21.fejezet

Sziasztok! Itt is hozom a fejlit. Jó olvasást, és várom a komikat. Pusszantás :)


21.fejezet


/Rob/

Nagyon úgy tűnik, a tervem elég rosszul alakul. Sőt nem is rosszul, hanem egyenest borzalmasan. Azt tudom, hogy már akkor is szenvedni fogunk, ha el kell válnunk egymástól, ezért is akartam most elkezdeni, hátha akkor könnyebb lesz. De tévedtem.

Kristen próbálja leplezni, de elég a szemébe nézzek ahhoz, hogy lássam, mekkora fájdalmat okozok neki így, hogy mással lát. Pedig semmi másra nem vágyom jobban, mint hogy mellette lehessek.

Egész este olyan szomorú volt, és átkoztam magam, amiért Tom hülye ötletére hallgattam. Hisz így már most szenvedünk mindketten.

Mérhetetlen féltékenységet éreztem, ahogy egész este Nickkel láttam őt. Bár egy szavam sem lehet, hisz én is hasonlót teszek Ninával. És ezért csak magam okolhatom.

Ha nem tervezem el ezt a hülyeséget, hogy távol maradok tőle, most boldogság csillogna szerelmem szemében, nem pedig szomorúság.

Egész este lestem az alkalmat, mikor férkőzhetnénk a közelébe, de nem sok ilyen volt. Egészen eddig.

Kristen a mosdóba indult, én pedig nem haboztam utána menni.

Hála az égnek a mosdó pont takarásban volt, így az asztalunktól a srácok nem láttak ide, így nyugodtan várakoztam, hogy szerelmem kijöjjön, és hogy beszélhessek vele.

Valahogy sejtettem, hogy ez a borzalmas ötletem nem fog sokáig tartani, ugyanis nem fogom bírni a közelsége nélkül. Minden percben arra vágyom, hogy megérinthessem, hogy megcsókolhassam.

Tudtam, de félek, hogy ezzel az egész Nina-dologgal több rosszat értem el, mint hasznot. Ahelyett, hogy segítene, hogy megpróbáljunk elszakadni egymástól, már most szenvedünk.

Ezért is muszáj beszélnem vele, és bocsánatot kérnem ezért az idióta ötletemért, ami csak fájdalmat okoz mindkettőnknek. Bár, talán ha rendbe hozom a ma esti hülyeségem, és újra vele lehetek, még ennél is nehezebb lesz elválnom tőle, ha eljön az ideje.

Ha már most ilyen rossz, mikor ilyen közel van hozzám, mi lesz, ha el kell mennem? Hogy leszek képes elszakadni tőle?

Csak zakatoltak a fejemben a kérdések, de egyikre sem találtam választ. Biztos vagyok benne, akármennyire is próbálkozok majd, képtelen leszek elfelejteni életem legszebb perceit, amit vele élhettem át.

Ahogy ezen tanakodtam, végre nyílt a mosdó ajtaja, majd Kristen döbbent és talán dühös tekintetével találtam szembe magam.

El akart menni mellettem, amit nem engedhettem. A karjánál fogva megállítottam, és magamhoz vonva a karomba zártam.

- Eressz el – kérte, miközben szabadulni próbált a karjaimból.

- Kristen én… - akartam belekezdeni a mondandómba, de nem hagyta.

- Nem érdekelsz, eressz el - mondta, de eszemben sem volt elengedni, pont ellenkezőleg, még szorosabban öleltem át.

Nem haboztam tovább, szó nélkül megcsókoltam.

Biztos voltam benne, hogy rögtön elszakít magától. Így amikor kutató nyelvemnek engedélyt adva csókolt vissza, a szívem repesett a boldogságtól.
Örömmel vettem tudomásul, hogy még mindig ugyanolyan hatással vagyok rá. Szenvedélyesen faltuk egymás ajkait, miközben kezeim a derekát simogatták.

Pillanatokkal később pedig már csak azt éreztem, hogy eltol magától. Szinte fájt a hiánya, ahogy kiengedtem a karjaimból.

- Vedd úgy, hogy ez volt az utolsó, inkább menj a barátnődhöz, már vár - mondta ridegen, majd faképnél hagyott és visszament az asztalunkhoz.

Tudtam, hogy hiába is próbál ilyen hidegen viselkedni velem, elég volt egyetlen csók, hogy megbizonyosodjak róla, még mindig ugyanúgy érez irántam. És ez mérhetetlen boldogsággal töltött el. Már csak azt kell elérjem, hogy meghallgasson, és bocsánatot kérhessek a hülyeségemért, amivel csak egy pocsék estét szereztem mindkettőnknek.

Kicsit vártam, majd én is csatlakoztam a srácokhoz. Még vissza sem értem, de Nina máris a nyakamon lógott, én pedig Kristent néztem.

Fejfájásra hivatkozva haza akart menni. Tudtam, hogy ez is miattam van. De nem hagyhattam csak úgy elmenni, muszáj volt beszélnem vele.

- Holnap találkozunk - mondta neki Nick.

- Persze, szívem - felelte neki Kristen. Majd olyat tett, ami a tűrőképességem határait feszegette. Olyan szenvedéllyel csókolta meg a testvéremet a szemem láttára, mint alig néhány perce engem.

Mégis tudtam, hogy ez a csók nekem is szól. Hogy nekem is annyira fájjon, mint neki engem Ninával látni. Hát, a terve sikerült.

Hatalmas erőfeszítésembe került, hogy ne álljak fel és ráncigáljam ki őt Nick karjaiból. Már készültem megtenni, mikor végre elengedték egymást, majd Kristen elköszönve a többiektől az ajtó felé indult.

Tudtam, hogy most van esélyem beszélni vele, így hát ki kellett találnom valamit, hogy leléphessek.

- Én megyek, srácok, azt hiszem kidőltem - állt fel Tom, amin igencsak meglepődtem, de pillanatokon belül rájöttem, miért akar annyira menni.

- Elkísérsz? Kaptam nemrég egy klassz albumot, megnézhetnéd, és zenélhetnénk egyet valamikor a srácokkal - fordult felém Tom.

- Persze, menjünk - álltam fel Nina mellől, aki nem nagyon örült ennek, de ez most nem tudott érdekelni.

- Na, nyomás, menj utána - fordult felém Tom, alighogy kiértünk a klubból. - Rossz volt nézni titeket, és ahogy látom, az elhatározásod nem nagyon jött be.

- Hát, egyáltalán nem - mondtam.

- Menj és beszélj vele, ha a többiek kérdezik, nálam aludtál, persze csak ha nem dob ki.

- Kösz, remélem, végighallgat, mert ezt jól elszúrtam.

- Na, nyomás, majd hívj, mi volt - köszönt el Tom, majd hazafelé indult, én pedig Kristen után siettem.


/Kristen/

- Mit akarsz? - kérdeztem tőle, mikor végre elengedett.

- Csak beszélni veled - mondta Rob, miközben karjai szorosan a derekam köré kulcsolódtak.

- Nincs miről beszélnünk. És a barátnőd hol hagytad?

- Ő nem érdekel - mondta.

- Hát, a látottak után ezt nehezen hiszem el – mondtam, miközben kibontakoztam az öleléséből és elindultam a házunk felé.

Persze ő nem tágított, utánam jött, és egyfolytában azt kérte, hallgassam meg. Én meg azt kérdeztem magamtól, mi értelme lenne?

- Kérlek…

Megálltam, és szembe fordultam vele.

- Mondd, aztán hagyj békén - mondtam neki, hogy végre hazamehessek. Egyáltalán nem voltam kíváncsi a magyarázatára, főleg nem arra, ami Ninával és vele kapcsolatos, de inkább mondja el, aztán talán végre elenged.

- Nézd, tudom, hogy hülyeséget tettem, de csak magunk miatt - kezdett bele.

- Tommal voltam délután, amikor eldöntöttem, hogy bármennyire is nehéz lesz, meg kell próbáljak távol lenni tőled. Hamarosan végleg el kell engedjelek, és én csak azért tettem, hogy bármilyen rossz is, de próbáljunk elszakadni egymástól. Mindennél jobban szeretlek, de már a gondolatába is belebetegszem , hogy tudom nemsokára már nem lehetek veled. Tudom, hogy akkor is nehéz lesz, de csak azért csináltam, hogy már most hozzászokjunk a helyzethez, hogy eltávolodjunk egymástól - mondta.

- És Nina?

- Nem akartam kihasználni, de tudtam, ha vele látsz, akkor talán neked is könnyebb lesz, és el tudsz távolodni tőlem. Akkor még nem tudtam milyen rossz ötlet ez. De téged látva rájöttem, hogy ez nem fog menni. Láttam rajtad, mennyi rossz neked, hogy ezt teszem, és nem akarlak még egyszer ilyen szomorúnak látni - mondta miközben közelebb jött és ujjaival végigsimított az arcomon, ekkor jöttem csak rá, mennyire is hiányzott az érintése.

- Sajnálom. Én csak azt reméltem, így, ha eljön az ideje, könnyebb lesz - mondta immár lehajtott fejjel.

- Szóval erre ment ki az egész?

- Igen.

- Azt hittem, csak szórakoztál velem, és ahogy téged láttalak azzal a nővel, én…

- Ilyesmire ne is gondolj. Utálom magam emiatt a hülyeség miatt, sejtettem, hogy nem fog menni, és csak egy borzasztó esténk lett belőle. De, hogy gondolhattad, hogy csak szórakoztam veled?

- Én csak…

- Nézz rám - kérte, miközben ujjaival állam alá nyúlva kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

- Nem egyszer elmondtam, hogy szeretlek. Az életemnél is jobban. Én nem akartalak megbántani, pedig pont ezt tettem. Bocsáss meg.

- Nem tudom, hogy foglak elengedni, már ez a kis idő is elviselhetetlen volt, hogy nem voltál velem - mondtam ki, miközben hozzá bújva, karjaim a nyaka köré kulcsoltam, miközben ő a derekam köré fonta karjait, és ölelt szorosan magához, míg én boldogan simultam az ölelésébe.

- Legyen úgy, ahogy az én hülye ötletem előtt akartunk. Ne gondoljunk másra, csak a mostra - suttogta a fülembe.

- Semmit sem szeretnék jobban.

- Szeretlek, és ez mindig is így lesz - mondta immár a szemembe nézve.

- Én is szeretlek - viszonoztam a vallomását.

Egy boldog mosoly ült ki mindkettőnk arcára, majd ajkaival óvatosan közeledett az enyém felé, mire én mohón kaptam utána.

Egész nap gyötört a hiánya, most végre ismét érezhettem a közelségét. Ő pedig készséggel viszonozta szenvedélyes csókom.

Nem tudom, meddig csókoltuk egymást, ilyenkor, mint most is, megszűnik a világ körülöttünk, és csak ketten vagyunk.

Megszakítva csókunkat kibontakoztam a karijaiból, mire kissé meglepődött, és mintha egy kicsit megijedt volna.

- Jössz? - nyújtottam felé a kezem, mire ismét a jól ismert, boldog mosoly terült szét arcán, miközben ujjainkat összekulcsolva, szorosan egymáshoz bújva haladtunk a házunk felé.

Anyuék még ma itthon voltak, így ismét halknak kellett lennünk. Mivel elég hideg volt és kissé fáztam, gondoltam kissé felmelegítem magunkat, így egyenest a fürdő felé húztam magammal Robot, aki engedelmesen követett.

Nem volt szükség szavakra, a szemébe nézve láthattam, hogy ő is ugyanarra vágyik, mint én. Magunkra zártam az ajtót, majd a következő pillanatban már egymást vetkőztettük.

Beálltam a zuhany alá és magamra nyitottam a forró vizet, szerelmem pedig alaposan végigmérte testem, majd belépett mellém.

- Köszönöm - súgta a fülembe, miközben meztelen testem az övéhez tapasztotta.

- Mit?

- Hogy elnézed a hülyeségeim, és hogy a közeledbe engedsz - jött a válasza.

- Felejtsünk el, jó? Szeretlek - mondtam ki a varázsszót, amivel mindig mosolyt tudok csalni az arcára, és ez most sem volt másképp.

Szorosan zárt a karjaiba, majd egy vérpezsdítő csókban egyesültünk.

Kezeinkkel közben egymás testét barangoltuk be. Puha ujjai a mellemre tévedtek, majd édes simogatásától nem egyszer belenyögtem a csókunkba.

Kezeimmel befurakodtam összesimuló testünk közé, és ujjaim rögtön férfiassága köré fontam. Egyre hangosabb sóhajaival adta tudtomra, hogy élvezi édes gyötrésemet, de hála az égnek, a víz zubogása elnyomta a hangjainkat.

Éreztem, hogy már nem bírja sokáig, majd a következő pillanatban csak annyit észleltem, hogy a karjaiba kap, hátam a zuhany falának dönti, majd most ő nyúlt be kettőnk közé és ujjait belém mélyesztette.

Hatalmas erőfeszítésembe került, hogy ne sikítsak fel, ahogy egyre jobban gyötört ujjaival. Majd hirtelen eltűntek belőlem puha ujjai, és helyébe merev férfiasságát küldte nőiességem tüzes barlangjába.

Mindkettőnkből egy-egy hangos nyögés szakadt fel, amint testünk egyesült. Erre a csodás pillanatra azóta várunk, mióta a próbafülkében estünk egymásnak, de most végre átadhattuk magunkat egymásnak.

Fenekem alá nyúlva segített szerelmem a gyorsabb mozgásban, miközben ott csókoltuk és simogattuk egymást, ahol csak értük. Egyre gyorsabban hajtottuk a gyönyört, ami kisvártatva meg is érkezett. Remegve, édes csókkal köszöntöttük az imént átélt gyönyöröket.

Szerelmem kihúzódott belőlem, majd alaposan megmostuk egymás testét. Nehezen szakadtunk el egymástól már arra a kis időre is, amíg csendben a szobámba osontunk, ahol tovább adóztunk a szerelemnek egész éjjel. Hajnaltájban pedig boldogan, szerelmesen és fáradtan omlottunk egymás karjaiba.

Reggel anyu kopogott be hozzám, hogy menjek le, mert indulnak. Rob még aludt, így óvatosan másztam ki mellőle, hogy lemenjek.

Apu már kivitte a csomagokat, mindkettőjüktől elköszöntem, majd elmentek. Ennek most kifejezetten örültem, így boldogan másztam vissza szerelmem mellé, aki még mindig édesen szuszogott mellettem.

Az este után nem gondoltam volna, hogy egyszer még így lehetek vele. Nem is gondoltam volna, hogy ez a hülye ötlete áll a dolog hátterében.

Igaz, csak nekünk akart jót, hogy szokjuk a különlétet, de mint utóbb kiderült, ez nem igazán jött be. De most ezt nem számít. Most már tényleg megegyeztünk, hogy amikor lehet, együtt leszünk és minden pillanatot kihasználunk, amíg ez lehetséges.

Ezekkel a gondolatokkal bújtam szerelmemhez, és aludtam el ismét.


A csodás éjszaka után, a napok hihetetlen gyorsasággal teltek, a mi legnagyobb bánatunkra. Mivel anyuék sem voltak itthon, hogy reklamáljanak, az óráim kihagytam és akkor is Robbal voltam.

Próbáltuk minden szabad percünket együtt tölteni. Többnyire az éjszakákat is egymás karjaiba töltöttük, persze legtöbb esetben nem alvással.

Nickkel is kellett lennem persze, hisz egy idő után még neki is gyanús lett volna, ha mindig kerülöm, de az egyetem miatt vele többnyire csak délután találkoztam.
Hála Tomnak és a srácoknak, akik tudtak rólunk, így ők fedeztek minket, ha kellett. Még soha ilyen boldog nem voltam, mint ez idő alatt, amit vele tölthettem.

Mivel a napok vészesen gyorsan teltek, egyszer csak arra észleltünk fel, hogy már csak két nap és elmegy.

Mindketten szomorúan gondoltunk arra, hogy már csak két napunk van együtt. Ha nem volt velem, folyton azon töprengtem, hogy leszek képes elengedni őt, és hogy fogok nélküle élni?

Ez a néhány hét, amióta megismertem és vele vagyok, örökre bevésődött a szívembe és az eszembe. De ezzel ő sem volt másképp. Láttam rajta is, hogy nehezen viseli a tudatot, hogy hamarosan el kell váljunk.

De hiába, ez ellen nem tudtunk tenni. Így már csak két napunk volt, amíg együtt lehettünk, és csak azt reméltem, hogy ezt a két napot, és az utolsó éjszakánkat is vele tölthetem. Hogy utána mi lesz, azt még egyikünk sem tudta....



Tessék komizni :)