59.fejezet

Sziasztok! Mint látjátok eljött az utolsó fejezet. Ennek örülök is meg nem is, de egyszer minden végetér. Nem is húzom soká, köszönöm szépen annak a pár embernek akik komiztak az előző fejezethez és akik pipálgattak. Jó olvasást, pussz: Liz
Köszi Puszmó (L)

59.fejezet



/Kris/



Egy szempillantás alatt, csókunkat meg nem szakítva találtam magam a szobánkban. Rob talpra állított és továbbra is szorosan a karjaiban tartva őrjítően csókolt tovább.

Kezei egyre lejjebb kalandoztak a derekamról, majd a ruhámtól igyekezett megszabadítani.

Ismerős volt a helyzet.

Nem is olyan régen hasonló szituációban voltunk, annyi különbséggel, hogy akkor Jazmine még a pocakomban volt.

Többször is eszembe jutott már azóta, és most látván Rob fürkésző tekintetét, amint immár meztelen testemen pillant végig, hogy furcsa is, hogy már nem olyan hatalmas a hasam.

Mégis részben örülök, hiszen a mi kis angyalkánk immár velünk van.

Visszatérve arra, amit éppen művelünk, és ezt Rob is nagyon jól tudja, hogy ezúttal sem mehetünk el messzire. De erre is megvoltak a módszerei, ugyanúgy ahogy nekem is, hogy ennek ellenére kielégítsük egymás vágyait.

Miután mindketten sikeresen megszabadítottuk a másikat a ruháktól, Rob ismét a karjaiba kapva fektetett a hűs lepedőre, ami pillanatok alatt pokolian forróvá vált alattunk.

Ajkaink szenvedélyesen falták egymás, miközben meztelen testünk egymásba fonódott. Amint megéreztem vágyainak elég kemény bizonyítékát, minden józan gondolatom elszállt. Vagyis igyekeztem, hogy némi azért maradjon és tudjam fékezni magam és Robot is, hiszen ő is tudja, hogy ettől az élvezettől, hogy ma testileg is egybeforrhassunk egy ideig eltiltottak bennünket.

Ajkaival áttért a nyakam kényeztetésére, miközben férfiassága kemények ágyékomnak nyomódott. Egyre hangosabb sóhajok, nyögések hagyták el nem csak az én, hanem az ő száját is.

Már attól, hogy ilyen közel voltunk egymáshoz, teljesen feltüzelt. Mégis tudtam, hogy nem engedhetem tovább.

- Még nem lehet Rob - súgtam a fülébe, és tudtam, hogy ezzel neki is ugyanolyan szenvedést okozok, mint magamnak, amiért nem lehetek az övé.

- Tudom - nyögte kissé csalódottan a fülembe.

Én is hasonlóként éreztem, amiért nem tudom megadni neki, se magamnak azt, amire vágyunk.

- Attól még lehet jó, és csak eltelik ez a pár hét kicsim - mondta, miközben elfordított arcomat ismét maga felé fordította.

Válaszolni időm sem volt, ajkai ugyanis elhallgattattak. Egyáltalán nem bántam. Néha-néha azért levegővétel céljából elszakadtunk egymástól. Ilyenkor Rob a nyakamra, majd egyre lejjebb a melleimre hintette csókjait.

Kezei ezek után egyre lentebb tévedtek, míg nem nőiességemen simított végig. A szemébe néztem és elmondhatatlan vágyakozással nézett rám. Mégis annak ellenére, amit mondott, rosszul esik a tudat, hogy látom, mennyire kíván, és én is őt, de mégsem tudom megadni neki, amit szeretne, legalábbis egyelőre.

Igyekeztem nem erre gondolni, inkább arra, hogy azért mégis van módja, hogy elégíthetem ki a vágyait egyelőre ezek a keretek között.

Először ujjai simítottak gyengéden végig rajtam, amit ajkai követtek, miután elszakadt tőlem és végigcsókolta immár szinte lángokban álló testem, hogy a lábaim közt célt érjen.

Érzékien simított végig már igen nedves testrészemen, amiket egyre hangosodó nyögésekkel jutalmaztam.

A szülés óta eltelt pár nap, szerencsére az ezután jelentkező esetleges vérzés is elmúlt már.

Amint nyelve kissé beljebb merészkedett, eleinte nem éreztem semmi fájdalmat, amire felhívták a figyelmem, ha szeretkezni akarnánk, és amiért lényegében eltiltottak minket ettől a tevékenységtől.

Nyelvével szinte az őrület határára sodort, miközben ujjai combom belső felét simogatták ezzel is remegést kiváltva belőlem.

Rob nyelvtevékenységének köszönhetően pillanatok alatt így is a mennyekbe sodort, és csak a nyelvével. Remegve hanyatlottam vissza a forró lepedőre.

Szerelmem pedig az arcomon látható kéj látványából lakmározott. Lenyúltam hozzá és magamhoz vontam.

Ajkain még mindig az én ízemmel húztam magamhoz egy vérforraló csókra, és egy vallomásra.

- Szeretlek.

- Én is téged - érkezett rögtön a válasz, majd rajtam volt a sor.

Felülkerekedtem és hanyatt döntve fölé másztam.

A csípőjére ültem és végigcsókoltam a mellkasát egyre lejjebb araszolva, amit egyre szaporodó levegővételével adta tudtomra, hogy élvezi a dolgot, és nem utolsó sorban észveszejtő morgásaival és sóhajaival, amiket imádok.

Kisvártatva el is értem a már kőkemény szervét. Forrón lüktetet a kezemben, amikkel először végigsimítottam rajta. Utána nyelvem járta be ujjaim útját, egyre hangosabb sóhajokat kicsalva belőle.

Egyre gonoszabbul kínoztam és láthatóan nem sok kellett neki, hogy ő is a kéj robbanása okozta csillagokat lássa.

Kisvártatva élvezetének nedveit a számban éreztem, az utolsó cseppig eltüntetve férfiasságáról.

Szinte elragadtatva szemlélte ezek után, ahogy letisztogatom, majd hasonló módszerhez folyamodva, mint én korábban, egy csókra húzott magához, majd magára vonta testem, így boldogan feküdtem a karjaiba.

Nem olyan sokáig, ugyanis pont végszóra hallottuk meg Jazmine hangját a szobája felől, aki ha minden igaz, engem és az étel adagját követeli.

Egy utolsó csókot leheltem Rob ajkaira, majd magamra kapva a köntösöm, átmentem a lányunkhoz. Miután rendbetettem úgymond magam, hogy megetethessem, hiszen nemrég Rob birtokolta azt a testrészem, ami a lányomnak táplálékforrásul szolgál.

Leültem vele a szobájában található hintaszékbe és ő rögtön enni kezdett. Édesen szemlélődött közben. Ilyenkor éjjel nem evett olyan sokat, bár ahogy megfigyeltük napközben ezt bepótolja.

Evés után felálltam és sétáltam vele lassan egy kicsit, miközben megbüfiztettem. Ekkor lépett be a szobába Rob.

Rögtön a lányunkért nyúlt, akinek álmos kis szemei rögtön felpattantak, amint meglátta az apukáját. Átadtam neki, és szépen a karjaiba fogta Jazmine-t, aki egy apró kis mosolyt villantott apukájára, majd ismét úgy tűnt, hogy elmerülni készül az álmok csodás tengerében.

- Menj pihenj le, majd én maradok vele - mondta Rob és egy csókkal nyomatékosította szavait.

Mikor látta, hogy ellenkezni akarok egy rám parancsoló pillantással jutalmazott, amit én egy hálással jutalmaztam, és egy szeretlek-kel.

Mielőtt azonban ágyba bújtam volna lezuhanyoztam.

Hálás voltam Robnak amiért ilyen sokat segít. Ami a legboldogabb, hogy látom, minden pillanatát élvezi, amikor velünk lehet.

Nem kellett sok idő, amint ágyba kerültem, talán az elmúlt napok fáradalmainak hála, pillanatok alatt elaludtam.

Riadtan ébredtem, ugyanis az ablak felé pillantva már reggel volt. Rögtön az járt a fejemben, mennyit aludtam, és elfogott a kétségbeesés, hogy mióta lefeküdtem, már legalább egyszer meg kellett volna etetnem a lányunkat.

Mégis úgy éreztem, mintha napokig aludtam volna. Most ha nem is aludtam át napokat, kipihentnek érzem magam.

Amint felrévedtem a gondolataimból a lányunkhoz rohantam. A látvány, ami a szobában fogadott, szinte megdöbbentett. Főleg az időponthoz képes, hiszen ha nem is olyan korán, de még reggel van.

A lányom a szobájában ült a kanapén nem is akárkinek, hanem Tomnak az ölében.

Szépen felöltözve, miközben Tom szórakoztatta őt, amit láthatólag a lányunk nagyon élvezett.

- Ejha, nézd csak, a mami is felébredt - pillantott rám Tom, majd melléjük sétáltam.

Leguggoltam eléjük és sok apró puszit adtam a lányomnak, amit mosolyogva fogadott, és köszöntem Tomnak is.

- Hogy hogy ilyen korán?

- Gondoltam benézek, hátha kell segítség, de előtte beszéltem Robbal, hátha alszotok még.

- Tényleg ő hol van? Fel kellett volna keltenie. Jazmine-nak már ennie kellett volna - kezdtem bele, de Tom leállított.

- Nyugi Kris. Nemrég reggelizett a hercegnőm. Akkor esette az apja, amikor jöttem. Ha minden igaz, cumisüvegben volt tej a hűtőben, ezért sem keltett fel Rob. Örült, hogy tudsz pihenni egy kicsit. És meg kell, mondjam, öröm volt látni, ahogy sürgött forgott itt, amíg a lányával foglalkozott. Aki szintén imádja az apját. És Tom bácsit is - tette hozzá Tom, mire a kis csöppségünknek még nagyobb lett a mosolya.

- Látod?

- Igen - válaszoltam, és csak mosolyogtam rajtuk.

- Ja és Rob a konyhában van. Menj csak, addig mi elleszünk - mondta Tom és ismét a lányomnak szentelte a figyelmét.

Adtam egy puszit Jazmine-nak, és az apukája keresésére indultam. Ahogy Tom mondta a konyhában szorgoskodott.

Nem akármivel várt rám. Szépen megterített asztal finomabbnál finomabb reggelivel. Éppen a pultnál állt, mikor halkan mögé lopóztam.

Átöleltem a derekát, és a nyakába csókoltam.

- Szeretlek - suttogtam neki egy újabb puszi után.

Megfordult a karomban, majd engem zárt az ölelésébe.

- Szeretlek - felelte ő is, majd egy édes csókkal pecsételte meg vallomásainkat.

- Ne haragudj, hogy nem kelltettelek fel. Szerettem volna, ha pihensz egy kicsit.

- Semmi baj. Csak hirtelen megijedtem, hogy Jazmine-nak már ennie kellett volna, és megfeledkeztem a tejről a hűtőben. De köszönöm.

- Érted bármit - válaszolta.

- És Tom addig szívesen vigyázott a lányunkra. Meg kell, mondjam, ezt álmomban sem gondoltam volna róla, hogy ő egy csecsemőre vigyázzon?

- Az ő hercegnőjéért bármit, tudod - mondtam Tom szavaival élve.

- Na, ehhez még nekem is lesz egy két szavam, ha eljön az ideje - mondta nevetve Rob, majd az asztal felé terelt, ahol elfogyasztottuk az általa készített finom reggelit.

- Megyek, leváltom Tomot - álltam fel, egy csók után szerelmem mellől és indultam a lányunk szobájába.

Tom átadta nekem Jazmine-t és lement Robhoz.

A mi tündérünknek pont egy pelus cserére volt szüksége. Mire végeztünk ezzel, a srácokhoz indultunk, mikor a nappali felől több hangot is hallottam.

Nick és Nikki voltak itt.

Nikki rögtön odajött köszönni nekünk. Váltottunk pár szót, majd amíg köszöntem Nicknek, ő addig örömmel vette a karjaiba a lányom.

- Hogy hogy ma mindenki ilyen korán? - kérdeztem a szerelmesektől.

- Csak elköszönni jöttünk - mondta Nick, mire Robbal kérdőn pillantottunk feléjük.

- Elutazunk egy kicsit kettesben - válaszolta Nikki.

- Gondoltam, jót fog tenni egy kis kikapcsolódás és más is - pillantott kissé huncutul Nick szerelmére.

Volt egy olyan érzésem, hogy talán ezen az úton derül ki, mit is titkol Nikki elől.

Mielőtt azonban elmentek volna, mindenképp szerettek volna benézni hozzánk.

Mivel még Clairékhez is át szerettek volna menni, nem tudtak soká maradni, ugyanis indult a gépük.

- És hová mentek? - kérdeztem rá.

- Meglepetés - felelte rögtön Nick.

- Mint látod, nem sok beleszólásom volt ebbe, de nem tudtam mit tenni - mondta Nikki, miközben Nick a karjaiba vonta.

- Tetszeni fog, szívem - mondta neki Nick. - De a ti meglepitekre tuti hazajövünk - mondta hirtelen Nick, mire csend telepedett a szobára, és Rob egy elég jelentőségteljes pillantás lövellt bátyja felé.

Volt egy olyan sejtésem, hogy nemcsak Nikki az, aki elől titkolnak valamit. Robra pillantottam, aki ugyanazzal a válasszal állt elő, mint Nick.

- Meglepetés - mondta, és hiába faggattam, nem tudtam meg többet.

Időközben Nick és NIkki elköszöntek tőlünk, és Robék szüleihez indultak. Tom is magunkra hagyott minket, de jött is a váltás. Lizzy és Bradly, valamint anya személyében.

A nappaliba mentünk, ahol rögtön Jazmine-t vették körül. Bradly a hogylétünk felől érdeklődött.

- Minden fantasztikus, bár reggel a frász jött rám - meséltem az elalvásnak hitt dologról.

- Látod? Jobb férjet és apát nem is találhattál volna - mondta Bradly.

- Ez igaz - bújtam Rob karjaiba, míg anya fogta Jazmine-t.

Mi anyával és Lizzyvel félrevonultunk beszélgetni kicsit, amíg Rob és Bradly is pusmogtam valamiről. Sejtettem, hogy köze van az állítólagos meglepetéshez, de ismerem már annyira Robot, hogy úgysem húzom ki belőle, mi az.

Ezután a délutánunk is fantasztikusan telt. Anya többet között elhozta Claireék üzenetét, hogy ma mind vacsorázzunk náluk, így este oda készültünk.

Meg sem lepődtünk, amikor belépve mindenkit ott találtunk. Mint megtudtuk később Elizabeth, Peter, és Jacksonék reggel repülnek vissza az államokba, ezért is jöttünk össze ma este.

Az este fénypontjában persze a kis Jazmine Ashley állt. Mindenki körülrajongta őt.

Kellanék kerültek sorra pont, mikor Rob megkérdezte őket, meddig maradnak. Kellan és Ashley meglepő válasszal álltak elő.

- Arra gondoltunk, hogy a terveinket figyelembe véve, és hogy egy ideig nem akarunk dolgozni, úgy döntöttünk, veszünk itt egy házat - mondta Ashley mindenki döbbenetére.

Az első sokkok után mindenki nagyon örült neki. Bár nem gondoltuk volna, hogy egyszer ők is itt Londonban kötnek ki. De láthatóan boldogok a döntésük miatt, és csak ez a fontos.

Lizzy és Vic rögtön kaptak az alkalmon.

- Nem leszünk sokáig távol, de mire visszajövünk, szerintem találtunk megfelelő helyet, és akkor csapunk egy nagy vásárlást - mondta Vic.

- Na, ettől óvjon az isten minket - szólalt meg Kellan, mire mind nevetni kezdtünk.

- Ti is jöttök. Tiétek a cipekedős része - vette el Kellan kedvét Ashley, és persze Robékét is.

- Hát ezt bebuktátok - vigyorgott Tom.

- Ha akarod, te is jöhetsz - fordultam felé, mire már nem volt akkora a vigyora, de mégis meglepett.

- Ha a hercegnőm is jön, akkor bárhová, igaz tündérem? - kérdezte szinte gügyögve a lányunk felé fordulva, aki éppen Claire karjaiban volt.

- Akkor ezt megbeszéltük - mondta Lizzy.

Az este további része fantasztikusan telt. Kezdett későre járni, mikor Robbal indulni akartunk, hogy a pici lányunk lefektessük.

Claireék és mindenki elköszönt a kis csöppségünktől és tőlünk is, akit Robbal óvatosan a karjainkba vettünk, ugyanis időközben elszundított.

Amint hazaértünk, Rob a szobájába vitte. Szinte ámulattal figyeltem kettősüket, főleg Robot, hogy milyen gyengédséggel és szeretettel bánik a lányunkkal.

Mindketten egy-egy jó éjt puszit adtunk csöpp kis arcára, majd kezünkbe véve a babaőrzőt indultunk a saját szobánk felé.

Talán most volt az a pillanat, hogy láttam Robon, ő is kezd elfáradni. Nagyon sokat segített a kicsivel és mindenben. Ledobáltam magamról a ruhákat és felvettem a hálóingem. Szerelmem is egy alsónadrágig vetkőzött le.

Hívogatóan intettem felé, miközben lefeküdtem az ágyra.

Tudtunk mindketten, hogy most csupán egymás közelségére vágyunk, és egy kis pihenésre.

Rob szorosan mögém feküdt, karjaival derekam ölelve, így tartva szorosan magához. Hasamon lévő kezéért nyúltam és összekulcsoltam ujjainkat. Rob egy csókot nyomott a nyakamra, majd elsuttogta azt a szót, amit hosszú idő óta nap, mint nap hallok tőle, mégis minden egyes alkalommal, amikor kimondja, földöntúli boldogságot érzek.

- Szeretlek - mondta, majd viszonoztam vallomását, és pillanatokon belül mindketten, boldogan, immár szülőkként és nem utolsó sorban boldog szerelmesekként merültünk álomba.


Néhány hónappal később........



Eltelt kicsivel több, mint három hónap, mióta megszületett a kislányunk, Jazmine. És nemsokára itt a karácsony. Mindannyian nagyon várjuk, hiszen ez lesz a lányunk első karácsonya, és nekünk is az első vele.

Ez idő óta minden egyes pillanat maga a paradicsom számunkra. Jó pár hónappal korábban, mikor teljesen megtörve idejöttünk Ashley-vel, sosem gondoltam volna, hogy lesz rá esélyem és egyszer ilyen boldog leszek. És hogy Robbal minden rendbe jön.

És aki nap, mint nap bizonyítja, hogy imád minket, és akit az egyre növekvő és egyre gyönyörűbb kislányunk is imád. De végtére is ki ne imádna egy ilyen csodás apukát?

Szerencsére a pár hónappal korábbi incidens, amikor is a fotósok a kórház előtt rontottak ránk, nem ismétlődött meg. Volt párszor, amikor elmentünk valahova rajtakaptak minket, de nem zaklattak bennünket. Mégis elkerülhetetlen volt, hogy készüljön néhány kép a lányunkról.

Nem akartuk persze eltitkolni a világ elől, csak nem szerettük volna, ha valahányszor elmegyünk vele valahová a nyakunkba lihegve kattogtassák a gépeiket.

Mégis sikerült nekik, de legalább az egész világ tudja, hogy minden rendben köztünk és boldogok vagyunk.

Életem párját, ha lehet ilyet mondani, jobban szeretem, mint valaha.

Az első alkalommal, amikor próbálkoztunk együtt lenni nem sokkal a szülés után, ahogy mondták nem igen sikerült még. De hálás voltam Robnak, hogy ki tudta várni azt a pár hetet, de persze ez idő alatt nem kellett mindent nélkülöznünk.

Az első éjszakánkat ezután mégis különlegesre akartam, amikor úgy éreztem, készen állok rá, és miután az orvosaim is engedték.

Ezt az estét, ha kicsit önzőnek is hangzik, csak kettőnknek akartam. Mondanom sem kell, hogy akadt bőven jelentkező, akik szívesen vigyáznak a lányunkra.

Végül a két nagyszülő páros, anyuék és Richardék vigyáztak Jazmine-ra, míg én megleptem az apukáját. Ő vitte a picit a szüleihez, addig én mindent előkészítettem, és persze kellett Claire és anyu segítsége, hogy egy kicsit lefoglalva őt jusson időm mindent előkészíteni.

Ezen az estén nem kicsit leptem meg Robot. Csodás, gyertyafényes vacsorával vártam haza. Mikor az alkalomról kérdezett, elég volt egy pillantásom, ami elárulta neki, mi fog történni ma este.

Ezek után a szavakat tetteink vették át. Kissé igaz felesleges bennem volt a félsz, hogy annyi idő ismét együtt legyünk. Ennek az az oka, hogy féltem, mégsem fog menni és, hogy még mindig fájni fog.

De Robot ismerve tudtam, hogy nem kell félnem, és gondoskodott róla, hogy még csak gondolni sem tudjak ilyesmire, hiszen majd eszemet vesztettem a vágytól és a szerelemtől, hogy végre ismét teljesen az övé lehetek.

Ha mondhatok ilyet, de végül is minden egyes éjszaka, de különösen ezt az éjjel, életem legvarázslatosabb éjszakája volt.

Amit azóta még millió követett, és fog követni.

Jazmine pedig napról napra szebb. Már nemsokára négy hónapos lesz. Nem sokkal ezelőtt tartottuk a keresztelőt, ami igen jelentős alkalom volt, mégis meghitt, csupán a családunkkal és a barátainkkal.

Anyuék és persze Lizzyék gondoskodtak mindenről.

Egyedül a keresztszülőkkel voltunk bajba, mert nem tudtunk dönteni.

Végül Robbal teljes mértékben egyetértve döntöttünk Bradly és Lizzy mellett. Nem hiába, hiszen nagyon sokat köszönhetünk Bradlynek, akinek hála egy csodás egészséges kislányt hoztam a világra, és aki mindvégig mellettünk volt. Lizzy, hát ő pedig csak Lizzy, akit imádok persze a lányokat is, de neki is sokkal tartozom és Rob is, mindig is a nővérei közül ő volt az, akivel meg tudta beszélni, ha valami gondja van, ettől függetlenül persze ugyanúgy imádja Vicket is. De végül így döntöttünk.

Bradly és Lizzy majd ki ugrottak a bőrükből, főleg Lizzy, ismerve őt. Bradlyt talán kicsit meglepte, főleg, hogy Rob mondani el nekik.

Nem is csoda, hiszen Rob eleinte nem kedvelte őt. De mint minden rossz már az is a múlté. Bradly nagyon boldog Lizzyvel, akivel nem olyan régóta együtt is élnek. Robnak bőven elég ennyi, és ő is nagyon hálás azért, amit értem és a lányáért tett, és nem utolsó sorban, hogy ilyen boldoggá teszi Lizzyt. Azóta nagyon jól kijönnek egymással. Elég sokat is vannak nálunk, és persze imádják a keresztlányukat, ahogy Jazmine is őket.

Anyuék és Claireék is sokat vannak velünk, és néha ha itthon van a lökött bátyám Cam is meglátogat minket.

Ahogy Peter és Elizabeth, ha van idejük a munka és a családjuk mellett. Ugyanúgy, ahogy Jackson és Vic.

Kellan és Ashley, mint ahogy tervezték, itt Londonban vettek egy házat. Szerettek volna ők is kicsit távol lenni a LA által nyújtott felhajtástól. Kellan azóta úgymond szabadságon van, és csak élvezik az életet és boldogságot Ashley-vel.

Robbal nagyon örültünk a hírnek, hiszen nagyon jó barátaink.

Egyik alkalommal, amikor összeültünk, pont ez jött szóba. Megkérdeztem Robot neki nem hiányzik e ez az egész. Mindig is imádott filmezni, színészkedni.

- Ez igaz. De most már van más, amit mindennél jobban imádok. És most érzem teljesnek az életem. Itt veletek - válaszolta, majd a karjaiba vonva egy szerelmes csókkal nyomatékosította szavait.

Mindenki, mi is, a körülöttünk lévők boldogok voltak, és tényleg, ahogy Rob mondta, így teljes az életünk. Nagyobb boldogságot el sem tudnék képzelni.

A férfi, akit mindennél jobban szeretek mellettem van, és itt a csodás kislányunk, aki beragyogja az életünk. Ennél többet nem is kívánhatnék.

Ehhez a hatalmas boldogsághoz csatlakozott pár hónapja az azóta még boldogabb és szerelmesebb pár Nikki és Nick.

Akik akkor elutaztak egy kicsit kettesben. És mint gondoltunk Nick akkor avatta be Nikkit a meglepetésbe. Nem akármi volt az, de itthon sejtettük, mire készül Nick.

Hazaérve immár nemcsak szerelmesekként jöttek. Hanem mint jegyesek. Nick egy meseszép szigetre vitte őt, ahol megkérte Nikki kezét, és aki boldogan mondott igent.

Ők továbbra is LA-ben élnek, de esküvőt mindenképpen itt Londonban szeretnének majd.

Az egyik ilyen alkalommal, amikor Kellan és Ashley nálunk volt és szóba jöttek a meglepetések, jutott eszembe, hogy Rob annak idején elkotyogta vagy inkább Nick, hogy a férjem is készül valamire. Rá is kérdeztem, de ismét nem éppen valami kielégítő választ kaptam.

- Mindent a maga idejében kicsim. Már nem kell sokat várnod - válaszolta Rob és mint mindig ilyenkor, a hatásos módszerével, a csókjával fojtotta belém a szót, és nehogy tovább faggassam, persze eszemben sem volt ellenkezni.

- Ejnye, gyerekek, legalább ne a kicsi előtt essetek egymásnak - váltunk szét Kellan hangjára, és pillantottuk Jazmine-ra, aki cseppet sem figyelt ránk, ugyanis Ashley-nél volt.

- Mondtad már Krisnek, hogy mit szeretnél? - szólalt meg ismét Kellan, aki Robnak célozta a kérdést.

- Igen, mit is szeretnél szívem? - fordultam Rob felé válaszra várva.

- Beszéltük Ashleyékkel, hogy Kellannak pár napra LA-be kell mennie és mi lenne, ha velük mennénk?

Nem tudom miért, de izgatott lettem a gondolattól. Annyi szép és boldog elmék köt oda, és a gondolat, hogy ha csak egy kicsit is visszamenjünk, nagyon feldobott. Persze nemcsak szép, hanem kevésbe jó emlékek is, de mint akkor mondtam, azokra már soha többé nem akarok gondolni.

- Én nagyon örülnék neki. De Jazmine nem kicsi még ehhez?

- Szerintem úgy is végig alszik, és ő is élvezné. Ott a házunk, és Elizabeth és Nikki elrendeztek mindent a házban, hiszen már régen nem jártunk ott.

- Szóval akkor gondolom, már minden el van rendezve. Én szeretnék menni - pillantottam Robra, és láttam rajta, hogy ő is. És hogy ugyanazokra gondol, amikre én.

Fantasztikus lenne visszatérni oda. Hiszen ott kezdtük a közös életünk, és megannyi szép pillanatot ott éltünk át együtt. És igaza van ott a házunk, amivel annak idején Rob meglepett engem, vagyis minket, amikor eljött értem Londonba.

- Akkor azt hiszem, ezt megbeszéltünk - csapta össze a kezeit Kellan.

- És mikor akartok indulni? - kérdeztem tőlük, ha már így szervezkedtek.

- Hát már holnap indulnánk - mondta Kellan.

- Az kevés idő szívem és ma kell Jazmine-t is Bradlyhez vinnünk.

- Mi szívesen segítünk. Akár most a fiúk mehetnének a picivel az orvoshoz, addig mi összepakolunk - javasolta Ash.

- Mit szólsz kicsim? Mész ma apuékkal Bradlyhez? - fordultam Jazmine-hoz, aki Ashleynél volt, és aki gügyögve hatalmas mosollyal az arcán hadonászott.

- Rendben, akkor nyomás öltözni kisasszony - mondta Rob és átvette a lányunkat és a szobája felé indult vele.

Nem sokkal később az ajtóból figyeltem őket, amint éppen a tündérünket öltöztetve, aki mosolyogva s hangosan kacagva tűri, amikor az apukája néha megcsiklandozza.

Ennél szebb látványt el sem tudtam volna képzelni, de amit ezek után mondott? Még boldogabbá tett.

- Tudod, hercegnőm, imádlak téged és a mamit is. És el ne áruld neki, de ahová megyünk, ott lesz majd egy meglepetésünk neki. Nagyon boldogok voltunk ott, és biztos, hogy neked is tetszeni fog, és ott lepjük meg a mamit, aki . . . . .

- Aki imád titeket - fejeztem be Rob mondatát, majd közelebb léptem hozzájuk.

Rob a karjaiba vette Jazmine-t és így öleltem meg őket. Jazmine egy puszit kapott, míg az apukája egy szerelmes csókot.

- Én is titeket - érkezett a válasz, miután elváltunk egymástól.

Nem akartam ismét faggatni, mire készül, tudtam egyrészt, hogy úgysem mondaná el, másrészt hogy hamarosan úgyis megtudom.

- Oké, most nyomás a dokihoz, Bradly már vár titeket - mondtam Robnak és egy-egy utolsó puszi után neki és a lányunknak, Bradlyhez indultak karöltve Kellannal.

A szokásos mérésekre viszik Jazmine-t, mint mindig, amit Bradly végez. Testsúlymérés és ilyesmik, amiket mindig megnéznek, főként Bradly mint az orvosunk, de ha éppen neki dolga van, vagy más betege, akkor Tomas szokta megnézni a kis hercegnőnket.

Miután elmentek, Ashleyvel mi nekiláttunk összepakolni az útra, hogy holnap indulhassunk LA-be.

Mondanom sem kell, hihetetlen izgalom fogott el, amikor erre gondoltam. És azon töprengtem közben, vajon milyen meglepetésre készül az én imádott férjem . . . . . .









Utolsó fejezet csütörtökön hasonló időben délelőtt :)

Kukkantsatok be :) + még egy új blog :)

Sziasztok!


Egy kéréssel fordulok hozzátok, vagy inkább egy kis olvasnivalót ajánlok :)

Angelblood nemrég nyitotta blogját, ahol egy fantasztikus történet tesz fel. Új történet ami nemrég indult, de már most jó pár fejezettel várja az olvasókat. Engem nagyon megfogott már a tartalma is, főleg miután olvastam :)
Ha van időtök lessetek be és olvassátok el, és véleményezzétek :)

Katt a képre :)

Úgy látszik a nagyon jó új törikre és blogokra ma lelek rá:

Beky ma nyitotta új Twilightos blogját ami szintén nagyon jónak ígérkezik ha kíváncsiak vagytok kukk be:

http://burningfeeling499.blogspot.com/

58.fejezet

Sziasztok! Itt az új fejezet, mint látjátok szám szerint az 58-as.És igen, már csak 2 fejezet. Nem sokat szövegelek a fejli előtt inkább a végére írom, amit majd olvassatok el ha lehet :) Köszi szépen azoknak akik megtiszteltek a véleményükkel az előző fejezetnél,név szerint: Reni, Netty, Flora, Karolin, Lolee, d., Orsi,Valtina, Ágika, Krisztina, Mano, Nagyitta, Judit, Hugicának és Zsunak! És azoknak akik esetleg chatben vagy emailben írtak! Köszönöm szépen nektek, imádlak titeket (L)

Köszi Puszmó (L)



58.fejezet



/Rob/


Másnap, ahogy anyáék mondták, megjött Nick és Nikki. Persze mindketten rögtön Kristent és a picit akarták látni.

Épp mindketten nem olyan régen ébredtek. Kristen ás Jazmine is. És megvolt a reggeli is, legalábbis a kislányunknak, akit a mamája már megszoptatott.

Épp büfiztetés közben rontott rájuk Nick és Nikki. Szerintem mindketten rögtön Kristen nyakába vetették volna magukat, de mivel a lányunk pont a karjában volt, így óvatosan ölelték meg őt, és a karjaiban lévő kis csöppséget is, aki láttán mindketten csak ámultak.

- Istenem, annyira édes, igaz szívem? - kérdezte Nikki a bátyámtól, de közben végig a picit figyelte.

Valamiért van egy olyan érzésem elnézve Nikkit, hogy a közeljövőben nemcsak Kellannek kell eljátszania az apaság gondolatával, és ezt a kicsit arrébb álló Nickkel is megosztottam.

- Kellan is így járt ma, szóval hajrá tesó - mondtam neki halkan, míg Nikki Kristennel és a picivel volt elfoglalva.

- Ezt hogy érted? - kérdezett vissza rögtön.

- Ashley is így reagált, ahogy Nikki. Kellan el is töprengett rajta, tetszett neki a látvány, ahogy ő mondta, elbírna még egy nővel.

- Te atya ég. Kellan komolyan ezen gondolkozik? Na, pont róla nem gondoltam. Bár egyszer úgy is várható volt, hiszen látszik, hogy imádja Ashley-t.

- Így van. Szóval azt hiszem, lassan neked is gondolkoznod kell ezen. Nem tudom, mi üt ilyenkor a csajokba, de teljesen odavannak Jazmine-ért.

- Meg is tudom érteni, csodás kislány, öcsi gratulálok.

- Köszönök mindent - öleltem meg a bátyámat.

Ő is nagyon jól tudja, mi mindent köszönök neki. Sőt egy köszönöm nem is lenne elég. Rengeteg mindennel tartozok, főleg neki. Hiszen, ha ő akkor nem lép, most talán nem itt lennék, és talán Kristen sem lenne a feleségem, és minden teljesen máshogy alakult volna. Ennek gondolatára kissé elszomorodtam, és ezt ő is észrevehette rajtam.

- Min töprengtél el? - kérdezte és elmondtam neki, mi terelte el kissé a gondolataim.

- Ez igaz. De most már ne gondolj erre. Ennek így kellett lennie. Őt neked szánta a sors, nem nekem. Én örülök, hogy akkor utánad mentem. Mellettem nem lett volna ilyen boldog - pillantott Nick Kristen boldogságtól sugárzó arcára.

- És most már itt van nektek ez a csöppség.

- Ez így van. Többet nem is kívánhatnék magamnak. Mellettem van a nő, akit mindennél jobban szeretek, és aki egy csodaszép kislánnyal ajándékozott meg.

- Mit sutyorogtok ti ott? - hallottuk egyszer csak szerelmem hangját.

- Semmit - mondtam rögtön egyszerre Nickkel.

- Vártuk, hogy sorra kerüljek és láthassam a tündéri kislányotok - mondta Nick és Nikki mellé ült, aki épp a kezében tartotta Jazmine-t.

- Nektek is nagyon jól állna - mondta ki hirtelen Kristen a gondolataim.

Nikki és a bátyám rögtön összenéztek, és egy szerelmes pillantást vetettek egymásra, de egyikük sem kommentálta szerelmem előbbi megjegyzését. Én viszont megjegyeztem magamnak, hogy hamarosan azt hiszem, nem egy kisbabával bővülünk. Egyelőre nem Kristen én, hanem Kellanék és Nikkiék. Remélem, ha tényleg akarják, nekik is megadatik ez a csoda.

Szerelmem felállt és a karjaimba bújt. Szerencsére az éjjel is sikerült pihennie, csak etetni kellett felkelnie három óránkét a picit. Rá is fért a pihenés, de most már kissé pihentebbnek tűnt, és nem utolsó sorban végtelenül boldognak.

- Szeretlek - súgtam a fülébe, miközben a karjaimban szorosan öleltem magamhoz.

- Én is téged - érkezett a válasz egy csók kíséretében.

- Azt hiszem, lesznek jelentkezők, akik vigyáznak a hercegnőmre, amíg apuék összebújnak - hallottunk meg hirtelen egy nevetéssel egybekötött hangot az ajtó felöl. Tom dugta be a fejét, majd jött beljebb, nem egyedül, hanem a másik jómadárral, Kellannal, ő pedig Ashley-vel.

Ashley-t ismerve, amint megláttam Nikkiéket, rögtön a nyakukba ugrott. Nick kissé messzebb jött a csajok csacsogásától, szerelmem pedig csatlakozott a lányokhoz. Tom persze ezt sem hagyhatta szó nélkül.

- Persze a csajok már el is hanyagolnak minket, na de majd a hercegnő figyel ránk - pillantott Tom Jazmine-ra, aki mintha értette volna Tom mondókáját, édesen gügyögött, miközben végig mosoly ült az arcán.

- Mi újság haver? Csak nem te is beállni akarsz az apukák sorába? - fordult Tom Nickhez.

- Még meglehet - válaszolta Nick.

- Csapj bele tesó - szólt neki Kellan és mind nevetésben törtünk ki, felhívva a lányok figyelmét, de nem osztottuk meg velük, min nevettünk.

A csajok és persze ezután mi is egy valakinek, Jazmine-nak szenteltük a figyelmünket. Ő azonban egy idő után elpilledt édesanyja karjaiban.

Kristen lefektette őt, majd nem sokkal később a srácok is menni készültek, mondván, hogy holnap majd immár otthon látogatnak meg minket.

Bradly szólt, hogy ha szeretnénk, akkor holnap délután hazavihetjük Jazmine-t.

Estefelé anyuék és Kristen szülei jöttek be, akikkel szintén közöltük a hírt. Lizzy ekkor elmondta, hogy minden készen áll otthon, hogy hazavigyem Kristent és a lányom.

Jules pedig rólunk is gondolkodott, és gondoskodik. Ő is tudja mennyi törődéssel és figyelemmel jár egy ilyen csöppség, így anyával karöltve megegyeztek, hogy felváltva segítenek majd. Többnyire az otthoni teendőkkel, főzés ilyesmi.

Kristent így is el fogja fárasztani Jazmine, aki mindennek ellenére nagyon jó, csendes baba, de ha ennivalóról van szó, elég hangosan követeli a jussát.

És akárcsak Kristen én is minden percet vele és a lányommal szeretnék tölteni.

Miután anyuék elmentek szerelmem megetette Jazmine-t, amit ismét csodálva szemléltem. Kristen közben néha-néha egy- egy szexi mosolyt villantott felém.

Örültem, hogy részben "kettesben" vagyunk, amihez egy ideje nem volt szerencsénk. A lányunk miatt egyáltalán nem bántam. Bár igaz, ami igaz, remélem az éjszakák alkalmával egymásra is szentelhetünk egy kis időt.

Erre gondolva nem éppen ide illő gondolatok támadtak a fejemben, ahogy figyeltem Kristent szoptatás közben. És ezen a megjegyzése sem sokat segített.

- Ugye tudod, hogy pár hétig szó szem lehet semmi olyasmiről, amire gondolsz? - kérdezte lelombozva a kedvem és a vágyaim amint eszembe jutott Bradly figyelmeztetése, amit én is megkaptam.

- Azért nem minden tilos - kacsintottam szerelmemre, aki egy igéző mosolyt küldött felém.

Csak remélni mertem, hogy lesz majd néha egy kis időnk egymásra is, és bepótolhatjuk amit Jazmine születése előtt abbahagytunk - gondoltam magamban - persze egyelőre szigorú keretek között.

Fogalmam sincs, hogy fog menni nekünk ez a böjt, de nincs mit tenni, mint kibírni ezt a pár hetet. Ami pokoli nehéz lesz, legalábbis szerintem a magam részéről, de egy valami azt hiszem, mindkettőnket kárpótol. A lányunk. És csupán pár hétről van szó, annyit csak ki fogunk bírni.

Szerelmem ujjaival magához hívogatott, és egy kis előzetest kaptam szenvedélyéből.

Miközben lányunk Kristen melleit ejtette foglyul táplálkozás céljából, addig én édesanyja ajkait foglaltam le. Nem is akárhogy.

Kristen olyan hévvel csókolt, mintha fel akarna falni. Igaz, ami igaz az utóbbi kis időben nem igen volt lehetőségünk ilyesféle szenvedélyes csókra.

Nyelve vad táncba hívta az enyémet, miközben egyik karjában a lányunkat tartotta, másikkal pedig a hajamba markolva tartott közel magához. Erre bár semmi szükség nem volt, hiszen képtelen lettem volna elszakadni tőle.

Olyan hévvel csókolt, hogy azt hittem, felrobbanok a vágytól. Mindig is tudta mivel képes teljesen az őrületbe kergetni, és sokszor alkalmazta is. Csupán egyetlen ilyen forró csók és teljesen elvesztem.

Bár szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy ez tényleg amolyan előzetes, és hogy egyelőre többet nem kaphatok belőle.

Sóhajtva hagytam el szerelmem ajkait, akinek huncut mosoly ült az arcán.

- Azért tudd, hogy ezért még számolunk - mondtam neki, és tudta, hogy ezt még behajtom rajta.

Nem sok kellett, hogy a testemen is látható jelei legyenek a vágyamnak, de azt most inkább nem szeretném. Inkább, ha valami nyugodtabb, és olyan helyen vagyunk, ahol nem nyithat ránk bármelyik pillanatban valaki.

Igyekeztem elterelni a gondolataim szerelmemről, aki igencsak megkísértette az imént az ellenálló képességem.

Inkább a lányunkat figyeltem, aki végzett a vacsorával. Elvettem őt Kristen karjaiból és rám várt a büfiztetés.

Sokszor, még most is szinte alig mertem megfogni olyan pici. Mintha porcelánból lenne, úgy vettem a karjaimba.

- Olyan édesek vagytok - mondta Kristen kicsit később, mikor már a kis tündérünk elszundított a karomban.

Ilyenkor szoktuk lefektetni őt a többi baba mellé egyelőre, de holnap már a saját szobájában szundikálhat.

Később Krist is ágyba parancsoltam, hogy pihenjen, amíg nem kell ismét megetetnie Jazmine-t. Lefekvés előtt még Bradly is belesett hozzánk, hogy vannak a lányok. Nem is egyedül, hanem Lizzyvel.

Nem maradtak soká, mikor látták, hogy Kristen is fáradt, hiszen egész nap fent volt, és éjjel, ha tudott is pihenni kicsit, mégiscsak három óránként a kis Jazmine követelte őt és a számára fontos anyatejet.

Kristen az ágyába feküdt, ahová engem is magával csalt, de szigorúan csak alvás célzattal. Háttal feküdt nekem, szorosan magamhoz vontam és csókot leheltem nyakának finom bőrére. Pillanatok alatt álomba merült, és csak édes szuszogását hallottam, amíg jómagam is elszenderedtem . . . . . .



/Kristen/


Mióta a lányunk megszületett, nem sok időm volt egyedül lenni.

Még most is szinte hihetetlen, hogy létezik ennyi boldogság. Ez a kis csöppség pedig a világ legszebb kislánya. Rob pedig a legjobb apuka már most, aki mindvégig mellettem volt.

Bár ő nem így gondolja. Elszomorodni láttam párszor, amikor a külön töltött idő jutott eszébe. Például amikor Ashleyéknek mondtuk el, miért is kapta Ash nevét másodiknak a lányunk.

Még most is rossz tudni, hogy ez még mindig fáj neki. Ha annyi ideig őt is okoltam, már vége. De ő nem tudja elfelejteni, magát okolja, amiért hónapokon keresztül nem volt mellettünk.

Ez mindkettőnk, sőt hármunk hibája. Részben Mike-é, akinek köszönhettük ezt a félreértést, ami az elválásunkig vezetett.

De már mindennek vége. Azt hittem, ezt már megbeszéltük vele. De látom rajta még most is sokszor, hogy emészti magát ezen. De igyekszek mindent megtenni azért, hogy ezt egyszer és mindenkorra kiverje a fejéből.

Mindenre szeretnék időt szakítani, de most a legfontosabb a lányom és persze a férjem. Ők ketten az életem.

Reggel a pár órával ezelőtti etetés után kissé fáradtan ébredtem. Panaszkodni azonban eszembe sem jutott. Még a fáradtság is édes, ha egy ilyen tündéri kislány fárasztja le az embert, mint Jazmin.

Aki épp az apukája karjaiból mosolygott rám, amíg nekem Bradly elintézte a papírjainkat, hogy délután hazamehessünk.

Összepakolhattam a ruháinkat, hogy nemsokára elhagyhassuk a kórházat. Szerencsére az itt töltött utolsó órák hamar elteltek. Bradlynek még dolgoznia kellett, és Nick volt az, aki értünk jött.

Mielőtt elmentünk, Rob és én is mindent megköszöntünk Tomasnak és Bradlynek. Továbbra is ők lesznek az én és a lányom orvosai, akinek szintén néha szüksége lesz a szokásos vizsgálatokra.

Mikor Nick a szobába lépett, azonban mintha kissé ideges lett volna.

- Mi a baj? - kérdezte tőle Rob.

- Azt hiszem, a távozás nem lesz zökkenőmentes - mondta Nick, de nekünk fogalmunk sem volt ,mire gondol. Értetlen arcunkat látva kérte, hogy nézzünk ki az ablakon. Megtettünk. A látvány, ami ott fogadott, minket is sokként ért.

- Honnan a pokolból tudják? - kérdezte rögtön Rob.

- Nyugodj meg szívem.

- Te nem látod kicsim? Egy nyugodt percünk sem lesz. Amint meglátnak minket Jazmine-nal, mindenki őt akarja majd látni.

- Te is tudod, hogy ez ezzel jár. Megoldjuk, de a lányunkat nem akarom kitenni ennek. Annyit tudni fognak, amennyit kell, hátha akkor leszállnak rólunk - pillantottam az odakint ácsorgó fotósok hadára.

- Szerintem jobb, ha hátul mentek ki - hallottuk meg az ajtóból Bradly hangját. - Még sosem láttam ilyet. Azt tudtam, hogy színészek vagytok, de ez? Hihetetlen - tette hozzá.

- Azt hiszem, itt az ideje mindent tisztázni - mondtam hirtelen.

- Szívem, fogod Jazmine-t? - kérdeztem Robot, aki magához ölelte a lányunk és betakargatta a karjaiban.

- Kicsim, mit akarsz?

- Csak a helyére tenni mindent. Akár mehetünk is.

- Szerintem el fog kelni még egy kis segítség - szólalt meg ekkor Nick.

Ismét értetlenül pillantottunk felé, és ő az ajtó felé nézett.

- Ezt nem hiszem el - hallottam Rob hangját.

- Helló főnök - mondta az ajtóban egy nagydarab, inkább medvére hasonlító férfi.

- Jó régen, de ismét munkára kész. Azt hiszem, elkél egy kis hessegetés - mondta a férfi az ablak felé nézve.

Rob ekkor kapott észbe, hogy nekem még fogalmam sincs ki ez a pasi, aki főnöknek hívta őt.

- Szívem ő Dean, a megmentőm, megmentőnk - helyesbített.

- Ő a testőröm, vagyis volt, amikor még filmeztem.

- Örvendek - mutatkozott be Dean, aki szintén gratulált a lányunkhoz, és nagyon örült, hogy ismét Robnak dolgozhat.

- Ezer éve volt már főnök. A régi szép idők, a testvére szólt, hogy szerinte, ha kiderül, hogy itt vannak, jól fog jönni egy kis segítség. És mivel az emberek, főleg a hiénák kíváncsiak, itt vagyok.

- Köszi, Nick, és neked is Dean. Ne haragudj, de reméltem, hogy már nem lesz szükségem rád.

- Sejtettem, hogy jobb lenne ezek nélkül - célzott a fotósoknak - De hamar lenyugszanak, itt amúgy is jobb a helyzet, mint Amerikában, hamar ismét nyugodtan élhetnek. De mióta mindketten eljöttek, mindenki arra kíváncsi, mi történt a híres sztárpárral azután, hogy . . . .

- Igen - mondta Rob, hogy Deannek ne keljek kimondani, hogy a szakításunk után.

Éppen ezért is akartam végre tisztázni mindent, hogy többé Rob se eméssze magát emiatt.

Nagyon rendes pasasnak tűnt Dean, és látszik, hogy Rob is kedvelte őt, hiszen sokáig mellette volt, amikor én még nem is ismertem őt. És most valóban jól jön a segítsége.

- Szívem, ti menjetek a kocsihoz Jazmine-nal, Dean majd segít, én is rögtön jövök - mondtam neki, miután összeszedtük a dolgainkat és a főbejárat felé indultunk. Rob mintha kissé félt volna ettől, de főleg attól, hogy mit akarok.

És megtörtént.

Amikor kiléptünk, vakuk sokasága villant, és fényképeke rengetegét készíthették.

Rögtön mindenki Robot akarta és a lányunkat, vagyis képet róluk. Dean azonban rögtön a kocsihoz vitte őket, és nem kis ereje kellett, sőt Nick segítsége is, hogy távol tartsák maguktól a fotósokat. Én azonban igyekeztem elterelni a figyelmüket.

Amint ez sikerült, kérdések sokaságát zúdították a nyakamba.

Hogy mi történt velem és Robbal? Miért menekültem el? Mi volt az oka a szakításunknak? Még mindig együtt vagyunk e vagy csak a baba miatt? És, hogy egyáltalán ő ez apja? És hasonló kérdések, aminek a végére teljesen kikeltem magamtól egy némelyik feltételezésre, és igyekeztem hamar tisztázni mindent.

- Igen, voltak hála néhány embernek, akik mindent megtettek, hogy elválasszanak minket - céloztam itt főként Mike-ra, akiről reméltem mihamarabb tudomást szerez erről, hogy nem jött be a terve, és igyekeztem nem gondolni a balhéra, amit Robbal rendeztek a klub előtt.

- De nem sikerült nekik. Volt egy időszak, amikor igen, külön voltunk, de már jó ideje mindent tisztáztunk és boldogan vártuk a lányunkat.

Ekkor jöttek a kérdések Jazmine-ról.

- Másról nem nyilatkozok. Szeretnék nyugodt életet a férjemmel és főként a lányunkkal, aki boldogan fog felnőni a szülei mellett. Sok mindenen ment át a kapcsolatunk, de kitartottunk egymás mellett. És ami történt mindkettőnk hiába, de rendbe hoztuk, és csodásabb férjet és apát a lányomnak nem is kívánhatnék, mint Rob, és csak hálát adhatok a sorsnak, amiért mellettem van - fejeztem be a mondandómat.

- És csak nyugalmat kérünk. Amit akartak, már tudják - hallottam ekkor Rob hangját, aki minden bizonnyal hallotta az iméntiket.

Ekkor minden figyelem felé irányult.

Rögtön Jazmin után akartam kérdezni, de a fülembe súgta, hogy Lizzyvel van a kocsiban, aki ott várt rájuk.

Rob nem sokat fűzött hozzá az iménti mondandómhoz, csak hangosan mindenki füle hallatára vallott szerelmet nekem, és tett ígéretet, hogy minden erejével azon lesz, hogy engem és a lányunk boldoggá tegyen, majd megcsókolt.

Ekkor kezdtek el ismét vakuk sokaságai villanni, majd Rob elvonszolt a fotósok elöl, akik, mint megkapták, amit akartak, szerencsére nem követtek minket, és az időközben ismét mellénk szegődő Dean miatt nem is tudtak volna követni minket.

Kissé távolabb a kocsitól állított meg Rob. Tudtam, hogy választ vár, hogy miért csináltam ezt.

- Szerintem te is tudod. Így remélhetőleg legalább békén hagynak minket. És végre tisztázni akartam mindent. És hogy soha többet - hangsúlyoztam ezt ki, miközben kértem, hogy a szemembe nézzen - hogy soha többet ne gondolj arra, ami történt. Vége van, és együtt vagyunk. Csak ez számít Rob, ne rágódj rajta.

- Tudom, de . . .

- Semmi de. Kérlek, felejtsd el, ahogy én is. Együtt vagyunk, boldogan a lányunkkal, aki szintén egy boldog apukát akar magának. Ne rágódjunk a múlton, kérlek.

- Rendben - adta meg magát egy sóhajjal, majd mélyen a szemembe nézett.

- Köszönöm. A világon mindennél jobban szeretlek. Téged, és a lányunkat - mondta, miközben ezen érzések mindegyike az arcára volt írva, majd a karjaiba vont.

Gyengéd, szerelmes csókot váltottunk, majd csatlakoztunk a ránk várókra.

Lizzy egy sötétített üvegű hatalmas kocsiban várt karjaiban a lányunkkal, akit rögtön magunkhoz öleltünk, és most már tényleg igyekeztünk mindent magunk mögött hagyni, többek között a színészi világot is, egy időre biztos hogy csak a lányunknak élhessünk és a szerelmünknek.

Nem akartam többet erre gondolni, és ezek után, amint elnéztem Robot, ő sem. Lányunk később az apukája felé nyújtotta kis kezeit, így átadtam neki.

Semminél sem nyújtott szebb látványt, mint amikor Rob a karjaiban tartotta a lányunkat. És ez földöntúli boldogsággal töltött el engem is.

Mire hazaértünk, otthon is egy kisebb tömeg fogadott minket. A családunk és a barátaink. Immár teljes létszámban. Megjött Peter és Elizabet, valamint Vic és Jackson is, akik rögtön a kis csöppséget akarták látni.

Anyuék Claire-rel a konyhában sürögtek forogtak, és mondhatni annyit főztek, ami egy hadseregnek is elég lett volna. Majd ők is szerettek volna unokázni egy kicsit.

A lányokkal a szobájába vittük Jazmine-t, míg a srácok a szülőkkel maradtak a nappaliban.

Pici lányunk érdeklődve szemlélte az új szobáját, amit az apukája csinált neki. Szinte minden percet, mióta világra jött, valakinek a karjában töltött. Mindenki imádja őt.

Letettem a kiságyába és kis szemei rögtön lecsukódtak. Csodálva figyeltem őt, majd a mellettem lévő Nikkire és Ashleyékre pillantottam. Lizzy és Vic is itt voltak.

- Rob nem mondta neked, mit pusmogtak múltkor a fiúkkal? - kérdezte Ashley halkan, miközben a szobában lévő kanapéra ültünk a lányokkal.

Nikkire pillantottam és eszembe jutott, mit mondtam nekik, mikor láttam őt Jazmine-nal a karjaiban.

Nikki elmondta a lányoknak, mit mondtam neki és Nicknek.

Vic és Jackson egyelőre nem terveznek babát, ahogy Vic elmondta. Lizzy és Bradly sem olyan régóta vannak együtt, és ők még nem beszéltek erről. Nem úgy, mint Nikkiék. Rögtön faggatni kezdtük őt.

- Ez nem is kérdés, hogy imádom Nicket. És fantasztikus vele élni, soha nem voltam ilyen boldog, mint vele. És képes volt itt hagyni értem a családját és mindent, hogy LA-be költözzön velem. Ő is dolgozik és én is. Igaz most egyelőre nem tervezek más forgatást. És ezt vele is beszéltük. Egyszerűen imádnivaló a kislányod, és mióta a karjaimba vettem - mondta Nikki egy hatalmas sóhajjal.

- Szóval Nick benne lenne?

- Ahogy elmondta, igen. Nagyon is tetszett neki a látvány mikor Jazmine-t a karomban látta. És mindig is tudtam, hogy ő is olyan családcentrikus, mint az öccse. És, hogy megfogtam az isten lábát egy ilyen férfival. Szóval igen, mindketten szeretnénk, és dolgozunk is rajta. De valami mégis aggaszt.

- Mi? - kérdezett rá rögtön Ash.

- Még La-ben az irodájában volt, amikor elmentem hozzá és egy nő jött ki tőle. Azóta mintha titkolózna. És valamiért azt hiszem, Kellan tudja, miről van szó.

- Nekem nem mondott semmit - szólalt meg Ashley.

- Biztos valami jó dolog. Ha akarja, elmondja, emiatt nem kell aggódnod - mondtam Nikkinek, de ő igenis tudni akarja, mit titkol előle Nick.

- És ti? - pillantottam Ashleyre.

- Hát, őszintén, kissé furcsa a kép, amikor az én plüssmacim egy ilyen kis csöppséggel a kezében képzelem el, de határozottan tetszene a kép. És elmondta, hogy neki sem lenne ellenére a dolog. Ekkor értettem meg, miért mondta azt a kórházban Robnak, hogy elbírna még egy nővel. Bár azt hiszem, ő egy fiúnak jobban örülne. Mindenesetre még aznap dolgoztunk az ügy érdekében - mondta kissé elpirulva Ashley.

- Én is nagyon szeretném. Fantasztikus érzés lehet. És imádom Kellant - tette hozzá Ashley.

Nagyon jó volt ilyeneket hallani a lányoktól, és jó látni, hogy ők is olyan boldogok, mint mi Robbal. Már csak azt remélem, hogy nekik is sikerül egy-egy baba.

A lányokkal beszélgettünk még, majd Rob kukkantott be hozzánk és nézett rá Jazmine-ra, aki békésen és édesen aludt.

Magunkkal vittük a babaőrzőt, hogyha a pici lányunk felébred halljuk, és a nappaliba mentünk. Anyuék, és Claire-ék is menni készültek éppen.

- Pihenjetek kicsim. Holnap Claire-rel ,ha akarjátok, átjövünk vigyázni a picire, hogy együtt is pihenhessetek kicsit - mondta anya.

- Pihenni mi? Na, azt nézném én meg - szólalt meg Tom, mire mindenki nevetésben tört ki, de persze mi mást vártunk tőle.

Ő csak azt sajnálta, hogy ahogy ő hívja, a hercegnőjétől nem tudott elköszönni, mert elaludt. De majd holnap.

- Köszi mindent, anya - adott egy puszit Rob az anyukájának.

- Nincs mit, fiam. Ha bármiben tudunk segíteni, szóljatok kicsim - pillantott rám is Claire.

- Köszönjük - mondtam én is, majd egy- egy puszi és ölelés után anyuék elmentek.

A srácok is menni készültek, és igazat megvallva az utóbbi napok izgalmaitól elfáradtam, és tényleg szerettem volna pihenni egy kicsit.

Fáradtan, boldogan, szerelmesen és millió más érzéssel a szívemben omlottam Rob karjaiba ,miután kettesben maradtunk.

Mielőtt egymásba feledkeztünk volna, eszembe jutott valami.

- Tudod, mit titkol Nick? - kérdeztem rá nyíltan.

- Mi? Miért titkolna bármit? - kérdezte Rob, de valamiért úgy éreztem, nagyon is tudja.

- Nikki szerint igen. Furcsa volt az utóbbi időben és nem tudja mire vélni. És azt hiszem, te tudod - néztem rá gyanakodva.

- Ha akarja, majd elmondja neki - mondta ezzel elszólva magát.

- Á, szóval mégis tudod.

- Igen - vallotta be egy sóhajjal. - Nick elmondta, de majd ő mondja el Nikkinek.

- Kérlek, mondd el - kértem tőle bevetve a legszebb mosolyom, miközben karjaimat a nyaka köré vonva bújtam hozzá.

Rögtön a derekam köré kulcsolta karjait szorosan ölelve magához.

- Mindent a maga idejében. Bízd ezt rájuk kicsim. Amúgy is nem pihenésről volt szó? - próbálta terelni a témát, és amint édes ajkai kényeztetését a nyakamon éreztem, kezdtem megadni magam.

Rob a következő pillanatban megcsókolt belesűrítve ebbe a csókba minden szerelmét, és teljesen elmerültünk egymás csókjában, miközben a karjaiba kapott és a háló felé indult velem, amíg lányunk a szobájában aludt, addig mi is együtt tölthettünk egy kis időt . . . .






Ennyi lenne, kíváncsian várom a véleményeket.

Mivel már csak 2 fejli igyekszek hamar megírni. Ha minden igaz több okból is, de ezt majd idejében megtudjátok, az utolsó fejezet jövőhét szerdán lesz.

Mivel ennek vége lesz, ott az másik legújabb RS a NTBF sztori és a Twilightos ami függőben van. Akit érdekel ha minden igaz ezután a Twilightos sztori kerül folytatásra Labyrint és a Telihold csábítása mellett. Remélem lesz aki örül neki.

MÉG EGY FONTOS DOLOG!!! EGY KIS JÁTÉK, VAGYIS AJÁNDÉK SZERŰSÉG NEKTEK!!!

Teszek ki egy szavazást is amire az utolsó fejli felkerüléséig lehet szavazni.

Kíváncsi lennék Rob és Kris után melyik páros a kedvencetek. Erre lehet majd szavazni, sőt akár ide komiban vagy chatbe írjátok meg mellé milyen vagy melyik sztoribeli szituációt olvasnátok el a kedvenc párosotokról és az ő szemszögükből, amit egy amolyan fejli szerűségben megírok nektek! Tehát tessék szavazni és ide az kedvenc részekkel :)

Pussz: Liz

Új történet első fejezet fennt :)

Sziasztok!

Végre kész lett az új történet A telihold csábításának első fejezete. Ha kíváncsi vagy rá less be, kíváncsian várom a véleményeket :)

katt ide:

http://atelihold-csabitasa.blogspot.com/

Pussz: Liz

Ha van kedved less be!

Sziasztok! Igaz vannak már akik látták és tudnak róla, hogy mivel a két RS sztori hamarosan befejezésre kerül, valami mást szerettem volna írni. Hasonló témában mint amiket olvasni szeretek. Ehhez készült egy blog is, eddig korlátozott hozzáféréssel, ezért vannak akik látták már, ennek is megvolt a miértje, de végül is miért ne láthatná bárki? Egyenlőre úgy döntöttem, hogy nyitott lesz, aztán meglátjuk. Ha még esetleg nem látta valaki és van kedve lessen be. Véleményt is lehet mondani mit gondoltok a történetről.
Itt ha minden igaz, mivel este megyek éjszakára melózni, holnap vagy kedden lesz az első fejezet aki kíváncsi rá :)
Pussz: Liz

57.fejezet

Sziasztok! Először is, kezdem egy sajnálommal, hogy ilyen sokat kellett várni. Elég nehezen született meg ez a szülős :D fejezet. De végre megvan, és most megtudhatjátok amire kíváncsiak voltatok a babával kapcsolatban. Nemtudom milyen lett a fejezet, én sosem vagyok annyira elégedett vele, most rajtatok a sor, hogy eldöntések milyen lett. A végére lesz majd egy kis közlendőm, ha meglesitek. Jó olvasást: Pussz: Liz
Köszi szépen Puszmó ♥

UI: Az oktatást a szüléssel kapcsolatos dolgokról köszönöm barátnőmnek Gabónak! Köszi szívem ♥

Még valami. Jó ideje nem kérek senkit, hogy íjon. Aki ír az ír, aki nem az nem. Mindenesetre nagyon hálás vagyok azoknak akik szokta. Mivel az utolsó pár fejezet következik, kíváncsi vagyok a véleményekre. Szóval ha van kedvetek és időtök írjátok meg. (L)

57.fejezet




/Rob/


Fogalmam sem volt róla, mit kellene csinálnom. Két szó volt az egész, mégis elöntött az izgalom, a boldogság, és nem utolsó sorban a rettegés is.

Vagy inkább mondanám félelemnek, hogy vajon mit is tegyek most.

Kristen jóformán még mindig a karjaimban volt, nem mellesleg meztelenül. De most kivételesen nem tudtam arra gondolni. Csak arra a két szóra, amit az előbb kiejtett a száján.

Itt az idő.

El sem tudom képzelni, mióta várok erre a pillanatra. Nemsokára a karomban tarthatom azt a kis csöppséget, aki fényt hoz, és hozott az életünkbe, és nem utolsó sorban ennek a mindent elsöprő és túlélő szerelemnek a gyümölcse.

- Jól vagy édes? - hallottam Kristen hangját, ami visszatérített a merengésből, és arra is rádöbbentett, hogy jó lenne nem csak bambán itt állni, hanem tenni is valamit.

- Ezt pont te kérdezed? Nagyon fáj? Azonnal szólok Bradlynek - mondtam, majd már nyúltam is a mobilomért, amíg Kristen persze a helyzethez képest csak óvatosan magára kapott valamit, hogy ha mégis megjönnek, ne így fogadja őket.

Nem tudom Bradly mivel jött, de szinte a telefonom után pár perccel később már egy mentővel érkezett a biztonság kedvéért és elindultunk a barátja kórháza felé, ahová mindig jártunk Krissel.

Mindvégig mellette voltam, miközben Bradly a helyzethez képest próbálta megvizsgálni őt, és a babát is, aki ha minden igaz, hamarosan megérkezik hozzánk.

Sokat nem tudok az ilyenkor esedékes teendőkről, de amint megérkeztünk a kórházba, Bradly a szülőszobába vitette Kristent.

- El kellene intézni a papírjait a recepción - fordult hozzám Bradly.

- Mellette akarok lenni, nem hagyom egyedül.

- Nem is kell. Csak pár perc az egész, addig megnézem, mi is a helyzet a kisasszonnyal odabent.

- Menj csak szívem, megvárunk - próbált mosolyogni rám Kris, de közben már egyre erősödő fájások gyötörték.

Nehéz szívvel, de hallgattam rá. Minden perc maga volt az őrület, amit távol kell töltenem tőle. A percek, amíg a nővérke a papírokat intézte, éveknek tűntek.

Hirtelen eszembe jutott, hogy a családból senki sem tud semmit. Lehet, hogy önzően hangzik, de most inkább idegzetem nem volt senkihez, csak a feleségem mellett akartam lenni.


Hiába próbáltam siettetni a nővért, az idő mintha megállt volna itt. Már csak pár dolog és kész, ha minden igaz. Ekkor csörrent meg a mobilom.

Még a mentőben hallottam, amint üzenetet jelzett, de nem volt türelmem hozzá.

- Na, végre haver. Hol a fenében vagy? Mi újság?

- Nincs most hozzád kedvem Tom - mondtam, miközben igyekeztem leplezni a türelmetlenségem.

- Mi van? Hol vagy?

- A kórházban. Nemsokára megszületik a lányom.

- Te atya ég. Azért szólhattál volna. Akarod, hogy odamenjek? Anyukádéknak szóltál?

- Még nem. Olyan gyorsan történt mindent. Még a papírokkal vacakolok, de megyek is hozzá. Megtennéd, hogy szólsz nekik?

- Naná. Aztán ügyesen, be ne ájulj haver.

- Marha vicces vagy Tom. Mennem kell.

- Oké, szólok a családnak és bemegyünk. Hátha addigra már apuka leszel - mondta ezt is vigyorogva, de most nem éppen voltam humoromnál, de tőle persze nem is vártam mást.

Elköszöntünk egymástól, addigra szerencsére a nővérke is végzett, így rögtön rohantam is a feleségemhez.

Bradly a szülőszoba előtt várt rám. Még mielőtt letámadtam volna, hogy hol van Kristen, egy kórteremszerűség felé vezetett, ahol nekem is be kellett öltöznöm, ha Kristen mellett akarok lenni.

Nem sokkal később, amint végeztem az öltözéssel, végre ismét vele lehettem. Ez idő alatt őt is átöltöztették és elvégeztek mindent teendőt, és már csak maga a szülés van hátra.

Szerelmem mosolyogva és hálásan pillantott felém, amint beléptem hozzá.

Rögtön mellé léptem és amennyire lehetett mellé ültem. Rögtön a kezem után kapott és boldogan néztem összekulcsolódott ujjainkra.

- Szeretlek - súgtam neki, miközben mélyen a szemébe néztem, ahol ugyanezt a leírhatatlan érzést láttam tükröződni, amit egy csókkal is megpecsételtünk.

Persze csak óvatosan, hiszen Kris mindenféle kütyükre volt kötve, amik az ő és persze a baba állapotát is figyelték.

Bradly magunkra hagyott bennünket, és nővérek sem nyüzsögtek mindenhol. Ekkor maradtunk kettesben.

Mint maga a kórház is, a szoba is nagyon jól felszerelt volt.

Ahogy Bradly elmondta Krisnek, amíg én nem voltam itt, már nem nagyon kellene járkálni, mert most már tényleg bármelyik pillanatban megindulhat a szülés. Egyre sűrűben jöttek a fájásai is.

Szinte megbabonázva hallgattuk hála a monitoroknak a kislányunk szapora szívhangját, néha egy- egy szerelmes csókot váltva.

Lassan, ahogy egyre közeledett az idő, úgy sűrűsödtek a fájások, és egyre többször néztek rá a nővérek is, akik ellenőrizték őt és a babát, hogy körülbelül mikor is érkezik meg, amit a méh tágulásából állapítanak meg.

Amint közeledett ez a pillanat, én egyre idegesebb lettem. Bradly ekkor már itt volt velünk, akárcsak Thomas, aki segített neki, és persze mindenekelőtt Kristennek.

Szerelmem már most elég megviseltnek tűnt a fájások miatt, de még inni sem adhattam neki, csak vizes ruhával nedvesíthettem be a száját, hogy mégis némi folyadékhoz jusson.

Közben végig a kezem szorította, a vége felé egyre erősebben. Én pedig most sajnáltam, és rossz volt csak ott ülni, és tudni, hogy én nem segíthetek neki, csak ennyit.

Igaz elképzelni lehet, de nem tudom milyen érzés, és mennyire fájhat a szülés, nemcsak neki, hanem minden nőnek, amikor egy új életet hoznak a világra. És ezért csak tisztelni lehet őket, hogy ennyi mindent kibírnak.

Sokat jártunk el mindenféle terhes tornára és ilyesmikre, ahol elég sok mindent tanultam én is, többek között a babákról is, és hogy mégis mi az a kis dolog, amiben egy férfi ilyenkor segíthet a párjának.

Az egyre sűrűsödő fájások közepette a tanult légző gyakorlatokat végeztük együtt, amiért Kristen hálás pillantásokat vetett felém, míg keze egyre erősebben szorította az enyémet, homlokán pedig izzadtság gyöngyözött.

Egy hangosabb nyögéssel adta tudtunkra, hogy valószínű itt az idő. Ekkor lépett mellénk Bradly. Kristen szülő helyzetbe helyezkedett a szülőágyon, már amennyire bírt, persze a segítségünkkel.

Az események ezután teljesen összemosódtak előttem. Szerelmem nem kicsit szenvedett meg az elmúlt percekben, de ahogy látom rajta, ezért a csodáért bármikor képes lenne újra átélni ezt. És igaz ő nagyobb részt is vállalt, hogy ez a csoda most velünk van, bármikor, és remélem még sokszor lesz alkalmunk átélni ezt.

Végig mellette voltam, miközben neki nyomnia kellett, amikor Bradly kérte, és jóformán teljesen elszorította a kezem, de egy pillanatra sem hagytam volna magára, és amiben csak tudtam, és amit a terhes tornákon és a szülésre való felkészítés alatt tanultunk, igyekeztem itt hasznát venni ezeknek.

Amikor azonban meghallottuk a világ legszebb hangját, mindkettőnk lélegzete elakadt, és azt hiszem Kristen nevében is elmondhatom, hogy mérhetetlen boldogságot éreztünk.

Először hallottuk meg a kislányunk hangját, amit egy kevésbé szebb hang követett, Bradlyé. A mondandóját ő hozzám intézte. Vagyis a kérdést, hogy szeretném-e én elvágni a köldökzsinórt.

Sosem voltam oda az ilyesfajta dolgokért, és habár sosem vallottam volna be Krisnek, féltem, hogy nem leszek képest ezt ájulás nélkül végigcsinálni, ha végig kell néznem, ahogy szül. Nem én lettem volna az első férfi, aki így jár. De szerencsére a nehezén túl voltunk zökkenőmentesen, és eszem ágában sem volt ezt a megismételhetetlen és csodás pillanatot elszalasztani.

Egy pillanatra sem haboztam. Amint ez megtörtént, újabb sokk, de ezúttal jó értelemben. A kezembe vehettem a lányunk.

A kis csöppség olyan apró volt, hogy szinte féltem megfogni őt, nehogy valami baja essen. Eddig ügyesen próbálgatta a kis, vagy inkább kissé nagyobb hangját, de most a sírás abbamaradt.

Egymásra néztünk, és talán hihetetlen, de mintha egy aranyos kis mosoly jelent volna meg az arcán.

Teljesen lenyűgözve álltam ott a kislányommal a karjaimban. Majd az anyukája mellé léptünk, aki szintén hasonló ámulattal szemlélte a kis csöppséget.

A karjaiba adtam a kislányunk és rögtön észrevettem szerelmem könnyeit végigcsordulni az arcán. Ezúttal a boldogság könnycseppjeit. Magam is hasonlóképp éreztem.

Kristen és én ugyanolyan csodálattal és boldogsággal figyeltünk szerelmünk gyümölcsét, életünk új értelmét.

Alig akartam elhinni, hogy ez igaz lehet. Azt hiszem, egy férfi, és férj számára ezek az élete legcsodásabb percei.


Igaz, sosem panaszkodna erre, sem ő sem én. Hiszen hála neki, itt tarthatjuk a karunkban szerelmünk gyümölcsét.

A lényeghez, hogy ő most itt lehessen, igaz én is hozzájárultam, de a javát szerelmem vitte véghez.

Benne fejlődött hónapokon át, és most a világra hozta őt. A világ legszebb és legegészségesebb kislányát.

Amint meghallottam felsírni őt, leírhatatlan érzések lettek úrrá rajtam. Egyetlen egy gondolat kavargott a fejemben.

Apa lettem.

Kristen szemei is ugyanezeket az érzéseket tükrözték, amiknek az örvénye bennem is kavarog.

Mérhetetlen szerelem, boldogság, csodálat, hála, főként a sorsnak, hogy ezt a csodás nőt az utamba vezette és, hogy annyi félreértés és hiba után mégis kitartottunk egymás mellett.

Ahogy én, ő is a karjába vette az apró csöppséget. Figyeltük őt, aki talán kissé megszeppenten szemlélte a számára új világot, és akinek mintha mégis egy kis mosoly ült volna ki az arcára, amikor hol engem, hol az anyukáját nézte.

Jelen pillanatban sem Kris, sem én nem voltunk képesek kinyögni egy értelmes mondatot. Ehelyett csodálattal figyeltük a kislányunkat, aki már most teljesen elbűvölt. Még ha ilyen pici is, biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan gyönyörű és imádnivaló lesz, mint az édesanyja. Sőt, már most olyan.

Egy dologban voltam egészen biztos. Immár két értelme van az életemnek, akikért mindent meg fogok tenni, hogy boldogok legyenek.

- Nagyon szeretlek - mondtam szinte suttogva szerelmemnek, aki boldog mosollyal az arcán, szemeiből sugárzó szerelemmel kísérve viszonozta a vallomásom, majd egy csókkal pecsételtük meg.

A boldog pillanatokat Bradly zavarta meg, aki el akarta venni tőlünk a picit, hogy elvégezhessék az ilyenkor szükséges vizsgálatokat.

- És a nevét még nem is tudjuk ennek a csöppségnek - pillantott ránk Bradly.

Kristennel ismét összeakadt a tekintetünk. Két név között vacilláltunk. Mindkettő nagyon tetszett, és nem igen tudtunk dönteni, de végül sikerül.

Azt hiszem a családunk és mindenki érteni fogja, főleg egy személy, akinek nagyon hálásak vagyunk mindenért, és nem hiába döntöttünk így. Nem egy vagy kettő, akár öt vagy több nevet is tudtunk volna adni neki, de az elég érdekesen hangzott volna, ezért dönteni kellett.

- A neve Jazmine Ashley Pattinson - mondta Kristen egy percre sem véve le a szemét a lányunkról.

- Csodás nevet, vagyis neveket választottatok - gratulált Bradly a kislányunkhoz.

Ezután azonban mindkettőnk bánatára elvittél tőlünk Jazmine-t megfürdetni és az ilyenkor szükséges vizsgálatokat elvégezni, és persze előtte megkapta a csöpp kis kezére a karperecet a nevével.

Miután elvitték őt, Krishez fordultam, aki igencsak kimerültnek tűnt.

De az örömünkön semmi sem ronthatott. Hamarosan átvitték a szobájába Kristent is. Nem sokkal később Bradly nézett be hozzá, hogy minden rendben van-e vele, és nem egyedül jött.

A lányunkat is magával hozta, akit rögtön Kristen karjába adtam és melléjük ültem.

Kristen miután kettesben, vagy inkább már hármasban maradunk, etette meg először a lányunkat. Kissé irigyeltem is érte, nem magát az ennivalót, hanem azt, amilyen formában kapja a kis csöppség. Persze apucira most jó néhány kemény hét vár, amikor is hozzá sem nyúlhatok a feleségemhez.

Rögtön meg is dorgáltam magam az ilyesféle gondolatokért pont most.

Félretéve ezeket a képeket a fejemben, inkább életem immár két szerelmét csodáltam. Kristent és a kis Jazmine-t.

Kristen pedig hol engem, hol a lányunkat nézte.

- Szívem, azt hiszem, ideje lenne szólni a családunknak.

- Megkértem Tomot, mikor ideértünk, hogy szóljon nekik. Tudom, hogy anyu meg fog ölni ezért, de akkor nem voltam olyan idegállapotban, csak veletek akartam lenni, Tom pedig akkor hívott pont.

- Szerintem meg fogják érteni - biztosított Kris.

Az idő kettejükkel hihetetlen gyorsan telt. Miután Kristen megetette a kicsit, nem sokkal később Bradly jött be érte, hogy Jazmine-nak és Kristennek is pihennie kellene kicsit. Persze neki, és nekem sem volt semmi kedvem elválni a kicsitől, de abban igaza volt, hogy a nehéz órák után Krisre is ráfér egy kis pihenés és utána rögtön visszakapjuk a kis csöppségünket.

Mindketten megszeretgettük őt, majd Kristent is megcsókoltam és kicsit magára hagytuk, hogy pihenhessen. Addig én Bradlyvel mentem, és letettük a csecsemő osztályon a többi újszülötthöz a mi kicsikénket is, ahonnan tovább lehetett csodálni őt, amíg ő maga is barátkozik a kinti élettel.

Visszafelé sétálva Kris szobájához, megköszöntem mindent Bradlynek.

A szoba elé érve azonban egy újabb sokk ért. Vagy inkább néhány kissé dühös szempár. A családunk.

A szüleim, és Kris szülei, a nővéreim, Ashley és Kellan és persze Tom.

Milliónyi kérdést zúdítottak rám egyszerre, még szerencse, hogy Bradly velem volt és válaszolt a kérdésekre, ami a babát és Kristent illeti. Persze rögtön látni akarták mindkettőjüket.

Mivel Kris éppen pihen a lányunkat néztük meg, mi ismét, ők először.

Amint meglátták őt, alig jutottak szóhoz. Akárcsak én, amikor először a karjaimban fogtam őt. Anya és apa büszkén néztek rám, hisz immár én is apa lettem.

Mindannyian gratuláltak nekünk, és alig várták, hogy közelebbről és persze agyonra babusgassák Jazmine-t.

- És elárulod végre a nevét? - kérdezte apa.

- Kis türelem. Ha Kristen felébred, megtudjátok, és megismeritek őt - mondtam mosolyogva.

Mindenképp meg akartam várni vele Krist. A lányok odáig voltak. Főleg Lizzyék és Ashley. Már most azt tervezték, hová viszik, hogy fog öltözködni és ilyesmik, mi pedig csak jót mosolyogtunk rajtuk.

- Apám haver, el se hiszem. Egy kiscsaj. Vagyis még egy nő. Gratulálok tesó, tündéri a csajszi - mondta Kellan, és közben Ashley odabújt hozzá.

- Kösz, haver. Azt hiszem, ideje lenne neked is felnőni, és ki tudja, szerintem te is elbírnál még egy nővel - mondtam neki halkan, mikor Ashley a lányokhoz állt. Rögtön értette, mire mondtam.

- Á haver, nem vagyok én apának való. Ez neked áll jól.

- Ez nem arról szól kinek áll jól. Nem olyan régen, amíg nem ismertem Kristent, én se gondoltam volna. Nem azt mondom, hogy soha, hanem hogy a közeljövőben apa leszek. Nem mellesleg egy ilyen csodás kislány édesapja, és ugyanilyen fantasztikus nővel az oldalamon. Szóval ne írd le magad. A fantasztikus nő már neked is megvan.

Kellan hol Ashleyre, hol a lányomra pillantott, és láttam rajta, hogy elgondolkozik azon, amit mondtam.

A csibészes mosolyával nézett felém, de mielőtt bármit is mondott volna, Ash jött oda mellénk, és bújt Kellanhoz.

- Igazad van, az egyik nő már megvan - mondta Kellan, Ashley persze semmit se értett, de a barátom nem akarta beavatni, miről is beszéltünk, inkább sikeresen terelte a témát. Ki tudja, talán legközelebb miattuk gyűlünk majd itt össze - gondoltam magamban.

Leültünk egy a családtagok számára fenntartott, amolyan nappaliszerűségben, ahol a család minden részletről kifaggatott, amíg Kristen kipiheni magát.

Ami nem tartott olyan sokáig, csupán néhány órát, amíg Jazmine ismét éhes nem lett és a mamit követelte. Kicsit magára hagytam a családot, amíg a lányunkat bevittem az anyukájához. Neki is elmondtam, hogy itt vannak a szüleink, és a többiek és rajta is úrrá lett az izgatottság. És persze a felhőtlen boldogság, amikor ismét a karjaiba vette Jazmine-t.

Jazmine édesen feküdt Kris karjaiban, miközben a mamája etette őt.

- Csak nem irigykedsz? - zökkentett ki a gondolataimból Kristen.

- Egy kicsit - vallottam be. De nem magát az ennivalót irigylem tőle - tettem hozzá.

- Azt valahogy sejtettem - mondta mosolyogva, majd kuncogva magához csalogatott.

Amíg a lányunk is táplálkozott egy kicsit, én is kaptam a számomra nélkülözhetetlen csókokból, amik nélkül már létezni sem tudok.

- Köszönöm - suttogtam, miután ajkaink elszakadtak egymástól, és visszaültem melléjük az ágyra.

- Mit?

- Őt. És ezt. Hogy vagytok nekem.

- Én köszönöm, hogy vagy. Szeretlek.

- Én is téged. Mindennél jobban - mondtam neki, és a karjára pillantottam, ahol hirtelen megcsillanni láttam valamit.

Amit a szülés közben levehettek róla, de ismét rajta van. Sőt, valamit, amit mióta szétváltunk, nem láttam nála.

- Megkértem Bradlyt, hogy hozza be nekem. Akkor vettem le, amikor . . . . . .

- Tudom. - Tudom mikor vette le. Mikor elhagyott az én hibámból.

A karkötő, amit tőlem kapott. Vagyis kaptunk mindketten az első búcsúnkkor, amikor nekem el kellett hagynom őt, hogy visszamehessek LA-be, és amikor ő még a testvérem jegyese volt. Amikor Párizsban vallottunk örök szerelmet egymásnak.

Kristen a karomra pillantott, ahol én azóta is viselem a számomra oly fontos ékszert, ami az egyik legcsodásabb napunkat juttatja eszembe. Amiből persze kismillió van, szinte minden pillanat az, mióta megismertem őt.

- Imádlak - suttogtam a szemébe nézve, amik ugyanezt a mély és csodás érzést tükrözték felém.

Jazmine pont ezt a pillanatot választotta, hogy abbahagyja a cumizást édesanyja kebleiből.

Ezután jöhetett a büfiztetés, amit apuci vállalt. Kristen még kissé óvatosan mozgott és a kanapéra ült. Mellé ültünk a kicsivel, ekkor dugta be az ajtón a fejét Lizzy.

- Bejöhetünk?

- Persze. Éppen végeztünk az evéssel - válaszolta Kristen.

A következő pillanatban már szinte mindenki a szobában volt.

- Ó drágáim, annyira édesek vagytok - ámuldozott anya, akárcsak Jules.

Mindkettőjük számára furcsa lehet a kép, amit látnak, hiszen eddig mi voltunk az ő kicsikéik, és most már mi is szülők vagyunk.

Persze a csajok Liz, Vic és Ashley rögtön a picit akarták megfogni. A csajok teljesen odavoltak érte. Tom persze most is hozta a formáját.

Kristen nem nagyon merte az ő karjaiba adni, de most igyekezett jól viselkedni. Amint a karjaiba a fogta csupán pár órája világra jött kislányunkat, mindannyian csak ámultunk.

Mint egy gyerek gügyögött neki és beszélt hozzá, Jazmine pedig mosolyogva hallgatta őt.

- Látjátok, mondtam én, hogy őt is leveszem a lábáról. Imádni fogom ezt a kiscsajt - mondta Tom, amit persze nem hagyhattam szó nélkül.

- El a kezekkel haver.

- Majd ő eldönti, igaz tündérem? - mosolygott a lányunkra, mi pedig csak nevettünk Tomon.

Persze anyáék és apuék sem maradtak ki a sorból. Elnézve őket, Jazmine egy pillanatra sem lesz magára hagyva, mindig valaki karjaiban volt.

Akkor figyeltem leginkább, amikor Ashley Kristen mellé ülve vette a karjaiba. Kellannal és Tommal kicsit arrébb álltunk és beszélgettünk, amíg a csajok is kibeszélték magukat.

Rögtön a barátomra pillantottam, aki azt hiszem az előbbi beszélgetésünk hatására végig szerelmét figyelte.

- Nagyon jól áll neki a baba - súgtam Kellannak.

- Mit sutyorogtok? - kérdezte Tom, így őt is be kellett avatni, és mint mindenhez, ehhez is volt hozzáfűznivalója.

- Mindenki gyereket akar? Haver, mi van veled is? Bár a csajnak jól áll, akárcsak Krisnek, szóval hajrá - veregette vállon Tom Kellant.

A fiúk kissé elmerültek ebben a beszélgetésben, addig én az életem két értelmét néztem. Néha egy-egy végtelennek tűnő pillanatra összeakadt a tekintetünk, majd mindketten a lányunkat néztük.

- Annyira büszke vagyok rátok fiam. Csodás szülők lesztek, és ami a legfontosabb, ti is imádjátok egymást - jött oda hozzám anya.

- Ez igaz. Ők a mindenem - mondtam anyának, és láttam rajta mennyire büszke rám, ránk és ez még nagyobb boldogsággal töltött el.

- Nick és Nikki holnap érkeznek. Apád szólt nekik, mielőtt elindultunk. Kissé mérges volt ő is, hogy nem te szóltál nekik, de megértik, és alig várják, hogy láthassanak titeket - mondta anya nekem és Kristennek is.

- Mi is őket - válaszolta szerelmem, aki ismét a karjaiba vehette Jazmine-t, miután mindenki megszeretgette őt.

- És akkor eláruljátok végre a nevét? - kérdezte Tom, eddig előttük ugyanis mindig becézgettük, csak főleg egy valaki miatt akkor akartuk elmondani, hogy neveztük el, amikor mindenki nagyjából itt van.

Szerelmem maga mellé hívott. Szorosan hozzám bújtak a kislányunkkal.

- A mi kis tündérünk neve Jazmine Ashley Pattinson - mondtam büszkén, és a lányunk mosolygós kis arcát figyeltem, amiről reméltük, hogy neki is tetszik a név, amit kapott.

Közben egy személyre tévedt a tekintetem, aki a mi nagy mackónk karjaiban volt és nem igen jutott szóhoz.

Kristen idehívta őt hozzánk, és láttam mindkettőjükön, hogy meghatódtak.

- Nemcsak azért kapta ezt a nevet másodiknak, mert gyönyörű - kezdett bele Kris, miközben a másik oldaláról Ashley mellé ült - hanem mert nagyon sokat köszönhetünk neked. Nagyon sokáig te vigyáztál mindkettőnkre, és szerettük volna ezt viszonozni valahogy, és hogy ő is tudja, hogy nagyon szeretünk téged, és ha nagyobb lesz, hogy mennyi mindent köszönhetünk neked - mondta Kris Ashleynek.

- Ó, Kris.

- Köszönjük még egyszer, hogy mellettünk voltál akkor - tudtam, hogy itt arra az időszakra gondol, amikor én nem voltam mellette.

Mindig is gyűlölni fogom magam azokért az időkért, hogy a saját hülyeségem miatt kellett távol lennem tőlük, és nem lehettem mellettük. Ezért vagyok én is hálás Ashleynek, hogy addig velük volt, és vigyázott rájuk.

- Ezért is hálás vagyok Robnak, hogy általa ilyen fantasztikus barátaim lettek - mondta Kris, végignézve Ashleyn, Kellanon és Tomon, és persze Lizzyéken akiket még korábbról ismét.

- És persze Peter, Elizabeth és Nikkit is értem ez alatt - tette hozzá.

- Ezért nem tartozol köszönettel. Mi is szeretünk titeket, és örülök, hogy segíthettem. És persze ezek után is bármiben. Ennek a kis tündérnek bármit. Köszönöm - mondta Ashley, és amennyire Jazmine engedte, megölelte Kristent, majd engem is.

- Remélem, tetszik a neved, drágám - mosolygott a lányunkra, aki az apró kis ujjacskáival megfogta Ashley ujját.

- Ahogy látom, bejön neki - mondta Tom és mind nevetésben törtünk ki.

Hihetetlen gyorsan szaladt az idő így együtt. Anyu rengeteg finomságot hozott többek között Krisnek. Bradly is benézett hozzánk, hogy megnézze a mi kis hercegnőnket, akinek ideje volt aludni menni.

Kristen és én is ilyenkor mindig elszomorodtunk, mikor elvitték, de a kis Jazmine tényleg elálmosodott, és anyuék is menni készültek, hogy Kris is pihenhessen.

- Mikor engednek haza kicsim? - kérdezte Jules Kristentől. - A testvéred is nemsokára hazajön, alig várja, hogy lásson benneteket - tette hozzá.

- Én is őt. Nagyon hiányzik már. Még két napot maradnunk kell, de jó kezekben vagyunk, utána hazavisszük Jazmine-t.

- Nem tudom, mit hagytatok otthon, de addig mi elintézünk minden,t mire hazajöttök - lelkesült fel Lizzy.

- Igazad van, valamit ennetek is kell majd nektek is - mondta anya.

Szerencsére anyáék sokat segítettek eddig is, főleg az utóbbi hetekben, amikor már nem igen engedtem Kristent otthon ténykedni. Persze a takarítás ez - az nekem is ment, de a főzéssel nem állok valami fényesen. És most minden időt a lányunkkal szeretnénk tölteni, és szerintem, nemcsak mi, hanem a családunk is.

Mindenki elköszönt Jazmine-tól, Kristen és én is magunkhoz ölelgettünk őt, és puszilgattuk majd Bradlyvel visszavittük őt az ágyába. Ahol egy kis szundítás után úgyis hamarosan ismét éhes lesz.

Mire visszaértünk, anyuék menni készültek. Bradly is végzett mára, így ő is Lizzyvel és anyuékkal ment haza, mondván, hogy később úgy is benéz ránk.

Kristen és én is megköszöntünk neki is mindent.

- Erről egy szót se többet. Nekem volt öröm világra segíteni ezt a tündért, akinek csodás szülei lesznek - mondta Bradly, akit az utóbbi időben én is megkedveltem, miután tényleg láttam, hogy komolyak a szándékai Lizzyvel, és nem a feleségem érdekli.

Jules, Ashleyék, anyuék, a csajok és Tom is elköszöntek, majd ismét magunkra maradtunk.

Láttam Krisen is, hogy fáradt, és mi tagadás, ilyen lesz még egy darabig, amíg mindig figyelni kell a kicsire, de ez az, amit egyikünk se bán.

Óvatosan felsegítettem a kanapéról és lefektettem őt. Rögtön maga mellé pillantott, kissé arrébb húzódva.

Mellé feküdtem és a karjaimba vontam.

Furcsa is volt kissé, hiszen mikor utoljára így feküdt a karjaimban, még nagy volt a pocakja, és a lányunk odabent volt még.

Most viszont már velünk van. Annyit vártuk őt, és itt van. Boldogan néztem Kristen szemeibe, amik ugyanezeket az érzéseket sugallták felém.

- Nagyon szeretlek - suttogtam neki.

- Én is téged - érkezett a válasz.

Felé hajoltam és ajkaimat az övére simítottam. Gyengéd csókokat váltottunk, néha kissé elmélyítve minden szerelmünket belesűrítve a csókokba, már ha ez lehetséges.

Néhány apró csókkal váltunk el egymástól, és néztem, ahogy Kristen álomba merül a karjaimban, egy kimerítő, de annál szebb nap után, amikor megajándékozott a világ legcsodásabb kislányával…








Íme ez lenne, várom a véleményeket :)

Még valami. Vagytok akik már tudtok róla és ki is irtam már, de akkor nem sok infóval.

Egy teljesen más történetet fogok írni, egy zárt bloggal, ahová nem mindenki léphet be. Vannak akik kaptak már, vagy kértek rá meghívót, ha netán valaki kíváncsi lenne rá írjon nyugodtan ide, vagy akár mailbe :) Ahhoz is kíváncsi lennék a Ti véleményetekre :)

Pussz (L)

Valami más

Sziasztok!

Azok akik szoktam komizni, létszi, Lolee, Zeno és még vagytok páran, de egyenként nemtom a mail címeteket dobtok nekem egy mailt ide? : lizzyke21@gmail.com

Küldök nektek valamit akit érdekel, várom a maileket akik szoktatok írni :) pussz: Liz