Sziasztok!
Mint látjátok nem friss lesz. Legalábbis egy kis ideig nem. Mostanság mindig összejött valami, és elfáradtam, elegem is lett ebből-abból. Minden értelemben, a meló miatt is, és jövőhéten se nagyon tudnék írni mert szinte nem is leszek, szóval kell egy kis idő, pihenés.
Nem fogok bezárni meg semmi ilyesmi, csak egy kis idő, nemtudom a jövőhét max, átgondolni mindent és pihenni.
Mindegy ez hosszú, és nem is fontos, szóval egy kicsit eltűnök.
Ha bárkinek bármi baja van, a mail címem ki van írva. Bár zajlik itt az élet nélkülem is, szóval :DDD Remélem azért nem tűntök el, csak néhány nap, aztán ismét jönnek a frissek majd, de ezt most muszáj.
Legyetek jók addig, pusszantás: Liz
2011. március 19., szombat
2011. március 15., kedd
Új RS sztori 2.dik fejezete FENT
Ha olvasod és érdekel, akkor feltettem az Új RS sztorim második fejezetét :)
KATT: http://nevertobeforgotten-byliz.blogspot.com/2011/03/2-ket-ferfi-ketfele-vonzalom.html
KATT: http://nevertobeforgotten-byliz.blogspot.com/2011/03/2-ket-ferfi-ketfele-vonzalom.html
2011. március 13., vasárnap
50.fejezet
Sziasztok! Kissé sokára sajnálom, de itt az 50.fejezet. Bizony, és már csak 10 lesz. Szóval most már lassacskán majd minden a helyére kerül. Ez nem lett olyan hosszú, sem eseménydús, de remélem azért tetszeni fog, egy kis bevezető a következőre. :) Köszi Puszmónak :) Pusszantás :Liz
50.fejezet
/Rob/
Majdnem Tomba kellett kapaszkodnom, hogy ne essek el a látottaktól.
Ő volt az, aki ajtót nyitott Nicknek.
És tökéletesen láttam őt. Mintha csak előttem állt volna. És alig akartam hinni a szememnek.
Kristen gyönyörűbb volt, mint valaha. És ezen még valami dobott egy kicsit. A ruhája alul kidudorodó hasa.
- Te haver, Kristen nem........
- Terhes - fejeztem be Tom helyett.
Lizzy sem nagyon jutott szóhoz.
Nick mielőtt belépett volna, Kristen hasára tette a kezét és láthatóan beszéltek közben, de azt nem hallottuk, mit.
Én magam még mindig teljesen ledöbbenve álltam. Nem különben, mint Tom és Lizzy.
Nem sokkal később pedig csukódott az ajtó, ami mögött mindketten eltűntek.
Én pedig szó szerint a földre rogytam, és arcom a kezembe temettem, miközben csak egy szót ismételgettem magamban.
Terhes..........
És most már, hogy biztos vagyok benne, hogy semmi köze nem volt Mike-hoz, csak is egy valakitől várhat gyereket. Tőlem.
Ekkor borzadtam csak még jobban el attól, amit tettem.
Tom és Lizzy alig tudtak összekaparni a földről és visszavinni a kocsiig.
Nem tudom, hogy, talán mert teljesen a gondolataim közé vesztem, csak arra lettem figyelmes, hogy hazaértünk és már a nappaliban vagyok.
Mintha az óta megszűnt volna körülöttem a világ, ami most csak körülötte, körülöttük forog. Kristen körül, és a gyereken, akit vár. Minden bizonnyal tőlem.
Anya és apa még mindig a nappaliban voltak. Szinte már ijedten kérdezgették, mi történt velem, amitől ilyen állapotba kerültem. De erre sem tudtam válaszolni.
- Mi a fene történt? Hol voltatok?
- Ha tudnád anya - válaszolta Lizzy.
- Akkor el is mondhatnátok, miért van ilyen állapotban a fiam.
- Hát most jött rá ténylegesen, mit is tett - válaszolta Tom.
- Nick tudja, hol van Kris - válaszoltam ezúttal én.
- Mi? De hogy? És miért nem mondta el?
- Gondolom, Kristen kérte erre.
- De gondolom, nem csak emiatt borultál így ki? Jól sejtem? - kérdezte apa.
- Kristen terhes - adtam a választ a kérdésükre, és hasonló döbbenetet láttam arcukon, amilyet nem olyan régen az enyém is tükrözött.
- Te jó ég - mondta halkan anya.
- Ó fiam. Akkor mindent értek. Gondolom, ezúttal nem akarsz kételkedni benne, hogy . . . . .
- Nem. Most már nem. De már késő. Ő látni sem akar. Még azt sem mondta el, hogy gyereket vár, minden bizonnyal tőlem.
- Azért azok után, amiket a fejéhez vágtál, ez érthető is - vette őt a védelmébe anya.
Én meg sem próbáltam védeni magam, mert igazuk volt. És Krisnek is, amiért eltitkolta, hogy terhes. Ami pedig még jobban megdöbbentett, hogy végig itt volt a közelemben. És Nick eltitkolta.
Vele később készültem beszélni, de alig vártam, hogy végre hazaérjen.
Szerettem volna egyedül lenni, ezért szó nélkül a szobámba vonultam. Ezúttal egyedül. Nem vittem magammal hű társam az alkoholt, ami mindig velem volt az utóbbi időben.
Ezúttal tiszta fejjel kell ezt átgondolnom, és hogy mit is tegyek?
Ez a kérdés is végig a fejemben kavargott, de a válaszról fogalmam se volt.
Egy valami biztos csak. Szeretem Kristent. És kétségem sincs a felől, hogy az én gyermekem várja. Abban pedig már nem vagyok ennyire biztos, hogy valaha is meg fogja bocsátani, amit vele tettem. Vagyis velük.
Volt még valami, amire viszont gondolni sem mertem, mert ha igaz, akkor még nagyon szemétnek fogom érezni magam. És még biztosabb leszek benne, hogy örökre elveszítettem őket.
Mégpedig annak a reménye, hogy Kristen még akkor nem volt terhes, amikor elzavartam, és azokat a fejéhez vágtam.
Mégis visszaszámolva, és a látottakból arra következtettem, és az eltelt időből is, hogy valamikor akkor tájt tudhatta meg.
Nem tudom, meddig töprengtem ezen, de teljesen elveszett az időérzékem. És minden épeszű gondolatom.
Ez a dolog, amit most megtudtam, mindent felborított. Így már nem lesz olyan egyszerű, hogy visszaszerezzem őt. Ha egyáltalán ez lehetséges még.
Gondolataimból az ajtó nyílása zökkentett vissza.
- Végre itt vagy - dörrentem rá kissé a szobámba belépő Nickre.
- Anyáék mondták, hogy jöjjek fel hozzád.
- Azt nem, hogy miért?
- Nem. Azt mondták, majd te elmondod.
- Oké.
- Szóval?
- Mióta tudod, hogy hol van Kristen? És azt, hogy terhes? - kérdeztem tőle, ezúttal láthatóan az ő arcára ült ki a döbbenet.
- Nem tudom, miről beszélsz - próbálta még most is tagadni, de már hiába.
- Ugyan, elmondhatod. Láttam.
- Mi? Kit?
- Őt. És téged is.
- Hol?
- Amikor elmentél hozzá. Jól sejtettem, hogy te tudod, hol van.
- Szóval követtél.
- Igen, követtünk.
- Kivel?
- Tommal és Lizzyvel - mondtam mire egy "Kris meg fog ölni" mondatot hadart el, de meghallottam.
- Miért? Mit gondolt? Meddig tudja eltitkolni, hogy gyereket várt t....... - képtelen voltam végig mondani, hogy tőlem.
Ki tudja nincs e az óta valakije, és esetleg . . . . .
- Tőled. Ne agyalj megint hülyeségeken. Bízhatnál már végre benne, ne csinálj az eddiginél is nagyobb hülyeséget.
- Szóval akkor beismered. Miért nem mondtad el?
- Ő kért meg rá. Gondolom, nem lep meg, ha azt mondom, hallani sem akar rólad.
Ezt megértettem, de bármire képes vagyok tenni ez ellen.
Nickkel leültünk és mindent elmondott. Rájött, hogy már ezek után semmi értelme eltitkolnia. Én is elmondtam neki, hogy végre rájöttem, mekkora idióta is voltam, és hogy Kellannak hála tudom, hogy Kristen soha sem csalt meg Mike-kal.
- Csak az a kár, hogy erre későn jöttél rá.
- Tudom - sóhajtottam lemondóan.
- És hogy van ő és a . . . .
- A lányod? - fejezte be helyettem Nick. Ez volt az, ami ismét szíven talált.
- A lányom - ismételgettem ezt a szót, ami még több értelmet ad annak, hogy küzdjek értük.
- Igen. Kislány lesz. Kristen már most imádja őt. És egészséges. Bradly odafigyel rájuk - mondta egy kis fintorral az arcán.
Volt egy olyan érzésem, van még valami, aminek nem fogok örülni.
- Ki az a Bradly?
- Hááát. . . .
- Ne kímélj - kértem tőle.
- Ő Kristen orvosa. Legalábbis eddig. De a pasi odavan érte, és nagyon jól megértik egymást. Nekem sem tetszik, de Kris megkért, ne szóljak bele. Egyelőre - hangsúlyozta ki ezt a szót - csak barátok.
Most jött el az a pillanat, amikor kezdtem az eddiginél jobban kétségbeesni.
- Szereted még? - tette fel Nick a világ leghülyébb kérdését.
- Ezt meg sem kellene kérdezned. Tudom, hogy ezt én szúrtam el, és nem is akárhogy, de belehalok, ha végleg elveszítem őt.
Volt azonban még egy kérdés, amit eddig Nick sem mondott el, és én sem mertem rákérdezni. Mindent elmondott Krissel kapcsolatban, arra viszont nem tért ki, hogy Kris pontosan mikor tudta meg, hogy állapotos.
Féltem rákérdezni, attól meg pláne, hogy beigazolódik a sejtésem. És a félelmemnek volt alapja.
- Akkor akarta neked elmondani, amikor te azok a hülyeségeket a fejéhez vágtad. Ashley-vel előtte voltak orvosnál - adta meg a kegyelemdöfést Nick.
Hogy tehettem ezt vele? - borzadtam el magamtól.
Nem hiába, hogy hallani sem akar rólam.
A fejemben zsongott minden szó, amit akkor hozzávágtam.
"Ha most terhes lennél, nem is biztos, hogy tőlem lenne"
Még számomra is fájt visszaemlékezni erre. Akkor mit érezhetett ő? Mikor ezeket a fejéhez vágtam, ő már tudta, hogy gyereket vár tőlem. És ekkor akarta elmondani.
Teljesen összetörve éreztem magam, és a legrosszabb az egészben, hogy mindezt magamnak köszönhetem.
- És mit akarsz tenni? Mert akarsz ugye? Nem hagyhatod, hogy más nevelje fel a lányod.
- Persze, hogy nem hagyom. De át kell, gondoljam. Csak úgy nem állhatok elé.
- Szerintem szeret még téged. Sőt ebben biztos is vagyok. De azt is megértem, hogy most hallani sem akar rólad. Azt mondja, semmi nem érdekli, csak a lányának fog élni.
Vissza fogom szerezni, bármibe is kerüljön. Visszaszerzem őket - döntöttem el, és ehhez szükségem lesz főleg a lányok és Steph segítségére.
Nagyjából elmondtam Nicknek is mit akarok.
- Oké, ezzel talán elkezdheted kibékíteni, és ha a lányáról van szó, akkor nem tud majd nemet mondani. De mindent bele kell adnod tesó.
- Tudom, és mindent meg fogok tenni.
- Akkor hajrá.
- Mikor mész hozzá?
- Holnap. Ugyanilyenkor. Kellan megy hozzájuk napközben én majd este.
- Szóval ő is tudta végig, hol vannak.
- Igen, de csak Ashley miatt. Mondhatni ő is mindent feladott, hogy Krissel mehessen és vigyázhasson rájuk. Miután tőled eljött Ashleyékhez ment. Azóta vele van.
Ezért is csak hálás voltam nekik. Ha el is titkolták előlem, legalább ők vigyáztak rá helyettem is. és Kellannak csak hálás lehetek, amiért segített mindent tisztázni.
Miután mindent megbeszéltünk, és nagyjából tudtam mit akarok tenni, lementünk a nappaliba a többiekhez.
Nekik is elmondtam.
- Mi mindenben segítünk fiam.
- Úgy van. Rendbe hozni, amit elbarmoltál - mondta Tom.
- Kösz haver.
- Oké, akkor én beszélek Steph-el hogy intézkedjen, és ha megvan, akkor ti jöttök csajok, én nem értek ehhez.
- Ó ezt bízd ránk nyugodtan - mondta Lizzy egyetértve anyával.
Mivel elég késő volt ma már nem tehettem semmit, de holnap nekilátok visszaszerezni a feleségem és a gyermekem . . . . . . . . .
/Kristen/
Nickkel nagyon jól telt az este. Persze mint mindig megkértem, hogy egy bizonyos témát hanyagoljunk.
A másik Bradly volt.
Ezt nem tudtam elkerülni.
- Mit akar tőled az a pasi Kris? Ugye nem akarsz tőle semmit?
- Miért mi lenne, ha így lenne?
- Nem mondhatod komolyan.
- Miért ne? Már semmi közöm az öcsédhez.
- Még midig a felesége van - érvelt Nick.
- Ez neki semmit sem számított. Akkor nekem miért kellene?
- Azért ne siesd el. Lehet, hogy rendes ez a pasi, de ne akarj más apát a lányodnak, és valaki mást magadnak se. Tudom, hogy most minden az ellenkezőjét mutatja, de minden rendbe fog jönni.
- Én ebben már nem hiszek, szóval zárjuk ezt le, kérlek. Nem akarok veszekedni veled - kértem tőle, majd az este további részébe hanyagoltuk a kellemetlen témákat.
Nagyon sokat beszélgettünk és nevettünk. Nick is megígérte, ha tud eljön, és ő is szívesen segít a lányom szobájának berendezésében.
Persze nem volt odáig az ötlettől, mikor elmondtam, hogy ezt már Bradly is megígérte.
Később neki is mennie kellett, mielőtt otthon feltűnik nekik a titokzatos eltűnése.
Mielőtt elment volna, azonban mégsem bírtam magammal. Már az ajtóban állt, indulni készült, mikor utána szóltam.
- Ő hogy van? - rögtön tudta, mire gondolok.
- Nem valami jól. Többnyire a szobájában van az új szenvedélyével - válaszolta Nick, és engem rögtön elöntött, a féltékenység. Vagy a harag?
- Az alkohollal - tette hozzá Nick.
Nem mondom, hogy ez megnyugtatott, de abból a szempontból igen, hogy nem a múltkori szőkével van.
Elköszöntem Nicktől, majd elment. Rögtön Ashley jött le hozzám.
- Szóval már nem érdekel?
- Nem - vágtam rá talán túl gyorsan, amin ő csak mosolygott.
- Gondold át. Ha megtudja, hogy gyereket vársz, mindent meg fog tenni, hogy visszakapjon.
- És ha én már ezt nem akarom?
- Nem?
- Nem tudom - mondtam, majd az emeletre mentem és pihenni akartam egy kicsit. Na meg elgondolkodni ezen.
Végül viszont lényegében nem változott a véleményem. Csak a lányom a fontos. Mi ugyanis neki nem vagyunk, és nem voltunk azok. Ezért ahogy őt sem érdekeltem akkor, ő sem fog most engem - döntöttem el, és nem szándékoztam erre gondolni többet, csak nyugodtan akartam várni a lányom születését.
/Nick/
Miután beszéltem Robbal és a többiekkel, Kris szavain gondolkodtam.
Ha most tagadja is, még persze Rob szerencséjére még mindig szereti az idióta öcsémet. Aki rendesen eltolta a házasságát.
Az ő érdekében is remélem, hogy rendbe tudja hozni, és persze, hogy végül Kris megenyhül és megbocsát neki.
Nem tetszik nekem a pasas, aki körülötte legyeskedik. Még a végén lecsapja őt Rob kezéről. Amihez valljuk be, ő segítette hozzá a pasit.
Ha nem lett volna akkor egy idióta, hogy nem hisz Krisnek, akkor most nem itt tartana. De amiben tudok, segítek neki ezt rendbe hozni.
A lányának is joga van megismerni, és megtudni, ki az igazi apja, de persze ez az anyján is múlik, aki egyelőre nem akar szólni az öcsémnek.
Ebből a szempontból örülök, hogy már tud róla, hogy Kris gyereket vár. Végre talán összekapja magát, és harcol a családjáért. Bár nem lesz könnyű dolga, úgy érzem. . . . . . .
Az elkövetkezendő napokban mégis egyre zavarosabb lett a dolog.
Majdnem minden nap voltam Krisnél. És nem igazán tetszett, amiket láttam, és megtudtam. És ezt Robnak is elmondtam.
Kristen egyre közelebb kerül ahhoz a Bradlyhez, és meg is értem, hogy ez a gondolat Robot sem dobta fel.
- Nem fogom hagyni, hogy elvegye a feleségem és a lányom.
- Akkor ideje most már tenni valamit.
- Oké. A lányokkal majdnem kész vagyunk.
- És minden csodás lett - lépett be a nappaliba anya és Lizzy.
- Akkor ideje hozzálátnod tesó.
- Nem gondolod, hogy amint meglát, elküld a pokolba?
- Az is benne van a pakliban, de AHOL meglát, hála annak lesz esélyed, hogy mégsem.
- Oké, akkor menj érte és ott találkozunk - mondta Rob, majd elindultam.
Még tegnap szóltam Krisnek, persze csak miután Ashleyt beavattam, hogy ma elrabolom egy kicsit. Eleinte ellenkezdett, de meggyőztem, hogy semmi oka aggódni.
Legalábbis remélem. Épp itt az ideje, hogy mindent tisztázzanak a férjével.
Mint mindig, főleg mióta kismama, csodásan nézett ki. Ma különösen. Ashley nem tartott velünk, Kristen pedig egyre kíváncsibb lett.
- Elmondod végre, hová viszel? Nem szeretem a meglepetéseket.
- Ezt szeretni fogod.
- Remélem, semmi őrültségben nem sántikálsz.
- Nem. Nyugi, csak mindent a helyére teszek. Legalábbis megpróbálok - mondtam, amikor pont megérkeztünk.
- Nick, ugye nem? - kérdezte most már ijedten.
Azt hiszem lebuktam.
- Nyugodj meg. Gyere és menjünk be.
- Én nem akarok.
- Kérlek Kris. Bízz bennem.
- Oké - mondta egy nagy sóhajjal, majd kisegítettem a kocsiból és az ajtó felé lépkedtünk, aminek a túloldalán az öcsém várakozott.........
Ide a véleményekkel :)
50.fejezet
/Rob/
Majdnem Tomba kellett kapaszkodnom, hogy ne essek el a látottaktól.
Ő volt az, aki ajtót nyitott Nicknek.
És tökéletesen láttam őt. Mintha csak előttem állt volna. És alig akartam hinni a szememnek.
Kristen gyönyörűbb volt, mint valaha. És ezen még valami dobott egy kicsit. A ruhája alul kidudorodó hasa.
- Te haver, Kristen nem........
- Terhes - fejeztem be Tom helyett.
Lizzy sem nagyon jutott szóhoz.
Nick mielőtt belépett volna, Kristen hasára tette a kezét és láthatóan beszéltek közben, de azt nem hallottuk, mit.
Én magam még mindig teljesen ledöbbenve álltam. Nem különben, mint Tom és Lizzy.
Nem sokkal később pedig csukódott az ajtó, ami mögött mindketten eltűntek.
Én pedig szó szerint a földre rogytam, és arcom a kezembe temettem, miközben csak egy szót ismételgettem magamban.
Terhes..........
És most már, hogy biztos vagyok benne, hogy semmi köze nem volt Mike-hoz, csak is egy valakitől várhat gyereket. Tőlem.
Ekkor borzadtam csak még jobban el attól, amit tettem.
Tom és Lizzy alig tudtak összekaparni a földről és visszavinni a kocsiig.
Nem tudom, hogy, talán mert teljesen a gondolataim közé vesztem, csak arra lettem figyelmes, hogy hazaértünk és már a nappaliban vagyok.
Mintha az óta megszűnt volna körülöttem a világ, ami most csak körülötte, körülöttük forog. Kristen körül, és a gyereken, akit vár. Minden bizonnyal tőlem.
Anya és apa még mindig a nappaliban voltak. Szinte már ijedten kérdezgették, mi történt velem, amitől ilyen állapotba kerültem. De erre sem tudtam válaszolni.
- Mi a fene történt? Hol voltatok?
- Ha tudnád anya - válaszolta Lizzy.
- Akkor el is mondhatnátok, miért van ilyen állapotban a fiam.
- Hát most jött rá ténylegesen, mit is tett - válaszolta Tom.
- Nick tudja, hol van Kris - válaszoltam ezúttal én.
- Mi? De hogy? És miért nem mondta el?
- Gondolom, Kristen kérte erre.
- De gondolom, nem csak emiatt borultál így ki? Jól sejtem? - kérdezte apa.
- Kristen terhes - adtam a választ a kérdésükre, és hasonló döbbenetet láttam arcukon, amilyet nem olyan régen az enyém is tükrözött.
- Te jó ég - mondta halkan anya.
- Ó fiam. Akkor mindent értek. Gondolom, ezúttal nem akarsz kételkedni benne, hogy . . . . .
- Nem. Most már nem. De már késő. Ő látni sem akar. Még azt sem mondta el, hogy gyereket vár, minden bizonnyal tőlem.
- Azért azok után, amiket a fejéhez vágtál, ez érthető is - vette őt a védelmébe anya.
Én meg sem próbáltam védeni magam, mert igazuk volt. És Krisnek is, amiért eltitkolta, hogy terhes. Ami pedig még jobban megdöbbentett, hogy végig itt volt a közelemben. És Nick eltitkolta.
Vele később készültem beszélni, de alig vártam, hogy végre hazaérjen.
Szerettem volna egyedül lenni, ezért szó nélkül a szobámba vonultam. Ezúttal egyedül. Nem vittem magammal hű társam az alkoholt, ami mindig velem volt az utóbbi időben.
Ezúttal tiszta fejjel kell ezt átgondolnom, és hogy mit is tegyek?
Ez a kérdés is végig a fejemben kavargott, de a válaszról fogalmam se volt.
Egy valami biztos csak. Szeretem Kristent. És kétségem sincs a felől, hogy az én gyermekem várja. Abban pedig már nem vagyok ennyire biztos, hogy valaha is meg fogja bocsátani, amit vele tettem. Vagyis velük.
Volt még valami, amire viszont gondolni sem mertem, mert ha igaz, akkor még nagyon szemétnek fogom érezni magam. És még biztosabb leszek benne, hogy örökre elveszítettem őket.
Mégpedig annak a reménye, hogy Kristen még akkor nem volt terhes, amikor elzavartam, és azokat a fejéhez vágtam.
Mégis visszaszámolva, és a látottakból arra következtettem, és az eltelt időből is, hogy valamikor akkor tájt tudhatta meg.
Nem tudom, meddig töprengtem ezen, de teljesen elveszett az időérzékem. És minden épeszű gondolatom.
Ez a dolog, amit most megtudtam, mindent felborított. Így már nem lesz olyan egyszerű, hogy visszaszerezzem őt. Ha egyáltalán ez lehetséges még.
Gondolataimból az ajtó nyílása zökkentett vissza.
- Végre itt vagy - dörrentem rá kissé a szobámba belépő Nickre.
- Anyáék mondták, hogy jöjjek fel hozzád.
- Azt nem, hogy miért?
- Nem. Azt mondták, majd te elmondod.
- Oké.
- Szóval?
- Mióta tudod, hogy hol van Kristen? És azt, hogy terhes? - kérdeztem tőle, ezúttal láthatóan az ő arcára ült ki a döbbenet.
- Nem tudom, miről beszélsz - próbálta még most is tagadni, de már hiába.
- Ugyan, elmondhatod. Láttam.
- Mi? Kit?
- Őt. És téged is.
- Hol?
- Amikor elmentél hozzá. Jól sejtettem, hogy te tudod, hol van.
- Szóval követtél.
- Igen, követtünk.
- Kivel?
- Tommal és Lizzyvel - mondtam mire egy "Kris meg fog ölni" mondatot hadart el, de meghallottam.
- Miért? Mit gondolt? Meddig tudja eltitkolni, hogy gyereket várt t....... - képtelen voltam végig mondani, hogy tőlem.
Ki tudja nincs e az óta valakije, és esetleg . . . . .
- Tőled. Ne agyalj megint hülyeségeken. Bízhatnál már végre benne, ne csinálj az eddiginél is nagyobb hülyeséget.
- Szóval akkor beismered. Miért nem mondtad el?
- Ő kért meg rá. Gondolom, nem lep meg, ha azt mondom, hallani sem akar rólad.
Ezt megértettem, de bármire képes vagyok tenni ez ellen.
Nickkel leültünk és mindent elmondott. Rájött, hogy már ezek után semmi értelme eltitkolnia. Én is elmondtam neki, hogy végre rájöttem, mekkora idióta is voltam, és hogy Kellannak hála tudom, hogy Kristen soha sem csalt meg Mike-kal.
- Csak az a kár, hogy erre későn jöttél rá.
- Tudom - sóhajtottam lemondóan.
- És hogy van ő és a . . . .
- A lányod? - fejezte be helyettem Nick. Ez volt az, ami ismét szíven talált.
- A lányom - ismételgettem ezt a szót, ami még több értelmet ad annak, hogy küzdjek értük.
- Igen. Kislány lesz. Kristen már most imádja őt. És egészséges. Bradly odafigyel rájuk - mondta egy kis fintorral az arcán.
Volt egy olyan érzésem, van még valami, aminek nem fogok örülni.
- Ki az a Bradly?
- Hááát. . . .
- Ne kímélj - kértem tőle.
- Ő Kristen orvosa. Legalábbis eddig. De a pasi odavan érte, és nagyon jól megértik egymást. Nekem sem tetszik, de Kris megkért, ne szóljak bele. Egyelőre - hangsúlyozta ki ezt a szót - csak barátok.
Most jött el az a pillanat, amikor kezdtem az eddiginél jobban kétségbeesni.
- Szereted még? - tette fel Nick a világ leghülyébb kérdését.
- Ezt meg sem kellene kérdezned. Tudom, hogy ezt én szúrtam el, és nem is akárhogy, de belehalok, ha végleg elveszítem őt.
Volt azonban még egy kérdés, amit eddig Nick sem mondott el, és én sem mertem rákérdezni. Mindent elmondott Krissel kapcsolatban, arra viszont nem tért ki, hogy Kris pontosan mikor tudta meg, hogy állapotos.
Féltem rákérdezni, attól meg pláne, hogy beigazolódik a sejtésem. És a félelmemnek volt alapja.
- Akkor akarta neked elmondani, amikor te azok a hülyeségeket a fejéhez vágtad. Ashley-vel előtte voltak orvosnál - adta meg a kegyelemdöfést Nick.
Hogy tehettem ezt vele? - borzadtam el magamtól.
Nem hiába, hogy hallani sem akar rólam.
A fejemben zsongott minden szó, amit akkor hozzávágtam.
"Ha most terhes lennél, nem is biztos, hogy tőlem lenne"
Még számomra is fájt visszaemlékezni erre. Akkor mit érezhetett ő? Mikor ezeket a fejéhez vágtam, ő már tudta, hogy gyereket vár tőlem. És ekkor akarta elmondani.
Teljesen összetörve éreztem magam, és a legrosszabb az egészben, hogy mindezt magamnak köszönhetem.
- És mit akarsz tenni? Mert akarsz ugye? Nem hagyhatod, hogy más nevelje fel a lányod.
- Persze, hogy nem hagyom. De át kell, gondoljam. Csak úgy nem állhatok elé.
- Szerintem szeret még téged. Sőt ebben biztos is vagyok. De azt is megértem, hogy most hallani sem akar rólad. Azt mondja, semmi nem érdekli, csak a lányának fog élni.
Vissza fogom szerezni, bármibe is kerüljön. Visszaszerzem őket - döntöttem el, és ehhez szükségem lesz főleg a lányok és Steph segítségére.
Nagyjából elmondtam Nicknek is mit akarok.
- Oké, ezzel talán elkezdheted kibékíteni, és ha a lányáról van szó, akkor nem tud majd nemet mondani. De mindent bele kell adnod tesó.
- Tudom, és mindent meg fogok tenni.
- Akkor hajrá.
- Mikor mész hozzá?
- Holnap. Ugyanilyenkor. Kellan megy hozzájuk napközben én majd este.
- Szóval ő is tudta végig, hol vannak.
- Igen, de csak Ashley miatt. Mondhatni ő is mindent feladott, hogy Krissel mehessen és vigyázhasson rájuk. Miután tőled eljött Ashleyékhez ment. Azóta vele van.
Ezért is csak hálás voltam nekik. Ha el is titkolták előlem, legalább ők vigyáztak rá helyettem is. és Kellannak csak hálás lehetek, amiért segített mindent tisztázni.
Miután mindent megbeszéltünk, és nagyjából tudtam mit akarok tenni, lementünk a nappaliba a többiekhez.
Nekik is elmondtam.
- Mi mindenben segítünk fiam.
- Úgy van. Rendbe hozni, amit elbarmoltál - mondta Tom.
- Kösz haver.
- Oké, akkor én beszélek Steph-el hogy intézkedjen, és ha megvan, akkor ti jöttök csajok, én nem értek ehhez.
- Ó ezt bízd ránk nyugodtan - mondta Lizzy egyetértve anyával.
Mivel elég késő volt ma már nem tehettem semmit, de holnap nekilátok visszaszerezni a feleségem és a gyermekem . . . . . . . . .
/Kristen/
Nickkel nagyon jól telt az este. Persze mint mindig megkértem, hogy egy bizonyos témát hanyagoljunk.
A másik Bradly volt.
Ezt nem tudtam elkerülni.
- Mit akar tőled az a pasi Kris? Ugye nem akarsz tőle semmit?
- Miért mi lenne, ha így lenne?
- Nem mondhatod komolyan.
- Miért ne? Már semmi közöm az öcsédhez.
- Még midig a felesége van - érvelt Nick.
- Ez neki semmit sem számított. Akkor nekem miért kellene?
- Azért ne siesd el. Lehet, hogy rendes ez a pasi, de ne akarj más apát a lányodnak, és valaki mást magadnak se. Tudom, hogy most minden az ellenkezőjét mutatja, de minden rendbe fog jönni.
- Én ebben már nem hiszek, szóval zárjuk ezt le, kérlek. Nem akarok veszekedni veled - kértem tőle, majd az este további részébe hanyagoltuk a kellemetlen témákat.
Nagyon sokat beszélgettünk és nevettünk. Nick is megígérte, ha tud eljön, és ő is szívesen segít a lányom szobájának berendezésében.
Persze nem volt odáig az ötlettől, mikor elmondtam, hogy ezt már Bradly is megígérte.
Később neki is mennie kellett, mielőtt otthon feltűnik nekik a titokzatos eltűnése.
Mielőtt elment volna, azonban mégsem bírtam magammal. Már az ajtóban állt, indulni készült, mikor utána szóltam.
- Ő hogy van? - rögtön tudta, mire gondolok.
- Nem valami jól. Többnyire a szobájában van az új szenvedélyével - válaszolta Nick, és engem rögtön elöntött, a féltékenység. Vagy a harag?
- Az alkohollal - tette hozzá Nick.
Nem mondom, hogy ez megnyugtatott, de abból a szempontból igen, hogy nem a múltkori szőkével van.
Elköszöntem Nicktől, majd elment. Rögtön Ashley jött le hozzám.
- Szóval már nem érdekel?
- Nem - vágtam rá talán túl gyorsan, amin ő csak mosolygott.
- Gondold át. Ha megtudja, hogy gyereket vársz, mindent meg fog tenni, hogy visszakapjon.
- És ha én már ezt nem akarom?
- Nem?
- Nem tudom - mondtam, majd az emeletre mentem és pihenni akartam egy kicsit. Na meg elgondolkodni ezen.
Végül viszont lényegében nem változott a véleményem. Csak a lányom a fontos. Mi ugyanis neki nem vagyunk, és nem voltunk azok. Ezért ahogy őt sem érdekeltem akkor, ő sem fog most engem - döntöttem el, és nem szándékoztam erre gondolni többet, csak nyugodtan akartam várni a lányom születését.
/Nick/
Miután beszéltem Robbal és a többiekkel, Kris szavain gondolkodtam.
Ha most tagadja is, még persze Rob szerencséjére még mindig szereti az idióta öcsémet. Aki rendesen eltolta a házasságát.
Az ő érdekében is remélem, hogy rendbe tudja hozni, és persze, hogy végül Kris megenyhül és megbocsát neki.
Nem tetszik nekem a pasas, aki körülötte legyeskedik. Még a végén lecsapja őt Rob kezéről. Amihez valljuk be, ő segítette hozzá a pasit.
Ha nem lett volna akkor egy idióta, hogy nem hisz Krisnek, akkor most nem itt tartana. De amiben tudok, segítek neki ezt rendbe hozni.
A lányának is joga van megismerni, és megtudni, ki az igazi apja, de persze ez az anyján is múlik, aki egyelőre nem akar szólni az öcsémnek.
Ebből a szempontból örülök, hogy már tud róla, hogy Kris gyereket vár. Végre talán összekapja magát, és harcol a családjáért. Bár nem lesz könnyű dolga, úgy érzem. . . . . . .
Az elkövetkezendő napokban mégis egyre zavarosabb lett a dolog.
Majdnem minden nap voltam Krisnél. És nem igazán tetszett, amiket láttam, és megtudtam. És ezt Robnak is elmondtam.
Kristen egyre közelebb kerül ahhoz a Bradlyhez, és meg is értem, hogy ez a gondolat Robot sem dobta fel.
- Nem fogom hagyni, hogy elvegye a feleségem és a lányom.
- Akkor ideje most már tenni valamit.
- Oké. A lányokkal majdnem kész vagyunk.
- És minden csodás lett - lépett be a nappaliba anya és Lizzy.
- Akkor ideje hozzálátnod tesó.
- Nem gondolod, hogy amint meglát, elküld a pokolba?
- Az is benne van a pakliban, de AHOL meglát, hála annak lesz esélyed, hogy mégsem.
- Oké, akkor menj érte és ott találkozunk - mondta Rob, majd elindultam.
Még tegnap szóltam Krisnek, persze csak miután Ashleyt beavattam, hogy ma elrabolom egy kicsit. Eleinte ellenkezdett, de meggyőztem, hogy semmi oka aggódni.
Legalábbis remélem. Épp itt az ideje, hogy mindent tisztázzanak a férjével.
Mint mindig, főleg mióta kismama, csodásan nézett ki. Ma különösen. Ashley nem tartott velünk, Kristen pedig egyre kíváncsibb lett.
- Elmondod végre, hová viszel? Nem szeretem a meglepetéseket.
- Ezt szeretni fogod.
- Remélem, semmi őrültségben nem sántikálsz.
- Nem. Nyugi, csak mindent a helyére teszek. Legalábbis megpróbálok - mondtam, amikor pont megérkeztünk.
- Nick, ugye nem? - kérdezte most már ijedten.
Azt hiszem lebuktam.
- Nyugodj meg. Gyere és menjünk be.
- Én nem akarok.
- Kérlek Kris. Bízz bennem.
- Oké - mondta egy nagy sóhajjal, majd kisegítettem a kocsiból és az ajtó felé lépkedtünk, aminek a túloldalán az öcsém várakozott.........
Ide a véleményekkel :)
2011. március 6., vasárnap
Új sztori első fejezet FENT
Ha érdekel a már említett új RS sztori első fejezete katt ide:
http://nevertobeforgotten-byliz.blogspot.com
http://nevertobeforgotten-byliz.blogspot.com
2011. március 4., péntek
49.fejezet
Sziasztok! itt is az új fejezet. Köszi a javítást ismét Puszmónak (L). Köszi szépen a komikat, és ígérem hamarosan végetérnek a szomorú hangulatú fejeztek. Már ebből is jó pár dologra fény derül amit eddig nem értettetek, de tartogatok még meglepiket az utolsó 11 fejezetre is :)
A szavazás is véget ért, amire köszönöm a szavazatokat. Mint látjátok három név lett a legszimpatikusabb nektek, nem nagy különbséggel, és már én magam sem tudom melyik legyen. Igaz a második legtöbb voksot az Isabella kaptam(Bella), ami már túl sok helyen van:DDDD a Hailey és a Zoe között fogok dönteni, hogy miként az majd a fejezetekből kiderül, és azt hiszem nem kell mondjam kinek lesz a név:DDD
Jó olvasást, és várom a véleményeket. Pussz: Liz
49.fejezet
/Kristen/
Hajnalodott, mikor édes álmaimból zihálva ébredtem.
Nem is csodálkoztam ezen, hiszen Ő volt benne.
És nem akármilyen álom volt.
Rob eljött értem. Bocsánatot kért mindenért, amit tett és mondott. Nehezen, de végül megbocsátottam neki.
A kibékülés édesebb volt, mint a legfinomabb méz. Ismét érezhettem azokat, amik egyre jobban hiányoznak, akármennyire is próbálom tagadni.
Az érintéseit, a csókjait.
Még mindig beleremegtem, ha erre az álomra gondoltam. Ahol a karjaiban tartott, úgy ölelt és csókolt, mint régen.
Hiába minden próbálkozás, hogy örökre kitépjem őt a szívemből és az életemből. Nem megy. Sosem menne teljesen, hiszen hiába tagadta ő meg, mégis egy része mindig velem lesz a kislányomon keresztül.
Akinek napról napra jobban várom az érkezését. Amikor az apja miatt szomorkodom, az ő érkezésének gondolata segít elfeledtetni a bánatom.
Ez az, ami örömmel tölt el és képes visszaadni az életkedvemet.
Visszaaludni már nem tudtam, így a konyhába mentem. Mivel én és a baba is megéheztünk készítettem reggelit. Végül egy kis édességgel zártam kora reggelt.
Ashley mosolyogva lépett a konyhába, amikor megláttam, mit majszolok.
- Most ezt kívántam - mutattam a csokis palacsintára magam előtt.
- Egyél nyugodtan, most őt is táplálnod kell - pillantott a hasamra.
Reggeli után ledőltem még egy picit a nappaliban, miután a számítógép előtt ültem kicsit.
A hírek a szokásosak. Hihetetlen sikereknek örvend a filmem, akárcsak az Övé. És még mindig találgatják, mi lett a házasságunkat, és miért valamint hová tűntünk el mindketten?
És nemcsak mi. Mike is, akit szintén a föld nyelt. Még mindig nem tudom, nem is sejtem, ki pontosan és miért küldte azokat a képeket Robnak.
Bár, hogy miért, azt sejtem, és be is jött a dolog, hiszen elválasztott minket. Ennek a valakinek a kilétét nem tudom. Bár még mindig Mikera tippelek.
Mindig eljátszotta, hogy a barátom, vagy az akar lenni, végül ezt teszi. Mivel majdnem biztos vagyok benne, hogy az ő keze van ebben is.
Eszembe jutott, mit művelt Robbal, mikor elvette tőle a szerelmét. Részben most is ezt tette vele. De mégis sok múlott Robon. És ő rosszul döntött.
Akárhányszor döntöm is el, hogy nem gondolok rá és nem fogok miatta bánkódni, mindig akad valami, aminek a végén itt kötök ki.
Kicsit, talán az éjszakai kevés alvás miatt megszunnyadtam a kanapén. Dél elmúlt, mikor felriadtam. Meg is szidtam Ashleyt, hogy hagyott elaludni.
- Így legalább kipihented magad- válaszolta, majd az ajtó felé lépdelt, ahonnan kopogást hallottunk.
Mivel három személy tudja csak, hogy itt vagyunk, közülük az egyikre tippeltem.
- Szép napot a gyönyörű kismamának - lépdelt felém mosolyogva Bradly és egy kis tasakot nyújtott felém.
A mintáiból sejtettem, mi lehet benne.
- Ez gyönyörű - mosolyogtam rá, miközben az aprócska kislány ruhát nézegettem.
Olyan picike. Most ha lehet még jobban vártam a pillanatot, amikor a világra jöjjön.
- Köszönöm.
- Örülök, hogy tetszik.
- Akkor indulhatunk? - fordult Bradly Ash felé.
- Hová is? - kérdeztem rögtön.
- Vásárolni. Ashley szeretne mindent megvenni a babának, amire szükségetek lehet.
- De én nem mehetek. Ha valaki meglát és . . . . . .
- Ne aggódj. Senki sem lesz az üzletben csak mi. És az eladók is hallgatni fognak. Ismerem őket, szóval mehetünk?
Ő és Bradly is mosolyogva várták a válaszom.
- Rendben. Csak felöltözöm - pillantottam végig magamon, mikor még mindig a pizsamámban voltam.
Bradly és Ash a nappaliban vártak, amíg átöltöztem, majd csatlakoztam hozzájuk.
Bradly kocsijával mentünk és hagytuk el a kis falut, ami eddig a menedékem jelentette, és Londonba belvárosába mentünk.
Megpillantva az ismerős környéket, ismét elöntött a bánat. Ashley hátra pillantott rám, és láttam rajta, hogy tudja, mire gondolok.
Mégis igyekeztem nem a szomorú dolgokra gondolni. Ez sikerült is, miután megérkeztünk a boltba, amiről Ashley beszélt.
Hatalmas volt. És belépve jöttem rá, hogy teljesen üres. Leszámítva egy eladót, aki mosolyogva köszöntötte Ashleyt.
Az értetlen kifejezésem láttán Ashley felvilágosított, hogy a bolt ma kizárólag az én kedvemért van nyitva.
Megdöbbenni sem volt időm, ugyanis Ashley rögtön lerohant csomó édes baba holmival.
Bradly csak mosolyogva figyelt minket, főleg Asht, aki teljesen felpörgött. Ahogy én is.
Csodaszép, tündéri kis ruhákat találtunk a kislányomnak. És nemcsak ruhákat, hanem mindent, amire szüksége lehet.
Szerencsére a kis házikóban volt még egy nem használatos külön kis szoba, amit neki terveztünk berendezni.
- Oké, de abban én segítek. Nem hagyom, hogy cipekedj, és bútorokat tologass - szólalt fel Bradly.
- Köszönöm, de nem fontos, megoldjuk mi is.
- Arról szó sem lehet, főleg a te állapotodban. Majd én segítek, te leszel a főnök és mondod mit hogy, és szívesen teszem.
- Köszönöm.
A délután további részében összeválogattuk a bútorokat és képzeletben már be is rendeztük a babámnak a kis szobáját.
Ashley maradt még mindent elintézni a szállítással, hogy ki hozzák a bútorokat és minden egyebet, amit vettünk.
Mi addig átmentünk a közeli kis vendéglőbe, ugyanis a babám és én is megéheztünk.
Szerencsére egy kellemes ki hely volt, ahol egy eldugott kis sarkot választottunk.
Mondhatni megvolt az ebéd, vagy inkább lassan már vacsora. Még Ashleyre vártunk, sokat beszélgettünk is.
Volt egy kérdés, amit fel akartam tenni neki, de nem tudtam, merjem e anélkül, hogy félreértené. Semmi szándékom nem lenne az információval, csupán kíváncsiság.
Ő is látta, hogy habozok, ekkor megszólalt.
- Kérdezz nyugodtan - mosolygott rám szívdöglesztő mosolyával, ami hihetetlen módon most engem is levett a lábamról, pedig álmomban sem gondoltam volna, hogy utána valaha is ilyen szinten tetszeni fog egy férfi.
Rögtön el is hessegettem ezeket a gondolatokat. Nem hiányozna most még egy ilyen bonyodalom az életembe.
- Csak azt nem értem, hogy egy ilyen helyes és rendes pasinak, hogy nincs senkije? - mondtam, miközben a tányérom fixíroztam.
- Volt menyasszonyom. De több mint egy éve elvesztettem. Meghalt - mondta Bradly bánatos szemekkel.
Ekkor bántam meg, hogy rákérdeztem. Nem akartam felszakítani a sebeit.
- Sajnálom, én . . . .
- Semmi baj, már jó ideje ennek, és igyekeztem túllépni rajta, már amennyire lehet. De az óta nincs senkim.
- Ezt megértem.
- Ő már nem jön vissza, és ahogy mondani szokták, az élet megy tovább. Eddig megvoltam egyedül is, főleg mióta elvesztettem, de nem akarok örökre egyedül maradni.
- Nem is fogsz. Egy ilyen férfi után két kézzel kapkodhatnak a nők - mosolyogtam, ezzel az ő arcára is mosolyt csalva.
- Nem minden nő érdekel. Csak egy. De az ő élete most az enyémnél is zavarosabb, így megelégszem a barátságával, és hogy amiben tudok, segítek neki - mondta végig a szemembe nézve.
A hangsúly, ahogy mondta, ráébresztett, ki is ez a nő.
Én vagyok - visszhangzott a fejemben.
- Tudod, ne haragudj, hogy ezt mondom, de a férjed egy idióta - mondta, ezzel most az én kedvem elrontva kissé.
- Önként hagyott el egy ilyen csodás nőt, aki nem mellesleg a gyermekét várja.
- Ő nem akart minket. A gyerekét. Elhitt minden hazugságot, amit rólam állítottak neki, és még azelőtt megtagadta ezt a babát, mielőtt tudott volna a létezéséről.
- Ne haragudj. Nem elszomorítani akartalak, csak ez tény.
- Semmi baj. Tudod, mikor először vitt el Ashley hozzád, utána mentünk haza és akartam elmondani neki.
- De mit mondtak neki, ami miatt ez történt?
- Bár vannak találgatások az eltűnésetekről az újságokban.
- Sejtettem - nevettem fel keserűen.
- Valaki küldött neki néhány képet rólam félreérthető helyzetben a filmbeli partneremmel, aki eleve riválisa Robnak - ha lehet ilyet mondani - kezdtem bele a mesémbe, majd mindent elmondtam neki.
- Így már értelek, hogy miért teszed amit. Mégis nem lenne jobb, ha beszélnétek? Már csak miatta is - pillantott a pocakomra.
- Nem. Ő nem akarta őt, és engem sem. Most már nem érdekel.
- Biztos ez? - kérdezte azt, amire még én magam sem tudtam biztosra a választ.
- Igen - mondtam egy kis habozás után, de úgy tűnik Bradly is észrevette a habozásom.
- És a testvére? Úgy emlékszek azt mondtad, az ő menyasszonya is voltál.
- Igen. Nick. Az ő menyasszonya voltam, mikor Rob hazajött az ünnepekre. Ekkor ismertem meg, és szerettem bele - idéztem fel azokat a napokat és igyekeztem nem elsírni magam.
- Eleinte titokban kellett tartanunk, és azt hittük, hogy vége lesz ennek, mivel ő visszament LA-be. Én pedig nem voltam elég bátor elmondani Nicknek, hogy beleszerettem a testvérébe. Kissé hülyén és lehetetlenül is hangzott. De Nick rájött magától. Elment Robért LA-be és hazahozta. Elhagyott, hogy vele lehessek. Azóta vagyunk együtt.
- Ez hihetetlen. Nem lehetett könnyű ezt tennie. De fantasztikus dolog, ha ennyire szeretsz valakit, és képes vagy elengedni.
- Igen. Bár a mi kapcsolatunk a végén már nem volt olyan, mint a kezdetekkor. És nemcsak én léptem félre. Rob egyik kollégájával bonyolódtak egymásba, de akkor köztük ez csak egyszeri alkalom volt. Nem szerelem, mint a miénk.
- Így már értem. De akkor ő most mi is neked? - kérdezte.
- Csak a barátom. Akire mindig számíthatok. Ő már Nikkit szereti, és ez így a jó. Mégis mindig mellettem van.
- Ezért látogatott meg.
- Nem. Ezért talált rám. Ő magától jött rá, hol vagyok. Közös emlékek fűznek ahhoz a házhoz, ezért tudta.
- Nagyon rendes tőle, hogy segít neked. De nem félsz, hogy elmondja a férjednek, hol vagy?
- Megígérte, hogy nem teszi, és bízom benne. Tudja, hogy nem akarom látni őt.
- Sajnálom, hogy felzaklattalak ezzel.
- Ugyan. Beszélgettünk egy jót, aminek örülök - mondtam, ezzel ismét mosolyt csalva az arcára.
Be kell vallani észveszejtő mosolya van, amivel minden nőt levesz a lábáról.
Azt még kimondani sem merem, hogy engem is. Meg is róttam magam az efféle gondolataimért.
Biztos csak a hormonok és a terhesség miatt jutnak ilyenek eszembe - gondoltam magamban.
Jól kibeszélgettük magunkat, végül Ashley is befutott.
- Látom, elvoltatok - nézett végig rajtunk.
- Igen - feleltük szinte egyszerre.
- És mikorra tervezitek a babaszoba elkészítését? - kérdezte Bradly ,miközben úton voltunk haza.
- Nem tudom. Mikor érsz rá? - kérdezte tőle Ash.
- Ashley - szóltam rá kotnyeles barátnőmre.
- Semmi baj. Szeretek veletek lenni, és mondtam, hogy segítek - mondta Bradly.
- Holnap? - kérdezte Bradly.
- Rendben, de csak ha tényleg ráérsz.
- Akkor megbeszéltük - tekintette lezártnak a témát.
Miután hazaértünk, elfáradtam kissé, így Bradly elköszönt, hogy pihenhessek.
- Vigyázz magatokra - mondta, majd megsimogatta a pocakom, és egy puszit lehelt az arcomra.
Nem mondom, hogy nem éreztem semmit. Jól esett a közelsége.
- Holnap találkozunk - köszönt el, majd elhajtott.
- Látod, te is bejössz neki - támadott le rögtön Ashley.
Ezt tudtam. Nem mondta ki az étteremben, hogy rám gondolt, de biztos voltam benne.
Mégis hiába tartom helyes, tökéletes pasinak, mert az. Igaz nem olyan régóta ismerem, mégis nagyon megkedveltem.
És ennek ellenére, nem tudnám - hiába is vonz néha vagy érzem úgy - nem tudnám úgy szeretni, sőt senkit sem, mint őt. És félek, hogy még elfelejteni sem tudom soha - és ezeket a gondolatok Ashleyvel is megosztottam.
- Ha nem akarsz már semmit tőle, gondolt át. Ő is sokat szenvedett már, és szerintem rögtön beléd esett - célzott Bradlyre.
- Csak barátok vagyunk, és jó is ez így egyelőre - igyekeztem lezárni a témát.
A szobámba mentem és egy zuhany után ágyba bújtam. Ismét egy kisbabákkal foglalkozó könyvet olvasgattam. Ez az élmény még új lesz nekem, mégis a legszebb, amit átélhet egy nő. Az anyaságot. És jó anyja akarok lenni a lányomnak.
A könyvtől néha mégis elterelődött a figyelmem.
Bradlyre.
Eszembe jutott, amit magáról mesélt. Hogy meghalt a menyasszonya. Még belegondolni is pokoli lehet, milyen nehéz volt neki, mikor elvesztette.
Hogy lehet ezt túlélni?
Igaz, Robbal köztünk vége, végül is ő nem hitt nekem, és nem akart engem, de mégis belebolondulnék, ha valami baja esne. Ha külön is vagyunk, tudom, hogy él és jól van.
Mondhatni én is elvesztettem őt, de én nem véglegesen, mint Bradly. Nem is csodálom, hogy ezek után nem akart annyira új szerelmet.
Ezek után a velem kapcsolatos szavai csengtek a fülemben.
Örülök, hogy nem csak egy kiváló orvosra akadtam a személyében, hanem egy nagyszerű barátra is. Mégis most ilyen helyzetben lévén ennél többet nem is akartam.
Másfelé terelve a gondolataimat visszatértem a könyvhöz, majd mikor az sem kötött le, megcsodáltam újra a kislányomnak vásárolt tündéri kis ruhákat. Nem tudtam betelni velük. Mindennél jobban vártam a pillanat, amikor világra hozom őt.
A gondolataimból Ashley rántott vissza, aki bekukkantott az ajtómon.
- Kellan telefonált. Itt van Londonban és meglátogatnám, ha nem baj.
- Dehogy baj. Miért lenne? Gondolom, alig várod már. Haza kellene menned vele. Nem maradhatsz örökre itt velem.
- Nem fogok, mert te sem maradsz itt örökre.
- Azt majd meglátjuk - mondtam.
- És most ő sem dolgozik és marad egy darabig. Már a szállodában van.
- Ő tudja, hogy Kellan itt van?
- Igen. Már találkoztak, de ne aggódj semmit sem szólt neki Kellan rólad.
- Ennek örülök.
Beszélgetésünket a csengetés zavarta meg. Kikászálódtam az ágyból és Ashleyvel indultunk ajtót nyitni.. . . . . .
/Rob/
Miután Kellan elment, magamra maradtam a gondolataimmal és a képekkel. Ekkor értettem meg mindent.
Egész másnap gyötört a gondolat, a miatt, amit tettem.
És hogy mennyire idióta voltam. Mindent elrontottam.
Még most is a fülemben csengtek a szavak, amiket akkor Kristen fejéhez vágtam.
Gyűlöltem ezért magam, és ki tudja, ezzel talán örökre elveszítettem őt.
Vic Jacksonnal van LA-ben, így csak Lizzyre számíthatok.
A szobájában találtam rá.
Szó nélkül a kezébe nyomta a borítékot.
- Mondtam neked öcsi. Látod? Hinned kellett volna neki - mondta, miközben a képekre pillantott.
Amiken Mike szerepelt egy nővel, igen intim helyzetben. És nemcsak ezekről voltak képek.
Ugyanazok a képek voltak, mint amiken a feleségemmel is volt. Annyi különbséggel, hogy az eredeti képeken nem a feleségemmel hentereg.
Minden hazugság volt. Sosem feküdt le vele. Csak átszerkesztették a képeket, én pedig, mint egy idióta dőltem be nekik, és dobtam el magamtól a boldogságom és a feleségem.
A másik fajta képek nem olyan régen készültek. Szintén Mikeról - aki ha itt lenne, tuti darabokra szaggatnám - ezek mostanság készültek mit tudom, én valami szigeten, ahol mindegyiken más nővel van, és egyik se a feleségem.
Kellan derítette ki ezt is, mint mindent. Kristen sosem és most sincs vele. És most én baltáztam el mindent. De nagyon.
- Mit akarsz tenni? Mert akarsz valamit ugye?
- Biztos vagyok benne, hogy Nick tudja, hol van - mondtam és elmondtam Lizzynek, miért is sejtem ezt.
- Akkor ezt csak egy módon deríthetjük ki - mondta Lizzy, miközben matatást hallottunk a földszintről.
Lementünk, és Nick ugrott csak haza valamiért és már menni is készült.
Csak köszönt nekünk és már ment is. Anyáék a nappaliban voltak éppen. Lizzyvel összenéztünk.
- Te is arra gondolsz, amire én? - kérdezte felvont szemöldökkel huncutul mosolyogva.
- Nyomás - mondtam, majd vettük a kabátunkat. Odavetettünk anyáéknak egy "majd jövünk-öt" - már mentünk is.
Épp nyitottuk az ajtót, mikor belebotlottunk Tomba.
- Nick most ment el, de ti hová ilyen sietősen?
- Kémkedni. Jössz? - kérdeztem gyorsan Tomot.
- Naná. Minden buliban benne vagyok - felelte vigyorogva.
- Oké, de a te kocsiddal menjünk, nem akarok lebukni - mondtam.
Kocsiba pattantunk és elindultunk Nick után.
- És miért is követjük őt? - kérdezte Tom.
Elmondtuk neki.
- Tudtam én. Jól benne vagy tesó. Jobb lesz, ha kiagyalod, mit fogsz tenni, hogy ne küldjön a pokolba Kris.
- Kösz haver. Tudtam, hogy számíthatok rád.
- Ezt te cseszted el. És nem lesz könnyű helyrehoznod.
Ezzel én is tisztában voltam. Minden egyes hozzá intézett szavamat visszaszívnám, ha lehetne, vagy szimplán meg nem történté tehetném az egészet.
Belegondolni is rossz, hogy hónapok óta külön vagyunk egy ilyen mocsok hazugságai miatt, mint Mike. Ráadásul én be is dőltem neki. Inkább neki hittem, mint a feleségemnek.
Egy utolsó szemétnek éreztem magam főleg a miatt, amiket akkor Kristen fejéhez vágtam. De késő. Most már nem tudom visszacsinálni.
Muszáj, ha kell, eget-földet megmozgatok, hogy visszaszerezzem és elnyerjem a bocsánatát.
Mégis egyelőre nem ronthatok így rá. Muszáj átgondolnom, mit tegyek. Hogy hozzam rendbe.
Egy kis autókázás után hirtelen Nick megállt. Londontól nem messze egy kis faluban, egy ház előtt, aminek a szomszédságában nem nagyon volt más épület.
- És ha nem is hozzá jött? Nem tudhatod biztosra - szólalt meg Tom.
Igaz. Tényleg nem lehettem benne biztos, de mégis úgy éreztem, jók a megérzéseim, amik az utóbbi időben mindig cserbenhagytak.
A szívem is azt súgta: Itt van.
Messzebb álltunk meg, és szálltunk ki, hogy ne vegyenek észre. Gyalog mentünk kicsit közelebb és tökéletesen rá lehetett látni a házra, ahol Nick már az ajtó előtt állt.
Nem voltuk olyan messze, bár nem hallottunk semmit, a rálátás tökéletes volt.
Szinte remegtem az idegességtől, míg azt vártuk, ki nyitja majd ki a ház ajtaját és jó nyomon járunk e.
Nem kellett sokat várni és nyílt az ajtó Nick előtt. . . . . . . .
Várom a véleményeket :)
A szavazás is véget ért, amire köszönöm a szavazatokat. Mint látjátok három név lett a legszimpatikusabb nektek, nem nagy különbséggel, és már én magam sem tudom melyik legyen. Igaz a második legtöbb voksot az Isabella kaptam(Bella), ami már túl sok helyen van:DDDD a Hailey és a Zoe között fogok dönteni, hogy miként az majd a fejezetekből kiderül, és azt hiszem nem kell mondjam kinek lesz a név:DDD
Jó olvasást, és várom a véleményeket. Pussz: Liz
49.fejezet
/Kristen/
Hajnalodott, mikor édes álmaimból zihálva ébredtem.
Nem is csodálkoztam ezen, hiszen Ő volt benne.
És nem akármilyen álom volt.
Rob eljött értem. Bocsánatot kért mindenért, amit tett és mondott. Nehezen, de végül megbocsátottam neki.
A kibékülés édesebb volt, mint a legfinomabb méz. Ismét érezhettem azokat, amik egyre jobban hiányoznak, akármennyire is próbálom tagadni.
Az érintéseit, a csókjait.
Még mindig beleremegtem, ha erre az álomra gondoltam. Ahol a karjaiban tartott, úgy ölelt és csókolt, mint régen.
Hiába minden próbálkozás, hogy örökre kitépjem őt a szívemből és az életemből. Nem megy. Sosem menne teljesen, hiszen hiába tagadta ő meg, mégis egy része mindig velem lesz a kislányomon keresztül.
Akinek napról napra jobban várom az érkezését. Amikor az apja miatt szomorkodom, az ő érkezésének gondolata segít elfeledtetni a bánatom.
Ez az, ami örömmel tölt el és képes visszaadni az életkedvemet.
Visszaaludni már nem tudtam, így a konyhába mentem. Mivel én és a baba is megéheztünk készítettem reggelit. Végül egy kis édességgel zártam kora reggelt.
Ashley mosolyogva lépett a konyhába, amikor megláttam, mit majszolok.
- Most ezt kívántam - mutattam a csokis palacsintára magam előtt.
- Egyél nyugodtan, most őt is táplálnod kell - pillantott a hasamra.
Reggeli után ledőltem még egy picit a nappaliban, miután a számítógép előtt ültem kicsit.
A hírek a szokásosak. Hihetetlen sikereknek örvend a filmem, akárcsak az Övé. És még mindig találgatják, mi lett a házasságunkat, és miért valamint hová tűntünk el mindketten?
És nemcsak mi. Mike is, akit szintén a föld nyelt. Még mindig nem tudom, nem is sejtem, ki pontosan és miért küldte azokat a képeket Robnak.
Bár, hogy miért, azt sejtem, és be is jött a dolog, hiszen elválasztott minket. Ennek a valakinek a kilétét nem tudom. Bár még mindig Mikera tippelek.
Mindig eljátszotta, hogy a barátom, vagy az akar lenni, végül ezt teszi. Mivel majdnem biztos vagyok benne, hogy az ő keze van ebben is.
Eszembe jutott, mit művelt Robbal, mikor elvette tőle a szerelmét. Részben most is ezt tette vele. De mégis sok múlott Robon. És ő rosszul döntött.
Akárhányszor döntöm is el, hogy nem gondolok rá és nem fogok miatta bánkódni, mindig akad valami, aminek a végén itt kötök ki.
Kicsit, talán az éjszakai kevés alvás miatt megszunnyadtam a kanapén. Dél elmúlt, mikor felriadtam. Meg is szidtam Ashleyt, hogy hagyott elaludni.
- Így legalább kipihented magad- válaszolta, majd az ajtó felé lépdelt, ahonnan kopogást hallottunk.
Mivel három személy tudja csak, hogy itt vagyunk, közülük az egyikre tippeltem.
- Szép napot a gyönyörű kismamának - lépdelt felém mosolyogva Bradly és egy kis tasakot nyújtott felém.
A mintáiból sejtettem, mi lehet benne.
- Ez gyönyörű - mosolyogtam rá, miközben az aprócska kislány ruhát nézegettem.
Olyan picike. Most ha lehet még jobban vártam a pillanatot, amikor a világra jöjjön.
- Köszönöm.
- Örülök, hogy tetszik.
- Akkor indulhatunk? - fordult Bradly Ash felé.
- Hová is? - kérdeztem rögtön.
- Vásárolni. Ashley szeretne mindent megvenni a babának, amire szükségetek lehet.
- De én nem mehetek. Ha valaki meglát és . . . . . .
- Ne aggódj. Senki sem lesz az üzletben csak mi. És az eladók is hallgatni fognak. Ismerem őket, szóval mehetünk?
Ő és Bradly is mosolyogva várták a válaszom.
- Rendben. Csak felöltözöm - pillantottam végig magamon, mikor még mindig a pizsamámban voltam.
Bradly és Ash a nappaliban vártak, amíg átöltöztem, majd csatlakoztam hozzájuk.
Bradly kocsijával mentünk és hagytuk el a kis falut, ami eddig a menedékem jelentette, és Londonba belvárosába mentünk.
Megpillantva az ismerős környéket, ismét elöntött a bánat. Ashley hátra pillantott rám, és láttam rajta, hogy tudja, mire gondolok.
Mégis igyekeztem nem a szomorú dolgokra gondolni. Ez sikerült is, miután megérkeztünk a boltba, amiről Ashley beszélt.
Hatalmas volt. És belépve jöttem rá, hogy teljesen üres. Leszámítva egy eladót, aki mosolyogva köszöntötte Ashleyt.
Az értetlen kifejezésem láttán Ashley felvilágosított, hogy a bolt ma kizárólag az én kedvemért van nyitva.
Megdöbbenni sem volt időm, ugyanis Ashley rögtön lerohant csomó édes baba holmival.
Bradly csak mosolyogva figyelt minket, főleg Asht, aki teljesen felpörgött. Ahogy én is.
Csodaszép, tündéri kis ruhákat találtunk a kislányomnak. És nemcsak ruhákat, hanem mindent, amire szüksége lehet.
Szerencsére a kis házikóban volt még egy nem használatos külön kis szoba, amit neki terveztünk berendezni.
- Oké, de abban én segítek. Nem hagyom, hogy cipekedj, és bútorokat tologass - szólalt fel Bradly.
- Köszönöm, de nem fontos, megoldjuk mi is.
- Arról szó sem lehet, főleg a te állapotodban. Majd én segítek, te leszel a főnök és mondod mit hogy, és szívesen teszem.
- Köszönöm.
A délután további részében összeválogattuk a bútorokat és képzeletben már be is rendeztük a babámnak a kis szobáját.
Ashley maradt még mindent elintézni a szállítással, hogy ki hozzák a bútorokat és minden egyebet, amit vettünk.
Mi addig átmentünk a közeli kis vendéglőbe, ugyanis a babám és én is megéheztünk.
Szerencsére egy kellemes ki hely volt, ahol egy eldugott kis sarkot választottunk.
Mondhatni megvolt az ebéd, vagy inkább lassan már vacsora. Még Ashleyre vártunk, sokat beszélgettünk is.
Volt egy kérdés, amit fel akartam tenni neki, de nem tudtam, merjem e anélkül, hogy félreértené. Semmi szándékom nem lenne az információval, csupán kíváncsiság.
Ő is látta, hogy habozok, ekkor megszólalt.
- Kérdezz nyugodtan - mosolygott rám szívdöglesztő mosolyával, ami hihetetlen módon most engem is levett a lábamról, pedig álmomban sem gondoltam volna, hogy utána valaha is ilyen szinten tetszeni fog egy férfi.
Rögtön el is hessegettem ezeket a gondolatokat. Nem hiányozna most még egy ilyen bonyodalom az életembe.
- Csak azt nem értem, hogy egy ilyen helyes és rendes pasinak, hogy nincs senkije? - mondtam, miközben a tányérom fixíroztam.
- Volt menyasszonyom. De több mint egy éve elvesztettem. Meghalt - mondta Bradly bánatos szemekkel.
Ekkor bántam meg, hogy rákérdeztem. Nem akartam felszakítani a sebeit.
- Sajnálom, én . . . .
- Semmi baj, már jó ideje ennek, és igyekeztem túllépni rajta, már amennyire lehet. De az óta nincs senkim.
- Ezt megértem.
- Ő már nem jön vissza, és ahogy mondani szokták, az élet megy tovább. Eddig megvoltam egyedül is, főleg mióta elvesztettem, de nem akarok örökre egyedül maradni.
- Nem is fogsz. Egy ilyen férfi után két kézzel kapkodhatnak a nők - mosolyogtam, ezzel az ő arcára is mosolyt csalva.
- Nem minden nő érdekel. Csak egy. De az ő élete most az enyémnél is zavarosabb, így megelégszem a barátságával, és hogy amiben tudok, segítek neki - mondta végig a szemembe nézve.
A hangsúly, ahogy mondta, ráébresztett, ki is ez a nő.
Én vagyok - visszhangzott a fejemben.
- Tudod, ne haragudj, hogy ezt mondom, de a férjed egy idióta - mondta, ezzel most az én kedvem elrontva kissé.
- Önként hagyott el egy ilyen csodás nőt, aki nem mellesleg a gyermekét várja.
- Ő nem akart minket. A gyerekét. Elhitt minden hazugságot, amit rólam állítottak neki, és még azelőtt megtagadta ezt a babát, mielőtt tudott volna a létezéséről.
- Ne haragudj. Nem elszomorítani akartalak, csak ez tény.
- Semmi baj. Tudod, mikor először vitt el Ashley hozzád, utána mentünk haza és akartam elmondani neki.
- De mit mondtak neki, ami miatt ez történt?
- Bár vannak találgatások az eltűnésetekről az újságokban.
- Sejtettem - nevettem fel keserűen.
- Valaki küldött neki néhány képet rólam félreérthető helyzetben a filmbeli partneremmel, aki eleve riválisa Robnak - ha lehet ilyet mondani - kezdtem bele a mesémbe, majd mindent elmondtam neki.
- Így már értelek, hogy miért teszed amit. Mégis nem lenne jobb, ha beszélnétek? Már csak miatta is - pillantott a pocakomra.
- Nem. Ő nem akarta őt, és engem sem. Most már nem érdekel.
- Biztos ez? - kérdezte azt, amire még én magam sem tudtam biztosra a választ.
- Igen - mondtam egy kis habozás után, de úgy tűnik Bradly is észrevette a habozásom.
- És a testvére? Úgy emlékszek azt mondtad, az ő menyasszonya is voltál.
- Igen. Nick. Az ő menyasszonya voltam, mikor Rob hazajött az ünnepekre. Ekkor ismertem meg, és szerettem bele - idéztem fel azokat a napokat és igyekeztem nem elsírni magam.
- Eleinte titokban kellett tartanunk, és azt hittük, hogy vége lesz ennek, mivel ő visszament LA-be. Én pedig nem voltam elég bátor elmondani Nicknek, hogy beleszerettem a testvérébe. Kissé hülyén és lehetetlenül is hangzott. De Nick rájött magától. Elment Robért LA-be és hazahozta. Elhagyott, hogy vele lehessek. Azóta vagyunk együtt.
- Ez hihetetlen. Nem lehetett könnyű ezt tennie. De fantasztikus dolog, ha ennyire szeretsz valakit, és képes vagy elengedni.
- Igen. Bár a mi kapcsolatunk a végén már nem volt olyan, mint a kezdetekkor. És nemcsak én léptem félre. Rob egyik kollégájával bonyolódtak egymásba, de akkor köztük ez csak egyszeri alkalom volt. Nem szerelem, mint a miénk.
- Így már értem. De akkor ő most mi is neked? - kérdezte.
- Csak a barátom. Akire mindig számíthatok. Ő már Nikkit szereti, és ez így a jó. Mégis mindig mellettem van.
- Ezért látogatott meg.
- Nem. Ezért talált rám. Ő magától jött rá, hol vagyok. Közös emlékek fűznek ahhoz a házhoz, ezért tudta.
- Nagyon rendes tőle, hogy segít neked. De nem félsz, hogy elmondja a férjednek, hol vagy?
- Megígérte, hogy nem teszi, és bízom benne. Tudja, hogy nem akarom látni őt.
- Sajnálom, hogy felzaklattalak ezzel.
- Ugyan. Beszélgettünk egy jót, aminek örülök - mondtam, ezzel ismét mosolyt csalva az arcára.
Be kell vallani észveszejtő mosolya van, amivel minden nőt levesz a lábáról.
Azt még kimondani sem merem, hogy engem is. Meg is róttam magam az efféle gondolataimért.
Biztos csak a hormonok és a terhesség miatt jutnak ilyenek eszembe - gondoltam magamban.
Jól kibeszélgettük magunkat, végül Ashley is befutott.
- Látom, elvoltatok - nézett végig rajtunk.
- Igen - feleltük szinte egyszerre.
- És mikorra tervezitek a babaszoba elkészítését? - kérdezte Bradly ,miközben úton voltunk haza.
- Nem tudom. Mikor érsz rá? - kérdezte tőle Ash.
- Ashley - szóltam rá kotnyeles barátnőmre.
- Semmi baj. Szeretek veletek lenni, és mondtam, hogy segítek - mondta Bradly.
- Holnap? - kérdezte Bradly.
- Rendben, de csak ha tényleg ráérsz.
- Akkor megbeszéltük - tekintette lezártnak a témát.
Miután hazaértünk, elfáradtam kissé, így Bradly elköszönt, hogy pihenhessek.
- Vigyázz magatokra - mondta, majd megsimogatta a pocakom, és egy puszit lehelt az arcomra.
Nem mondom, hogy nem éreztem semmit. Jól esett a közelsége.
- Holnap találkozunk - köszönt el, majd elhajtott.
- Látod, te is bejössz neki - támadott le rögtön Ashley.
Ezt tudtam. Nem mondta ki az étteremben, hogy rám gondolt, de biztos voltam benne.
Mégis hiába tartom helyes, tökéletes pasinak, mert az. Igaz nem olyan régóta ismerem, mégis nagyon megkedveltem.
És ennek ellenére, nem tudnám - hiába is vonz néha vagy érzem úgy - nem tudnám úgy szeretni, sőt senkit sem, mint őt. És félek, hogy még elfelejteni sem tudom soha - és ezeket a gondolatok Ashleyvel is megosztottam.
- Ha nem akarsz már semmit tőle, gondolt át. Ő is sokat szenvedett már, és szerintem rögtön beléd esett - célzott Bradlyre.
- Csak barátok vagyunk, és jó is ez így egyelőre - igyekeztem lezárni a témát.
A szobámba mentem és egy zuhany után ágyba bújtam. Ismét egy kisbabákkal foglalkozó könyvet olvasgattam. Ez az élmény még új lesz nekem, mégis a legszebb, amit átélhet egy nő. Az anyaságot. És jó anyja akarok lenni a lányomnak.
A könyvtől néha mégis elterelődött a figyelmem.
Bradlyre.
Eszembe jutott, amit magáról mesélt. Hogy meghalt a menyasszonya. Még belegondolni is pokoli lehet, milyen nehéz volt neki, mikor elvesztette.
Hogy lehet ezt túlélni?
Igaz, Robbal köztünk vége, végül is ő nem hitt nekem, és nem akart engem, de mégis belebolondulnék, ha valami baja esne. Ha külön is vagyunk, tudom, hogy él és jól van.
Mondhatni én is elvesztettem őt, de én nem véglegesen, mint Bradly. Nem is csodálom, hogy ezek után nem akart annyira új szerelmet.
Ezek után a velem kapcsolatos szavai csengtek a fülemben.
Örülök, hogy nem csak egy kiváló orvosra akadtam a személyében, hanem egy nagyszerű barátra is. Mégis most ilyen helyzetben lévén ennél többet nem is akartam.
Másfelé terelve a gondolataimat visszatértem a könyvhöz, majd mikor az sem kötött le, megcsodáltam újra a kislányomnak vásárolt tündéri kis ruhákat. Nem tudtam betelni velük. Mindennél jobban vártam a pillanat, amikor világra hozom őt.
A gondolataimból Ashley rántott vissza, aki bekukkantott az ajtómon.
- Kellan telefonált. Itt van Londonban és meglátogatnám, ha nem baj.
- Dehogy baj. Miért lenne? Gondolom, alig várod már. Haza kellene menned vele. Nem maradhatsz örökre itt velem.
- Nem fogok, mert te sem maradsz itt örökre.
- Azt majd meglátjuk - mondtam.
- És most ő sem dolgozik és marad egy darabig. Már a szállodában van.
- Ő tudja, hogy Kellan itt van?
- Igen. Már találkoztak, de ne aggódj semmit sem szólt neki Kellan rólad.
- Ennek örülök.
Beszélgetésünket a csengetés zavarta meg. Kikászálódtam az ágyból és Ashleyvel indultunk ajtót nyitni.. . . . . .
/Rob/
Miután Kellan elment, magamra maradtam a gondolataimmal és a képekkel. Ekkor értettem meg mindent.
Egész másnap gyötört a gondolat, a miatt, amit tettem.
És hogy mennyire idióta voltam. Mindent elrontottam.
Még most is a fülemben csengtek a szavak, amiket akkor Kristen fejéhez vágtam.
Gyűlöltem ezért magam, és ki tudja, ezzel talán örökre elveszítettem őt.
Vic Jacksonnal van LA-ben, így csak Lizzyre számíthatok.
A szobájában találtam rá.
Szó nélkül a kezébe nyomta a borítékot.
- Mondtam neked öcsi. Látod? Hinned kellett volna neki - mondta, miközben a képekre pillantott.
Amiken Mike szerepelt egy nővel, igen intim helyzetben. És nemcsak ezekről voltak képek.
Ugyanazok a képek voltak, mint amiken a feleségemmel is volt. Annyi különbséggel, hogy az eredeti képeken nem a feleségemmel hentereg.
Minden hazugság volt. Sosem feküdt le vele. Csak átszerkesztették a képeket, én pedig, mint egy idióta dőltem be nekik, és dobtam el magamtól a boldogságom és a feleségem.
A másik fajta képek nem olyan régen készültek. Szintén Mikeról - aki ha itt lenne, tuti darabokra szaggatnám - ezek mostanság készültek mit tudom, én valami szigeten, ahol mindegyiken más nővel van, és egyik se a feleségem.
Kellan derítette ki ezt is, mint mindent. Kristen sosem és most sincs vele. És most én baltáztam el mindent. De nagyon.
- Mit akarsz tenni? Mert akarsz valamit ugye?
- Biztos vagyok benne, hogy Nick tudja, hol van - mondtam és elmondtam Lizzynek, miért is sejtem ezt.
- Akkor ezt csak egy módon deríthetjük ki - mondta Lizzy, miközben matatást hallottunk a földszintről.
Lementünk, és Nick ugrott csak haza valamiért és már menni is készült.
Csak köszönt nekünk és már ment is. Anyáék a nappaliban voltak éppen. Lizzyvel összenéztünk.
- Te is arra gondolsz, amire én? - kérdezte felvont szemöldökkel huncutul mosolyogva.
- Nyomás - mondtam, majd vettük a kabátunkat. Odavetettünk anyáéknak egy "majd jövünk-öt" - már mentünk is.
Épp nyitottuk az ajtót, mikor belebotlottunk Tomba.
- Nick most ment el, de ti hová ilyen sietősen?
- Kémkedni. Jössz? - kérdeztem gyorsan Tomot.
- Naná. Minden buliban benne vagyok - felelte vigyorogva.
- Oké, de a te kocsiddal menjünk, nem akarok lebukni - mondtam.
Kocsiba pattantunk és elindultunk Nick után.
- És miért is követjük őt? - kérdezte Tom.
Elmondtuk neki.
- Tudtam én. Jól benne vagy tesó. Jobb lesz, ha kiagyalod, mit fogsz tenni, hogy ne küldjön a pokolba Kris.
- Kösz haver. Tudtam, hogy számíthatok rád.
- Ezt te cseszted el. És nem lesz könnyű helyrehoznod.
Ezzel én is tisztában voltam. Minden egyes hozzá intézett szavamat visszaszívnám, ha lehetne, vagy szimplán meg nem történté tehetném az egészet.
Belegondolni is rossz, hogy hónapok óta külön vagyunk egy ilyen mocsok hazugságai miatt, mint Mike. Ráadásul én be is dőltem neki. Inkább neki hittem, mint a feleségemnek.
Egy utolsó szemétnek éreztem magam főleg a miatt, amiket akkor Kristen fejéhez vágtam. De késő. Most már nem tudom visszacsinálni.
Muszáj, ha kell, eget-földet megmozgatok, hogy visszaszerezzem és elnyerjem a bocsánatát.
Mégis egyelőre nem ronthatok így rá. Muszáj átgondolnom, mit tegyek. Hogy hozzam rendbe.
Egy kis autókázás után hirtelen Nick megállt. Londontól nem messze egy kis faluban, egy ház előtt, aminek a szomszédságában nem nagyon volt más épület.
- És ha nem is hozzá jött? Nem tudhatod biztosra - szólalt meg Tom.
Igaz. Tényleg nem lehettem benne biztos, de mégis úgy éreztem, jók a megérzéseim, amik az utóbbi időben mindig cserbenhagytak.
A szívem is azt súgta: Itt van.
Messzebb álltunk meg, és szálltunk ki, hogy ne vegyenek észre. Gyalog mentünk kicsit közelebb és tökéletesen rá lehetett látni a házra, ahol Nick már az ajtó előtt állt.
Nem voltuk olyan messze, bár nem hallottunk semmit, a rálátás tökéletes volt.
Szinte remegtem az idegességtől, míg azt vártuk, ki nyitja majd ki a ház ajtaját és jó nyomon járunk e.
Nem kellett sokat várni és nyílt az ajtó Nick előtt. . . . . . . .
Várom a véleményeket :)
2011. február 28., hétfő
Új!!!!!
Nem fűzök hozzá sokat, nézzetek be és várom a véleményeket :)
http://nevertobeforgotten-byliz.blogspot.com/
http://nevertobeforgotten-byliz.blogspot.com/
2011. február 27., vasárnap
48.fejezet
Sziasztok! Itt is hozom, ahogy ígértem a következőt. Köszi Puszmónak a javítást, nektek pedig a komikat. Azt nem ígérem, hogy hangulatilag jobb lesz mint az előző, de szép lassan kiderülnek a dolgok és megoldódnak majd. Ebből az kiderül, jók voltak e a tippek az ajtóban álló személyre. Jó olvasást nektek, és ide a véleményekkel.
Még valami. Mint látjátok ez a 48.fejezet, összesen 60 lesz majd. Szóval a végéhez közeledünk, és örülnék neki ha csak egy egy rövid komiban véleményeznétek.
És tettem fel képet a kíváncsiaknak Bradyról :)(Köszi Alexa és Gabó ♥♥)
48.fejezet
/Rob/
Hónapok teltek el Kristen első telefonja óta.
Rendszeresen telefonál, de csak a szüleinek.
Remélni sem mertem, hogy hallani akar rólam. Sőt a szüleit is megkérte, ha minden igaz, hogy engem, mint téma hanyagoljanak. Nem kíváncsi rám.
Persze, hiszen gondolom, ott van neki Mike. Ő is, hol máshol lehetne, ha nem Krissel. Akárcsak Kristen, ő is hónapokkal ezelőtt felszívódott.
Igyekeztem nem gondolni erre, és hazajönni is kár volt. Semmivel sem jobb itt, mint LA-ben.
Azóta megvolt a Remember me itthoni premierje, és el kellett mennem pár megjelenésre, de többet meg is mondtam nincs kedvem a kamerák elé állni.
Csak azt akartam, hagyjanak békén. Magányra vágytam.
Lassan már a szüleim agyára is megyek. Semmi sem érdekel, többnyire csak a szobám és az emlékeim magányába zárkózom. Hiába teltek el hónapok, a hiánya egyre jobban gyötör.
Az elején még próbáltak rábeszélni, hogy keressem meg őt, de mint eddig is, feleslegesnek tartottam.
Kellan meg is látogatott egyszer, hátha személyesen megtud győzni, de nem ment neki. Kissé furcsának is találtam őt.
Végig olyan érzésem volt, mintha ő, és vele együtt Ashely is, aki szintén eltűnt azóta - mintha ők tudnák, hol van Kristen.
Mikor erről kérdeztem Kellant rögtön tagadta, én pedig nem boncolgattam tovább a témát.
Egy dolog volt, ami nem ment, bármennyire is próbáltam. Elfelejteni Kristent.
Sőt, napról napra jobban hiányzott.
Azt nem mondom, hogy nem bánom, amiket a fejéhez vágtam, de mégis jogosnak érzem, hiszem minden ellene szól. És ő sem nagyon törte magát, hogy megbeszéljük. Inkább eltűnt.
Aminek már körülbelül négy hónapja.
Az egyik nap hívott a producer, hogy lenne egy party itt Londonban, ami a film premierje után végül elmaradt. Nem volt mit tenni, mint hogy elmenjek.
Nem sok kedvem volt hozzá, de végül csak belementem. Tom pedig elkísért. Naná, hiszen Emilie is jött.
Elmentem, szórakoztam.
Nem egy csinos nő akadt a karjaim közé, mégis mindegyikben a feleségem kerestem. Hiába. Mégsem tudtam egy percre se kiverni a fejemből őt, és a tönkrement házasságunkat.
Végül, Tom rosszalló tekintete ellenére is, nem egyedül távoztam a partyról. Természetesen másnap címlapon is voltak az erről készült képek.
Egy csinos, és nem mellesleg első pillantásra is tökéletes nővel töltöttem az estét, a partyn és utána is. Visszakísértem a buli után őt a szállodába. Ő benne lett volna egy kis szórakozásban, de nekem nem ment.
Én képtelen voltam azt megtenni Kristennel, amit ő velem. Megcsalni. Még így sem, hogy tudtam, ő megtette Mikeal, és ki tudja, még most is azt teszi.
Egyik nő sem Kristen volt. Hiába kerestem őt mindben. Így hát miután ott hagytam a csajt a szállodában, hazaballagtam.
Tom persze addigra otthon várt. Nem is akárhogy. Teljes fegyverzetben a családommal. Akik persze rögtön nekem estek.
Kérdések millióit zúdították rám, miután Tom elmesélte nekik - akivel ezért még számolni készültem - hogy nem egyedül távoztam a buliról.
- Nyugodjatok már le - próbáltam rendet tenni köztük. Főleg anya és a nővéreim keltek ki magukból, hogy megcsalom Kristent, akármilyen jött ment nőkkel.
- Miért, ő nem ezt tette és teszi velem? Akkor én miért legyek hűséges? De elárulom, csak, hogy megnyugodjatok. Csak visszakísértem a szállodába. Nekem nem ment olyan könnyen, mint neki. Én képtelen voltam rá - vágtam oda nekik és rögtön néma csend ült a szobára.
Fogtam magam, magamhoz vettem egy üveg italt és a szobámba vonultam vele. Már csak ez maradt nekem. Az alkohol.
Szerencse, hogy egyelőre nem volt több hasonló megjelenés a filmmel, így nyugodtan zárkózhattam a szobám magányába az új társammal.
Másnap bújtam csak elő a szobámból, valamikor este. Nick épp a nappaliban telefonált, de ahogy meghallotta a hangom, hogy anyának szóltam, rögtön elhallgatott.
Ő is furcsa volt mostanság. Mintha valamit titkolna. Ő is akárcsak Kellan. Valamiért mégis úgy érzem, ő Kellan-nal és Ashley-vel együtt tudja, hol van Kristen.
És ha ezt tudják, akkor gondolom azt is, hogy kivel.
- Te tudod, hol van, igaz? - tettem fel a kérdést mégis.
- Mi lenne, ha tudnám? Téged úgysem érdekelne. Elküldted őt, mindent a fejéhez vágva anélkül, hogy érdekelt volna az igazság.
- Eleget tudok így is, a részletekre nem voltam kíváncsi - mondtam, majd Nick elsétált mellettem, de előtte volt még egy hozzám intézett mondata.
- Hidd el, meg fogod még bánni ezt, de akkor már késő lesz. Félek, hogy már most is az - mondta, majd az emelet felé indult.
Most lettem biztos abban, amiben eddig kételkedtem. Nick tudja, hol van Kristen. Sőt, segít is neki bujkálni.
Bár hogyne tudná, hiszen az ő menyasszonya is volt.
Mégis képtelen voltam kizárni a gondolatot a fejemből, hogy ő tudja, hol bujkál Kristen. És nyilván azt is, hogy kivel.
De mire célzott azzal, hogy lehet, hogy már most is késő? - töprengtem magamban, de választ nem találtam a kérdésemre.
Nem is tudom, akarom e egyáltalán tudni, hogy merre van és kivel. Egy eléggé képtelen ötlet fordult meg a fejemben.
Lehet, hogy ő is itt van Londonban? Hol máshol lehetne.
Nick is elég sokat van távol mostanság. Még Nikkinek sem árulta el, hová szokott menni. Bár neki ma nem kellett elszámolni, mert el kellett utazni vissza LA-be forgatni.
Ma is eltűnt még reggel. És csak most jött haza. Utána ez a hívás, és a nekem intézett szavai, amik még most is a fülemben csengtek.
Hiába tudom, vagy érzem, hogy talán nem jó ötlet, mégis muszáj kiderítenem, hogy mit tud Nick. Azzal tisztában vagyok, hogy ha megkérdezem őt, semmit sem fog mondani. De valamilyen szinten már elszólta magát előttem.
Egész este ez az ötlet motoszkált a fejemben. Még a gondolatába is beleremegtem, hogy Kristen talán itt van karnyújtásnyira tőlem, de mégis oly messze.
Nem tudom, talán mert a szívem is azt súgja, valamiért biztos vagyok benne, hogy ő is itt van Londonban. Mint ahogy abban is, hogy Nick azt is tudja, hol.
Azt viszont nem tudom én akarom e tudni, hogy hol van?
Hónapok teltek el, és hiába ez az egész, hogy megcsalt, mégis meghalok a vágytól, hogy legalább egy percre, ha csak messziről is, láthassam.
Néha magam sem tudom, mit akarok. Csak azt érzem, beleőrülök a hiányába. Mégis még mindig ott a tudat, és magam előtt látom azokat a képeket.
Nem tudom, mit tegyek...........
A töprengésemből az ajtón kopogtató idegen rántott vissza.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem az ajtóban álló Kellant.
- Hoztam neked valamit, amit jó lenne, ha megnéznél. Nem is tudod, mibe került kideríteni és megszerezni ezeket - mutatott a kezében egy borítékra.
Átadta őket nekem. A kezem remegett és nem tudtam, merjem e kibontani . . . .
/Kristen/
- Azt hiszem, lesz miről beszélgetnünk - mondta a vendégünk, mikor beljebb hívtam.
Bradly kérdőn pillantottam rám, Ashley pedig kissé zavartan, hogy mitévők legyünk. Mert ha ő tudja, hogy itt vagyok, előbb utóbb Rob és mindenki tudni fogja.
- Ő ki? - pillantott Nick Bradlyre, aki mellettem ült le.
- Egy barátom. És az orvosom.
- Bradly vagyok - nyújtott kezet.
- Te pedig?
- Nick Pattinson.
- Te??
- Igen. A férje testvére vagyok, nem mellesleg Kris volt vőlegénye, de ez hosszú mese - pillantott rám Nick.
- Remélem, megérted, ha azt mondom, senki sem tudhatja, hogy itt vagyok. Főleg nem Rob. Tudtam, ha valaki meg is fog találni, csak te lehetsz az. Te vagy az egyetlen, aki tudná, hogy ide jövök.
- Ez igaz. Egy kis időbe telt, amíg rájöttem, de utána tudtam, hogy csak itt bujkálhatsz.
- Azt hiszem, lenne miről beszélnetek - mondta Bradly, miközben felállt.
- Azért ne menj.
- Holnap találkozunk. Ashley el akar rángatni vásárolni és elhívott.
- Jól tette. És köszönök mindent - pillantottam a hasamra.
- Vigyázz magadra és a pici lányra is - simogatta meg a hasam, majd egy puszit nyomott az arcomra.
Elköszönt Ashley-től és Nicktől is, majd elment.
- Szóval ő csak az orvosod?
- Igen. És ha nemcsak az lenne, akkor sem lenne senkinek semmi köze hozzá.
- Azt hiszem, az öcsémnek azért mégis csak van egy csöppnyi köze hozzá - pillantott a hasamra Nick.
- Nem. Nincs. Akkor elvesztette a jogát, amikor még az előtt, hogy tudott volna a létezéséről, megtagadta őt - simítottam a kezem a pocakomra.
- Jól mondod, nem tudta.
- Nem, mert nem hagyta, hogy elmondjam neki. Azzal vádolt, hogy megcsaltam. És hogyha terhes lennék, biztos, nem tőle lenne. Szerinted mit éreztem mikor ezt a fejemhez vágta? Pont, amikor el akartam mondani neki, hogy gyereket várok tőle.
- Hát Rob ezt jól elszúrta.
- De azért őt is meg lehet érteni, azok a képek láttán, hogy félreértette - próbálta védeni a testvérét Nick.
- Lehet. De ha bízik bennem, akkor meghallgat és hisz nekem, és nem vág mindent a fejemhez. De már nem érdekel. Ahogy ő sem. Csak a gyerekem. Akinek nem lesz apja. Én itt leszek neki, és ha kell, életem végéig bujkálni fogok.
- Mi lesz? - kérdezte Nick, miközben közelebb ült hozzám, és a kezét a hasamra tette.
- Kislány.
- Jól eltűntél. Még a szüleidnek sem mondtad, hol vagy.
- Igen, de néha felhívom őket.
- És mikor akarsz előbújni? Ugye nem mondtad komolyan, hogy akár egész életedben bujkálni akarsz a gyerekkel? Vissza kellene jönnöd és megbeszélnetek....
- Nem. Mondtam, hogy már nem érdekel. Ahogy én sem őt. Most már csak a lányom a fontos. Nem érdekel senki más.
- Persze. Gondolom az a pasi se. - gondolt itt Bradlyre.
- Ő a barátom és az orvosom. De amint mondtam, ha több is lenne, ahhoz se lenne senkinek semmi köze hozzá. Főleg nem neki - mondtam így, mert még a nevének kiejtése is fájdalmas volt.
Hiába tette ezt velünk, a szívem mélyén mégis szerettem őt. Bár, mióta itt van nekem a lányom, lassan ő veszi át azt a helyet a szívemben, amit eddig az apja töltött be. Csak neki fogom adni minden szeretetem.
- Miért csinálod ezt Kris? Ha elmondanád neki, hogy terhes vagy, és megbeszélnétek, együtt várhatnátok ezt a kicsit - mondta Nick.
- Eszemben sincs. Ő volt az, aki eldobott minket magától a hülye féltékenysége miatt. Amúgy is azóta neki is ott az a szőke. Már nem kellünk neki, ahogy eddig sem, ha el tudott üldözni maga mellől, mert ő tette. Az ő hibája, hogy itt tartunk.
- Milyen szőke? - kérdezte Nick, majd rájött, mire gondoltam.
- Á, most már tudom. Azzal a nővel semmi sem volt.
- Persze - mondtam hitetlenkedve.
- Hadd idézzem Robot, amikor hazaért: " Miért ő nem ezt tette és teszi velem? Miért legyek hűséges? De elárulom, csak, hogy megnyugodjatok. Csak visszakísértem a szállodába. Nekem nem ment olyan könnyen, mint neki. Én képtelen voltam rá!
Egy ideig csak emésztgettem a hallottakat.
Szóval még sem volt közte és a között a nő között semmi. Mégis az első mondatai voltak azok, amik nem hagytak elbizonytalanítani, és meggyőztek, hogy helyesen cselekszem.
- Látod? Még mindig azt hiszi, hogy megcsaltam, és most is azt teszem. Így mondjam el neki, hogy terhes vagyok? Hogy a fejemhez vágja, hogy nem ő az apja. Ezt már egyszer eljátszottuk és még egyszer képtelen lennék elviselni.
- Nem csak az ő hibája. Azé is, aki ezt tette veletek. Aki elhitette vele, hogy megcsaltad. Fogalmam sincs ,ki volt az, de bejött neki. De addig úgysem nyugszunk, amíg ki nem derítjük, ki volt.
- Nyugszunk? Kik?
- Én és Kellan. Ő is biztos benne, hogy valami nagyon nincs rendben itt. Ő is Mike-ra tippel, akit ugye szintén elnyelt a föld.
- Igen, és ő azt hiszi, most is vele vagyok - nevettem fel már-már cinikusan.
- Igen, de......
- Nem hanyagolhatnánk ezt? Gondolni sem akarok rá. És felidegesíteni se akarom magam, nem tesz jót a kicsinek .És most csak ő a fontos nekem.
- Rendben.
- De jól vagytok? Ashley mióta van itt? - pillantott a konyha felé, ahol barátnőm ügyködött még mindig.
- Az eleje óta. Hozzájuk mentem, miután eljöttem otthonról. Tőle.
- Szóval Kellan is tudta, hogy itt vagy. Pedig sose mondta, jól játszotta a tudatlant.
- Nem hiába színész. És igen, tudta, el szokott jönni hozzánk, amikor tud, már csak Ashley miatt is, akinek hiába is mondtam, nem akart magamra hagyni. Amiért mindig hálás leszek neki. Ezért az egyért hálás vagyok Robnak. Hogy általa ilyen fantasztikus barátaim lettek.
- Nem kell hálásnak lenned. Én örülök, hogy segíthetek nektek - jött be Ashley.
- Köszönöm, hogy vigyázol rájuk - fordult Nick Ashley felé.
- De szeretnék én is eljönni néha. Legalább nekem engedd meg, hogy segítsek.
- Nem kell Nick. Jól vagyunk, és mindenünk meg van itt.
- De én szeretném. Mellettetek, lenni. Melletted - mondta, majd megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat.
Rögtön furcsa érzéseim támadtak. De szerencsére Nick eloszlatta azokat.
- Nyugi, csak, mint a barátod. Tudod, hogy nagyon szeretlek. Mindig is különleges helyed lesz az életemben. De Nikki az, akit szeretek, szóval nyugi - mondta, mire kifújtam a levegőm.
Féltem, hogy esetleg Nick ezek után úgy gondol rám, mint régen. Na, ez a bonyodalom most nem hiányozna. Így is van elég.
- Ezt örömmel hallom. Legalább ti boldogok vagytok. És köszönöm.
- Nem kell. Én mindig itt leszek nektek, ha kellek. Megpróbálom megérteni és elfogadni a döntésed, egyelőre. Addig is minden erőmmel azon leszek, hogy kiderítsem, ki áll mögött, és ha ti nem, akkor én helyrehozzam. Rossz így látni mindkettőtöket. És ne is merj ellenkezni - csitított le ,mikor látta, hogy közbe akarok szólni.
Nem is merek semmiben reménykedni, ami Robot illeti és a kapcsolatunkat, de nem ellenkeztem Nickkel. Már beletörődtem, hogy egyedül maradok, nélküle.
De végtére is nem leszek magányos. Itt lesz a kislányom.
- És hogy fogják hívni? - kérdezte Nick.
- Van pár ötletem, de még nem döntöttem.
- Nemcsak a keresztnevére gondoltam - pillantott rám félve Nick.
Ez a kérdés volt az, amire én magam sem tudtam a választ.
- Az én nevem fogja viselni. Ki másét? Stewart lesz a vezetékneve - döntöttem el.
- Szerintem sok minden történik még addig, ne kapkodd el. Minden rendbe fog jönni, és viselheti majd az apja nevét.
- Azt nem. Ő nem akarta ezt a kicsit, megtagadta már akkor, mikor még nem is tudott a létezéséről. Ne kezdjük elölről, kérlek.
- Oké, nem kezdem. De ha addig sem jön rendbe ez a dolog, és nem tisztázzuk, akkor majd én a nevemre veszem - mondta Nick.
- Nem fogom hagyni, ha az öcsém megtudja és akkor is kitart a hülye elmélete mellett, hogy apa nélkül neveld fel a kicsit - mondta Nick, ezzel teljesen ledöbbentve engem.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet hallok tőle. És hogy a saját férjem helyett, a gyermekem igazi apja helyett ő lesz, aki mellettünk fog állni, és képes lenne ezt is megtenni értünk.
- Nagyon szeretlek titeket, és ezt ne értsd félre. Már nem úgy, mint régen, de nagyon szeretlek,.
- Tudom. És én is téged - mondtam, majd hozzábújtam.
Szorosan magához ölelt, miközben belőlem előtört a zokogás. Nick karjaiban mégis biztonságban éreztem magam. Örülök, hogy így alakult, és megtalált. És, hogy tudom, bármiben számíthatok rá.
Miután sikerült megnyugodnom kicsit, hanyagoltuk ezt a témát és csak a babáról beszélgettünk. Jó volt egy kicsit kikapcsolni, és nem erre az egész helyzetre gondolni.
Gyorsan eltelt a délután és az este. Csak azt sajnáltam, hogy este Nicknek mennie kellett.
- Vigyázzatok magatok, és ha tudok, jövök, és hívlak is - mondta, majd megölelt minket.
- Köszönök mindent és . . . .
- Ne aggódj, senki nem tudja meg.
- Vigyázz rájuk - ölelte meg Ashleyt is, majd elment.
Visszamentünk a nappaliba.
- Nem gondoltam volna, hogy Nick ilyen rendes. Örülök, hogy ő is velünk van. És rá is számíthatsz.
- Én is. Azt hiszem, megyek és lepihenek kicsit.
- Ha akarod, készítek valamit vacsorára nektek.
- Nem kell, majd.. . . .
- Menj, pihenj le, rögtön viszem.
- Rendben - adtam meg magam.
Felmentem és lezuhanyoztam.
Ágyba bújtam, majd Aseely már hozta is nekem a vacsorát. Miután megettem, olvastam még egy kicsit, majd lefeküdni készültem, mikor csörgött a telefon.
- Csak jó éjszakát akartam kívánni nektek - szólt bele Nick.
Váltottunk pár szót, majd olyan dolog történt, hogy hirtelen még a szívem is megállt egy pillanatra.
Nickkel beszéltem éppen, amikor Rob hangját hallottam meg a háttérből. Ő is ott van.
- Ő az, ugye? - kérdeztem Nicktől.
- Igen - érkezett a válasz.
- Nem akarsz. . . - akarta kérdezni, gondolom, hogy nem akarok e beszélni vele, de gyorsan rávágtam a választ.
- Nem.
- Rendben. Holnap estefelé megyek, ha neked az jó - mondta.
- Persze, Ashley betervezett nappalra, Bradlyvel megyünk vásárolni,de este nyugodtan jöhetsz.
- Nem tetszik nekem az a pasi.
- Nick, kérlek, hagyjuk ezt.
- Oké. Akkor holnap. Pihenj jól. Holnap találkozunk. Ha bármi van, hívj! - mondta, majd elköszöntünk és letette.
Nem is igazán figyeltem, miket mondott a végén. Végig csak egy dologra tudtam gondolni. Hogy hallottam a hangját. Amit már hónapok óta nélkülöznöm kellett.
Elég Kristen, felejtsd el - rivalltam magamra, majd a pocakomat simogatva nyomott el az álmom. . . .
/Rob/
Mégis megtettem. Kinyitottam.
Kellan csak várta a reakciómat a képekre.
Én pedig alig akartam elhinni, hogy ez igaz lehet. Ekkor nyertek értelmet Nick szavai.
"Hidd el, meg fogod még bánni ezt, de akkor már késő lesz. Félek, hogy már most is az."
Azt hiszem, most már mindent értek. Kellan elmondta, amit kiderített. Így már minden világos lett.
Egyet tudtam csak. Meg kell találnom őt, és beszélnem kell vele.
Eszembe jutott az esti gondolatom. Hogy Nick tudja, hol van. Eldöntöttem, hogy ennek én is utána járok......... És megpróbálom a lehetetlen, és csak remélem, hogy még nincs késő, ahogy Nick mondta. . .
Várom a véleményeket :)
Még valami. Mint látjátok ez a 48.fejezet, összesen 60 lesz majd. Szóval a végéhez közeledünk, és örülnék neki ha csak egy egy rövid komiban véleményeznétek.
És tettem fel képet a kíváncsiaknak Bradyról :)(Köszi Alexa és Gabó ♥♥)
48.fejezet
/Rob/
Hónapok teltek el Kristen első telefonja óta.
Rendszeresen telefonál, de csak a szüleinek.
Remélni sem mertem, hogy hallani akar rólam. Sőt a szüleit is megkérte, ha minden igaz, hogy engem, mint téma hanyagoljanak. Nem kíváncsi rám.
Persze, hiszen gondolom, ott van neki Mike. Ő is, hol máshol lehetne, ha nem Krissel. Akárcsak Kristen, ő is hónapokkal ezelőtt felszívódott.
Igyekeztem nem gondolni erre, és hazajönni is kár volt. Semmivel sem jobb itt, mint LA-ben.
Azóta megvolt a Remember me itthoni premierje, és el kellett mennem pár megjelenésre, de többet meg is mondtam nincs kedvem a kamerák elé állni.
Csak azt akartam, hagyjanak békén. Magányra vágytam.
Lassan már a szüleim agyára is megyek. Semmi sem érdekel, többnyire csak a szobám és az emlékeim magányába zárkózom. Hiába teltek el hónapok, a hiánya egyre jobban gyötör.
Az elején még próbáltak rábeszélni, hogy keressem meg őt, de mint eddig is, feleslegesnek tartottam.
Kellan meg is látogatott egyszer, hátha személyesen megtud győzni, de nem ment neki. Kissé furcsának is találtam őt.
Végig olyan érzésem volt, mintha ő, és vele együtt Ashely is, aki szintén eltűnt azóta - mintha ők tudnák, hol van Kristen.
Mikor erről kérdeztem Kellant rögtön tagadta, én pedig nem boncolgattam tovább a témát.
Egy dolog volt, ami nem ment, bármennyire is próbáltam. Elfelejteni Kristent.
Sőt, napról napra jobban hiányzott.
Azt nem mondom, hogy nem bánom, amiket a fejéhez vágtam, de mégis jogosnak érzem, hiszem minden ellene szól. És ő sem nagyon törte magát, hogy megbeszéljük. Inkább eltűnt.
Aminek már körülbelül négy hónapja.
Az egyik nap hívott a producer, hogy lenne egy party itt Londonban, ami a film premierje után végül elmaradt. Nem volt mit tenni, mint hogy elmenjek.
Nem sok kedvem volt hozzá, de végül csak belementem. Tom pedig elkísért. Naná, hiszen Emilie is jött.
Elmentem, szórakoztam.
Nem egy csinos nő akadt a karjaim közé, mégis mindegyikben a feleségem kerestem. Hiába. Mégsem tudtam egy percre se kiverni a fejemből őt, és a tönkrement házasságunkat.
Végül, Tom rosszalló tekintete ellenére is, nem egyedül távoztam a partyról. Természetesen másnap címlapon is voltak az erről készült képek.
Egy csinos, és nem mellesleg első pillantásra is tökéletes nővel töltöttem az estét, a partyn és utána is. Visszakísértem a buli után őt a szállodába. Ő benne lett volna egy kis szórakozásban, de nekem nem ment.
Én képtelen voltam azt megtenni Kristennel, amit ő velem. Megcsalni. Még így sem, hogy tudtam, ő megtette Mikeal, és ki tudja, még most is azt teszi.
Egyik nő sem Kristen volt. Hiába kerestem őt mindben. Így hát miután ott hagytam a csajt a szállodában, hazaballagtam.
Tom persze addigra otthon várt. Nem is akárhogy. Teljes fegyverzetben a családommal. Akik persze rögtön nekem estek.
Kérdések millióit zúdították rám, miután Tom elmesélte nekik - akivel ezért még számolni készültem - hogy nem egyedül távoztam a buliról.
- Nyugodjatok már le - próbáltam rendet tenni köztük. Főleg anya és a nővéreim keltek ki magukból, hogy megcsalom Kristent, akármilyen jött ment nőkkel.
- Miért, ő nem ezt tette és teszi velem? Akkor én miért legyek hűséges? De elárulom, csak, hogy megnyugodjatok. Csak visszakísértem a szállodába. Nekem nem ment olyan könnyen, mint neki. Én képtelen voltam rá - vágtam oda nekik és rögtön néma csend ült a szobára.
Fogtam magam, magamhoz vettem egy üveg italt és a szobámba vonultam vele. Már csak ez maradt nekem. Az alkohol.
Szerencse, hogy egyelőre nem volt több hasonló megjelenés a filmmel, így nyugodtan zárkózhattam a szobám magányába az új társammal.
Másnap bújtam csak elő a szobámból, valamikor este. Nick épp a nappaliban telefonált, de ahogy meghallotta a hangom, hogy anyának szóltam, rögtön elhallgatott.
Ő is furcsa volt mostanság. Mintha valamit titkolna. Ő is akárcsak Kellan. Valamiért mégis úgy érzem, ő Kellan-nal és Ashley-vel együtt tudja, hol van Kristen.
És ha ezt tudják, akkor gondolom azt is, hogy kivel.
- Te tudod, hol van, igaz? - tettem fel a kérdést mégis.
- Mi lenne, ha tudnám? Téged úgysem érdekelne. Elküldted őt, mindent a fejéhez vágva anélkül, hogy érdekelt volna az igazság.
- Eleget tudok így is, a részletekre nem voltam kíváncsi - mondtam, majd Nick elsétált mellettem, de előtte volt még egy hozzám intézett mondata.
- Hidd el, meg fogod még bánni ezt, de akkor már késő lesz. Félek, hogy már most is az - mondta, majd az emelet felé indult.
Most lettem biztos abban, amiben eddig kételkedtem. Nick tudja, hol van Kristen. Sőt, segít is neki bujkálni.
Bár hogyne tudná, hiszen az ő menyasszonya is volt.
Mégis képtelen voltam kizárni a gondolatot a fejemből, hogy ő tudja, hol bujkál Kristen. És nyilván azt is, hogy kivel.
De mire célzott azzal, hogy lehet, hogy már most is késő? - töprengtem magamban, de választ nem találtam a kérdésemre.
Nem is tudom, akarom e egyáltalán tudni, hogy merre van és kivel. Egy eléggé képtelen ötlet fordult meg a fejemben.
Lehet, hogy ő is itt van Londonban? Hol máshol lehetne.
Nick is elég sokat van távol mostanság. Még Nikkinek sem árulta el, hová szokott menni. Bár neki ma nem kellett elszámolni, mert el kellett utazni vissza LA-be forgatni.
Ma is eltűnt még reggel. És csak most jött haza. Utána ez a hívás, és a nekem intézett szavai, amik még most is a fülemben csengtek.
Hiába tudom, vagy érzem, hogy talán nem jó ötlet, mégis muszáj kiderítenem, hogy mit tud Nick. Azzal tisztában vagyok, hogy ha megkérdezem őt, semmit sem fog mondani. De valamilyen szinten már elszólta magát előttem.
Egész este ez az ötlet motoszkált a fejemben. Még a gondolatába is beleremegtem, hogy Kristen talán itt van karnyújtásnyira tőlem, de mégis oly messze.
Nem tudom, talán mert a szívem is azt súgja, valamiért biztos vagyok benne, hogy ő is itt van Londonban. Mint ahogy abban is, hogy Nick azt is tudja, hol.
Azt viszont nem tudom én akarom e tudni, hogy hol van?
Hónapok teltek el, és hiába ez az egész, hogy megcsalt, mégis meghalok a vágytól, hogy legalább egy percre, ha csak messziről is, láthassam.
Néha magam sem tudom, mit akarok. Csak azt érzem, beleőrülök a hiányába. Mégis még mindig ott a tudat, és magam előtt látom azokat a képeket.
Nem tudom, mit tegyek...........
A töprengésemből az ajtón kopogtató idegen rántott vissza.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem az ajtóban álló Kellant.
- Hoztam neked valamit, amit jó lenne, ha megnéznél. Nem is tudod, mibe került kideríteni és megszerezni ezeket - mutatott a kezében egy borítékra.
Átadta őket nekem. A kezem remegett és nem tudtam, merjem e kibontani . . . .
/Kristen/
- Azt hiszem, lesz miről beszélgetnünk - mondta a vendégünk, mikor beljebb hívtam.
Bradly kérdőn pillantottam rám, Ashley pedig kissé zavartan, hogy mitévők legyünk. Mert ha ő tudja, hogy itt vagyok, előbb utóbb Rob és mindenki tudni fogja.
- Ő ki? - pillantott Nick Bradlyre, aki mellettem ült le.
- Egy barátom. És az orvosom.
- Bradly vagyok - nyújtott kezet.
- Te pedig?
- Nick Pattinson.
- Te??
- Igen. A férje testvére vagyok, nem mellesleg Kris volt vőlegénye, de ez hosszú mese - pillantott rám Nick.
- Remélem, megérted, ha azt mondom, senki sem tudhatja, hogy itt vagyok. Főleg nem Rob. Tudtam, ha valaki meg is fog találni, csak te lehetsz az. Te vagy az egyetlen, aki tudná, hogy ide jövök.
- Ez igaz. Egy kis időbe telt, amíg rájöttem, de utána tudtam, hogy csak itt bujkálhatsz.
- Azt hiszem, lenne miről beszélnetek - mondta Bradly, miközben felállt.
- Azért ne menj.
- Holnap találkozunk. Ashley el akar rángatni vásárolni és elhívott.
- Jól tette. És köszönök mindent - pillantottam a hasamra.
- Vigyázz magadra és a pici lányra is - simogatta meg a hasam, majd egy puszit nyomott az arcomra.
Elköszönt Ashley-től és Nicktől is, majd elment.
- Szóval ő csak az orvosod?
- Igen. És ha nemcsak az lenne, akkor sem lenne senkinek semmi köze hozzá.
- Azt hiszem, az öcsémnek azért mégis csak van egy csöppnyi köze hozzá - pillantott a hasamra Nick.
- Nem. Nincs. Akkor elvesztette a jogát, amikor még az előtt, hogy tudott volna a létezéséről, megtagadta őt - simítottam a kezem a pocakomra.
- Jól mondod, nem tudta.
- Nem, mert nem hagyta, hogy elmondjam neki. Azzal vádolt, hogy megcsaltam. És hogyha terhes lennék, biztos, nem tőle lenne. Szerinted mit éreztem mikor ezt a fejemhez vágta? Pont, amikor el akartam mondani neki, hogy gyereket várok tőle.
- Hát Rob ezt jól elszúrta.
- De azért őt is meg lehet érteni, azok a képek láttán, hogy félreértette - próbálta védeni a testvérét Nick.
- Lehet. De ha bízik bennem, akkor meghallgat és hisz nekem, és nem vág mindent a fejemhez. De már nem érdekel. Ahogy ő sem. Csak a gyerekem. Akinek nem lesz apja. Én itt leszek neki, és ha kell, életem végéig bujkálni fogok.
- Mi lesz? - kérdezte Nick, miközben közelebb ült hozzám, és a kezét a hasamra tette.
- Kislány.
- Jól eltűntél. Még a szüleidnek sem mondtad, hol vagy.
- Igen, de néha felhívom őket.
- És mikor akarsz előbújni? Ugye nem mondtad komolyan, hogy akár egész életedben bujkálni akarsz a gyerekkel? Vissza kellene jönnöd és megbeszélnetek....
- Nem. Mondtam, hogy már nem érdekel. Ahogy én sem őt. Most már csak a lányom a fontos. Nem érdekel senki más.
- Persze. Gondolom az a pasi se. - gondolt itt Bradlyre.
- Ő a barátom és az orvosom. De amint mondtam, ha több is lenne, ahhoz se lenne senkinek semmi köze hozzá. Főleg nem neki - mondtam így, mert még a nevének kiejtése is fájdalmas volt.
Hiába tette ezt velünk, a szívem mélyén mégis szerettem őt. Bár, mióta itt van nekem a lányom, lassan ő veszi át azt a helyet a szívemben, amit eddig az apja töltött be. Csak neki fogom adni minden szeretetem.
- Miért csinálod ezt Kris? Ha elmondanád neki, hogy terhes vagy, és megbeszélnétek, együtt várhatnátok ezt a kicsit - mondta Nick.
- Eszemben sincs. Ő volt az, aki eldobott minket magától a hülye féltékenysége miatt. Amúgy is azóta neki is ott az a szőke. Már nem kellünk neki, ahogy eddig sem, ha el tudott üldözni maga mellől, mert ő tette. Az ő hibája, hogy itt tartunk.
- Milyen szőke? - kérdezte Nick, majd rájött, mire gondoltam.
- Á, most már tudom. Azzal a nővel semmi sem volt.
- Persze - mondtam hitetlenkedve.
- Hadd idézzem Robot, amikor hazaért: " Miért ő nem ezt tette és teszi velem? Miért legyek hűséges? De elárulom, csak, hogy megnyugodjatok. Csak visszakísértem a szállodába. Nekem nem ment olyan könnyen, mint neki. Én képtelen voltam rá!
Egy ideig csak emésztgettem a hallottakat.
Szóval még sem volt közte és a között a nő között semmi. Mégis az első mondatai voltak azok, amik nem hagytak elbizonytalanítani, és meggyőztek, hogy helyesen cselekszem.
- Látod? Még mindig azt hiszi, hogy megcsaltam, és most is azt teszem. Így mondjam el neki, hogy terhes vagyok? Hogy a fejemhez vágja, hogy nem ő az apja. Ezt már egyszer eljátszottuk és még egyszer képtelen lennék elviselni.
- Nem csak az ő hibája. Azé is, aki ezt tette veletek. Aki elhitette vele, hogy megcsaltad. Fogalmam sincs ,ki volt az, de bejött neki. De addig úgysem nyugszunk, amíg ki nem derítjük, ki volt.
- Nyugszunk? Kik?
- Én és Kellan. Ő is biztos benne, hogy valami nagyon nincs rendben itt. Ő is Mike-ra tippel, akit ugye szintén elnyelt a föld.
- Igen, és ő azt hiszi, most is vele vagyok - nevettem fel már-már cinikusan.
- Igen, de......
- Nem hanyagolhatnánk ezt? Gondolni sem akarok rá. És felidegesíteni se akarom magam, nem tesz jót a kicsinek .És most csak ő a fontos nekem.
- Rendben.
- De jól vagytok? Ashley mióta van itt? - pillantott a konyha felé, ahol barátnőm ügyködött még mindig.
- Az eleje óta. Hozzájuk mentem, miután eljöttem otthonról. Tőle.
- Szóval Kellan is tudta, hogy itt vagy. Pedig sose mondta, jól játszotta a tudatlant.
- Nem hiába színész. És igen, tudta, el szokott jönni hozzánk, amikor tud, már csak Ashley miatt is, akinek hiába is mondtam, nem akart magamra hagyni. Amiért mindig hálás leszek neki. Ezért az egyért hálás vagyok Robnak. Hogy általa ilyen fantasztikus barátaim lettek.
- Nem kell hálásnak lenned. Én örülök, hogy segíthetek nektek - jött be Ashley.
- Köszönöm, hogy vigyázol rájuk - fordult Nick Ashley felé.
- De szeretnék én is eljönni néha. Legalább nekem engedd meg, hogy segítsek.
- Nem kell Nick. Jól vagyunk, és mindenünk meg van itt.
- De én szeretném. Mellettetek, lenni. Melletted - mondta, majd megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat.
Rögtön furcsa érzéseim támadtak. De szerencsére Nick eloszlatta azokat.
- Nyugi, csak, mint a barátod. Tudod, hogy nagyon szeretlek. Mindig is különleges helyed lesz az életemben. De Nikki az, akit szeretek, szóval nyugi - mondta, mire kifújtam a levegőm.
Féltem, hogy esetleg Nick ezek után úgy gondol rám, mint régen. Na, ez a bonyodalom most nem hiányozna. Így is van elég.
- Ezt örömmel hallom. Legalább ti boldogok vagytok. És köszönöm.
- Nem kell. Én mindig itt leszek nektek, ha kellek. Megpróbálom megérteni és elfogadni a döntésed, egyelőre. Addig is minden erőmmel azon leszek, hogy kiderítsem, ki áll mögött, és ha ti nem, akkor én helyrehozzam. Rossz így látni mindkettőtöket. És ne is merj ellenkezni - csitított le ,mikor látta, hogy közbe akarok szólni.
Nem is merek semmiben reménykedni, ami Robot illeti és a kapcsolatunkat, de nem ellenkeztem Nickkel. Már beletörődtem, hogy egyedül maradok, nélküle.
De végtére is nem leszek magányos. Itt lesz a kislányom.
- És hogy fogják hívni? - kérdezte Nick.
- Van pár ötletem, de még nem döntöttem.
- Nemcsak a keresztnevére gondoltam - pillantott rám félve Nick.
Ez a kérdés volt az, amire én magam sem tudtam a választ.
- Az én nevem fogja viselni. Ki másét? Stewart lesz a vezetékneve - döntöttem el.
- Szerintem sok minden történik még addig, ne kapkodd el. Minden rendbe fog jönni, és viselheti majd az apja nevét.
- Azt nem. Ő nem akarta ezt a kicsit, megtagadta már akkor, mikor még nem is tudott a létezéséről. Ne kezdjük elölről, kérlek.
- Oké, nem kezdem. De ha addig sem jön rendbe ez a dolog, és nem tisztázzuk, akkor majd én a nevemre veszem - mondta Nick.
- Nem fogom hagyni, ha az öcsém megtudja és akkor is kitart a hülye elmélete mellett, hogy apa nélkül neveld fel a kicsit - mondta Nick, ezzel teljesen ledöbbentve engem.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet hallok tőle. És hogy a saját férjem helyett, a gyermekem igazi apja helyett ő lesz, aki mellettünk fog állni, és képes lenne ezt is megtenni értünk.
- Nagyon szeretlek titeket, és ezt ne értsd félre. Már nem úgy, mint régen, de nagyon szeretlek,.
- Tudom. És én is téged - mondtam, majd hozzábújtam.
Szorosan magához ölelt, miközben belőlem előtört a zokogás. Nick karjaiban mégis biztonságban éreztem magam. Örülök, hogy így alakult, és megtalált. És, hogy tudom, bármiben számíthatok rá.
Miután sikerült megnyugodnom kicsit, hanyagoltuk ezt a témát és csak a babáról beszélgettünk. Jó volt egy kicsit kikapcsolni, és nem erre az egész helyzetre gondolni.
Gyorsan eltelt a délután és az este. Csak azt sajnáltam, hogy este Nicknek mennie kellett.
- Vigyázzatok magatok, és ha tudok, jövök, és hívlak is - mondta, majd megölelt minket.
- Köszönök mindent és . . . .
- Ne aggódj, senki nem tudja meg.
- Vigyázz rájuk - ölelte meg Ashleyt is, majd elment.
Visszamentünk a nappaliba.
- Nem gondoltam volna, hogy Nick ilyen rendes. Örülök, hogy ő is velünk van. És rá is számíthatsz.
- Én is. Azt hiszem, megyek és lepihenek kicsit.
- Ha akarod, készítek valamit vacsorára nektek.
- Nem kell, majd.. . . .
- Menj, pihenj le, rögtön viszem.
- Rendben - adtam meg magam.
Felmentem és lezuhanyoztam.
Ágyba bújtam, majd Aseely már hozta is nekem a vacsorát. Miután megettem, olvastam még egy kicsit, majd lefeküdni készültem, mikor csörgött a telefon.
- Csak jó éjszakát akartam kívánni nektek - szólt bele Nick.
Váltottunk pár szót, majd olyan dolog történt, hogy hirtelen még a szívem is megállt egy pillanatra.
Nickkel beszéltem éppen, amikor Rob hangját hallottam meg a háttérből. Ő is ott van.
- Ő az, ugye? - kérdeztem Nicktől.
- Igen - érkezett a válasz.
- Nem akarsz. . . - akarta kérdezni, gondolom, hogy nem akarok e beszélni vele, de gyorsan rávágtam a választ.
- Nem.
- Rendben. Holnap estefelé megyek, ha neked az jó - mondta.
- Persze, Ashley betervezett nappalra, Bradlyvel megyünk vásárolni,de este nyugodtan jöhetsz.
- Nem tetszik nekem az a pasi.
- Nick, kérlek, hagyjuk ezt.
- Oké. Akkor holnap. Pihenj jól. Holnap találkozunk. Ha bármi van, hívj! - mondta, majd elköszöntünk és letette.
Nem is igazán figyeltem, miket mondott a végén. Végig csak egy dologra tudtam gondolni. Hogy hallottam a hangját. Amit már hónapok óta nélkülöznöm kellett.
Elég Kristen, felejtsd el - rivalltam magamra, majd a pocakomat simogatva nyomott el az álmom. . . .
/Rob/
Mégis megtettem. Kinyitottam.
Kellan csak várta a reakciómat a képekre.
Én pedig alig akartam elhinni, hogy ez igaz lehet. Ekkor nyertek értelmet Nick szavai.
"Hidd el, meg fogod még bánni ezt, de akkor már késő lesz. Félek, hogy már most is az."
Azt hiszem, most már mindent értek. Kellan elmondta, amit kiderített. Így már minden világos lett.
Egyet tudtam csak. Meg kell találnom őt, és beszélnem kell vele.
Eszembe jutott az esti gondolatom. Hogy Nick tudja, hol van. Eldöntöttem, hogy ennek én is utána járok......... És megpróbálom a lehetetlen, és csak remélem, hogy még nincs késő, ahogy Nick mondta. . .
Várom a véleményeket :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)