Sziasztok!
Mint a cím is mutatja, ez csak ízelítő, teljes fejezet holnap délelőtt.
Nem magyarázkodok, most ez van. Nekem is kell pihi meg egy kis idő néha, akármennyire is szeretek írni, és kicsit lusta is vagyok mostanság, többnyire a sok új könyvem az oka ennek mostanság. De igyekszek minden szempontból összekapni magam, hogy azokkal is felzárkózzak, meg ezekkel is, és hozni a régen megszokott fejliket, sűrűbben mint most.
Ha ennek hamarosan vége lesz, még több lesz majd a másik blogokon. Egyenlőre ez van, ha van vagy lesz friss azt úgy is látni fogjátok.
Szóval itt egy kis előzetes a holnapiból. Kérdeztétek páran, hogy látjuk e majd Krist és Robot szülőként. A válasz: igen. Mint az előző végéből kiderül, eljött az idő, hogy megszülessen a bébi, és hogy kedvenceinket anyuka - apukaként is lássuk.
Ebből egy kis ízelítő a többit, holnap :)
Köszi a türelmetek, pussz: Liz
57.fejezet /ízelítő/
/Rob/
Alig akartam elhinni, hogy ez igaz lehet. Azt hiszem egy férfi, és férj számára ezek az élete legcsodásabb percei.
Szerelmem kimerülten hullott a párnákra az elmúlt órák nehézségei után.
Igaz, sosem panaszkodna erre, sem ő sem én. Hiszen hála neki, itt tarthatjuk a karunkban szerelmünk gyümölcsét.
A lényeghez, hogy ő most itt lehessen, igaz én is hozzájárultam, de a javát szerelmem vitte véghez.
Benne fejlődött hónapokon át, és most a világra hozta őt. A világ legszebb és legegészségesebb kislányát.
Amint meghallottam felsírni őt, leírhatatlan érzések lettek urrá rajtam. Egyetlen egy gondolat kavargott a fejemben.
Apa lettem.
Kristen szemei is ugyanezeket az érzéseket tükrözték amiknek az örvénye bennem is kavarog.
Mérhetetlen szerelem, boldogság, csodálat, hála, főként a sorsnak, hogy ezt a csodás nőt az utamba vezette és, hogy annyi félreértés és hiba után mégis kitartottunk egymás mellett.
Ahogy ő, én is a karomba vett apró csöppséget. Figyeltük őt, aki talán kissé megszeppenten szemlélte a számára új világot, és akinek mintha mégis egy kis mosoly ült volna ki az arcára, amikor hol engem, hol az anyukáját nézte.
Jelen pillanatban sem Kris, sem én nem voltunk képesek kinyögni egy értelmes mondatot. Ehelyett csodálattal figyeltünk a kislányunkat, aki már most teljesen elbűvölt. Még ha ilyen pici is, biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan gyönyörű és imádnivaló lesz mint az édesanyja. Sőt, már most olyan.
Egy dologban voltam egészen biztos. Immár két értelme van az életemnek, akikért mindent megfogok tenni, hogy boldogok legyenek.
- Nagyon szeretlek - mondtam szinte suttogva szerelmemnek, aki boldog mosollyal az arcán, szemeiből sugárzó szerelemmel kísérve viszonozta a vallomásom, majd egy csókkal pecsételtük meg.
A boldog pillanatokat Bradly zavarta meg, aki el akarta venni tőlünk a picit, hogy elvégezhessék az ilyenkor szükséges vizsgálatokat.
- És a nevét még nem is tudjuk ennek a csöppségnek - pillantott ránk Bradly.
Kristennel ismét összeakadt a tekintetünk. Két név között vacilláltunk. Mindkettő nagyon tetszett, és nem igen tudtunk dönteni, de végül sikerül.
- A neve . . . . . . .
2011. június 27., hétfő
2011. június 16., csütörtök
NTBF Új fejezet
Sziasztok!
Akit érdekel az legújabb Never to be forgotten blogon új fejezet van :)
http://nevertobeforgotten-byliz.blogspot.com/2011/06/4-varatlan-fordulatok.html
pussz: Liz
Akit érdekel az legújabb Never to be forgotten blogon új fejezet van :)
http://nevertobeforgotten-byliz.blogspot.com/2011/06/4-varatlan-fordulatok.html
pussz: Liz
2011. június 12., vasárnap
56.fejezet
Sziasztok! Azt hiszem elkezdődik a visszaszámlálás. Ezen kívül még 4 fejezet. Egyre jobban közeleg a vége. Ebben a fejezetben lesz ez az. Na de nem mondok semmit, majd meglátjátok. Köszönöm azoknak akik írtak véleményt az előzőhöz. (L). Jó olvasást, aki gondolja kíváncsian várom a véleményeket, ebben a fejezetbe lesz mihez azt hiszem. És a hosszúságát illetően sem lehet egy szavatok sem. Szóval jó olvasást. Pussz: Liz
56.fejezet
/Kristen/
Robnak persze eszében sem volt hallgatni Kellanra. A többiek először nem is értették mi az amire Rob ilyen hevesen reagált. Ekkor pillantottak ők is a bejárat felé.
Ő pedig rögtön fel akart kelni mellőlem, de Tom és Kellan elé álltak és a karjánál fogva állították meg.
- Szívem, kérlek, ne csinálj hülyeséget. Nem éri meg - néztem rá, de a szeme csak felém is ugyanazokat a szikrákat szórta mint amelyeket Mike felé.
- Ne mond, hogy véded, azok után amit velünk tett. Ha nem küldi azokat a képeket és vert át minket, akkor nem lettünk volna távol egymástól hónapokig.
- Tudom, de nem akarom, hogy verekedj vele. Kérlek.
- Ne haragudj, de ezt eszemben sincs annyiban hagyni, az a mocsok megérdemli.
- Mond valamit a srác, én segítek - eresztette el Kellan Robot.
Nemcsak én, hanem Ash is értetlenkedve pillantott párja felé.
Kisvártatva csatlakozott hozzájuk Tom. Komolyan alig akartam elhinni, amire készülnek ezek.
- Ti megőrültetek. Eszetekbe ne jusson semmi hülyeségre. Ti is miért adjátok a lovat alá? - kezdett el már majdnem Elizabeth kiabálni filmbeli fiaival és Tommal.
Persze akármennyire is próbáltam lehetetlenség volt meggyőzni Robot. Ráadásul balszerencsénkre Mike is kiszúrt minket.
Reméltem, hogy amint megpillantja Rob tekintetét leesik neki, hogy jobb lenne ha menekülőre fogná. De tévedtem. Pont az ellenkezője történt. Megindult felénk. Ekkor tudtam, hogy itt kő kövön nem marad.
Hibába próbáltam kérlelni Robot, hogy ne foglalkozzon vele, és menjünk inkább, mindenképp beszélni akart Mikeal.
- Nem akarok itt balhét, és a lányok előtt sem, kijöttök velem? Elbeszélgetünk vele - fordult Rob Tom és Kellan felé. A két idióta persze minden szó nélkül benne volt. Kellan és Tom még össze is pacsiztak.
- Végre egy kis balhé - csapta össze a kezeit Kellan.
Hirtelen, esküszöm rá sem ismertem erre a Robra. Megértem, hogy felzaklatja Mike jelenléte, akiről tényleg fogalmam sincs, hogy a fenébe került ide, de hiába kértem, hogy hagyja inkább, mert már semmi értelme.
Szerencsére, már minden tisztáztunk, és semmit mást nem akartam csak elfelejteni azt ami történt.
Bradly és Lizzy odajöttek mellém mikor Rob és a fiúk megindultak Mike felé.
- A férjed nagyon begőzölt erre a pasira. Mit vétett neki?
- Nem neki, nekik - mondta Lizzy.
- Miatta ment szét Rob és Kris. Küldött néhány képet Robnak, és ebből lett a félreértés, és hogy több hónapig távol voltak egymástól.
- Akkor nem csodálom, hogy így bepipult. A helyében és is nekimennék a pasinak - mondta Bradly, mire rá is elég csúnyán néztem.
- Ne csináld ezt te is. Elhiszem, hogy utálja, legszívesebb én is a pokolba küldeném, de semmit sem akarok csak elfelejteni végre.
- Sajnálom - mosolygott rám bocsánatkérően Bradly.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Itt vagytok az öcsémnek, és semmi hülyeséget nem fog csinálni.
- Azt ajánlom neki. Nem ért annyit az egész, hogy magát bajba sodorja - mondtam, de tudtam, hogy nem mehetek utánuk. És persze Bradly és Lizzy nem is engedtem volna.
Hiába próbált mindenki nyugtatni, nem sikerült. Képtelen voltam kiverni a fejemből a képet, hogy lehet hogy Rob és Mike éppen a klubb előtt esnek egymásnak.
Nemsokkal később azonban nem bírtam tovább. Felpattantam és a kijárat felé indultam. Nick és Bradly akkor pattantak mellém.
- Eszedbe ne jusson. Nem vagy abban az állapotban - mondták szinte egyszerre.
- Akkor is véget fogok vetni ennek - mondtam határozottan, majd a két pasi társaságában az ajtó felé indultam.
Kilépve a látvány ami fogadott hihetetlen és sokkoló volt. Legalábbis számomra.
Rob éppen Mikeal verekedett. Tom és Kellan a két jómadár pedig a falhoz dőlve nézték őket. Épphogy nem álltak neki szurkolni.
A hangomra mindannyian odakapták a fejüket.
- Megőrültetek? Rob kérlek hagyd abba - próbáltam hatni szerelmemre, de szinte mint egy bevadult állat ütötte tovább Mikeot, aki viszonozta az ütéseit.
- Csináljatok már valamit - kértem Kellanékat. Bradly és Nick engem fogtam le, hogy ne lépjek a két megvadult idióta közé.
- Rob kérte, hogy ezt hagy intézzék el ketten. Ha szarul áll akkor segítünk neki - mondta Kellan, jóformán mosolyogva.
Na ebben a pillanatban kevertem volna le neki is egy hatalmasat. Komolyan alig akartam elhinni, hogy ez történik. És hogy Rob ezt csinálja. Még csúnyán nézni se láttam senkire, nemhogy verekedni.
- Rob kérlek hagyd abba! - próbáltam nem egyszer, de hiába.
- Megérdemli amit kap - mondta majd tovább püfölték egymást.
Bár nem tagadom, egy két pofont tényleg kiérdemelt Mike.
Hiába próbáltam szabadulni Nickék nem engedtek a közelükbe. Ekkor azonban olyan történt amire nem számítottam. Mike egy kést rántott elő a zsebéből és Rob felé hadonászott vele.
Ami eddig egy rendezzük le verekedésnek indult most elég komolyra fordult. Nemcsak én hanem a többiek is erre még inkább felkapták a fejüket.
Most már mind be akartak szállni, hogy Rob mellé álljanak.
Ez volt az a pont amikor én nem bírtam tovább. A félelem, és düh ekkor gyűrt le. Utoljára kértem Robot és Mikeot hagy hagyják végre abba, majd a fájdalomtól összecsuklottam.
A hasam fogtam, ugyanis elmondhatatlanul fájni kezdett, és a sötétség is kezdett legyűrni, annyit még hallottam, hogy a nevemet szólongatják, de válaszolni már képtelen voltam, majd utol is ért és elhomályosult minden.
Fogalmam sem volt hol vagyok amikor kinyitottam a szemem. Kissé kábán néztem körbe. Egy kórházban.
Hirtelen fogalmam sem volt mióta és miért kerültem ide. Ekkor villant az agyamba egy kép a bár előtti verekedésről.
Rögtön Robot kerestem a tekintetemmel, de ugyanebben a pillanatban és másik gondolat hasított belém.
A kisbabám - kaptam a hasamhoz rögtön, és kezdtem el bepánikolni mikor eszembe jutott, hogy milyen érzés volt amikor belém hasított a fájdalom. Most nyilván a gyógyszerek miatt nem érzek semmit.
A szoba teljesen üres volt. Kezdett egyre inkább eluralkodni rajtam a pánik, hogy mi van a lányommal. Szerencsére ekkor nyitott be az orvos Braldy társaságában. Az ő arca rögtön mosolyra derült amikor meglátta, hogy ébren vagyok.
Az enyém kevésbe sem volt olyan.
- Mi történt? A lányom? Ugye nincs semmi baja? Istenem, nem lehet semmi baja - mondtam el hirtelen mindent ami eszembe jutott.
Bradly leült mellém és megfogta a kezem.
- Ő itt Thomas. Egy orvos barátom. Az ő kórházában vagyunk. Mellettem ő itt a legjobb orvos.
- De miért vagyok itt? Nem voltál elég te?
- Nagyon megijesztettél, ás rögtön hozzá hoztalak. Nagyon jól felszerelt a kórháza, és itt eltudtalak látni, ő pedig segített.
- Köszönöm magának is - pillantottam Thomasra. Aki ránézésre olyan negyven évesnek mondható körülbelül. De elég fiatalos és jóképű.
- Nincs mit megköszönnöd. Bradlyvel gyakran vannak közös eseteink, vagy ha ide hozza a betegeit szívesen segítek.
- És a baba? Ugye semmi baja, kérlek ha . . . .
- Nyugodj meg Kris - kérte elsőként.
Elég nehezemre esett ebben a pillanatban, de jó érvet hozol fel.
- Ha tovább idegesíted magad, akkor lesz baj, úgyhogy higgadj le, mert azzal csak ártasz magatoknak. Nem akarlak ilyesztgetni, de az a balhé nem tett jót nektek, se babának. Muszáj lesz ezektől kímélned magad, ha nem akarod, hogy baja legyen. Nem akarom, hogy idegeskedj ezen, azért mondom el, hogy gondold át és vigyázz magatokra.
- Tudod, hogy nem direkt csináltam. Képtelen voltam nézni, hogy azok ketten szétverik egymást, főleg nem, ahogy Mike bántani akarta Robot.
- Elhiszem.Ezért ő is megkapta a magáét tőlem. Talán gonoszul hangzik, de meg is érdemli, hogy most rosszul érzi magát. Tudom mi történt azzal a pasival, de akkor sem kellett volna belemennie ebbe, főleg nem mikor kérted, hogy hagyja abba. Nektek és neki is baja még nagyobb baja eshetett volna.
- Akkor vele minden rendben ugye? - simítottam a kezem hasamra, és szinte könyörögve néztem immár a két orvosomra.
- Most már minden rendben. De nagyon rosszul voltál. Ne csinálj többet ilyet. Most már nem csak magadat veszélyezteted.
- Sajnálom, de képtelen voltam csak ott állni.
- Értem, de legközelebb ha netán bár ezek után kétlem, de akkor hagyd az ilyesmit a férjedre. Elnézve tud ő vigyázni magára.
- Hol van most?
- Odakint. Elég ramatyul fest. Rá is a frászt hoztad. És magát hibáztatja amiért ez történt. Nem mert bejönni hozzád. Akkor volt bent amikor aludtál. Azóta csak egyfolytában azt kérdezgeti, hogy vagytok és minden rendben lesz e. És itt vannak a családjaitok is.
- Istenem. Nem gondoltam, hogy ilyen vége lesz annak az estének. És majdnem baja esett a lányomnak. Abba belehaltam volna ha elveszítem.
- Nem lett semmi baj. Úgyhogy ezentúl szigorúan csak pihenés. Eszedbe ne jusson semmit csinálni - mondta ellenmondást nem tűrően Bradly.
- Megígérem.
- Helyes - mondta egyszerre Thomassal.
- Akarod, hogy szóljak neki? - kérdezte. Rögtön tudtam, hogy kire gondol.
- Előtte beszélhetek Tommal? Ő is itt van?
- Persze. Szólok neki.
- Köszönöm.
Bradlyt is meglepte, hogy nem Robot akarom látni rögtön. Lehet, hogy most ő is azt fogja hinni, hogy tényleg haragszom rá. Pedig nem így van. Vagyis részben.
Amiért nem volt képes abbahagyni ezt hiába kértem. Az az őrült akár meg is sebesíthette volna. Vagyis ki tudja mi történt miután engem elnyelt a sötétség. Ezt akarom megtudni Tomtól.
Aki épp ebben a pillanatban nyitott be.
- Jól vagy? -jött oda mellém rögtön.
- Vagyis vagytok.
- Igen. Szerencsére.
- Ennyire haragszol rá?
- Nem, csak egy kicsit.
- Már csak őt is meglepte, hogy először engem akarsz látni és nem őt. Most még jobban utálja magát.
- Van oka rá. Mi a fenének kellett ezt tennie? Hagynia kellett volna, nem ért annyit az egész.
- Hát az a mocsok megérdemelte. Nem csoda, hogy Rob így kibukott azok után amiket a disznó mondott neki. De amikor összeestél a látta, hogy valami nincs rendben a babával mikor a hasad fogtad, még sosem láttam ekkor félelmet a szemében. Ezért is utálja most magát.
- Nem haragszom rá. Hálás vagyok amiért így kiáll és mellettünk áll. Szeretem őt, csak akkor sem kellett volna belemennie Mike mocskos játékaiba, mert majdnem rossz vége lett. Nem szabad többet idegeskednem és semmi izgalom, ha nem akarom, hogy baja essen a babának. Erre kellett volna gondolnia.
- Tudja ő is. Ezért sem mert eléd kerülni. Mikor Bradly is beolvasott neki, elment. Azt sem tudtuk hová. Egyedül akart lenni. Alig akarta elhinni, hogy a hülyesége miatt elveszíthettétek volna a babát. Imád titeket. És ezek után mondanom sem kell, hogy még jobban utálja a pasit. Örülhetünk ha kiengedik és nem küld rá bérgyilkos a férjed - mondta Tom.
- Kiengedik? Kit? És honnan?
- Mikeot letartóztatták mert késsel támadt Robra. Nick időben hívta a rendőrséget és bevitték.
- Neki semmi baja? Nem bántotta ugye?
- Ne aggódj. Pihenj inkább. Csak pár kisebb ütés. Mike rosszabbul járt.
- De mit mondott Robnak?
- Inkább hagyjuk. Neked nem szabad idegeskedned. Próbáld elfelejteni. Az lenne a legjobb Robnak is. Ha kiengedik a disznót szerintem menekül haza. Bár ez a botrány után, mert a sajtó is tudomást szerzett róla, nem hiszem, hogy az emberek elé akar kerülni. Nyugodj meg, azt nemtudják mi történt, titeket meg sem említ, csak annyit, hogy valami balhéba keveredett és etartóztatták. - mondta Tom amikor látta, hogy ideges lettem.
- Felejtsük el inkább. Ne említsd neki se. Így is elég szarul néz ki és magát okolja miattatok is. Mint mondtad nem ér annyit.
- Kösz Tom.
- Nincs mit tündéreim. Aztán vigyázz a kiscsajra - mondta mosolyogva majd kacsintott rám.
- Hé, még meg sem született, te nőcsábász.
- Nyugi, megvárom míg felnő, és majd rokonok leszünk. Tuti ilyen szép lesz mint te.
- Akkor is el a kezekkel a lányomtól.
- Ahjjj ezt mondta Rob is. De figyeld meg, hogy ő is imádni fog engem - mondta Tom.
Ő képes a sok hülyeségével rögtön jobb kedvre deríteni.
Ekkor éreztem meg valamit. Hirtelen fel sem fogtam mi az, csak elsírtam magam. Persze rögtön a frászt hoztam Tomra.
- Jézusom mi a baj? Basszus hívom az orvost - mondta Tom, de jelent pillanatban képtelen voltam reagálni. A következő pillanatban már azt a hangot hallottam ami a világot jelenti nekem.
- Kicsim mi a baj? Mit műveltél vele? - kezdett el ordítani Tommal.
- Semmit. Az egyik pillanatban még nevetett utána sírni kezdett.
- Mi a baj életem? Fáj megint? Kérlek mondj valamit - kérte Rob.
Még mindig alig hittem el. Az érzés ami ebben a pillanatban átjárt maga volt a mennyorság. És ezt csak egy valakivel, legalábbis először - akartam megosztani.
Életem másik értelmével. Robbal.
Nem szóltam egy szót sem csak a kezéért nyúltam. Értetlenkedve nézett rám, ahogy a háttérből Tom is. Felhúztam a köpenyem amit a kórházban adtak rám majd Rob kezét a pocakomra simítottam, oda ahol még most is éreztem ezt a csodát.
Rob is ebben a pillanatban amint megértette hallgatott el.Láttam rajta ugyanazt a döbbenetet amit pár perce én magam is átélek.
- Istenem - csak ennyit bírt kinyögni, és szinte tátott szájjal, mérhetetlen szerelemmel és boldogsággal teli szemekkel nézett rám.
- Köszönöm. Annyira szeretlek titeket. Nagyon sajnálom, én . . . .
- Kérlek, ne rontsd el. Felejtsünk el. Nem akarok gondolni se rá. Nem ér annyit, és idegeskedni sem akarok.
- Rendben, de akkor is majdnem miattam lett bajotok. - mondta lehajtott fejjel, miközben a keze továbbra is a hasamon volt.
- Nézz rám - kértem tőle, és ismét a szemembe nézett.
- Felejtsük el. Nem lett semmi bajunk. És meg lett tiltva az idegeskedés is, szóval ne beszéljünk róla. Ahogy hallottam elintézted őt - mondtam, és ismét elfordította a fejét rólam.
- Inkább élvezzük ki ezt a csodát - kértem tőle, és ismét éreztük a pocakomban mozgolódó kislányunk amint rugdos.
- Szeretlek - mondta Rob, majd egy puszit adott a pocakomra.
- Téged is kicsim, nagyon fogok vigyázni rád és a mamira is - mondta Rob, mire nem is tudom megmagyarázni, de mintha ez a kis csöppség odabent értette volna az apukája hangját és örömteli s rugdosásokkal jutalmazott.
- Szeretlek - feleltem szerelmem előbbi vallomásra, majd mélyen egymás szemébe néztük.
- És most ha nem bánod megcsókolhatnál végre - mosolyogtam rá, mire neki is megjelent az arcán a kedvenc mosolyom amit imádok.
A pici egyenlőre abbahagyta a mozgolóást. Az apukája pedig a világ legédesebb és legszerelmesebb csókjában részesített.
- Na végre - mondta Tom amikor elszakadtunk egymástól.
Rob keze végig a hasamon volt. A pici ekkor ismét rúgott egyet. A boldogság és büszkeség amit Rob szeme sugárzott felém mérhetetlen boldogsággal töltött el.
Ekkor lépett be a szobába, Bradly és a családunk.
- Mi a baj? Tom szólt, hogy. . . . . .
- Már minden oké. Bár én még mindig nem értem mi történt - mondta elgondolkodva Tom.
- A baba most először mozdult meg te lökött - mondta Rob az értetlen Tomnak.
- Aha, akkor már értem miért fogdosod a tündéreim. Azt hittem itt előttem akarsz nekiesni.
- Háát éppenséggel akarok, de nem előtted. A tündéreid?
- Ja, Kris és a kiscsaj.
- Tudod mit mondtam erre. El a kezekkel a két szerelmemtől.
- Majd a lányod eldönti ha nagy lesz. Én megvárom.
- Te megőrültél - mondta Rob a barátjának.
- Annyira örülök, hogy minden rendben kicsim - jött oda mellénk anya, és Claireék is.
Kellanék és mindenki itt volt.
- Minden rendben. Nem akartam megijeszteni senkit, csak Robbal akartam először megosztani ezt - mosolyogtam a páromra aki még mindig a kislányunk mozgolódását élvezte.
- Ez hihetetlen. Annyira szeretlek titeket.
- Mi is téged. Már most imád téged ő is - néztem a hasamra.
- Ahogy én is őt - mondta Rob és egy csókot nyomott a számra.
- Oké, a nekiesős részt inkább tényleg kettesben, bár nekem jöhet az ingyen pornó - szólalt meg Kellan, mire Ash jól nyakon csapta.
- Ezt most miért kaptam szivi?
- Majd adok én neked ingyen pornót. Jobb ha ma a kanapén alszol - adta Ashely a sértődöttett. Eddig sosem láttam veszekedni őket. Bár mikor láttam a Kellannak háttal álló barátnőm cinkos mosolyát tudtam én, hogy Kellan még ezért megkapja a magáét. Bár lehet, hogy ezt a fajta büntetést élvezni fogja. Ha jobban belegondolok, valami ilyesmit most én is élveznék.
- Ejnye Kris csak nem a te fejedben is ilyen pajzán gondolatok járnak? - vigyorgott rám kajánul Kellan aki azt hiszem átlátott Ashelyn.
- Ne gondold, hogy mindenki olyan perverz mint te édesem - vágott vissza neki Ash, mi pedig élveztük a kis szópárbajukat, miközben elég jelentőségteljesen néztem Robra. És vágyakozva.
- Eszedbe ne jusson ilyesmi. Most pihenned kell - súgta a fülembe Rob, miközben a többiek figyelme egy kicsit elterelődött rólunk.
- Nem akarsz engem? - néztem rá szomorúan és megbántódva.
- El sem tudod képzelni mennyire kívánlak. És mit tennék ha nem lenne itt mindenki, de most nem lehet. Gondolj magatokra. Neki is pihennie kell - nézett a hasamra.
- Oké - adtam be a durcást mire mosolyogni kezdett.
- Tudod, hogy rám számíthatsz tündérem - kacsintott rám Tom, aki szerintem tudta miről van szó.
- Pofa be Tom - fordult felé Rob.
- Oké abbahagytam.
- Úgy hallottam ilyen téren a terhes nők még kívánósabbak. Ezt hiszem ez tényleg igaz - szólalt meg Kellan.
Szerencse, hogy látszólag anyuék semmit sem értettek ebből, ellentétbe a többiekkel.
- Oké, erről most inkább később - mondta Rob, majd másfelé próbálta terelni a témát, de az én fülembe már bogarat ültettek. És most ha hülyén hangzik is semmit mást nem akartam csak vele lenni.
- Mikor vihetem haza őket? - fordult Rob Bradly felé.
Olyan édes volt. Ahogy már most többesszámban beszélt rólunk, és végig imádatot, boldogságot és büszkeséget sugárzott a tekintete.
- Ma még maradjanak megfigyelésre, holnap.
- Jobb lenne otthon, ott is tudok pihenni - néztem könyörgően Bradlyre, de most nemtudtam hatni rá.
- Holnap. Rád fog férni egy kis pihenés, a torna ráér holnap is - mondta egy köhögéssel egybekötve, de mindenki vette a lapot, ő pedig Lizzyre pillantott.
Le sem tagadhatná, hogy odáig van a sógornőmért.
- Oké - sóhajtottam lemondóan.
- Addig mindent előkészítünk nálatok. Főzünk valamit mire jöttök - mondta anya egyetértve Claireel.
- Köszi anya - mosolygott Rob hálásan az édesanyjára.
- Nincs mit kicsim. Vigyázz rájuk - mondta felénk pillantva. Rob persze örömmel teljesítette a kérését.
Anya és Clairéknek is volt része a mi kis csodánkban. Még rúgott párat a pici, ami őket is teljesen lenyűgözte. Claire elmesélte, hogy Rob is elég sokat mozgolódott odabent. De ettől csak még boldogabb volt,hogy mindig érezte őt.
Később ők és anyuék is elköszöntek a többiekkel együtt, hogy tudjunk pihenni kicsit. Kellan, Ash és Tom voltak csak ár itt.
- Vigyázz rájuk öcsi - mondta Nick Robnak mielőtt elment, majd egy puszi után ő is elment Nikkivel.
- Azt hiszem nekünk is menni kéne - mondta egy huncut vigyorral az arcán Kellan.
- Holnap találkozunk, aztán pihenjetek - köszöntek el Ashelyvel és ők is elmentek.
- Jobb én is lépek mielőtt tényleg végig kell nézzem ahogy egymásnak estek.
- Szeretnéd megfogni? - kérdeztem Tomtól és Robra pillantottam aki rábólintott.
- Szabad? Egyébként is pont én vidítottalak fel amikor megmozdult. Már most odavan értem látjátok?
- Persze haver - mosolygott Rob.
Tom odalépett mellénk és a kezét megfogva a hasamra tettem. Még rugdosott néha a kicsi.
Amint érezem megmozdulni rögtön Tomra néztünk Robbal. Hihetetlen de csak tátogni tudott mint egy hal. Elég vicces képet vágott.
- Ez . . . . hihetetlen.
- Gratulálok haver. Tényleg megfogtad az isten lábát. Aztán vigyázni a tündéreimre, különben annyi neked.
- Emiatt ne aggódj - mondta neki Rob.
- Azt hiszem én megyek legurítok párat erre a mai napra. Gondolom ti találtok jobb elfoglaltságot - kacsintott ránk Tom.
- Ma a két kisasszony csak pihenni fog - mondta Rob.
- Na ehhez azt hiszem az asszonynak is lesz egy két szava - mondta Tom a pillantásom láttán amivel Robot jutalmaztam a szavai után.
- Szerintem jobb ha megyek és hagyom, hogy lejátsszátok - mondta Tom, majd puszit nyomott az arcomra, és elköszönt Robtól is.
Épphogy becsukódott az ajtó Rob megszólalt.
- Utálhatsz, de ma hozzád sem érek úgy. Pihenned kell. Elég volt ennyi izgalom mára.
- Oké - vágtam rá, és óvatosan megfordulva az ágyon hátat fordítottam neki.
- Ne mond kicsim, hogy a mai napot nem bírod ki?
- Képzeld nem. De látom te igen - mondta sértődötten, majd becsuktam a szemem, hogy tényleg pihenjek egy kicsit ha már ő nem akar velem lenni.
- Kicsim kérlek . . . .
- Menj haza Rob, pihenni akarok.
- Az előbb még nem akartál.
- De most már igen, holnap találkozunk - mondtam, majd becsuktam a szemem.
Hallottam, hogy a másik oldalamra sétál, és egyre közelebbről éreztem a lehelletét. Majd elérte ajkaimat. Apró puszikat nyomott a számra, majd a nyakamra hintette édes csókjait.
- Menni akartál nem? - kérdeztem tőle.
- Miért csinálod ezt velem?
- Mit?
- Megőrjítesz. Tudod, hogy képtelen vagyok ellenállni neked, és nem megadni bármit amit kérsz - mondta, de először nem értettem mire gondol.
Egészen addig amíg el nem lépdelt az ajtóig és rá nem fordította a zárat.
- Egy igazi boszorkány vagy ugye tudod? - kérdezte mikor visszaült mellém az ágyra.
Kivettem a kezem a takaró alól és végigsimítottam a combjain, vészesen közeledve nadrágjának azon pontja felém amely egyre jobban dudorodott.
Felnyögött amikor végigsímitottam azon a részen. Akárcsak én amikor kőkeménynek éreztem őt.
A következő pillanatban éhes vadként, mégis gyengéden tapadt ajkaimra. Győzelemittas mosollyal az arcomon viszonoztam a csókját miközben óvatosan szabadított meg a köpenyemtől és rángatta le ő is a még közénk álló zavaró ruhadarabokat, hogy végre átadhassunk magunkat a szerelemnek és a vágynak.
Talán órákkal később, pihegve feküdtem Rob karjaiban, meztelenül összebújva a szobámban lévő ágyamban miközben apró csókokkal köszöntünk meg egymásnak az elmúlt csodás perceket, órákat.
- Imádlak kis boszorkám.
- Héé én nem is . . . .
- Ó dehogynem kicsim. Egy boszorkány vagy, aki képes mindenre rávenni, mert nemtudok neked nemet mondani.
- Ne mond, hogy megbántad.
- Eszemben sincs. De most már pihennetek kell - mondta immár ellentmondást nem tűrően majd egy utolsó tüzes csókot váltva óvatosan kimászott mellőlem és öltözni kezdett.
Meztelen látványa ismét feltüzelte a vágyaimat iránta, de tudtam, hogy most be kell érjem ennyivel, ha nem akarok kikapni Bradlytől.
- Csak nem tetszik amit látsz?
- Hát nem is tudom - húztam el a szám.
- ÁÁ szóval lenne valaki akit szívesebben látnál így? - kérdezte.
Először megijedtem ettől mert féltem, hogy ami hülyéskedésnek indult félreértés lesz, de láttam rajta, hogy belemegy a játékba.
- Talán Tomot - vágtam rá, mire Robnak a torkán akadt a szó.
- Nem is tudom. Szerintem ő nem lenne az eseted, de ha akarod megkérdezzük.
- Még meggondolom. Azt hiszem maradok az én félistenemnél.
- Szóval félisten. Én is megismerhetem őt? Igazán szerencsés alak lehet, hogy egy ilyen nőt tudhat a magáénak.
- Bár biztos nem szívesen osztozik rajtam - tettem hozzá.
- Az igaz. Senkivel. Bár egy valakivel mégis - mondta Rob, de annyira elvarázsolt a csibészes mosolyával ismét, hogy először fogalmam sem volt kire gondol.
- Kivel?
- Vele - mondtam, majd mellém lépett,és immár felöltözve feküdt mellém, mire rögtön hozzá is bújtam, ő pedig boldogan ölelt magához.
- Csak vele osztozkodom rajtad - mondta ismét, miközben a kezét a hasamra tette.
- Nagyon helyes - vágtam rá mosolyogva, majd egy csók reményében hajoltam felé.
Amint ajkai az enyémhez értek rögtön megnyíltam előtte és boldogan viszonoztam mámorító csókját.
Később szerencsére semmi sem sejtve, hogy megszegtem a pihenési utasítást nézett be hozzánk Bradly, hogy megvizsgáljon. Rob addig elment hozni nekem valami édesességet amit most ettem volna.
- Örülök, hogy minden rendben.
- Én is - mondtam boldogan, és Rob is megérkezett mire az ultrahangos vizsgálathoz értük.
Minden rendben van a picivel és Robot is teljesen magába bolondította, pedig még meg sem született.
Másnap kiengedtek a kórházból. Nem sok nyugtunk volt aznap. A családunk és a barátaink nálunk töltötték a napot.
A hónapok pedig ezután csak úgy elreőültek ezután.
Sose tudtam, vagy tudom meg mit beszélt akkor aznap Rob és Mike. De már nem is számított. Tényleg elakartunk mindent felejteni, és boldogan várni a picit.
Minden nap volt mellettem valaki ha Robnak éppen dolga akadt.
LA-be is vissza kellett mennie pár napra, hiszen hónapok óta eltűnt ő is a világ szeme elől. Tényleg megtette amit mondott és lemondta a filmjeit, hogy csak velünk lehessen. Féltem, hogy idővel ezt megfogja bánni, hiszen eddig imádta ezt csinálni.
De ismét meggyőzött, hogy semmi okom ezen aggódni, mert most csakis mi vagyunk a fontosak neki, és leszünk is mindig.
Abban a házban élünk boldogan amit nekünk vett. A hónapok teltével egyre csak nőtt a pocakom, és szinte mindig ficánkolt odabent a mi kislányunk, ezzel a mennyekbe repítve engem és az apukáját.
A családunk sem lehetett volna boldogabb, hogy végre minden rendben van.
Csak azt sajnáltuk, hogy a barátainknak el kellett menni. Ashely mivel az utóbbi hónapokat velem töltötte nem dolgozott. Ő és Kellan kaptak főszerepet egy közös filmben.Nagyon várjuk már mit alakítanak ők ketten, akik azóta is imádják egymást. Ugyanúgy ahogy Nikki és Nick, akik szintén LA-ben élnek pár hónapja.
Mivel Nikkit most odaköti a munkája ott vettek közös lakást. Nick pedig saját ügyvédi irodát nyitott. Amikor csak tudnak ők is hazalátogatnak. Ugyanez a helyzet Vickel és Jacksonnal.
Tom sem változott semmit. Sokat volt ő is mellettünk, amiért én és Rob is nagyon hálásak vagyunk.
Rob rá bízott, amíg ő LA-ben intézte a dolgait, Tom pedig boldogan vállalta,hogy vigyáz ránk.
Miután Rob hazajött az idő hihetetlen sebességgel telt, miközben a mi kis csöppségünk érkezésének napja egyre közeledett.
Rob minden nap meglepett minket valamivel. Mindent megvett a kicsinek, és persze nekem is, akinek az érkezésére minden elő van készítve.
Bradly is minden nap meglátogat minket, hogy megnézze minden rendben van e. Szerencsére főleg mióta ő is nagyon boldog Lizzyvel Robnak semmi kifogása ellene.
Nagyon sok időt töltöttem anyával és Claire-el is, akiket a anyaságról faggattam, hogy tökéletes anyja lehessek a lányomnak. Ők persze örömmel láttak el tanácsokkal.
Szerelmemmel is a lehető legboldogabbak voltunk. Most így ennyi minden után, azt mondom, hogy mégis megérte az a több hónapnyi szenvedés, hiszen még sosem voltunk ilyen boldogok. Ha ez kellett ahhoz, hogy most minden ilyen tökéletes legyen megérte.
Így közeledtén a szülés felé Rob még jobban vigyázott ránk mint eddig. Most már tényleg nem nagyon mert hozzámérni. Eddig semmi gond nem volt ezzel.
Miután akkor kiengedtek a kórházból megkérdeztük erről Bradlyt, és azt mondta semmi okunk tartóztatni magunkat az ilyesmitől, és egy ideig Rob tartotta is magát ehhez.
Már csak pár nap van hátra a nagy napig. Hiába mondtam neki, hogy semmi bajunk nem lesz, hajthatatlan volt. Bár tényleg elég nagy lettem. Mint egy hordó akkora lett a pocakom, de a férjem még mindig ugyanúgy odavan értem mint eddig. Pedig kissé féltem ettől ha még nagyobb lesz a hasam vagy meghízom nem fogok tetszeni neki.
Rögtön biztosított erről, hogy semmi okom az ilyesféle gondolatokra. A szülés előtt pár nappal mégsem ért hozzám. Azt mondta ezt a kicsit már kibírjuk, és mert bármelyik pillanatban beindulhat a szülés.
Persze eszembe sem olt hagyni magam.
- Kicsim merre vagy? - kiabált utánam Rob.
- A szobában vagyok - mondtam Robnak aki pillanatokon belül az ajtóban termett.
- Kissé elmaradtam ne haragudj, nemtudtam megszabadulni Tomtól.
- Semmi baj - mondtam neki mosolyogva miközben végigmért a tekintetével.
Épp zuhanyozni indultam és ekkor dobáltam le a ruháimat magamról.
- Mi az? - kérdeztem mikor láttam rajta, hogy nehezen állja meg, hogy ne jöjjön közelebb, és a levegőt is egyre szaggatottabban veszi.
- Semmi.
- Zuhanyozni indultam - mondtam a meztelenségem okát.
- Mondtam, hogy várj meg. Mi van ha megcsúszol vagy valami?
- Most már itt vagy nem? Jössz? - kérdeztem tőle kihívóan.
Közelebb lépett felém, és én is közeledtem felém. Elé léptem és karjaim a nyaka köré fonva simultam hozzá meztelenül. Már ekkor éreztem, hogy nemcsak én kívánom őt.
Remegő keze a derekamra simult.
Mielőtt azonban másra is gondolhattam volna, más is éreztem.
Fájásokat éreztem, Rob is rögtön észrevette, hogy valami nincs rendben. De ez most nem olyan fájdalom. Egy dolgot jeleztek az egyre sűrűbben jövő fájások.
- Itt az idő - mondtam Robnak, aki szintén rögtön felfogta mire értem.
56.fejezet
/Kristen/
Robnak persze eszében sem volt hallgatni Kellanra. A többiek először nem is értették mi az amire Rob ilyen hevesen reagált. Ekkor pillantottak ők is a bejárat felé.
Ő pedig rögtön fel akart kelni mellőlem, de Tom és Kellan elé álltak és a karjánál fogva állították meg.
- Szívem, kérlek, ne csinálj hülyeséget. Nem éri meg - néztem rá, de a szeme csak felém is ugyanazokat a szikrákat szórta mint amelyeket Mike felé.
- Ne mond, hogy véded, azok után amit velünk tett. Ha nem küldi azokat a képeket és vert át minket, akkor nem lettünk volna távol egymástól hónapokig.
- Tudom, de nem akarom, hogy verekedj vele. Kérlek.
- Ne haragudj, de ezt eszemben sincs annyiban hagyni, az a mocsok megérdemli.
- Mond valamit a srác, én segítek - eresztette el Kellan Robot.
Nemcsak én, hanem Ash is értetlenkedve pillantott párja felé.
Kisvártatva csatlakozott hozzájuk Tom. Komolyan alig akartam elhinni, amire készülnek ezek.
- Ti megőrültetek. Eszetekbe ne jusson semmi hülyeségre. Ti is miért adjátok a lovat alá? - kezdett el már majdnem Elizabeth kiabálni filmbeli fiaival és Tommal.
Persze akármennyire is próbáltam lehetetlenség volt meggyőzni Robot. Ráadásul balszerencsénkre Mike is kiszúrt minket.
Reméltem, hogy amint megpillantja Rob tekintetét leesik neki, hogy jobb lenne ha menekülőre fogná. De tévedtem. Pont az ellenkezője történt. Megindult felénk. Ekkor tudtam, hogy itt kő kövön nem marad.
Hibába próbáltam kérlelni Robot, hogy ne foglalkozzon vele, és menjünk inkább, mindenképp beszélni akart Mikeal.
- Nem akarok itt balhét, és a lányok előtt sem, kijöttök velem? Elbeszélgetünk vele - fordult Rob Tom és Kellan felé. A két idióta persze minden szó nélkül benne volt. Kellan és Tom még össze is pacsiztak.
- Végre egy kis balhé - csapta össze a kezeit Kellan.
Hirtelen, esküszöm rá sem ismertem erre a Robra. Megértem, hogy felzaklatja Mike jelenléte, akiről tényleg fogalmam sincs, hogy a fenébe került ide, de hiába kértem, hogy hagyja inkább, mert már semmi értelme.
Szerencsére, már minden tisztáztunk, és semmit mást nem akartam csak elfelejteni azt ami történt.
Bradly és Lizzy odajöttek mellém mikor Rob és a fiúk megindultak Mike felé.
- A férjed nagyon begőzölt erre a pasira. Mit vétett neki?
- Nem neki, nekik - mondta Lizzy.
- Miatta ment szét Rob és Kris. Küldött néhány képet Robnak, és ebből lett a félreértés, és hogy több hónapig távol voltak egymástól.
- Akkor nem csodálom, hogy így bepipult. A helyében és is nekimennék a pasinak - mondta Bradly, mire rá is elég csúnyán néztem.
- Ne csináld ezt te is. Elhiszem, hogy utálja, legszívesebb én is a pokolba küldeném, de semmit sem akarok csak elfelejteni végre.
- Sajnálom - mosolygott rám bocsánatkérően Bradly.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Itt vagytok az öcsémnek, és semmi hülyeséget nem fog csinálni.
- Azt ajánlom neki. Nem ért annyit az egész, hogy magát bajba sodorja - mondtam, de tudtam, hogy nem mehetek utánuk. És persze Bradly és Lizzy nem is engedtem volna.
Hiába próbált mindenki nyugtatni, nem sikerült. Képtelen voltam kiverni a fejemből a képet, hogy lehet hogy Rob és Mike éppen a klubb előtt esnek egymásnak.
Nemsokkal később azonban nem bírtam tovább. Felpattantam és a kijárat felé indultam. Nick és Bradly akkor pattantak mellém.
- Eszedbe ne jusson. Nem vagy abban az állapotban - mondták szinte egyszerre.
- Akkor is véget fogok vetni ennek - mondtam határozottan, majd a két pasi társaságában az ajtó felé indultam.
Kilépve a látvány ami fogadott hihetetlen és sokkoló volt. Legalábbis számomra.
Rob éppen Mikeal verekedett. Tom és Kellan a két jómadár pedig a falhoz dőlve nézték őket. Épphogy nem álltak neki szurkolni.
A hangomra mindannyian odakapták a fejüket.
- Megőrültetek? Rob kérlek hagyd abba - próbáltam hatni szerelmemre, de szinte mint egy bevadult állat ütötte tovább Mikeot, aki viszonozta az ütéseit.
- Csináljatok már valamit - kértem Kellanékat. Bradly és Nick engem fogtam le, hogy ne lépjek a két megvadult idióta közé.
- Rob kérte, hogy ezt hagy intézzék el ketten. Ha szarul áll akkor segítünk neki - mondta Kellan, jóformán mosolyogva.
Na ebben a pillanatban kevertem volna le neki is egy hatalmasat. Komolyan alig akartam elhinni, hogy ez történik. És hogy Rob ezt csinálja. Még csúnyán nézni se láttam senkire, nemhogy verekedni.
- Rob kérlek hagyd abba! - próbáltam nem egyszer, de hiába.
- Megérdemli amit kap - mondta majd tovább püfölték egymást.
Bár nem tagadom, egy két pofont tényleg kiérdemelt Mike.
Hiába próbáltam szabadulni Nickék nem engedtek a közelükbe. Ekkor azonban olyan történt amire nem számítottam. Mike egy kést rántott elő a zsebéből és Rob felé hadonászott vele.
Ami eddig egy rendezzük le verekedésnek indult most elég komolyra fordult. Nemcsak én hanem a többiek is erre még inkább felkapták a fejüket.
Most már mind be akartak szállni, hogy Rob mellé álljanak.
Ez volt az a pont amikor én nem bírtam tovább. A félelem, és düh ekkor gyűrt le. Utoljára kértem Robot és Mikeot hagy hagyják végre abba, majd a fájdalomtól összecsuklottam.
A hasam fogtam, ugyanis elmondhatatlanul fájni kezdett, és a sötétség is kezdett legyűrni, annyit még hallottam, hogy a nevemet szólongatják, de válaszolni már képtelen voltam, majd utol is ért és elhomályosult minden.
Fogalmam sem volt hol vagyok amikor kinyitottam a szemem. Kissé kábán néztem körbe. Egy kórházban.
Hirtelen fogalmam sem volt mióta és miért kerültem ide. Ekkor villant az agyamba egy kép a bár előtti verekedésről.
Rögtön Robot kerestem a tekintetemmel, de ugyanebben a pillanatban és másik gondolat hasított belém.
A kisbabám - kaptam a hasamhoz rögtön, és kezdtem el bepánikolni mikor eszembe jutott, hogy milyen érzés volt amikor belém hasított a fájdalom. Most nyilván a gyógyszerek miatt nem érzek semmit.
A szoba teljesen üres volt. Kezdett egyre inkább eluralkodni rajtam a pánik, hogy mi van a lányommal. Szerencsére ekkor nyitott be az orvos Braldy társaságában. Az ő arca rögtön mosolyra derült amikor meglátta, hogy ébren vagyok.
Az enyém kevésbe sem volt olyan.
- Mi történt? A lányom? Ugye nincs semmi baja? Istenem, nem lehet semmi baja - mondtam el hirtelen mindent ami eszembe jutott.
Bradly leült mellém és megfogta a kezem.
- Ő itt Thomas. Egy orvos barátom. Az ő kórházában vagyunk. Mellettem ő itt a legjobb orvos.
- De miért vagyok itt? Nem voltál elég te?
- Nagyon megijesztettél, ás rögtön hozzá hoztalak. Nagyon jól felszerelt a kórháza, és itt eltudtalak látni, ő pedig segített.
- Köszönöm magának is - pillantottam Thomasra. Aki ránézésre olyan negyven évesnek mondható körülbelül. De elég fiatalos és jóképű.
- Nincs mit megköszönnöd. Bradlyvel gyakran vannak közös eseteink, vagy ha ide hozza a betegeit szívesen segítek.
- És a baba? Ugye semmi baja, kérlek ha . . . .
- Nyugodj meg Kris - kérte elsőként.
Elég nehezemre esett ebben a pillanatban, de jó érvet hozol fel.
- Ha tovább idegesíted magad, akkor lesz baj, úgyhogy higgadj le, mert azzal csak ártasz magatoknak. Nem akarlak ilyesztgetni, de az a balhé nem tett jót nektek, se babának. Muszáj lesz ezektől kímélned magad, ha nem akarod, hogy baja legyen. Nem akarom, hogy idegeskedj ezen, azért mondom el, hogy gondold át és vigyázz magatokra.
- Tudod, hogy nem direkt csináltam. Képtelen voltam nézni, hogy azok ketten szétverik egymást, főleg nem, ahogy Mike bántani akarta Robot.
- Elhiszem.Ezért ő is megkapta a magáét tőlem. Talán gonoszul hangzik, de meg is érdemli, hogy most rosszul érzi magát. Tudom mi történt azzal a pasival, de akkor sem kellett volna belemennie ebbe, főleg nem mikor kérted, hogy hagyja abba. Nektek és neki is baja még nagyobb baja eshetett volna.
- Akkor vele minden rendben ugye? - simítottam a kezem hasamra, és szinte könyörögve néztem immár a két orvosomra.
- Most már minden rendben. De nagyon rosszul voltál. Ne csinálj többet ilyet. Most már nem csak magadat veszélyezteted.
- Sajnálom, de képtelen voltam csak ott állni.
- Értem, de legközelebb ha netán bár ezek után kétlem, de akkor hagyd az ilyesmit a férjedre. Elnézve tud ő vigyázni magára.
- Hol van most?
- Odakint. Elég ramatyul fest. Rá is a frászt hoztad. És magát hibáztatja amiért ez történt. Nem mert bejönni hozzád. Akkor volt bent amikor aludtál. Azóta csak egyfolytában azt kérdezgeti, hogy vagytok és minden rendben lesz e. És itt vannak a családjaitok is.
- Istenem. Nem gondoltam, hogy ilyen vége lesz annak az estének. És majdnem baja esett a lányomnak. Abba belehaltam volna ha elveszítem.
- Nem lett semmi baj. Úgyhogy ezentúl szigorúan csak pihenés. Eszedbe ne jusson semmit csinálni - mondta ellenmondást nem tűrően Bradly.
- Megígérem.
- Helyes - mondta egyszerre Thomassal.
- Akarod, hogy szóljak neki? - kérdezte. Rögtön tudtam, hogy kire gondol.
- Előtte beszélhetek Tommal? Ő is itt van?
- Persze. Szólok neki.
- Köszönöm.
Bradlyt is meglepte, hogy nem Robot akarom látni rögtön. Lehet, hogy most ő is azt fogja hinni, hogy tényleg haragszom rá. Pedig nem így van. Vagyis részben.
Amiért nem volt képes abbahagyni ezt hiába kértem. Az az őrült akár meg is sebesíthette volna. Vagyis ki tudja mi történt miután engem elnyelt a sötétség. Ezt akarom megtudni Tomtól.
Aki épp ebben a pillanatban nyitott be.
- Jól vagy? -jött oda mellém rögtön.
- Vagyis vagytok.
- Igen. Szerencsére.
- Ennyire haragszol rá?
- Nem, csak egy kicsit.
- Már csak őt is meglepte, hogy először engem akarsz látni és nem őt. Most még jobban utálja magát.
- Van oka rá. Mi a fenének kellett ezt tennie? Hagynia kellett volna, nem ért annyit az egész.
- Hát az a mocsok megérdemelte. Nem csoda, hogy Rob így kibukott azok után amiket a disznó mondott neki. De amikor összeestél a látta, hogy valami nincs rendben a babával mikor a hasad fogtad, még sosem láttam ekkor félelmet a szemében. Ezért is utálja most magát.
- Nem haragszom rá. Hálás vagyok amiért így kiáll és mellettünk áll. Szeretem őt, csak akkor sem kellett volna belemennie Mike mocskos játékaiba, mert majdnem rossz vége lett. Nem szabad többet idegeskednem és semmi izgalom, ha nem akarom, hogy baja essen a babának. Erre kellett volna gondolnia.
- Tudja ő is. Ezért sem mert eléd kerülni. Mikor Bradly is beolvasott neki, elment. Azt sem tudtuk hová. Egyedül akart lenni. Alig akarta elhinni, hogy a hülyesége miatt elveszíthettétek volna a babát. Imád titeket. És ezek után mondanom sem kell, hogy még jobban utálja a pasit. Örülhetünk ha kiengedik és nem küld rá bérgyilkos a férjed - mondta Tom.
- Kiengedik? Kit? És honnan?
- Mikeot letartóztatták mert késsel támadt Robra. Nick időben hívta a rendőrséget és bevitték.
- Neki semmi baja? Nem bántotta ugye?
- Ne aggódj. Pihenj inkább. Csak pár kisebb ütés. Mike rosszabbul járt.
- De mit mondott Robnak?
- Inkább hagyjuk. Neked nem szabad idegeskedned. Próbáld elfelejteni. Az lenne a legjobb Robnak is. Ha kiengedik a disznót szerintem menekül haza. Bár ez a botrány után, mert a sajtó is tudomást szerzett róla, nem hiszem, hogy az emberek elé akar kerülni. Nyugodj meg, azt nemtudják mi történt, titeket meg sem említ, csak annyit, hogy valami balhéba keveredett és etartóztatták. - mondta Tom amikor látta, hogy ideges lettem.
- Felejtsük el inkább. Ne említsd neki se. Így is elég szarul néz ki és magát okolja miattatok is. Mint mondtad nem ér annyit.
- Kösz Tom.
- Nincs mit tündéreim. Aztán vigyázz a kiscsajra - mondta mosolyogva majd kacsintott rám.
- Hé, még meg sem született, te nőcsábász.
- Nyugi, megvárom míg felnő, és majd rokonok leszünk. Tuti ilyen szép lesz mint te.
- Akkor is el a kezekkel a lányomtól.
- Ahjjj ezt mondta Rob is. De figyeld meg, hogy ő is imádni fog engem - mondta Tom.
Ő képes a sok hülyeségével rögtön jobb kedvre deríteni.
Ekkor éreztem meg valamit. Hirtelen fel sem fogtam mi az, csak elsírtam magam. Persze rögtön a frászt hoztam Tomra.
- Jézusom mi a baj? Basszus hívom az orvost - mondta Tom, de jelent pillanatban képtelen voltam reagálni. A következő pillanatban már azt a hangot hallottam ami a világot jelenti nekem.
- Kicsim mi a baj? Mit műveltél vele? - kezdett el ordítani Tommal.
- Semmit. Az egyik pillanatban még nevetett utána sírni kezdett.
- Mi a baj életem? Fáj megint? Kérlek mondj valamit - kérte Rob.
Még mindig alig hittem el. Az érzés ami ebben a pillanatban átjárt maga volt a mennyorság. És ezt csak egy valakivel, legalábbis először - akartam megosztani.
Életem másik értelmével. Robbal.
Nem szóltam egy szót sem csak a kezéért nyúltam. Értetlenkedve nézett rám, ahogy a háttérből Tom is. Felhúztam a köpenyem amit a kórházban adtak rám majd Rob kezét a pocakomra simítottam, oda ahol még most is éreztem ezt a csodát.
Rob is ebben a pillanatban amint megértette hallgatott el.Láttam rajta ugyanazt a döbbenetet amit pár perce én magam is átélek.
- Istenem - csak ennyit bírt kinyögni, és szinte tátott szájjal, mérhetetlen szerelemmel és boldogsággal teli szemekkel nézett rám.
- Köszönöm. Annyira szeretlek titeket. Nagyon sajnálom, én . . . .
- Kérlek, ne rontsd el. Felejtsünk el. Nem akarok gondolni se rá. Nem ér annyit, és idegeskedni sem akarok.
- Rendben, de akkor is majdnem miattam lett bajotok. - mondta lehajtott fejjel, miközben a keze továbbra is a hasamon volt.
- Nézz rám - kértem tőle, és ismét a szemembe nézett.
- Felejtsük el. Nem lett semmi bajunk. És meg lett tiltva az idegeskedés is, szóval ne beszéljünk róla. Ahogy hallottam elintézted őt - mondtam, és ismét elfordította a fejét rólam.
- Inkább élvezzük ki ezt a csodát - kértem tőle, és ismét éreztük a pocakomban mozgolódó kislányunk amint rugdos.
- Szeretlek - mondta Rob, majd egy puszit adott a pocakomra.
- Téged is kicsim, nagyon fogok vigyázni rád és a mamira is - mondta Rob, mire nem is tudom megmagyarázni, de mintha ez a kis csöppség odabent értette volna az apukája hangját és örömteli s rugdosásokkal jutalmazott.
- Szeretlek - feleltem szerelmem előbbi vallomásra, majd mélyen egymás szemébe néztük.
- És most ha nem bánod megcsókolhatnál végre - mosolyogtam rá, mire neki is megjelent az arcán a kedvenc mosolyom amit imádok.
A pici egyenlőre abbahagyta a mozgolóást. Az apukája pedig a világ legédesebb és legszerelmesebb csókjában részesített.
- Na végre - mondta Tom amikor elszakadtunk egymástól.
Rob keze végig a hasamon volt. A pici ekkor ismét rúgott egyet. A boldogság és büszkeség amit Rob szeme sugárzott felém mérhetetlen boldogsággal töltött el.
Ekkor lépett be a szobába, Bradly és a családunk.
- Mi a baj? Tom szólt, hogy. . . . . .
- Már minden oké. Bár én még mindig nem értem mi történt - mondta elgondolkodva Tom.
- A baba most először mozdult meg te lökött - mondta Rob az értetlen Tomnak.
- Aha, akkor már értem miért fogdosod a tündéreim. Azt hittem itt előttem akarsz nekiesni.
- Háát éppenséggel akarok, de nem előtted. A tündéreid?
- Ja, Kris és a kiscsaj.
- Tudod mit mondtam erre. El a kezekkel a két szerelmemtől.
- Majd a lányod eldönti ha nagy lesz. Én megvárom.
- Te megőrültél - mondta Rob a barátjának.
- Annyira örülök, hogy minden rendben kicsim - jött oda mellénk anya, és Claireék is.
Kellanék és mindenki itt volt.
- Minden rendben. Nem akartam megijeszteni senkit, csak Robbal akartam először megosztani ezt - mosolyogtam a páromra aki még mindig a kislányunk mozgolódását élvezte.
- Ez hihetetlen. Annyira szeretlek titeket.
- Mi is téged. Már most imád téged ő is - néztem a hasamra.
- Ahogy én is őt - mondta Rob és egy csókot nyomott a számra.
- Oké, a nekiesős részt inkább tényleg kettesben, bár nekem jöhet az ingyen pornó - szólalt meg Kellan, mire Ash jól nyakon csapta.
- Ezt most miért kaptam szivi?
- Majd adok én neked ingyen pornót. Jobb ha ma a kanapén alszol - adta Ashely a sértődöttett. Eddig sosem láttam veszekedni őket. Bár mikor láttam a Kellannak háttal álló barátnőm cinkos mosolyát tudtam én, hogy Kellan még ezért megkapja a magáét. Bár lehet, hogy ezt a fajta büntetést élvezni fogja. Ha jobban belegondolok, valami ilyesmit most én is élveznék.
- Ejnye Kris csak nem a te fejedben is ilyen pajzán gondolatok járnak? - vigyorgott rám kajánul Kellan aki azt hiszem átlátott Ashelyn.
- Ne gondold, hogy mindenki olyan perverz mint te édesem - vágott vissza neki Ash, mi pedig élveztük a kis szópárbajukat, miközben elég jelentőségteljesen néztem Robra. És vágyakozva.
- Eszedbe ne jusson ilyesmi. Most pihenned kell - súgta a fülembe Rob, miközben a többiek figyelme egy kicsit elterelődött rólunk.
- Nem akarsz engem? - néztem rá szomorúan és megbántódva.
- El sem tudod képzelni mennyire kívánlak. És mit tennék ha nem lenne itt mindenki, de most nem lehet. Gondolj magatokra. Neki is pihennie kell - nézett a hasamra.
- Oké - adtam be a durcást mire mosolyogni kezdett.
- Tudod, hogy rám számíthatsz tündérem - kacsintott rám Tom, aki szerintem tudta miről van szó.
- Pofa be Tom - fordult felé Rob.
- Oké abbahagytam.
- Úgy hallottam ilyen téren a terhes nők még kívánósabbak. Ezt hiszem ez tényleg igaz - szólalt meg Kellan.
Szerencse, hogy látszólag anyuék semmit sem értettek ebből, ellentétbe a többiekkel.
- Oké, erről most inkább később - mondta Rob, majd másfelé próbálta terelni a témát, de az én fülembe már bogarat ültettek. És most ha hülyén hangzik is semmit mást nem akartam csak vele lenni.
- Mikor vihetem haza őket? - fordult Rob Bradly felé.
Olyan édes volt. Ahogy már most többesszámban beszélt rólunk, és végig imádatot, boldogságot és büszkeséget sugárzott a tekintete.
- Ma még maradjanak megfigyelésre, holnap.
- Jobb lenne otthon, ott is tudok pihenni - néztem könyörgően Bradlyre, de most nemtudtam hatni rá.
- Holnap. Rád fog férni egy kis pihenés, a torna ráér holnap is - mondta egy köhögéssel egybekötve, de mindenki vette a lapot, ő pedig Lizzyre pillantott.
Le sem tagadhatná, hogy odáig van a sógornőmért.
- Oké - sóhajtottam lemondóan.
- Addig mindent előkészítünk nálatok. Főzünk valamit mire jöttök - mondta anya egyetértve Claireel.
- Köszi anya - mosolygott Rob hálásan az édesanyjára.
- Nincs mit kicsim. Vigyázz rájuk - mondta felénk pillantva. Rob persze örömmel teljesítette a kérését.
Anya és Clairéknek is volt része a mi kis csodánkban. Még rúgott párat a pici, ami őket is teljesen lenyűgözte. Claire elmesélte, hogy Rob is elég sokat mozgolódott odabent. De ettől csak még boldogabb volt,hogy mindig érezte őt.
Később ők és anyuék is elköszöntek a többiekkel együtt, hogy tudjunk pihenni kicsit. Kellan, Ash és Tom voltak csak ár itt.
- Vigyázz rájuk öcsi - mondta Nick Robnak mielőtt elment, majd egy puszi után ő is elment Nikkivel.
- Azt hiszem nekünk is menni kéne - mondta egy huncut vigyorral az arcán Kellan.
- Holnap találkozunk, aztán pihenjetek - köszöntek el Ashelyvel és ők is elmentek.
- Jobb én is lépek mielőtt tényleg végig kell nézzem ahogy egymásnak estek.
- Szeretnéd megfogni? - kérdeztem Tomtól és Robra pillantottam aki rábólintott.
- Szabad? Egyébként is pont én vidítottalak fel amikor megmozdult. Már most odavan értem látjátok?
- Persze haver - mosolygott Rob.
Tom odalépett mellénk és a kezét megfogva a hasamra tettem. Még rugdosott néha a kicsi.
Amint érezem megmozdulni rögtön Tomra néztünk Robbal. Hihetetlen de csak tátogni tudott mint egy hal. Elég vicces képet vágott.
- Ez . . . . hihetetlen.
- Gratulálok haver. Tényleg megfogtad az isten lábát. Aztán vigyázni a tündéreimre, különben annyi neked.
- Emiatt ne aggódj - mondta neki Rob.
- Azt hiszem én megyek legurítok párat erre a mai napra. Gondolom ti találtok jobb elfoglaltságot - kacsintott ránk Tom.
- Ma a két kisasszony csak pihenni fog - mondta Rob.
- Na ehhez azt hiszem az asszonynak is lesz egy két szava - mondta Tom a pillantásom láttán amivel Robot jutalmaztam a szavai után.
- Szerintem jobb ha megyek és hagyom, hogy lejátsszátok - mondta Tom, majd puszit nyomott az arcomra, és elköszönt Robtól is.
Épphogy becsukódott az ajtó Rob megszólalt.
- Utálhatsz, de ma hozzád sem érek úgy. Pihenned kell. Elég volt ennyi izgalom mára.
- Oké - vágtam rá, és óvatosan megfordulva az ágyon hátat fordítottam neki.
- Ne mond kicsim, hogy a mai napot nem bírod ki?
- Képzeld nem. De látom te igen - mondta sértődötten, majd becsuktam a szemem, hogy tényleg pihenjek egy kicsit ha már ő nem akar velem lenni.
- Kicsim kérlek . . . .
- Menj haza Rob, pihenni akarok.
- Az előbb még nem akartál.
- De most már igen, holnap találkozunk - mondtam, majd becsuktam a szemem.
Hallottam, hogy a másik oldalamra sétál, és egyre közelebbről éreztem a lehelletét. Majd elérte ajkaimat. Apró puszikat nyomott a számra, majd a nyakamra hintette édes csókjait.
- Menni akartál nem? - kérdeztem tőle.
- Miért csinálod ezt velem?
- Mit?
- Megőrjítesz. Tudod, hogy képtelen vagyok ellenállni neked, és nem megadni bármit amit kérsz - mondta, de először nem értettem mire gondol.
Egészen addig amíg el nem lépdelt az ajtóig és rá nem fordította a zárat.
- Egy igazi boszorkány vagy ugye tudod? - kérdezte mikor visszaült mellém az ágyra.
Kivettem a kezem a takaró alól és végigsimítottam a combjain, vészesen közeledve nadrágjának azon pontja felém amely egyre jobban dudorodott.
Felnyögött amikor végigsímitottam azon a részen. Akárcsak én amikor kőkeménynek éreztem őt.
A következő pillanatban éhes vadként, mégis gyengéden tapadt ajkaimra. Győzelemittas mosollyal az arcomon viszonoztam a csókját miközben óvatosan szabadított meg a köpenyemtől és rángatta le ő is a még közénk álló zavaró ruhadarabokat, hogy végre átadhassunk magunkat a szerelemnek és a vágynak.
Talán órákkal később, pihegve feküdtem Rob karjaiban, meztelenül összebújva a szobámban lévő ágyamban miközben apró csókokkal köszöntünk meg egymásnak az elmúlt csodás perceket, órákat.
- Imádlak kis boszorkám.
- Héé én nem is . . . .
- Ó dehogynem kicsim. Egy boszorkány vagy, aki képes mindenre rávenni, mert nemtudok neked nemet mondani.
- Ne mond, hogy megbántad.
- Eszemben sincs. De most már pihennetek kell - mondta immár ellentmondást nem tűrően majd egy utolsó tüzes csókot váltva óvatosan kimászott mellőlem és öltözni kezdett.
Meztelen látványa ismét feltüzelte a vágyaimat iránta, de tudtam, hogy most be kell érjem ennyivel, ha nem akarok kikapni Bradlytől.
- Csak nem tetszik amit látsz?
- Hát nem is tudom - húztam el a szám.
- ÁÁ szóval lenne valaki akit szívesebben látnál így? - kérdezte.
Először megijedtem ettől mert féltem, hogy ami hülyéskedésnek indult félreértés lesz, de láttam rajta, hogy belemegy a játékba.
- Talán Tomot - vágtam rá, mire Robnak a torkán akadt a szó.
- Nem is tudom. Szerintem ő nem lenne az eseted, de ha akarod megkérdezzük.
- Még meggondolom. Azt hiszem maradok az én félistenemnél.
- Szóval félisten. Én is megismerhetem őt? Igazán szerencsés alak lehet, hogy egy ilyen nőt tudhat a magáénak.
- Bár biztos nem szívesen osztozik rajtam - tettem hozzá.
- Az igaz. Senkivel. Bár egy valakivel mégis - mondta Rob, de annyira elvarázsolt a csibészes mosolyával ismét, hogy először fogalmam sem volt kire gondol.
- Kivel?
- Vele - mondtam, majd mellém lépett,és immár felöltözve feküdt mellém, mire rögtön hozzá is bújtam, ő pedig boldogan ölelt magához.
- Csak vele osztozkodom rajtad - mondta ismét, miközben a kezét a hasamra tette.
- Nagyon helyes - vágtam rá mosolyogva, majd egy csók reményében hajoltam felé.
Amint ajkai az enyémhez értek rögtön megnyíltam előtte és boldogan viszonoztam mámorító csókját.
Később szerencsére semmi sem sejtve, hogy megszegtem a pihenési utasítást nézett be hozzánk Bradly, hogy megvizsgáljon. Rob addig elment hozni nekem valami édesességet amit most ettem volna.
- Örülök, hogy minden rendben.
- Én is - mondtam boldogan, és Rob is megérkezett mire az ultrahangos vizsgálathoz értük.
Minden rendben van a picivel és Robot is teljesen magába bolondította, pedig még meg sem született.
Másnap kiengedtek a kórházból. Nem sok nyugtunk volt aznap. A családunk és a barátaink nálunk töltötték a napot.
A hónapok pedig ezután csak úgy elreőültek ezután.
Sose tudtam, vagy tudom meg mit beszélt akkor aznap Rob és Mike. De már nem is számított. Tényleg elakartunk mindent felejteni, és boldogan várni a picit.
Minden nap volt mellettem valaki ha Robnak éppen dolga akadt.
LA-be is vissza kellett mennie pár napra, hiszen hónapok óta eltűnt ő is a világ szeme elől. Tényleg megtette amit mondott és lemondta a filmjeit, hogy csak velünk lehessen. Féltem, hogy idővel ezt megfogja bánni, hiszen eddig imádta ezt csinálni.
De ismét meggyőzött, hogy semmi okom ezen aggódni, mert most csakis mi vagyunk a fontosak neki, és leszünk is mindig.
Abban a házban élünk boldogan amit nekünk vett. A hónapok teltével egyre csak nőtt a pocakom, és szinte mindig ficánkolt odabent a mi kislányunk, ezzel a mennyekbe repítve engem és az apukáját.
A családunk sem lehetett volna boldogabb, hogy végre minden rendben van.
Csak azt sajnáltuk, hogy a barátainknak el kellett menni. Ashely mivel az utóbbi hónapokat velem töltötte nem dolgozott. Ő és Kellan kaptak főszerepet egy közös filmben.Nagyon várjuk már mit alakítanak ők ketten, akik azóta is imádják egymást. Ugyanúgy ahogy Nikki és Nick, akik szintén LA-ben élnek pár hónapja.
Mivel Nikkit most odaköti a munkája ott vettek közös lakást. Nick pedig saját ügyvédi irodát nyitott. Amikor csak tudnak ők is hazalátogatnak. Ugyanez a helyzet Vickel és Jacksonnal.
Tom sem változott semmit. Sokat volt ő is mellettünk, amiért én és Rob is nagyon hálásak vagyunk.
Rob rá bízott, amíg ő LA-ben intézte a dolgait, Tom pedig boldogan vállalta,hogy vigyáz ránk.
Miután Rob hazajött az idő hihetetlen sebességgel telt, miközben a mi kis csöppségünk érkezésének napja egyre közeledett.
Rob minden nap meglepett minket valamivel. Mindent megvett a kicsinek, és persze nekem is, akinek az érkezésére minden elő van készítve.
Bradly is minden nap meglátogat minket, hogy megnézze minden rendben van e. Szerencsére főleg mióta ő is nagyon boldog Lizzyvel Robnak semmi kifogása ellene.
Nagyon sok időt töltöttem anyával és Claire-el is, akiket a anyaságról faggattam, hogy tökéletes anyja lehessek a lányomnak. Ők persze örömmel láttak el tanácsokkal.
Szerelmemmel is a lehető legboldogabbak voltunk. Most így ennyi minden után, azt mondom, hogy mégis megérte az a több hónapnyi szenvedés, hiszen még sosem voltunk ilyen boldogok. Ha ez kellett ahhoz, hogy most minden ilyen tökéletes legyen megérte.
Így közeledtén a szülés felé Rob még jobban vigyázott ránk mint eddig. Most már tényleg nem nagyon mert hozzámérni. Eddig semmi gond nem volt ezzel.
Miután akkor kiengedtek a kórházból megkérdeztük erről Bradlyt, és azt mondta semmi okunk tartóztatni magunkat az ilyesmitől, és egy ideig Rob tartotta is magát ehhez.
Már csak pár nap van hátra a nagy napig. Hiába mondtam neki, hogy semmi bajunk nem lesz, hajthatatlan volt. Bár tényleg elég nagy lettem. Mint egy hordó akkora lett a pocakom, de a férjem még mindig ugyanúgy odavan értem mint eddig. Pedig kissé féltem ettől ha még nagyobb lesz a hasam vagy meghízom nem fogok tetszeni neki.
Rögtön biztosított erről, hogy semmi okom az ilyesféle gondolatokra. A szülés előtt pár nappal mégsem ért hozzám. Azt mondta ezt a kicsit már kibírjuk, és mert bármelyik pillanatban beindulhat a szülés.
Persze eszembe sem olt hagyni magam.
- Kicsim merre vagy? - kiabált utánam Rob.
- A szobában vagyok - mondtam Robnak aki pillanatokon belül az ajtóban termett.
- Kissé elmaradtam ne haragudj, nemtudtam megszabadulni Tomtól.
- Semmi baj - mondtam neki mosolyogva miközben végigmért a tekintetével.
Épp zuhanyozni indultam és ekkor dobáltam le a ruháimat magamról.
- Mi az? - kérdeztem mikor láttam rajta, hogy nehezen állja meg, hogy ne jöjjön közelebb, és a levegőt is egyre szaggatottabban veszi.
- Semmi.
- Zuhanyozni indultam - mondtam a meztelenségem okát.
- Mondtam, hogy várj meg. Mi van ha megcsúszol vagy valami?
- Most már itt vagy nem? Jössz? - kérdeztem tőle kihívóan.
Közelebb lépett felém, és én is közeledtem felém. Elé léptem és karjaim a nyaka köré fonva simultam hozzá meztelenül. Már ekkor éreztem, hogy nemcsak én kívánom őt.
Remegő keze a derekamra simult.
Mielőtt azonban másra is gondolhattam volna, más is éreztem.
Fájásokat éreztem, Rob is rögtön észrevette, hogy valami nincs rendben. De ez most nem olyan fájdalom. Egy dolgot jeleztek az egyre sűrűbben jövő fájások.
- Itt az idő - mondtam Robnak, aki szintén rögtön felfogta mire értem.
2011. június 3., péntek
55.fejezet
Sziasztok! Mint irtam, vagyis drága barátnőm Gabó, akivel üzentem mert nem volt időm írni, hogy este érkezik a friss. Sajnálom, hogy ilyen későn most értem haza és tudtam befejezni. Ez bizony már az 55. fejezet. Már csak 5 lesz. Egyre közeledünk a végéhez. Tartogatok még egy két dolgot, de remélem tetszeni fog. Köszi azoknak akik írtak véleményt az előzőhöz. Jó olvasást, pussz: Liz
Köszi Puszmónak (L)
55.fejezet
/Kristen/
Fogalmam sincs, mióta, de már jó ideje annak, hogy ilyen nyugodtan és boldogan ébredtem reggel.
Nem is csoda, hiszen imádott férjem, Rob karjaiban értek a reggel első sugarai.
Előbb ébredtem, mint ő. Megfordultam a karjaiban, hogy szemben legyek vele. Szinte még álmában is az az ellenállhatatlan mosoly ült az arcán. Édesen szuszogott mellettem.
Alig akartam elhinni, hogy ez igaz, és hogy ismét itt van velem. Nem is tudom, mikor éreztem utoljára ekkora boldogságot. Valamilyen szinten ez megvolt az utóbbi hónapokban is, hála egy valakinek. Ennek a kis csöppségnek, aki a pocakomban növekszik. Ő adott erőt, boldogságot és kitartást. Aminek végül meg is lett az eredménye, és az apukája ismét mellettünk van, és minden erejével azon van, hogy minket boldoggá tegyen.
Hiába a több hónapnyi szenvedés, magány, és a sok félreértés, ismét győzött a szerelmünk, és csak hálás lehetek a sorsnak, hogy kaptunk, adhattunk egymásnak még egy esélyt.
És nemcsak mi vagyunk ilyen boldogok, hanem a családunk is, hogy ismét együtt látnak minket.
Ha lehet, még közelebb húzódtam szerelmemhez és finom csókot adtam az arcára, egyre közeledve ajkai felé. Szeme megrezzent, sejtetve, hogy már nem alszik olyan mélyen, vagy csak látszólag. Megmosolyodtam a reakcióját, majd tovább csókolgattam.
Kíváncsi voltam, vajon meddig tudja az alvást tettetni. Kissé fészkelődtem a karjaiban, hogy jobban hozzáférhessek egy bizonyos testrészéhez. A mellkasát kezdtem el simogatni, amikor már egyre szaporábban vette a levegőt. Ami csak gyorsult, ahogy a kezeim egyre lejjebb kalandoztak.
Ha ő még aludt is vagy csak ezt mutatta, egy testrésze már nagyon is ébren volt. Az éjjel nem sokat vesződtünk olyannal, mint a pizsama, így teljes valójában tárult elém meztelen kincsének látványa.
Ami mi tagadás, az én vágyaimat is életre keltette.
Miközben simogatni kezdtem férfiasságát, ajkaimmal csodás felsőtestét hintettem be csókjaimmal, amit még mindig látszólag és hallhatólag némán tűrt.
A következő pillanatban egy elvetemült lépésre szántam magam. Tudtam, hogy ezzel véget vetek a hatalmas önuralmának, és szerintem a sajátoménak is.
Igyekeztem mégis a pocakom miatt óvatosan mozogni. Átvetettem a lábam a csípőjén és a derekára ültem. Semmi másra nem vágytam jobban, mint hogy végre ismét magamban érezzem őt. Annyi idő után teljesnek éreztem magam. Ismét vele.
Egy kicsit helyezkedtem rajta, majd a következő pillanatban magamba vezette kőkemény vágyát.
Az érzés, ami ebben a pillanatban elöntött, leírhatatlan volt. De nemcsaknekem. Rob is velem egyszerre nyögött fel a csodás érzéstől, majd a következő pillanatban csillogó szemeivel találtam szembe magad.
- Tudtam, hogy tovább nem fogod bírni - suttogtam a szájába, mikor ajkaira hajoltam.
Szenvedélyesen kapott ajkaim után. Hajamba túrva vont még közelebb magához, miközben nyelvünk a jól ismert és régen járt táncot lejtette.
Forró csókok közepett kezdtem el kínzóan lassan mozogni rajta.
- Látom, ma az a célod, hogy az őrületbe kergess - mondta azzal az imádott mosollyal az arcán, miután elszakadtunk egymástól.
- Lehet - mosolyogtam rá talán kissé ördögien, majd ismét megcsókoltam.
Elszakadva ajkaitól nyakát kezdtem el csókolgatni. Kezei közben a derekamon kalandoztak, miközben szemeivel a testemet simogatta.
Egyre gyorsabban kezdtem mozogni rajta, míg ő is felült, továbbra is velem az ölében, hogy ezúttal ő kényeztessen. A nyakam szívogatásával kezdte, míg kezei melleimet becézgették, szemei pedig ezután arra a pontra tévedtek, ahol testünk összekapcsolódott.
- Szeretlek - mondta ki azt az egy szót, ami számomra mégis mindent jelentett.
Főként, hogy a szemei is csillogtak felém.
- Én is téged. Imádlak- válaszoltam, és egy szerelmes csókban forrtunk össze, miközben lassabban, minden pillanatot kiélvezve mozogtam rajta.
Kisvártatva szinte egyszerre csapott le ránk a gyönyör, tőlem egy hangosabb sikoly, Robtól pedig egy morgásszerűség kíséretében.
Míg szenvedélyünk lecsillapodott, csókoltuk egymást, majd óvatosan leemelt magáról és az ágyra fektetett. Én tévedtem, amikor azt hittem, ennek itt lesz vége. Most rajta volt a sor, hogy kényeztessen, nekem pedig eszem ágában sem volt ellenkezni.
Ajkaimtól indulva csókjaival hintette be az egész testem, a hasamnál tovább időzve. Szinte bámulattal puszilgatta, miközben édesebbnél édesebb dolgokat suttogott a babának.
- Tudod, a mami és én imádni fogunk téged, és nagyon várunk már - mondta Rob és egy puszit hintett a hasamra.
Szinte elolvadtam tőle, ahogy a pocakomban növekvő kis csöppségnek beszélt.
A hajába túrtam, és magamhoz rántottam őt.
- Téged is imádni fog, jobb apukát nem is kaphatna. Szeretlek - mondtam életem párjának, akinek nem hiányozhatott a boldog mosoly az arcáról.
- Én is téged kicsim. Titeket - jött a válasz, egy észveszejtő csók kíséretében.
Ezek után jóformán az egész napot ágyban töltöttük. Persze a leendő apuka mindenről, az energiapótlásunkról is gondoskodott, nekem a kisujjamat sem kellett mozdítanom.
Délután, pontosabban már majdnem este volt, amikor kimerészkedtünk a szobából. Ekkor is csak azért, mert Rob telefonja csörgött valahol a nappaliban.
Én lezuhanyoztam, amíg ő elakarta zavarni azt, aki megzavart minket.
Pont felöltöztem, mire Rob visszaért.
- Azt hiszem, erről lecsúsztam, de Kellan ezért még megkapja a magáét - mondta kissé szomorúan, amikor meglátta, hogy már túl vagyok a zuhanyozáson és felöltözve talált rám.
- Lesz még időnk arra - feleltem mosolyogva, majd közelebb jött és a karjaiba zárt.
- És mit akart Kellan?
- A többiekkel le akarnak nézni a klubba, és persze szeretnék, ha velük mennénk. Mondtam, hogy megkérdezlek, de nem tudom, jó ötlet- e. Neked pihenni kellene és . . . . .
- Nem lesz semmi bajunk. Pihenni is lesz még időnk.
- De én szívesebben lennék csak veled.
- Szóval még nem volt elég belőlem mára?
- Nemcsak mára. Soha nem elég belőled.
- Akkor elmegyünk? - néztem életem párjára mosolyogva.
- Szerinted valaki ellen tud állni neked? - kérdezte vigyorogva, majd egy csókra hajolt felém, amit készséggel viszonoztam.
- Oké, de előtte elnézhetnénk anyuékhoz, meg a te szüleidhez is, és mehetnénk onnan - ajánlottam Robnak.
- Ez jó ötlet. Szólok a srácoknak, és akkor mehetünk is. A szüleid is örülni fognak - mondta Rob, majd tárcsázta Kellant.
Így a délutánt és az estét először anyuéknál töltöttük. Rob többnyire apával volt. Engem anya kötött le.
Mindent tudni akart, ami az elmúlt néhány hónapban történt velünk. Nem egyszer kértem bocsánatot az eltűnésem miatt, és csak hálás lehetek, amiért tényleg ilyen fantasztikus szülőket kaptam a sorstól.
- A lényeg, hogy itt vagytok, végre ismét együtt, és az unokám várjátok - mondta anya.
- Tudod, nemrég még az én kislányom voltál, most pedig lassan már te is anya leszel.
- Bizony. Bár kissé izgulok. Mi lesz ha. . . . .
- Fantasztikus anya leszel kicsim. És ez a csöppség jobb szülőket nem is kívánhatna, mint te és Rob, hidd el.
- Köszönöm anya - öleltem meg őt, majd csatlakoztunk a nappaliba a fiúkhoz.
Gyorsan elszaladt az idő, de anyáék is átjöttek velünk Claire-ékhez, akik szintén nagy örömmel fogadtak minket.
Nem egyszer akadt össze a tekintetem a minket boldogan szemlélő Claire-rel. Náluk vacsoráztunk. Vic is itthon volt, csak Lizzy nem. Ennek az okát viszont sejtettem.
Átmentünk a nappaliba, amíg én segítettem Claire-nek behozni a desszertet.
Rob persze rögtön mellém ugrott és a helyemre akart tessékelni, de megnyugtattam, hogy semmi bajunk nem lesz addig, amíg a konyháig elmegyek és egy csókkal megnyugtattam.
- Azért tudod, hogy kell meggyőzőnek lenned - suttogta a fülembe utána, miután elszakadtunk egymástól.
Mosolyogva mentem a konyhába Claire után. Nem hiába. Láttam rajta, ahogy minket figyelt, hogy szeretne mondani nekem valamit.
Bevallom kissé féltem ettől.
- Nyugodj meg kicsim, semmi baj, csak meg akarom köszönni neked - kezdett bele Claire, aki azt hiszem, látta rajtam az idegességet.
- Nekem? Mit?
- Sok mindent kicsim. Tudom, hogy sok mindenen mentetek keresztül a fiammal, de örülök, és ennél boldogabbak nem is lehetnénk, hogy ismét együtt vagytok és várjátok a kicsit.
- Ez igaz. Én is nagyon boldog vagyok, hogy ismét együtt vagyunk.
- Ez látszik is rajtatok. Köszönöm neked, hogy ilyen boldoggá teszed a fiam. Ő imád téged, és őt is - pillantott a hasamra. - Ti vagytok a mindene. El se hiszed, mennyire hálás vagyok neked. Fantasztikusabb lányt nem is találhatott volna Rob. Köszönöm, hogy mellette vagy és hogy ilyen boldoggá teszed. Az utóbbi hónapokban nagyon aggódtam érte. El sem hiszed, milyen volt olyannak látni őt. Ezért is örülök, hogy végre sikerült mindent tisztáznotok. És hogy ismét boldogok vagytok, és hogy ilyen boldoggá teszed Robot. Imádom a lányokat is, ez természetes, de ő mindig is az én kisfiam lesz, és csak hálás lehetek, hogy megtalált téged és hogy boldoggá teszed - mondta Claire.
Mire a végére ért, nekem már potyogtak a könnyeim. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt hallom tőle, hogy ilyeneket mond nekem. Hihetetlen érzés volt ezeket hallani tőle.
- Olyan jó ismét ilyen boldognak látni őt, amiért ott vagy mellette. Nem győzlek nézni titeket, és örülni, hogy ismét minden rendben van veletek.
- Köszönöm - öleltem meg kissé pityeregve Claire-t.
- Nekem kell hálásnak lennem, hogy rátaláltam, és hogy ő is ennyire szeret. Mindent megteszek, hogy boldoggá tegyem, és tudom, látom, hogy ő is ugyanezt akarja. Imádom őt. Az életemnél is jobban szeretem Robot, és mindent megteszünk, hogy boldog szülei legyünk ennek a kicsinek - simítottam a kezem a pocakomra.
- Tudom szívem. És örülök nektek. Csak sok-sok boldogságot tudok kívánni nektek - mondta Claire, majd az ajtó felé pillantott.
Rögtön odakaptam a tekintetem, és hirtelen az emlegetett Robbal találtuk szembe magunkat.
- Mióta állsz ott kisfiam? - kérdezte Claire Robtól.
- Épp elég ideje - válaszolta huncutul, majd közelebb lépett és a karjaiba zárta édesanyját.
- Köszönöm anya - mondta neki és mindketten tudtuk, mire érti ezt. És én is hálás voltam Claire-nek, amiért mindig mellettünk van, és hogy ilyen fantasztikus anyja Robnak, és nagyanyja lesz a kislányunknak. Nekem pedig mintha nemcsak az anyósom, hanem mintha az édesanyám lenne.
Ezután pedig hozzám fordult és engem zárt a karjaiba.
- Téged pedig nagyon szeretlek. Én köszönöm, hogy vagytok nekem. És én is minden áron azon leszek, hogy boldoggá tegyelek titeket. Szeretlek - mondta Rob az előbbi szavaimra.
- Én is téged - válaszoltam mosolyogva, majd megcsókoltam.
Sokáig nem tarthatott, ugyanis egy öblös nevetésre rebbentünk szét.
- Végre megvagytok. Legalább egy kicsit szakadjatok le egymásról - jött be a konyhába Kellan, Tommal a nyomában.
- Eszemben sincs haver, mikor végre visszakaptam - mondta Rob, majd még szorosabban ölelt magához, és én sem nagyon akartam elengedni.
Ekkor robbant be Ashley, és nem sokkal utána Lizzyék is.
Visszamentünk a nappaliba, ahol persze mindenki ránk volt kíváncsi. Rob kissé elkomorult, amikor meglátta Bradlyt. De szerencsére nem kellett közbe avatkozni. Amint meglátta, hogy Lizzy kezét szorongatja, és hogy hogyan néznek egymásra a nővérével, megnyugodott.
- Ejha Kristen, csak nem egy vámpírral töltötted az éjszakát? - szólalt meg Tom, és Kellannal kitört belőlük a nevetés.
Robra pillantottam, mert először nem értettem, mire mondják.
- Ne haragudj - pillantott rám Rob bocsánatkérőn, majd nekem is leesett.
A nyakam. Rögtön rájöttem, mire mondták Tomék. A reggelnek még vannak nyomai rajtam - mosolyodtam el visszaemlékezve rá.
- Nemcsak az éjszakát, a másnap reggelt és az elmúlt napot, és fantasztikus vámpír volt, nekem elhiheted - vágtam vissza, de erre biztos nem számítottak.
Rob a karjaiba zárt és csak mosolygott mögöttem.
- Ez a beszéd csajszi. Mázlista lehetett az a vámpír - mondta Kellan, és összepacsiztak Tommal.
- El a kezekkel a feleségemtől - pirított rájuk Rob, de csak viccesen.
- Egye fene, megtarthatod - mondta Kellan, majd Ashley mögé lépett és magához vonva, a nyakába csókolt.
Barátnőm arcára is boldog mosoly ült ki, és szerelmesen bújt az ő nagy macijához.
Nem sokkal később befutott mindenki Cullen doktora és felesége, Peter és Elizabeth, majd elköszöntünk Claire-éktől és elindultunk a klubba.
Rob persze egy percre sem eresztett maga mellől. Mikor megérkeztünk, egy kis időre mégis kénytelen volt elereszteni, mikor a mosdóba kellet mennem. Utána egy kupacba ültünk a lányokkal és beszélgettünk egy kicsit, már amennyire a zene engedte.
Rob kért nekem egy narancslevet, míg a többiek persze alkoholt fogyasztottak.
Nikki elcsábította Robot táncolni, addig Bradly keveredett mellém, és a hogylétünkről érdeklődött. Szerettem volna meglepni Robot valamivel és ehhez most Bradly segítségére volt szükségem.
- Az öcsém odáig lesz, de majd mi is akarjuk látni.
- Mindenképp - mosolyogtam Lizzyre.
- Mi a susmogás tárgya? - jött oda hozzánk Rob és Bradlyt méregette.
- Csak egy kis meglepetést tervez neked holnapra a feleséged - mondta neki Bradly, ekkor Rob kíváncsian pillantott rám.
- Holnap meglátod - mosolyogtam rá.
Robot ez nem éppen nyugtatta meg, Bradly meg főleg nem. Kissé mintha neheztelve nézett volna rám, hogy titkolózok előtte, de a saját módszereimmel biztosítottam róla, hogy semmi oka rosszra gondolni, és hogy odáig lesz, remélhetőleg azért, amit tervezek neki holnapra.
Inkább táncolni csaltam őt, persze csak módjával. Bradly is figyelmeztetett, hogy azért még mindig vigyáznom kell magamra. Robnak sem kellett több. Még felállni se nagyon engedett egyedül. Szerencsére egy lassú táncba belement, ahol boldogan simultam a karjaiba.
Később azonban egy tánc erejéig Tom rabolt el tőle, aki szintén gratulált nekünk, hogy ismét együtt vagyunk és ilyen boldogok.
- És nemsokára érkezik a kiscsaj. Meg is van az első számú hódolója, főleg ha olyan szép lesz, mint a mamája - mondta Tom, miközben táncoltunk.
- El a kezekkel. Még meg sem született.
- Oké, majd kivárom, míg felnő - vigyorgott Tom.
- Na, arra várhatsz - nevettem én is vele, majd a szám véget érte után visszamentünk az asztalhoz.
Kezdett elcsendesedni a buli is, így többet tudtunk beszélgetni. Persze mindenki ránk volt kíváncsi.
Robbal igaz még nem beszéltünk, mi is hogyan is lesz tovább, de ideje volt erre is gondolni.
Mint mondta, egyelőre nem akar dolgozni. Hiába mondtam, hogy miattunk felesleges abbahagynia, amit szeret, ebben hajthatatlan volt. Hálás is voltam neki ezért, de részben igaza is van. Most majd a lányunk lesz az első mindkettőnknek.
- És itt éltek vagy visszajöttök L. A. -be? - tett fel egy fogós kérdést Kellan.
Robbal összenéztünk. Eszembe jutott, hogy egy házat vett nekünk, ahol azt tervezte, hogy ott élünk majd. Hiányzik persze L. A.is, az ottani házunk, de már ilyen rövid idő alatt nagyon megszerettem a házunkat. Főleg a kicsink szobáját, amit Robtól kapott, a még meg nem született kislányunk.
Rob mintha reménykedve nézett volna rám, és mintha tőlem várná a választ.
- Egyelőre maradunk. Itt van a családunk és most már a házunk, az otthonunk is - mondtam, majd szerelmem arcára egy ezer wattos boldog mosoly ült ki.
- Helyes. Bár nagyon fogtok hiányozni - mondta Ash, aki visszamegy L.A.- be Kellannal, mert most már neki is dolgoznia kell.
Azt hiszem, soha nem lehetek elég hálás neki azért, amiért ennyi hónapon át mellettem volt, és ezt ismét elmondtam neki.
Fantasztikus barátaink vannak, akiket részben szintén Robnak köszönhetek, hisz általa ismertem meg őket.
Később egyre csak tovább fogytak az italok, részemről persze csak a gyümölcslé.
Éppen a lányokkal beszélgettünk, mikor mintha egy mérges morgást hallottam volna a szorosan mellettem ülő Robtól.
Felé néztem, és a szemei mintha szikrákat szórtak volna.
- Nyugi haver, nem kell a balhé - szólalt meg Kellan.
Először fogalmam sem volt, mi történik, míg az ajtó felé nem pillantottam, és egy ismerős arcot láttam belépni rajta. . . . . .
Köszi Puszmónak (L)
55.fejezet
/Kristen/
Fogalmam sincs, mióta, de már jó ideje annak, hogy ilyen nyugodtan és boldogan ébredtem reggel.
Nem is csoda, hiszen imádott férjem, Rob karjaiban értek a reggel első sugarai.
Előbb ébredtem, mint ő. Megfordultam a karjaiban, hogy szemben legyek vele. Szinte még álmában is az az ellenállhatatlan mosoly ült az arcán. Édesen szuszogott mellettem.
Alig akartam elhinni, hogy ez igaz, és hogy ismét itt van velem. Nem is tudom, mikor éreztem utoljára ekkora boldogságot. Valamilyen szinten ez megvolt az utóbbi hónapokban is, hála egy valakinek. Ennek a kis csöppségnek, aki a pocakomban növekszik. Ő adott erőt, boldogságot és kitartást. Aminek végül meg is lett az eredménye, és az apukája ismét mellettünk van, és minden erejével azon van, hogy minket boldoggá tegyen.
Hiába a több hónapnyi szenvedés, magány, és a sok félreértés, ismét győzött a szerelmünk, és csak hálás lehetek a sorsnak, hogy kaptunk, adhattunk egymásnak még egy esélyt.
És nemcsak mi vagyunk ilyen boldogok, hanem a családunk is, hogy ismét együtt látnak minket.
Ha lehet, még közelebb húzódtam szerelmemhez és finom csókot adtam az arcára, egyre közeledve ajkai felé. Szeme megrezzent, sejtetve, hogy már nem alszik olyan mélyen, vagy csak látszólag. Megmosolyodtam a reakcióját, majd tovább csókolgattam.
Kíváncsi voltam, vajon meddig tudja az alvást tettetni. Kissé fészkelődtem a karjaiban, hogy jobban hozzáférhessek egy bizonyos testrészéhez. A mellkasát kezdtem el simogatni, amikor már egyre szaporábban vette a levegőt. Ami csak gyorsult, ahogy a kezeim egyre lejjebb kalandoztak.
Ha ő még aludt is vagy csak ezt mutatta, egy testrésze már nagyon is ébren volt. Az éjjel nem sokat vesződtünk olyannal, mint a pizsama, így teljes valójában tárult elém meztelen kincsének látványa.
Ami mi tagadás, az én vágyaimat is életre keltette.
Miközben simogatni kezdtem férfiasságát, ajkaimmal csodás felsőtestét hintettem be csókjaimmal, amit még mindig látszólag és hallhatólag némán tűrt.
A következő pillanatban egy elvetemült lépésre szántam magam. Tudtam, hogy ezzel véget vetek a hatalmas önuralmának, és szerintem a sajátoménak is.
Igyekeztem mégis a pocakom miatt óvatosan mozogni. Átvetettem a lábam a csípőjén és a derekára ültem. Semmi másra nem vágytam jobban, mint hogy végre ismét magamban érezzem őt. Annyi idő után teljesnek éreztem magam. Ismét vele.
Egy kicsit helyezkedtem rajta, majd a következő pillanatban magamba vezette kőkemény vágyát.
Az érzés, ami ebben a pillanatban elöntött, leírhatatlan volt. De nemcsaknekem. Rob is velem egyszerre nyögött fel a csodás érzéstől, majd a következő pillanatban csillogó szemeivel találtam szembe magad.
- Tudtam, hogy tovább nem fogod bírni - suttogtam a szájába, mikor ajkaira hajoltam.
Szenvedélyesen kapott ajkaim után. Hajamba túrva vont még közelebb magához, miközben nyelvünk a jól ismert és régen járt táncot lejtette.
Forró csókok közepett kezdtem el kínzóan lassan mozogni rajta.
- Látom, ma az a célod, hogy az őrületbe kergess - mondta azzal az imádott mosollyal az arcán, miután elszakadtunk egymástól.
- Lehet - mosolyogtam rá talán kissé ördögien, majd ismét megcsókoltam.
Elszakadva ajkaitól nyakát kezdtem el csókolgatni. Kezei közben a derekamon kalandoztak, miközben szemeivel a testemet simogatta.
Egyre gyorsabban kezdtem mozogni rajta, míg ő is felült, továbbra is velem az ölében, hogy ezúttal ő kényeztessen. A nyakam szívogatásával kezdte, míg kezei melleimet becézgették, szemei pedig ezután arra a pontra tévedtek, ahol testünk összekapcsolódott.
- Szeretlek - mondta ki azt az egy szót, ami számomra mégis mindent jelentett.
Főként, hogy a szemei is csillogtak felém.
- Én is téged. Imádlak- válaszoltam, és egy szerelmes csókban forrtunk össze, miközben lassabban, minden pillanatot kiélvezve mozogtam rajta.
Kisvártatva szinte egyszerre csapott le ránk a gyönyör, tőlem egy hangosabb sikoly, Robtól pedig egy morgásszerűség kíséretében.
Míg szenvedélyünk lecsillapodott, csókoltuk egymást, majd óvatosan leemelt magáról és az ágyra fektetett. Én tévedtem, amikor azt hittem, ennek itt lesz vége. Most rajta volt a sor, hogy kényeztessen, nekem pedig eszem ágában sem volt ellenkezni.
Ajkaimtól indulva csókjaival hintette be az egész testem, a hasamnál tovább időzve. Szinte bámulattal puszilgatta, miközben édesebbnél édesebb dolgokat suttogott a babának.
- Tudod, a mami és én imádni fogunk téged, és nagyon várunk már - mondta Rob és egy puszit hintett a hasamra.
Szinte elolvadtam tőle, ahogy a pocakomban növekvő kis csöppségnek beszélt.
A hajába túrtam, és magamhoz rántottam őt.
- Téged is imádni fog, jobb apukát nem is kaphatna. Szeretlek - mondtam életem párjának, akinek nem hiányozhatott a boldog mosoly az arcáról.
- Én is téged kicsim. Titeket - jött a válasz, egy észveszejtő csók kíséretében.
Ezek után jóformán az egész napot ágyban töltöttük. Persze a leendő apuka mindenről, az energiapótlásunkról is gondoskodott, nekem a kisujjamat sem kellett mozdítanom.
Délután, pontosabban már majdnem este volt, amikor kimerészkedtünk a szobából. Ekkor is csak azért, mert Rob telefonja csörgött valahol a nappaliban.
Én lezuhanyoztam, amíg ő elakarta zavarni azt, aki megzavart minket.
Pont felöltöztem, mire Rob visszaért.
- Azt hiszem, erről lecsúsztam, de Kellan ezért még megkapja a magáét - mondta kissé szomorúan, amikor meglátta, hogy már túl vagyok a zuhanyozáson és felöltözve talált rám.
- Lesz még időnk arra - feleltem mosolyogva, majd közelebb jött és a karjaiba zárt.
- És mit akart Kellan?
- A többiekkel le akarnak nézni a klubba, és persze szeretnék, ha velük mennénk. Mondtam, hogy megkérdezlek, de nem tudom, jó ötlet- e. Neked pihenni kellene és . . . . .
- Nem lesz semmi bajunk. Pihenni is lesz még időnk.
- De én szívesebben lennék csak veled.
- Szóval még nem volt elég belőlem mára?
- Nemcsak mára. Soha nem elég belőled.
- Akkor elmegyünk? - néztem életem párjára mosolyogva.
- Szerinted valaki ellen tud állni neked? - kérdezte vigyorogva, majd egy csókra hajolt felém, amit készséggel viszonoztam.
- Oké, de előtte elnézhetnénk anyuékhoz, meg a te szüleidhez is, és mehetnénk onnan - ajánlottam Robnak.
- Ez jó ötlet. Szólok a srácoknak, és akkor mehetünk is. A szüleid is örülni fognak - mondta Rob, majd tárcsázta Kellant.
Így a délutánt és az estét először anyuéknál töltöttük. Rob többnyire apával volt. Engem anya kötött le.
Mindent tudni akart, ami az elmúlt néhány hónapban történt velünk. Nem egyszer kértem bocsánatot az eltűnésem miatt, és csak hálás lehetek, amiért tényleg ilyen fantasztikus szülőket kaptam a sorstól.
- A lényeg, hogy itt vagytok, végre ismét együtt, és az unokám várjátok - mondta anya.
- Tudod, nemrég még az én kislányom voltál, most pedig lassan már te is anya leszel.
- Bizony. Bár kissé izgulok. Mi lesz ha. . . . .
- Fantasztikus anya leszel kicsim. És ez a csöppség jobb szülőket nem is kívánhatna, mint te és Rob, hidd el.
- Köszönöm anya - öleltem meg őt, majd csatlakoztunk a nappaliba a fiúkhoz.
Gyorsan elszaladt az idő, de anyáék is átjöttek velünk Claire-ékhez, akik szintén nagy örömmel fogadtak minket.
Nem egyszer akadt össze a tekintetem a minket boldogan szemlélő Claire-rel. Náluk vacsoráztunk. Vic is itthon volt, csak Lizzy nem. Ennek az okát viszont sejtettem.
Átmentünk a nappaliba, amíg én segítettem Claire-nek behozni a desszertet.
Rob persze rögtön mellém ugrott és a helyemre akart tessékelni, de megnyugtattam, hogy semmi bajunk nem lesz addig, amíg a konyháig elmegyek és egy csókkal megnyugtattam.
- Azért tudod, hogy kell meggyőzőnek lenned - suttogta a fülembe utána, miután elszakadtunk egymástól.
Mosolyogva mentem a konyhába Claire után. Nem hiába. Láttam rajta, ahogy minket figyelt, hogy szeretne mondani nekem valamit.
Bevallom kissé féltem ettől.
- Nyugodj meg kicsim, semmi baj, csak meg akarom köszönni neked - kezdett bele Claire, aki azt hiszem, látta rajtam az idegességet.
- Nekem? Mit?
- Sok mindent kicsim. Tudom, hogy sok mindenen mentetek keresztül a fiammal, de örülök, és ennél boldogabbak nem is lehetnénk, hogy ismét együtt vagytok és várjátok a kicsit.
- Ez igaz. Én is nagyon boldog vagyok, hogy ismét együtt vagyunk.
- Ez látszik is rajtatok. Köszönöm neked, hogy ilyen boldoggá teszed a fiam. Ő imád téged, és őt is - pillantott a hasamra. - Ti vagytok a mindene. El se hiszed, mennyire hálás vagyok neked. Fantasztikusabb lányt nem is találhatott volna Rob. Köszönöm, hogy mellette vagy és hogy ilyen boldoggá teszed. Az utóbbi hónapokban nagyon aggódtam érte. El sem hiszed, milyen volt olyannak látni őt. Ezért is örülök, hogy végre sikerült mindent tisztáznotok. És hogy ismét boldogok vagytok, és hogy ilyen boldoggá teszed Robot. Imádom a lányokat is, ez természetes, de ő mindig is az én kisfiam lesz, és csak hálás lehetek, hogy megtalált téged és hogy boldoggá teszed - mondta Claire.
Mire a végére ért, nekem már potyogtak a könnyeim. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt hallom tőle, hogy ilyeneket mond nekem. Hihetetlen érzés volt ezeket hallani tőle.
- Olyan jó ismét ilyen boldognak látni őt, amiért ott vagy mellette. Nem győzlek nézni titeket, és örülni, hogy ismét minden rendben van veletek.
- Köszönöm - öleltem meg kissé pityeregve Claire-t.
- Nekem kell hálásnak lennem, hogy rátaláltam, és hogy ő is ennyire szeret. Mindent megteszek, hogy boldoggá tegyem, és tudom, látom, hogy ő is ugyanezt akarja. Imádom őt. Az életemnél is jobban szeretem Robot, és mindent megteszünk, hogy boldog szülei legyünk ennek a kicsinek - simítottam a kezem a pocakomra.
- Tudom szívem. És örülök nektek. Csak sok-sok boldogságot tudok kívánni nektek - mondta Claire, majd az ajtó felé pillantott.
Rögtön odakaptam a tekintetem, és hirtelen az emlegetett Robbal találtuk szembe magunkat.
- Mióta állsz ott kisfiam? - kérdezte Claire Robtól.
- Épp elég ideje - válaszolta huncutul, majd közelebb lépett és a karjaiba zárta édesanyját.
- Köszönöm anya - mondta neki és mindketten tudtuk, mire érti ezt. És én is hálás voltam Claire-nek, amiért mindig mellettünk van, és hogy ilyen fantasztikus anyja Robnak, és nagyanyja lesz a kislányunknak. Nekem pedig mintha nemcsak az anyósom, hanem mintha az édesanyám lenne.
Ezután pedig hozzám fordult és engem zárt a karjaiba.
- Téged pedig nagyon szeretlek. Én köszönöm, hogy vagytok nekem. És én is minden áron azon leszek, hogy boldoggá tegyelek titeket. Szeretlek - mondta Rob az előbbi szavaimra.
- Én is téged - válaszoltam mosolyogva, majd megcsókoltam.
Sokáig nem tarthatott, ugyanis egy öblös nevetésre rebbentünk szét.
- Végre megvagytok. Legalább egy kicsit szakadjatok le egymásról - jött be a konyhába Kellan, Tommal a nyomában.
- Eszemben sincs haver, mikor végre visszakaptam - mondta Rob, majd még szorosabban ölelt magához, és én sem nagyon akartam elengedni.
Ekkor robbant be Ashley, és nem sokkal utána Lizzyék is.
Visszamentünk a nappaliba, ahol persze mindenki ránk volt kíváncsi. Rob kissé elkomorult, amikor meglátta Bradlyt. De szerencsére nem kellett közbe avatkozni. Amint meglátta, hogy Lizzy kezét szorongatja, és hogy hogyan néznek egymásra a nővérével, megnyugodott.
- Ejha Kristen, csak nem egy vámpírral töltötted az éjszakát? - szólalt meg Tom, és Kellannal kitört belőlük a nevetés.
Robra pillantottam, mert először nem értettem, mire mondják.
- Ne haragudj - pillantott rám Rob bocsánatkérőn, majd nekem is leesett.
A nyakam. Rögtön rájöttem, mire mondták Tomék. A reggelnek még vannak nyomai rajtam - mosolyodtam el visszaemlékezve rá.
- Nemcsak az éjszakát, a másnap reggelt és az elmúlt napot, és fantasztikus vámpír volt, nekem elhiheted - vágtam vissza, de erre biztos nem számítottak.
Rob a karjaiba zárt és csak mosolygott mögöttem.
- Ez a beszéd csajszi. Mázlista lehetett az a vámpír - mondta Kellan, és összepacsiztak Tommal.
- El a kezekkel a feleségemtől - pirított rájuk Rob, de csak viccesen.
- Egye fene, megtarthatod - mondta Kellan, majd Ashley mögé lépett és magához vonva, a nyakába csókolt.
Barátnőm arcára is boldog mosoly ült ki, és szerelmesen bújt az ő nagy macijához.
Nem sokkal később befutott mindenki Cullen doktora és felesége, Peter és Elizabeth, majd elköszöntünk Claire-éktől és elindultunk a klubba.
Rob persze egy percre sem eresztett maga mellől. Mikor megérkeztünk, egy kis időre mégis kénytelen volt elereszteni, mikor a mosdóba kellet mennem. Utána egy kupacba ültünk a lányokkal és beszélgettünk egy kicsit, már amennyire a zene engedte.
Rob kért nekem egy narancslevet, míg a többiek persze alkoholt fogyasztottak.
Nikki elcsábította Robot táncolni, addig Bradly keveredett mellém, és a hogylétünkről érdeklődött. Szerettem volna meglepni Robot valamivel és ehhez most Bradly segítségére volt szükségem.
- Az öcsém odáig lesz, de majd mi is akarjuk látni.
- Mindenképp - mosolyogtam Lizzyre.
- Mi a susmogás tárgya? - jött oda hozzánk Rob és Bradlyt méregette.
- Csak egy kis meglepetést tervez neked holnapra a feleséged - mondta neki Bradly, ekkor Rob kíváncsian pillantott rám.
- Holnap meglátod - mosolyogtam rá.
Robot ez nem éppen nyugtatta meg, Bradly meg főleg nem. Kissé mintha neheztelve nézett volna rám, hogy titkolózok előtte, de a saját módszereimmel biztosítottam róla, hogy semmi oka rosszra gondolni, és hogy odáig lesz, remélhetőleg azért, amit tervezek neki holnapra.
Inkább táncolni csaltam őt, persze csak módjával. Bradly is figyelmeztetett, hogy azért még mindig vigyáznom kell magamra. Robnak sem kellett több. Még felállni se nagyon engedett egyedül. Szerencsére egy lassú táncba belement, ahol boldogan simultam a karjaiba.
Később azonban egy tánc erejéig Tom rabolt el tőle, aki szintén gratulált nekünk, hogy ismét együtt vagyunk és ilyen boldogok.
- És nemsokára érkezik a kiscsaj. Meg is van az első számú hódolója, főleg ha olyan szép lesz, mint a mamája - mondta Tom, miközben táncoltunk.
- El a kezekkel. Még meg sem született.
- Oké, majd kivárom, míg felnő - vigyorgott Tom.
- Na, arra várhatsz - nevettem én is vele, majd a szám véget érte után visszamentünk az asztalhoz.
Kezdett elcsendesedni a buli is, így többet tudtunk beszélgetni. Persze mindenki ránk volt kíváncsi.
Robbal igaz még nem beszéltünk, mi is hogyan is lesz tovább, de ideje volt erre is gondolni.
Mint mondta, egyelőre nem akar dolgozni. Hiába mondtam, hogy miattunk felesleges abbahagynia, amit szeret, ebben hajthatatlan volt. Hálás is voltam neki ezért, de részben igaza is van. Most majd a lányunk lesz az első mindkettőnknek.
- És itt éltek vagy visszajöttök L. A. -be? - tett fel egy fogós kérdést Kellan.
Robbal összenéztünk. Eszembe jutott, hogy egy házat vett nekünk, ahol azt tervezte, hogy ott élünk majd. Hiányzik persze L. A.is, az ottani házunk, de már ilyen rövid idő alatt nagyon megszerettem a házunkat. Főleg a kicsink szobáját, amit Robtól kapott, a még meg nem született kislányunk.
Rob mintha reménykedve nézett volna rám, és mintha tőlem várná a választ.
- Egyelőre maradunk. Itt van a családunk és most már a házunk, az otthonunk is - mondtam, majd szerelmem arcára egy ezer wattos boldog mosoly ült ki.
- Helyes. Bár nagyon fogtok hiányozni - mondta Ash, aki visszamegy L.A.- be Kellannal, mert most már neki is dolgoznia kell.
Azt hiszem, soha nem lehetek elég hálás neki azért, amiért ennyi hónapon át mellettem volt, és ezt ismét elmondtam neki.
Fantasztikus barátaink vannak, akiket részben szintén Robnak köszönhetek, hisz általa ismertem meg őket.
Később egyre csak tovább fogytak az italok, részemről persze csak a gyümölcslé.
Éppen a lányokkal beszélgettünk, mikor mintha egy mérges morgást hallottam volna a szorosan mellettem ülő Robtól.
Felé néztem, és a szemei mintha szikrákat szórtak volna.
- Nyugi haver, nem kell a balhé - szólalt meg Kellan.
Először fogalmam sem volt, mi történik, míg az ajtó felé nem pillantottam, és egy ismerős arcot láttam belépni rajta. . . . . .
2011. június 2., csütörtök
BD videó :)
Az első pici BD vidi, gondolom az MMA-on lesz hosszabb vasárnap éjszaka :) IMÁDOM :)
http://www.mtv.com/videos/misc/659218/breaking-dawn-exclusive-at-2011-mtv-movie-awards.jhtml#id=1664924%C2%A8
http://www.mtv.com/videos/misc/659218/breaking-dawn-exclusive-at-2011-mtv-movie-awards.jhtml#id=1664924%C2%A8
2011. május 10., kedd
54.fejezet
Sziasztok! Itt is a következő fejezet. Előre bocsátom, hogy holnaptól ismét meló ezerrel, szóval nemtudom mikor lesz következő, ha tudom hozom. Adddig is itt van ez. Lassan közeledünk a vége felé amikor most már szép lassan minden a helyére kerül :)
Köszönöm azoknak akik írtak véleményt az előzőhöz, akár komiban akár chatbe. Puszi nektek :) Jó olvasást, pussz: Liz
Köszi Puszmónak (L)
54.fejezet
/Rob/
Azt hiszem, nyugodtan elmondhatom magamról, hogy nagyon régen nem voltam már ilyen boldog, mint ebben a pillanatban. Életem két értelmével a karjaimban. Azt remélem, mi hamarabb, ha eljön az ideje, a másik szépségemet, a kislányunkat is a karjaimban tarthatom.
Biztos vagyok benne, hogy ő is ugyanúgy első látásra magába fog bolondítani, mint az édesanyja. És hogy az ő szépségét fogja örökölni.
Ennyi egymástól távol töltött idő után elég nehezen szakadtunk el egymástól. Amikor megtettük, Nick ezer wattos mosolyával találtuk szembe magunkat.
- Na végre - sóhajtotta elég hangosan, és ezúttal rajtunk volt a sor, hogy egy jót nevessünk.
Kristen csilingelő nevetése és gyönyörű mosolya mindent megért. És újra itt van velem. Még egyszer nem fogom ugyanazt a hibát elkövetni, és esélyt sem adni senkinek, hogy külön lásson minket.
- Hazamegyünk? - pillantottam szerelmemre.
Ismét felém hajolt és egy édes csókot kaptam tőle, majd elsuttogott egy igent.
Szerencsére nagyjából a fényképészek is kezdtek eltűnni, de azért egy hátsó kijáratot választottunk menekülés céljából.
Kézen fogtam Krist, akit ezentúl egy másodpercre sem szándékozok elengedni magam mellől.
Nick vezetett, de először anyuékhoz mentünk. Mindketten el akartuk mondani nekik a jó hírt.
Kristen kissé idegesnek tűnt, amikor a házhoz értünk.
- Mi a baj kicsim?
- Semmi, csak . . . .
- Mi az? Talán megbántad, hogy . . .
- Dehogy is. Eszedbe ne jusson ilyen. Csak félek anyukádéktól. Meg az enyémektől is. Hiszen ennyi időn át bujkáltam előlük és mindenki elől. És eltitkoltam, hogy gyereket várok.
- Igen, de okkal tetted. Mi mindent tisztáztunk és ez a lényeg. Csak a mának és a jövőnek éljünk. És annak, hogy minden rendben köztünk. A többi nem fontos. És anyuék is ugyanúgy szeretnek, és örülni fognak, hogy ismét együtt vagyunk. Ebben sose kételkedj.
- Rendben - mondta egy nagy sóhaj kíséretében.
Tudtam, hogy akárcsak régen, egy dologgal biztos meg tudom nyugtatni.
A következő pillanatban a karjaimba vontam csodás testét, persze csak óvatosan a baba miatt, majd megcsókoltam.
Gyengéden, mégis minden szenvedélyemmel.
Nyelvem rögtön utat kapott a szájába, és a szerelem már régen járt táncát kezdték járni, amint egymásra találtak.
Szerelmem karjai a nyakam köré kulcsolódtak, miközben karjaimmal a derekát öleltem. Fantasztikus érzés volt, ami átjárt ezekben a pillanatokban.
Mámorító csókja ugyanolyan erővel hatott rám, akár a legelső. Végtére is hosszú idő után ez az első ilyen csókunk.
- Oké, egy picit bírjátok még ki és egyedül lehettek - mondta Nick néhány köhintés után.
Kristen kissé elpirult a szavaira, vagy talán inkább azokra, amik erről eszébe jutottak. De nemcsak neki, hanem nekem is. És a szemei is ugyanezt tükrözték felém.
Kézen fogtam ismét, majd az ajtó felé mentünk.
Beléptünk a házba. Elég nagy volt a csend. Lizzy jött le a lépcsőn. Amint meglátott kézen fogva Kristennel, egy istentelen sikítás hagyta el a száját és szó szerint a nyakunkba vetette magát.
Mind megnevettük a reakcióját, és jó volt látni, hogy ennyire örül nekünk.
Nem is csoda, hogy meglepte a dolog, hiszen itthon senki sem tudta, hogy Nick utánam hozta Kristent.
- Mi történt, miért kiabálsz kislányom? - jött le kissé rémülten anya és apa.
Azonban rögtön mosolyra váltott az arcuk, amint Lizzy ellépett előlünk és a pillantásuk rögtön az összefonódott ujjainkra és az arcunkról letörölhetetlen mosolyra esett .
- Ó, drágáim végre - jött oda hozzánk anya és ölelt meg mindkettőnket.
- El se hiszitek, milyen boldog vagyok, hogy végre ismét együtt látlak titeket.
- Úgy van drágám - ölelte át apu anyát.
- Köszi, anya.
- Végre minden rendben, és az unokám szülei együtt várják őt - mosolygott anya Kristenre, aki mintha még zavarban lett volna kissé.
- Menjünk beljebb, hogy te is le tudj ülni kicsim, neked most pihenned kell - mondta anya, majd Krissel előre mentek és leültek a nappaliban.
Apa is gratulált nekem, hogy sikerült mindent rendbe hozni, és sok boldogságot kívánt nekünk ismét.
Mire beértünk a nappaliba, anya és Kristen a piciről beszélgettek.
Nem sokkal később, miután csatlakoztunk hozzájuk, kopogtak. Legnagyobb döbbenetemre, Kristen szülei álltak az ajtóban. Végtére is várható volt, hogy előbb- utóbb megtudják, mi történik.
Elég idegesnek tűntek, ami nem is csoda. Nem mondom, hogy Kris hibája, de a szüleit sem lehet okolni, hiszen hónapok óta ők sem tudtak semmit róla, azt meg, hogy állapotos, főleg nem. És nem sokat dobott a helyzeten, hogy a tévéből tudták meg.
Kristen eléggé ijedt arcot vágott, amikor a nappaliba kísértem a szüleit. Legjobban Jules reakciója lepett meg.
Igaz kissé megdorgálta Krist, de rögtön magához ölelte, és látszott rajta, hogy nagyon boldog, hogy újra látja a lányát és a hírnek, hogy egy unokát is kap.
Akár csak Kris édesapja. Rögtön faggatni kezdték az elmúlt hónapokról, de szerencsére elég tapintatosak voltak, és rá is hagyták, amikor látták, hogy Kristen nem szívesen gondol erre. Ahogy én sem. Végtére is, jóformán nekem köszönhetjük ezt az időszakot.
Kissé messzebb ültem tőle, mikor ezeknek a gondolatára lehajtott fejjel emlékeztem vissza. Ő ezt rögtön láthatta rajtam.
- Ne gondolj most már erre. Felejtsük el, jó? Vége. Itt vagyunk veled - jött oda hozzám.
Nem tudom, mivel érdemeltem ki őt. Még ő az, aki vigasztal engem. Ilyenkor jövök csak rá, hogy milyen csodát vesztettem el majdnem. Sőt el is vesztettem egy időre.
- De. . . .
- Semmi de. Vége van, oké? Nézz rám - kérte és a szemébe néztem.
- Szeretlek. Nagyon - mondta, és a szemei is ugyanezt tükrözték felém.
- Én is téged. Mindennél jobban - vallottam én is szerelmet szívem választottjának, majd egy csókra hajoltam felé.
Ismét nem élvezhettük soká egymást. Ajtókopogás szakított félbe minket. Lizzyt nem tudom, mi lelte, de rögtön rohant az ajtóhoz.
Egy hatalmas mosollyal az arcán tért vissza a nappaliba. Hozzáteszem nem egyedül. Nekem rögtön nem volt akkora a mosolyom, amikor megláttam, ki van vele. És ezt Kristen is észrevehette.
- Te mit keresel itt?
- Rob, nyugodj meg - kérte Kris.
- Nem a feleségedhez jöttem. Lizzyért - válaszolta legnagyobb döbbenetemre.
Lizzy mellé lépett, majd Bradly megfogta a kezét, és csak egy puszit adott az arcára.
Rögtön kérdések sokasága kavargott bennem.
Ő és Lizzy? De hogy? És mióta?
- Ne nézz így ránk! A feleséged csak a barátom és az orvosuk vagyok. Vigyáztam rájuk eddig, de ez most már a te dolgod. Az ellen remélem nincs kifogásod, ha a nővéreddel találkozok - intézte szavait hozzám Bradly.
- Ha rendesen bánsz vele, akkor nem lesz - ejtettem meg egy kisebb mosolyt.
- Ebben biztos lehetsz - mosolygott Bradly Lizzyre, akit még sosem láttam ilyennek. Boldognak, és azt hiszem, fülig szerelmesnek.
Fogalmam sincs, honnan jött ez a dolog kettőjük között, de örülök. Kissé önzően is hangzik talán, de főleg Kristen miatt, hogy nem utána koslat a doki. És Lizzy is boldog.
- Mi megyünk is - szólalt meg Lizzy, majd elköszöntek tőlünk és elmentek.
- Látod? Semmi okod aggódni - nézett rám Kris.
- Még egy jó hír - mosolyogtam rá, és a karjaimba vontam.
Hihetetlen, de minden megoldódni látszott. Végre mindenki megtalálta a párját és mindenki boldog.
- Holnap áthívhatnánk Kellanékat, még mindig itt vannak, egy kis bulira itt nálunk - javasolta Nick.
- Ez nagyon jól hangzik - értett egyet Kris, és anyuék is.
Hirtelen meghallottam a zsebemben csörgő telefont.
- Mi az? - kérdezte Kris.
- Ejha, azt hiszem, ezért megkapom a magamét. Stephnek azt mondtam, hogy gépre szállok és megyek L. A.-be.
- Egy pillanat és jövök - tettem hozzá, majd a konyhába vonultam. Nem akartam, hogy Kris aggódjon emiatt.
Nagy nehezen lerendeztem Stephet és visszatértem a nappaliba.
- Mit mondott? Baj van? - kérdezte rögtön szerelmem.
- Nem, dehogy. Csak megkértem, hogy mondjon le egy találkozót, amire nemrég igent mondtam, mikor azt hittem, visszamegyek L. A. -be. Nem nagyon örült neki, de kissé megnyugodott, mikor megtudta az okát, hogy ismét velem vagytok.
- Milyen ajánlatot?
- Csak egy film - mondtam, majd témát akartam váltani.
- Csak egy film. Istenem Rob, de ez jó hír, nem?
- Nem fogadtam el. És a közeljövőben nem is fogok egyet sem.
- De hiszen mindig ez volt, amit szerettél csinálni, amit szerettél. Nem dobhatod el miattam.
- Jól figyelj rám, kicsim. Igen, szeretem csinálni, de téged jobban szeretlek. Vagyis titeket. És nem dobom el miattad, vagy akár lehet így is mondani. De az semmi hozzátok képest. Ti vagytok most csak a fontosak nekem, nem egy vacak film. Ti. Te és ő - simítottam a kezem a pocakjára. - Minden percet veletek akarok tölteni. Szóval eszedbe ne jusson ilyes felé hülyeségekre gondolni, hogy akármit is eldobok magamtól. Itt vagytok nekem ti, és ennél semmi sem fontosabb.
- Annyira szeretlek - bújt a karjaimba a vallomásom után.
Karjait a nyakam köré fonta, és arcát a nyakamba temette. Könnyeit éreztem a bőrömön.
- Te sírsz?
- Csak a boldogság - törölte le a könnyeit, majd egy csókot kaptam tőle.
- Azt hiszem, ideje, hogy hazamenjetek. Kristenéknek pihenniük kell, és neked is fiam. Vagy maradhattok itt is - mondta anya.
- Inkább hazamegyünk, ha nem baj - mondta Kris.
Annyira jól esett ezt hallani a szájából. Hazamegyünk. Már egy ilyen kis aprósággal képes volt a mennyekbe repíteni.
- Persze, menjetek. Holnap találkozunk. Nektek is ki kell ezt pihenni. Vigyázz rájuk fiam - fordult hozzám apa.
- Úgy lesz, ne aggódj - köszöntem el tőle.
- Neked is köszönök mindent tesó - léptem Nickhez, akivel megöleltük egymást.
- Nincs mit, tudod. Aztán most már vigyázz rájuk.
- Ezt megígérhetem - válaszoltam, majd szerelmem is megölelte Nicket.
A mi kis, vagy nem is olyan kicsi házunkhoz tartottunk. Néhány órával ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy akár valamikor is visszajövök ide. Azt meg főleg nem, hogy ilyen hamar és, hogy ismét együtt a feleségemmel. . . . .
/Kristen/
Nem tudom, minek betenni ezt, de kissé ideges lettem, amikor a házhoz értünk. Vagyis nem is inkább ideges, hanem izgatott.
Annyi idő után újra együtt Robbal. Kettesben.
Kisegített a kocsiból és így már elég nagy pocakkal a karjaiba kapott. A nyakába kapaszkodtam, így lépdelt be velem a házba, majd a hálóba.
Na, ettől a gondolattól még izgatottabb lettem. De jó értelemben.
Megállt velem az ágy mellett. Egy csókot leheltem a nyakára, és éreztem megremegni őt. Tetszett, hogy még mindig ilyen hatással vagyok rá.
- Szeretlek - súgtam a fülébe érzékien.
Talpra állított, majd mélyen a szemembe nézett.
Ugyanezt a csodás érzést láttam az ő szemében is csillogni.
- Én is téged - érkezett a válasz korábbi vallomásomra.
- Egy pillanat és jövök - mondtam, majd a fürdőbe vettem az irányt.
Kissé rendbe szedtem magam, majd visszamentem hozzá. Még mindig ugyanott állt, ahol az előbb.
Tudtam, hogy ő is tudja, mi az, amire mindketten vágyunk.
- Biztos, hogy akarod? - kérdezte.
- Miért, te nem?
- Hogy kérdezheted ezt? El se tudod képzelni, mennyire kívánlak. De neked pihenned kellene és a baba. . .
- Neki semmi baja sem lesz. Attól lehetünk együtt. Terhes vagyok, nem beteg. Eszedbe ne jusson, hogy még meg nem születik, hozzám sem érsz.
- Azt hiszem, azt, ha akarnám, sem bírnám ki - mosolygott Rob.
- Helyes válasz - mondtam, majd egy lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot, és gyengéden ölelt magához, miközben ajkai az enyémet kutatták. Egyre szenvedélyesebben faltuk egymást, nyelveink is beszálltak a csatába, vadul kergetve egymást.
Annyi idő után ismét a karjaiban lenni leírhatatlan érzés volt. A gondolat, hogy ismét az övé leszek, testestől-lelkestől minden eddigi külön töltött időért kárpótol.
Kezei a derekamról lassan a pólóm szegélyéhez csúsztak, majd megéreztem magamon édes érintéseit, amitől a már jól ismert szikrák pattogni kezdtek közöttünk. Ujjait a hátamon simította végig, majd lassan levette rólam a felsőmet. Simogatásai forrón égették a bőröm, egyre jobban vágyva rá, hogy végre az övé legyek.
Gyengéden simított végig a pocakomon, majd elém térdelt és apró puszikkal hintette be a hasam, majd szinte álmélkodva nézte, mint aki alig hiszi el, hogy odabent növekszik a szerelmünk gyümölcse.
Felállt és felém hajolt. Rögtön ajkai után kaptam.
Egy percre sem engedve el egymás ajkait, levetkőztettük a másikat, míg már csak a fehérneműink választották el mostanra felhevült testünket.
Hirtelen eltűnt alólam a talaj. Rob a karjaiba kapott és finoman az ágyra fektetett.
Fölém helyezkedett, és végigsimított a karomon, mire jóleső borzongás futott végig rajtam. Apró csókokkal hintette be a nyakam, majd a szemembe nézett, amelyben hatalmas vággyal teli tűz lobogott. Először nem értettem tétovázásának okát, majd rájöttem, hogy ez amolyan engedélykérés akar lenni a folytatásra.
Nem bírtam tovább, kezem közé fogtam az arcát, így húzva közelebb magamhoz, és éhes keselyűként kaptam ajkai után. Ezután ő sem fogta vissza magát; a hajamba túrva rántott magához, miközben egymás ajkait becézgettük.
Szenvedélyes volt, ugyanakkor hihetetlenül gyengéd is. Minden mozdulatával ügyelt rá, nehogy ártson, főleg a babának, hogy rám ne nehezedjen vagy ilyesmi.
Kezei a hajamról lejjebb vándoroltak, így elérték a melleimet. Puha ujjai finoman érintették bőrömet, majd csókunkat abbahagyva kezei helyét a szája vette át. Amint nyelve játékát megéreztem a mellbimbóimon, egyre sűrűbben törtek fel a sóhajaim.
Nyelvével egyre lejjebb haladva csókolta végig testem, és mikor elért az ágyékomhoz, megszabadított az utolsó zavaró ruhadarabtól, a bugyimtól is.
Egy pillanatra abbahagyta, amit csinált, és vágytól perzselő szemekkel nézett végig előtte fekvő meztelen testemen. Pillantásaitól el is pirultam, amit hála a félhomálynak, valószínűleg nem látott.
- Most még gyönyörűbb vagy, mint valaha - mondta hirtelen teljesen elbűvölve.
Felültem és magamra rántottam, hogy egy vérforraló csókban forrjunk össze.
Kezei közben egy pillanatra sem pihentek, célt találva a lábaim közt tüntette el ujjait nőiességem forróságában. Minden mozdulatából áradt a gyengédség felém. Amint megéreztem magamban, belenyögtem a csókunkba. Egyre hevesebben mozgatta őket bennem finoman, majd egymás ajkaitól elválva egyre hangosabb nyögések szakadtak fel belőlem.
Mindennél jobban élvezhettem édes kínzását, mikor ujjai helyét a nyelve vette át. Abban a pillanatban, mikor mélyebbre fúrta nyelvét nőiességemben, éreztem, hogy menten a csúcsra jutok. Ez nem is váratott sokáig magára, hatalmas robbanással adta tudtomra testem, hogy beléptem a mennyek kapuján. Rob az ajkaimhoz hajolt egy édes csók reményében, amit meg is adtam neki.
Szerettem volna viszonozni a nekem nyújtott örömöket, ezért hanyatt döntöttem és a boxerét lerángatva róla, vettem kezembe merev férfiasságát. A hasam ezúttal kissé akadályozott a mozgásban és hogy kényelmes legyen, de eszemben sem volt panaszkodni. Így is kész voltam minden örömöt megadni neki, amit én megkapok tőle.
Végigsimítottam rajta, mire egy halk sóhaj hagyta el a száját. Először a kezeimmel kényeztettem kőkemény vágyát, majd nyelvemet is bevetve juttattam egyre közelebb az általam már átélt csúcsok felé.
Robnál ekkor szakadt el az a bizonyos cérna. Maga alá gyűrt, széttárt lábaim közé feküdt. Már én is csak arra vágytam, hogy végre az övé legyek.
Óvatosan rám feküdt, égető csókokkal halmozta el a nyakam, miközben belém hatolt.
- Szeretlek - suttogta közben.
Igyekeztem viszonozni a vallomását, ami nem ment könnyen. Az ebben a pillanatban rám törő érzésektől jóformán megnémultam.
Most éreztem magam igazán teljesnek. Eggyé olvadva vele. A karjaiban, amint szerelmünket bizonyítjuk egymásnak.
Ahogy megéreztem magamba csusszanni férfiasságát, nem bírtam ki, egy hangos sikoly hagyta el a számat. Ekkor rám kapta a tekintetét, de megmozdítottam a csípőm, jelezve, hogy minden rendben, így biztatva a folytatásra.
Kínzóan lassan kezdett el mozogni bennem, miközben érzéki csókok sokaságával halmoztuk el egymást. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, és fenekébe markolva próbáltam gyorsabb tempóra ösztönözni. Tudta is, mit akarok, és egyre gyorsabb, hevesebb lökésekkel sodort mindkettőnket a csúcs felé. Közben elszakadva ajkaimtól, a mellbimbóimat vette a szájába, még nagyobb örömet okozva ezzel nekem.
A beteljesüléshez értem, amit hangos sikollyal adtam a tudtára, majd pillanatokkal később ő is követett, és egy érzéki csókban egyesültünk.
Kihúzódott belőlem, mellém feküdt, és nedves testemet a mellkasára vonva magához vont. Ránk húztam egy takarót, mialatt éreztem lágy cirógatásait, ahogy ujjai a bőrömön táncolnak.
Egy csókot leheltem ajkaira, majd fejem visszahajtottam mellkasára.
Ujjai a hasamat cirógatták, miközben én kissé lejjebb tévedtem az ujjaimmal testén.
- Ejnye, de telhetetlenek vagyunk - hallottam a hangját a fülemben csengeni.
- Belőled sosem elég.
- Pihenned kellene.
- Biztos vagy benne? - kérdeztem tőle, miközben ujjaimmal ismét tettre kész férfiasságát simogattam.
- Ezért még megkapod a magadét - mondta mosolyogva, majd a következő pillanatban magára rántott és ott folytattuk egymás szeretését, ahol nemrég abbahagytuk.
Egész éjjel egymás karjaiban hódoltunk a szerelemnek, majd már hajnalodott, mikor Rob ölelő karjaiban szorosan hozzábújva ért minket az álom. . . . . .
Köszönöm azoknak akik írtak véleményt az előzőhöz, akár komiban akár chatbe. Puszi nektek :) Jó olvasást, pussz: Liz
Köszi Puszmónak (L)
54.fejezet
/Rob/
Azt hiszem, nyugodtan elmondhatom magamról, hogy nagyon régen nem voltam már ilyen boldog, mint ebben a pillanatban. Életem két értelmével a karjaimban. Azt remélem, mi hamarabb, ha eljön az ideje, a másik szépségemet, a kislányunkat is a karjaimban tarthatom.
Biztos vagyok benne, hogy ő is ugyanúgy első látásra magába fog bolondítani, mint az édesanyja. És hogy az ő szépségét fogja örökölni.
Ennyi egymástól távol töltött idő után elég nehezen szakadtunk el egymástól. Amikor megtettük, Nick ezer wattos mosolyával találtuk szembe magunkat.
- Na végre - sóhajtotta elég hangosan, és ezúttal rajtunk volt a sor, hogy egy jót nevessünk.
Kristen csilingelő nevetése és gyönyörű mosolya mindent megért. És újra itt van velem. Még egyszer nem fogom ugyanazt a hibát elkövetni, és esélyt sem adni senkinek, hogy külön lásson minket.
- Hazamegyünk? - pillantottam szerelmemre.
Ismét felém hajolt és egy édes csókot kaptam tőle, majd elsuttogott egy igent.
Szerencsére nagyjából a fényképészek is kezdtek eltűnni, de azért egy hátsó kijáratot választottunk menekülés céljából.
Kézen fogtam Krist, akit ezentúl egy másodpercre sem szándékozok elengedni magam mellől.
Nick vezetett, de először anyuékhoz mentünk. Mindketten el akartuk mondani nekik a jó hírt.
Kristen kissé idegesnek tűnt, amikor a házhoz értünk.
- Mi a baj kicsim?
- Semmi, csak . . . .
- Mi az? Talán megbántad, hogy . . .
- Dehogy is. Eszedbe ne jusson ilyen. Csak félek anyukádéktól. Meg az enyémektől is. Hiszen ennyi időn át bujkáltam előlük és mindenki elől. És eltitkoltam, hogy gyereket várok.
- Igen, de okkal tetted. Mi mindent tisztáztunk és ez a lényeg. Csak a mának és a jövőnek éljünk. És annak, hogy minden rendben köztünk. A többi nem fontos. És anyuék is ugyanúgy szeretnek, és örülni fognak, hogy ismét együtt vagyunk. Ebben sose kételkedj.
- Rendben - mondta egy nagy sóhaj kíséretében.
Tudtam, hogy akárcsak régen, egy dologgal biztos meg tudom nyugtatni.
A következő pillanatban a karjaimba vontam csodás testét, persze csak óvatosan a baba miatt, majd megcsókoltam.
Gyengéden, mégis minden szenvedélyemmel.
Nyelvem rögtön utat kapott a szájába, és a szerelem már régen járt táncát kezdték járni, amint egymásra találtak.
Szerelmem karjai a nyakam köré kulcsolódtak, miközben karjaimmal a derekát öleltem. Fantasztikus érzés volt, ami átjárt ezekben a pillanatokban.
Mámorító csókja ugyanolyan erővel hatott rám, akár a legelső. Végtére is hosszú idő után ez az első ilyen csókunk.
- Oké, egy picit bírjátok még ki és egyedül lehettek - mondta Nick néhány köhintés után.
Kristen kissé elpirult a szavaira, vagy talán inkább azokra, amik erről eszébe jutottak. De nemcsak neki, hanem nekem is. És a szemei is ugyanezt tükrözték felém.
Kézen fogtam ismét, majd az ajtó felé mentünk.
Beléptünk a házba. Elég nagy volt a csend. Lizzy jött le a lépcsőn. Amint meglátott kézen fogva Kristennel, egy istentelen sikítás hagyta el a száját és szó szerint a nyakunkba vetette magát.
Mind megnevettük a reakcióját, és jó volt látni, hogy ennyire örül nekünk.
Nem is csoda, hogy meglepte a dolog, hiszen itthon senki sem tudta, hogy Nick utánam hozta Kristent.
- Mi történt, miért kiabálsz kislányom? - jött le kissé rémülten anya és apa.
Azonban rögtön mosolyra váltott az arcuk, amint Lizzy ellépett előlünk és a pillantásuk rögtön az összefonódott ujjainkra és az arcunkról letörölhetetlen mosolyra esett .
- Ó, drágáim végre - jött oda hozzánk anya és ölelt meg mindkettőnket.
- El se hiszitek, milyen boldog vagyok, hogy végre ismét együtt látlak titeket.
- Úgy van drágám - ölelte át apu anyát.
- Köszi, anya.
- Végre minden rendben, és az unokám szülei együtt várják őt - mosolygott anya Kristenre, aki mintha még zavarban lett volna kissé.
- Menjünk beljebb, hogy te is le tudj ülni kicsim, neked most pihenned kell - mondta anya, majd Krissel előre mentek és leültek a nappaliban.
Apa is gratulált nekem, hogy sikerült mindent rendbe hozni, és sok boldogságot kívánt nekünk ismét.
Mire beértünk a nappaliba, anya és Kristen a piciről beszélgettek.
Nem sokkal később, miután csatlakoztunk hozzájuk, kopogtak. Legnagyobb döbbenetemre, Kristen szülei álltak az ajtóban. Végtére is várható volt, hogy előbb- utóbb megtudják, mi történik.
Elég idegesnek tűntek, ami nem is csoda. Nem mondom, hogy Kris hibája, de a szüleit sem lehet okolni, hiszen hónapok óta ők sem tudtak semmit róla, azt meg, hogy állapotos, főleg nem. És nem sokat dobott a helyzeten, hogy a tévéből tudták meg.
Kristen eléggé ijedt arcot vágott, amikor a nappaliba kísértem a szüleit. Legjobban Jules reakciója lepett meg.
Igaz kissé megdorgálta Krist, de rögtön magához ölelte, és látszott rajta, hogy nagyon boldog, hogy újra látja a lányát és a hírnek, hogy egy unokát is kap.
Akár csak Kris édesapja. Rögtön faggatni kezdték az elmúlt hónapokról, de szerencsére elég tapintatosak voltak, és rá is hagyták, amikor látták, hogy Kristen nem szívesen gondol erre. Ahogy én sem. Végtére is, jóformán nekem köszönhetjük ezt az időszakot.
Kissé messzebb ültem tőle, mikor ezeknek a gondolatára lehajtott fejjel emlékeztem vissza. Ő ezt rögtön láthatta rajtam.
- Ne gondolj most már erre. Felejtsük el, jó? Vége. Itt vagyunk veled - jött oda hozzám.
Nem tudom, mivel érdemeltem ki őt. Még ő az, aki vigasztal engem. Ilyenkor jövök csak rá, hogy milyen csodát vesztettem el majdnem. Sőt el is vesztettem egy időre.
- De. . . .
- Semmi de. Vége van, oké? Nézz rám - kérte és a szemébe néztem.
- Szeretlek. Nagyon - mondta, és a szemei is ugyanezt tükrözték felém.
- Én is téged. Mindennél jobban - vallottam én is szerelmet szívem választottjának, majd egy csókra hajoltam felé.
Ismét nem élvezhettük soká egymást. Ajtókopogás szakított félbe minket. Lizzyt nem tudom, mi lelte, de rögtön rohant az ajtóhoz.
Egy hatalmas mosollyal az arcán tért vissza a nappaliba. Hozzáteszem nem egyedül. Nekem rögtön nem volt akkora a mosolyom, amikor megláttam, ki van vele. És ezt Kristen is észrevehette.
- Te mit keresel itt?
- Rob, nyugodj meg - kérte Kris.
- Nem a feleségedhez jöttem. Lizzyért - válaszolta legnagyobb döbbenetemre.
Lizzy mellé lépett, majd Bradly megfogta a kezét, és csak egy puszit adott az arcára.
Rögtön kérdések sokasága kavargott bennem.
Ő és Lizzy? De hogy? És mióta?
- Ne nézz így ránk! A feleséged csak a barátom és az orvosuk vagyok. Vigyáztam rájuk eddig, de ez most már a te dolgod. Az ellen remélem nincs kifogásod, ha a nővéreddel találkozok - intézte szavait hozzám Bradly.
- Ha rendesen bánsz vele, akkor nem lesz - ejtettem meg egy kisebb mosolyt.
- Ebben biztos lehetsz - mosolygott Bradly Lizzyre, akit még sosem láttam ilyennek. Boldognak, és azt hiszem, fülig szerelmesnek.
Fogalmam sincs, honnan jött ez a dolog kettőjük között, de örülök. Kissé önzően is hangzik talán, de főleg Kristen miatt, hogy nem utána koslat a doki. És Lizzy is boldog.
- Mi megyünk is - szólalt meg Lizzy, majd elköszöntek tőlünk és elmentek.
- Látod? Semmi okod aggódni - nézett rám Kris.
- Még egy jó hír - mosolyogtam rá, és a karjaimba vontam.
Hihetetlen, de minden megoldódni látszott. Végre mindenki megtalálta a párját és mindenki boldog.
- Holnap áthívhatnánk Kellanékat, még mindig itt vannak, egy kis bulira itt nálunk - javasolta Nick.
- Ez nagyon jól hangzik - értett egyet Kris, és anyuék is.
Hirtelen meghallottam a zsebemben csörgő telefont.
- Mi az? - kérdezte Kris.
- Ejha, azt hiszem, ezért megkapom a magamét. Stephnek azt mondtam, hogy gépre szállok és megyek L. A.-be.
- Egy pillanat és jövök - tettem hozzá, majd a konyhába vonultam. Nem akartam, hogy Kris aggódjon emiatt.
Nagy nehezen lerendeztem Stephet és visszatértem a nappaliba.
- Mit mondott? Baj van? - kérdezte rögtön szerelmem.
- Nem, dehogy. Csak megkértem, hogy mondjon le egy találkozót, amire nemrég igent mondtam, mikor azt hittem, visszamegyek L. A. -be. Nem nagyon örült neki, de kissé megnyugodott, mikor megtudta az okát, hogy ismét velem vagytok.
- Milyen ajánlatot?
- Csak egy film - mondtam, majd témát akartam váltani.
- Csak egy film. Istenem Rob, de ez jó hír, nem?
- Nem fogadtam el. És a közeljövőben nem is fogok egyet sem.
- De hiszen mindig ez volt, amit szerettél csinálni, amit szerettél. Nem dobhatod el miattam.
- Jól figyelj rám, kicsim. Igen, szeretem csinálni, de téged jobban szeretlek. Vagyis titeket. És nem dobom el miattad, vagy akár lehet így is mondani. De az semmi hozzátok képest. Ti vagytok most csak a fontosak nekem, nem egy vacak film. Ti. Te és ő - simítottam a kezem a pocakjára. - Minden percet veletek akarok tölteni. Szóval eszedbe ne jusson ilyes felé hülyeségekre gondolni, hogy akármit is eldobok magamtól. Itt vagytok nekem ti, és ennél semmi sem fontosabb.
- Annyira szeretlek - bújt a karjaimba a vallomásom után.
Karjait a nyakam köré fonta, és arcát a nyakamba temette. Könnyeit éreztem a bőrömön.
- Te sírsz?
- Csak a boldogság - törölte le a könnyeit, majd egy csókot kaptam tőle.
- Azt hiszem, ideje, hogy hazamenjetek. Kristenéknek pihenniük kell, és neked is fiam. Vagy maradhattok itt is - mondta anya.
- Inkább hazamegyünk, ha nem baj - mondta Kris.
Annyira jól esett ezt hallani a szájából. Hazamegyünk. Már egy ilyen kis aprósággal képes volt a mennyekbe repíteni.
- Persze, menjetek. Holnap találkozunk. Nektek is ki kell ezt pihenni. Vigyázz rájuk fiam - fordult hozzám apa.
- Úgy lesz, ne aggódj - köszöntem el tőle.
- Neked is köszönök mindent tesó - léptem Nickhez, akivel megöleltük egymást.
- Nincs mit, tudod. Aztán most már vigyázz rájuk.
- Ezt megígérhetem - válaszoltam, majd szerelmem is megölelte Nicket.
A mi kis, vagy nem is olyan kicsi házunkhoz tartottunk. Néhány órával ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy akár valamikor is visszajövök ide. Azt meg főleg nem, hogy ilyen hamar és, hogy ismét együtt a feleségemmel. . . . .
/Kristen/
Nem tudom, minek betenni ezt, de kissé ideges lettem, amikor a házhoz értünk. Vagyis nem is inkább ideges, hanem izgatott.
Annyi idő után újra együtt Robbal. Kettesben.
Kisegített a kocsiból és így már elég nagy pocakkal a karjaiba kapott. A nyakába kapaszkodtam, így lépdelt be velem a házba, majd a hálóba.
Na, ettől a gondolattól még izgatottabb lettem. De jó értelemben.
Megállt velem az ágy mellett. Egy csókot leheltem a nyakára, és éreztem megremegni őt. Tetszett, hogy még mindig ilyen hatással vagyok rá.
- Szeretlek - súgtam a fülébe érzékien.
Talpra állított, majd mélyen a szemembe nézett.
Ugyanezt a csodás érzést láttam az ő szemében is csillogni.
- Én is téged - érkezett a válasz korábbi vallomásomra.
- Egy pillanat és jövök - mondtam, majd a fürdőbe vettem az irányt.
Kissé rendbe szedtem magam, majd visszamentem hozzá. Még mindig ugyanott állt, ahol az előbb.
Tudtam, hogy ő is tudja, mi az, amire mindketten vágyunk.
- Biztos, hogy akarod? - kérdezte.
- Miért, te nem?
- Hogy kérdezheted ezt? El se tudod képzelni, mennyire kívánlak. De neked pihenned kellene és a baba. . .
- Neki semmi baja sem lesz. Attól lehetünk együtt. Terhes vagyok, nem beteg. Eszedbe ne jusson, hogy még meg nem születik, hozzám sem érsz.
- Azt hiszem, azt, ha akarnám, sem bírnám ki - mosolygott Rob.
- Helyes válasz - mondtam, majd egy lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot, és gyengéden ölelt magához, miközben ajkai az enyémet kutatták. Egyre szenvedélyesebben faltuk egymást, nyelveink is beszálltak a csatába, vadul kergetve egymást.
Annyi idő után ismét a karjaiban lenni leírhatatlan érzés volt. A gondolat, hogy ismét az övé leszek, testestől-lelkestől minden eddigi külön töltött időért kárpótol.
Kezei a derekamról lassan a pólóm szegélyéhez csúsztak, majd megéreztem magamon édes érintéseit, amitől a már jól ismert szikrák pattogni kezdtek közöttünk. Ujjait a hátamon simította végig, majd lassan levette rólam a felsőmet. Simogatásai forrón égették a bőröm, egyre jobban vágyva rá, hogy végre az övé legyek.
Gyengéden simított végig a pocakomon, majd elém térdelt és apró puszikkal hintette be a hasam, majd szinte álmélkodva nézte, mint aki alig hiszi el, hogy odabent növekszik a szerelmünk gyümölcse.
Felállt és felém hajolt. Rögtön ajkai után kaptam.
Egy percre sem engedve el egymás ajkait, levetkőztettük a másikat, míg már csak a fehérneműink választották el mostanra felhevült testünket.
Hirtelen eltűnt alólam a talaj. Rob a karjaiba kapott és finoman az ágyra fektetett.
Fölém helyezkedett, és végigsimított a karomon, mire jóleső borzongás futott végig rajtam. Apró csókokkal hintette be a nyakam, majd a szemembe nézett, amelyben hatalmas vággyal teli tűz lobogott. Először nem értettem tétovázásának okát, majd rájöttem, hogy ez amolyan engedélykérés akar lenni a folytatásra.
Nem bírtam tovább, kezem közé fogtam az arcát, így húzva közelebb magamhoz, és éhes keselyűként kaptam ajkai után. Ezután ő sem fogta vissza magát; a hajamba túrva rántott magához, miközben egymás ajkait becézgettük.
Szenvedélyes volt, ugyanakkor hihetetlenül gyengéd is. Minden mozdulatával ügyelt rá, nehogy ártson, főleg a babának, hogy rám ne nehezedjen vagy ilyesmi.
Kezei a hajamról lejjebb vándoroltak, így elérték a melleimet. Puha ujjai finoman érintették bőrömet, majd csókunkat abbahagyva kezei helyét a szája vette át. Amint nyelve játékát megéreztem a mellbimbóimon, egyre sűrűbben törtek fel a sóhajaim.
Nyelvével egyre lejjebb haladva csókolta végig testem, és mikor elért az ágyékomhoz, megszabadított az utolsó zavaró ruhadarabtól, a bugyimtól is.
Egy pillanatra abbahagyta, amit csinált, és vágytól perzselő szemekkel nézett végig előtte fekvő meztelen testemen. Pillantásaitól el is pirultam, amit hála a félhomálynak, valószínűleg nem látott.
- Most még gyönyörűbb vagy, mint valaha - mondta hirtelen teljesen elbűvölve.
Felültem és magamra rántottam, hogy egy vérforraló csókban forrjunk össze.
Kezei közben egy pillanatra sem pihentek, célt találva a lábaim közt tüntette el ujjait nőiességem forróságában. Minden mozdulatából áradt a gyengédség felém. Amint megéreztem magamban, belenyögtem a csókunkba. Egyre hevesebben mozgatta őket bennem finoman, majd egymás ajkaitól elválva egyre hangosabb nyögések szakadtak fel belőlem.
Mindennél jobban élvezhettem édes kínzását, mikor ujjai helyét a nyelve vette át. Abban a pillanatban, mikor mélyebbre fúrta nyelvét nőiességemben, éreztem, hogy menten a csúcsra jutok. Ez nem is váratott sokáig magára, hatalmas robbanással adta tudtomra testem, hogy beléptem a mennyek kapuján. Rob az ajkaimhoz hajolt egy édes csók reményében, amit meg is adtam neki.
Szerettem volna viszonozni a nekem nyújtott örömöket, ezért hanyatt döntöttem és a boxerét lerángatva róla, vettem kezembe merev férfiasságát. A hasam ezúttal kissé akadályozott a mozgásban és hogy kényelmes legyen, de eszemben sem volt panaszkodni. Így is kész voltam minden örömöt megadni neki, amit én megkapok tőle.
Végigsimítottam rajta, mire egy halk sóhaj hagyta el a száját. Először a kezeimmel kényeztettem kőkemény vágyát, majd nyelvemet is bevetve juttattam egyre közelebb az általam már átélt csúcsok felé.
Robnál ekkor szakadt el az a bizonyos cérna. Maga alá gyűrt, széttárt lábaim közé feküdt. Már én is csak arra vágytam, hogy végre az övé legyek.
Óvatosan rám feküdt, égető csókokkal halmozta el a nyakam, miközben belém hatolt.
- Szeretlek - suttogta közben.
Igyekeztem viszonozni a vallomását, ami nem ment könnyen. Az ebben a pillanatban rám törő érzésektől jóformán megnémultam.
Most éreztem magam igazán teljesnek. Eggyé olvadva vele. A karjaiban, amint szerelmünket bizonyítjuk egymásnak.
Ahogy megéreztem magamba csusszanni férfiasságát, nem bírtam ki, egy hangos sikoly hagyta el a számat. Ekkor rám kapta a tekintetét, de megmozdítottam a csípőm, jelezve, hogy minden rendben, így biztatva a folytatásra.
Kínzóan lassan kezdett el mozogni bennem, miközben érzéki csókok sokaságával halmoztuk el egymást. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, és fenekébe markolva próbáltam gyorsabb tempóra ösztönözni. Tudta is, mit akarok, és egyre gyorsabb, hevesebb lökésekkel sodort mindkettőnket a csúcs felé. Közben elszakadva ajkaimtól, a mellbimbóimat vette a szájába, még nagyobb örömet okozva ezzel nekem.
A beteljesüléshez értem, amit hangos sikollyal adtam a tudtára, majd pillanatokkal később ő is követett, és egy érzéki csókban egyesültünk.
Kihúzódott belőlem, mellém feküdt, és nedves testemet a mellkasára vonva magához vont. Ránk húztam egy takarót, mialatt éreztem lágy cirógatásait, ahogy ujjai a bőrömön táncolnak.
Egy csókot leheltem ajkaira, majd fejem visszahajtottam mellkasára.
Ujjai a hasamat cirógatták, miközben én kissé lejjebb tévedtem az ujjaimmal testén.
- Ejnye, de telhetetlenek vagyunk - hallottam a hangját a fülemben csengeni.
- Belőled sosem elég.
- Pihenned kellene.
- Biztos vagy benne? - kérdeztem tőle, miközben ujjaimmal ismét tettre kész férfiasságát simogattam.
- Ezért még megkapod a magadét - mondta mosolyogva, majd a következő pillanatban magára rántott és ott folytattuk egymás szeretését, ahol nemrég abbahagytuk.
Egész éjjel egymás karjaiban hódoltunk a szerelemnek, majd már hajnalodott, mikor Rob ölelő karjaiban szorosan hozzábújva ért minket az álom. . . . . .
2011. május 7., szombat
53.fejezet
Sziasztok! Itt is az új fejezet, nemtudom én személy szerint nem érzem valami hűű de jónak. Hát ilyen lett :DD Köszönöm annak a pár embernek akik komiztak az előzőhöz meg akik esetleg chatben, köszi nektek (L). Jó olvasást, pussz: Liz
Köszi Puszmónak :)
53.fejezet
/Kristen/
Rob még mindig a válaszunkra várt. Arca csak dühöt, fájdalmat és féltékenységet tükrözött.
- Szóval? Válaszolsz végre? - kérdezte többnyire tőlem.
- Sajnálom Rob, én . . . . .
- Tehát ti mégis. . . .
- Nem akartam, hogy így tudd meg - mondtam lehajtott fejjel.
- Azért elmondhattad volna, mielőtt hülyét csinálok magamból.
- Ne rá haragudj! Szeretem őt, és mint eddig mindig nagyon fontosak voltak nekem. Én akartam, hogy akkor mondja el, amikor megfelelő lesz a pillanat - felelte Bradly.
- Szóval így döntöttél? - kérdezte Rob.
- Igen. Sajnálom.
- Jó. Nem fogok tovább az utadban állni és könyörögni neked. De egy dologban biztos lehetsz. A lányomról nem mondok le. Nem fogja más felnevelni. Én vagyok az apja, ha tetszik, ha nem - mondta mérhetetlen fájdalommal a hangjában és a szemében.
Utáltam, hogy ezt teszem vele, de ez egyfajta bizonyítás nekem, hogy tényleg képes e megváltozni, és nem rögtön ostobaságokkal vádolni, ha csak egy férfi rám néz.
- Ezt mondanod sem kellett volna, tisztában vagyok vele.
- Az jó - morogta inkább magában.
Bradly még mindig mellettem volt, sőt végig a kezem fogta.
Ekkor jelent meg Lizzy.
- Te is tudtad? - fordult rögtön hozzá Rob.
- Én . . . .
- Tehát igen. Köszönöm neked is.
- Jobb, ha megyek, már semmi keresnivalóm itt.
- Nem kell, mi megyünk. Ez a te házad.
Bradly felsegített, addigra már Lizzy összeszedte a cuccaim. Rob végig nem nézett ránk. Lizzy is mérges pillantásokat vetett felém, de ő tudta, mire megy ki ez az egész.
Rob, ekkor nem értettem, miért, fogta magát és a konyhába ment. Értetlenül néztünk egymásra.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen viseli a vereséget. Eddig nem úgy mutatta - mondta nekem halkan Bradly.
- Mikor mondod el neki? Utálom így látni, és ő meg engem utál - kérdezte Lizzy.
- Ne aggódj! Ő rontott el mindent, de én helyrehozom - nyugtattam meg Lizzyt, akinek ezek után rögtön más terelte el a figyelmét. Bradly.
- Oké, menjetek, aztán ne tétovázz soká.
Bradly továbbra is a kezem fogta és mentünk ki a kocsihoz. Egész hazafelé úton a történteken töprengtem.
- Meddig hagyod szenvedni? - kérdezte Bradly, mikor leparkolt a ház előtt, ahol az elmúlt néhány hónapban Ashleyvel éltem.
- Csak holnapig - mondtam.
Bradly bekísért és miután ellenőrizte, hogy minden rendben van e, magamra hagyott. Előtte persze megköszöntem neki mindent.
A nappaliban telepedtem le.
Előttem volt Rob arca, amikor azt mondtam neki, hogy Bradly az, akivel maradok. Iszonyatos volt látni az arcát abban a pillanatban. Mégis tudtam, hogy ez szükséges, hogy tudjam, megérdemli, hogy megbocsássak neki.
A régi Rob, rögtön nekiesett volna Bradlynek, akár nekem is, na, nem szó szerint. Ez a Rob viszont elfogadta a döntésem, és tűrt, még akkor is, ha ő belehal a fájdalomba, hogy elveszít. Ez a Rob az, aki kell nekem, és ilyennek kellett volna lennie akkor is. Nem olyan forrófejűnek, hogy csak a saját verziójára építve elzavart és olyanokat vágott a fejemhez.
Azok után nemcsak én, hanem ő is megváltoztunk. Főleg ennyi külön töltött hónap után. És ő csakis jó irányban.
Tudom, és tudtam akkoriban is, hogy szeret. Akadtak vitáink a féltékenysége miatt nem is egyszer, és neki kell rájönnie, hogy ezen túl kell lépnie.
Nem egyszer mondtam neki, hogy semmi oka rá. Hogy csak ő az, akit szeretek, aki fontos nekem. Mégis minden velem valamilyen kapcsolatba kerülő férfira, vagy aki csak rám nézett, féltékeny lett.
Bíznia kellene bennem, és akkor is ezt kellett volna tennie. Meghallgatni, és nem rögtön másnak hinni.
De ezen már nem tudunk változtatni, csak jobbá tenni. Az utóbbi pár napban mióta újra találkoztunk, minden egyes tettével bizonyította, hogy még mindig szeret. És, hogy odáig meg vissza van a babáért is.
Nem utolsó sorban a mai tettével is. Képes volt elengedni, mert azt hitte, ezt akarom, hogy így döntöttem. Még akkor is, ha ezután ő szenvedni fog.
Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem. Képesek leszünk helyrehozni a kapcsolatunk, és ha ő is akarja, még minden olyan lehetne, mint régen. . . . . .
/Rob/
Megsemmisülten ültem a konyhában, mikor Lizzy rám talált. Képtelen voltam neki is nekiesni, csak a föld alá akartam süllyedni.
Egyfolytában azt kérdeztem magamtól, hogy miért?
Miért tette ezt velem? Miért hitette el velem, hogy lát esélyt rá, hogy minden rendbe jöjjön köztünk, hogy még mindig jelentek neki valamit, mikor végül a másik mellett döntött?
Hatalmas erőfeszítésembe került, hogy ne vessem ezt mind a szemére, és hogy ne essek neki annak az idiótának. Mégis lenyeltem mindent.
Az utóbbi időben, amikor mellettem volt, éreztem, hogy még mindig szeret. Amikor a karjaimban volt, és közel hozzám. Minden olyan volt, mint régen.
Vagyis ezek szerint csak én gondoltam így. Hiszen ő nem mellettem döntött.
És ez ellen nem tudok más tenni, csak elfogadni.
Mindent megtettem, hogy helyrehozzam, mégis hiába. Ezek után, bármennyire is fáj és szeretem őt, csak egy dolog érdekel. A születendő lányom. Őt nem fogom átengedni másnak, hogy mást szólítson az apjának, és más szeresse őt. Ha az anyját el is vette tőlem, a lányom nem fogja.
Ezek után már csak ő maradt nekem.
- Már megint? - kérdezte Lizzy, mikor az időközben megtöltött poharamra pillantott.
- Mit érdekel téged, mit csinálok? Menj és segíts nekik inkább - vágtam hozzá, de most rá is dühös voltam.
- Rob . . . .
- Nem érdekel Lizzy. Már nem. Mindent megtettem, mégse számít neki. Nem akar engem, ott van neki a másik. Nem érdekel, ha ő vele lesz boldog, legyen. Nekem csak ez számít. Pokoli lesz, mert az életemnél is jobban szeretem őt, de ha már nem tudom boldoggá tenni, és neki a másik kell, legyen. Ha ő boldog lesz, akkor megéri az áldozatot.
Nehezen hiszem el, hogy így lesz, de ő így akarja.
- És te mit akarsz?
- Elmegyek. Nem tudom meddig. Egy időre. Persze mindig tudni akarom, és fogom, mi van a lányommal, és ha itt az idő itt leszek. Őt nem fogom elveszíteni.
- Hová akarsz menni, és mikor?
- Holnap visszamegyek LA-be.
- Oké - felelte teljesen nyugodtan Lizzy.
Ekkor kattant be valami. Valami, ami nagyon nincs rendben itt. Valami bűzlik nekem, de nem tudom, mi. Vagy csak én látom rosszul a dolgokat.
Elég Rob, már hülyeségeket is gondolsz.
Felálltam a konyhából és miután kiürítettem a poharam, a nappaliba mentem.
Volt néhány dolog, amit nem akartam itt hagyni. A képeinket, amiken még boldogok voltunk. Összeszedtem őket, és néhány utolsó pillantást vetve arra a helyre, amire azt hittem, itt ismét boldogok lehetünk és az ajtó felé vettem az irányt.
- Hazamegyünk? - kérdezte Lizzy.
- Igen, csomagolni akarok.
Bezártunk a házat, amiről néhány szomorú és csalódott pillantás után elvettem a szemem és elindultunk haza.
Semmit sem akartam csak egyedül lenni. Lizzy úgy is mindent elmond nekik.
Anya kérdő pillantást vettem felém, de csak elmentem mellette és a szobámba indultam csomagolni. Közben megrendeltem a jegyem holnapra.
Holnap mindennek vége lesz. Vagyis már most is vége van. Mindennek........
/Kristen/
Másnap reggel szó szerint Lizzy rontott be hozzám.
- Azt hiszem, sietned kell - mondta Lizzy.
Időközben befutott Bradly és Nick is, én pedig nem értettem, mi van.
- Miért? Mi a baj?
- Rob . . . . .
- Mi van vele? Baja esett, mondd már - kértem kétségbeesettem, miközben igyekeztem a rémképeket elhessegetni a fejemből, amikor elöntött a pánik.
- Rob elutazik. El akar menni. Mindjárt indul a gépe.
- De mikor? És hova akar menni?
Lizzy ekkor szinte szóról szóra elmesélte, miket mondott neki Rob. Ezek után megsemmisülve ültem a kanapén.
- Igyekezned kell, ha utol akarod érni és helyretenni mindent - mondta Lizzy.
- Kiviszel a reptérre? - fordultam Nickhez.
- Oké, nyomás. Remélem, még nem késő - mondta, majd gyorsan már amennyire tőlem telik, felöltöztem, persze közben vigyázva magamra.
Nick vezetési stílusának hála gyorsan kiértünk a reptérre, ahol rögtön őt kezdtem keresni, remélve, hogy még nincs késő. . . . . .
/Lizzy/
Bradlyvel mi itt maradtunk.
Csak remélni tudom, hogy Kris időben megtalálja az öcsém és mindent rendbe hoznak.
Nem tetszett az a hülye ötlet, de Kris így akarta. Azt hiszem, Rob jól vette az akadályt. Kris most már biztos lehet benne, hogy ő bármit is akar, Rob mellette van és képes elfogadni azt is, hogy más mellett dönt, ha azzal ő boldog, még akkor is, ha ezzel ő szenved.
Rob sose volt egy nőfaló típus, még ha az újságok annak is festik le. És Kristen teljesen megváltoztatta őt. Sohasem volt önző, ezek után főleg. Csak az számít neki, hogy Kristen boldog legyen.
Én is csak egy ilyen pasit szeretnék kifogni, aki így ilyen őszinte szerelemmel szeretne. És ha ennyi mindenen is mentek át az utóbbi időben, végül csak boldogok lesznek, és ez a legfontosabb. Persze, ha Kris időben megtalálja őt.
- Remélem, még időben odaérnek - hallottam meg Bradly hangját, ami kirángatott a gondolataimból.
- Én is. Azt hittem, hogy te. . . .
- Igen. Én szerettem volna többet tőle, vagyis azt hittem. De látom, hogy ő imádja a férjét a félreértések ellenére is, és ő is imádja Kristent. És azt hiszem, ezzel a tettével, hogy képes elengedni Krist, ha ő azt hiszi, hogy velem akar lenni, ezzel meggyőzte Kristent.
- Nem mindenki képes elengedni azt, akit szeret. Nem lehetett könnyű a testvérednek. De az igaz, hogy egy igazi kincset dobott el magától hónapokkal ezelőtt. Így megértem Kristent is, hogy valamelyest vissza akart vágni neki, vagy nem is annyira visszavágni, hanem meggyőződni, ha akármilyen félreértés alakul ki köztük, a testvéred nem esek neki rögtön és vádolja alaptalanul.
- Ez igaz. Kissé forrófejű volt mindig is, főleg ha Kristenről volt szó. Annak idején ő Nick menyasszonya volt.
- Ezt tudom, meg is lepődtem, mikor Kristen bemutatta, de azt sosem mondta el, hogy lett végül Rob felesége, és hogy van még mindig ilyen jóban Nickkel, és hogy a két testvér hogy nem utálta meg egymást.
Nem tudom mi van velem, de valami különös dolog történik velem, mióta először láttam ezt a pasit. De ő Kris iránt érez valamit, legalábbis ahogy láttam, vagy nem tudom. . .
- Elég sok mindenen mentek keresztül. Mikor megismerkedtek, Rob akkor jött haza év végén az ünnepekre. Akkor mutatta be neki Nick Kristent, mint a menyasszonyát. Nickkel is szerették egymást, és régóta együtt is voltak, de az már másfajta, inkább baráti szeretet volt. Robbal más volt. Az első pillanattól szikrák pattogtak köztük, és rögtön fellobbant a szerelem lángja. Az igaz szerelemé. Sokáig titkolták, és végig, míg Rob itthon volt, együtt voltak. De eljött az a nap, amitől féltek. Robnak vissza kellett mennie LA-be. Kris még mindig Nick jegyese volt, ide kötötte minden, Robot pedig oda a munkája.
- Ejha. Nem volt könnyű dolguk.
- Tényleg nem. Nagyon nehéz volt elválniuk, és azt hitték, akkor ott a vége. Egy hónapig szenvedtek mindketten. Nick ekkor ment el Robért és hozta haza.
- Hazahozta? De honnan. . . . Úgy érted ő tudta, hogy.. . .?
- Igen. Tudta, hogy ők titokban együtt voltak. Nick látta szenvedni Krist emiatt, még ha ő igyekezett is Nick miatt leplezni. Nick hazahozta Robot, de előtte ők mindent megbeszéltek. Nick is szerette őt, de máshogy, mint Rob. Rob mérhetetlen szerelemmel imádja és szereti Kristent. Akkor találkoztak újra. Az a pillanat, mikor Kristen újra meglátta Robot, és hogy Nick félreállt, hogy ők boldogok legyenek, hihetetlen volt. Kristen ekkor döntötte el, hogy mindent hátrahagy. A barátait, a tanulmányait, a családját, az otthonát és Robbal elköltözött LA-ba. Rob egy házat vett kettejüknek. Ott éltek, és dolgoztak.
- Igen. Láttam Kristen filmjét. Fantasztikus volt.
- Bizony. Egyszerre forgatták Rob filmjével. Ekkortájt volt egy kis pihenőjük, amikor elutaztak a barátaikkal. Rob ekkor titokban szervezte meg az esküvőjüket, a szintén titkos Párizsi lánykérés után. Összeházasodtak, de nemsokára akadtak félreértések köztük Rob akkori és Kristen filmbeli partnere miatt. Miatta volt ez a veszekedés is köztük, és ezután hagyta el Kris Robot és jött ide elbújni.
- Ez hihetetlen. Mennyi mindenen mentek keresztül. És le sem tagadhatnák, hogy még mindig imádják egymást. És az, amit Nick tett, fantasztikus. Ugyanezt tette most Rob. Képes volt, lenne félreállni Kris boldogságáért.
- Igen. De az óta is szeretik egymást Nickkel, persze csak barátokként. Nick annak idején, mikor Kris megismerte Robot, szintén belebolondult valakibe. Rob egyik kollégájába, akik az ünnepekre jöttek ide Robhoz. Ők is titokban persze. Bár az övéké nem az elején volt akkora szerelem, de már jó ideje együtt vannak és ők is boldogok.
- Micsoda sztorik. Itt zajlottak az események. Remélem, Kristenékkel is rendbe jön minden. Megérdemli, hogy boldog legyen a lánya apjával. Köszönöm, hogy elmesélted.
- Nagyon megkedveltem Kristent, és azt hittem, több is ennél, de most én vagyok hasonlóképp, mint Kris, annak idején az öcséddel. Azt hiszi, hogy többet érez valaki iránt, míg nem találkozik Vele.
- Ezt hogy érted?
- Kris elmondta, hogy nincs most senkid... - kezdett bele Bradly, és én azt hittem, ott menten kiugrik a szívem a helyéről.
- Tényleg nincs - böktem ki nehezen.
- Esetleg, ha lenne kedved, elmehetnénk valahova valamikor - mondta kissé félénken az a pasi, akit eddig mindig elég határozottnak láttam, ez alatt a rövid idő alatt, amióta bemutatott neki Kris. Amiért azt hiszem, örökké hálás leszek neki.
- Örülnék neki - feleltem mosolyogva, miközben Bradly közelebb jött hozzám. Csupán néhány centire volt tőlem, és a tekintete ismét fogva tartott. Annyiszor láttam az öcsémet így nézni Kristenre, sosem gondoltam volna, hogy egyszer lesz valaki aki rám is így fog nézni, és hogy van rá esély, hogy én is megtalálom a szerelmet.
Megfogta a kezem, és ujjaink rögtön összekulcsolódtak.
- Kezdhetnénk egy ebéddel. Tudok egy fantasztikus kis helyet - szólalt meg Bradly. Amíg várakozunk a hírekre - tette hozzá nevetve.
- Mehetünk - vágtam rá gondolkodás nélkül és kézen fogva indultunk el, hogy jobban megismerjük egymást. Addig is kellemesen töltjük az időt, amíg várunk, mi lesz Kristennel és Robbal. Csak azt remélem, hogy velük is rendbe jön minden.
/Rob/
Reggel elég fáradtan keltem. Végül is nem sokat aludtam az éjjel. Anya jött be hozzám reggel és mondtam el neki nagyjából mindent. Nem nagyon akarta elhinni, hogy Kristen így döntött. De ez ellen sem ő, sem én nem tudunk mit tenni.
Tomot is csak leráztam reggel. Nem volt kedvem senkihez. Csak el akartam menni innen.
Lassan ideje volt indulnom.
Elköszöntem a lányoktól, és anyuéktól is, akik nagyon rá akartak bírni a maradásra, és hogy harcoljak tovább. Nem akartam. Ha ő sem, akkor én minek tegyem?
Kellannal is beszéltem, ő még marad Ashleyvel. Elizabethék is maradnak még egy kicsit, így egyedül megyek vissza LA-be. Ha minden igaz, Steph talált nekem egy új szerepet. Legalább lesz, ami leköti a figyelmem.
Elköszöntem mindenkitől, a lányoktól és Nicktől is, és a reptérre indultam, hátrahagyva magam mögött mindent és Őt.
Szerencsére nem volt millió fotós a reptéren, de persze azért voltak.
Nehéz volt még mindig elfogadni és elhinni, hogy ő már nem lesz velem. Soha. Közben azon is töprengtem, hogy eladom a házunkat. Képtelen lennék oda visszamenni, így, hogy már nincs velem. Azt hiszem, visszamegyek a lakásomba. Nekem az elég lesz.
Még nem tudom, mit hogyan. De lesz még időm mindent átgondolni. Mi, hogyan lesz tovább. Az biztos, hogy egyedül lesz ez a tovább. Vagyis addig, amíg meg nem születik a lányunk. Őt nem fogom elengedni. Már csak ő marad nekem belőle, a szerelmünkből.
A gondolataimat a hangosbemondó szakította félbe, ami a beszállásra hívta fel a figyelmem.
Ideje indulni. . .
Fogtam a csomagjaim és elindultam.
Már átadtam a jegyem, mikor egy hang állított meg. Az Ő hangja. Azt hittem, csak képzelődöm. De hátra pillantottam és ott állt Ő, Nick mellett.
- Nem kellett volna kijönnötök elköszönni - mondtam.
- Nem ezért jöttünk - felelte Kris.
Képtelen voltam levenni a szemem róla. Gyönyörű volt, mint mindig. Ekkora azonban már még több fotós kattintgatott. És kérdések sokaságát zúdították felénk, többnyire a hónapok óta bujkáló Kristennek, és a nyilvánvaló tényről, hogy terhes. Még szerencse, hogy a kapun nem jutottak át, így csak messziről fényképezhettek.
- Majd elküldöm az ügyvédem a papírokkal. Gondolom, el akarsz válni, hogy hozzámehess.
- Uram, be kell szállnia - hívott egy nő és ideje volt indulnom.
- Mennem kell. Vidd őt vissza hozzá Nick.
- De én nem akarom, hogy elmenj - mondta elég hangosan Kristen.
- Szeretlek, Rob. Csak téged, és senki mást. Ami tegnap történt, sajnálom. Lizzy szerint hülyeség volt, de tudni akartam, hogy jól döntöttem e.
Ekkor azonban már végképp nem értettem semmit.
- Biztos akartam lenni benne, hogy megváltoztál. Hogy nem fogsz rögtön az első félreértés miatt kételkedni bennem, és ha lesz ilyen, engem hallgatsz meg és nem másnak hiszel. Ebben segített Lizzy és Bradly. Nem szeretem őt. Csak téged. És egy kicsit vissza is akartam vágni, a sok szenvedésért, és azokért, amiket akkor vágtál hozzám. Sajnálom - fejezte be a mondandóját Kristen, és én még mindig döbbenten álltam ott.
- Szóval erre ment ki az egész?
- Igen. Ne haragudj!
- Megérdemeltem. Azok után, amiket akkor mondtam neked - hajtottam le a fejem. Majd éreztem, hogy elém lép és kezével felemeli a fejem, hogy a szemébe nézzek.
- Elég sok mindent elrontottunk mindketten, de nekünk kell helyrehozni. Mindketten elég sokat szenvedtünk, de tudom, hogy te is sokat változtál, és ha képes vagy megbocsájtani ezt nekem, akkor. .. . .
- Neked kell megbocsátanod. Te csak visszaadta azt, amit érdemeltem. Azt hittem, hogy elveszítettelek. . . .
- Soha. Akármi is történt, mindig is szerettelek. Csak téged, és soha senki mást.
- Pokoli érzés volt látni, ahogy ő és te. . .
- Sajnálom. Az utóbbi időben csak azt bizonyítottad, hogy szeretsz és megváltoztál. Erre akartam bizonyítékot. Hogy nem fogsz első adandó alkalommal, ha félreértés lesz köztünk, nekem esni.
- Soha többé. Remélem, nem lesz ilyen, és ha mégis, megbeszéljük. Akkor is ezt kellett volna tennünk. Meghallgatnom téged.
- Felejtsük el. Csak a Most a fontos.
- Ez akkor azt jelenti, hogy kapok még esélyt? - kérdeztem.
- Nem - mondta Kris, és engem ismét elfogott a félelem, de szerencsére feleslegesen.
- Nem te, Mi. És a szerelmünk. - felelte mosolyogva.
- Szeretlek - suttogtam, most csak ennyire futotta tőlem. Még mindig alig akartam elhinni, hogy ez igaz. Hogy itt van velem, hogy szeret, és én vagyok az, akit választott. Minket.
- Én is szeretlek - válaszolta mosolyogva, miközben karjaim a derekára csúsztak és közelebb húztam magamhoz, ő pedig az ölelésembe simult.
Most éreztem csak igazán boldognak és teljesnek magam. Vele, vagyis velük a karjaimban.
- Szeretlek. Mindkettőtöket - simítottam az egyik kezem a pocakjára.
- Mi is téged - hangzott a boldog válasz, majd megkaptam azt, amire hónapok óta vágyom, és amire az utóbbi napokban mindennél jobban áhítoztam.
A csókját.
Amint ajkaink egymáshoz értek, a rég érzett, boldogság, mámor és szerelem, tornádóként söpört végig rajtunk. Édes ajkai az enyémmel együtt mozogtak, a mennyekbe repítve mindkettőnket.
Boldogan csókoltam őt, csókoltuk egymást, miközben szorosan a karjaimba simult.
Ennyi hónapig távol tőle, nem is gondoltam, hogy valaha, főleg az elmúlt órák után, lehetek még ennyire boldog. És most az voltam. Életem szerelmével a karjaimban, aki nem mellesleg a szerelmünk gyümölcsét hordja a szíve alatt. . . . .
Köszi Puszmónak :)
53.fejezet
/Kristen/
Rob még mindig a válaszunkra várt. Arca csak dühöt, fájdalmat és féltékenységet tükrözött.
- Szóval? Válaszolsz végre? - kérdezte többnyire tőlem.
- Sajnálom Rob, én . . . . .
- Tehát ti mégis. . . .
- Nem akartam, hogy így tudd meg - mondtam lehajtott fejjel.
- Azért elmondhattad volna, mielőtt hülyét csinálok magamból.
- Ne rá haragudj! Szeretem őt, és mint eddig mindig nagyon fontosak voltak nekem. Én akartam, hogy akkor mondja el, amikor megfelelő lesz a pillanat - felelte Bradly.
- Szóval így döntöttél? - kérdezte Rob.
- Igen. Sajnálom.
- Jó. Nem fogok tovább az utadban állni és könyörögni neked. De egy dologban biztos lehetsz. A lányomról nem mondok le. Nem fogja más felnevelni. Én vagyok az apja, ha tetszik, ha nem - mondta mérhetetlen fájdalommal a hangjában és a szemében.
Utáltam, hogy ezt teszem vele, de ez egyfajta bizonyítás nekem, hogy tényleg képes e megváltozni, és nem rögtön ostobaságokkal vádolni, ha csak egy férfi rám néz.
- Ezt mondanod sem kellett volna, tisztában vagyok vele.
- Az jó - morogta inkább magában.
Bradly még mindig mellettem volt, sőt végig a kezem fogta.
Ekkor jelent meg Lizzy.
- Te is tudtad? - fordult rögtön hozzá Rob.
- Én . . . .
- Tehát igen. Köszönöm neked is.
- Jobb, ha megyek, már semmi keresnivalóm itt.
- Nem kell, mi megyünk. Ez a te házad.
Bradly felsegített, addigra már Lizzy összeszedte a cuccaim. Rob végig nem nézett ránk. Lizzy is mérges pillantásokat vetett felém, de ő tudta, mire megy ki ez az egész.
Rob, ekkor nem értettem, miért, fogta magát és a konyhába ment. Értetlenül néztünk egymásra.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen viseli a vereséget. Eddig nem úgy mutatta - mondta nekem halkan Bradly.
- Mikor mondod el neki? Utálom így látni, és ő meg engem utál - kérdezte Lizzy.
- Ne aggódj! Ő rontott el mindent, de én helyrehozom - nyugtattam meg Lizzyt, akinek ezek után rögtön más terelte el a figyelmét. Bradly.
- Oké, menjetek, aztán ne tétovázz soká.
Bradly továbbra is a kezem fogta és mentünk ki a kocsihoz. Egész hazafelé úton a történteken töprengtem.
- Meddig hagyod szenvedni? - kérdezte Bradly, mikor leparkolt a ház előtt, ahol az elmúlt néhány hónapban Ashleyvel éltem.
- Csak holnapig - mondtam.
Bradly bekísért és miután ellenőrizte, hogy minden rendben van e, magamra hagyott. Előtte persze megköszöntem neki mindent.
A nappaliban telepedtem le.
Előttem volt Rob arca, amikor azt mondtam neki, hogy Bradly az, akivel maradok. Iszonyatos volt látni az arcát abban a pillanatban. Mégis tudtam, hogy ez szükséges, hogy tudjam, megérdemli, hogy megbocsássak neki.
A régi Rob, rögtön nekiesett volna Bradlynek, akár nekem is, na, nem szó szerint. Ez a Rob viszont elfogadta a döntésem, és tűrt, még akkor is, ha ő belehal a fájdalomba, hogy elveszít. Ez a Rob az, aki kell nekem, és ilyennek kellett volna lennie akkor is. Nem olyan forrófejűnek, hogy csak a saját verziójára építve elzavart és olyanokat vágott a fejemhez.
Azok után nemcsak én, hanem ő is megváltoztunk. Főleg ennyi külön töltött hónap után. És ő csakis jó irányban.
Tudom, és tudtam akkoriban is, hogy szeret. Akadtak vitáink a féltékenysége miatt nem is egyszer, és neki kell rájönnie, hogy ezen túl kell lépnie.
Nem egyszer mondtam neki, hogy semmi oka rá. Hogy csak ő az, akit szeretek, aki fontos nekem. Mégis minden velem valamilyen kapcsolatba kerülő férfira, vagy aki csak rám nézett, féltékeny lett.
Bíznia kellene bennem, és akkor is ezt kellett volna tennie. Meghallgatni, és nem rögtön másnak hinni.
De ezen már nem tudunk változtatni, csak jobbá tenni. Az utóbbi pár napban mióta újra találkoztunk, minden egyes tettével bizonyította, hogy még mindig szeret. És, hogy odáig meg vissza van a babáért is.
Nem utolsó sorban a mai tettével is. Képes volt elengedni, mert azt hitte, ezt akarom, hogy így döntöttem. Még akkor is, ha ezután ő szenvedni fog.
Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem. Képesek leszünk helyrehozni a kapcsolatunk, és ha ő is akarja, még minden olyan lehetne, mint régen. . . . . .
/Rob/
Megsemmisülten ültem a konyhában, mikor Lizzy rám talált. Képtelen voltam neki is nekiesni, csak a föld alá akartam süllyedni.
Egyfolytában azt kérdeztem magamtól, hogy miért?
Miért tette ezt velem? Miért hitette el velem, hogy lát esélyt rá, hogy minden rendbe jöjjön köztünk, hogy még mindig jelentek neki valamit, mikor végül a másik mellett döntött?
Hatalmas erőfeszítésembe került, hogy ne vessem ezt mind a szemére, és hogy ne essek neki annak az idiótának. Mégis lenyeltem mindent.
Az utóbbi időben, amikor mellettem volt, éreztem, hogy még mindig szeret. Amikor a karjaimban volt, és közel hozzám. Minden olyan volt, mint régen.
Vagyis ezek szerint csak én gondoltam így. Hiszen ő nem mellettem döntött.
És ez ellen nem tudok más tenni, csak elfogadni.
Mindent megtettem, hogy helyrehozzam, mégis hiába. Ezek után, bármennyire is fáj és szeretem őt, csak egy dolog érdekel. A születendő lányom. Őt nem fogom átengedni másnak, hogy mást szólítson az apjának, és más szeresse őt. Ha az anyját el is vette tőlem, a lányom nem fogja.
Ezek után már csak ő maradt nekem.
- Már megint? - kérdezte Lizzy, mikor az időközben megtöltött poharamra pillantott.
- Mit érdekel téged, mit csinálok? Menj és segíts nekik inkább - vágtam hozzá, de most rá is dühös voltam.
- Rob . . . .
- Nem érdekel Lizzy. Már nem. Mindent megtettem, mégse számít neki. Nem akar engem, ott van neki a másik. Nem érdekel, ha ő vele lesz boldog, legyen. Nekem csak ez számít. Pokoli lesz, mert az életemnél is jobban szeretem őt, de ha már nem tudom boldoggá tenni, és neki a másik kell, legyen. Ha ő boldog lesz, akkor megéri az áldozatot.
Nehezen hiszem el, hogy így lesz, de ő így akarja.
- És te mit akarsz?
- Elmegyek. Nem tudom meddig. Egy időre. Persze mindig tudni akarom, és fogom, mi van a lányommal, és ha itt az idő itt leszek. Őt nem fogom elveszíteni.
- Hová akarsz menni, és mikor?
- Holnap visszamegyek LA-be.
- Oké - felelte teljesen nyugodtan Lizzy.
Ekkor kattant be valami. Valami, ami nagyon nincs rendben itt. Valami bűzlik nekem, de nem tudom, mi. Vagy csak én látom rosszul a dolgokat.
Elég Rob, már hülyeségeket is gondolsz.
Felálltam a konyhából és miután kiürítettem a poharam, a nappaliba mentem.
Volt néhány dolog, amit nem akartam itt hagyni. A képeinket, amiken még boldogok voltunk. Összeszedtem őket, és néhány utolsó pillantást vetve arra a helyre, amire azt hittem, itt ismét boldogok lehetünk és az ajtó felé vettem az irányt.
- Hazamegyünk? - kérdezte Lizzy.
- Igen, csomagolni akarok.
Bezártunk a házat, amiről néhány szomorú és csalódott pillantás után elvettem a szemem és elindultunk haza.
Semmit sem akartam csak egyedül lenni. Lizzy úgy is mindent elmond nekik.
Anya kérdő pillantást vettem felém, de csak elmentem mellette és a szobámba indultam csomagolni. Közben megrendeltem a jegyem holnapra.
Holnap mindennek vége lesz. Vagyis már most is vége van. Mindennek........
/Kristen/
Másnap reggel szó szerint Lizzy rontott be hozzám.
- Azt hiszem, sietned kell - mondta Lizzy.
Időközben befutott Bradly és Nick is, én pedig nem értettem, mi van.
- Miért? Mi a baj?
- Rob . . . . .
- Mi van vele? Baja esett, mondd már - kértem kétségbeesettem, miközben igyekeztem a rémképeket elhessegetni a fejemből, amikor elöntött a pánik.
- Rob elutazik. El akar menni. Mindjárt indul a gépe.
- De mikor? És hova akar menni?
Lizzy ekkor szinte szóról szóra elmesélte, miket mondott neki Rob. Ezek után megsemmisülve ültem a kanapén.
- Igyekezned kell, ha utol akarod érni és helyretenni mindent - mondta Lizzy.
- Kiviszel a reptérre? - fordultam Nickhez.
- Oké, nyomás. Remélem, még nem késő - mondta, majd gyorsan már amennyire tőlem telik, felöltöztem, persze közben vigyázva magamra.
Nick vezetési stílusának hála gyorsan kiértünk a reptérre, ahol rögtön őt kezdtem keresni, remélve, hogy még nincs késő. . . . . .
/Lizzy/
Bradlyvel mi itt maradtunk.
Csak remélni tudom, hogy Kris időben megtalálja az öcsém és mindent rendbe hoznak.
Nem tetszett az a hülye ötlet, de Kris így akarta. Azt hiszem, Rob jól vette az akadályt. Kris most már biztos lehet benne, hogy ő bármit is akar, Rob mellette van és képes elfogadni azt is, hogy más mellett dönt, ha azzal ő boldog, még akkor is, ha ezzel ő szenved.
Rob sose volt egy nőfaló típus, még ha az újságok annak is festik le. És Kristen teljesen megváltoztatta őt. Sohasem volt önző, ezek után főleg. Csak az számít neki, hogy Kristen boldog legyen.
Én is csak egy ilyen pasit szeretnék kifogni, aki így ilyen őszinte szerelemmel szeretne. És ha ennyi mindenen is mentek át az utóbbi időben, végül csak boldogok lesznek, és ez a legfontosabb. Persze, ha Kris időben megtalálja őt.
- Remélem, még időben odaérnek - hallottam meg Bradly hangját, ami kirángatott a gondolataimból.
- Én is. Azt hittem, hogy te. . . .
- Igen. Én szerettem volna többet tőle, vagyis azt hittem. De látom, hogy ő imádja a férjét a félreértések ellenére is, és ő is imádja Kristent. És azt hiszem, ezzel a tettével, hogy képes elengedni Krist, ha ő azt hiszi, hogy velem akar lenni, ezzel meggyőzte Kristent.
- Nem mindenki képes elengedni azt, akit szeret. Nem lehetett könnyű a testvérednek. De az igaz, hogy egy igazi kincset dobott el magától hónapokkal ezelőtt. Így megértem Kristent is, hogy valamelyest vissza akart vágni neki, vagy nem is annyira visszavágni, hanem meggyőződni, ha akármilyen félreértés alakul ki köztük, a testvéred nem esek neki rögtön és vádolja alaptalanul.
- Ez igaz. Kissé forrófejű volt mindig is, főleg ha Kristenről volt szó. Annak idején ő Nick menyasszonya volt.
- Ezt tudom, meg is lepődtem, mikor Kristen bemutatta, de azt sosem mondta el, hogy lett végül Rob felesége, és hogy van még mindig ilyen jóban Nickkel, és hogy a két testvér hogy nem utálta meg egymást.
Nem tudom mi van velem, de valami különös dolog történik velem, mióta először láttam ezt a pasit. De ő Kris iránt érez valamit, legalábbis ahogy láttam, vagy nem tudom. . .
- Elég sok mindenen mentek keresztül. Mikor megismerkedtek, Rob akkor jött haza év végén az ünnepekre. Akkor mutatta be neki Nick Kristent, mint a menyasszonyát. Nickkel is szerették egymást, és régóta együtt is voltak, de az már másfajta, inkább baráti szeretet volt. Robbal más volt. Az első pillanattól szikrák pattogtak köztük, és rögtön fellobbant a szerelem lángja. Az igaz szerelemé. Sokáig titkolták, és végig, míg Rob itthon volt, együtt voltak. De eljött az a nap, amitől féltek. Robnak vissza kellett mennie LA-be. Kris még mindig Nick jegyese volt, ide kötötte minden, Robot pedig oda a munkája.
- Ejha. Nem volt könnyű dolguk.
- Tényleg nem. Nagyon nehéz volt elválniuk, és azt hitték, akkor ott a vége. Egy hónapig szenvedtek mindketten. Nick ekkor ment el Robért és hozta haza.
- Hazahozta? De honnan. . . . Úgy érted ő tudta, hogy.. . .?
- Igen. Tudta, hogy ők titokban együtt voltak. Nick látta szenvedni Krist emiatt, még ha ő igyekezett is Nick miatt leplezni. Nick hazahozta Robot, de előtte ők mindent megbeszéltek. Nick is szerette őt, de máshogy, mint Rob. Rob mérhetetlen szerelemmel imádja és szereti Kristent. Akkor találkoztak újra. Az a pillanat, mikor Kristen újra meglátta Robot, és hogy Nick félreállt, hogy ők boldogok legyenek, hihetetlen volt. Kristen ekkor döntötte el, hogy mindent hátrahagy. A barátait, a tanulmányait, a családját, az otthonát és Robbal elköltözött LA-ba. Rob egy házat vett kettejüknek. Ott éltek, és dolgoztak.
- Igen. Láttam Kristen filmjét. Fantasztikus volt.
- Bizony. Egyszerre forgatták Rob filmjével. Ekkortájt volt egy kis pihenőjük, amikor elutaztak a barátaikkal. Rob ekkor titokban szervezte meg az esküvőjüket, a szintén titkos Párizsi lánykérés után. Összeházasodtak, de nemsokára akadtak félreértések köztük Rob akkori és Kristen filmbeli partnere miatt. Miatta volt ez a veszekedés is köztük, és ezután hagyta el Kris Robot és jött ide elbújni.
- Ez hihetetlen. Mennyi mindenen mentek keresztül. És le sem tagadhatnák, hogy még mindig imádják egymást. És az, amit Nick tett, fantasztikus. Ugyanezt tette most Rob. Képes volt, lenne félreállni Kris boldogságáért.
- Igen. De az óta is szeretik egymást Nickkel, persze csak barátokként. Nick annak idején, mikor Kris megismerte Robot, szintén belebolondult valakibe. Rob egyik kollégájába, akik az ünnepekre jöttek ide Robhoz. Ők is titokban persze. Bár az övéké nem az elején volt akkora szerelem, de már jó ideje együtt vannak és ők is boldogok.
- Micsoda sztorik. Itt zajlottak az események. Remélem, Kristenékkel is rendbe jön minden. Megérdemli, hogy boldog legyen a lánya apjával. Köszönöm, hogy elmesélted.
- Nagyon megkedveltem Kristent, és azt hittem, több is ennél, de most én vagyok hasonlóképp, mint Kris, annak idején az öcséddel. Azt hiszi, hogy többet érez valaki iránt, míg nem találkozik Vele.
- Ezt hogy érted?
- Kris elmondta, hogy nincs most senkid... - kezdett bele Bradly, és én azt hittem, ott menten kiugrik a szívem a helyéről.
- Tényleg nincs - böktem ki nehezen.
- Esetleg, ha lenne kedved, elmehetnénk valahova valamikor - mondta kissé félénken az a pasi, akit eddig mindig elég határozottnak láttam, ez alatt a rövid idő alatt, amióta bemutatott neki Kris. Amiért azt hiszem, örökké hálás leszek neki.
- Örülnék neki - feleltem mosolyogva, miközben Bradly közelebb jött hozzám. Csupán néhány centire volt tőlem, és a tekintete ismét fogva tartott. Annyiszor láttam az öcsémet így nézni Kristenre, sosem gondoltam volna, hogy egyszer lesz valaki aki rám is így fog nézni, és hogy van rá esély, hogy én is megtalálom a szerelmet.
Megfogta a kezem, és ujjaink rögtön összekulcsolódtak.
- Kezdhetnénk egy ebéddel. Tudok egy fantasztikus kis helyet - szólalt meg Bradly. Amíg várakozunk a hírekre - tette hozzá nevetve.
- Mehetünk - vágtam rá gondolkodás nélkül és kézen fogva indultunk el, hogy jobban megismerjük egymást. Addig is kellemesen töltjük az időt, amíg várunk, mi lesz Kristennel és Robbal. Csak azt remélem, hogy velük is rendbe jön minden.
/Rob/
Reggel elég fáradtan keltem. Végül is nem sokat aludtam az éjjel. Anya jött be hozzám reggel és mondtam el neki nagyjából mindent. Nem nagyon akarta elhinni, hogy Kristen így döntött. De ez ellen sem ő, sem én nem tudunk mit tenni.
Tomot is csak leráztam reggel. Nem volt kedvem senkihez. Csak el akartam menni innen.
Lassan ideje volt indulnom.
Elköszöntem a lányoktól, és anyuéktól is, akik nagyon rá akartak bírni a maradásra, és hogy harcoljak tovább. Nem akartam. Ha ő sem, akkor én minek tegyem?
Kellannal is beszéltem, ő még marad Ashleyvel. Elizabethék is maradnak még egy kicsit, így egyedül megyek vissza LA-be. Ha minden igaz, Steph talált nekem egy új szerepet. Legalább lesz, ami leköti a figyelmem.
Elköszöntem mindenkitől, a lányoktól és Nicktől is, és a reptérre indultam, hátrahagyva magam mögött mindent és Őt.
Szerencsére nem volt millió fotós a reptéren, de persze azért voltak.
Nehéz volt még mindig elfogadni és elhinni, hogy ő már nem lesz velem. Soha. Közben azon is töprengtem, hogy eladom a házunkat. Képtelen lennék oda visszamenni, így, hogy már nincs velem. Azt hiszem, visszamegyek a lakásomba. Nekem az elég lesz.
Még nem tudom, mit hogyan. De lesz még időm mindent átgondolni. Mi, hogyan lesz tovább. Az biztos, hogy egyedül lesz ez a tovább. Vagyis addig, amíg meg nem születik a lányunk. Őt nem fogom elengedni. Már csak ő marad nekem belőle, a szerelmünkből.
A gondolataimat a hangosbemondó szakította félbe, ami a beszállásra hívta fel a figyelmem.
Ideje indulni. . .
Fogtam a csomagjaim és elindultam.
Már átadtam a jegyem, mikor egy hang állított meg. Az Ő hangja. Azt hittem, csak képzelődöm. De hátra pillantottam és ott állt Ő, Nick mellett.
- Nem kellett volna kijönnötök elköszönni - mondtam.
- Nem ezért jöttünk - felelte Kris.
Képtelen voltam levenni a szemem róla. Gyönyörű volt, mint mindig. Ekkora azonban már még több fotós kattintgatott. És kérdések sokaságát zúdították felénk, többnyire a hónapok óta bujkáló Kristennek, és a nyilvánvaló tényről, hogy terhes. Még szerencse, hogy a kapun nem jutottak át, így csak messziről fényképezhettek.
- Majd elküldöm az ügyvédem a papírokkal. Gondolom, el akarsz válni, hogy hozzámehess.
- Uram, be kell szállnia - hívott egy nő és ideje volt indulnom.
- Mennem kell. Vidd őt vissza hozzá Nick.
- De én nem akarom, hogy elmenj - mondta elég hangosan Kristen.
- Szeretlek, Rob. Csak téged, és senki mást. Ami tegnap történt, sajnálom. Lizzy szerint hülyeség volt, de tudni akartam, hogy jól döntöttem e.
Ekkor azonban már végképp nem értettem semmit.
- Biztos akartam lenni benne, hogy megváltoztál. Hogy nem fogsz rögtön az első félreértés miatt kételkedni bennem, és ha lesz ilyen, engem hallgatsz meg és nem másnak hiszel. Ebben segített Lizzy és Bradly. Nem szeretem őt. Csak téged. És egy kicsit vissza is akartam vágni, a sok szenvedésért, és azokért, amiket akkor vágtál hozzám. Sajnálom - fejezte be a mondandóját Kristen, és én még mindig döbbenten álltam ott.
- Szóval erre ment ki az egész?
- Igen. Ne haragudj!
- Megérdemeltem. Azok után, amiket akkor mondtam neked - hajtottam le a fejem. Majd éreztem, hogy elém lép és kezével felemeli a fejem, hogy a szemébe nézzek.
- Elég sok mindent elrontottunk mindketten, de nekünk kell helyrehozni. Mindketten elég sokat szenvedtünk, de tudom, hogy te is sokat változtál, és ha képes vagy megbocsájtani ezt nekem, akkor. .. . .
- Neked kell megbocsátanod. Te csak visszaadta azt, amit érdemeltem. Azt hittem, hogy elveszítettelek. . . .
- Soha. Akármi is történt, mindig is szerettelek. Csak téged, és soha senki mást.
- Pokoli érzés volt látni, ahogy ő és te. . .
- Sajnálom. Az utóbbi időben csak azt bizonyítottad, hogy szeretsz és megváltoztál. Erre akartam bizonyítékot. Hogy nem fogsz első adandó alkalommal, ha félreértés lesz köztünk, nekem esni.
- Soha többé. Remélem, nem lesz ilyen, és ha mégis, megbeszéljük. Akkor is ezt kellett volna tennünk. Meghallgatnom téged.
- Felejtsük el. Csak a Most a fontos.
- Ez akkor azt jelenti, hogy kapok még esélyt? - kérdeztem.
- Nem - mondta Kris, és engem ismét elfogott a félelem, de szerencsére feleslegesen.
- Nem te, Mi. És a szerelmünk. - felelte mosolyogva.
- Szeretlek - suttogtam, most csak ennyire futotta tőlem. Még mindig alig akartam elhinni, hogy ez igaz. Hogy itt van velem, hogy szeret, és én vagyok az, akit választott. Minket.
- Én is szeretlek - válaszolta mosolyogva, miközben karjaim a derekára csúsztak és közelebb húztam magamhoz, ő pedig az ölelésembe simult.
Most éreztem csak igazán boldognak és teljesnek magam. Vele, vagyis velük a karjaimban.
- Szeretlek. Mindkettőtöket - simítottam az egyik kezem a pocakjára.
- Mi is téged - hangzott a boldog válasz, majd megkaptam azt, amire hónapok óta vágyom, és amire az utóbbi napokban mindennél jobban áhítoztam.
A csókját.
Amint ajkaink egymáshoz értek, a rég érzett, boldogság, mámor és szerelem, tornádóként söpört végig rajtunk. Édes ajkai az enyémmel együtt mozogtak, a mennyekbe repítve mindkettőnket.
Boldogan csókoltam őt, csókoltuk egymást, miközben szorosan a karjaimba simult.
Ennyi hónapig távol tőle, nem is gondoltam, hogy valaha, főleg az elmúlt órák után, lehetek még ennyire boldog. És most az voltam. Életem szerelmével a karjaimban, aki nem mellesleg a szerelmünk gyümölcsét hordja a szíve alatt. . . . .
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)