2011. május 10., kedd

54.fejezet

Sziasztok! Itt is a következő fejezet. Előre bocsátom, hogy holnaptól ismét meló ezerrel, szóval nemtudom mikor lesz következő, ha tudom hozom. Adddig is itt van ez. Lassan közeledünk a vége felé amikor most már szép lassan minden a helyére kerül :)
Köszönöm azoknak akik írtak véleményt az előzőhöz, akár komiban akár chatbe. Puszi nektek :) Jó olvasást, pussz: Liz
Köszi Puszmónak (L)




54.fejezet



/Rob/


Azt hiszem, nyugodtan elmondhatom magamról, hogy nagyon régen nem voltam már ilyen boldog, mint ebben a pillanatban. Életem két értelmével a karjaimban. Azt remélem, mi hamarabb, ha eljön az ideje, a másik szépségemet, a kislányunkat is a karjaimban tarthatom.

Biztos vagyok benne, hogy ő is ugyanúgy első látásra magába fog bolondítani, mint az édesanyja. És hogy az ő szépségét fogja örökölni.

Ennyi egymástól távol töltött idő után elég nehezen szakadtunk el egymástól. Amikor megtettük, Nick ezer wattos mosolyával találtuk szembe magunkat.

- Na végre - sóhajtotta elég hangosan, és ezúttal rajtunk volt a sor, hogy egy jót nevessünk.

Kristen csilingelő nevetése és gyönyörű mosolya mindent megért. És újra itt van velem. Még egyszer nem fogom ugyanazt a hibát elkövetni, és esélyt sem adni senkinek, hogy külön lásson minket.

- Hazamegyünk? - pillantottam szerelmemre.

Ismét felém hajolt és egy édes csókot kaptam tőle, majd elsuttogott egy igent.

Szerencsére nagyjából a fényképészek is kezdtek eltűnni, de azért egy hátsó kijáratot választottunk menekülés céljából.

Kézen fogtam Krist, akit ezentúl egy másodpercre sem szándékozok elengedni magam mellől.

Nick vezetett, de először anyuékhoz mentünk. Mindketten el akartuk mondani nekik a jó hírt.

Kristen kissé idegesnek tűnt, amikor a házhoz értünk.

- Mi a baj kicsim?

- Semmi, csak . . . .

- Mi az? Talán megbántad, hogy . . .

- Dehogy is. Eszedbe ne jusson ilyen. Csak félek anyukádéktól. Meg az enyémektől is. Hiszen ennyi időn át bujkáltam előlük és mindenki elől. És eltitkoltam, hogy gyereket várok.

- Igen, de okkal tetted. Mi mindent tisztáztunk és ez a lényeg. Csak a mának és a jövőnek éljünk. És annak, hogy minden rendben köztünk. A többi nem fontos. És anyuék is ugyanúgy szeretnek, és örülni fognak, hogy ismét együtt vagyunk. Ebben sose kételkedj.

- Rendben - mondta egy nagy sóhaj kíséretében.

Tudtam, hogy akárcsak régen, egy dologgal biztos meg tudom nyugtatni.

A következő pillanatban a karjaimba vontam csodás testét, persze csak óvatosan a baba miatt, majd megcsókoltam.

Gyengéden, mégis minden szenvedélyemmel.

Nyelvem rögtön utat kapott a szájába, és a szerelem már régen járt táncát kezdték járni, amint egymásra találtak.

Szerelmem karjai a nyakam köré kulcsolódtak, miközben karjaimmal a derekát öleltem. Fantasztikus érzés volt, ami átjárt ezekben a pillanatokban.

Mámorító csókja ugyanolyan erővel hatott rám, akár a legelső. Végtére is hosszú idő után ez az első ilyen csókunk.

- Oké, egy picit bírjátok még ki és egyedül lehettek - mondta Nick néhány köhintés után.

Kristen kissé elpirult a szavaira, vagy talán inkább azokra, amik erről eszébe jutottak. De nemcsak neki, hanem nekem is. És a szemei is ugyanezt tükrözték felém.

Kézen fogtam ismét, majd az ajtó felé mentünk.

Beléptünk a házba. Elég nagy volt a csend. Lizzy jött le a lépcsőn. Amint meglátott kézen fogva Kristennel, egy istentelen sikítás hagyta el a száját és szó szerint a nyakunkba vetette magát.

Mind megnevettük a reakcióját, és jó volt látni, hogy ennyire örül nekünk.

Nem is csoda, hogy meglepte a dolog, hiszen itthon senki sem tudta, hogy Nick utánam hozta Kristent.

- Mi történt, miért kiabálsz kislányom? - jött le kissé rémülten anya és apa.

Azonban rögtön mosolyra váltott az arcuk, amint Lizzy ellépett előlünk és a pillantásuk rögtön az összefonódott ujjainkra és az arcunkról letörölhetetlen mosolyra esett .

- Ó, drágáim végre - jött oda hozzánk anya és ölelt meg mindkettőnket.

- El se hiszitek, milyen boldog vagyok, hogy végre ismét együtt látlak titeket.

- Úgy van drágám - ölelte át apu anyát.

- Köszi, anya.

- Végre minden rendben, és az unokám szülei együtt várják őt - mosolygott anya Kristenre, aki mintha még zavarban lett volna kissé.

- Menjünk beljebb, hogy te is le tudj ülni kicsim, neked most pihenned kell - mondta anya, majd Krissel előre mentek és leültek a nappaliban.

Apa is gratulált nekem, hogy sikerült mindent rendbe hozni, és sok boldogságot kívánt nekünk ismét.

Mire beértünk a nappaliba, anya és Kristen a piciről beszélgettek.

Nem sokkal később, miután csatlakoztunk hozzájuk, kopogtak. Legnagyobb döbbenetemre, Kristen szülei álltak az ajtóban. Végtére is várható volt, hogy előbb- utóbb megtudják, mi történik.

Elég idegesnek tűntek, ami nem is csoda. Nem mondom, hogy Kris hibája, de a szüleit sem lehet okolni, hiszen hónapok óta ők sem tudtak semmit róla, azt meg, hogy állapotos, főleg nem. És nem sokat dobott a helyzeten, hogy a tévéből tudták meg.

Kristen eléggé ijedt arcot vágott, amikor a nappaliba kísértem a szüleit. Legjobban Jules reakciója lepett meg.

Igaz kissé megdorgálta Krist, de rögtön magához ölelte, és látszott rajta, hogy nagyon boldog, hogy újra látja a lányát és a hírnek, hogy egy unokát is kap.

Akár csak Kris édesapja. Rögtön faggatni kezdték az elmúlt hónapokról, de szerencsére elég tapintatosak voltak, és rá is hagyták, amikor látták, hogy Kristen nem szívesen gondol erre. Ahogy én sem. Végtére is, jóformán nekem köszönhetjük ezt az időszakot.

Kissé messzebb ültem tőle, mikor ezeknek a gondolatára lehajtott fejjel emlékeztem vissza. Ő ezt rögtön láthatta rajtam.

- Ne gondolj most már erre. Felejtsük el, jó? Vége. Itt vagyunk veled - jött oda hozzám.

Nem tudom, mivel érdemeltem ki őt. Még ő az, aki vigasztal engem. Ilyenkor jövök csak rá, hogy milyen csodát vesztettem el majdnem. Sőt el is vesztettem egy időre.

- De. . . .

- Semmi de. Vége van, oké? Nézz rám - kérte és a szemébe néztem.

- Szeretlek. Nagyon - mondta, és a szemei is ugyanezt tükrözték felém.

- Én is téged. Mindennél jobban - vallottam én is szerelmet szívem választottjának, majd egy csókra hajoltam felé.

Ismét nem élvezhettük soká egymást. Ajtókopogás szakított félbe minket. Lizzyt nem tudom, mi lelte, de rögtön rohant az ajtóhoz.

Egy hatalmas mosollyal az arcán tért vissza a nappaliba. Hozzáteszem nem egyedül. Nekem rögtön nem volt akkora a mosolyom, amikor megláttam, ki van vele. És ezt Kristen is észrevehette.

- Te mit keresel itt?

- Rob, nyugodj meg - kérte Kris.

- Nem a feleségedhez jöttem. Lizzyért - válaszolta legnagyobb döbbenetemre.

Lizzy mellé lépett, majd Bradly megfogta a kezét, és csak egy puszit adott az arcára.

Rögtön kérdések sokasága kavargott bennem.

Ő és Lizzy? De hogy? És mióta?

- Ne nézz így ránk! A feleséged csak a barátom és az orvosuk vagyok. Vigyáztam rájuk eddig, de ez most már a te dolgod. Az ellen remélem nincs kifogásod, ha a nővéreddel találkozok - intézte szavait hozzám Bradly.

- Ha rendesen bánsz vele, akkor nem lesz - ejtettem meg egy kisebb mosolyt.

- Ebben biztos lehetsz - mosolygott Bradly Lizzyre, akit még sosem láttam ilyennek. Boldognak, és azt hiszem, fülig szerelmesnek.

Fogalmam sincs, honnan jött ez a dolog kettőjük között, de örülök. Kissé önzően is hangzik talán, de főleg Kristen miatt, hogy nem utána koslat a doki. És Lizzy is boldog.

- Mi megyünk is - szólalt meg Lizzy, majd elköszöntek tőlünk és elmentek.

- Látod? Semmi okod aggódni - nézett rám Kris.

- Még egy jó hír - mosolyogtam rá, és a karjaimba vontam.

Hihetetlen, de minden megoldódni látszott. Végre mindenki megtalálta a párját és mindenki boldog.

- Holnap áthívhatnánk Kellanékat, még mindig itt vannak, egy kis bulira itt nálunk - javasolta Nick.

- Ez nagyon jól hangzik - értett egyet Kris, és anyuék is.

Hirtelen meghallottam a zsebemben csörgő telefont.

- Mi az? - kérdezte Kris.

- Ejha, azt hiszem, ezért megkapom a magamét. Stephnek azt mondtam, hogy gépre szállok és megyek L. A.-be.

- Egy pillanat és jövök - tettem hozzá, majd a konyhába vonultam. Nem akartam, hogy Kris aggódjon emiatt.

Nagy nehezen lerendeztem Stephet és visszatértem a nappaliba.

- Mit mondott? Baj van? - kérdezte rögtön szerelmem.

- Nem, dehogy. Csak megkértem, hogy mondjon le egy találkozót, amire nemrég igent mondtam, mikor azt hittem, visszamegyek L. A. -be. Nem nagyon örült neki, de kissé megnyugodott, mikor megtudta az okát, hogy ismét velem vagytok.

- Milyen ajánlatot?

- Csak egy film - mondtam, majd témát akartam váltani.

- Csak egy film. Istenem Rob, de ez jó hír, nem?

- Nem fogadtam el. És a közeljövőben nem is fogok egyet sem.

- De hiszen mindig ez volt, amit szerettél csinálni, amit szerettél. Nem dobhatod el miattam.

- Jól figyelj rám, kicsim. Igen, szeretem csinálni, de téged jobban szeretlek. Vagyis titeket. És nem dobom el miattad, vagy akár lehet így is mondani. De az semmi hozzátok képest. Ti vagytok most csak a fontosak nekem, nem egy vacak film. Ti. Te és ő - simítottam a kezem a pocakjára. - Minden percet veletek akarok tölteni. Szóval eszedbe ne jusson ilyes felé hülyeségekre gondolni, hogy akármit is eldobok magamtól. Itt vagytok nekem ti, és ennél semmi sem fontosabb.

- Annyira szeretlek - bújt a karjaimba a vallomásom után.

Karjait a nyakam köré fonta, és arcát a nyakamba temette. Könnyeit éreztem a bőrömön.

- Te sírsz?

- Csak a boldogság - törölte le a könnyeit, majd egy csókot kaptam tőle.

- Azt hiszem, ideje, hogy hazamenjetek. Kristenéknek pihenniük kell, és neked is fiam. Vagy maradhattok itt is - mondta anya.

- Inkább hazamegyünk, ha nem baj - mondta Kris.

Annyira jól esett ezt hallani a szájából. Hazamegyünk. Már egy ilyen kis aprósággal képes volt a mennyekbe repíteni.

- Persze, menjetek. Holnap találkozunk. Nektek is ki kell ezt pihenni. Vigyázz rájuk fiam - fordult hozzám apa.

- Úgy lesz, ne aggódj - köszöntem el tőle.

- Neked is köszönök mindent tesó - léptem Nickhez, akivel megöleltük egymást.

- Nincs mit, tudod. Aztán most már vigyázz rájuk.

- Ezt megígérhetem - válaszoltam, majd szerelmem is megölelte Nicket.

A mi kis, vagy nem is olyan kicsi házunkhoz tartottunk. Néhány órával ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy akár valamikor is visszajövök ide. Azt meg főleg nem, hogy ilyen hamar és, hogy ismét együtt a feleségemmel. . . . .


/Kristen/

Nem tudom, minek betenni ezt, de kissé ideges lettem, amikor a házhoz értünk. Vagyis nem is inkább ideges, hanem izgatott.

Annyi idő után újra együtt Robbal. Kettesben.

Kisegített a kocsiból és így már elég nagy pocakkal a karjaiba kapott. A nyakába kapaszkodtam, így lépdelt be velem a házba, majd a hálóba.

Na, ettől a gondolattól még izgatottabb lettem. De jó értelemben.

Megállt velem az ágy mellett. Egy csókot leheltem a nyakára, és éreztem megremegni őt. Tetszett, hogy még mindig ilyen hatással vagyok rá.

- Szeretlek - súgtam a fülébe érzékien.

Talpra állított, majd mélyen a szemembe nézett.

Ugyanezt a csodás érzést láttam az ő szemében is csillogni.

- Én is téged - érkezett a válasz korábbi vallomásomra.

- Egy pillanat és jövök - mondtam, majd a fürdőbe vettem az irányt.

Kissé rendbe szedtem magam, majd visszamentem hozzá. Még mindig ugyanott állt, ahol az előbb.

Tudtam, hogy ő is tudja, mi az, amire mindketten vágyunk.

- Biztos, hogy akarod? - kérdezte.

- Miért, te nem?

- Hogy kérdezheted ezt? El se tudod képzelni, mennyire kívánlak. De neked pihenned kellene és a baba. . .

- Neki semmi baja sem lesz. Attól lehetünk együtt. Terhes vagyok, nem beteg. Eszedbe ne jusson, hogy még meg nem születik, hozzám sem érsz.

- Azt hiszem, azt, ha akarnám, sem bírnám ki - mosolygott Rob.

- Helyes válasz - mondtam, majd egy lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot, és gyengéden ölelt magához, miközben ajkai az enyémet kutatták. Egyre szenvedélyesebben faltuk egymást, nyelveink is beszálltak a csatába, vadul kergetve egymást.

Annyi idő után ismét a karjaiban lenni leírhatatlan érzés volt. A gondolat, hogy ismét az övé leszek, testestől-lelkestől minden eddigi külön töltött időért kárpótol.

Kezei a derekamról lassan a pólóm szegélyéhez csúsztak, majd megéreztem magamon édes érintéseit, amitől a már jól ismert szikrák pattogni kezdtek közöttünk. Ujjait a hátamon simította végig, majd lassan levette rólam a felsőmet. Simogatásai forrón égették a bőröm, egyre jobban vágyva rá, hogy végre az övé legyek.

Gyengéden simított végig a pocakomon, majd elém térdelt és apró puszikkal hintette be a hasam, majd szinte álmélkodva nézte, mint aki alig hiszi el, hogy odabent növekszik a szerelmünk gyümölcse.

Felállt és felém hajolt. Rögtön ajkai után kaptam.

Egy percre sem engedve el egymás ajkait, levetkőztettük a másikat, míg már csak a fehérneműink választották el mostanra felhevült testünket.

Hirtelen eltűnt alólam a talaj. Rob a karjaiba kapott és finoman az ágyra fektetett.

Fölém helyezkedett, és végigsimított a karomon, mire jóleső borzongás futott végig rajtam. Apró csókokkal hintette be a nyakam, majd a szemembe nézett, amelyben hatalmas vággyal teli tűz lobogott. Először nem értettem tétovázásának okát, majd rájöttem, hogy ez amolyan engedélykérés akar lenni a folytatásra.

Nem bírtam tovább, kezem közé fogtam az arcát, így húzva közelebb magamhoz, és éhes keselyűként kaptam ajkai után. Ezután ő sem fogta vissza magát; a hajamba túrva rántott magához, miközben egymás ajkait becézgettük.

Szenvedélyes volt, ugyanakkor hihetetlenül gyengéd is. Minden mozdulatával ügyelt rá, nehogy ártson, főleg a babának, hogy rám ne nehezedjen vagy ilyesmi.

Kezei a hajamról lejjebb vándoroltak, így elérték a melleimet. Puha ujjai finoman érintették bőrömet, majd csókunkat abbahagyva kezei helyét a szája vette át. Amint nyelve játékát megéreztem a mellbimbóimon, egyre sűrűbben törtek fel a sóhajaim.

Nyelvével egyre lejjebb haladva csókolta végig testem, és mikor elért az ágyékomhoz, megszabadított az utolsó zavaró ruhadarabtól, a bugyimtól is.

Egy pillanatra abbahagyta, amit csinált, és vágytól perzselő szemekkel nézett végig előtte fekvő meztelen testemen. Pillantásaitól el is pirultam, amit hála a félhomálynak, valószínűleg nem látott.

- Most még gyönyörűbb vagy, mint valaha - mondta hirtelen teljesen elbűvölve.

Felültem és magamra rántottam, hogy egy vérforraló csókban forrjunk össze.

Kezei közben egy pillanatra sem pihentek, célt találva a lábaim közt tüntette el ujjait nőiességem forróságában. Minden mozdulatából áradt a gyengédség felém. Amint megéreztem magamban, belenyögtem a csókunkba. Egyre hevesebben mozgatta őket bennem finoman, majd egymás ajkaitól elválva egyre hangosabb nyögések szakadtak fel belőlem.

Mindennél jobban élvezhettem édes kínzását, mikor ujjai helyét a nyelve vette át. Abban a pillanatban, mikor mélyebbre fúrta nyelvét nőiességemben, éreztem, hogy menten a csúcsra jutok. Ez nem is váratott sokáig magára, hatalmas robbanással adta tudtomra testem, hogy beléptem a mennyek kapuján. Rob az ajkaimhoz hajolt egy édes csók reményében, amit meg is adtam neki.

Szerettem volna viszonozni a nekem nyújtott örömöket, ezért hanyatt döntöttem és a boxerét lerángatva róla, vettem kezembe merev férfiasságát. A hasam ezúttal kissé akadályozott a mozgásban és hogy kényelmes legyen, de eszemben sem volt panaszkodni. Így is kész voltam minden örömöt megadni neki, amit én megkapok tőle.

Végigsimítottam rajta, mire egy halk sóhaj hagyta el a száját. Először a kezeimmel kényeztettem kőkemény vágyát, majd nyelvemet is bevetve juttattam egyre közelebb az általam már átélt csúcsok felé.

Robnál ekkor szakadt el az a bizonyos cérna. Maga alá gyűrt, széttárt lábaim közé feküdt. Már én is csak arra vágytam, hogy végre az övé legyek.

Óvatosan rám feküdt, égető csókokkal halmozta el a nyakam, miközben belém hatolt.

- Szeretlek - suttogta közben.

Igyekeztem viszonozni a vallomását, ami nem ment könnyen. Az ebben a pillanatban rám törő érzésektől jóformán megnémultam.

Most éreztem magam igazán teljesnek. Eggyé olvadva vele. A karjaiban, amint szerelmünket bizonyítjuk egymásnak.

Ahogy megéreztem magamba csusszanni férfiasságát, nem bírtam ki, egy hangos sikoly hagyta el a számat. Ekkor rám kapta a tekintetét, de megmozdítottam a csípőm, jelezve, hogy minden rendben, így biztatva a folytatásra.

Kínzóan lassan kezdett el mozogni bennem, miközben érzéki csókok sokaságával halmoztuk el egymást. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, és fenekébe markolva próbáltam gyorsabb tempóra ösztönözni. Tudta is, mit akarok, és egyre gyorsabb, hevesebb lökésekkel sodort mindkettőnket a csúcs felé. Közben elszakadva ajkaimtól, a mellbimbóimat vette a szájába, még nagyobb örömet okozva ezzel nekem.

A beteljesüléshez értem, amit hangos sikollyal adtam a tudtára, majd pillanatokkal később ő is követett, és egy érzéki csókban egyesültünk.

Kihúzódott belőlem, mellém feküdt, és nedves testemet a mellkasára vonva magához vont. Ránk húztam egy takarót, mialatt éreztem lágy cirógatásait, ahogy ujjai a bőrömön táncolnak.

Egy csókot leheltem ajkaira, majd fejem visszahajtottam mellkasára.

Ujjai a hasamat cirógatták, miközben én kissé lejjebb tévedtem az ujjaimmal testén.

- Ejnye, de telhetetlenek vagyunk - hallottam a hangját a fülemben csengeni.

- Belőled sosem elég.

- Pihenned kellene.

- Biztos vagy benne? - kérdeztem tőle, miközben ujjaimmal ismét tettre kész férfiasságát simogattam.

- Ezért még megkapod a magadét - mondta mosolyogva, majd a következő pillanatban magára rántott és ott folytattuk egymás szeretését, ahol nemrég abbahagytuk.

Egész éjjel egymás karjaiban hódoltunk a szerelemnek, majd már hajnalodott, mikor Rob ölelő karjaiban szorosan hozzábújva ért minket az álom. . . . . .

9 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett!
    Végre minden happy, volt szex, szerelem, nem is kell több!
    Bradly meg Lizzy remélem "összemelegednek" ;) aranyosak együtt.
    Az ősök jó fejek voltak, még Jules is xD
    Mostmár minden maradjon happy!!!! Léccci *.*
    Várom a kövit!
    xoxo♥

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nagyon jó lett a feji!!
    Végre mindenki boldog és remélem így is marad és minden happy end lesz!
    Várom a kövi feji!
    PuSzi :-)

    VálaszTörlés
  3. végre! végre! ezt a fejezetet vártam már régóta !!! de jó volt olvasni hogy minden rendben van köztük és ugye már így is marad ? esetleg annyi bonyodalom legyen benne hogy Rob jól elkapja valahol Mike fiút !!! és még valami ez után a feji után várunk bármeddig még lesz időd a frissre !

    VálaszTörlés
  4. Ezt olyan jó volt olvasni!Végre boldogok!Szeretem a szenvedélyüket,ahogy szeretik egymást,a köztük lévő harmóniát!Az évődéseiket!És a családjaikat,meg a barátaikat is!Nyilván várom a kövit!Amikor ráérsz!

    VálaszTörlés
  5. Szia Liz!
    Nagyon jó lett a fejezet! Végre minden happy! Remélem így is marad!
    Örülök hogy Bradly meg Lizzy egymásra találtak. Sajnáltam volna Bradlyt ha csak úgy hoppon marad volna hisz sokat segített Krisnek!
    Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Jó volt olvasni ezt a fejezetet. Végre újra együtt vannak és szent a béke. A családok örülnek a jövevénynek és ők újra egymásra találtak. Ennél már nem is kell több. De, mégis... A gyerkőc.

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Minden álmom így váljon valóra! Végre happy van!
    Ez így tökéletes! Alig várom már a babát!
    Egy pillanatra megállt bennem az ütő, hogy Rob mihez kezd a nővére választottjával!
    Várom is a következőt meg nem is! De igazából nagyon várom, csak haladunk a vége fele és ez nem jó! Nagyon nem!
    Szóval tűkön!

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    nagyon nagyon jó lett:D jó végre azt olvasni hogy boldogok már csak a kicsi hiányzik :D már kíváncsi vagyok
    Nagyon várom a kövit!
    Netty

    VálaszTörlés
  9. Végre kibékültek, már úgy vártam ezt a fejezetet:)
    Olyan jó volt olvasni, hogy újra boldogok együtt. Nagyon sajnálom, hogy már a végénél tartunk a törinek, mert nagyon szeretem:)
    Várom nagyon a kövit:)
    Puszi Judit

    VálaszTörlés