólalt meg Bradly. Amíg várakozunk a hírekre - tette hozzá nevetve.

- Mehetünk - vágtam rá gondolkodás nélkül és kézen fogva indultunk el, hogy jobban megismerjük egymást. Addig is kellemesen töltjük az időt, amíg várunk, mi lesz Kristennel és Robbal. Csak azt remélem, hogy velük is rendbe jön minden.




/Rob/



Reggel elég fáradtan keltem. Végül is nem sokat aludtam az éjjel. Anya jött be hozzám reggel és mondtam el neki nagyjából mindent. Nem nagyon akarta elhinni, hogy Kristen így döntött. De ez ellen sem ő, sem én nem tudunk mit tenni.

Tomot is csak leráztam reggel. Nem volt kedvem senkihez. Csak el akartam menni innen.

Lassan ideje volt indulnom.

Elköszöntem a lányoktól, és anyuéktól is, akik nagyon rá akartak bírni a maradásra, és hogy harcoljak tovább. Nem akartam. Ha ő sem, akkor én minek tegyem?

Kellannal is beszéltem, ő még marad Ashleyvel. Elizabethék is maradnak még egy kicsit, így egyedül megyek vissza LA-be. Ha minden igaz, Steph talált nekem egy új szerepet. Legalább lesz, ami leköti a figyelmem.

Elköszöntem mindenkitől, a lányoktól és Nicktől is, és a reptérre indultam, hátrahagyva magam mögött mindent és Őt.

Szerencsére nem volt millió fotós a reptéren, de persze azért voltak.

Nehéz volt még mindig elfogadni és elhinni, hogy ő már nem lesz velem. Soha. Közben azon is töprengtem, hogy eladom a házunkat. Képtelen lennék oda visszamenni, így, hogy már nincs velem. Azt hiszem, visszamegyek a lakásomba. Nekem az elég lesz.

Még nem tudom, mit hogyan. De lesz még időm mindent átgondolni. Mi, hogyan lesz tovább. Az biztos, hogy egyedül lesz ez a tovább. Vagyis addig, amíg meg nem születik a lányunk. Őt nem fogom elengedni. Már csak ő marad nekem belőle, a szerelmünkből.

A gondolataimat a hangosbemondó szakította félbe, ami a beszállásra hívta fel a figyelmem.

Ideje indulni. . .

Fogtam a csomagjaim és elindultam.

Már átadtam a jegyem, mikor egy hang állított meg. Az Ő hangja. Azt hittem, csak képzelődöm. De hátra pillantottam és ott állt Ő, Nick mellett.

- Nem kellett volna kijönnötök elköszönni - mondtam.

- Nem ezért jöttünk - felelte Kris.

Képtelen voltam levenni a szemem róla. Gyönyörű volt, mint mindig. Ekkora azonban már még több fotós kattintgatott. És kérdések sokaságát zúdították felénk, többnyire a hónapok óta bujkáló Kristennek, és a nyilvánvaló tényről, hogy terhes. Még szerencse, hogy a kapun nem jutottak át, így csak messziről fényképezhettek.

- Majd elküldöm az ügyvédem a papírokkal. Gondolom, el akarsz válni, hogy hozzámehess.

- Uram, be kell szállnia - hívott egy nő és ideje volt indulnom.

- Mennem kell. Vidd őt vissza hozzá Nick.

- De én nem akarom, hogy elmenj - mondta elég hangosan Kristen.

- Szeretlek, Rob. Csak téged, és senki mást. Ami tegnap történt, sajnálom. Lizzy szerint hülyeség volt, de tudni akartam, hogy jól döntöttem e.

Ekkor azonban már végképp nem értettem semmit.

- Biztos akartam lenni benne, hogy megváltoztál. Hogy nem fogsz rögtön az első félreértés miatt kételkedni bennem, és ha lesz ilyen, engem hallgatsz meg és nem másnak hiszel. Ebben segített Lizzy és Bradly. Nem szeretem őt. Csak téged. És egy kicsit vissza is akartam vágni, a sok szenvedésért, és azokért, amiket akkor vágtál hozzám. Sajnálom - fejezte be a mondandóját Kristen, és én még mindig döbbenten álltam ott.

- Szóval erre ment ki az egész?

- Igen. Ne haragudj!

- Megérdemeltem. Azok után, amiket akkor mondtam neked - hajtottam le a fejem. Majd éreztem, hogy elém lép és kezével felemeli a fejem, hogy a szemébe nézzek.

- Elég sok mindent elrontottunk mindketten, de nekünk kell helyrehozni. Mindketten elég sokat szenvedtünk, de tudom, hogy te is sokat változtál, és ha képes vagy megbocsájtani ezt nekem, akkor. .. . .

- Neked kell megbocsátanod. Te csak visszaadta azt, amit érdemeltem. Azt hittem, hogy elveszítettelek. . . .

- Soha. Akármi is történt, mindig is szerettelek. Csak téged, és soha senki mást.

- Pokoli érzés volt látni, ahogy ő és te. . .

- Sajnálom. Az utóbbi időben csak azt bizonyítottad, hogy szeretsz és megváltoztál. Erre akartam bizonyítékot. Hogy nem fogsz első adandó alkalommal, ha félreértés lesz köztünk, nekem esni.

- Soha többé. Remélem, nem lesz ilyen, és ha mégis, megbeszéljük. Akkor is ezt kellett volna tennünk. Meghallgatnom téged.

- Felejtsük el. Csak a Most a fontos.

- Ez akkor azt jelenti, hogy kapok még esélyt? - kérdeztem.

- Nem - mondta Kris, és engem ismét elfogott a félelem, de szerencsére feleslegesen.

- Nem te, Mi. És a szerelmünk. - felelte mosolyogva.

- Szeretlek - suttogtam, most csak ennyire futotta tőlem. Még mindig alig akartam elhinni, hogy ez igaz. Hogy itt van velem, hogy szeret, és én vagyok az, akit választott. Minket.

- Én is szeretlek - válaszolta mosolyogva, miközben karjaim a derekára csúsztak és közelebb húztam magamhoz, ő pedig az ölelésembe simult.

Most éreztem csak igazán boldognak és teljesnek magam. Vele, vagyis velük a karjaimban.

- Szeretlek. Mindkettőtöket - simítottam az egyik kezem a pocakjára.

- Mi is téged - hangzott a boldog válasz, majd megkaptam azt, amire hónapok óta vágyom, és amire az utóbbi napokban mindennél jobban áhítoztam.

A csókját.

Amint ajkaink egymáshoz értek, a rég érzett, boldogság, mámor és szerelem, tornádóként söpört végig rajtunk. Édes ajkai az enyémmel együtt mozogtak, a mennyekbe repítve mindkettőnket.

Boldogan csókoltam őt, csókoltuk egymást, miközben szorosan a karjaimba simult.

Ennyi hónapig távol tőle, nem is gondoltam, hogy valaha, főleg az elmúlt órák után, lehetek még ennyire boldog. És most az voltam. Életem szerelmével a karjaimban, aki nem mellesleg a szerelmünk gyümölcsét hordja a szíve alatt. . . . .