55.fejezet

Sziasztok! Mint irtam, vagyis drága barátnőm Gabó, akivel üzentem mert nem volt időm írni, hogy este érkezik a friss. Sajnálom, hogy ilyen későn most értem haza és tudtam befejezni. Ez bizony már az 55. fejezet. Már csak 5 lesz. Egyre közeledünk a végéhez. Tartogatok még egy két dolgot, de remélem tetszeni fog. Köszi azoknak akik írtak véleményt az előzőhöz. Jó olvasást, pussz: Liz

Köszi Puszmónak (L)

55.fejezet




/Kristen/




Fogalmam sincs, mióta, de már jó ideje annak, hogy ilyen nyugodtan és boldogan ébredtem reggel.

Nem is csoda, hiszen imádott férjem, Rob karjaiban értek a reggel első sugarai.

Előbb ébredtem, mint ő. Megfordultam a karjaiban, hogy szemben legyek vele. Szinte még álmában is az az ellenállhatatlan mosoly ült az arcán. Édesen szuszogott mellettem.

Alig akartam elhinni, hogy ez igaz, és hogy ismét itt van velem. Nem is tudom, mikor éreztem utoljára ekkora boldogságot. Valamilyen szinten ez megvolt az utóbbi hónapokban is, hála egy valakinek. Ennek a kis csöppségnek, aki a pocakomban növekszik. Ő adott erőt, boldogságot és kitartást. Aminek végül meg is lett az eredménye, és az apukája ismét mellettünk van, és minden erejével azon van, hogy minket boldoggá tegyen.

Hiába a több hónapnyi szenvedés, magány, és a sok félreértés, ismét győzött a szerelmünk, és csak hálás lehetek a sorsnak, hogy kaptunk, adhattunk egymásnak még egy esélyt.

És nemcsak mi vagyunk ilyen boldogok, hanem a családunk is, hogy ismét együtt látnak minket.

Ha lehet, még közelebb húzódtam szerelmemhez és finom csókot adtam az arcára, egyre közeledve ajkai felé. Szeme megrezzent, sejtetve, hogy már nem alszik olyan mélyen, vagy csak látszólag. Megmosolyodtam a reakcióját, majd tovább csókolgattam.

Kíváncsi voltam, vajon meddig tudja az alvást tettetni. Kissé fészkelődtem a karjaiban, hogy jobban hozzáférhessek egy bizonyos testrészéhez. A mellkasát kezdtem el simogatni, amikor már egyre szaporábban vette a levegőt. Ami csak gyorsult, ahogy a kezeim egyre lejjebb kalandoztak.

Ha ő még aludt is vagy csak ezt mutatta, egy testrésze már nagyon is ébren volt. Az éjjel nem sokat vesződtünk olyannal, mint a pizsama, így teljes valójában tárult elém meztelen kincsének látványa.


Ami mi tagadás, az én vágyaimat is életre keltette.

Miközben simogatni kezdtem férfiasságát, ajkaimmal csodás felsőtestét hintettem be csókjaimmal, amit még mindig látszólag és hallhatólag némán tűrt.

A következő pillanatban egy elvetemült lépésre szántam magam. Tudtam, hogy ezzel véget vetek a hatalmas önuralmának, és szerintem a sajátoménak is.

Igyekeztem mégis a pocakom miatt óvatosan mozogni. Átvetettem a lábam a csípőjén és a derekára ültem. Semmi másra nem vágytam jobban, mint hogy végre ismét magamban érezzem őt. Annyi idő után teljesnek éreztem magam. Ismét vele.

Egy kicsit helyezkedtem rajta, majd a következő pillanatban magamba vezette kőkemény vágyát.

Az érzés, ami ebben a pillanatban elöntött, leírhatatlan volt. De nemcsaknekem. Rob is velem egyszerre nyögött fel a csodás érzéstől, majd a következő pillanatban csillogó szemeivel találtam szembe magad.

- Tudtam, hogy tovább nem fogod bírni - suttogtam a szájába, mikor ajkaira hajoltam.

Szenvedélyesen kapott ajkaim után. Hajamba túrva vont még közelebb magához, miközben nyelvünk a jól ismert és régen járt táncot lejtette.

Forró csókok közepett kezdtem el kínzóan lassan mozogni rajta.

- Látom, ma az a célod, hogy az őrületbe kergess - mondta azzal az imádott mosollyal az arcán, miután elszakadtunk egymástól.

- Lehet - mosolyogtam rá talán kissé ördögien, majd ismét megcsókoltam.

Elszakadva ajkaitól nyakát kezdtem el csókolgatni. Kezei közben a derekamon kalandoztak, miközben szemeivel a testemet simogatta.

Egyre gyorsabban kezdtem mozogni rajta, míg ő is felült, továbbra is velem az ölében, hogy ezúttal ő kényeztessen. A nyakam szívogatásával kezdte, míg kezei melleimet becézgették, szemei pedig ezután arra a pontra tévedtek, ahol testünk összekapcsolódott.

- Szeretlek - mondta ki azt az egy szót, ami számomra mégis mindent jelentett.

Főként, hogy a szemei is csillogtak felém.

- Én is téged. Imádlak- válaszoltam, és egy szerelmes csókban forrtunk össze, miközben lassabban, minden pillanatot kiélvezve mozogtam rajta.

Kisvártatva szinte egyszerre csapott le ránk a gyönyör, tőlem egy hangosabb sikoly, Robtól pedig egy morgásszerűség kíséretében.

Míg szenvedélyünk lecsillapodott, csókoltuk egymást, majd óvatosan leemelt magáról és az ágyra fektetett. Én tévedtem, amikor azt hittem, ennek itt lesz vége. Most rajta volt a sor, hogy kényeztessen, nekem pedig eszem ágában sem volt ellenkezni.

Ajkaimtól indulva csókjaival hintette be az egész testem, a hasamnál tovább időzve. Szinte bámulattal puszilgatta, miközben édesebbnél édesebb dolgokat suttogott a babának.

- Tudod, a mami és én imádni fogunk téged, és nagyon várunk már - mondta Rob és egy puszit hintett a hasamra.

Szinte elolvadtam tőle, ahogy a pocakomban növekvő kis csöppségnek beszélt.

A hajába túrtam, és magamhoz rántottam őt.

- Téged is imádni fog, jobb apukát nem is kaphatna. Szeretlek - mondtam életem párjának, akinek nem hiányozhatott a boldog mosoly az arcáról.

- Én is téged kicsim. Titeket - jött a válasz, egy észveszejtő csók kíséretében.

Ezek után jóformán az egész napot ágyban töltöttük. Persze a leendő apuka mindenről, az energiapótlásunkról is gondoskodott, nekem a kisujjamat sem kellett mozdítanom.

Délután, pontosabban már majdnem este volt, amikor kimerészkedtünk a szobából. Ekkor is csak azért, mert Rob telefonja csörgött valahol a nappaliban.

Én lezuhanyoztam, amíg ő elakarta zavarni azt, aki megzavart minket.

Pont felöltöztem, mire Rob visszaért.

- Azt hiszem, erről lecsúsztam, de Kellan ezért még megkapja a magáét - mondta kissé szomorúan, amikor meglátta, hogy már túl vagyok a zuhanyozáson és felöltözve talált rám.

- Lesz még időnk arra - feleltem mosolyogva, majd közelebb jött és a karjaiba zárt.

- És mit akart Kellan?

- A többiekkel le akarnak nézni a klubba, és persze szeretnék, ha velük mennénk. Mondtam, hogy megkérdezlek, de nem tudom, jó ötlet- e. Neked pihenni kellene és . . . . .

- Nem lesz semmi bajunk. Pihenni is lesz még időnk.

- De én szívesebben lennék csak veled.

- Szóval még nem volt elég belőlem mára?

- Nemcsak mára. Soha nem elég belőled.

- Akkor elmegyünk? - néztem életem párjára mosolyogva.

- Szerinted valaki ellen tud állni neked? - kérdezte vigyorogva, majd egy csókra hajolt felém, amit készséggel viszonoztam.

- Oké, de előtte elnézhetnénk anyuékhoz, meg a te szüleidhez is, és mehetnénk onnan - ajánlottam Robnak.

- Ez jó ötlet. Szólok a srácoknak, és akkor mehetünk is. A szüleid is örülni fognak - mondta Rob, majd tárcsázta Kellant.

Így a délutánt és az estét először anyuéknál töltöttük. Rob többnyire apával volt. Engem anya kötött le.

Mindent tudni akart, ami az elmúlt néhány hónapban történt velünk. Nem egyszer kértem bocsánatot az eltűnésem miatt, és csak hálás lehetek, amiért tényleg ilyen fantasztikus szülőket kaptam a sorstól.

- A lényeg, hogy itt vagytok, végre ismét együtt, és az unokám várjátok - mondta anya.

- Tudod, nemrég még az én kislányom voltál, most pedig lassan már te is anya leszel.

- Bizony. Bár kissé izgulok. Mi lesz ha. . . . .

- Fantasztikus anya leszel kicsim. És ez a csöppség jobb szülőket nem is kívánhatna, mint te és Rob, hidd el.

- Köszönöm anya - öleltem meg őt, majd csatlakoztunk a nappaliba a fiúkhoz.

Gyorsan elszaladt az idő, de anyáék is átjöttek velünk Claire-ékhez, akik szintén nagy örömmel fogadtak minket.

Nem egyszer akadt össze a tekintetem a minket boldogan szemlélő Claire-rel. Náluk vacsoráztunk. Vic is itthon volt, csak Lizzy nem. Ennek az okát viszont sejtettem.

Átmentünk a nappaliba, amíg én segítettem Claire-nek behozni a desszertet.

Rob persze rögtön mellém ugrott és a helyemre akart tessékelni, de megnyugtattam, hogy semmi bajunk nem lesz addig, amíg a konyháig elmegyek és egy csókkal megnyugtattam.

- Azért tudod, hogy kell meggyőzőnek lenned - suttogta a fülembe utána, miután elszakadtunk egymástól.

Mosolyogva mentem a konyhába Claire után. Nem hiába. Láttam rajta, ahogy minket figyelt, hogy szeretne mondani nekem valamit.

Bevallom kissé féltem ettől.

- Nyugodj meg kicsim, semmi baj, csak meg akarom köszönni neked - kezdett bele Claire, aki azt hiszem, látta rajtam az idegességet.

- Nekem? Mit?

- Sok mindent kicsim. Tudom, hogy sok mindenen mentetek keresztül a fiammal, de örülök, és ennél boldogabbak nem is lehetnénk, hogy ismét együtt vagytok és várjátok a kicsit.

- Ez igaz. Én is nagyon boldog vagyok, hogy ismét együtt vagyunk.

- Ez látszik is rajtatok. Köszönöm neked, hogy ilyen boldoggá teszed a fiam. Ő imád téged, és őt is - pillantott a hasamra. - Ti vagytok a mindene. El se hiszed, mennyire hálás vagyok neked. Fantasztikusabb lányt nem is találhatott volna Rob. Köszönöm, hogy mellette vagy és hogy ilyen boldoggá teszed. Az utóbbi hónapokban nagyon aggódtam érte. El sem hiszed, milyen volt olyannak látni őt. Ezért is örülök, hogy végre sikerült mindent tisztáznotok. És hogy ismét boldogok vagytok, és hogy ilyen boldoggá teszed Robot. Imádom a lányokat is, ez természetes, de ő mindig is az én kisfiam lesz, és csak hálás lehetek, hogy megtalált téged és hogy boldoggá teszed - mondta Claire.

Mire a végére ért, nekem már potyogtak a könnyeim. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt hallom tőle, hogy ilyeneket mond nekem. Hihetetlen érzés volt ezeket hallani tőle.

- Olyan jó ismét ilyen boldognak látni őt, amiért ott vagy mellette. Nem győzlek nézni titeket, és örülni, hogy ismét minden rendben van veletek.

- Köszönöm - öleltem meg kissé pityeregve Claire-t.

- Nekem kell hálásnak lennem, hogy rátaláltam, és hogy ő is ennyire szeret. Mindent megteszek, hogy boldoggá tegyem, és tudom, látom, hogy ő is ugyanezt akarja. Imádom őt. Az életemnél is jobban szeretem Robot, és mindent megteszünk, hogy boldog szülei legyünk ennek a kicsinek - simítottam a kezem a pocakomra.

- Tudom szívem. És örülök nektek. Csak sok-sok boldogságot tudok kívánni nektek - mondta Claire, majd az ajtó felé pillantott.

Rögtön odakaptam a tekintetem, és hirtelen az emlegetett Robbal találtuk szembe magunkat.

- Mióta állsz ott kisfiam? - kérdezte Claire Robtól.

- Épp elég ideje - válaszolta huncutul, majd közelebb lépett és a karjaiba zárta édesanyját.

- Köszönöm anya - mondta neki és mindketten tudtuk, mire érti ezt. És én is hálás voltam Claire-nek, amiért mindig mellettünk van, és hogy ilyen fantasztikus anyja Robnak, és nagyanyja lesz a kislányunknak. Nekem pedig mintha nemcsak az anyósom, hanem mintha az édesanyám lenne.

Ezután pedig hozzám fordult és engem zárt a karjaiba.

- Téged pedig nagyon szeretlek. Én köszönöm, hogy vagytok nekem. És én is minden áron azon leszek, hogy boldoggá tegyelek titeket. Szeretlek - mondta Rob az előbbi szavaimra.

- Én is téged - válaszoltam mosolyogva, majd megcsókoltam.

Sokáig nem tarthatott, ugyanis egy öblös nevetésre rebbentünk szét.

- Végre megvagytok. Legalább egy kicsit szakadjatok le egymásról - jött be a konyhába Kellan, Tommal a nyomában.

- Eszemben sincs haver, mikor végre visszakaptam - mondta Rob, majd még szorosabban ölelt magához, és én sem nagyon akartam elengedni.

Ekkor robbant be Ashley, és nem sokkal utána Lizzyék is.

Visszamentünk a nappaliba, ahol persze mindenki ránk volt kíváncsi. Rob kissé elkomorult, amikor meglátta Bradlyt. De szerencsére nem kellett közbe avatkozni. Amint meglátta, hogy Lizzy kezét szorongatja, és hogy hogyan néznek egymásra a nővérével, megnyugodott.

- Ejha Kristen, csak nem egy vámpírral töltötted az éjszakát? - szólalt meg Tom, és Kellannal kitört belőlük a nevetés.

Robra pillantottam, mert először nem értettem, mire mondják.

- Ne haragudj - pillantott rám Rob bocsánatkérőn, majd nekem is leesett.

A nyakam. Rögtön rájöttem, mire mondták Tomék. A reggelnek még vannak nyomai rajtam - mosolyodtam el visszaemlékezve rá.

- Nemcsak az éjszakát, a másnap reggelt és az elmúlt napot, és fantasztikus vámpír volt, nekem elhiheted - vágtam vissza, de erre biztos nem számítottak.

Rob a karjaiba zárt és csak mosolygott mögöttem.

- Ez a beszéd csajszi. Mázlista lehetett az a vámpír - mondta Kellan, és összepacsiztak Tommal.

- El a kezekkel a feleségemtől - pirított rájuk Rob, de csak viccesen.

- Egye fene, megtarthatod - mondta Kellan, majd Ashley mögé lépett és magához vonva, a nyakába csókolt.

Barátnőm arcára is boldog mosoly ült ki, és szerelmesen bújt az ő nagy macijához.

Nem sokkal később befutott mindenki Cullen doktora és felesége, Peter és Elizabeth, majd elköszöntünk Claire-éktől és elindultunk a klubba.

Rob persze egy percre sem eresztett maga mellől. Mikor megérkeztünk, egy kis időre mégis kénytelen volt elereszteni, mikor a mosdóba kellet mennem. Utána egy kupacba ültünk a lányokkal és beszélgettünk egy kicsit, már amennyire a zene engedte.

Rob kért nekem egy narancslevet, míg a többiek persze alkoholt fogyasztottak.

Nikki elcsábította Robot táncolni, addig Bradly keveredett mellém, és a hogylétünkről érdeklődött. Szerettem volna meglepni Robot valamivel és ehhez most Bradly segítségére volt szükségem.

- Az öcsém odáig lesz, de majd mi is akarjuk látni.

- Mindenképp - mosolyogtam Lizzyre.

- Mi a susmogás tárgya? - jött oda hozzánk Rob és Bradlyt méregette.

- Csak egy kis meglepetést tervez neked holnapra a feleséged - mondta neki Bradly, ekkor Rob kíváncsian pillantott rám.

- Holnap meglátod - mosolyogtam rá.

Robot ez nem éppen nyugtatta meg, Bradly meg főleg nem. Kissé mintha neheztelve nézett volna rám, hogy titkolózok előtte, de a saját módszereimmel biztosítottam róla, hogy semmi oka rosszra gondolni, és hogy odáig lesz, remélhetőleg azért, amit tervezek neki holnapra.

Inkább táncolni csaltam őt, persze csak módjával. Bradly is figyelmeztetett, hogy azért még mindig vigyáznom kell magamra. Robnak sem kellett több. Még felállni se nagyon engedett egyedül. Szerencsére egy lassú táncba belement, ahol boldogan simultam a karjaiba.

Később azonban egy tánc erejéig Tom rabolt el tőle, aki szintén gratulált nekünk, hogy ismét együtt vagyunk és ilyen boldogok.

- És nemsokára érkezik a kiscsaj. Meg is van az első számú hódolója, főleg ha olyan szép lesz, mint a mamája - mondta Tom, miközben táncoltunk.

- El a kezekkel. Még meg sem született.

- Oké, majd kivárom, míg felnő - vigyorgott Tom.

- Na, arra várhatsz - nevettem én is vele, majd a szám véget érte után visszamentünk az asztalhoz.

Kezdett elcsendesedni a buli is, így többet tudtunk beszélgetni. Persze mindenki ránk volt kíváncsi.

Robbal igaz még nem beszéltünk, mi is hogyan is lesz tovább, de ideje volt erre is gondolni.

Mint mondta, egyelőre nem akar dolgozni. Hiába mondtam, hogy miattunk felesleges abbahagynia, amit szeret, ebben hajthatatlan volt. Hálás is voltam neki ezért, de részben igaza is van. Most majd a lányunk lesz az első mindkettőnknek.

- És itt éltek vagy visszajöttök L. A. -be? - tett fel egy fogós kérdést Kellan.

Robbal összenéztünk. Eszembe jutott, hogy egy házat vett nekünk, ahol azt tervezte, hogy ott élünk majd. Hiányzik persze L. A.is, az ottani házunk, de már ilyen rövid idő alatt nagyon megszerettem a házunkat. Főleg a kicsink szobáját, amit Robtól kapott, a még meg nem született kislányunk.

Rob mintha reménykedve nézett volna rám, és mintha tőlem várná a választ.

- Egyelőre maradunk. Itt van a családunk és most már a házunk, az otthonunk is - mondtam, majd szerelmem arcára egy ezer wattos boldog mosoly ült ki.

- Helyes. Bár nagyon fogtok hiányozni - mondta Ash, aki visszamegy L.A.- be Kellannal, mert most már neki is dolgoznia kell.

Azt hiszem, soha nem lehetek elég hálás neki azért, amiért ennyi hónapon át mellettem volt, és ezt ismét elmondtam neki.

Fantasztikus barátaink vannak, akiket részben szintén Robnak köszönhetek, hisz általa ismertem meg őket.

Később egyre csak tovább fogytak az italok, részemről persze csak a gyümölcslé.

Éppen a lányokkal beszélgettünk, mikor mintha egy mérges morgást hallottam volna a szorosan mellettem ülő Robtól.

Felé néztem, és a szemei mintha szikrákat szórtak volna.

- Nyugi haver, nem kell a balhé - szólalt meg Kellan.

Először fogalmam sem volt, mi történik, míg az ajtó felé nem pillantottam, és egy ismerős arcot láttam belépni rajta. . . . . .