25/2.fejezet

Sziasztok! Nos itt is következő fejezet. Köszi szépen azoknak akik komiztak. Remélem ide is lesz minnél több, kíváncsi vagyok a véleményetekre. A fejlihez a végén találtok néhány képet, ha elolvassátok tudni fogjátok miért és mihez vannak :). A cuppanós ismét repül neked szívem a villámgyors javításért (L). Jó olvasgatást. Pusszantás.



25/2.fejezet


/Rob/



Ismét az utolsó Londoni esténk felé igyekeztünk, azzal a különbséggel, hogy ha holnap elutazok, Kristen is velem jön. Ez a tudat tesz a világ legboldogabb emberévé.

Amint megérkeztünk a klubba, a többiek leültek egy boxba, míg én a bárpultnál várakozó Tomhoz igyekeztem.

Miután köszöntünk egymásnak, Tommal megittunk a pultnál egy sört, hogy közben - akár egy pletykás öregasszony - kifaggasson a történtektől.

Ahogy engem megleptek Nick tettei, ugyanúgy neki is tátva maradt a szája.

- Hát, haver, minden jó, ha a vége jó, végre együtt vagytok, és hogy el is megy veled, nem semmi.

- Nekem mondod? Még mindig alig hiszem el, hogy végre mindenki tud mindent, és hogy holnap vele megyek vissza az államokba.

- Örülök nektek, jó téged végre ilyen boldognak látni, na és persze Krist is. - nézett ekkor felé - Elég rosszul nézett ki, miután elmentél - mondta Tom.

- Tudom, beszéltem Lizzyvel. De végre minden jó úton halad.

- Remélem, azért néha hazajöttök és bulizunk egy jót.

- Persze, de akár te is meglátogathatsz minket, szerintem Kellanék is örülnének, akár ott is csaphatnánk egy jó kis bulit - mondtam.

- Haver, ez király ötlet. Majd valamikor meglátogatlak, még úgysem voltam ott nálad.

- Ezt megbeszéltük - mondtam, majd csatlakoztunk a többiekhez.

Lizzy épp Nickkel beszélgetett. Ahogy leültünk, Kris kissé zavartan bújt a karjaimba. Persze Nick miatt. Néha én is zavarban voltam előtte, de ilyenkor biztosított róla, hogy semmi okom rá, és végre boldogan ölelhettem magamhoz Kristent. Akit táncolni invitáltam, mikor egy lassú szám szólt.

Szorosan bújtunk egymáshoz. Karjait a nyakam köré fonta, míg én az enyémeket a dereka köré kulcsoltam.

- Szeretlek - vallottunk egymásnak ismét szerelmet, immár sokadjára. De akár a nap minden percében elmondanám neki, mit érzek iránta.

Végigtáncoltunk a dalt, majd a végén egy szerelmes csókban egyesültünk.

Visszamentünk a többiekhez, persze Tom ismét eltűnt, ismét nem nagy meglepetésünkre felszedett egy csajt. Hát ő az, aki sosem változik meg.

Iszogattunk egy ideig, beszélgettünk. Majd a lányok fáradtságra hivatkozva menni akartak. Nagy nehezen megtaláltam Tomot összegabalyodva egy nővel. Mivel holnap este indul a gépünk, szólni akartam neki, de megígérte, hogy ő is kikísér minket, és majd a reptéren találkozunk.

Nick hazament Lizzyékkel, én pedig Kristennel mentem hozzájuk, hogy ott töltsük az éjszakát.



/Kristen/


Reggel, miután ismét életem szerelmének karjaiban ébredtem boldogan, örömmel gondoltam a holnapi napra, amikor is már Los Angelesben leszek, és együtt fogok élni Robbal, amiről egy hónapja még álmodni sem mertem volna.


A mai napra is igen szoros volt a program. A nap nagy részét legnagyobb bánatomra ismét Rob nélkül töltöttem. De persze meg is értettem, hisz ezt a kis időt a családjával akarta tölteni, ahogy én is.

Anya segített befejezni a csomagolást, amivel kora délutánra meg is lettünk. Mivel a suliból már kiiratkoztam, néhány ottani barátomtól köszöntem el. De persze nem szándékoztam abbahagyni a színjátszási tanulmányaimat, amit akár odaát is folytathatok, és ki tudja, talán egyszer egy igazi filmben is lesz szerencsém kipróbálni magam.

Estére mindent elrendeztünk, kicsit korai vacsora volt a családommal, majd indulni kellett a reptérre, ahol Robékkal találkozunk.

Cameron is otthon volt valami csoda folytán, sőt a reptérre is velünk jött.

Szomorú emlékeket ébresztett bennem ez a hely, most viszont boldogan öleltem át szerelmem, akivel most együtt repüljük át az óceánt, és együtt repülünk a közös életünk felé.

Nem sokkal később Tom is megjött, aki váltott néhány szót Robbal, majd velem, aztán minden jót kívánt nekünk és elköszönt. Én - vagyis mi - sokkal tartozunk neki, hisz elég sokszor volt mellettünk és falazott nekünk, mikor kellett. Jó, ha az embernek ilyen barátai vannak, akik mindenben mellette állnak.

Elbúcsúztam Claire-től és Richardtól, akik megígértették velünk, hogy amikor csak tudunk, hazalátogatunk. Ők is nagyon fognak hiányozni, szinte a második szüleimként tekintek rájuk.

És ott vannak Lizzyék is. Ők a legjobb barátnőim. Megbeszéltük, hogy amikor csak tudunk, beszélünk egymással, és ha tudnak, eljönnek hozzánk, és elmegyünk egy jó nagy vásárlásra. Persze nem is ők lennének, ha nem így köszöntek volna el.

Elköszöntem Camerontól és apától is. A végére hagytam anyut, aki könnyes szemmel ölelt magához, mondván az egyetlen szem lánya a világ másik felére költözik. Tudta, hogy egyszer ez a pillanat is eljön, de akkor még nem gondolta, hogy ilyen messze megyek, és megígértette velem, hogy mindig hívom őket, és persze sűrűn jöjjünk majd haza.

A legvégére hagytam Nicket. Addig, míg tőle elköszöntem, Rob elbúcsúzott a szüleimtől és a családjától. Claire-t látván, ő is olyan, mint anyu. Ő is a sírás határán állt, hogy ismét elmegy a fia.

- Köszönök mindent, és remélem, tudod, hogy nagyon szeretlek, és hogy ezt soha nem tudom meghálálni – mondtam, miközben megöleltem Nicket.

- Én is szeretlek, és nem kell hálálkodnod. Elég annyi, hogy boldog vagy. És jaj Robnak, ha nem vigyáz rád - mondta mosolyogva, majd a testvére felé fordult, akivel szintén megölelték egymást.

Még mindig alig akartam elhinni. Annyira boldog vagyok, hogy kiderült a kapcsolatunk Robbal, és főleg, hogy ez nem okozott kárt a kettejük kapcsolatában.

Még egy-egy utolsó puszi és ölelés mindenkinek, majd felszálltunk a gépre, búcsút intve az eddigi életemnek, repülve egy új boldog jövő felé immár Robbal.

Az út nagyon hosszú volt. Eszembe jutott, hogy utoljára akkor ültem repülőn, mikor Párizsba mentünk. Kellemes és mérhetetlen boldogság fogott el, ahogy erre gondoltam.

Tekintetem Rob és a saját karomra esett, ahol mindketten hordtunk a karkötőt, amit akkor egymásnak adtunk. Robra pillantottam, aki szintén ezeket nézte.

- Látod, mondtam, hogy ennek nem ott és akkor van vége - mondta egy mosollyal az arcán.

- Igen. De álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar újra együtt lehetünk.

- Én sem. De most csak az számít, hogy itt vagy velem, és soha többé nem eresztelek el - mondta.

- Én sem téged - mondtam, majd egy szerelmes csókot leheltem ajkaira, és egymás karjaiba bújva - már amennyire az üléseink engedték - egymáshoz bújtunk.


/Nick/


Elment.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom tenni. De nemcsak miatta, hanem magam miatt is tettem.

Már jó ideje, többnyire mikor Rob hazajött, romlott a kapcsolatunk. Nagyon eltávolodtunk egymástól. Jobb ez így, hogy most jöttünk rá, nem már mikor összeházasodtunk.

Nem mondom, hogy nem fáj, mert az hazugság lenne, de ami köztünk volt, az már nem szerelem. Az a szerelem, amit Rob iránt érez.

Annyiból megnyugtat a tudat, hogy a férfi, akibe beleszeretett, Rob. Mindenkinél jobban ismerem őt, és tudom, hogy ő képes lesz boldoggá tenni Kristent és csak ez számít.

Az utóbbi időben már én sem azt a szerelmet éreztem Kris iránt, mint az elején, mikor megismerkedtünk vagy mikor megkértem a kezét.

Úgy tűnik, nem volt olyan erős és mindent elsöprő a szerelmünk, de látva őt Robbal rájöttem, hogy egymás iránt soha nem éreztünk így. Rám soha nem nézett úgy, mint a testvéremre. Ezért is engedtem el őt boldogan, mert tudom, hogy Robbal az lesz.

Tőlem pedig azt kérdezték, mihez kezdek?

Erre még én magam sem tudom a választ. Hamarosan befejezem az egyetememet. Ki tudja, lehet, hogy utána én is elutazok. És talán Los Angelesbe.

Nikki örülne neki, és ki tudja, talán ha lenne időnk jobban megismerni egymást, és nem lennénk ilyen messze a másiktól, lehetne valami köztünk.

Nem bántam meg, ami történt, többek között, mert Nikki egy csodás nő. Nem is értem, miért van egyedül.

Igaz, mi csak egyszer voltunk együtt, és nem volt vagy lett olyan erős a kapcsolatunk, mint Robé és Kristené. De talán, ha lenne lehetőségünk rá, akármi kialakulhatna. Lehet, hogy fontolóra veszem, de egyelőre maradok és befejezem a sulit.

Vagy talán itthon találom meg az igaz szerelmet. Egyelőre ez csak a jövő zenéje.



/Kristen/


Jó hosszú repülőút után leszálltunk a Los Angeles-i reptéren. Ahol fogalmam sincs, Robnak sem volt, honnan sejtették, de mindenhol paparazzik volt.

Mennyire más itt, mint Londonban. Ott nyugodtan lehetett sétálni az utcán, itt pedig Rob minden egyes percét nyomon követik. Biztos zavaró lehet, én még nem voltam ilyen helyzetben, de van egy olyan érzésem, ha fény derül rá, hogy együtt vagyunk, lesz néhány címlap, amire felkerülünk. De gondolom, Rob már hozzászokott ehhez.

Ő már szinte otthonosan mozgott a reptéren, így egy hátsó kijárat felé vettük az irányt, ahol a kocsija már várt ránk.

Szerelmem elrakta a csomagjainkat, majd a fotósokat kicselezve indultunk el a reptérről.

- Ha nem bánod, felugranánk hozzám a cuccaimért - mondta Rob, de nem értettem pontosan, mire gondol.

- Persze.

Los Angeles egyik elegáns negyedébe mentünk egy lakásba. Én is felmentem Robbal. Mint kiderült, ez az ő lakása, itt lakott eddig. Sőt, azt hittem, továbbra is itt fogunk lakni, immár együtt.

De tévedtem. Rob dolgai össze voltak csomagolva és az ajtóban vártak ránk.

- Hová megyünk? – kérdeztem, mikor már végképp elvesztettem a fonalat.

- Majd meglátod - küldött felém egy sokat sejtető mosolyt, és egy csókot is kaptam tőle.

Az épület portása Robbal levitte a csomagjait a kocsihoz, majd Rob bezárta a lakást és továbbálltunk.

Autóztunk egy keveset, miközben a várost csodáltam, és kissé fura volt az időeltolódás is. Itt épp este volt, míg Londonban jóval korább van még. A város fényeit csodáltam. Mennyivel hatalmasabb és nyüzsgőbb város, mint London.

A nagy nézelődés közepette meg is érkeztünk. Egy magas, sötét kapuval ellátott házhoz, ha jól gondolom, mert a kapun nem lehet belátni.

- Itt mit csinálunk? - kérdeztem. Talán kissé hülyén hangzott, de egy szót sem értettem.

Úgy tudtam és tudom Rob egy lakásban lakik, lakott, ahol nem olyan régen jártunk.

- Rögtön megtudod - válaszolta szerelmem.

Behajtottunk a nagy kapun, ami bezárult mögöttünk. És a látvány, ami fogadott, teljesen ledöbbentett.

Egy csodás és mindemellett hatalmas ház, sőt nem is ház, hanem villa előtt álltunk.

Az belső udvaron állva csodás kert tárult elénk, ahonnan rá lehetett látni a ház mögötti hegyekre, dombokra.

- Most már elárulod, miért vagyunk itt?

- Itt fogunk élni - mondta ki Rob mosolyogva, nekem pedig a lélegzetem is elakadt.

- Mi? Hogy itt? De te nem…

- De igen. Abban a lakásban éltem, de azt túl kicsinek gondoltam, és megvettem ezt. Nem tetszik?

- Hogy nem tetszik? Ez gyönyörű, de nem kellett volna ennyit költened, ez biztos egy egész vagyon volt, sőt. De mikor?

- Most, amíg Londonban voltunk. Mikor azt mondtam, hogy akad egy kis elintézni valóm, akkor intéztettem ezt az ügynökömmel. Több házat is mutatott képekről, de ez mellett döntöttem.

- Istenem Rob, ez csodálatos, de nem kellett volna.

- Ugyan, ez sokkal szebb és jobb, mint egy kis lakás. És mint mondtad, elég nagy, így akármikor meglátogathatnak a barátaink és a családunk is.

- Még mindig alig jutok szóhoz - mondtam.

- És még nem láttad belülről - felelte.

Rob előre ment, bevitte a csomagjainkat, és utána mentem én is. Hát a ház belülről még csodásabb.

Csodás és hatalmas belülről is. Óriási nappali, ami gyönyörűen van berendezve. Rob elmondása szerint vagy 5 hálószoba van mindegyik saját fürdővel. Minden tökéletes. És még mindig alig akartam elhinni, hogy képes volt ezt megvenni.

- Gyere - fogott kézen, majd az erkélyajtó felé kezdett húzni.

Kilépve rögtön a kertbe értünk, ahol egy hatalmas medence volt. Kint is volt egy külön kis szabadtéri nappaliszerűség.

- Na, mit szólsz?

- Ez fantasztikus. De akkor sem kellett volna ennyit költened, lakhattunk volt a lakásodban is.

- Ugyan, tudod, hogy ez nekem nem sok. Elég sokat keresek a filmekkel és mire költeném, ha nem ránk. És a ház nem az enyém - mondta. - A miénk. A kettőnké. Mindkettőnk nevén van. Azt szeretném, ha itt kezdenénk a közös életünket, persze csak ha neked is megfelel.

Hát ezek után aztán végképp nem jutottam szóhoz.

- Szeretlek – mondtam, miközben a karjaiba bújtam, majd megcsókoltam.

Nyelvünk rögtön a jól ismert táncot járta, miközben Rob szorosan ölelt magához.

- Ezt igennek veszem - mosolygott a csókunk után.

- Igen – válaszoltam, és újabb csókban egyesültünk.

- Nagyon szeretlek - mondta Rob.

- Ahogy én is téged. A mennyországban érzem magam melletted, és csak azt remélem, ez örökké fog tartani, és mindig ilyen boldogok leszünk.

- Ezt megígérhetem. Örökké együtt - felelte.

- Mit szólnál, ha megvacsoráznánk, utána akár megnézhetnénk a hálószobánkat - mondta az arcán egy huncut mosollyal.

- Hát, nem hangzik rosszul - incselkedtem vele. Semmi másra nem vágytam, csak hogy végre ismét nem csak lelkileg, hanem testileg is egyek legyünk.

- Kicsomagolni ráérünk később, meg felhívni az otthoniakat, hogy minden rendben - mondta Rob, amiben csak egyetérteni tudtam vele.

Szerelmem a karjaiba kapott, majd forró csókokat váltva indultunk feltérképezni a házat. Először is megvacsorázni, hogy este és az éjszaka hátralevő részét a szerelemnek és a vágyainknak szentelhessük.


Képek a házról:
http://i54.tinypic.com/2yllkeb.jpg
http://i52.tinypic.com/s3f3ow.jpg
http://i54.tinypic.com/mruu4i.jpg
http://i55.tinypic.com/no8046.jpg
http://i54.tinypic.com/2m7yzxi.jpg


Tessék komizni emberek :)