35.fejezet

Sziasztok!

Sajnos a vacak szolgáltató megint vacakol és nincs otthon netem, de itt a fejli. Előre is bocsi, amiért igen rövid és eseménytelen lett, de az erőmből és az időmből ennyire futotta, de a következő a megszokott hosszúságú lesz, na és persze lesz benne ez az. A bétázást köszi Szilnek (L). Nektek meg jó olvasást. Pusszantás.





35. fejezet


/Kristen/


Mondhatni életem egyik legszebb napja után szerelmemmel egymás karjaiban ébredtünk. Bár mióta ismerem őt, minden egyes nap életem legszebb napja.

Oldalamra fordulva aludtam, hátam mögött szerelmemmel, aki szorosan magához ölelve aludt.

Még nem ébredt fel, addig én a tegnap este ujjamra került csodás gyűrűt csodáltam, ami immár még hivatalosabbá tette a kapcsolatunkat, és persze felhőtlenül boldoggá mindkettőnket.

- Jó reggelt, édes - csókolt nyakamba szerelmem.

- Neked is - fordultam felé és csókkal köszöntöttem.

Nyelvünk egymásra találásával a jól ismert táncot járta, miközben szorosan egymáshoz bújtunk.

- Sajnos ideje mennünk - mondta kissé lehangoltan, miután elszakadtunk egymástól.

- Tudom. De nem számít, hol vagyunk, a lényeg, hogy együtt legyünk - válaszoltam, mire egy még nagyobb mosoly ült ki az arcára.

Miután nagy nehezen kikászálódtunk az ágyból, felöltöztünk, majd a szálloda recepcióján találkoztunk a családunkkal.

Akik széles vigyorral az arcukon vártak bennünket.

- Olyan szépek vagytok - szólalt meg Claire, miközben látta, hogy Rob a derekam ölelve von magához.

- Hát sajnos vége a bulinak, irány vissza az unalomba - szólalt meg Tom.

- Ne aggódj tesó, jössz majd hozzánk bulizni LA-be - veregette vállon őt Kellan.

- Jól beszélt - válaszoltam Tom.

Rendeztük a számlát, majd kocsival indultunk vissza a reptérre, ahol búcsút intettünk Párizsnak. Annak a helynek, ahol a legszebb pillanatokat töltöttem életem értelmével.

Nem sokkal később pedig már a Londoni reptéren landoltunk.

Kissé szomorúan engedtünk el egymást Robbal, akivel a csomagolás erejéig kénytelenek voltunk megválni egymástól. Ugyanis hamarosan indul a gépünk vissza LA-be.

Ő is hazament Claire-rel, én is a szüleimmel.

Hazafelé anyut le sem lehetett lőni.

Igaz, pontos dátumot még nem tűztünk ki, de ő és Claire már az esküvőnket szervezi. Egyfolytában erről mesélt, de ő is megígérte, amint apuval idejük engedi, meglátogatnak minket, ahogy Rob szülei és Lizzyék is.

Amint hazaértünk, csomagolás közben is végig beszélgettünk, majd egy kicsit a család férfi tagjaival is voltam.

Délután ismét búcsút vettem a házunktól, majd indultunk anyuékkal a reptérre, ahol Robékkal találkoztunk.

Mire kiértünk, már ők és Kellanék is ott voltak.

Rob amint meglátott, jött elém, és szorosan magához ölelt, míg én boldogan bújtam ölelő karjaiba.

- Na ne már, egy kicsit sem bírjátok ki egymás nélkül? - kérdezte Kellan.

- Hagyd már őket - szólt rá Ashley az ő mackójára.

Ezután következett az amit egyikünk sem szeretett. A búcsúzkodás.

Mindenki elköszönt mindenkitől. Anyuék megígértették Elizabethéknek is, hogy amint tudnak ők is velünk jönnek majd. Nagyon megkedvelték egymást anyuékkal.

Elköszöntünk a családjainktól, Tomtól, aki szintén megígérte, hamarosan számíthatunk a látogatására.

Ennek talán Kellan örült a legjobban, akivel észvesztő bulikat terveztek jó csajokkal. Na persze ehhez Ashelynek és nekem is lesz egy két szavam.

Egy-egy utolsó puszi és ölelés után felszálltunk a gépre, ami egyenest a második otthonunkba repített haza minket.

Az úton is szorosan egymáshoz bújva ültünk, miközben elég sokszor a gyűrűm csodáltam, amit Rob is.

Itt a reptéren viszont millió fotós várta érkezésünket, amit fogalmunk sincs, honnan tudtak meg, így ismét egy hátsó kijáratot választottunk menekülésképpen.

Elköszöntünk a srácoktól, akik még egyszer gratuláltak az eljegyzésünkhöz, majd hazafelé indultunk.

Igaz, rövid ideje élünk itt együtt Robbal, de ez már a Mi otthonunk. Ami nagyon hiányzott, és ahová nagyon jó érzés volt ismét visszatérni.

A mi "kis" házunkba.

A csomagolást későbbre halasztottuk, mivel itt már este van. Szerelmemmel egy közös zuhanyzás és némi vacsora után együtt bújtunk ágyba, hogy szembe nézzünk a ránk váró feladatokkal.

Amik holnaptól indulnak. Holnap ugyanis már elkezdek forgatni, ahogy Rob is. Ő Emilie-vel, én pedig Mike-kal.

És mi tagadás, félek ettől. Nem magától a munkától, hanem hogy milyen hatással lesz ez a kapcsolatunkra. Főleg ami a partnereinket illeti.

Én sem tagadtatom, hogy piszkosul idegesít Emilie, ahogy Robot Mike. És félek, hogy ennek előbb utóbb a kapcsolatunk látja kárát. De remélem, ez csak egy rossz megérzés, és minden rendben lesz.

Reggel én már nem olyan boldogan keltem, mert tudtam, hogy ma Rob ismét találkozni fog Emilie-vel, ami már most nagyon zavart.

Rob nem mondta ki, de látom rajta, hogy ő sincs elragadtatva az ötlettől, hogy találkozni fogok Mike-kal. Sőt, mostantól elég sok időt fogunk együtt tölteni.

De miután mindketten biztosítottunk róla a másikat, hogy semmi értelme emiatt aggódni, boldogan és kissé szomorúan is indultunk el dolgozni.

Mindketten külön helyre mentünk, de ha minden igaz, én hamarabb végzek. Rob már a forgatást kezdi el, míg Dave-vel még csak próbálunk ma, és holnaptól pedig forgatás.

Amint beértem, David szinte letámadott, és a próbára invitált. Ahol már vártak ránk a többiek, és persze Mike, aki rögtön szélesen rám mosolygott, amint meglátott.

David a kezembe adta a szövegkönyvet, mikor valamin megakadt a pillantása.

- Ó, azt hiszem eseménydús volt az utatok, és úgy látom gratulálnom is kellene - mondta, mire leesett, hogy a gyűrűmre gondol.

- Rob barátom igazán szerencsés, hogy ilyen nőt tudhat immár a menyasszonyának - szólalt meg David, miközben megölelt és is megcsodálta a gyűrűm.

Mike-ra pillantottam, aki mintha kissé irigykedve hallgatta volna David szavait, és ő is a kezemen csillogó ékszerre figyelt.

- És hol volt a nagy esemény? Úgy tudom, haza repültetek Londonba.

- Igen, de nem ott volt, hanem összebeszéltek a családunkkal, és Párizsban kérte meg a kezem - válaszoltam boldogan.

- Ejha. Biztos csodálatos volt, és látom, nagyon boldog vagy.

- Az nem kifejezés - válaszoltam.

- Én is gratulálok - jött oda hozzám Mike, aki arcon puszilt.

Ilyenkor örülök, ha Rob nincs itt, nem tudom hogy reagálna ha Mike-kal látna, bár ez a munka miatt elkerülhetetlen. Mielőtt elkezdtük, én viszont azon töprengtem, mit csinálhat vajon Rob?

Az idő gyorsan telt, és megvoltunk a próbákkal, és hála az égnek David tökéletesen meg volt elégedve velem.

Mindent megbeszéltünk, amit még kellett a filmről, majd egy kicsit beszélgettünk még erről Mike-kal, majd David elengedett minket, mondván, hogy holnap reggel munkára készen vár bennünket.

- Gondolom, mész Robhoz? - kérdezte David.

- Igen, hogy együtt mehessünk haza.

- Tudod, már ismerem őt egy ideje, és még soha sem láttam ilyen boldognak, nagyon szép pár vagytok - mondta David.

- Én is csak hálás lehetek a sorsnak, hogy az utamba küldte.

- Menj csak, holnap találkozunk - zavart David szerelmemhez.

- Ha ráérsz, valamikor esetleg megihatnánk valamit és beszélhetnénk a filmről? - próbálkozott be nálam ismét Mike, mielőtt indultam volna. - Vagy Rob nem engedni?

- Nem erről van szó. Én nem akarom, és félreértést sem akarok vele.

- Remélem, azért egyszer elfogadod a meghívásom - köszönt el egy nagy vigyorral az arcán, majd elment.

Nem tudom, miért nem tudja felfogni, hogy nem. Elég rámenős pasi. Nem tudom, azt hiszi, hogy nálam is el tudja érni, hogy elhagyjam Robot miatta?

Hát, ha így van, elég nagyot téved. Sőt. Hatalmasat.

Nem is akartam ezen gondolkozni tovább, hanem a stúdió másik felébe indultam megkeresni Robot, aki az én nagy bánatomra Emilie-vel forgat, ekkor még nem is sejtve mit fogad majd ha odaérek…




Azért aki gondolja komizzon :)