2010. szeptember 26., vasárnap

19.fejezet

Sziasztok! Na emberek, itt is a következő fejezet. Mivel hamarosan megyek el, így mint általában ilyenkor vasárnap most is hamarabb kapjátok. Remélem van aki örül neki :XD. Várom a komikat aki gondolja, remélem minnél több lesz. Szilnek repül a cuppanós (L). Nektek meg nyomás olvasni. Később jövök, pusszantás.



19.fejezet


/Kristen/


Óvatosan bújtam vissza Rob karjaiba, aki hála Istennek nem ébredt fel anyám hangjára. Ösztönösen fonta körém karjait, ezzel még közelebb vonva magához, én pedig örömmel simultam szerelmem ölelésébe.

Már lassan dél körül járt, mikor felébredtünk, és rögtön egy mézédes csókkal indítva a napot.

- Nekem már rég nem szabadna itt lennem - mondta a csókunk után, mikor kissé magához tért.

- Ne aggódj, előttünk a délután - nyugtattam meg és elmondtam neki, hogy nincs mitől tartania, mert Nick nem jön értem.

Ekkor láttam csak igazán megkönnyebbülni, majd magához vont egy csókra. Viszont nem élvezhettük sokáig egymást, mert most a telefon csörgése zavart meg minket. Lizzy volt. Mivel már megbeszélték a srácokkal a délutáni programot, csak szólni akart, hogy náluk találkozunk. És mivel Lizzy sejtette, hogy a drága testvére velem van, megkért, hogy adjam át neki is, és ha lehet, legalább ne együtt érkezzünk.

Miután letettem, elmondtam Robnak, mit üzent Lizzy.

És miután így van még néhány szabad óránk kettesben, minden percét ki akartuk használni. Kezdésnek egy közös zuhanyzással indítottuk, ami a mi esetünkben elég hosszúra nyúlt.

Az egymás szeretésével egybekötött fürdés után a konyhába mentünk enni valamit. Rob összeütött valami reggeliszerűséget így délben, míg én kávét főztem.

A reggelit és a kávét is egymás ölében fogyasztottuk el, egy pillanatra sem eresztve egymást. Miután végeztünk a konyhában, visszamentünk a szobámba és egymás karjaiba feküdtünk.

- Mikor kell elmenned? - kérdeztem tőle szomorúan.

- El, Londonból?

- Igen.

- Még két hetet leszek itthon - felelte kissé komoran.

- Értem - feleltem röviden, próbálva elrejteni a szomorúságot a hangomban.

- Bármit megtennék, hogy velem gyere - mondta.

- Tudod, hogy akármennyire is szeretném, nem lehet - gondoltam itt elég sok mindenre.

Többek között a családomra, a tanulmányaimra és persze Nickre. Megbeszéltük, hogy ez addig tart, míg itt lesz, de akkor még nem gondoltam, hogy ennyire belebonyolódunk.

- Nem tudom, képes leszek-e itt hagyni téged - mondta Rob.

- Tudod, hogy muszáj lesz. Én nem mehetek el, te pedig nem maradhatsz itt.

- Igen, tudom - mondta lemondóan. - De addig még van időnk, és használjuk ki - kérte már a szemembe nézve.

- Én is ezt szeretném.

- Szívesebben maradnék veled délután a vásárlás helyett - mondtam szerelmemnek.

- Elhiheted, hogy én is, de tudod milyenek a lányok, és nem kelthetünk gyanút.

- Tudom.

- De remélem, hamarosan ismét együtt lehetünk - feleltem immár egy mosollyal az arcomon.

- Ezt én is nagyon remélem - suttogta a fülembe Rob.

Legnagyobb sajnálatunkra az együtt töltött órák hihetetlen gyorsasággal értek véget, és indulni kellett Robékhoz. És mivel nem érkezhettünk egyszerre, nagy nehezen elengedtem őt, remélvén, hogy hamarosan ismét együtt lehetünk.

Miután Rob elment, átöltöztem, kissé összepakoltam a szobámban, és én is elindultam hozzájuk.

Mire odaértem, már mindenki ott volt. Tom, Kellanék, Vicék és Nick is, aki mosolyogva zárt a karjaiba, és csókolt meg mindenki előtt. Hiába tudtam, hogy Rob is látja, nem tehettem mást, visszacsókoltam és próbáltam boldogságot mutatni. Ami többé-kevésbé sikerült is.

Kocsikba szálltunk, és irány a bevásárlóközpont. Akárcsak Vic és Lizzy, Nikki és Ashley is ugyanolyan vásárlásmániások, mint Lizzyék.

Nick mintha kissé furán viselkedett volna Nikkiék társaságába, de ekkor még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki.

Nick egész végig maga mellett tartott. Néha, ha tudtam, lopva Robra pillantottam, őt viszont látszólag Nikki tartotta fogva.

Ahogy őt is zavarta Nick, engem is úgy zavart, ahogy Nikki rámászott. De ez ellen, bármennyire nem is tetszett, semmit sem tehettem.

Kellan és a fiúk egy idő után megunták a vásárlást, és elmentek inni valamit. A csajokkal pedig belevetettük magunkat a vásárlásba.

Az első néhány üzletet még élveztem, de mivel én nem vagyok butikmániás, egy idő után unni kezdtem. A csajok leragadtak egy üzletnél, míg én tovább mentem.

Egy kirakat előtt sétáltam el, ahol megláttam egy klassz felsőt. Mivel a lányok lemaradtak, bementem, magamhoz vettem a kiszemelt darabot, és egyenest a próbafülkéhez araszoltam.

Miután lehámoztam magamról a saját ruháim, felvettem a felsőt. Egy rövid ujjú, igencsak mélyen dekoltált kék darab volt, amit kiszemeltem. Nem vagyok annyira oda a túlságosan dekoltált pólókért, de ez nagyon tetszett.

Annyira elmerültem a ruha tanulmányozásában, hogy észre sem vettem, mikor kinyílt a próbafülke ajtaja, és belépett mellém valaki.

A helyzet ismerős volt. Egyszer már voltunk ilyen szituációban, de most nem küldtem el, hanem boldogan simultam hozzá, mikor hátulról a derekamnál fogva magához ölelt.

- Meg fognak látni - suttogtam Robnak, aki a tükörből figyelte egymáshoz simuló testünket.

- Ne aggódj, a csajok is elvannak még, és a fiúk is találtak egy játéktermet - mondta mosolyogva. - Gyönyörű vagy - tette hozzá, majd ajkai a nyakamra tévedtek, hogy édes csókjaival hintse be azt.

Akaratlanul is egy kisebb sóhaj szakadt fel a torkomból, ahogy megéreztem csókjait a nyakamon.

- Jobb lenne, ha mennénk - mondtam, majd nagy nehezen elszakítottam magam tőle, hogy levehessem a pólót.

- Megvársz kint? - kérdeztem tőle, mert tudtam, hogy abból semmi jó nem sül ki, ha itt marad. De cseppet sem könnyítette meg a dolgom. Sőt.

Kezei a derekamról a póló szegélyéhez vándoroltak, majd óvatosan kibujtatott belőle, miközben csókjaival hintette a be a hátam.

Egy szál melltartóban álltam előtte, és nemhogy segített volna visszaöltözni, vetkőztetni kezdett. Kezdve a melltartómmal, amit pillanatok alatt lehámozott rólam.

- Mit művelsz? Ezt nem lehet - próbáltam kérni, hogy hagyja abba, de amint kezei a mellemre tévedtek, minden észérvem tovaszállt.

Puha érintéseivel melleim kényeztette, míg nyelvével a nyakamon szántott végig, mire én szinte remegtem a karjaiban, és csak reméltem, hogy senki nem kezd el keresni minket.

Hirtelen szembefordított magával és vadul csókolni kezdett, amit én sem voltam rest viszonozni. Tudtam, hogy egyenest őrültség, amit művelünk, de képtelen voltam leállni.

Míg nyelveink a magunk táncát járták, Rob kezei a nadrágom felé csúsztak. Kigombolta, és már csak azt éreztem, hogy ujjaival a bugyim szegélyénél köröz, majd eltünteti őket nőiességem forró barlangjában.

Belenyögtem a csókunkba, ahogy megérzem magamban, mire ujjaival egyre jobban gyötört, egyre közelebb a mindent megsemmisítő gyönyör felé. Közben pedig hatalmas erőfeszítésembe került, hogy elnyomjam az általa okozott örömöm hangját.

Testem remegése adta tudtunkra, hogy elértem a csúcsra, és pihegve borultam szerelmem mellkasára. Próbáltam magamhoz térni az imént átéltek után, ami először kissé nehezen ment, majd mikor kopogást hallottam a fülke ajtaján, rögtön magunkhoz tértünk.

- Kris, odabent vagy? - kérdezte Vic.

- Igen - böktem ki nagy nehezen.

- Kész vagy? Gondoltunk, elmegyünk enni valamit, és előkeríteni a srácokat - folytatta Vic az ajtó túloldaláról.

- Menjetek csak, rögtön megyek, ott találkozunk - szóltam ki.

- Oké - válaszolta Vic és a hangok szerint már el is ment.

Hű ez meleg volt - gondoltam magamban.

Viszont azt is tudom, ha nem jön most Vic, tuti, hogy nem állunk meg itt. Ezt bármennyire is fantasztikus volt, nem lett volna szabad. Legalábbis nem itt.

Így csak még jobban kívánom őt, és ki tudja, mikor lehetek megint vele. Ezzel csak még jobban az őrületbe kergetett.

- Majd meghalok a vágytól, hogy ezt befejezhessük - mondta, és a szemébe nézve ugyanazt a vágyat láttam tükröződni, mint amit én magam is éreztem.

- Én is - vallottam be, és egy szenvedélyes csókkal bizonyítottam is neki.

Bármennyire nem akartam és Rob sem segített túlságosan, ami az öltözködést illeti, magamra vettem a ruháim, és indulni akartam mikor Rob magához rántott és egy tüzes csókkal engedett csak utamra.

Szinte még szédelegve léptem ki a fülkéből. Kifizettem a pólót, és kiléptem az üzletből. Mivel nem jöhettünk ki egyszerre, Rob nem sokkal utánam lépett ki.

A srácokat egy étteremnél találtam meg. Nem sokkal később Rob is megjött, Lizzy pedig rögtön kérdő pillantásokat vettet felénk, bár felesleges, mert lerítt róla, hogy tudja, hogy együtt voltunk.

Mikor megérkeztünk, Nick épp Nikkivel és Ashleyvel csevegett. Vic pedig ismét Jacksonnal társalgott. Csatlakoztunk hozzájuk, és rendeltünk mind valamit, ami már vacsorának számított, mert időközben beesteledett.

Szinte végig magamon éreztem Rob pillantásait, de bármilyen nehéz is, nem néztem felé. Nick pedig meggyőzött, hogy ma aludjak náluk.

Mivel nem akartam ismét lerázni, netán, hogy gyanakodni kezdjen, belementem. És mivel holnap neki az egyetemre kell menni, és nekem is már sajnos be kell mennem a színjátszás óráimra, megbeszéltük, hogy reggel majd ő visz el.

Így nem volt más választásom, ma náluk alszom. Igaz, már régen feladtam, hogy próbáljak ésszerűen viselkedni, így végig abban reménykedtem, hogy esetleg Rob szobájában töltetem az éjszakát. Bár arról már álmodni sem mertem, hogy esetleg befejezhetjük, amit a próbafülkében elkezdtünk.

Talán Rob is ugyanarra gondolhatott, mert egyszerre néztünk össze, és még mindig csak vágyódást láttam a szemében.

Vacsi után már hála az égnek a csajok sem akartak többet vásárolni, így végre hazafelé indultunk.

A parkolóban elköszöntünk Kellanéktól, akik Tommal és Robbal mentek el. Én pedig Nickkel, és a lányokkal indultam el hozzájuk, és végig az előttünk álló éjszakára tudtam gondolni.



/Rob/

Visszamentünk a srácokkal a szállodába, és mivel a lányok visszavonultak ruhákat próbálgatni, mi Kellanékhoz mentünk még beszélgetni egy kicsit.

- Szóval, mesélj csak, hova tűntél el? - kérdezte rögtön Kellan.

- Sehova - vágtam rá.

- Ugyan, na mesélj csak - szólalt meg Tom.

- Ugyan, nézettek rá, tuti hogy Kristennel volt - vágta be Kellan.

- Igen, vele voltam.

És mivel tudtam, hogy magunk vagyunk, és hogy ők semmit sem kotyognak ki, nagy vonalakban elmeséltem nekik, hol voltam. Na, azért nem olyan részletesen, bár Kellan nem bánta volna.

- Te aztán nem vagy semmi, tesó - hüledeztek.

- Csak szerelmes - szólalt meg Jackson.

- Apropó, ha már itt tartunk, mi van veled és Vicel? - fordultam Jackson felé. - Csak az igazat. Nagyon egymásra hangolódtatok, mióta itt vagyunk, és ne is tagadd, hogy tetszik a nővérem - mondtam neki.

- Nem tagadom. Nagyon tetszik, és nagyon megkedveltem, de…

- De mi?

- Vele is hasonló a helyzet, mint veled és Kristennel. Hamarosan elmegyünk, így nincs értelme belebonyolódni, hisz úgysem tudjuk folytatni - mondta végét már kissé szomorkásan.

- Megértelek. Igen nehéz lenne a hatalmas távolsággal. Sajnálom, mert látom, hogy ő is nagyon kedvel és mi tagadás szépek lennétek együtt - mondtak Jacksnak.

- Köszi, haver.

- Na lám, nemcsak Rob barátunk hanem Jacks cimbora is Londonban talál magának csajt - mondta vigyorogva Kellan.

- És mit tervezel éjszakára? - kérdezte Tom, mivel ők is tudják, hogy Kris ma nálunk alszik.

- Ugyan, micsoda kérdés. Tuti, hogy befejezik, amit a próbafülkében elkezdtek - vihogta Kellan.

- Nem hiszem, hogy lehetne, és elég veszélyes is lenne, hisz most Nick is ott lesz - mondtam.

- Hát, azért mi drukkolunk neked - mondták a srácok.

- Köszi.

Beszélgettünk még egy kicsit, mikor átjöttek a lányok.

- Nincs kedvetek lemenni a klubba, ahol a múltkor voltunk? - kérdezte Ash.

- Hát, Nickék már nem hiszem, hogy jönnek, de mi lenézhetünk, ha gondoljátok - szólalt meg rögtön Tom.

- Ez jól hangzik. Mivel csak mi mennénk, holnap meg szólhatnánk a többieknek is - mondta Jacks.

- Oké, majd szólok a csajoknak és Nicknek - mondtam. - Én megyek is, nektek meg szép estét.

- Te nem jössz? - kérdezte rögtön Nikki.

- Rob cimborának más dolga van, meg ő ma korán ágyba bújuk - szólalt meg Kellan. Még jó, hogy a lányok nem tudják, mire is gondolt ez a jó madár.

Elköszöntem tőlük, mondván, hogy holnap találkozunk, majd hazafelé indultam.

Hazaérve beköszöntem anyuéknak, akik már a szobájukban voltak, majd lezuhanyoztam és én is a szobámba mentem.

Mivel Kris ma Nickkel van, amire még csak gondolni sem nagyon akartam, nem hiszem, hogy ma velem alszik. Olyan mázlim nem lenne. Nick ma egész nap egy percre sem eresztette maga mellől, nem hiszem, hogy pont éjszakára tenné meg. Ha csak el nem alszik, mint már volt rá példa. De nincs olyan szerencsém.

Elég késő volt, mire kimásztam a zuhany alól, már tippjeim szerint mindenki aludt. Lementem még a konyhába inni valamit, majd a szobám felé vettem az irányt. Szomorúan vettem tudomásul, hogy ma nem ölelhetem magamhoz őt, sőt most épp a testvérem karjaiban van.

Belépve a szobámba viszont nem várt meglepetést találtam. A hold fénye világította csak be a szobát, mikor megláttam az ágyamban feküdni őt, aki hívogatóan tárta ki felém karjait, hogy csatlakozzak hozzá.




Tessék komizni, pussza :)

9 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nagyon jó fejezet lett! Szerintem nem találsz olyan embert aki nem örülne annak ha korábban rkod fel a fejezetet!
    Egyre többet sikerül együtt lenniük és ez tök jó!
    Sunyiság van Nick és Nikki között az tuti! Mondhatnám, hogy ez szemétség, de akkor hazudnék! Ezt várom és kösz, hogy imáim füledre találtak!
    Micsoda meglepi az ágyban! Nick szegénykém nagyon fáradt lehet ha húzza a lóbőrt!
    Nagyon várom a kövit!

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Jaj nagyon jó lett, olyan nagyon jó olvasni a történeteidet, hihetetlen jól írsz:)
    Szerintem is Nick kavar Nickyvel, és ők is találkozgatnak titokban, amit egyáltalán nem bánok:D
    Nagyon várom a kövit, siess vele. Puszi Judit

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszett, édesek együtt, bár tudom hogy a tilosban járnak, de akkor is. Biztos vagyok benn, hogy Kris, addig nem lép, amíg majd Nick be nem ismeri, hogy belezúgott Nikkibe, mert remélem ez lesz, és akkor szabad a pálya.... Jaj jó lenne,ha így lenne. Várom a következőt. Zsu.

    VálaszTörlés
  4. Na már most.....ez megint egy fantasztikuuus feji volt:)
    Annyira édesek! Basszus azt hittem, hogy lebuknak amikor Vic utánuk ment az üzletben xD
    És van egy sejtésem Nick-el és Nikki-vel kapcsolatban...
    Na frisset hamar baba! Pusszantás :*

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Nagyon jó lett,csak úgy,mint a többi!!
    Várom a kövi fejit!!
    Puszi :-)

    VálaszTörlés
  6. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ (bocs de most ezt a korszakomat élem) nah meg FANTASZTIKUS lett mint mindig. MÉG MÉG MÉG........ ennyi RobStenből soha nem elég.XD Annyira IMÁDOM a töridet hogy nincsenek rá szavak. Mostmár 10000000% hogy nem fognak tudni elválni.XD Remélem Nick rájön hogy Nikkit szereti és felbontja az eljegyzést. Nah meg drukkolok Jacksonnak és Vicnek, összeillenének. És akk mindenkinek lenne párja.XD
    JAj SIESS mert wááááááááááá van!
    (L)

    VálaszTörlés
  7. én is ideértem bocs a késésért..
    szal egyszóval: TÖKÉLY!!
    többel pedig: :D

    Nick meg Nikki lebukhatnának már vmin :///
    de Lizzy is gyanús nekem :///
    de a legszebb, h R meg K együtt és forevör!!! :DD
    UGYE vele megy majd Kris?? ugyeugyeugye??? (a szarvasmarhabébiszemek nem az én stílusom, de ha akarod akkor bocivá válok, csak menjen!! :D )
    és megint közös éj!!! :DDD
    de baromi bátrak basszus!!! nicktől egy szobányira?? :o ;-) :cool:
    szuper lett, szívem, mint mindig (L)
    imádlak! imádtam!!! és köszi :)))) (LLL)

    VálaszTörlés
  8. Szija Lizzym!!

    Szupi kis feji lett!!!
    Áhh basszu milyen lett volna má ha meghúzza egy próbafülkében?! XD
    De azért egy nyalakodás lehetet volna köztük...ott lent...XD :P
    Nick meg Nikky... volt köztük valami az biztos....röpke menet a mosdóban?????
    Szegény Kekszon meg Vick...arik lennének együtt!!
    Ja Kris ott van mi? Áhhh....folytatják???Igen??!!:P
    VÁrom a kövit!
    puszillak

    VálaszTörlés
  9. Nos, hát, most értem a végére.... Minden fejezetet elolvastam és annyira elmélyedtem a sztoriban, hogy észre sem vettem, hogy az utolsó részhez értem! Nagyon várom a következő részt! Rendszeres olvasó leszek! :D

    VálaszTörlés