22.fejezet

Sziasztok! Mint általában ilyenkor vasárnap most is lassan mennem kell, így most kapjátok a fejlit. Köszi szépen nagyon mindenkinek aki komizott az előző fejezethez. Szilnek repül ismét a cuppanós (L). Nektek pedig jó olvasást és komizzatok! Pusszantás!



22.fejezet


/Kristen/


A ma éjszakát szintén nálam töltöttük. Reggel viszont egy szomorú tényre ébredtem. Már csak a mai és a holnapi napunk van, utána Rob elmegy. Reméltem, hogy ez a pillanat nagyon lassan jön majd el, de tévedtem. A vele töltött percek hihetetlen gyorsasággal teltek, és már csak két nap a miénk, amit együtt tölthetünk, utána mindennek vége lesz.

Ő elmegy, én pedig itt maradok.

Kérdeztem már Robtól, mégis mikor látogat újra haza. A válasza viszont kiábrándító volt. Körülbelül fél évig biztos nem,tud hazajönni, mert most két filmet is forgat majd egymás után. Így valamikor majd csak nyár végén, ősszel tud ismét hazajönni.

Ez a tény viszont mérhetetlenül elszomorított. Ez idő alatt ki tudja, mik történnek velünk, ezért is nem tudunk hosszú távra tervezni, így az együttlétünk csak az itt-tartózkodására korlátozódik.

Azt mondtunk, hogy kiélvezünk minden percet, és amíg itthon van, nem gondolunk az elválásra, de most, hogy már csak két nap választ el attól, egyre sűrűbben gondolunk rá, és egyikünk sem akarja elengedni a másikat.

Mivel mindketten szerettük volna az utolsó napot és persze az utolsó éjszakánkat együtt tölteni, Rob állítólag holnap estére Tommal tervezett programot, és hála az égnek Nick a haverjaival lesz, így biztos semmi sem jöhet közbe, hogy az utolsó közös éjszakánkat együtt töltsük.

Nemcsak engem, hanem Robot is - habár igyekszik előttem nem kimutatni - eléggé megviseli a gondolat, hogy már csak két napot lehetünk együtt. De ennek is ki akartunk élvezni minden percét.

És mivel a holnapi nap csak a miénk, így Claire-ék ma estére szerveztek egy vacsorával egybekötött kis buliszerűséget, mielőtt imádott fiúk ismét elmegy.

Bár sajnos a lányok beterveztek egy vásárlást délutánra Nikkiékkel, így csak az addig előttünk álló néhány órát és az éjszakát tölthetem szerelmemmel. De ő sem fog unatkozni, addig Kellanékkal mennek el inni valamit.

De addig is van még egy kis időnk, amit akárcsak most szerelmem karjaiba terveztek eltölteni.

- Jó reggelt - köszöntöttem egy csókkal ébredező szerelmem.

- Neked is - csókolt vissza elég szenvedélyesen.

- Lemegyünk enni valamit? - kérdeztem tőle.

- Maradjunk még egy picit - kérte, én pedig nem tudtam ellenkezni, szorosan hozzá bújtam és egy édes csókkal jutalmaztam.

Egymás karjaiban feküdtünk többnyire egész délelőtt. Akármilyen éhesek is voltunk, képtelenek voltunk elszakadni akár egy másodpercre is egymástól, hisz legközelebb megint csak éjszaka lehetünk együtt.

Dél körül, mivel lassan neki is menni kellett, levánszorogtunk enni valamit, persze csak egy egymás kényeztetésével egybekötött zuhanyzás után.

Reggeli után mindketten felöltöztünk, majd én a csajokhoz mentem a bevásárlóközpontba, ő pedig Tomhoz. De előtte persze egy nehéz búcsúzkodás. Alig akartuk elengedni a másikat. Egyik csók a másik után, de végül csak sikerült.

Azt viszont nem tudtam, ha már most ilyen nehezemre esik elengedni őt, pedig tudom, hogy este látni fogom, mi lesz velem két nap múlva mikor tudom, hogy utána valószínű, hogy nem látom őt többet, vagy legalább fél évig biztos. Ennek még a tudata is elviselhetetlen.

De egyelőre két napig még nem akartam ezzel elszomorítani magam és őt sem. Beérve a bevásárlóközpontba a lányokra a múltkori kis étteremnél találtam rá, és kezdetét vette az egész délutánt igénybe vevő butikok kifosztása.


/Rob/

Már csak két nap - töprengtem magamban, miközben Tomhoz mentem, ahol vártak rám a srácok.

Kristen is próbálta leplezni, hogy nem viseli meg az elválás gondolata, de nem mindig sikerült neki. Én magam se tudtam, mi lesz vele, ha el kell engedjem. Hogy egyáltalán képes leszek-e rá?

Életem legszebb napjait köszönhetem neki. Nem is gondoltam volna, mikor hazajöttem, hogy rátalálok életem szerelmére, arra meg végképp nem, hogy akármilyen rosszul is hangzik, ő pont a bátyám menyasszonya.

Most viszont vészesen közeledik az elválás napja. És ahogy ő is kérdezte tőlem, fél évig a forgatások miatt biztos nem tudok majd hazajönni. Azt meg, hogy jöjjön velem, vagy jöjjön el hozzám nem is mertem kérni tőle. Hisz nincs jogom azt kérni tőle, hogy mindent adjon fel értem.

És nem mellesleg ott van még Nick is. Mert amit eddig csináltunk, továbbra sem akartuk elmondani neki, így az az ötlet, miszerint velem jöjjön, ki van zárva.

És hiába fogy az idő, ma például alig fogom látni őt. Majd csak este, de akkor sem lehetek még vele, hisz ott lesz az egész család, így valahogy ki kell bírjam éjszakáig.

Az esti kis családi buliig a délutánt a srácokkal töltöm. Szeretnék az utolsó együtt töltött napunkra és éjszakánkra - amit már mindketten szabaddá tettünk, hogy együtt tölthessük - valami meglepetést, valami különleges helyre vinni Kristent.

Tudom, hogy ő karácsonyra valami hasonlót adott Nicknek, de én még annál is különlegesebbet szeretnék adni neki, és hogy az éjszaka felejthetetlen legyen, hisz az lesz az utolsó.

Tomnak már nagyjából elmondtam, aki tovább adta a srácoknak így ők segítenek megszervezni a dolgokat.

- Végre haver, mostanság nagyon elhanyagolsz minket - szólalt meg Kellan, ahogy meglátott.

- Hagyd már, legalább hadd élvezze ki, míg lehet - állt mellém Jacks, aki Vickel kapcsolatban hasonló cipőben járt, hisz mióta itt vannak, főleg az utóbbi napokban, eléggé egymásba gabalyodtak Vickel. Aminek én örülök, mert nála rendesebb pasit nem foghatott volna ki, leszámítva persze a tényt, hogy ő is kénytelen lesz itt hagyni a nővérem, mert megyünk vissza LA-be. Bár az ő helyzetük könnyebb, hisz Vic szabad és bármikor meglátogathatják egymást, amit mi nemigen tehetünk meg.

Így hát a délután nagy részében a fiúk segítettek mindent megszervezni. Estefelé pedig már Jacks volt az, aki alig várta, hogy menjünk hozzánk, persze mindenki tudta, hogy Vic miatt.

Tom és Kellan sok mindenben hasonlítanak egymásra, ők jól egymásra találtak.

- Valamikor te is eljöhetnél Rob cimboránkhoz LA-be, mulatnánk egy jót - mondta Kellan Tomnak, miközben úton voltunk hozzánk.

- Ha vannak jó csajok, mindenképp - válaszoltam Tom. Persze nem is őt lenne, ha nem ez lett volna a válasza.

- Ó, dögivel, jó kis bulit csapunk - pacsiztak össze Kellanal.

- Neked nincs véletlenül barátnőd? - fordultam Kellan felé, aki azt hiszem, nem lenne ilyen vagány ha Ash mellette lenne. Akkor egy igazi papucs lenne. Bár ő is egy elég nagy nőcsábász, de ha így is mutatja, nem lenne képes megcsalni Ashleyt, és ez a lényeg.

- Attól még van szemem, és nézni szabad, de nyugi, csajozni csak Tom fog. Amúgy neked is kerítünk ott valakit, aki segít felejteni - ajánlotta.

- Kösz, inkább kihagyom.

- Ugyan, nem maradhatsz örökre egyedül, ő sem hiszem, hogy rád fog várni - mondta elég őszintén Kellan.

- Akkor sem.

- Oké, te tudod - hagyta annyiban a témát. Én pedig már alig vártam, hogy végre hazaérjünk, és ha csak néhány pillanatra is, de karjaimba zárjam szerelmem.



/Kristen/

Nagyon lassan telt a délután, de végre hazafelé indultunk. Claire nagyban ügyködött a konyhában. Én ott segítettem neki, míg a lányok kissé rendbe rakták a lakást, és persze egy rögtönzött divatbemutatót tartottak a vásárolt ruhákból.

Később Nick is megérkezett, majd végre megjött Rob, Tom, Kellan és Jackson. Mi addigra el is készültünk a vacsorával. Rob előtte még felment a szobájába, majd mind asztalhoz ültünk.

Láttam Claire-en és Richardon is, hogy ők is szomorúak, mert Rob elmegy. Nekik is rossz lehet, hogy csak ilyen ritkán látják őt.

Hála a fiúk ügyeskedésének az asztalnál Rob mellé ültem, másik oldalról pedig Tom keveredett mellém. Nagyon jó hangulatban telt a vacsora. Épp Claire isteni desszertjét fogyasztottuk, mikor hirtelen egy kezet éreztem a combomon.

Testem rögtön reagált az érintésére, és ismét megremegtem az érintésétől. Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk, amiben ugyanazt a vágyat és szerelmet láttam tükröződni, amit én is éreztem, bár most még egyikünk sem mutathatta ki.

Az asztal alá nyúl fontam össze ujjai szerelmemével, mikor egy kis cetlit csúsztatott a tenyerembe, én pedig igyekeztem feltűnés nélkül elolvasni.

"Hiányoztál, alig várom, hogy a karjaimba zárhassalak, és megcsókoljalak. Szeretlek." állt a papírra írva.

Legszívesebben én is ezt tettem volna, mert én is csak erre a két dologra vágytam, de tudtam, hogy még egy kicsit ki kell bírjuk.

A desszert után mindenki a nappaliba ment. Sikerült úgy intézni, hogy Rob és én maradjunk a végére, így volt alkalmam feltűnés nélkül válaszolni neki.

- Én is csak erre vágyom, és nagyon szeretlek - súgtam a fülébe, majd csatlakoztunk a többiekhez a nappaliba.

Itt már viszont Nick mellé keveredtem, aminek Rob láthatóan nem nagyon örült.

Sokat beszélgettünk, sőt előkerültek Rob és Lizzyék gyerekkori történetei és képeit is, amiket Claire-ék meséltek nekünk. Nagyon klasszul telt az este.

Rob viszont megbeszélte Claire-ékkel, mondván, nem szeret búcsúzkodni, úgyhogy Tom viszi őt ki a reptérre. Reméltem, hogy azért, ha lesz lehetőségem, nekem megengedni, hogy bármilyen veszélyes, is kikísérjem.

Claire végül arról faggatta Robot, mikor látják őt újra. Akárcsak én, Claire-ék is azt a fél éves kiábrándító választ kapták. Ez a dolog rombolta csak le a boldogságom.

Elnézést kértem, majd feljöttem az emeletre. Eddig nem annyira, de most hogy egyre közeledett, egyre rosszabbul viseltem az elválás gondolatát.



/Rob/

A családi este fantasztikusan alakult, a csúcspontja szerelmem szavai voltak, amiket válaszként suttogott a fülembe az üzenetemre.

Bár a nappaliban már nem voltam olyan boldog, látva őt Nick mellett. De valamiért most ő sem mászott annyira Kristenre, mint szokott, és ezt nem tudtam mire vélni. Bár lehet, hogy csak képzelődök.

A beszélgetés során persze felmerült a kérdés anya szájából, hogy mikor jövök haza legközelebb. Neki is, akár Kristennek, ugyanazt a választ adhattam. Legközelebb valamikor fél év múlva. Ahogy ezt kimondtam, rögtön Kristenre néztem, akinek a gyönyörű szemeiből most csak a bánat és szomorúság sütött.

Engem is megviselt ennek a gondolata, de nem szerettem ilyen szomorúnak látni. Elnézést kért, majd felment az emeletre.

- Muszáj utána mennem - súgtam Tomnak, aki mellettem ült.

- Tesó fent hagytam a telefonom a szobádba, lehozod nekem, aztán mi lassan megyünk - szólalt meg Tom, mire én hálás pillantást vetettem felé. Kellanra néztem, aki végig vigyorgott, persze sejtette, mi is az ábra.

- Persze - válaszoltam Tomnak, majd az emelet felé indultam.

Mivel Kris a fürdőbe indult, először ott kerestem, mondván ott megtalálom, de a fürdő üres volt. Akkor biztos Nick szobájában van - gondoltam magamban. Benéztem, de ott sem találtam.

Utolsó lehetőségként a szobámba mentem.

És ott volt. Szomorúan nézett fel rám az ágyamon ülve, ahogy beléptem hozzá. Letérdeltem elé, majd rögtön hozzám bújt. Karjait a nyakam köré fonta, és arcát a nyakamba temette.

- Mi a baj? - kérdeztem tőle, de sejtettem az okát.

- Nem akarlak elengedni - válaszolta miközben már a könnyeit éreztem amint arcáról lehullva a nyakamra potyognak.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire rosszul fogja viselni, nekem is fáj, de próbálom nem kimutatni. Úgy látszik, ő nem bírta tovább titkolni.

- Ne sírj, szívem - suttogtam neki miközben nyugtatólag a hátát simogattam, mire kissé megnyugodni látszott.

- Még nem tudjuk, hogy alakul a jövő és az életünk, de meglátjuk mi lesz. Addig is nem akarlak így látni, hallod - kértem tőle, majd könnyektől csillogó szemekkel nézett rám.

- Ne haragudj, csak nem bírtam tovább, annyira szeretlek - mondta életem értelme.

- Én is téged, mindennél jobban. Nem akarlak ilyen szomorúnak látni, különben is, a holnapi napra van egy-két meglepetésem és nem akarlak sírni látni, vagy ha mégis akkor csak az örömtől - mondtam Krisnek.

- Meglepetés? - kérdezte végre egy kis mosollyal az arcán, amit annyira imádok.

- Igen.

- Mondd el, mi az?

- Holnapig ki kell bírnod, szerelmem - válaszoltam, és tartottam magam ehhez, hogy addig nem szedi ki belőlem.

Néhány szerelmes csók váltása után egyesével visszamentünk a nappaliba ahol, a fiúk és Nikkiék már elmenőben voltam.

- Mi a gáz? - kérdezte tőlem Kellan, mikor kikísértem őket. Tom és Jacks is odajöttek, persze hallótávolságba a csajoktól.

- Semmi, csak kicsit kiborult.

- Gondolom, amiatt hogy elmész - mondta Tom.

- Igen. Utálom ilyen állapotban látni őt, szenvedni amiatt, hogy itt hagyom - mondtam lemondóan.

A srácok vigasztalni próbáltak, mondván, hogy még ne gondoljak arra, hisz előttünk a holnapi nap és a szerelmemnek készített meglepetés. Ennek a gondolata kicsit felvidított.

Elköszöntem tőlük majd visszamentem a házba. Anyáék már felmentek az emeletre, ahogy a csajok is. A hallottakból ítélve Kris ma itt alszik, és azt csak remélem, hogy velem.

Lezuhanyoztam, majd ágyba bújtam, és remélem, hogy szerelmem át tud lopózni hozzám. Már majdnem elaludtam, mikor éreztem besüppedni az ágyat, és szerelmem testét szorosan az enyémhez préselődni.

- Úgy örülök, hogy itt vagy - súgtam a fülébe, majd a nyakába csókoltam.

- Nagyon szeretlek.

- Én is téged - viszonoztam a vallomását, majd egy szerelmes csókot váltva, szorosan ölelve egymást aludtunk el, én alig vártam, hogy megmutathassam szerelmemnek a holnapra tervezett meglepetéseimet.




Tessék komizni :)