20.fejezet

Sziasztok! Itt hozom a 20.fejezetet. Sokat nem fűzök hozzá, majd ti megmondjátok nektek, hogy tetszik. Ide is várom a komikat :) és jó olvasást. Pusszantás (L)



20. fejezet


/Kristen/


- Te hogy kerülsz ide? - kérdezte rögtön kissé meglepetten, amint meglátott az ágyában feküdni.

- Ha akarod, el is mehetek - álltam fel, miközben úgy tettem, mint aki kicsit megsértődött.

Tudtam, hogy úgysem fog elengedni, ismertem már annyira és igazam is lett. Indultam az ajtó felé, de elállta az utam és rögtön a karjaiba rántott.

- Erre a pillanatra vártam egész este, azt hiszed, hogy csak úgy elengedlek, mikor végre itt vagy velem? - mondta suttogva, miközben ajkai a nyakamra siklottak. Mint mindig, most is remegni kezdett a testem az érintéseitől. - Csak megleptél. Álmomban sem mertem remélni, hogy itt talállak - vallotta be immár a szemembe nézve.

- Reméltem, hogy nem lesz ellenedre, ha ma veled aludnék - mondtam.

- Ez nem is kérdés. De van egy olyan érzésem, hogy nem fejezhetjük be, amit korábban elkezdtünk, igaz? - kérdezte reménykedve.

- Semmi másra nem vágyom jobban - ismertem be, - de nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, mikor Nick és a többiek is nem messze vannak tőlünk. Már az is elég kockázatos, hogy idejöttem - mondtam.

- Az igaz - felelte szomorkásan. De már annak is kimondhatatlanul örülök, ha csak mellettem vagy - vallotta be, majd végre megkaptam azt, amire egész este vágytam. A csókját.

Ahogy ajkait végre az enyémen érezhettem, ekkor éreztem csak igazán boldognak magam. Gyengéden ízlelgettük egymás ajkait, majd egyre szenvedélyesebben, miközben szerelmem hajába túrva próbáltam - ha lehet - még közelebb vonni magamhoz.

Elszakadtunk egymástól, majd szerelmem ledobálta magáról a ruháit, csak egy boxer maradt rajta. Ahogy látom, nem csak nekem, hanem neki is hatalmas erőfeszítésbe kerül, hogy ma éjjel tényleg csak aludjunk. Csak remélni tudtam, hogy minél előbb lesz alkalmunk befejezni, amit délután elkezdtünk. Rob szeméből is ugyanezt olvastam ki.

Bebújt az ágyba és hívogatóan tárta ki felém kezeit, mire én sem haboztam tovább, bebújtam mellé. Szerelmem mellkasára vont, míg én derekát ölelve bújtam hozzá, miközben gondosan betakarta testünket.

- Annyira szeretlek - suttogta a hajamba.

- Én is téged - viszonoztam vallomását, majd a világ legédesebb, legszerelmesebb csókjában egyesültünk.

Visszahajtottam a fejem Rob mellkasára, majd élvezve egymás közelségét, mindketten megpróbáltunk elaludni.

Nem akartam elrontani a pillanatot azzal, hogy felemlegetem az egyre közeledő utazását, így ma átadtunk magunkat a pillanatnak, és semmi másra nem gondoltunk, csak ki akartuk élvezni egymás közelségét, amíg lehet. Ezekkel a gondolatokkal merültem édes álomba, miközben szerelmem ölelő karjaiban feküdtem.

Hajnalban Rob mámorító csókjára ébredtem, amit készséggel viszonoztam, miközben szomorúan vettem tudomásul, hogy eljött a reggel, és el kell válnunk egymástól. Csak az biztatott, hogy minél előbb ismét együtt lehetünk.

- Mikor találkozunk? - tette fel a kérdést, amire még én magam sem tudtam a választ.

- Nem tudom. Nick ma bemegy az egyetemre, nekem is be kell mennem a színjátszás óráimra, délután pedig gondolom, Nickkel leszek. De este, ha minden igaz, otthon alszok - mondtam.

- Értem. Remélem, este együtt lehetünk - mondta ki az én vágyaim is.

- Szerintem megoldható - feleltem és egy csókot leheltem ajkaira.

- De gondolom, találkozunk a klubban is.

- A klubban?

- Igen, a srácok le akarnak menni, és beszéltük, hogy mind mehetnénk - mondta Rob.

- Akkor gondolom, ott is találkozunk.

Feküdtünk még egy ideig, majd elköszöntem szerelmemtől, aki nagy nehezen engedett csak el, és visszalopóztam Nickhez, aki ébren volt, mikor beléptem a szobába.

Amint megláttam, rögtön egy kérdés zakatolt a fejemben, vagyis inkább kettő.

Mióta lehet ébren? És észrevette-e, hogy nem aludtam mellette? Rögtön iszonyú ideges lettem.

- Felébredtél? - kérdeztem tőle.

- Igen, az előbb, de nem találtalak.

- Csak a mosdóban voltam - hazudtam ismét.

Ő is, akárcsak este Rob, kitárta felém a karjait, amit nem utasíthattam vissza, így befeküdtem mellé, majd Nick karjaiban nyomott el ismét az álom.

Mivel még elég korán jöttem át Robtól, és jó sok idő volt, mire mindenki felébred, sikerült még aludni egy kicsit. De hazudnék, ha azt mondanám, jó volt Nickkel aludni.

Mennyire más volt Rob ölelő karjai közt elaludni - gondoltam magamban, majd próbáltam elhessegetni a gondolatot, hogy legalább ha Nickkel vagyok, akkor ne gondoljak rá.

Mivel kissé tovább is aludtunk, Nicknek rohannia kellett az egyetemre. Nekem még volt egy kis időm, Claire-ékkel és a lányokkal megreggeliztünk, utána készültem hazaindulni.

Claire, Richard és a lányok még a konyhában voltak, mikor elköszöntem tőlük, majd az ajtó felé vettem az irányt. Lépteket hallottam a lépcső felöl, és rögtön odakaptam a tekintetem.

- Már mész is? - kérdezte Rob, miközben közelebb lépett.

- Igen, de remélem, este látlak - suttogtam neki.

Még közelebb jött, a karjaiba zárt és vadul csókolni kezdett. Nyelve ellentmondást nem tűrően csúszott a számba, de ahogy nyelvünk vad táncát járta, tudtam, hogy ez ellen nem is akarnék ellenkezni.

Eleinte vad csókunk egyre gyengédebb lett, mire a végén finom csókkal szakadtunk el egymástól.

- Szeretlek - suttogta majd nagy nehezen elengedett.

- Én is téged - súgtam vissza, egy utolsó rövid csókot nyomtam a szájára és kiléptem az ajtón.

Hazaérve egy két bőröndöt találtam összekészítve az ajtóban, és nem tudtam mire vélni. Majd anya jött le a lépcsőn, és elmondta, mire fel a csomagok.

Igaz, már jócskán túl vagyunk a karácsonyon, de apu egy amolyan utókarácsonyi ajándékként - és mivel hamarosan lesz a házassági évfordulójuk - meglepte anyut egy utazással, így az elkövetkezendő két heten valahol a napsütötte tengerparton töltik.

Meglepett, de örültem is neki. A sok munka mellett rájuk fér egy kis pihenés. És talán kicsit önző is vagyok, de magam miatt is örülök neki. Mivel hála az égnek Cameron alapból sem sokat van itthon, így két hétig csak enyém lesz a ház.

Soha jobbkor nem időzíthették volna ezt az utazást. Pont két hetet lesz még itthon Rob, így legalább amikor csak tehetjük, itt kettesben lehetünk.

Anyuék holnap reggel indulnak, de ez nem akadályoz meg abban, hogy ma, ha minden jól megy, Rob itt aludjon velem.

Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, majd indultam is az óráimra. Itt Londonban járok egy színjátszó suliba, amit imádok, de most kivételesen bármit megadnék, ha nem kellene mennem. És ez is Rob miatt. Az óráim helyett akár vele is lehetnék, de sajnos ki kell bírjam estig.



/Rob/


Miután Kris elment, anyuval mentünk el vásárolni. Bár a legtöbb korombeli manapság nem csinál ilyet, de mivel én keveset vagyok a szüleimmel, ilyenkor, ha tudok, akkor velük vagyok.

Hiába próbáltam elterelni a gondolataim Kristenről, nem nagyon sikerült. Legalább anyu nem vette észre, hogy folyton máshol járok.

Délután megbeszéltem Kellanékkal, hogy a klubban találkozunk. Nick nem olyan régen ért haza az egyetemről, majd boldogan mesélte, hogy Kristennel tölti a délutánt. Ő nagyon is örült ennek, ellentétben velem. Majd’ bele őrültem a féltékenységbe, de persze nem mutathattam ki.

Inkább fogtam magam, és amíg nem megyünk a klubba, átmentem Tomhoz, mondván, hogy majd együtt lemegyünk.

- Neked mi bajod? - kérdezte Tom, ahogy meglátta, milyen kedvem van.

- Semmi.

- Kristen, mi? Megint mi van?

- Nickkel tölti a délutánt - mondtam dühösen. Hiába tudtam, hogy nekem végül is semmi jogom ehhez, hiszen még én vagyok a szemét, hogy ezt teszem Nickkel, de mégis, nem tudok ellene mit tenni. Majd belebolondulok már csak a tudatba is, hogy éppen együtt vannak.

- Hát, ez ellen nem tudsz mit tenni. Mi lesz, ha elmész? Akkor nemcsak egy délutánt, hanem minden napot vele tölt majd, te pedig többet nem lehetsz vele - mondta Tom.

- Ne is mond. Fogalmam sincs, hogy leszek képes elmenni - mondtam.

- Csak nem akarsz itthon maradni?

- Bármit megadnék, hogy lehessen. De te is tudod, hogy mennem kell. Hamarosan elkezdjük forgatni a Twilight második részét, és én rögtön utána egy másik filmet. Időm sem lesz hazajönni, vagy fél évig minimum - mondtam a szomorú tényt.

- Hát, az kemény. Akkor viszont nem tudsz mit tenni. El kell felejtened, és erre a legjobb a távolság, és az idő lesz. És ki tudja, megismersz valakit Los Angelesben és elfelejted.

- Azt soha - vágtam rá rögtön.

- Pedig azt kellene tenned. Kris is megmondta, bármilyen jó is most nektek együtt, amint elmész vége lesz, és ő újra úgymond Nickkel lesz. Ráadásul a menyasszonya, és gondolom előbb-utóbb hozzá fog menni.

- Tudom – mondtam, miközben a kezembe temettem az arcom.

- Nem lenne jobb most abbahagyni, legalább már most szoknátok a különlétet - vetette fel az ötletet Tom.

Ezt hallva az első gondolatom azt volt, hogy lehurrogom már az ötlet miatt is. De jobban belegondolva nem is olyan hülyeség. Akármennyire is szeretem, és tudom, hogy ő is engem, nem tudom képes lennék-e rá, hogy távol maradjak tőle. Ekkor jutott eszembe valami.

Lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de talán ez lenne a legjobb. Igaz ő is akarta, de ha még az elején én nem futok utána, nem hiszem, hogy engedett volna a csábításnak.

Tudom, érzem rajta is, hogy szeret, és ez a világ legboldogabb emberévé tesz. De gondolnom kell a jövőre is. Ha elmegyek, mindketten csak szenvedni fogunk, bár neki utána is ott lesz Nick.

Igaz, azt beszéltük, hogy amíg itthon vagyok, együtt leszünk, de bármennyire is fáj belátnom, Tomnak talán igaza van. És tudom, hogy ezt lesz a legnehezebb megtennem, de muszáj valahogy távol lennem tőle, hogy ő is el tudjon felejteni, és Nick segít neki ebben. Így talán nem lesz olyan nehéz túltennünk magunkat ezen.

Tom csak csodálkozott, hogy erre a döntésre jutottam. Bármennyire is kínoz a gondolat, hogy például a ma éjszakát is vele tölthetném, erősnek kell lennem. Mindkettőnk miatt hosszú távon ez lesz a legjobb.

Már így is eléggé belebonyolódtunk, ha még tovább leszünk együtt, annál nehezebb lesz az elválás. Tudom, hogy ezzel neki is fájdalmat okozok, és magamnak is, de így lesz a legjobb. Bármilyen nehéz is lesz, távol fogok maradni tőle, ő pedig majd vigaszt talál Nicknél. Így lesz a legjobb, már az elején nem kellett volna ennek megtörténnie. Nem azt mondom, hogy megbántam, mert nem. Egyetlen percét sem, amit vele töltöttem, ezek voltak életem legszebb percei. De ha nem gabalyodunk bele, akkor most nem szenvednénk ennyit.

Tudom, hogy most ő is boldog, ha együtt vagyunk, de hamarosan muszáj lesz elhagynom, és nem akarom, hogy még többet szenvedjünk.

Így ház ezekkel az elhatározásokkal indultunk a klubba, azt viszont ekkor még nem tudtam, hogy meddig leszek képes tartani magam az elhatározásomhoz.



/Kristen/

Az óráim után Nick értem jött és együtt töltöttük a délutánt. Elmentünk egy étterembe, utána pedig beültünk moziba. Már régen voltunk így együtt valahol, és legnagyobb meglepetésemre a vele töltött idő alatt nem gondoltam Robra.

Ha csak erre a néhány órára is, úgy éreztem magam Nickkel, mint régen, mielőtt még Rob belépett volna az életembe. Ez viszont nem tartott sokáig. Amint hazafelé indultunk, már csak rá tudtam gondolni és az éjszakára, amit reményeim szerint már vele tölthetek. Nicknek is mondtam, hogy ma otthon alszok.

Mivel esti programként a klubba mentünk,de előtte Nick hazavitt. Átöltöztem, majd elsétáltunk a klubba. Belépve rögtön kiszúrtam a srácokat. Kellanék és a csajok is ott voltak már.

Viszont volt valami, amire egyáltalán nem számítottam. Valami olyat láttam, amitől a szívem szorult össze, és nagy erőfeszítésembe került, hogy elfojtsam előtörni készülő könnyeim.

A csajok beszélgettek, Tom Kellanal csevegett. Aki a döbbenetem és fájdalmam okozta, azt volt, akitől nem is számítottam rá. Rob.

Aki nem egyedül volt. Ninát ölelgette és csókolgatta. És látszólag elég vidámak voltak. Alig akartam hinni a szememnek.

Hisz nem olyan régen még nekem mondta, hogy szeret, most pedig ezt a nőszemélyt csókolgatja. Igaz, nekem is ott van Nick, de ő ezt már az elejétől kezdve tudja és így fogadta el. Ő pedig állítólag végzett Ninával. Nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen változást. Reggel még azt mondta szeret, és hogy ő is alig várja az estét, de úgy tűnik, megunta a várakozást.

Talán csak játszott velem? Megkapott és ennyi? De hisz azt mondta, hogy szeret. És éreztem is rajta, de akkor meg nem értettem, mi történt? Csak annyit tudtam, hogy legszívesebben a világ végére menekültem volna.

Miért teszi ezt velem? - kérdeztem magamtól miközben feléjük igyekeztünk, én pedig próbáltam visszafojtani a könnyeim. És csak reméltem, hogy hamar vége lesz az estének, és hogy legyen erőm kiborulás nélkül végignézni, hogy enyelegnek az orrom előtt.

- Végre itt vagytok - köszöntek a srácok, majd leültünk hozzájuk. Hiába próbáltam, nem nagyon sikerült elrejtenem a szomorúságom. És vesztemre pont Lizzy mellé kerültem.

- Kris…

- Semmi baj - súgtam vissza, mert tudtam, hogy ő is látja rajtam, mi a baj. Bár nem ért, értett egyet azzal, amit Robbal tettünk és az elején rosszul fogadta, de mégis tudom, hogy számíthatok rá. Hiába próbáltam leplezni a bánatom, nem nagyon sikerült.

A szomorúságom ellenére a többiek nagyon jól szórakoztak. Vic és Jackson táncolni mentek, ahogy Kellan és Ashely is. Nick engem is vinni akart, de nem volt kedvem, így inkább mondtam kérje fel Nikkit, aki szintén magányos volt. Tom is, mint mindig, talált magának táncpartnert.

Így csak én maradtam az asztalnál Robbal és a kis nőcskéjével. Nem bírtam tovább nézni az enyelgésüket és bár nem szoktam inni, mégis kértem valami jó erőset, és egyből le is húztam, mire Rob egy elég csúnya pillantást vetett felém, de figyelemre sem méltattam.

Nikki visszajött, és kért valami piát magának, így mégiscsak táncolni mentem Nickkel. Nem sokkal később Rob is követett a kis Ninával. Szorosan ölelve táncoltunk Nickkel egy lassú számra miközben néha Robékra tévedt a pillantásom.

Majd megőrültem a dühtől, ahogy láttam, Nina hogy mászik rá, és Rob hagyja is neki. A tánc után visszamentünk az asztalhoz, ahol a társaság nagy része ismét az alkoholhoz nyúlt.

Nicknek is lecsúszott egy két pohár, majd Nikkivel állt le csevegni, mellém pedig Lizzy került ismét, másik oldalamról pedig vesztemre Rob.

- Nem gondoltam, hogy ez ennyire fáj neked - suttogta a fülembe.

- Nem érdekes, majd elmúlik - mondtam kissé hangosabban így Rob is hallotta.

Mindenki annyira boldognak tűnt, leszámítva engem. Kimásztam a helyemről, majd a mosdó felé vettem az irányt. Reggel még olyan boldog voltam, nem gondoltam volna, hogy az estém ilyen lesz.

Kifelé menet szembe találtam magam Vele.

El akartam menni mellette, de a karomnál fogva magához rántott és a karjaiba zárt.

- Eressz el - kértem tőle, de nem hagyta, hogy szabaduljak.

- Kristen, én…

- Nem érdekelsz, eressz el - mondtam, de ismét nem engedett csak erősebben szorított magához. Még szerencse, hogy takarásban voltunk, így Nickék nem láthattak meg.

Nem válaszolt, csak szó nélkül megcsókolt. Nyelve rögtön utat tört a számba, és utáltam is magam érte, de képtelen voltam elutasítani.

Egész nap erre a pillanatra vártam, és ha csak egy kicsit is, és talán utoljára, ki akartam élvezni a csókját. Olyan szenvedéllyel csókolt, hogy azt hittem, menten felgyulladok. Nyelvünk vad táncot, járt miközben kezei a derekam simogatták.

Majd hirtelen eszembe jutott, hogy nem olyan régen még Ninát csókolta így, és ennek a gondolatnak hála volt erőm eltolni magamtól.

- Vedd úgy, hogy ez volt az utolsó, inkább menj a barátnődhöz, már vár - vágtam a képébe és ott hagytam.

Mi a fenének csókolt meg, ha eddig vele volt? - kérdezgettem magamtól, miközben a helyemre mentem. Egyszerűen nem tudok kiigazodni rajta.

De már nem is akarok - döntöttem el. El fogom felejteni, nem ér annyit, hogy miatta szenvedjek - gondoltam magamban.

Visszaértem, nem sokkal később ő is megjött, és Nina szinte rögtön rá vetette magát.

Mivel nem volt kedvem tovább nézni őket, feleslegesnek tartottam, hogy maradjak. Szóltam a többieknek, hogy menni akarok, Nick velem akart jönni, de lebeszéltem.

- Kissé megfájdult a fejem, de te maradj csak - mondtam.

- Rendben, de holnap találkozunk.

- Persze, szívem - feleltem, majd nem tudom mi ütött belém, ott Rob szeme láttára elég szenvedélyesen megcsókoltam. Talán, hogy visszavágjak neki. És ránézve sikerült is.

Elköszöntem a srácoktól, majd a kijárat felé indultam. Kiérve megcsapta az arcom a hideg levegő, de jól esett. Legalább hazafelé sétálva kiszellőztetem a fejem.

Már majdnem a házunkhoz értem, mikor hirtelen egy kar ragadott meg, és fordított maga felé, és befogta a szám, hogy ne sikítsak. Szemébe nézve a fogva tartómnak nem tudtam, vajon örülnöm vagy inkább elfutnom kellene.




No emberek tessék komizni :)