8.fejezet + még valami

Sziasztok! Kicsit korábban, de itt az új fejli. Nos először is mint látjátok tettem ki egy szavazást, amire örülnék ha kattolnátok, amivel segíthettek eldönteni milyen sűrűn legyen friss. Én döntök a végén, de mindenképp számítana a véleményetek, na és persze ha a napi friss mellett döntünk, akkor Szilem véleménye is, hogy így is tud e nekem segíteni :)És ha a mindennapi friss mellett voksoltok és én én is, akkor sem 100% hogy minden nap lesz, nekem is közbe jöhet akármi, de igyekszek majd :)
A fejliről pedig annyit, hogy ismét pusszancs Szilnek a javításért, remélem tetszeni fog. Köszi a komikat az előzőhöz, ide is várok minnél többet :).

UI: Sokan sajnáljátok szegény Nicket, hogy mi lesz vele, higyjétek el vele is minden oké lesz, na de mindent a maga idejében.
Jó olvasást és tessék szavazni, na és komizni! :)


8. fejezet

/Kristen/

- Rob, kicsim, ébren vagy még? - hallottuk meg Claire hangját a folyosóról.

Azonnal szétrebbentünk és riadtan néztünk az ajtó felé.

- Igen, anya, mi az?

- Bemehetek egy percre? - kérdezte Claire.

Reméltem, hogy Robnak eszében sincs beengedni őt. Mivel nem sok hely volt a szobában, ahova elbújhattam volna, az egyik szekrény mellé húzódtam. Ha Claire tényleg bejön, talán van esélyem, hogy nem vesz észre.

- Mondd, anya! - nyitotta ki neki az ajtót Rob, de csak annyira, hogy lássa Claire-t, és hála Istennek ő sem tolongott, hogy beljebb jöhessen. - Nem aludtál már? - kérdezte Rob az édesanyjától.

- Nem, apád még filmet nézett.

- És miért kerestél?

- Csak elfelejtettem szólni, hogy míg nem voltál itthon, Nikki és Kellan kerestek, hogy ha tudod, hívd fel őket.

- Köszi, anya, holnap rájuk csörgök.

- Rendben! Jó éjt, kicsim!

- Neked is, anya! - köszönt el Rob és becsukta az ajtót.

Kiléptem a szekrény mellől és az ajtóhoz mentem.

- Ne menj el! - lépett mellém Rob.

- Nem is szabadna itt lennem, az előbb is majdnem lebuktunk. Jobb, ha abbahagyjuk ezt - válaszoltam neki.

- Kérlek, aludj ma velem!

- Megőrültél? Arra nem gondolsz, hogy a testvéred a másik szobában van?

- Ne aggódj, Nick már alszik, és gondolom te is tudod, hogy ha egyszer elalszik, reggelig nem ébred fel - mondta Rob.

- Akkor sem lehet. És nem akarok még jobban belebonyolódni ebbe - mondtam, miközben ismét közelebb lépett hozzám.

- Kérlek, ha nem is egész éjjel, csak egy kicsit? - kérte ismét, de ekkor már a karjaiban voltam.

Akárhányszor a karjaiban tartott és a szemébe néztem, képtelen voltam nemet mondani neki, bármilyen őrültséget kérhetett volna tőlem. És az imént történtek után rájöttem, hogy amíg a közelemben van, sosem leszek képes teljesen távol maradni tőle, hiába van nekem Nick.

- Bezártad az ajtót? - kérdeztem tőle, mire tudta, hogy ismét engedek a csábításnak és az lesz, amit ő akar. A hátam mögé nyúlt és elfordította a kulcsot.

- Csak aludni, és nem sokáig! Vissza kell mennem Nickhez, mielőtt észreveszi, hogy nem aludtam vele - figyelmeztettem, de amióta beleegyeztem, levakarhatatlan volt a mosoly az arcáról.

- Rendben, nekem már az is elég, ha csak a közelemben tudhatlak - felelte.

- Azt hiszem, legalább a pizsamám fel kell vennem - néztem végig magamon.

Kizártam az ajtót, semmi perc alatt a fürdőben voltam, lezuhanyoztam, és felöltözve indultam vissza Rob szobájába.

El sem hiszem, hogy ezt teszem! - döbbentem le magamon. Hiába a Nickkel töltött idő, ha Rob a közelemben van, semmi sem érdekel. Lassan már meg sem lepődöm a tetteimen. Teljesen elvette az eszem…

Mielőtt visszamentem volna hozzá, halkan, nehogy felébresszem, belestem Nickhez, aki már mélyen aludt, majd Rob szobája felé indultam.

Amikor beléptem, egy szál alsónadrágban állt az ágya mellett. De máris előttem termett és a karjaiba vont, én pedig szinte már lelkiismeret-furdalás nélkül simultam az ölelésébe. Szavak helyett a csókjaink beszéltek. Egy gyengéd, de annál érzelmesebb csókot kaptam tőle, majd elengedett és az ágy felé vette az irányt.

Istenem, most készülök - ha nem is szó szerint - ágyba bújni a vőlegényem testvérével - döbbentem le azon, amit tenni készülök. De bármennyire nem tartottam helyesnek, hogy ezt tesszük, ha Robbal voltam, a józan gondolkodásomnak befellegzett. Ehhez elég volt csak rám mosolyognia és én elvesztem. Ezt ő is jól tudta – és ki is használta.

Lefeküdt az ágyra és hívogatón tárta ki felém a karjait. Nem kellett könyörögnie, befeküdtem mellé. Szorosan magához ölelt. Oldalra fordultam, ő követte a mozdulatom és hátulról ölelt izmos testéhez. Valahányszor - így most is - mikor megérintett, szinte remegtem a karjaiban.

Hihetetlen érzés volt szorosan hozzábújni, érezni a teste melegét. Nem túlzok, ha azt mondom, bármilyen régóta is vagyok együtt Nickkel, ilyen érzéseket sosem váltott ki belőlem.

Kissé ugyan féltem, hogy mi lesz, ha lebukunk, a félelem helyét mégis inkább a boldogság vette át, mert vele lehettem.

Ennek ellenére volt benne egy kis rettegés amiatt, amit Rob jelent nekem. Tudtam, mit érzek, ha vele vagyok, és bármennyire is jó volt, mégis megrémített. Azt is tudtam, hogy részemről ez több mint puszta vonzódás, vágy, amit érzek iránta. Arra még csak gondolni sem akartam - vagy csak nem merem bevallani magamnak -, hogy esetleg beleszerettem?

Az képtelenség lenne. Egyrészt mert éppen csak hogy megismertem, a legfőbb ok pedig Nick. Na és persze az is, hogy hiába van most velem, ha közben Ninával van együtt. De azt, hogy mi is van köztük pontosan, tulajdonképpen csak ő tudta, és nem is akartam megkérdezni tőle.

Reméltem, hogy ez a részéről és részemről is csak egy kis fellángolás, ami idővel és kellő távolsággal elmúlik, de minden percben egyre közelebb kerülünk egymáshoz, és bármennyire is jó érzés volt vele és mellette lenni, mégis tudtam, hogy jobb lenne megtartani a három lépés távolságot. Hisz ő hamarosan úgyis visszamegy Los Angelesbe, és folytatja az ottani életét. Én pedig maradok itt Nickkel, és minden, ami most történik, a feledésbe merül.

Nem tudtam, egyáltalán el akarom-e ezt felejteni? Vagy legyen úgy, ahogy Rob mondta, és amíg itthon van, engedjem a közelbe, ha viszont elmegy, felejtsük el az egészet? De vajon ha most engedek neki, képes leszek elfelejteni? Vagy annyira belebonyolódunk, hogy képes lennék elhagyni miatta Nicket? Persze ha ő is ugyanúgy érezne, ahogy én…

Annyi kérdés és gondolat kavargott a fejemben. Hiába is döntenék úgy, hogy ez után az éjszaka után nem engedem közel magamhoz, az eddigiek alapján tudtam - legalábbis úgy hittem -, hogy képtelen lennék távol maradni tőle. De valahányszor vele vagyok, mindig ott lebeg a fejünk felett, hogy bármikor lebukhatunk - gyötrődtem.

Mit tegyek? - kérdeztem magamtól, mikor hirtelen töprengésemből Rob ajkai hoztak vissza a valóságba, melyek a nyakamat hintették be éppen édes csókjaival.

Felé fordítottam a fejem és a szájára tapasztottam az ajkaimat. Egyre hevesebben ostromoltuk egymást, mikor kissé eltoltam magamtól, ugyanis jobbnak láttam, ha nem megyünk túl messzire. Talán megbánthattam ezzel, mert levette rólam a kezeit, a hátára feküdt és a plafont kezdte bámulni.

- Ne haragudj, de képtelen vagyok uralkodni magamon, ha mellettem vagy - szólalt meg mire felé fordultam.

- Mi lesz ennek a vége? - kérdeztem tőle.

- Nem tudom. Csak azt, hogy teljesen megőrjítesz, majd megöl a féltékenység, ha Nickkel látlak, és minden percben arra vágyom, hogy a karjaimban tarthassalak, és megcsókolhassalak - vallotta be nekem.

Erre hirtelen nem tudtam mit mondani. Tudtam, hogy én is hasonlóképp érzék iránta, bármennyire nem helyes, és engem is megesz a fene, ha Ninával látom, de egyelőre nem voltam képes ezt bevallani neki.

- Igaz, hamarosan elmegyek, és nem tudom, utána mi lesz velünk. Valószínű, hogy minden olyan lesz, mint mielőtt megismerkedtünk, de addig, amíg itthon vagyok, ki akarok használni minden percet, amit veled tölthetek. Persze csak ha te is akarod. Azt is tudom és megértem, hogy nem fogod felrúgni a kapcsolatod Nickkel, ezért csak annyit kérek, hogy amikor lehet, hadd legyek veled.

- Nickkel kapcsolatban igazad van. És bármennyire is rosszul érzem magam amiatt, hogy ezt tesszük vele, azt is tudom, hogy amíg itt vagy, nem leszek képes távol maradni tőled - vallottam be neki én is.

A vallomásomat igennek vette előbbi kérésére. Közelebb bújtam hozzá, és egy újabb édes csókot loptam tőle. A mellkasára vont és szorosan összeölelkezve, egymás karjaiban nyomott el minket az álom.

Nem tudtam, mennyi volt az idő, amikor felriadtam, de Rob még édesen aludt mellettem. Az órára nézve megállapíthattam, hogy már hajnalodik, így jobbnak láttam, ha visszamegyek Nickhez.

Óvatosan kibújtam Rob mellől, hogy ne ébresszem fel, és az ajtó felé indultam. Nem lehettem elég halk, ugyanis épphogy kinyitottam az ajtót, meghallottam a hangját.

- Csak így itt akarsz hagyni? - nézett rám még álmosan, de a már jól ismert ellenállhatatlan mosollyal az arcán.

Visszaléptem hozzá és megcsókoltam. Egy kisebb csókot tervezetem adni neki, de amint megéreztem, hogy nyelve óvatos bebocsátást kér a számba, képtelen voltam nem megadni neki. Nyelveink érzéki táncot jártak, miközben Rob megfogta a derekam, és magára rántott.

Valahányszor őt csókoltam, az idő mintha megállt volna körülöttünk, csak azt számított, hogy a karjaiban vagyok.

- Most már megyek – mondtam, miután nagy nehezen elszakadtam ajkaitól, és lemásztam róla.

Szavak helyett csak mélyen egymás szemébe néztünk, majd kiléptem az ajtón, és reménykedtem benne, hogy nem botlok senkibe.

Sikeresen bejutottam Nickhez, aki még mindig aludt. Pont háttal nekem, így befeküdtem mellé. Bíztam benne, hogy egyszer sem ébredt fel, és nem tűnt fel neki, hogy nem aludtam itt.

Lehajtottam a fejem a párnára, de képtelen voltam visszaaludni. Mennyivel jobb volt az Ő karjaiban elaludni - gondoltam magamban.

Egyrészt utáltam magam, amiért hazudunk Nicknek, hisz tudtam, hogy ő soha nem tenné ezt velem, ugyanis szeret. De másfelől pedig, ha Robbal voltam, semmi sem számított, csak a vele töltött percek. Amik egyszer - nem is olyan sokára - véget érnek. Vajon képes leszek elfelejteni őt, és ismét úgy szeretni Nicket, mint régen? - kérdeztem magamtól.

Ezekre a kérdésekre magam sem tudtam a választ, de úgy voltam vele, hogy az idő és a sors eldönti. Ezekkel a gondolatokkal sikerült újra elszenderednem.


/Robert/


Reggel - ami tulajdonképpen már délben volt - legnagyobb sajnálatomra egyedül ébredtem. Némi bűntudattal fűszerezve. Ez főleg a testvérem miatt volt. Ő sosem tenne ilyet velem, én mégis valamiféle kapcsolatba bonyolódtam a menyasszonyával. Hogy mi fog kisülni ebből az egészből, fogalmam sincs, de hiába tiltott a dolog, ki akarom élvezni minden percét, amit vele tölthetek, még mielőtt újra el kell mennem.

Hogy utána mi lesz, nem tudom. Újra dolgozok, visszatérek az ottani életembe, ő pedig itt marad, és valószínűleg idővel hozzámegy a testvéremhez. Ennek még a gondolata is hatalmas fájdalmat okozott. Egyenlőre viszont csak arra akartam gondolni, ami idehaza vár rám - hogy mi lesz, ha elmegyek, azon most inkább nem tanakodtam.

Kimásztam az ágyból és felöltöztem. Később majd felhívom Kellanékat, hogy mit akartak - döntöttem el, majd lementem reggelizni, ami inkább beillett ebédnek.

A többiek igencsak korán kelhettek, mert Lizzyék már eltűntek itthonról, anya és apa pedig vásárolni mentek, legalábbis a cetli alapján, amit hagytak.

Épp a kávémat iszogattam, mikor Nick lépett a konyhába, nyomában Kristennel.

- Szia, tesó - köszönt nekem.

- Szia - köszöntünk egymásnak Kristennel.

Ők is leültek reggelizni, ami elég csendben telt, majd Nick felment felöltözni, hogy hazavihesse Kristent.

Ahogy eltűnt az emeleten, Kristen hátat fordított nekem, hogy elpakoljon. Nem bírtam magammal és mögé lépve a karomba zártam. Ismét éreztem megremegni az érintésemtől, és hatalmas boldogsággal töltött el, hogy ezt váltom ki belőle.

- Ne, megláthat! - próbált szabadulni az ölelésemből, de nem engedtem és magam felé fordítottam.

- Nem fog. Csak ezt akartam - mondtam, és meg sem várva válaszát csaptam le ajkaira.

Bármennyire is nagy volt az esélye, hogy lebukunk, örömmel vettem tudomásul, hogy ugyanolyan szenvedéllyel viszonozza a csókom, mint eddig mindig. Sajnos nem élvezhettük sokáig a tiltott pillanatokat, ugyanis Nick olyan hangosan jött lefelé a lépcsőn, hogy volt időnk szétrebbenni.

- Mehetünk, kicsim? - fordult felé Nick.

- Persze, csak hozom a cuccaimat - válaszolta Nicknek, majd pillanatok alatt mellette termett a táskájával, egy sziával köszönt el tőlem, és elmentek.

Tudtam, hogy egyrészről hatalmas szemétség, amit művelek, de másfelől pedig képtelen voltam egyetlen percet is megbánni, amit Kristennel tölthettem és tölthetek.

Mivel csak én voltam itthon, nyugodtan lezuhanyoztam és felöltöztem, majd kicsit később hívtam Kellant.

- Én vagyok haver, kerestél - szóltam bele, alighogy Kellan felvette.

- Csá, haver! Igen anyukáddal tudtunk dumálni. Igazság szerint arra gondoltunk a srácokkal, hogy szilveszterkor átugranánk hozzád, és bulizhatnánk együtt.

- Csak azért átrepülnétek a fél világot? És kikkel jönnél? - érdeklődtem.

- Persze, egy jó kis bulit akarunk, és ha te nem tudsz jönni, mi megyünk hozzád. Én, Nikki, Ashley és Jackson mennénk. Na, mit szólsz?

- Ez király ötlet! Még tőled is…

- De vicces ma valaki! Csak nem szedtél össze egy csajt odahaza? - kérdezte Kellan, és szinte magam előtt láttam azt a kaján vigyort a képén.

- Majd beszélünk, ha itt vagytok - válaszoltam neki.

- Áhá, szóval tényleg nő van a dologban. Alig várom, hogy mesélj, tesó - mondta.

- Oké, és mikor jöttök? - kérdeztem.

- Már ledumáltunk mindent a srácokkal, csak veled akartam beszélni, szóval szilveszter előtt egy nappal és utána belevetjük magunkat a buliba.

- Oké. Beszélünk még, hogy mikor értek pontosan ide, és kimegyek elétek.

- Az klassz lesz, haver. Akkor majd dumálunk. És légy rossz! - köszönt el, majd leraktuk.

Ő már csak Kellan. De nagyon jó ötletnek tartottam a közös bulit, így a családomnak és Nickéknek is bemutathatom a srácokat. Amíg ezen agyaltam, megint megcsörrent a telefonom, csak most Tom hívott.

- Na, hogy állsz vele? - kérdezte rögtön persze Kristenre célzott.

- Hááát…

- Ne már, nem bírtál magaddal?

Nem volt más választásom, röviden felvázoltam neki, mi a helyzet. Persze ő is próbált eltántorítani a terveimtől, de mivel a barátom volt, biztosított róla, hogy mellettem van, és ha kell, segít, amiért hálás voltam neki.

Nem sokkal később anyuék is hazaértek, és Nick is, aki már ment is tovább, hogy az estét és az éjszakát a haverjainál töltse, aminek még sosem örültem ennyire. Így Kristennek lesz egy szabad estéje - ujjongtam magamban.

Már majdnem esteledett, mikor Lizzyék hazajöttek a vásárlásból - legnagyobb örömömre Kristennel együtt. Ő is nálunk vacsorázott, majd beállított Tom, hogy nincs-e kedvünk lemenni a klubba.

Vic és Lizzy benne voltak. Azt hittem, Kristen nem akar majd jönni, de ő is beleegyezett. A csajok felmentek átöltözni, majd csatlakoztak hozzánk, és sétálva indultunk a klubba, mivel nem volt messze.
Lizzy és Vic mentek elől, Tom utánuk, Kristen és én pedig hátul.

Nem akartam kockáztatni, hogy meglássanak, így hatalmas erőfeszítésembe telt, hogy ne csókoljam meg. A hidegnek hála beértem annyival, hogy belém karolt és hozzám bújt. Ahogy megéreztem csodás illatát, szinte megrészegített a közelsége.

A klubban helyet foglaltunk egy sarki boxban, majd Tommal elmentünk egy kis alkoholért.

- Látom, nem nagyon bírsz magaddal - mondta Tom, míg az italokra vártunk.

- Jól látod. Ha a közelemben van, képtelen vagyok türtőztetni magam.

- Legalább Lizzyék előtt próbáld meg.

- Majd igyekszem - feleltem, és visszamentünk a lányokhoz.

Egész kellemesen telt az este, leszámítva azt, hogy egyfolytában arról próbáltam lebeszélni magam, hogy ne itt mindenki előtt vessem rá magam Kristenre.

A lányok is jól érezték magukat, iszogattunk, beszélgettünk. Lizzy és Vic még táncpartnert is találtak, sőt a végén már Tom sem volt egyedül.

- Ha nem baj, én inkább mennék - szólalt meg egyszer csak Kristen.

- Persze, hazakísérlek.

- Rendben - mondta.

Elköszöntünk a többiektől, szóltunk nekik, hogy hazakísérem Kristent, majd a klubból kiérve, amint egy sötétebb helyre értünk, megállítottam őt, a karjaimba zártam és megcsókoltam.

Karjait a nyakam körén fonta, míg én a derekánál fogva húztam, ha lehet, még közelebb magamhoz, míg ajkaink teljes szinkronban mozogtak.

- Jobb, ha megyünk - szólalt meg, miután nagy nehezen elszakadtunk egymástól.

Remélve, hogy nem futunk össze senkivel, ismét szorosan összebújva indultunk el hozzá.

Ismerős helyzetben találtunk magunkat.

Összebújva sétálunk, hogy hazakísérjem. Az otthonukhoz érve láttuk, hogy – a múltkori esethez hasonlóan – most is sötétség borítja a házat. Kristen kinyitotta az ajtót és felém fordult. Tudtam, hogy ma Nick a haverjaival lesz, és ha minden igaz, már nem fogja keresni őt, így ez az este csak a miénk lehetne.

Az előző alkalommal én szúrtam el azzal, hogy nemet mondtam neki, de reméltem, hogy most jóvá tudom tenni.

- Bemehetek? - kérdeztem.

- Ma egyedül leszek itthon - felelte és felém nyúlt. Én egy percet sem habozva fogtam meg a kezét és együtt léptünk be a házba.

Ekkor fogtam csak fel igazán, hogy ma nem lesznek itthon a szülei, és kettesben leszünk. Tudtam, hogy kellene, de most semmi más nem számított, csak az előttünk álló éjszakára bírtam gondolni.

Komikat, és szavazzatok :)